Furcsa érzést kelt bennem az ismeretlen lány, de még én magam sem tudnám pontosan megfogni, mi is az, amit érzek. Semmiképpen nem negatív, nem is az a pozitív fajta, ami miatt kételkednem kéne a szexuális beállítottságomban, mégis... van ott valami, ami nem tudok megmagyarázni, már-már majdnem el is térít az idejövetelem elsőszámú céljától. Valószínűleg ezért is fogom rá az érzést arra, hogy különös tekintettel figyelt az imént, és biztosan én is emiatt érzem furcsán magam.
A kérdésemre mindenesetre udvariasan válaszol, láthatóan valóban nem bánja, hogy én is a szákokat választottam a teremben. Ki tudja, talán csak a sors próbált jó útra terelni ezekkel a furcsaságokkal, hogy aztán majd kiderüljön, ez a tökéletes hely a mai feladatom bevégzéséhez. Ezen morfondírozva kezdem el bekötözni a kezem az odakészített bandázsokkal, amikor ismét meghallom a lány hangját. Őszinte kíváncsisággal fordulok felé, az első megjegyzésére még csak elmosolyodva, a másodikra azonban halkan el is nevetve magam.
– Oké, ígérem, hogy nem értem félre a szándékaidat – emelem fel a kezeimet megadóan. Meg sem kérdezem, miért érezte úgy, hogy erről biztosítania kell; el tudom képzelni, miféle arcok bukkanhatnak fel néha itt. – Egyébként ennyire látszik? – sandítok rá a szemem sarkából, nem rejtve el a mosolyomat. – Az az igazság, hogy a legkevésbé sem vagyok hozzászokva a nyilvános edzőtermekhez. Fiatalabb koromban irányított edzéseim voltak, azóta meg inkább a magam ura vagyok ilyen téren is. – Vállat vonok, nem érzem úgy, hogy túl sokat mondtam volna ezzel, elvégre elég gyakran fogom rá az edzettségemet arra, hogy fiatal koromban versenysportoló voltam. Sokkal jobban emészthető, mint bármelyik másik kamu magyarázat. – Szóval nem, nem leszek elrontója a segítségnek – összegzem mosolyogva. Ártalmatlannak tűnik a lány, és ha kicsit összebarátkozok vele, csak még kevésbé leszek feltűnő a célpontomnak.
– Egyébként a nevem Daria, a barátaimnak csak Dasha – nyújtom felé a még bandázstól mentes jobb kezem. – Te gyakran jársz ide?

Kockázat.
Ez az egy szó villog neonfényként a gondolataim felhője felett, ahogy végigfuttatom a tekintetem az edzőterem feliratának kopottas betűin. A figyelő, kíváncsi szemeket mindig tanácsos kerülni, hacsak nem diktál más a szükség, de attól tartok, ezúttal valami orbitális nagy szerencse híján ez az alapelv megdőlni látszik. A fejemben persze ki van dolgozva a terv arra vonatkozóan, hogy milyen köntösbe és kellene ezt majd csomagolni, de azért a tiszta munkát lényegesen jobban szeretem.
Majdnem biztos vagyok benne, hogy Bastien ráérzett a nyaka – vagyis egyelőre inkább a hűséges csatlósai nyaka – körül szoruló hurok jelenlétére, ez ugyanis már a második vérfarkas, akinél szokatlan elővigyázatosságot tapasztaltam.
Lelököm a fejemről a pulóverem kapucniját, majd egy határozott mozdulattal belököm az edzőterem ajtaját. Néhány szempár rám szegeződik, ahogy belépek, de látszólag érdektelen mozdulattal igazítom meg a vállamon a hátizsákot. Nem keltek feltűnést és nem is áll szándékomban még csak ránézni sem senkire, ám egy tekintet mégis magára vonzza a figyelmem: az egyik bokszzsáknál egy vörösesszőke hajú lány áll, akinek bár nem fenyegető a pillantása és egészen biztos, hogy soha életemben nem láttam még, mégis... van benne valami furcsa érzés. Bizseregni kezd tőle a tarkóm. Az egész nem tart tovább két pillanatnál, mielőtt ő visszatérne a zsák püföléséhez, én pedig az öltözőszekrények felé indulnék, mégis tovább motoszkál az érzés az elmém hátuljában.
Bedobom az egyik szekrénybe a zsákomat és a pulóveremet, aztán a pultnál lepecsételtetem a hétnapos bérlet első és egyetlen napját; mondjuk úgy, hogy ritkán járok edzőterembe és akkor sem rendeltetésének megfelelően szokásom használni. Mikor a körítés első lépésével megvagyok, már csak egy jó helyet kell találnom magamnak, ahol megfelelő rálátásom nyílik az ajtóra és a terem többi részére, hogy kiszúrhassam a delikvens érkezését és aztán szemmel tarthassam.
Hamar rá kell jönnöm, hogy ez a hely a bokszzsákoknál van, ami átkozottul sorsszerűnek hathatna, ha nagyobb jelentőséget tulajdonítanék az előzőnek, de nem teszem. Talán még jót is fog tenni a palástolásnak, ha azt látják, hogy inkább ártalmatlan lányok közelében vagyok szívesen, mintsem csúnya és veszélyes férfiakéban. Így hát a bokszzsákok felé veszem az irányt, de mielőtt még nekiállnék bemelegíteni, egy halovány mosollyal a vörösesszőke lányra pillantok; biztos vagyok benne, hogy érzékelte a jelenlétem.
- Nem bánod? – kérdezem, fejemmel a többi zsák felé intve.
Persze nem ő a tulaj, hogy eldöntse, ki használhatja az eszközöket, de azért nem árt az udvariasság benyomását kelteni. Jót tesz a képnek, és egyébként sem tudhatod soha, ki háklis edzés alatt a közelében tartózkodókra.