Gonoszkás, kissé éhes mosolyra húzódnak az ajkaim a kérdésed hallatán. Tulajdonképpen túl jól nézel ki ahhoz, hogy nemmel feleljek erre, legalábbis felelnék, ha te magad nem válaszolnád meg, én pedig nem szándékozom elrejteni az elismerésemet, éppen ezért mindenféle pironkodás nélkül futtatom le rajtad a pillantásomat, míg az asztal el nem takarja a tested.
– Nem az a kérdés, hogy az esetem vagy-e vagy sem – intek nemet a fejemmel, míg tekintetem újra találkozik a tieddel. – Sokkal inkább hogy miből gondolod, belemennék-e egy heves románcba? – egyik szemöldököm feljebb szalad, a mosolyom kiszélesedik. Ha nem tárgyalni jöttem volna, sokkal könnyebb dolgod lenne velem, mert abban igazad van, hogy az esetem vagy, nem is akármennyire. De ha a jelenlegi helyzetben próbálnál meg a flörtön túllépni, ami lássuk be elengedhetetlen része bizonyos szempontból az üzletnek, akkor nagyobb erőfeszítést kellene tenned, mint hogy úgy méregetsz, mintha simán képes lennél felfalni.
Nevetek a horkantásod hallatán, mert tudom Dmitrij milyen kiállhatatlan egy alak, de éppen ezért szeretek vele dolgozni. Ő a tökéletes ellenpont, hogy aztán én bedobhassam magamat. A megjegyzésedre sem tűnik el a mosoly az arcomról, és kiszámított módon hagyom, hogy egy kis időre a dekoltázsom látványa és a parfümöm illata beszéljen szavak helyett, amikor megtámaszkodom az asztalodon.
– Elárulok egy kis titkot: én sem kedvelem az akcentusát – leheletnyit közelebb hajolok hozzád, ahogy kiejtem a szavakat, aztán eltávolodom, ellököm magamat az asztaltól, hogy aztán egyetlen hosszú pillanatig a táskámért hajoljak, majd helyet foglaljak veled szemben. Rám lehetne sütni, hogy illegetem magamat neked, de tudod, ez baromira nem arról szól, hogy az íróasztalon dugj meg, – bár ha tippelnem kéne ezt már elképzelted – sokkal inkább arról, mindent bevetek egy jó alku érdekében.
– Mert még nem üzleteltél velem – szúrom közbe a megjegyzésemet, majd hagyom, hogy megpróbálj elrettenteni az igényeiddel. Szeretem mikor azt hiszi valaki, nem készültem fel… persze ez is jól fel van építve a részemről. Dmitrijjel szándékosan lőttem alá mindig, a természete alapján sokaknak meg sem fordult a fejében, hogy nála sokkal rafináltabb emberrel is dolguk lesz majd.
– Elég nevetséges volna, ha éppen egy orosz nem Oroszországból szállítana prémium vodkát a vevőinek – lábaimat keresztbe vetem, így a ruhám félrecsúszik, még többet láttatva hosszú combjaimból, fejemet kissé oldalra billentem. – A Glenfiddich vagy a Macallan felelne meg jobban a vendégek ízlésének? – bár nem a kedvencem a whisky, azért néha iszom, ám ilyen alkalmakkor én is megválogatom, milyen minőséget választok. Ne tévesszen meg téged sem, Titan, a fiatal babaarc, mert egy jóval dörzsöltebb nővel beszélgetsz éppen. Azért persze nem kerüli el a figyelmemet a szándékosan elnyújtott nyújtózkodásod, aminek hála elővillan a lapos, kidolgozott hasad, és nem is akarok úgy tenni, mintha nem érdekelne, de azért nem szentelek egy pillantásnál többet ennek az egésznek. Az utolsó szavaid persze nem kerülik el a figyelmemet, de egyelőre nem válaszolok rá, mert jobban lefoglal a cigarettám előkeresése. Majd hagyom, hogy a dobozt elvedd tőlem, majd a számító mosolyodat látva és az átható pillantásodat felállok a székből, könnyed mozdulattal ejtem vissza a táskámat, hogy egy lépéssel megszüntessem a távolságot kettőnk között. Alig centik választanak el egymástól: a kezemben tartott doboz után nyúlok, kihúzok két szál cigarettát belőle, majd elhajolok melletted az asztalon pihenő gyújtóért nyúlva. Ha a feléd nyújtott szálat elfogadod, akkor meggyújtom neked, majd a sajátomat is. Mindent az új ügyfélért ugye.
– Kérek, köszönöm – úgy lépek, hogy melléd forduljak, majd amikor elindulsz, hogy italt tölts nekem, egy könnyed mozdulattal felülök az asztal szélére, s lábaimat újra keresztbe fonom, miközben belélegzem a kesernyés nikotin összetéveszthetetlen ízét.
– Visszatérve: ha nem él a kedvezményes ajánlatommal, nekem úgy is jó, Mr. Archdeacon – vonom meg a vállamat, mert ez tényleg hidegen hagy. Ha nem akart jobban járni, az nem az az én problémám, de ha üzletelünk a későbbiekben ezt számon tartom majd. – A más pedig, ami olyan kibaszottul érdekli: alapanyag – egyik kezemmel kicsit magam mögött támaszkodtam meg, másikban a cigi, amelyből újabb slukkot szívtam, a kékes füst lustán kezdett körbe ölelni. – A tündérporhoz.

Engedély és invitálás nélkül lépkedtem be a tűsarkaimon az irodának kialakított helyiségbe, miközben csendes megjegyzést intéztem a férfihoz, aki odabent ült. A főnök úr szemmel láthatólag nem volt teljesen tiszta, de engem ez egyáltalán nem zavart, nem az én dolgom volt, mivel akarta szétcsapni magát valaki, főleg hogy hajlamos voltam én magam is különféle szereket elfogyasztani. Még most is, hogy a bátyám hiányában átvettem az alvilági és kevésbé alvilági üzletelés irányítását.
– Jajj, hagyjuk a formaságokat, kérlek – mosolyodtam el nagyon is meggyőzően, amikor magázni kezdett. Ugyan nem ismertük egymást, de nem láttam különösebben értelmét, hogy ennyire formálisan viselkedjünk. A mosolyom enyhe elégedettségbe fordult, amint láttam a tekintetét végig siklani a testemen. Nem voltam meglepve ezen, a férfiak nagy százaléka a külsőségeimet látta… elsőre mindenképpen. A nevem ugyan jelentett valamit ebben a városban, még a természetfeletti megjelenése után is – ami amúgy cseppet sem izgatott –, ám én csak az a csinos kislány voltam, akit az apja ki akart házasítani az üzlet miatt. A bátyám pedig ugyan ezt megakadályozta, de a környezetünket nem lehetett megmásítani. Bíztam benne, hogy Titan nem olyan sekélyes és ostoba, hogy csak egy nőt lásson bennem, ha komolyan gondolta az üzletet.
– Dmitrij Orlovval egyeztettél néhány alapanyag és alkohol szállításáról – feleltem a kérdésére. Az emberem elég jó volt az egyezkedésekben, viszont felhívta a figyelmemet rá, hogy nem vették a megfelelő mértékben komolyan. Ezért sétáltam be ma én a Nymph-be. A táskámat ledobtam az egyik székbe, majd mindkét kezemmel megtámaszkodtam az asztalon, ami kettőnk között nyújtózott el. – Dmitrij az én nevemben járt el. És szeretném, ha megerősítenénk az együttműködést a részletek megbeszélésével – enyhén oldalra billentettem a fejemet és kissé összehúztam a szemeimet, amikor rám kacsintott. Érdekes megbeszélésnek ígérkezett ez a mostani, érdekesebbnek, mint a legtöbb üzleti tárgyalásom, amiket őszintén rühelltem.
– Kezdjük a kevésbé problémás résszel, mit szólsz? – kérdeztem ellökve magamat az asztalról és egy jól kiszámított mozdulatsorral kissé előre hajoltam, hogy felemeljem a táskámat a székből, majd a helyére a fenekemet tegyem. – Gondolom a bárban, mindenféle egyéb mellett, az alkohol fogy a legnagyobb tételben – a táskámban kotorásztam, miközben beszélni kezdtem. – Dmitrij biztosan említette, hogy ezzel kapcsolatban a városba teljesen hivatalos módon intézünk mindent, úgyhogy emiatt nem aggódnod – más kérdés, hogy Washingtonon kívül csempész árúról volt szó, de a minőségre kényesen ügyeltem, elvégre a felvizezett szállítmány nem érte volna meg nekem és az ügyfeleimnek sem. – Tekintettel arra, hogy nem csak italra tartasz igényt, hajlandó vagyok nagyobb kedvezményt adni – ezen a ponton kihívóan felpillantottam a férfira, egyik szemöldökömet kissé felvonva, a táskámból előhúzva egy doboz cigarettát. Ugyan volt valahol öngyújtóm is, de nem vesződtem annak a megtalálásával.
– Zavarna, ha rágyújtanék? – kérdeztem könnyed hangon, bár a füstből ítélve nem okozhatott gondot, de jobb a békesség a jövőbeni ügyfelekkel, és ilyen apróságok miatt nem akartam elesni bármiféle jövedelemtől.

Késő délután volt, amikor megérkeztem a Nymph-hez, amely egyáltalán nem volt ismeretlen terep a számomra, néhányszor jártam már itt korábban, de most nem szórakozni jöttem, hanem üzletelni és bemutatkozni a bár tulajdonosának, akivel ha emlékeim nem csaltak korábban maximum futólag találkoztam, és akkor sem nevesítettük egymást, így nem volt olyan meglepő, hogy az embereim arról számoltak be, nehezen hitte el, én lettem a legújabb beszállítója. Ez alatt hivatalosan leginkább alkoholról lehetett beszélni, nem hivatalosan pedig mindenről, ami az illegális kereskedelemben megfordulhatott nagyjából.
Könnyed léptekkel sétáltam a bár bejáratához, s azon belépve rögtön előttem termet egy biztonsági őrnek kinéző morcos pasas, aki elsőre tájékoztatott, hogy még nem nyitottak ki. Micsoda meglepetés, öreg?! Bár nagyon kikívánkozott egy ilyen válasz, mégis csak moderáltam magamat, és egy bájos mosoly kíséretében, gúnytól csepegő hangon megjegyeztem:
– Látom. És Titan Archdeacon-hoz jöttem üzleti ügyben – billentettem félre a fejemet, majd kissé türelmetlenül összefontam a karjaimat a testem előtt. Valami furcsa hangot hallatott a fickó a felismerés hatására, majd közölte, menjek vele. Magassarkúimban biztos léptekkel követtem a hátsó helységek felé, ahol az egyik ajtón a kedves barátom, bekopogott az ajtón, majd elhangzott tőle, a keresett férfinak intézve a szavak alapján, hogy egy kiscsaj keresi a főnököt.
– Svetlana Tarasova az a kiscsaj – szólaltam meg a pasas mögött, majd amikor visszafordult és rám meredt, egyszerűen elléptem mellette, nem várva tovább, hogy arrébb vonszolja magát a döbbenetében, és besétáltam a szobába, ahol egy meglehetősen fiatal srác ült egy asztalnál. Igazság szerint alig néhány év volt közöttünk, és ezt én pontosan tudtam, hiszen még mielőtt ideküldtem volna valakit, természetesen utána néztem Titan-nek, mint ahogy mindenkivel ezt tettem. De persze ő is tudhatott rólam ezt-azt, a városban mindig is sokat jelentett a családom neve.
– Tudsz róla, hogy ő nem túl okos? – fintor jelent meg az arcomon, de a tekintetem és a szám sarkaiban bujkáló mosoly másról árulkodott.