Psycho Barbie && Big bad wolf

Azokban az években, mikor a házasságom, és a feleségem irántam való érzelmei is már annyira jegesek voltak, hogy néha féltem, engem egyszer megfagyva találnak majd a közös ágyunkban, szóval azokban az években elég sűrűn igyekeztem máshol megtalálni azt, amit otthon nem kaptam meg. Nem vagyok rá büszke, de nem is szégyellem, ezt hozta az élet. Egyszer aztán egy szórakozóhelyen összeszedtem egy lányt, akiről nem tudtam ott helyben eldönteni, hogy totálisan őrült, csak szimplán pszichopata, vagy esetlegesen sátánista. De valójában nem is érdekelt: ő akart engem, én akartam őt, és ez volt a lényeg. Egy város széli motelben kötöttünk ki végül, és épp félúton tartottunk a mennyország felé, mikor a lány azt kérte, üssem meg kefélés közben. Eléggé fennakadtak a szemeim, de igyekeztem nem törődni a szövegével, csakhogy a kérés egy idő után már követelésbe váltott, ráadásul úgy érezte, hogy azzal kell meghoznia hozzá a kedvemet, hogy tépni kezdi a hajam, és ő kezd püfölni engem. Ez volt az a pont, ahol feladtam az egészet, kimásztam mellőle, álló farokkal magamra húztam a ruháimat, és ott hagytam a fészkes fenébe. Nem kedvelem az erőszakot, semmilyen formában, egy nővel szemben pedig pláne nem, még akkor sem, ha ő maga szeretné, vagy kéri. Úgyhogy ha esetleg D'Vorah is valami ilyesmiben reménykedik, hát akkor velem rossz lóra tett. Nyilván talán olyat, aki megadja neki ezt az óhaját, de az fix, hogy nem én leszek.
Beburkolom a farkamat az óvszerbe, és csak morranok egyet, mintegy válasz gyanánt mikor azt mondja, szed gyógyszert. Értem én kisanyám, de jobb a biztonság. Én nem csak azért, hogy 9 hónap múltán egy nem kívánt porontyot pottyantson a világra, hanem azért is, mert nem ismerem az előéletét, legfeljebb gyaníthom, hogy nem kimondottan monogám típus, és nekem meg semmi kedvem hozzá, hogy néhány hét múlva az alfelemet kezeltessem. Úgyhogy tetszik vagy nem, de a gumi marad, és pont.
Nem kell hozzá sok idő, hogy megmártózzam benne, és lehunyom a szemem néhány másodpercre. Akik meditációval és hasonló dolgokkal keresik a tökéletes feloldódás állapotát, vagy impotensek, vagy asszexuálisak, mert én kizárólag ilyen módon szeretem elérni a nirvánát - legalábbis a végén általában sikerül tényleg meglátnom a mennyország összes lépcsőjét, néhanapján még a szenteket is. Egyetlen pillanatig megfordul a fejemben, hogy átadjam az irányítást D'Vorah-nak, de ez csak múló, röpke gondolat csupán. Amit eddig láttam, attól simán kijelenthetem, hogy a csaj egyszerre be- és kiszámíthatatlan. Félő, hogy ha a kezébe kerülne a kantár, én seperc alatt hanyatt fekve találnám magam az ágyon, aztán előkerülne a bilincs, a korbács, meg az anál intrúder, és az vessen rám követ, aki repesne a boldogságtól ha ilyen fordulatot vennének az események.
Egyelőre még éppencsak mozdulok, kiélvezem az egybeolvadás minden másodpercét, és szeretném, ha ő is megszokná az érzést, aztán csak a szemeimet forgatom, mikor dumál. DUMÁL... az agyam elhajítom. Ahhoz vagyok szokva, hogy egy nőt dugok, akkor az nyögdécsel, na nem olyan pornós módon, mint ahogy a szopós malac visít, csak úgy disztingváltan, ő meg beszél. Fel nem foghatom, hogy ennyire hidegen hagyja amit csinálok, vagy nála ez számít normálisnak.
- Cssss... - mormolom a fogaim között, miközben ő hátraveti a haját, mintha csak felajánlaná, hogy markoljam szorosan, és húzzam, mintha meg akarnám skalpolni. Kihagyom a lehetőséget, mint már mondtam, nem szoktam ilyesmit csinálni egy nővel. Lehet, hogy nála a kedves és finom kefélés ritkaságszámba megy, de egyszer tehet kivételt, nem? Ha rajtam múlik, ezt is élvezni fogja. Ha viszont továbbra is a száját jártatja, kénytelen leszek elővenni egy kendőt és bekötni, az viszont már mégiscsak a bizarr kategóriába tartozik, vagy nem?
A haja helyett inkább a csípője két oldalát fogom meg, még mélyebbre nyomulok, aztán lassan, élvezettel kezdek el benne mozogni ki és be, és remélem ez neki is elég ahhoz, hogy elvegye a szavát, meg a kedvét a felesleges szájalástól.

◉ words ● youtube ● note: megjegyzés ◉

Psycho Barbie && Big bad wolf

Szerintem nincs a világon olyan ember, aki egyszer-kétszer el ne játszana az ötlettel, hogy ha pisztolyt tartana a fejéhez, mi lenne az utolsó dolog, ami az agyán átsuhan - na persze, a golyó előtt. A többség számára ez persze csak elképzelés marad, míg mások, akiket túlságosan megtört az élet, tettre is váltják ezt a tervet, mert a halálnak nem a félelmetes, hanem a nyugalmat hozó voltát látják. Hazudnék ha azt mondanám, hogy én mentes voltam efféle gondolatoktól életem folyamán, és rendőr lévén még az eszközeim is meg lettek volna a kivitelezéshez, de mindig tudtam, hol van a határ a vágy és a tett között, és hol kell megállni. Még akkor is, amikor rájöttem, hogy annak a harapásnak miféle árát kellett megfizetnem, és mivé váltam. Az ember mindig talál indokot, hogy miért is éljen tovább. Nekem például két remek ötletem is volt: a piálás, meg a dugás. Fogalmazhatnék úgy is, hogy azért éltem, hogy ihassak arra, hogy dughatok.
Szóval egy idióta lettem volna ha nemet mondok D'Vorah meghívására, és még nagyobb idióta, ha nem próbálkozom be nála. Persze benne volt a pakliban, hogy lyukra futok - és nem abban az értelemben, ahogy terveztem - de a jelek szerint egy kis móka neki sincs ellenére. Nem állítom, hogy én vagyok az a fajta pasas, akinek a puszta látványától a nők összehúgyozzák magukat, de nem tartom magam erdei fantomnak, és a teljesítményemet illetően még senki nem emelt kifogást.
Most is erőteljesen igyekszem hogy ne legyen másképpen: lehet, hogy vendéglátóm csodálkozik a finom mozdulataimon, és azon, hogy nem veszem el ősemberként amit adni akar nekem - az igazat megvallva nem csak lehet, tényleg látom rajta a csodálkozást - de engem annyira nem könnyű átverni a palánkon. Tudom, hogy akárhogy játssza is meg valaki magát, mutatja keménynek, könyörtelennek, a lelke mélyén élvezi a gyengédség megnyilvánulásait. Én pedig alapjáraton sem vagyok az a típus, akinek a nő csak a kielégülése TÁRGYA: én azt szeretem, ha a másik egyenrangú partnerként vesz részt az élvezkedésben.
Egyelőre viszont úgy tűnik, hogy esze ágában sincs eljutni odaáig, mármint úgy értem, a beteljesedésig, pedig igyekszem piszkosul, és azokból a hangokból, amik feltörnek a torkán totál biztos vagyok benne, hogy élvezi is rendesen amit művelek vele, de aztán megállít, és mikor felemelem a fejem látom ahogy a már jól ismert, kissé pszichopata vigyor kúszik az arcára. Mire azonban bármit is reagálhatnék, máris négykézláb áll előttem, fejét a párnába temetve, csak a csípőjét emeli felém, és a kérdésére csak megforgatom a szemeimet. Komolyan kérdezi? Igaz, ha őszinte akarok lenni, nem nagyon szoktam válogatni a pozíciókban, lényeg a végeredmény, és az a néhány másodpercnyi mámoros halál.
- Naná bébi... - morgom mint az éhes tigris, és már két marokra is fogom a csípőjét, amikor felvillan bennem, hogy az istenverte óvszert csaknem elfelejtettem. Most jó lenne a falba verni a fejem, mert mint egy idióta, megfeledkeztem apám tanításáról, aki milliószor elmondta, hogy jöjjön bármi, árvíz, világégés, atomháború, az apokalipszis lovasai, koton mindig legyen nálam, sosem tudni alapon, és nem biztos, hogy jó ötlet lenne kis Harringtonokkal teleszórni a világot. Mentő ötletként kihúzom D'Vorah éjjeliszekrényének fiókját, sűrű fohászok közben, mert ha az is üres lesz, akkor ebből emberes pofára esés fog következni - aztán vigyorogva kihalászok onnan egy kis tasakot, és megkönnyebbülten meglengetem az ujjaim között.
- Okos kislány - jegyzem meg, aztán feltépem a fóliát, és szinte egyetlen mozdulattal belepasszírozom a lábaim között feszülő dinoszauruszt a passzentos gumiruhába. Immár teljesen felkészülve kissé előrébb araszolok, aztán határozottan, de nem vadul elmerülök benne.
- Ó bassza meg... - suttogom lehunyt szemekkel. Ja, épp az megy éppen. És mivel erős bennem a gyanú, hogy ő legalább annyira fel van már pörögve, mint én is, máris mozogni kezdek benne, új és új szögből. Igyekszem eltalálni azt a pontot, amitől a végén magán kívül fogja majd sikítozni a nevemet.

◉ words ● youtube ● note: megjegyzés ◉

Psycho Barbie && Big bad wolf

Soha nem értettem meg azokat az embereket, akik összemossák a macsóság és férfiasság fogalmát a tökéletes taplósággal. Nem tudom, miféle külvilágnak megfelelni akarás vezényli őket akkor, amikor úgy viselkednek, mint egy gorilla az állatkertben, és közben meg vannak győződve róla, hogy ők a teremtés tökéletes koronái. Mindig utáltam az ilyesmit. Oké, nem azt mondom, hogy én vagyok a walesi herceg, és kibaszott kék vér kering az ereimben, ahogy azt sem állítom, hogy az a finom típus vagyok, akinek minden megnyilvánulása olyan, mintha lenyeltem volna egy illemtankönyvet, csak éppen más dolog a szabadszájú beszéd, és más a fizikai megnyilvánulás - teszem azt, a nők terén is. Nem kezelek senkit másképpen, vagy nézek alsóbbrendűnek azért, mert éppen nem golyókkal a lábai között született. Sőt, éppen ellenkezőleg: a véleményem az, hogy ha valaki puncira vágyik, és talál is olyat, aki ezt megadja neki, az a minimum, hogy az ember körbenyalja a nőt. Minden létező értelemben. Teszem azt, én még egy egyéjszakás kalandra is borral meg virággal érkezem, és még egyszer sem rúgtam ki az ágyamból egy bigét sem azok után, hogy megszabadultam néhány milliónyi felesleges kisfickótól. Szóval fogalmam sincs, D'Vorah mit vár tőlem, de mintha kissé meglepődne azon, hogy nem vetem rá magam, mint a hiéna a döghúsra, hanem igyekszem megadni a dolgok módját.
- Cukrosbácsi? - kérdezek vissza, és néhány pillanatig hezitálok, hogy sértődjek-e meg a "bácsi" jelzőn, de igazából leszarom. Ha ezzel a koromra akart célozni, bánja a franc. Mit számít az évek száma addig, amíg az ember képes egy olyan remekbe szabott merevedést produkálni, mint én? - Nem, nem vagyok az. Csak megtanultam, hogyan bánjak finoman egy nővel - teszem hozzá, aztán kissé megkönnyebbülten hálát adok az égnek, mert - ha minden rendben lesz, és tényleg megbízhatom benne - legalább nem fenyeget az a veszély, hogy a fejem nélkül fogok távozni az ágyából, bár a nem túl ígéretes bizarr jelzőn azért meghökkenek. Igaz, ez a lány alapjáraton is az, akkor mégis mit vártam mást?
- A bizarr dolgokat hagyjuk, szépségem - dünnyögöm két, nyakára nyomott csók között. - Nálam nem jön be a korbács, meg a többi hasonló szarság - fektetem le a részemről alkotott szabályokat. Tőlem csinálhatja, ha jólesik neki, csak nem velem, és nem itt. Szóval ha tényleg szeretne kapni valamit a lábai közé, akkor most kissé fogja vissza ezen hajlamait, mindkettőnk érdekében.
Mire észbe kapnék, már ismét a hátamon fekszem. A picsába, ebbe a nőbe aztán szorult erő! Ki se nézné belőle az ember... Látom, ahogy ismét felvillan az arcán az a mosoly, amitől elfog az az érzés, hogy talán ez lesz életem utolsó dugása, mert úgy fogja rólam lerágni a húst, mint egy kibaszott Tom és Jerry rajzfilmben a macska a halat, és nem marad a kezében, csak a szálka. Mire idáig eljutok az agyalásban, pszichobarbie máris rám borul, finom - vagy éppen kevésbé finom - harapásokkal tarkítva engem a nyakamtól egészen a mellkasomig. Az fix, hogy ennek nyoma marad, de mivel nem szándékozom chippendale táncosként dolgozni, így nem fog zavarni. Néhány nap múlva úgyis eltűnik.
Önkéntelenül is kiszakad egy morranással kevert nyögés a torkomon, mikor végül megérzem magam eltűnni a szájában. AZTAKURVA... na, ez nem semmi! Volt már részem jó pár szopásban, de ez a lány aztán tényleg tudja, hogy mit csinál! Beletúrok a tincseibe, további munkára biztatva, de aztán néhány perc elteltével rájövök, hogy mivel elég régen volt részem hasonlóban, ha ezt engedem tovább folytatni, akkor én túl gyors leszek, ő meg hoppon marad, és ez esetben sanszosan félthetném az életemet. És vessen rám bárki követ, de semmi kedvem elpatkolni egy szájba élvezezésért.
Felhúzom magamhoz, aztán ismét átfordulok vele, hogy újra ő kerüljön alulra, és ez alkalommal én járom be azt az útvonalat, amit nem is olyan rég az ő szája tett meg rajtam, bár én finomabban bánok vele, mint ő velem: eszem ágában sincs összeharapdálni, vagy más nyomokat hagyni rajta. A nyaka, a mellei... részeg pillangó módjára csaponganak ide-oda az ajkaim. Aztán fokozatosan lejjebb csúszok, végigcsókolom a hasát, a csípőjét, a combja belső oldalát, amíg el nem érek két lába találkozásáig. Beleszippantok a mámorító illatába, és fürgén forgatni kezdem a nyelvem, előbb teste legérzékenyebb pontján, majd mélyen megfürdetem belsejében. Az íze őrjítő, forró és nagyon nedves. Mindent bevetek, mindent kipróbálok, hogy megtapasztaljam, mit szeret. Lehunyt szemmel kényeztetem, teljesen belefeledkezem abba, amit művelek, csak fél füllel hallom a nyögéseit és sóhajait. Lássuk, el tud, vagy el akar-e így menni a szépségem: ha úgy dönt, hogy nem, akkor azt hiszem, ideje hogy végre megmártózzam benne.

◉ words ● youtube ● note: megjegyzés ◉

Psycho Barbie && Big bad wolf

Tizenhat éves koromban veszítettem el a féltve legkevésbé sem őrzött ártatlanságomat. Addig a nemi életem kizárólag szellemi síkon létezett, a fizikai kontextus kimerült abban, hogy leültem a számítógép elé, kerestem egy erotikával túlfűtött oldalt, és szó szerinti értelmezésben elvertem az időt. A nagy vízválasztó óta eltelt évtizedekben persze már százas nagyságrendűre rúg azoknak a száma, akiket felvettem az "őket már megdugtam" listára, és belátom, talán nem én vagyok a nők bálványa, akinek a fényképe előtt fruskák ezrei sírják húgyosra magukat, de a gyakorlat felruházott azzal a tapasztalattal, hogy tőlem még senki nem távozott csalódottan vagy kielégületlenül. Szerintem bátran leszögezhetem, hogy akárcsak a nők, a férfiak is olyanok, mint a jó bor, a korral nemesedünk. Ezt alapul véve nekem már legalább királyi vér folyik az ereimben, és emlékeim szerint még nem volt rá precedens hogy nemet mondtam volna némi szórakozásra. Vagyis de, egy alkalommal fordult elő, mentségemre szolgáljon, hogy a nő rondább volt az ördögnél, és olyan volt mint egy vámpír, amikor elmosolyodott. Most viszont nem fogok hamut szórni a fejemre, és remeteként a másik szoba kanapéján arról ábrándozni, hogy mi lenne, ha... Persze idefelé még meg sem fordult a fejemben, hogy ez a meghívás más lehetőséget is rejt magában, csak a zuhany alatt kristályosodott ki a gondolat az agyam mélyén, hogy pszichobarbie-t nem csak a jó szíve meg az irántam érzett szánalma vezérelte, mikor felvetette a lehetőséget, hogy dekkoljak nála, legalább ma éjszakára.
Most pedig itt fekszem mellette az ágyban - az ő ágyában - erejem utolsó maradékával visszafogva magam, ami nem könnyű, pláne azt tekintve, hogy elég régen volt az utolsó légyottom... bizony régen, erősen meg kell erőltetnem az agyamat, hogy emlékezzem rá. Ettől függetlenül annyira már megismertem ezt a nőt, hogy tudjam, elég lenne egy rossz mozdulat ahhoz, hogy elbűvölő mosollyal az arcán nyomjon egy bicskát a gyomromba, vagy úgy rúgjon ki innen, hogy a lábam se érje a földet, a kirúgást a szó szerinti értelemben véve. Úgyhogy hagyok neki lehetőséget rá, hogy ha akar, bannoljon a kényelemből, meg magamnak is arra, hogy túléljem a merészségemet.
- Nem vagyok részeg - jegyzem meg. - Vagy ha mégis, nem olyan értelemben, mint ahogy gondolod - naná, azok után, hogy végiggusztáltam a meztelen testét, az vessen rám követ, akinek még a helyén lenne a józansága. - Mellesleg ha nem adsz rá alkalmat, akkor hogy bizonyítsam be, hogy jól csinálom? - teszem fel az ezer dolláros kérdést, és a válasz gyorsan megérkezik, csak éppen nem verbálisan. Mire észbe kapnék, máris hanyatt fekszem, fejem a puha párnán, pszichobarbie meg épp rám telepszik, ellentmondást nem tűrő mozdulattal tépve le rólam a törülközőt. Egyenesen az ágyékomra ül, és ettől az eddigi félporcos farkam a másodperc törtrésze alatt vágja feszes vigyázzba magát.
- A bátorság meg az őrültség kéz a kézben járnak. Honnan tudod, hogy nem az eszem ment el? Várj csak... - ráncolom a szemöldökömet - nem, mégsem, igazad van. Tényleg kibaszottul bátor vagyok - vigyorodom el szélesen, mikor kezét a nyakamra teszi. - Egyébként nyugtass meg, ugye ez nem olyan imádkozó sáska-jellegű dolog lesz, nem téped le a fejem a végén? - érdeklődöm kissé gyanakodva, mert attól a pszichopata mosolytól, ami felvillan az arcán, más ember szerintem már ordítva rohanna világgá, vagy egy feszületet lóbálna felé, sűrű miatyánkozás közepette. - De tudod mit? - vonok vállat. - Olyan régen volt már az utolsó, hogy leszarom, és vállalom a kockázatot - teszem hozzá, majd felmorranok, mikor hozzám hajolva közli velem a nevét.
Lehúzom magamhoz, aztán átfordulok vele, így ő kerül alulra. Ó szívem, ha még nem mondtam volna, én is tudok a meglepetések embere lenni.
- Mocskosul messziről jöttem. Messzebbről, mint te azt egyáltalán képzeled - suttogom halkan D'Vorah fülébe. - Hagy mutassam meg, mifelénk hogy szokás bánni a nőkkel - mormolom lágyan, aztán lehajolok, és ajkamat a szájára tapasztom. Miközben nyelvem megtalálja az övét, kezemmel megcirógatom az oldalát, majd bebarangolom érintésemmel a testét. Bármennyire is igyekszik elfojtani, mégis meghallom apró sóhaját, ami akkor bukik ki belőle, amikor végigcsókolom nyaka ívét, majd lejjebb csúszom a kulcscsontjára. Azt hiszem, most igazán ki kell tennem magamért, mert ha bármiben is elégedetlen lenne velem, már most borítékolom, hogy a következő teliholdkor megkeres, és egy helyre kis ágyelőt készít a bőrömből revans gyanánt. Ha rajtam múlik ez nem fog bekövetkezni: esküszöm, ma este ájultra fogom dugni úgy, hogy még holnap reggel is csak reszkető lábakkal legyen képes talpra állni.

◉ words ● youtube ● note: megjegyzés ◉

Psycho Barbie && Big bad wolf

Vendéglátóm utólagos engedelmével - megelőlegezem legalábbis, hogy nem fog megnyúzni érte - végigkutatom a fürdőszobáját férfi tusfürdő után, sajnos eredménytelenül, így hát kénytelen vagyok beérni azzal, amit a levegő illatából ítélve ő is használt. Miközben beburkolom magam a vattacukor-habfelhőbe hangosan elnevetem magam, mert azt hiszem a rózsaszín-nőies illat, meg a fizimiskám elég erőteljes kontrasztot alkotnak. Remélem holnap reggelre a bőrömön már nem lesz érezhető ez a kipárolgás, mert jelen pillanatban VIP belépőt kaphatnék a Kék osztriga bárba.
Elzárom a vizet, leöblítve magamról ezt a tusfürdőnek nevezett giccset, és mikor kilépek a zuhany alól belenézek a mosdó feletti tükörbe. Egy kissé már kopott, nem éppen húszas éveit taposó, de jól karban tartott fickó néz farkasszemet velem, akinek a bőre csaknem az egész élettörténetét elmesélhetné, ha bárki venné rá a fáradtságot, hogy végigszemezgesse őket: a tetoválásaim és a sérüléseim szemléletesebben mesélnek a múltamról, mint ahogy azt élőszóval meg lehetne tenni. Ahogy nekifogok kidörgölni a felesleges nedvességet a hajamból, óhatatlanul is visszacsengenek a fülemben apám szavai, amiket még régen, kisfiú koromban címzett nekem. Mindig azt mondogatta - na persze csak akkor, ha anyám épp nem volt hallótávolságon belül - hogy a tudomány csodálatos dolog, a fizika, a kémia, az orvoslás mind olyan vívmányok, amelyek vitathatatlanul előbbre viszik az emberséget, de a legnagyobb Nobel-díjat a történelemben annak kellene adományozni, aki valaha is képes lesz megérteni a nőket. Sokszor értettem már magamban együtt vele, de azt hiszem valójában csak most jövök rá, hogy a vén csirkefogónak messzemenően igaza volt. Ékes példa erre a ma este: a vendéglátóm odacsapódott mellém, nagyjából olyan kedvességgel irányomban, ami a pokol összes kínját ígérte - csak tudnám, ki a fene lehet az a Lucien? - és most, alig egy órával később nem csak hogy arra kért, hogy legyek gáláns lovag, és cipeljem hazáig a csinos kis fenekét, hanem felajánlotta, hogy időszakosan átmeneti szállást csinál a kedvemért a házából. Nem értem, esküszöm nem értem a női logikát, bár nem is lehet, mert egyszerűen olyan változékony, mint az időjárás.
Összeszedem a padlóra ledobált ruháimat, olyan szagot árasztanak, hogy csodálom, amiért maguktól még nem másztak arrébb, talán nem ártana szálláskeresgélés közben majd keresnem egy mosodát. Egyelőre elnapolom ezt a kérdést holnapra, egy törülközőt tekerek a derekam köré, aztán - kissé pofátlanul, azt belátom - de a hálószoba felé veszem az irányt, ahol valószínűleg megtalálom a szépséget. Lehet, hogy marha nagyot tévedek, és nem én lennék az első a történelemben, de van egy olyan gyanúm, hogy talán nem véletlenül rángatott ma este magával, és ez a teóriám csak erősödik, amikor látom, hogy nem csak az ajtót nem zárta magára, hanem abban a szál törülközőben úgy fekszik el az ágyon, mintha csak egy "terülj-terülj asztalkám" címkét aggatott volna magára.
Pofátlan vagyok? Meglehet. Sőt ha őszinte akarok lenni, akkor ki kell mondanom, hogy az vagyok. Bár azt hiszem azok után, hogy simán kést húzott rám, ennyit megengedhetek magamnak revans gyanánt.
Az első kérdéseire csak vállat vonok, de hamar belátom, hogy abból a testhelyzetből, amit ő jelenleg felvesz, nem látja ezt, úgyhogy fel kell hagynom a nonverbális megnyilvánulásokkal.
- Nem, nem kérek kakaót - vigyorgok szélesen. - Az ágyba kávé jobban kedvemre való. És hogy mit gondoltam? Többek között azt, hogy egyrészt fix, hogy nem vagy százas szívem, másrészt viszont nem hiszem, hogy csak azért ajánlottad fel, hogy töltsem itt az éjszakát, mert megszántad az átmenetileg hajléktalan mivoltomat - biccentem oldalra a fejem. - Félre ne értsd, elvagyok én a padlón, vagy a kanapén is, de azt hiszem, találok ennél jobb helyet is. Mondjuk melletted - teszem hozzá, és ha most nem dob ki, akkor soha. Ez esetben remélem lesz benne annyi kíméletesség, hogy megengedi, hogy felöltözzek, és nem egy szál törülközőben, vagy anyaszült meztelenül fog bannolni a házból. Nem mintha lenne mit szégyelnem, mert elég bőkezűen áldott meg a természet, de azért az embernek legyen már mégis annyi tartása, hogy nem egy szál faszban flangál az utcán.
Bingó. Sejtettem én, hogy más motiválta a kis szépséget a vendéglátásban, mint a jó szíve, meg az irántam érzett szánalma. Figyelem, ahogy szétnyitja magán a törülközőt, felfedve minden eddig rejtve lévő porcikáját, és érzem, hogyan nehezül el a légzésem, amikor végigbámulom a testét. Bassza meg, egyszerűen gyönyörű. Formásan kerek ott, ahol kell, és egy deka felesleg nélkül - férfiszem netovábbja ez a látvány. Úgy falom szememmel a produkciót, mint éhes vendég a svédasztalt, aztán ellököm magam az ajtófélfától, és beljebb sétálok a szobába. Mivel Pszichobarbie ekkor már felemeli a fejét, alkalmam nyílik rá, hogy belenézzek a szemeibe, és megnyalom az ajkamat ahogy pillantásom a lábai közti területre siklik. Eddig azt hittem, hogy ebbe a városba érkezve csak a szar vár rám, most némileg módosítok ezen a véleményemen.
Vele ellentétben én még magamon tartom a frottírt, mikor ledőlök mellé az ágyba, némi távolságot tartva tőle. Mégis mit gondolt, hogy majd gorillaként üvöltve meg a mellkasomat döngetve vetem magam rá, és máris döngölöm, mint egy faltörő kos? Lehet, hogy nem nézni ki belőlem, de nem vagyok állat. Vagyis ilyen téren nem. A jó szexhez, ahhoz, amitől önfeledten sikoltozza majd a nevemet, és szétkarmolja a hátamat, kell egymásra hangolódás, én pedig meg akarom neki adni erre az időt. Másrészt pedig - bár ezt magamnak is csak óvatosan vallom be - azt már megtapasztaltam, hogy a hölgy egyszerre beszámíthatatlan és kiszámíthatatlan. Simán kinézem belőle, hogy a párnája alatt is rejteget egy kést. Közben átfut az agyamon, hogy nagyjából négy hónapja nem voltam nővel, és mégis képes vagyok féken tartani magam. Ezért minimum kitüntetés járna.

◉ words ● youtube ● note: megjegyzés ◉

Psycho Barbie && Big bad wolf

Megkönnyebbülve állítom le a motort a ház előtt, mert szó mi szó, eléggé paráztam tőle, hogy valahol az út közepén kapok egy adagnyi gyomortartalmat a nyakamba, és noha bizonyos tekintetben tudok igénytelen faszi lenni, ettől eléggé elszállt volna az agyam. Füleltem is egész úton, nem csak az útmutatási direkciókra, hanem arra is, hogy mikor fog felhangzani mögöttem az öklendés, majd egy undok loccsanás - nos, jelen esetben azt hiszem, az ördögöt sikerült a falra festeni, de ahhoz rövid ideig tartott az út, hogy legyen ideje meg is jelenni, elmondhatatlan megkönnyebbülésemre. Persze az sincs kizárva, hogy a menetszél is besegített pszichobarbie józanodásába, mert mikor lekászálódik a motorról, és megindul a ház felé... oké, az talán merész kijelentés lenne, hogy már színjózan, de annyira nem látszik seggrészegnek, mint a bárban ücsörögve, és viszonylag egyenes vonalban navigál be az ajtón. A két félfa közül legalábbis csak az egyiknek ütődik kicsit neki, amit kimondottan pozitív változásként fogok fel.
Mindig is az a fajta fickó voltam, aki szereti a történések ütőerén tartani az ujját, most viszont úgy érzem magam, mintha egy teniszmeccs nézője lennék, és csak jobbra-balra kapkodom a fejem attól a ténytől, hogy milyen mértékben pörögtek fel körülöttem az események. A szar ebben a szituban mindössze annyi, hogy a labda helyén az én életem szerepel, amit két oldalról pofozgatnak, és amíg annak a kibaszott kaucsukgolyónak nem fáj, engem annál érzékenyebben érintenek a kőkemény pofonok amiket a sors kioszt nekem. Csak sodródom az árral irányítás helyett, és ez mocskosul nem tetszik, bár úgy hiszem, legalább annyiból hálás lehetek a sorsnak, hogy összehozott ezzel a nem teljesen beszámítható nővel - akinek speciel még a nevét sem ismerem - és nem kell valamelyik sikátor mélyén egy kurva kartonpapíron aludnom a földön, egy bűzölgő szemeteskontéren szomszédságában. Igaz, nem is tudom mit várok: az embernek évtizedekbe kerül felépíteni az életét és megszerezni mindezt, ami az amerikai álom szép nagy halmazába tartozik. Én két hónapja kezdtem új életet, méghozzá a nulláról, jelen helyzetemben a tény, hogy legalább néhány éjszakára fedél van a fejem fölött máris óriási ugrásnak tűnik. Nem lehet egyszerre elérni mindent: csak lassan, óvatosan, lépésről lépésre, mint a Kis herceg-történetben. Csak éppen az eltelt hatvan nap egy kicsit sok volt az én lelki rókáimnak, és jobban kirántotta a lábam alól a talajt, mint ahogy kellene.
Impozáns lakás, azt meg kell hagynom. Nem azt mondom, hogy olyan palota, ahol kenyérmorzsát kell elszórni, hogy B pontból visszataláljak A-ba, de nagyobb, mint az enyém volt Seattle-ben. Amíg ledobom a táskámat valahol az előszobában, vendéglátóm máris faképnél hagy, és eltűnik egy zárt ajtó mögött - a nemsokára felhangzó csobogás elárulja, hogy a fürdőben. Igaza van, ráfér egy erőteljes zuhany, már csak azért is, mert valószínűleg az alkoholmámort is oszlatni fogja kissé a koponyájában.
Amíg ő bőszen locsolja magát a vízsugárral, addig kissé körbenézek. Azt meg kell hagyni, hogy Pszichobarbie-nak van ízlése. Vagy pénze. Esetleg mindkettő - persze, az sincs kizárva, hogy valami mecénás áll a háttérben, aki finanszírozza az életkörülményeit, és neki semmi más nem marad hátra, minthogy kellőképpen kiélvezze. Oké, az ő dolga, nekem semmi közöm hozzá. Szerintem hülye lenne, aki az ilyen lehetőségeit nem használná ki, persze bizonyos határokon belül.
Épp a nappaliban bámulom a kanapét, és gondolkodom, ki kéne próbálnom mennyire kényelmes fekvés esik rajta, de a megvalósításig már nem jutok el, mert feltűnik az ajtóban a lány, és tagadni sem tudnám, hogy leesik az állam a csodálkozástól. Jelenleg nincs rajta festék, és meg kell állapítanom, hogy noha igencsak bejövős volt sminkkel is, a mostani fizimiskájában szó szerint szép. A tény, hogy a hajából kissé még csöpög a víz, és csak egyetlen szál törülköző fedi, csak rátesz egy lapáttal. Erővel kell visszafogni a fantáziámat, hogy ne kezdjek el képzelegni, vajon hogy festene a fürdőlepedő nélkül.
- Öhm... rendben - térek magamhoz aztán az ábrándozásból, mikor engem is a fürdő felé irányít, közben - noha megjegyzés nélkül hagyom - mégis elvigyorodom azon, hogy úgy tűnik, Pszichobarbie-nak azért van érzéke a lelki finomságokhoz is. Ennél kedvesebben, mégis beszédesebben nem is lehetett volna a tudomásomra hozni, hogy bűzlök, mint egy szennyvízcsatorna.
Ledobálom magamról a gönceimet, és mikor a forró vízsugár a bőrömhöz ér, akaratlanul is felnyögök - esküszöm, ettől az érzéstől akár el is tudnék élvezni. Ez már nagyon hiányzott. Ugyan szokva vagyok a kissé spártaibb körülményekhez is - emlékszem, fiatalabb koromban hetekig úton voltam egy lakókocsival, és random, jéghideg vizű tavakban fürödtem - csak azóta eltelt kb két évtized, és kissé berozsdásodtam ahhoz, hogy huzamosabb ideig meglegyek a civilizáció olyan vívmányai nélkül, mint egy forró fürdő.
Amikor már egyetlen pólusomban sem érzem az elmúlt pár napban rám rakódott mocskot, nehéz szívvel ugyan, de kikecmergem a zuhany alól. A koszos ruhámat viszont nincs kedvem újra magamra húzni - nem mellesleg nem tartozom azokhoz, akik szeretnek abban aludni - úgyhogy követve Pszichobarbie példáját, egy törülközőt csavarok a derekam köré. Ha azt akarja, hogy ez legyen a dress code, nincs ellene kifogásom.
Amikor kilépek a nappaliba, teljes csend fogad. Ha tisztességes faszi lennék, most diszkréten magamra kapnék valamit, és igénybe venném a kanapét, de úgy döntök, per pillanat nyugodtan elküldhetem a tisztességet melegebb éghajlatra. Így hát nekiindulok, és nyílegyenesen a nemrég látott háló felé veszem az irányt.
Bingó. Ott találom a vendéglátómat, még mindig abban az egy szál frotírban héderel, amiben láttam. Nekitámaszkodom egyik vállammal hanyagul az ajtófélfának, és szemtelenül végighordozom pillantásomat az alakján.
- Nos, jártam már néhány hotelben meg motelban ahhoz, hogy tudjam, a vendég kedvét keresni kell, és nem szokás sem a kanapéra sem a padlóra száműzni őket - stírölöm folyamatosan, és sokért nem adnám, ha a farkastulajdonságok között a röntgenszem is szerepelne, mert akkor simán átlátnék a törülközőjén. - Lehetnél következetesebb - teszem hozzá, aztán elvigyorgom magam, és végigtúrok még kissé nyirkos hajamon.
- Azt mondtad, szolgáljam ki magam. Vehetem ezt úgy, hogy bármilyen értelemben? - kérdezem szemtelenül. Rendben, lehet hogy a tűzzel játszom, és a következő pillanatban egy szál farokban repülök ki a bejárati ajtón, de az élet sója a hazardírozás. Fűszerezzünk hát kicsit.  Persze nem azt mondom, hogy ez közvetlen felhívás keringőre, de attól húzhatom az agyát, nem? Ha meg nincs ellene kifogása... nos, az a hab lehet a tortán. Megbánni nem fogja.

◉ words ● youtube ● note: megjegyzés ◉