Would you like to react to this message? Create an account in a few clicks or log in to continue.


Nina and Jason - Take it easy baby


Vendég
Anonymous


Vendég

Elküldésének ideje -- Vas. Jan. 17, 2021 10:48 am

Jason & Nina



fuck around and find out


Ha már vámpíros sztereotípiákról van szó, nem tudom, hogy hagyhattam ki a legfontosabbat; a denevérré válást. Pedig anno még csalódott is voltam, hogy pont az ilyen jópofa szuperképességekből nem jut nekünk. Nem, basszus, a móka kimerül abban, hogy sikátorban öljek embereket. Oké, oké, megvan annak is a maga bája, de szívesen kipróbálnám, milyen lehet egy ereszcsatornáról lógni fejjel lefelé. Csak a változatosság kedvéért.
- Pff bárcsak. - mondom - Nem, az ilyen állatságok nem jellemzőek ránk.
És úgy tűnik, végül tényleg csak kiegyeztünk abban, hogy nem szúrunk ki egymással. Ez is valami. Legalább nem kell majd folyton a hátam mögé leskelődnöm hazafelé menet.
Meg Jasonnek sem; sikerült úgy becsiccsentenem, hogy még akkor sem lett volna jó ötlet nagy harcokba bocsátkoznom, ha kiderül róla az este folyamán, hogy jó lett volna kettes számú áldozatnak.
- Persze, élni és élni hagyni. Az aztán igazán fontos elv… - nevetem el magam - Részvétem a hülye babonák miatt, azt viszont örömmel hallom, hogy a bolhásság is csak egy mítosz.
Igazából eddig nem is gondoltam bolhákra, de most, hogy így szóba jött, utólag is megkönnyebbülök, hogy nem terjedtek rám kis vérszívó paraziták. Tényleg, mi történik, ha egy állat szívja ki egy vámpír vérét? Erősen próbálom leállítani az agyamat, hogy ne pont most kezdjek el ilyeneken gondolkodni. Majd otthon rágugglizok, mert biztos van egy rakat pihent agyú ember, aki ilyenekről gyárt elméleteket.
Jasonnek meg persze hogy fel kellett hoznia a kaját, mintha nem az lenne a másik gondolatom, amit folyamatosan próbálok elfojtani.
- Az éhségbe inkább ne menjünk bele. - morgolódok magamban.
Basszus, a végén csak rá kell fanyalodjak a tasakos vérre.
Jason random boszorkáról való áradozására viszont visszateszem magamra egy pillanatra a detektívsapkámat, és arra a következtetésre jutok az elém rakott nyomok alapján, hogy a csaja, és ez a boszorka egy és ugyanazon személy lehetnek. Hupsz, remélem nem voltam túl bunkó a boszikkal. Nem az volt a célom, hogy mindenki mást aljasnak tüntessek fel, hanem az, hogy én tűnjek minél makulátlanabbnak összehasonlításképp, de ezt mégis hogy magyarázzam el? Főleg sehogy, ezért inkább csak bólogatok.
- Hát persze, persze, nem rossz mindenki, nem is ez a lényeg. - mondom - Igazából már én sem tudom mi volt a lényeg, szóval nyugodtan hagyj csak figyelmen kívül mindent, amit eddig mondtam.
Ezzel viszont úgy tűnik Jasonnek ennyi elég is volt a napi okításból, amit tiszta szívből meg tudok érteni. A lobotómia után a második leghatásosabb agysorvaszó technika, ha jó egy órán át hallgatod, hogy így a vámpírok, úgy a vérfarkasok.
- Inkább én köszönöm az italt. - mondom, mert nem igazán hiszem, hogy mondtam volna bármit is, ami úgy igazán hasznos lett volna - Jó szórakozást az álmatlan töprengéshez.
Viszont kis híján felröhögök a jó kutya módjára ülős kommenten.
De most komolyan, ez felveti a nyilvánvaló kérdést: vajon be lehet tanítani a vérfarkasokat? Az mekkora lenne már. Végül is Jason pacsizni tud, ennyi már biztos. Na jó, ez nem túl udvarias gondolatmenet, szóval inkább ennyiben hagyom, pláne, hogy állták is a cechemet.
-És persze, hogy vigyázok magamra. Mi sem természetesebb? Élni és élni hagyni, bla bla. - legyintek egyet, és elindulok kifelé.
Mondjuk ez igaz is; saját magamra mindig szándékomban áll vigyázni. Mondhatni ez az egyetlen célom az életben, minden más csak konfetti. A bajból kimaradás is össze fog jönni egyszer, csak túl kell élnem körülöttem mindenki mást.
Annak a kínos tudatában hagyom el a bárt, hogy talán jó benyomást tettem valakire. Azért csak nem… Hova fajul még ez a világ?






Vissza az elejére Go down
Vendég
Anonymous


Vendég

Elküldésének ideje -- Pént. Jan. 15, 2021 5:57 pm

Take it easy baby take it as it comes
Nina
and
 Jason
Számtalan éve nézek már horrorfilmeket, átrágtam magam az összes fellelhető vámpír-klasszikuson, és tessék, most a való élet, egy véletlen találkozáss egy bárban, meg a vérszívó nő kell ahhoz, hogy ki legyek művelve vámpirológiából. Tényleg, létező szó ez egyáltalán? Bár azt hiszem, jelenleg ez elhanyagolható probléma, sokkal inkább foglalkoztat az információhalmaz, amit Nina úgy terít elém, mint pókerparti végén az utolsóként benn maradó a nyertes lapokat.
- Értem... - hümmögök végül, mikor körvonalazza a Vámpírkrónikák című kötet "mivel tegyük el a fajtáját láb alól" fejezetét. - Na és mi a helyzet a denevérré válással? - vigyorgom el magam. Nem mintha annyira vicces lenne a téma, de ha belegondolok, kétféle képpen állhatok ehhez az egészhez: vagy kiborulok, mert azért ez az egész mégiscsak meredek, vagy poénra veszem, és igyekszem könnyedén feldolgozni, mert mást végeredményben mit csinálhatnék? A második verzió kicsit jobban fekszik nekem, szóval szépen csendben, és néhány perc alatt kiegyezek magamban a természetfeletti világ tudatomban való kibővülésével, és megrázom Nina felém nyújtott kezét.
- Akkor egyezzünk meg abban, hogy nem teszünk keresztbe egymásnak, és én ennél nem is akarok többet. Élni, és élni hagyni. Sosem voltam ellene ennek az elvnek, most aztán meg végképp nem - mondom őszintén. - Ami az előítéleket illeti, biztos bennünket illetően is burjánzanak. Mit tudom én, mondjuk hogy négy lábon folyamatosan nyáladzunk, milliónyi bolhát hurcolunk a bundánkon, és a legmagasabb hegytetőre kiülve bőszen vonyítunk a Hold felé. Nettó hülyeség. Egyiket sem vettem még észre magamon, igaz alig néhány átváltozáson vagyok csak túl. De arról biztosíthatlak, hogy két lábon, ha rohadt éhes vagyok, jobban folyik a nyálam. Nagyjából, mint Pavlov kutyájának - vonom meg a vállamat, aztán nyelek egy hatalmasat. Ezúttal azért, mert kissé megkeseredik a szám íze a puszta gondolatára is annak, hogy valaki vért igyon. Undorító. Meleg, fémes-sós ízű, szóval pfuj. De tekintettel a köztünk lévő kimondottan normális kezdeti viszonyra, ezt inkább nem hangoztatom Nina előtt, szóval lenyelem a berzenkedésemet. Igaz, ha én is az ő fajtájához tartoznék, alighanem másképp gondolkodnék az étkezés ezen válfajáról. Lehet, hogy neki egy ritka vércsoport olyan, mint nekem egy dupla sajtburger sültburesszel. És egyébként azt hiszem nincs jogom pálcát törni felette, pont nekem. Szóval lépjünk át ezen a napirendi ponton, mert tényleg nem szeretnék undorodva a padlóra köpni egyet.
Kapok egy gyorsan felskiccel történelemleckét, ami ha lehet még jobban összezavar, mint eddig. Ha nem lenne ennyire kemény koponyám, lehet már szétrobbant volna attól, amiket ma este be kellett suvasztanom a szürkeállományomba.
- Várj - emelem fel a kezem. - Én csak egy boszorkányt ismerek, ő viszont nem olyan, mint amilyennek te lefestetted őket. Ő kedves... és okos... vonzó... és gyönyörű - hallgatok el aztán. Bármennyire is lehaverkodtunk, Nina nem a pszichiáterem, sem a legrégibb öribarim, szóval lehet jobb, ha nem neki kezdek el lelkendezni Kalináról. - Amúgy a boszorkányperekről hallottam, de biztos voltam benne, hogy ostobaság. Mármint, egy rakás vakbuzgó puritán hagymázos agyszüleménye. Ezek szerint tényleg volt valóságtartalma? Mármint azt illetően, hogy tényleg boszorkányok voltak a szenvedő alanyai. Hű - vakarom meg a fejemet. Azt hiszem jobb lesz, ha most hazamegyek, és egy-két üveg sörrel a kezemben erőteljes emésztésébe fogok a ma este hallottaknak. Lesz mit.
- Figyelj, én nem fogok háborút indítani senki ellen. Mi értelme lenne? Élni akarok, és a világon semmi mást. Kihúzom magam a harcokból, sőt ezek után még a Bastian-témából is. Egyébként nem is ismerek senkit a városban, azt a bizonyos boszorkányt kivéve, így ostobaság lenne valami rosszul felfogott bajtársiasságból kiindulva odaállnom a fajtám oldalára. Jason ül, jó farkas. Nos, azt hiszem megköszönöm a társaságodat. Akárcsak azt, hogy a bizalmadba avattál. Lehet, hogy az elbeszéléseiden múlik az, hogy a közeljövőben nem dobom fel a talpam. Ezért hálás vagyok. Az italra pedig természetesen vendégem voltál. Most viszont azt hiszem, talán okos lenne elköszönnöm, otthon pedig valószínűleg fél éjjel forgolódom majd, mire helyre pakolgatom magamban a dolgokat. Viszont ígérj meg valamit: vigyázz magadra. Tényleg jó fej vagy, és kár lenne, ha te teljesítenéd be azt a sorsot, amitől engem óvni igyekeztél.





Vissza az elejére Go down
Vendég
Anonymous


Vendég

Elküldésének ideje -- Hétf. Jan. 11, 2021 6:39 am

Jason & Nina



fuck around and find out


- Asszem leesett elsőre is, hogy mire gondoltál, de az ember lánya zavarba jön, ha neki szegeznek egy rakás kivégzési módot.
Úgy döntök, megkegyelmezek neki. Megpróbálom összeszedni az alkoholtól egyre lustább agysejtjeim maradékát, hogy kigondoljak pár közhelyet olyan klasszikus vámpíros dokumentumfilmek alapján, mint az Interjú a vámpírral, Drakula, vagy Buffy.
- Jól van, ha szeretnél pár klisét, amiknek nincs köze kínzásokhoz, akkor tessék. A napos klisé igaz. A koporsóban alvós egy hülyeség. A halhatatlanság is igaz többé-kevésbé, az viszont nem, hogy nem látjuk magunkat a tükörben. A földig érő fekete köpenyem meg épp mosásban van. Ennyi megfelel?
Jason rendkívül informatív megjegyzésére a barátkozási hagyományait illetően csak nevetni tudok.
- Az egy fasza szokás, de ha randizgatsz valakivel, akkor nem egy életbiztosítás új barátokat szerezni.
De úgy tűnik, végül csak kiegyeztünk a pacsizásban. Rajtam ne múljon, szóval akár metaforikusan gondolta, akár nem, kinyújtom a kezemet felé.
- Erről ennyit akkor.
Elégedetten veszem tudomásul, hogy megkaptam a bocsánatkérésemet is, ami vitatható, hogy tényleg járt-e. Könnyebben ment, mint hittem.
- Hé, semmi gond. Nem mintha nem érteném meg a gyanakvást. Mint minden negatív előítéletnek, ennek is van igazságalapja, de azért vannak kivételek is. - mondom, próbálva nem sunyítani túlságosan - És nyugi, a fajtád megúszta, mert valamiért csak az embervér jó nekünk.
Egy rövid szünet után a homlokomra csapok.
- Oh meg persze ott van az állatvér is. Az is egy lehetőség…
Ez mondjuk annyira idegen tőlem, hogy elsőre teljesen meg is feledkeztem róla, de ügyelek rá, hogy ne látszódjon, mennyire megalázónak tartom a puszta ötletet is. Nem akarom valami embervér-mániákus benyomását kelteni. Vámpírként viszont valahogy mindig is úgy éreztem, hogy a civilizálatlanság netovábbja lenne elkezdeni állatvért inni. A pacifizmus messze nem éri meg, hogy galambokat és kóbor macskákat hajkurásszak a nyamvadt belváros kellős közepén.
De úgy tűnik, a vadászos témára eléggé ráharapott Jason, így véget is ért a rólam való csevegés. Persze távol álljon tőlem, hogy egy kis kérdezősködéstől reszkessek, mint egy vizes csivava, de jobb ez így.
- Ugyan már, annyira azért csak nem lehet meglepő, hogy nem mindenki kedvel minket. Nem vagyok egy nagy történelembuzi, de még én is tudom, hogy nem manapság kezdődött ez az ellenségeskedés. Rémlenek a boszorkányperek? Azt mondtad, hogy ismersz boszorkákat, ők meg elmondhatják, hogy eléggé keresztbe tettek nekik az átlagemberek. Miért ne tudnák megtenni másokkal is? - teszem fel a nyilvánvaló kérdést - És persze, hogy tudnak rólunk. Nyilván nem mindenki, de páran tudnak. Főleg azok, akikkel egyikünk alaposan kicseszett, hiszen közülünk sem mindenki törvénytisztelő állampolgár. Ugye nem igazán vihetsz bíróság elé egy olyan vámpírt, aki valaki hozzád közel állót nézett ki vacsorának, így meg mi mást tehetsz, mint hogy magad intézed el? Az meg, hogy mi erősebbek vagyunk… Igen, gondolom karatéban simán le is nyomnánk őket, de sokra megyünk vele, ha vannak fegyvereik.
Igazából erkölcsileg nincs túl sok bajom a vadászokkal, annak ellenére, hogy néha okoznak némi fejfájást. Meg persze annak ellenére, hogy jelenleg őket használom figyelemelterelésnek. Nekik legalább normális motivációjuk van arra, amit tesznek. Legalább is a többségüknek. Amíg nem velem van dolguk, addig felőlem csináljanak, amit csak akarnak.
Nos, ha mással nem is, ezzel vélhetőleg tényleg elértem Jasonnél, hogy újragondolja, jó ötlet volt-e ideköltözni, de szar ügy, most már nincs kiszállás.
- Na, nem olyan bonyolult ez, igaz? Amíg nem kezdesz el bajt keverni addig nem lesz bajod, ha viszont elkezdesz, akkor kb mindenki az ellenséged. Tiszta sor, nem? - kérdem -  Szóval ja... Üdv a cirkuszban.






Vissza az elejére Go down
Vendég
Anonymous


Vendég

Elküldésének ideje -- Szer. Jan. 06, 2021 10:34 am

Take it easy baby take it as it comes
Nina
and
 Jason
"A beszéd a félreértések forrása" - ezt még gyerekkoromban olvastam a Kis hercegben, és bár nem lett a szívem csücske a könyv, azért néhány mondata megragadt a fejemben, valószínűleg azért, mert mert vannak benne olyan sorok, amely az évek alatt elcsépelt, sűrűn puffogtatott frázissá váltak. A mostani helyzethez viszont tökéletesen passzol, és ugyan nem vagyok egy gondolatolvasó típus, abból a gyanakvó és óvatos pillantásból amit most Nina vet felém, mégis sikerül körvonalaznom, hogy mi járhat a fejében. Felnevetek röviden, igyekszem hogy ne úgy hangozzon, mint egy pszichopata kacaja, és úgy emelem fel kezem a megadás pózásban, mint aki egy pisztoly csöve előtt kénytelen álldogálni.
- Hé, nyugi - hárítom el magamtól az általa feltételezett csúnya gondolatokat. - Nem azért kérdeztem, mivel lehet a fajtádat eltenni láb alól, mert erre akarnám adni a fejem. Nem találkoztam még sok természetfelettivel, legalábbis a vérszívók családjából egyel sem, csak pár boszival, de velük sem zavartuk egymás köreit, sőt - naná, Kalina is boszorkány, és lásd, nem csak hogy jól kijövünk egymással, hanem valami alakul is köztünk. - Szimplán a kíváncsiság hajt. Olyan ez, mintha... nem is tudom, találkoznál teszem azt az ördöggel. Én biztos, hogy megkérdezném tőle, mi igaz ebből a lázadás-égből lehajítás dologból - tárom aztán szét kissé a karjaimat. - És hogy lásd, mennyire nem áll szándékomban ártani neked, szíves örömest választom a lepacsizást. A barátság-karkötőt fél órányi ismeretség után azért némi túlzásnak tartom, egyébként is másként szoktam megpecsételni a nagy haverságokat, nem csecsebecsékkel. Legalábbis a szebbik nem esetében - kacsintok Ninára kajánul, remélem még mindig veszi a lapot, hogy csak húzom az agyát, eszem ágában sincs megfektetni.
Viszont a következő szavaira kissé leesik az állam, mert ha az ember a vámpír szót hallja, azonnal előítéletei támadnak. Ahogy a jelenlegi helyzet mutatja, sokszor tévesen.
- Bocsánat - mondom teljesen őszintén. - Csak tudod, ha az ember meghallja a vámpír szót, akkor valahogy azonnal Drakulára, Erdélyre asszociál, meg arra, hogy... - emelem fel a kezem, ujjaimmal karmot formálok, és a nyakamhoz nyúlok vele, a harapást demonstrálva. - Szóval tudod. Nem azt mondom, hogy nem könnyebbülök meg kicsit, amiért nem fogom a vacsorád gyanánt végezni, csak... de most komolyan, a te fajtád eszik egyáltalán az én fajtámból? - jut eszembe a soron következő kérdés. Vagyis pont az előbb mondta, hogy ő nem támad meg senkit. Hű, azt hiszem, kissé feje tetejére állt bennem a világ, bár azt hiszem ez nem éppen csoda. Nem kezdem el cizellálni az étkezésének lehetőségeit, nem azért mert nem hajt a kíváncsiság, szerintem reggelig képes lennék faggatózni, de elég határozottan vonalat húz ilyen téren, és jelzi, hogy ne lépjem át. Oké, legyen, bár az embernek nem mindig adódik efféle alkalma, hogy kicsivel többet megismerjen abból a világból, ahová most már én is tartozom.
Erősen kétlem, hogy ha ezt a témát tovább taglalnám kapnék bármiféle választ. A filmekben a vámpírok meg a farkasok mindig ellenségek, bár ahogy ez most is bebizonyosodott, a mozira nem igazán lehet apellálni ezen viszony tekintetében. Mindazonáltal nem lennék meglepve, ha Nina kiköpne egyet, amolyan nőiesen, a puszta gondolatára is annak, hogy egy négylábú szőrös lényt vegyen a szájába.
Miközben kissé elrugózom ezen a kérdésen, elém tol egy olyan mondatot, aminek hallatán örülök, hogy most nem gyújtottam rá, mert szerintem félrenyelném a füstöt, sőt lehet hogy még a cigarettát is utána küldeném. Az emberek, mint ellenségek? Hát, legalább humora van a csajnak, azt el kell ismernem.
- Most ugye viccelsz? - értetlenkedem. - Nincs április. Miért lennének  az emberek veszélyesek ránk? Nem állítom, hogy én betéve tudom a természetfeletti kiskátét, lévén hogy kezdő kisinas vagyok, de annyit azért már megfigyeltem, hogy erősebbek, és gyorsabbak, ergo veszélyesebbek vagyunk náluk. Kétlem, hogy nem tudnánk elbánni egyszerre akár többükkel is, ha erre kerülne sor. Mégis, mi a fenét csinálhatnának ők velünk? Halálra ölelgetnek? Azt meg már csak lábjegyzetként teszem hozzá, hogy mivel néha erőteljes suttogásba fordul a társalgásunk, alighanem nem sokat tévedek ha azt mondom, hogy a legtöbbjüknek még csak fogalmuk sincs a létezésünkről. Ha valamiről nem tudsz, hogy jelenthetnél rá veszélyt?






Vissza az elejére Go down
Vendég
Anonymous


Vendég

Elküldésének ideje -- Hétf. Jan. 04, 2021 12:25 am

Jason & Nina



fuck around and find out


Na igen, várható volt, hogy a való életben az embereknek nem az Alkonyat töketlen kis vámpírai az első gondolata amikor a fajtámról hall, de pont Stephen King? Azért annyira nem rossz a helyzet.
- Hmm… Lehet. Bár inkább olyan, mintha a Borzalmak városa egy szappanopera lenne.
A félelmeim, miszerint Jason akár egy vadász is lehet olyan gyorsan eltűnnek, mint amilyen gyorsan felbukkantak bennem. A reakciója alapján kétlem, hogy valami mestermanipulátor vadász lenne, ha viszont mégis az, akkor eléggé túljátssza a tudatlan szerepet.
- Nem hiszem, hogy lenne egy bevett szörnyetikett vámpír/vérfarkas találkozókra, szóval csak a saját nevemben beszélek, amikor azt mondom, hogy azt csinálsz, amit akarsz. Ha akarsz, menekülhetsz, ha akarsz lepacsizhatunk, vagy akár fonhatunk barátság karkötőt is, nekem mindegy. Bár az élet-halál harcot inkább kihagynám. - szünetet tartok, mert nem igazán tudom, mit lehetne mondani erre az egész családos, összetartásos koncepcióra. Nem a legnyerőbb ötlet. - A nagy, boldog természetfeletti családosdiból is kimaradok, ha lehet. Személy szerint még mindig arra szavazok, hogy jobb távol maradni a feltűnéstől. Minél kevesebb vizet zavarsz, annál kevesebben is zavarnak.
Ellenben a folytatásra még én sem számítottam….
Nem bírom megállni, hogy fel ne nevessek hangosan.
Megkérdezni egy random idegentől, hogy "figyi, téged hogy lehet megölni" a komédia egy olyan szintje, amit egy nap szeretnék én is elérni.
- Persze, mindjárt célkeresztet is rajzolok magamra, csak adj egy tollat. - én is rendelek még egy koktélt, mert ehhez a beszélgetéshez szükségesnek érzem - Nem fogom elmondani, hogy hogy lehet vámpírokat ölni. Mi a franc?
A következő kérdésre viszont csak a szememet tudom forgatni. VALAKI mégsem kap barátság karkötőt.
Oké, igen, Jason telibe talált Áldozat#1-el kapcsolatban, de basszus, eddig a jobbik arcomat mutattam, szóval örültem volna, ha nem vetül rám egy ilyen kellemetlen gyanú árnyéka.
Természetesen értékelem a helyzet iróniáját, miszerint nemrég még én akartam hasonló kaliberű szennyeseket előásni Jason életéből, de mégis mit kéne erre mondanom? "Hát persze, beismerek mindent! Valóban el akartam tulajdonítani az előbbi delikvens teljes vérállományát. Remélem ez nem jelent problémát. És visszatérve az előző kérdésedre… Igen, a karó egy kiváló vámpírölő fegyver."
Nem tudom, hogy nyomozóként milyen balfasz, elsőre vallomást tevő bűnözőkkel volt dolga Jasonnek, de én inkább választom a hazudást.
- Oké, jó tudni, hogy így állunk… Kellett nekem őszintének lenni. - kihozták az italomat, aminek egy részét egyből le is húzom - Bár rendkívül eredeti megvádolni egy vámpírt a gyilkolászással, még nem jelenti, hogy minden személyes konfliktusom emberhalállal végződik.
Minél kényesebb témákat feszegetünk, annál jobban idegesít, hogy nem tudok pusmogás nélkül végigmondani egy nyamvadt mondatot. Az, hogy minél feltűnésmentesebben próbáld kibeszélni magad egy el nem követett gyilkosság vádja alól egy olyan művészeti forma, amit sosem sajátítottam el. Igaz eddig nem is volt rá szükségem.
Csak reménykedni tudok, hogy nem ront majd az előadásomon.
- Tőlem aztán nem kell megmenteni senkit, mert nem vagyok gyilkos. - füllentem, szerintem elég meggyőzően - Nem minden vámpír az. Több gazdátlan vér van a világban, mint hinnéd. De ne menjek bele a részletekbe, ugye?
Persze nem akarom túljátszani sem a magyarázkodást, sem a lelkifurdalás keltést, szóval jobbnak látom inkább elterelni magamról a szót. Jason elhűlt arckifejezése láttán arra jutok, inkább felhívom a figyelmét egy közös ellenségünkre.
- Amúgy meg a helyedben pont, hogy az átlagemberektől tartanék inkább.  Néhányuk elég elkötelezett híve a hozzánk hasonlóak minél szorgosabb irtásának. - mondom - Szóval még mielőtt elkezdesz itt nekem feszületeket lóbálni, gondolj arra, hogy talán rosszabbul jártál volna, ha azt mondom, hogy ember vagyok.






Vissza az elejére Go down
Vendég
Anonymous


Vendég

Elküldésének ideje -- Vas. Dec. 27, 2020 11:37 am

Take it easy baby take it as it comes
Nina
and
 Jason
Legyünk őszinték: a természetfelettivel kapcsolatosan abszolút laikus kezdő vagyok. Még úgy is, hogy én magam is közéjük tartozom. Végeredményben nem nagyon van senki, akitől felvilágosítást kérjek, az efféle dolgokat mégsem találom meg a világhálón, erősen kétlem, hogy rábukkannék egy "vérfarkasok Washingtonban" nevű facebook-csoportra, és mégsem járhatom végig a várost, meginterjúvolva közben minden utamba akadót, hogy ugyan árulja már el, fajilag hová tartozik. Így hát nem csak azzal nem vagyok tisztában, hogy az átváltozás és a farkaslét másoknál is úgy működik-e, ahogy nálam, hanem azzal sem, konkrétan milyenek a vámpírok és a boszorkányok. Ami a vérszívókat illeti az ismereteim jobbára arra támaszkodnak, amiket képregényekben olvastam, vagy hollywoodi filmekben láttam. Ez meg, bárhogy is nézzük, nem igazán autentikus forrás, ahogyan az sem, hogy a "boszorkányok" szót meghallva Jancsi és Julisa vasorrúja villan azonnal a fejembe. Szóval kíváncsian, és legalább ugyanennyire reménykedve várom hogy Nina közölje velem, ő is a farkasok táborát erősíti, mert így legalább lesz aki egy kissé majd mentorál és eligazít négylábú berkekben. Bárhogy is, azt nem tagadhatja le hogy nőből van, mert naná, hogy előtte szómenést kap, és körbekeríti a lényeget teljesen felesleges információkkal. A sellők környékén azért már erőteljesen felakadnak a szemeim, és kezdek úgy nézni rá, mintha vagy teljesen őrült lenne, vagy már beütött volna a pia, és félrebeszélne. Komolyan? Sellők, mint a H2O sorozatban?
- Ha ez tényleg igaz, akkor már csak a Jótündér keresztanya hiányzik, meg Óz a nagy varázsló - dünnyögöm aztán. - Mellesleg csikóhalak. Ott hordják ki a hímek a kis csikóhalakat - teszem hozzá. Na tessék kisanyyám, van itt ám műveltség! - Ami a sellőket illeti, nem is tudom, hogy csinálják, elvégre... - ja, az szopás ha valaki deréktől lefelé hal. Szóval Ninának valamilyen szinten igaza van, ennél egy fokkal jobb a farkaslét. De csak alig tizednyivel. Nekem legalább van valami a lábaim között.
- Egy sarkalatos hibája van az érvelésednek - válaszolom kissé megrágva Nina szavait. - Tudod, hatalmas a különbség aközött, ha saját akaratodból, emberként teszel egy erdőbeli kirándulást, és rohangálsz őrült módjára, vagy ha rákényszerít valami átok. Ez utóbbi azért nem éppen szívderítő. De elég a szövegből, bökd ki végre, hogy mi vagy. Hidd el, engem már nem lehet meglepni - vonok vállat.
Bang! Mintha valaki fejbevágott volna egy vasserpenyővel, kb olyan érzésem támad, amikor Nina lapot terít. A meglepetés ereje csaknem leterít a székből. Oké, sok mindenre számítottam, csak... nem pont erre.
- Tévedtem - jegyzem meg kissé bambán. - Meg lehet lepni. Nem... másképpen gondoltam - fejezem be végül a mondatot, ez eredeti szövegen kissé módosítva. Miért vettem totál biztosra, hogy ő is a fajtámhoz tartozik? - Washington tényleg olyan, mint a Borzalmak városa. Mint egy Stephen King könyv - igyekszem magamhoz térni a hirtelen sokkból. És persze az értelmi és érzelmi feldolgozás legjobb módját választom: egy italt. Amíg meg nem érkezik az asztalhoz, addig legalább van időm kissé emészteni az információt.
- Szóval vérszívó vagy - ismétlem el, a középső szót csak tátogva. Ezt annyira lehet jó ötlet hangosan kimondani egy ilyen helyen, mint a "vérfarkas" jelzőt. - Tudod, a tájékozatlanságomat jelzi az is, hogy fogalmam sincs, most mit kéne tennem. Összepacsiznom veled, vagy futnom? Sejtelmem sincs róla, a mi kettőnk fajtája hogy áll egymáshoz. Bár úgy gondolnám, hogy a természetfelettinek kissé össze kéne tartania, mint egy nagy család. Vagy nem? - morfondírozom hangosan. - Na és igaz? - hajolok kissé közelebb. - Tényleg úgy működik a dolog, mint a filmeken? Fokhagyma, feszület meg karó a szívbe? - tényleg hajt a kíváncsiság. Nem azért, mintha bárkinek is ártani akarnék, inkább úgy érzem magam, mint aki az egész életét tudatlanul élte le, és most rálel a Titkok könyvtárára. Kb így érezhette magát Ádám meg Éva az Édenkertben. - Várj csak! - ráncolom össze a homlokomat, még mielőtt Nina válaszolna. Nem azt mondom, hogy egy fenomenális intellektus vagyok, de mint említettem, a zsaruösztön az benne él az emberben kimoshatatlanul, és nem kell hozzá sok, hogy a helyére illesszem a kirakós egyik darabját.
- Az a pasas, akitől "megmentettelek" - macskakörmözök a levegőbe. - Valójában melléfogtam, még ha nem is túlzottan. Őt mentettem meg tőled, igaz? - ha most rábólint, akkor végeredményben örülhetek, hogy nem engem szemelt ki ezek után vacsorára. Bár ki tudja, lehet hogy csak arra vár, hogy kitegyem innen a lábam. Meg kellene kérdeznem, hogy a vámpírok esznek-e vérfarkast, bár elég nehéz lenne faarccal feltenni egy ilyen kérdést. Igaz, ha belegondolok, ez a helyzet már nem sokkal lehet morbidabb és észvesztőbb.







Vissza az elejére Go down
Vendég
Anonymous


Vendég

Elküldésének ideje -- Szer. Dec. 23, 2020 1:06 am

Jason & Nina



fuck around and find out


Jason legyőzi Bastient. Oké. Lehet csak én nem ismerem fel, ha ugratnak, de ez akkor is szórakoztató.
- Váo..! Ezek aztán az ambíciók! - mondom, és próbálom kiszűrni a hangomból a csipkelődés minden szikráját - Ne felejts el autogramot adni, ha tényleg összejön a dolog.
Ha ilyen iramban haladunk a Bastien témán, akkor az este végére akár egy űrlapot is adhatok Jasonnek, amivel csatlakozhat a Hullajelöltek klubbjába.
A tollas megjegyzésére viszont megszületett a fejemben egy mentális kép, ami annyira szörnyű volt, hogy kötelességemnek éreztem elmondani.
- Tudod mit, fogadok, hogy az öregasszony is ilyen kreatív volt a tollakkal, és azért nem járt többé a rendőrségre. Legalább lefoglalta magát.
Ha tényleg így történt, sok boldogságot kívánok neki.
És úgy tűnik, Jason nem díjazta túlságosan a pozitív hozzáállásomat a fajával kapcsolatban. Pff... Tény, hogy nem vagyok a legjobb vígasztalásban, de azért annyira csaknem drámai a helyzete.
Újabb bizonyíték, hogy mindenki meg van győződve róla, hogy neki a legrosszabb. Persze ez alól én sem vagyok kivétel. Annyi a különbség, hogy a világ többi részével ellentétben nekem igazam is van, aztán mégsem panaszkodom miatta.
Még mindig hiszem, hogy a vámpírság elméletben, és gyakorlatban is rosszabb a vérfarkasságnál, de a biztonság kedvéért nem ezt a két természetfeletti kórságot hasonlítsam össze. Átpörgetek az agyamban néhány egyéb lehetőséget, és be is ugrik valami.
- Jól van, lehetne jobb is, de tényleg lehetne rosszabb is. Képzeld el milyen szar lehet például sellőnek lenni. Úgy hallottam azok között a férfiak is teherbe tudnak esni. Vagy azok a csikóhalak? Mindig összekeverem a kettőt. - na igen, ez sem volt a legjobb mentés, de annyira azért nem menthetetlen a helyzet - A csonttörésen, és emberfeletti fájdalmon kívül egész izginek tűnik az átváltozósdi. Egy csomó átlagember is szeret erdőkben futkosni, egyesülni a természettel, meg ilyenek.
Remélem ezzel megelégszik, mert nincs más a tarsolyomban.
Jason hozzáállását a bizalomhoz viszont elég hülye hozzáállásnak tartom.
Valahogy mindig balsejtelmem lesz az olyanoktól, akik túlságosan is tesznek a veszélyekre, mert az ilyenek tízből kilencszer az életcéljuknak tekintik, hogy bajt hozzanak az ember fejére.
Még nagyanyám (rip) próbálta a fejembe verni, hogy sose bízzak senkiben. Nagyi annyira paranoiás volt, hogy 40 évig magának vágta a haját, mert az ő feje körül aztán nem fog senki hadonászni egy ollóval. Igaz, hogy egy kicsit őrült volt, de egy dolgot elmondhatott magáról: soha senki nem szúrta nyakon egy ollóval hajvágás közben.
De persze nem csak nagyi génjeit, és életfilozófiáját örököltem. Annak ellenére, hogy logikusabb lenne az ő elveit követnem a bizalmatlansággal kapcsolatban, valahol az agyam hülyébbik felében befigyel egy kis hang, ami arra bíztat, hogy mégis mondjak igazat, pusztán azért, mert az érdekesebb lenne.
Mondhatnám, hogy az egyetlen alkalom amikor megkísértettek a gonosz erői, hogy csatlakozzam az egyre növekvő seregükhöz az volt, amikor egy mlm tagjai próbáltak meg beszervezni a cégükbe, de az jóval kevésbé érdekes válasz, mint az igazság.
A legkevésbé sem érdekel a fair play, egy érdekes beszélgetés viszont annál inkább, szóval úgy döntök, egye fene.
- Egy rakás dolog megfűszerezhet ilyen találkozókat azon kívül, hogy az ember vásárra viszi a bőrét, de rendben. Ha már fair play… Csak aztán ne legyél előítéletes. - még utoljára úgy okoskodom, hogy annyira balul csak nem sülhet el a dolog, ezért tényleg belevágok - Nem tudom, hogy hogyan szépíthetném meg ezt az egészet, szóval kimondom úgy, ahogy van. Vámpír vagyok. Na? Kiegyenlítettem?
Megpróbáltam halk lenni, remélem más nem hallotta.
Vámpírnak egy kicsit kínosabb lenni, mint más szörnyetegeknek, emiatt az egész embervér ivós kellemetlenség miatt, ezért nem csodálnám, ha Jason kiakadna. Mondjuk ha ki is akad az az ő baja; minek kérdez olyat, amire jó eséllyel úgysem tetszene a válasz?
A whiskym maradékával szemezgetek egy darabig. Kár lenne érte, ha csak úgy meghagynám, de kár lenne a gyomromért, ha meginnám.
Úgy döntök, csak megiszom.
- Csak azt ne mondd, hogy meglepett. Washingtonban elkapni a szörnykórt könnyebb, mint Vegasban összeszedni egy nemi betegséget. - a pultra könyökölök - Na, de most komolyan. Ezzel rákerültem én is a gyanús alakok listájára?
Ekkor - természetesen utólag - megfordul a fejemben, hogy mi van, ha Jason igazából egy naiv, új lakost játszó vadász, aki bájcsevegéssel próbál infókat kiszedni másokból, én meg ügyesen belesétáltam a csapdába. Na az aztán csavar lenne a javából az után, hogy én is majdnem ugyanezt csináltam Áldozat#1-el. Az agyam lassúsága miatt a hülye whiskyt okolom. Nem tehetek mást, mint hogy kivárom, mi lesz ennek a gebasznak a vége.






Vissza az elejére Go down
Vendég
Anonymous


Vendég

Elküldésének ideje -- Szer. Dec. 16, 2020 2:39 pm

Take it easy baby take it as it comes
Nina
and
 Jason
Nem azt mondom én, hogy olyan bátor, vagy éppen olyan hülye vagyok, hogy vállat vonok a veszélyre, és fejjel rohanok neki a falnak - igaz, vol már példa rá - de esküszöm nem értem ezt a fene nagy legendát, ami a számomra eddig láthatatlan Bastiant övezi. Nekem kissé olyannak tűnik a nimbusza, mint mikor a kisgyerek retteg a falon játszó árnyéktól, amiről a lámpa felkapcsolása után kiderül, hogy a fogasra dobott kabát képének vetülete. Veszélytelen. Így csak megrázom a fejem, mikor Nina szépen körbeírva ugyan, de nagyjából azt közli velem, hogy béke poraimra.
- Félreértesz. Noha úgy gondolom, hogy ez a Bastian-legenda erőteljesen el van túlozva, ettől függetlenül eszem ágában sincs felkeresni egy "helló antikrisztus" felkiáltással. De a fickó minden mondattal, amit róla hallok, egyre érdekesebbé és bonyolultabbá válik számomra, az efféle ügyekben pedig szeretek tisztán látni, és addig járni a nyomában, míg teljes rálátásom nem nyílik az igazságra. Orvosilag még nem igazolták, de biztos rejlik bennem egy jó adag mazochista hajlam. Amúgy meg lehet, hogy egy nap én leszek a város megmentője, mert mindenki számára világossá teszem, hogy a jó Bastian olyan, mint Oz, a nagy varázsló: füstfelhő meg csinnadratta közepette egyszercsak elhúzódik a függöny, és ott ül mögötte egy jelentéktelen törpe - vonom meg a vállamat. - Speciel úgy tudom, senki nem él örökké, és egyszer mindenki feldobja a talpát. És ha tévednék a maffiavezért illetően, én legalább majd tudom, hogy mibe halok bele - vigyorgom el magam kissé kesernyésen, aztán el is terelődik a szó a város réméről, hogy szóba kerüljön az én két kis történetem, és a reakciók, amiket Ninától kapok rá.
- Ja, kakastoll - bólogatok aztán. - Igaz, másképp jobban szeretem használni, elég erotikus tud lenni, amikor... - kezdek kissé pantomimszerű magyarázkodásba, de még idejében leállok, mert ha így folytatom, tényleg azt fogja hinni, hogy fel akarom szedni, amitől viszont a jó isten óvjon meg. Na nem azért, mintha Nina nem volna gyönyörű, és izgató, szó sincs erről. Csak egyrészt el kéne számolnom a mostanában eléggé aktivizálódó lelkiismeretemmel Kalinával szemben, másrészt meg ebben a rohadt városban tényleg a legutolsó saroknak is füle meg szeme van, és fix, hogy holnap reggel egy villámló szemű boszorkány állna a küszöbömön, Kalina Krakowska nevét viselve, aki nagyon fájdalmas dolgokat tenne velem. Lelki szemeim előtt megjelenik a kép, ahogy menekülök a város főutcáján, miközben ő mögöttem vágtat, és fémes kondulások közepette egy palacsintasütővel kitartóan püföli a koponyámat, mint valami Tom és Jerry epizódban. A jelenet egyszerre vicces és megalázó, szóval ki a fészkes fenének hiányzik ez? És tényleg, halál komolyan mondtam, hogy noha a válásom óta szemrebbenés nélkül vittem a nőket az ágyamba, mióta megismertem Kalinát egyszerűen nem vágyom ilyesmire. Azt ugyan még nem tudnám pontosan megmagyarázni, hogy miért, de ha így haladok, a végén még kiderül, hogy felnőttem.
Viszont ami most következik, arra nem voltam felkészülve. Még úgy sem, hogy már tisztában vagyok vele, hogy Washingtonban nem minden az, aminek látszik, és a város napfényes utcáinak leple alatt olyasmi létezik, amitől a normál ember azonnal idegösszeroppanást kapna. Nem csak, hogy Nina nem röhög képen, vagy nem húzódik el tőlem olyan tekintettel, amiben benne van, hogy az első adandó alkalommal előkapja a telefont, és hív nekem egy mentőt meg egy pszichiátert, hanem néven is nevezi a problémámat, ezen pedig eltátom a számat. Méghozzá ténylegesen. Csak akkor csukom be, mikor rájövök, hogy úgy festhetek, mint egy szellemi fogyatékos vízközpő egy középkori katedrális tetején.
- Te is....? - kérdezem ugyanúgy hangtalanul tátogva, ahogy ő tette, mert azért ez nem pont az a téma, amit egy bárban tárgyal meg bárki is. Még kezdő vagyok bundás téren, nincs bennem radar, amely útba igazít, hogy ki tartozik még a fajtámhoz. Tényleg, van ilyesmi egyáltalán? Arra már viszont elönt a méltatlankodás, amikor azt mondja, járhattam volna rosszabbul is.
- Komolyan? - horkanok fel. - Nekem ez olyan, mint valami férfi-havibaj. Csak én nem az ágyon fetrengek a hasamat markolászva, hanem lehetőleg az erdőben futkosok, miután túlestem azon a roppant kellemes aktuson, amikor minden csontom darabokra törik. Ha szerinted ennél van rosszabb, akkor vázold - morgok, és beleiszom a poharamba, még mielőtt valami nagyon csúnya hagyná el a számat. Jól is jön ez a néhány másodpercnyi szünet, mert van időm átrágni magam Nina következő kérdésén.
- Fogalmazzunk úgy, hogy el akartam menekülni, és máshol új életet kezdeni, új bőrben - mutatok magamra. - Gondoltam, hogy ehhez az Államok másik vége remek lehetőség. Csak utána jöttem rá, hogy egyik gödörből a másikba estem át. Kicsit olyan, mintha én lennék Jack Torrance a Ragyogásban, aki beköltözik egy szállóba, és csak utána jön rá, hogy szarban van, de már nem tud menekülni onnan. Hát ez van - legyintek végül, mint aki azt mondja, hogy ott egye a fene az egészet.
Akkor viszont ismét széles mosoly kúszik a képemre, mikor szóba kerül a bizalom. Ó szépségem, hát tényleg nem érted a lényeget?
- Persze hogy nem tudom, bízhatom-e benned - válaszolom. - Pont ez a jó az egészben. Hogy nem tudom, mikor vagy kinél élsz majd vissza az engem illető információval. Hogy fogalmam sincs, nem támadsz-e hátba, ha nem is most, de az első adandó alkalommal. Ez fűszerezi meg az efféle találkozásokat, te talán nem így gondolod? - vonogatom a szemöldökömet kajánul. - Viszont igazán játszhatnál fair play-t, és egyenlíthetnél. Szóval, ki vele... te is magamfajta vagy? - kérdezem kíváncsian. Ha igen, akkor be lehetne vezetni valami törzsi nyakláncot, vagy effélét, hogy az ember legalább tudja már, kivel ül le egy asztalhoz iszogatni.







Vissza az elejére Go down
Vendég
Anonymous


Vendég

Elküldésének ideje -- Csüt. Dec. 10, 2020 9:46 pm

Jason & Nina



fuck around and find out


Úgy tűnik Jasont nem nyűgözte le túlságosan Bastien itteni tekintélye. Nem hibáztatom, nem mintha túlságosan ráfeküdtem volna a megfélemlítősdire.
- Igen, végül is lehetne rosszabb is, gondolom… Nem mintha lenne összehasonlítási alapom más gengszterekről. - mondom. - És sok sikert a kutakodáshoz. Hobbinak elég izgi, de ezzel valszeg lőttek a békés visszavonulásnak.
Ebben az esetben viszont azt is el tudom képzelni, hogy útjaink újra keresztezik majd egymást, de nem ilyen barátságos körülmények között.
Nos, nem érhet az a kritika, hogy nem szóltam előre.
Bastien bukása ellenben olyan kellemes gondolat, hogy magamban tósztot is mondok rá, és megiszom az italom utolsó felét.
Viszont remélem, hogy akkorra, mikor végre elhasal valamin, én még csak Washington állam közelében sem leszek. Nem mintha nem lenne térdcsapkodóan nevetséges első sorból látni, hogy valami olyan hülyeségen bukik el, mint hogy 70 éve nem fizet adót, de jobb a biztonság. Nem hiszem, hogy a rendfenntartójaként (vagy inkább a rendetlenség fenntartójaként) tárt karokkal fogadna a vasvillás csürhe, akik Bastien fejét követelik. Nem; valószínűleg a vasvillák azon oldalán lennék, amin Bastien is, ami pedig egy olyan buli, amiből jobb kimaradni.
És a kérésem végre meghallgatásra talál, mert Jason elmondta a beígért történetét.
Nem tudom megállni, hogy ne nézzek egy nagyot.
- Oké, sok abszurd sztorit hallottam már, de ez viszi a pálmát. - mondom egy elismerő füttyentés mellett - Kakastoll.. Ez jó. Ki hitte volna, hogy skizofréniánál is használ. De ezt kapja az ember, ha emberekkel kell dolgoznia. A kretének lecsillapításához külön tehetség kell.
A következő válasz viszont izgisebb volt.
Jason nem mondta ki a tényleges szót, de nincs gond, értem én így is. Bár vicces lenne egy olyan boszorka aki kakastollal gyógyítja az őrületet, de a szőrösség csak egy féle bestiára jellemző, ami nem más, mint a vérfakas. Vagyis gondolom; nincsenek mélyreható ismereteim egyéb természetfeletti lények terén, csak annyi, amennyiről felvilágosítottak. Jason akár egy jeti is lehet, mit tudom én. De megmaradok inkább a valószínűbbnél.
Hmm… Egy vámpír és egy vérfarkas bemennek a bárba. Esküdni mernék, hogy hallottam már valahol ezt a viccet.
Úgy döntök nem fárasztom azzal, hogy a tudatlant játszva bővebb felvilágosítást várok, pláne hogy még odáig sem jutottunk el, hogy a nevén nevezzük a dolgokat.
- Oké… Asszem értem, mire gondolsz.
Viszont kezdek belefáradni a virágnyelven beszélésbe. Az ilyen óvatos megfogalmazások a hátránya a báros beszélgetéseknek, de mit lehet tenni. Majd megpróbálok diszkrét lenni.
- De még mielőtt még folytatnánk, muszáj rákérdeznem a tisztázás végett. A szó, amire célozni akartál, az a…- oldalról eltakarom a számat, és úgy tátogom hangtalanul - Vér-far-kas. Ugye?
Na ja, ez aztán egyáltalán nem volt ciki…
- A nem átlagemberekről való hiányos ismereteim alapján szerintem járhattál volna rosszabbul is.
Ha lehetne csereberélni, én szíves-örömest elcserélném a vérszívást havi egy kutyálkodásra, bár ezt nyilván nem mondom ki.
De beugrik valami, még a beszélgetésünk elejéről.
- Várjál, szóval Washingtont is ezért választottad, igaz? Én meg már majdnem azt hittem hogy kinyírtad az exnejedet. - nevetem el magam, de gyorsan be is fogom a számat, mert ez leesik, hogy ezt is jobb lett volna megtartanom magamnak. Kínos.
Ennek ellenére egy hirtelen ötlettől vezérelve úgy döntök, hogy még kínosabbá is teszem a helyzetet.
Most, hogy Jason kitálalt a szennyeséről, volt még egy utolsó kérdésem, mert tényleg érdekelt.
Elnyomom a cigimet.
- Hé Jason… Honnan veszed, hogy megbízhatsz bennem?






Vissza az elejére Go down
Vendég
Anonymous


Vendég

Elküldésének ideje -- Szomb. Dec. 05, 2020 5:45 pm

Take it easy baby take it as it comes
Nina
and
 Jason
- Komolyan bizony - bólogatok halvány mosollyal a szám legletében, mert Nina fanyalgása kicsit vicces. - Azt ígértem, válaszolok, de miért adjam ki magamat már az első fél órában? Hát már tényleg minden titokzatosság kiveszett a szerelemből? - ironizálok vigyorogva, bár a téma, amit Ninának szegezek nem hiszem, hogy túl vidám lenne. Igaz, halvány fogalmam sincs róla, miért olyan nagy szám ennek a bizonyos Bastiennek a létezése, azért mégsem lehet maga az ördög, a szervezett rosszfiúkból meg már elég ízelítőt kaptam ahhoz, hogy fejhangon felvisítva a szívemhez kapjak az információk hallatán. Viszont ahogy látom, ezzel szinte csak én vagyok így, mert Nina eléggé megrágja a mondanivalóját, mielőtt kibökné őket, mintha csak azon gondolkodna nagyon erőteljesen, mitől féljen inkább: attól, hogy egyáltalán ennek a fickónak a neve felmerült, vagy attól, hogy esetleg olyan dolgot köt az orromra, ami más titkokra is fényt deríthet. Nem sürgetem, vannak olyan helyzetek, amikor a türelem rózsát - jelen esetben válaszokat - teremt, így csak várok türelemmel, mire eljutunk odáig, hogy végre megszólal, és ezért magamban hálás vagyok neki, mert igazából biztosra vettem, hogy egy jókora korty itallal fogja magát kihúzni a necces helyzetből, amelybe akaratomon kívül sodortam.
- Szóval valami főgengszter lehet - sommázom végül a lényeget, és vállat vonok. - Komolyan, ezért a rohadt nagy titokzatosság? Oké, tudom hogy senki nem szeret a balhés alakokkal konfrontálódni, meg betoncsizmával a lábán ébredni mélyen a víz alatt, de a fenébe is, mindenki tudja, hogy ilyesmi létezik. És nem csak Washingtonban - tárom aztán szét kissé a két kezemet értetlenül. - Egyébként is, a ferde utakon járók előbb-utóbb mind buknak egy nagyot. Al Capone például, aki a mai napig etalonnak számít a bűnözői rétegben, tudod min hasalt el? Nem fizetett adót. Ironikus, nem? - érdeklődöm, és felhajtom a whiskym maradékát. Viszont valahol mélyen érzem - az a bizonyos áldott-átkozott hatodik érzék dolgozik bennem - hogy Nina elhallgat valamit. Valamit, ami lényeges lehet - de rendben, ez a rövid és velős válasz elég volt ahhoz, hogy megértsem, eddig feszegessem a kérdést, és ne tovább. Nem számít, Washington elég nagy ahhoz, hogy kicsit jobban megkapirgáljam ezt a Bastian-témát valaki másnál.
- Hát jó, legyen - adom meg aztán magam végül egy sóhajtással. - Azt ígértem mesélek, és ha sok mindenre nem is, de arra büszke vagyok, hogy mindig tartom a szavam. Akkor legyen elsőként a rendőri múltamból egy sztori... egyszer kaptunk egy hívást, miszerint egy nénike, nagyjából a kilencvben meg a mumifikálódás között, pánikban van, mert az udvarlója, aki elesett a második világháborúban, most visszajött, és meg akarja őt szerezni magának. A helyzet az, hogy nekünk minden riasztást komolyan kell venni, pláne ha valaki veszélyben érzi magát, kivonultunk, mire a néni közölte, hogy az exe bűbájjal él, és addigra eltűnt. Válogattunk kicsit a szitokszótárból, mert ki a fenének van kedve bolondokkal bajlódni, aztán visszamentünk az őrsre. Alig telt el néhány nap, amikor berontott a vénasszony, hogy a halott vőlegénye itt van a rendőrség előtt, mert idáig kergette! Mit volt tenni, kirohantunk, addigra persze a légies lovag bűbájjal élt és eltűnt. Akkor már láttam néhány kolléga arcán, hogy fontolgatják a néni lelövését, szóval adtam egy tippet: azt mondtam, menjen ki a piacra, vegyen egy kakast, húzzon ki három farktollat, azt tegye a párnája alá, és a kísértet eltűnik. A nyanya el is porzott a piac irányába, és gondolom működött a dolog, mert onnantól nem kaptunk olyan híreket, hogy halott szeretők zaklatják. Igaz, néhány héttel később még felkeresett minket azzal, hogy a szomszéd füstölőgépet használ a megmérgezésére, meg hogy a kert arrébb ment néhány méterrel, de kicsire már nem adtunk - vigyorgom el magam, aztán intek egy újabb ital után, és míg az megérkezik, van időm felkészülni a következő témára.
- Ami pedig engem illet... - tologatom a teli poharat az asztalon elkomorodva, könnyebb kicsit úgy beszélni, hogy most nem nézek Nina szemébe - szerintem te is pontosan tudod, hogy nem vagyok olyan, mint mások. Van egy kis... khm... problémám. Szőrtanilag - teszem hozzá, és iszom egyet. Fogalmam sincs, hogy fog erre reagálni: vajon azt fogja-e hinni, hogy hetente egyszer extra gyantázásra kell járnom, vagy sacc per kábé körvonalazza magában a lényeget. És szerintem normál körülmények között senki másnak nem mondtam volna ilyesmit, de nagyon úgy érzem, hogy ő sem az átlagos és hétköznapi kategóriájába tartozik.







Vissza az elejére Go down
Vendég
Anonymous


Vendég

Elküldésének ideje -- Csüt. Dec. 03, 2020 7:14 am

Jason & Nina



fuck around and find out


A bárpultra könyökölök.
- Most komolyan? - kérdezem hitetlenkedve - Másodszorra is lerázol? Nem semmi. Tudod lehetnének akár komoly aggályaim is a valódi kiléted miatt. A válaszolás lovagiasabb lépés lett volna, de oké, késleltessünk, vagy mi.
Jason válaszok elől való kitérése már önmagában elég frusztráló, de hogy pont azt akarja, hogy Bastienről beszéljek? Remek…
Bastien nem tartozik a kedvenc beszédtémáim közé. Semmilyen téren nem tartozik a kedvenceim közé, ha már itt tartunk. Az alávaló kis zsarnoknak köszönhetem az életem visszafordíthatatlan szétbarmolását, amit akkor sem bocsátanék meg, ha amúgy szimpatizálnék a nézeteivel. De nem szimpatizálok, szóval ott van még az is. Nem mintha az életcélom lenne, hogy egy nap én magam nyírjam ki a pasit, de hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem játszom el néha a gondolattal. Segít jobban aludni.
A válaszadással kapcsolatban számba veszem a lehetőségeimet.
A "bocs, igazából én sem tudok semmiről" kifogást ezen a ponton csak egy hülye venné be, pedig talán még el is süthettem volna, ha az előbb egy kicsit naivabbnak tettetem magam. Akár ihatnék is, kitérve a válasz elől, már ha ez a beszélgetés egyáltalán a játék része még. Persze ettől csak én tűnnék gyanúsnak. Miért ne válaszolna egy ilyen kérdésre az, akinek nincs semmi rejtegetnivalója?
A szememet forgatva veszem tudomásul, hogy legkönnyebben úgy tudom kihúzni magam ebből, ha beszélek.
Beleszívok a cigimbe.
Döntöttem, szarni bele, valakinek amúgy is fel kell világosítania Jasont az alapokról.
- Na jó. Ha komolyan random férfiakról akarunk beszélgetni, akkor tessék. De előre mondom, hogy ne számíts sokra. Ha a te sztorid egy késleltetett orgazmus, akkor ez csak egy villámgyors kis tipi-tapi a póló alatt.
A biztonság kedvéért lejátszok a fejemben pár verziót arra, amit mondani fogok. Az, hogy én is érintettnek tűnjek ebben a cirkuszban bármilyen formában, a legutolsó, amit akarok.
- Bastien a főnök itt mostanában, oké? Ennyi a lényeg. - kezdek bele végül - Mondjuk úgy, hogy romlott valamelyest a közbiztonság mióta idejött, ezért nem mindenkinek van kedve róla csevegni. Pláne az átlagembereknek nincs. De nyugi, ha nem kezdesz el feleslegesen balhézni, akkor jó eséllyel nem lesz bajod.
Oké, szerintem ennyi elég. Nem kell ide történelemlecke. Aki Washingtonba kerül, az magától is hamar beletanul az itteni világ rendjébe. Aki viszont nem, azon a legalaposabb felvilágosítása sem segíthet.
Azt is szándékosan hagytam ki a sztoriból, hogy Bastien egy vámpír. Nem volt különösebb oka, de baromi égőnek éreztem volna, ha nekem kell először kimondanom azt a bizonyos "v" betűs szót, annak ellenére, hogy magam is az vagyok. Mindegy, majdcsak megtudja valahonnan.
Viszont a zsigereimben érzem, hogy Jason úgysem hagyná annyiban a témát, úgyhogy muszáj valahogy a tudtára adnom, hogy mit várhat tőlem.
- Egyébként meg nem vagyok az alak titkárnője, hogy behatóan tudjak a dolgairól. Ha ennél több infót akarsz, akkor ne jöttment lányoktól kérdezősködj, akiknek előzőleg félbeszakítottad a szadomazo szerepjátékát.
Nagyszerű, ezzel végre le is tudtam a részemet, és jöhet a követelőzés.
- Most pedig te jössz. - mondom ellentmondást nem tűrő hangon. - Persze csak ha nem akad még pár kérdésed.
Jobban belegondolva viszont azon sem lepődnék meg, ha a válaszom után Jason csak annyit mondana, hogy "akkor szevasz", lelépne, és tényleg lógva hagyna a saját beígért válaszaival.
Mert miért ne; mióta csak beléptem ebbe a bárba, az este palimadarának érzem magam.






Vissza az elejére Go down
Vendég
Anonymous


Vendég

Elküldésének ideje -- Vas. Nov. 29, 2020 8:37 am

Take it easy baby take it as it comes
Nina
and
 Jason
Tessék, beigazolódott a mondás, miszerint a humor a legjobb vértelen fegyver. Alig negyed órával ezelőtt Nina még legszívesebben letépte volna a fejemet, és még focizott is volna vele kis ideig, most pedig még mosolyog is a megjegyzéseimen. Vagy én vagyok nagyon jó, vagy nála kapcsolt turbó fokozatra a jellemfejlődés.
- Oh, értem - bólogatok aztán a szavaira. - Egy pillanatig azt hittem, hogy azért óvatosan a kedvcsinálóval, mert ha sűrűn emlegetem az "orgazmus" szócskát, a végén levakarhatatlanul rám gerjedsz - cukkolom azzal a mentalitással, amitől a nők egyszerre forgatják a szemüket és dobják le az alsóneműiket. Viszont a következő mondatra, amit elém tol, akaratlanul is beleköhögök a whiskybe.
- Na de hölgyem... - csóválom a fejem méltatlankodó arckifejezéssel - a mocskos szája... - vigyorgom el magam a végére. Imádom azokat a nőket, akik nem játszák meg magukat. Az ágyban, párnák között sem. Bár tény, hogy Nina nem a "hazaviszem és megdöntöm" kategóriába tartozik, ergo ezt sosem fogom megtudni. - Mellesleg igazad van, fogalmazhatunk így is. Talán a "szopás" fedi a legjobban a valóságot. És igen, a lány egyébiránt tényleg imádnivaló - mosolygom el magam, ezúttal szemétkedés és cinizmus nélkül. Ez afféle mosoly, amit az ember akkor képes kiadni magából, ha valami - jelen esetben valaki - jóra gondol. - Először persze veszélyes, és tökélyre fejlesztette azt a képességet, ami a nők sajátja, hogy simán ölni tudna egy pillantással, de aztán... tudod, ha az ember megtalálja a kulcsot a lélekhez, akkor változnak a dolgok - zárom le végül a jóleső merengést. Nem hinném, hogy Ninának pszichiáteri diploma lógna a lakása falán, ennél fogva nyilván nem az ömlengésemre kíváncsi. Meg tudom érteni. Ha ő kezdene el nekem áradozni a pasijáról, a bár teljes whiskykészlete sem lenne nekem elég ahhoz, hogy elérzéstelenítsem a szürkeállományomat.
Át is lépünk a témán, a következő viszont ami sorra kerül, még meredekebb, mint a párkapcsolatok boncolgatása. Néhány másodpercig ugyan hezitálok, hogy lecsapjam-e a magas labdát, végül úgy döntök, igen. Egy lapra felteszek mindent, mert igazság szerint az a bizonyos kisördög már olyan erősen bököget, hogy ha létező lény lenne, holnapra a szivárvány minden színében pompázna az oldalam. Meglátjuk, mi lesz Nina reakciója - talán ezúttal kicsit többet tudok meg, mint az itt eltöltött napjaim alatt összesen. Na persze az sem kizárt, hogy vagy őrültnek fog nézni, esetleg részegnek, vagy azt fogja hinni, hogy ugratom. Még jó, hogy ezzel háromra ugrik a lehetőségek száma amivel ki tudom magam dumálni a necces helyzetből, ha most értetlenül kezdené meregetni a szemeit.
Helyette azonban egy velős megfogalmazásba burkolt döbbenet csúszik ki a száján, bár ez egyelőre nem nagyon visz közelebb ahhoz, amit szeretnék. Lehet hogy ez semmi másra nem vonatkozik, mint arra, hogy meg van róla győződve, hogy olyas valakit sodort útjába a ma este, akit valahol már erősen keresnek egy szép fehér zubbonnyal, egy nyugtató lövedékkel, meg egy baszott nagy lepkehálóval. Valami azonban azt súgja, hogy nem erről van szó: pontosan és tökéletesen tudja, hogy miről is beszélek. Bár ha én néhány nap alatt már elég sok mindennel szembesültem, akkor valakinek, aki már elég régen itt él, egyszerre kellene vaknak, süketnek, meg szellemi fogyatékosnak lennie ahhoz hogy ne vegye észre, hogy valami rohadtul nem stimmel a városban. Gyanítom, ez még egy átlagembernek is szemet szúrna - de mi van, ha ő maga ugyanúgy nem az, ahogyan én sem?
- Á-á-á... - emelem fel a kezem, jelképesen is féket húzva Nina tapogatózása elé. - Rendben, mesélek. Tudod, késleltetett orgazmus - vonom fel a szemöldökömet. - Megígértem, nem másítom meg a szavam, és mellé megkapod grátisz gyanánt az én kis történetemet is. De előbb válaszolj nekem valamire. Ki a fészkes fene az a Bastian? Minden sarkon suttogják a nevét, nagyjából úgy, mintha az Antikrisztus járna a földön személyesen. De akármilyen óvatosan is igyekeztem puhatolózni a kilétét illetően, mindenhol falakba ütköztem, és ezt utálom. Szeretem tisztán látni a dolgokat. Szóval, kössünk alkut. Ha hallani akarod a történetem, világosíts fel erről a sátánfattyáról. Tisztességes ajánlat, nem? - intek újabb whisky után - Ninán ezúttal megkönyörülök, neki legyen egy koktél. Remélem, nem azért tart majd igényt rá, hogy az egészet a képembe borítsa, mint valami hülye sitcom-ban.





Vissza az elejére Go down
Vendég
Anonymous


Vendég

Elküldésének ideje -- Szomb. Nov. 28, 2020 12:43 am

Jason & Nina



fuck around and find out


Talán csak az eddig megivott italoktól, de egy kicsit viccesnek találom ahogy Jason az el nem mondott sztoriját a kielégüléshez hasonlítja. Ez aztán a magabiztosság.
- Csak óvatosan az ilyen kedvcsinálókkal. Elég kevés sztori ér fel ahhoz, hogy egy orgazmushoz hasonlítsák. - mondom.
Ahogy halad az idő, lassan kezdek lemondani az eredeti szándékaimról, pláne, miután Jason megemlítette ismerkedik valakivel. Nem szeretem az olyan áldozatokat, akikről tudom, hogy hiányolná őket valaki. Persze nem csak a lelkiismeretem utolsó pislákoló szikrája tart vissza, hanem a jóval racionálisabb félelem is, hogy egyszer majd az én maradványaimat kell összekanalazni egy sikátorból. Nem akarok még bosszúszomjas özvegyekkel is szarozni. Vannak emberek, akiknek nem kell külön próbálkozniuk, hogy ellenségeket szerezzenek, márpedig magamat is ebbe a kategóriába sorolnám a kellemetlen karrierutam miatt. Mindegy… Ettől függetlenül, még nem tettem le arról, hogy kiszedek belőle pár dolgot, pusztán szórakozásból. Ha már így alakult az este, ugye.
- Nocsak, nocsak. Csak összejött valami jó is a szopássorozat után. - oké, ezt teljes jóindulattal mondtam, de így kimondva elég paraszt megjegyzésnek hangzott szóval hozzáteszem - Mármint ez tök jó. Gratulálok. Biztos imádnivaló a csaj.
Őszintén szólva még irigylem is ezt a pozitív hozzáállást. Engem még nem cseszett fel annyira egy partnerem sem, hogy kényszerzubbonyokat, meg zártosztályokat emlegessek, amikor a szakításunkról beszélek, de ha mégis ez történt volna, biztos, hogy nem gondolkodnék új kapcsolatokon.
És úgy tűnik kifizetődő volt hagyni Jasont magától kérdést feltenni, mert ahogy rám néz, egy olyan ember tekintete ül a szemében, aki éppen valami baromi bizalmas infót készül elmondani.
Mekkora vicc lenne már, ha én itt szövögetném a cseleimet, hogy megtudjak valami sötét titkot, ő meg csak simán bemondaná, hogy egy hobbi sorozatgyilkos.
Amikor viszont belekezd, egy pillanatra elbizonytalanodom, mert ez tényleg úgy hangzik, mint valami, amit talán nem a legtanácsosabb elmondani egy bárban egy vadidegennek.
"Kilóg az átlagemberek sorából" ez meg mégis mi a fenét jelent?
De aztán leesik.
Oh, hát persze, hogy leesik, hogy mire gondolt, hiszen nincs túl sok lehetőség, én pedig annyira nem vagyok ostoba.
Ha nem tudnám rendesen kordában tartani magamat, most biztos kiesett volna a cigi a számból.
- Na basszus. Csak nem? - csúszott ki mégis a kérdés a számon akaratlanul, amit rögtön meg is bánok.
Nem törődve a hülye whiskyvel a korábbi pinacoladamért nyúlok, és egy nagyot kortyolok belőle.
Adok magamnak pár másodpercet lehiggadásra, majd pár másodpercet arra, hogy naiv idiótának érezzem magam, mert nem is számoltam a lehetőséggel, hogy Jason esetleg szintén egy hozzám hasonló… Khm.. Nem átlagember lehet.
Na jó, annyi szerencsém viszont van, hogy az előbb már lebeszéltem magam az esetleges megöléséről, szóval legalább a második vacsorám elszalasztása miatt nem érzek akkora csalódást. Öcsém, manapság tényleg nem lehet tudni, hogy ki természetfeletti, és ki nem.
Nem igaz, hogy Bastienék nem gondoltak még rá, hogy csináljanak valami szörnyradart.
Tudom, hogy mondanom kell valamit, de megint csak átkozni tudom magam az előbbi reakciómért; nem tudom hogy hogy tudok kijönni ebből úgy, hogy ne tűnjek vagy furának, vagy csak egy sima seggfejnek.
- Hé, bocs az előbbiért. - mondom - És tegyük fel, hogy értem mire gondolsz.
Szívok egy slukkot a cigimből.
A mai nap folyamán most először nem tudom, hogy mit kezdjek a helyzettel, annyit viszont tudok, hogy NEM fogok kitálalni magamról. Ironikus vagy sem, de mostmár pont a túlzott jófiússág miatt vagyok bizalmatlan. Nem hülye ő sem; ha nagy kacsintgatások közepette elmondanám, hogy én is nyakig benne vagyok a város mocskában, idővel rájönne, hogy mi is volt a helyzet Áldozat#1-el. Márpedig az ilyesmit nem szokták díjazni az olyanok, akik Grál-lovagként utalnak magukra.
- Elég nehéz nem tudni arról, hogy… Hogy is mondtad? Nem stimmel valami ebben a városban. - kezdek neki, most már óvatosabban - De ha már belekezdtél, akár el is mondtatod a teljes sztorit. Ígérem, hogy nem ítélkezem.






Vissza az elejére Go down
Vendég
Anonymous


Vendég

Elküldésének ideje -- Vas. Nov. 22, 2020 8:18 am

Take it easy baby take it as it comes
Nina
and
 Jason
- Tudod, eddig én voltam a pisztolyos jófiú, aki a szabályokat diktálja - vonok vállat Nina finom kis piszkálódására. - Elég nehéz két évtized berögződéseit felülírni magamban. És tudod, én amolyan Grál-lovag voltam meló közben, aki mindig megadta az ellenfélnek az egyenlő küzdelem esélyét, meg az első ütés lehetőségét, csak utána aktivizáltam magam, és vertem puhára, vagy nyomtam bilincset a csuklójára. A jelek szerint ez a jellemvonásom még mindig nem változott az efféle játékok tekintetében sem. Egyébként is, kedvelem a kezdeményező nőket - vigyorgom el aztán magam - oké, felfogtam hogy Nina azonnal kitette az irányjelzőt, hogy ne is próbálkozzam nála, és eszem ágában sincs ilyesmi, de arról nem volt szó, hogy a számra is lakatot kell tennem kétértelmű megjegyzések tekintetében.
Az első kérdésre megadtam a választ, noha láttam nem volt pont az ínyére való, de a fenébe is, a teljes igazságot mondtam. Viszont mikor a második kérdést követően meghúztam a whiskymet, láttam Nina szemében felcsillanni azt a bizonyos fényt, amitől totálisan biztos voltam benne, hogy ezt a témakört még úgy fogja körbeszaglászni, mint vadászkopó az erdei vadcsapást.
- A szülővárosod szép - válaszolom aztán. - Csak kissé zűrösebb, mint vártam - teszek egy apró megjegyzést, mert ha azóta itt él, mióta meglátta a napvilágot, akkor nyilván tudnia kell róla, hogy ez a város valahogy nem a megszokott, és a hétköznapi kategóriába esik bele. A fejemben a kezdődő alkoholmámor közepette is felvillan az emlékeztető, hogy a későbbiekben elő kell még vennem - roppant óvatosan - a "kihallgatások jegyzőkönyvének" memorizált példányát, és kissé körüljárnom ezt a témát.
A harmadik kérdés elnapolásakor viszont egyértelműen csalódottság ül az arcán, amin kénytelen vagyok mulatni egy sort. A fenébe is, mi vagyok én, a Washington Telegraph pletykarovatának szerkesztője?
- Sajnálom, ha átmeneti csalódást okoztam, pedig sosem hagyom kielégítetlenül a nőket. Szívem, nem azt mondtam, hogy nem mesélek majd el néhány sztorit, csak azt, hogy majd később. Késleltetett orgazmus - súgom aztán kissé közelebb hajolva, aztán az arckifejezése láttán felnevetek, és a megadás pózában felemelem a két kezemet, még mielőtt ezt a kis megjegyzésemet valami olyasmi hozzám vágásával honorálná, ami ha eltalálna, akkor nagyon tudna fájni.
Ehelyett inkább felteszem az én két puhatolózó kérdésemet, és felcsúszott szemöldökkel figyelem, ahogy az elsőre egy jókora korty whisky a felelet.
- Ez igen! - pattintok az ujjammal vidáman. Nina értelmezheti úgy is, hogy a teljesítményének szól a reakcióm, mert ahogy látom, egy pillanatra még a hangja is elakad a töménytől, viszont az elismerésem csak ötven százalékban illeti őt. Másik ötven százalékban meg önmagamat, mert a jelek szerint azonnal képes vagyok érzékeny témákba beletenyerelni. De ha nem mondott akkor igazat, mégis ki a fészkes fene lehetett az a pasas? Mert arra a bal golyómat rátenném, hogy amit láttam, az nem csak két jó ismerős szokásos csipkelődése volt.
A második kérdésemre adott válaszra viszont csak bólintok. Ezen tényleg nincs mit ragozni.
- Tiszta sor - értek vele egyet. - Nézd, nemrég megismertem egy lányt, aki meglehetősen érdekel és vonz. Szóval, hidd el, egy ideje már nem vagyok az a pasas, aki bárokba jár azért, hogy összeszedje magának a következő egyéjszakás kalandját - szögezem le a nézőpontomat én is, és beleiszom a whiskybe. Ezúttal nem válasz helyett, hanem mert rohadtul porzik a torkom. Viszont attól a mondattól, amit Nina elém terít, csaknem félrenyelem az italt, és jól jön a szál cigaretta amivel megkínál, hogy kissé fontolóra vegyem a lehetőséget.
- Hogy mit kérdeznék magamtól? - töprengek hangosan, elismételve a szavait, aztán döntök: kockáztatok. Lásssuk, mi lesz a végeredménye. Közelebb hajolok Ninához, és mélyen a szemébe nézek, de ezúttal mindenféle flörtölési szándéktól mentesen.
- Mióta? - mondom halkan, hogy lehetőleg csak ő hallja, mert ahogy mondani szokás, a falnak is füle van. - Mióta tudod Jason, hogy ebben a városban valami nem stimmel? És hogy mikor jöttél rá, hogy nem te vagy itt az egyetlen, aki... nos, kicsit kilóg az átlagemberek sorából? - húzódok aztán vissza a helyemre. Némi izgatottsággal várom, hogy miféle reakció következik most, a pakliban minden benne van: az is, hogy Nina partner lesz a játékban, és körvonalazódik a fejében a lényeg, vagy sarkon fordul, és nemes egyszerűséggel faképnél hagy. Hagyok neki időt, hogy eldöntse. - Két nap - közlöm végül, hogy kitöltsem a kissé kínos csendet, ami következik. - Azóta vagyok vele tisztában, hogy nem "életem legjobb döntése" címszó alatt fog szerepelni a memoáromban, hogy betettem ide a lábam - szívok bele a cigibe, és várok. Ezúttal rajta a sor, hogy válaszoljon - vagy hogy igyon.





Vissza az elejére Go down
Vendég
Anonymous


Vendég

Elküldésének ideje -- Hétf. Nov. 16, 2020 7:59 pm

Jason & Nina



fuck around and find out


Aww, még el sem kezdődött a játék, de úgy tűnik, Jason nem akarja tartani az iramot.
- Nos, ha azt akarod, hogy valaki a te szabályaid szerint játsszon, legközelebb üsd le a labdát, amit feléd dobnak, és kezdj te. - mondom, majd pimasznak szánt hangon hozzáfűzöm - Egyébként is… Ha nem akarod már az első körben az asztal alá inni magad, elég, ha csak válaszolsz arra amit kérdezek.
A bemelegítő kérdésemre hasonlóan bemelegítő hatású válasz érkezett; semmi extra. Bár sztriptízbár? Lehet csak az én agyamban nem kattan valami megfelelően a sztriptízbárokat illetően, de ott hullára inni magad, hogy egy Diamond művésznevű csajszinak kelljen feltakarítania a hányásodat inkább hangzik lehangolónak, mint egy jól eltöltött estének.
De mit tudok én a szórakozásról, alig 10 perce még jóleső kedéllyel akartam kivéreztetni valakit egy sikátorban. Mit 10 perce; még most is jó tervnek hangzik.
- Jobbnál jobb programok a kultúra hazájában.
Jason második válasza, vagyis inkább annak hiánya klasszisokkal izgibb volt, mint az első.
Hehe, csak sikerült akaratlanul is belenyúlnom valamibe. A jegyzetfüzetem második sorára természetesen belekerül pirossal a "WASHINGTON" feljegyzés, aláhúzva, bekarikázva.
- Érdekes válasz! - mondom, miközben a tőlem telhető legjobban próbálom elnyomni a szám sarkában bujkáló önelégült mosolyt - Bár reméltem, hogy mondasz valami szépet a szülővárosomról. Eddig is azt hittem, hogy ide maximum Dante jönne szívesen, hogy jegyzeteket készítsen az Inferno 2-höz, ezután meg pláne.
A fejemben megszületik egy új kérdés, de jobbnak látom pihentetni még egy darabig.
Egy kicsit viszont csalódott leszek, amikor Jason a harmadik kérdésre sem válaszol. Itt a tökéletes alkalom pirospozsgás arcú megmentett gyerekekről, a partnereddel kialakult bajtársiasságodról, meg egyéb zsaruklissékről beszélni, erre tessék…
Amikor én teszek valami jót szökőévente egyszer, be nem áll róla a szám hetekig.
Ha hinnék a horoszkópokban azt gondolnám, hogy biztos vízöntő a pasas, mert azokból kell minden érdekesebb infót harapófogóval kiszedni. Még anno olvastam ezt meg azt a témában amikor fel lettem világosítva erről az egész természetfeletti nonszenszről, azon az alapon, hogy ha már úgyis az Alkonyzóna egy epizódjában élünk, ki tudja, mi lehetséges még? Ha belőlem egy mini, szőke Nosferatut csináltak, akkor ennyi erővel akár a Vénusz is irányíthatja, hogy a 7 főbűn közül melyikre vagy a leghajlamosabb, a Merkúr meg azt, hogy képes vagy-e megkülönböztetni Keira Knightley-t Natalie Portmantől.
Bár aztán beleuntam pár nap után, szóval összességében kit érdekel.
- Oké, kezdem érteni, hogy miért nem tetszett a kérdésözön. Ilyen titkolózások mellett tényleg a földről kell majd felsöpörni. - mondom csalódottan - Na mindegy, akkor majd később.
Most viszont úgy tűnik rajtam van a kérdések sora. Remek.
Vagyis nem annyira remek, mert megint szóba került Áldozat#1, akinek az emléke tovább kísért így, mint ha tényleg megöltem volna.
Felsóhajtok.
- Hmm… Hmm. - egy ideig fontolgatom a választ, majd lehúzom a whiskymet.
A torkom utál, a gyomrom pedig ki is csekkol egy pillanatra, de összeszedem magam.
- Ezt a te érdekedben tettem. A teljes sztori olyan hosszú és unalmas, hogy a felénél még a végén fognád magad, és elmenekülnél.
A második kérdés jóval lightosabb volt szerencsére.
- Azért hoztam szóba a párkapcsolatosdit, mert egy napra elég egy félreértés, szóval még idejében elejét vettem egy másodiknak. Nem feltételezek senkiről semmit, de az ilyenekkel jobb tolakodónak lenni az elején, mint később fejmosást kapni azért, ha nem szólok.
Most, hogy megint én következem, úgy döntök, hogy figyelembe veszem Jason kérését, és megkegyelmezek neki. Előszedek a zsebemből egy doboz Marlborot, kiveszek egy szálat, és rágyújtok, majd megkínálom őt is.
- Úgy tűnik, hogy háromból két kérdéssel mellé lőttem, szóval tessék: mi az a kérdés, amit a legszívesebben hallanál? És mi rá a válasz?






Vissza az elejére Go down
Vendég
Anonymous


Vendég

Elküldésének ideje -- Pént. Nov. 13, 2020 3:39 pm

Take it easy baby take it as it comes
Nina
and
 Jason
Egy kicsit vicces, hogy akárhányszor és akárkivel megosztom a családi állapotom nősből elválttá avanzsálódásának történetét, az azonnal sajnálkozni kezd. Pedig rohadtul nem kéne. Az utolsó egy év az exnejemmel olyan volt, hogy a kínlódásomat látva a spanyol inkvizíció legvéresebb vallatója is elégedetten csettintett volna egyet, az életörömöm pedig ennek megfelelően nagyjából 365 napon keresztül olyan szinten vegetált, hogy Micimackó Fülese egy valóságos Vidám Vasárnap volt hozzám képest. Ezek után nyilván érthető, ha a feleségem nélküli új életem első napján pezsgőt bontottam, berúgtam mint az állat, és egész nap pornót néztem - mindezt teljesen felszabadultan és hisztiktől mentes levegőben.
- Látod, mindenki tehetséges valamiben - bólogatok aztán Nina szavaira. - Van, aki az origamiban, mások a festészetben, én abban, hogy az élet összes szarságát egyszerre tudjam le. Persze, el lehet ezeket a dolgokat aprózni is, és akkor az embernek nagyjából öt-tíz évre megvan a szórakozása, de én jobban szeretem nagykanállal habzsolni a dolgokat. Mellesleg ha én ezt ennyi ideig húztam volna, szerintem most vagy egy zárt intézetben ülnék, szép fehér kabátban, és úgy le lennék szedálva, hogy a szakállamba csorogna a nyálam, vagy bekattantam volna és olyan randalírozásba kezdek, hogy most egy börtönben ülnék, csak a fal felé fordított seggel aludnék, és inkább bűzlenék, mint hogy tusolni menjek - vigyorgok szélesen, aztán figyelem, ahogy Nina magának is whiskyt rendel. Oké, félreértés ne essék, nem akarom én leitatni, a rókázó nők látványa nem tartozik a kedvenceim közé, de ha már nekem innom kell, és beakasztok, az a minimum, hogy ő maga is kerüljön olyan állapotba, hogy ne emlékezzen olyasmire, amit esetleg egy félmákos szómenés közben elkotyogok neki.
- Hűha! - jegyzem meg aztán pislogva, mikor úgy soroz meg kérdésekkel, mint Rocky Balboa Ivan Dragót. - Én azt hittem, egy kérdés ide, egy kérdés oda alapon játszunk - ismerem el. - De jó, legyen. Kezdjünk hárommal, vagy amennyi sikerül, de aztán maradunk az egy-egy alapon, rendben? Már csak azért is, mert ha még két whiskyt megiszom, mire az elsőt megválaszolom, a többire úgysem fogok emlékezni - vonok vállat, aztán rákönyökölök a bárpultra, és elgondolkodva bámulok magam elé.
- Hogy miért vagyok itt? Nos, a legkézenfekvőbb válaszom, hogy azért, mert le akarom magam inni. És amikor az ember óhatatlanul is vaddisznó-állapotba kerül, egy ötcsillagos bárból alighanem kinéznék. Nem akartam órákat tölteni azzal, hogy olyan csehót találjak, ahol félmeztelen lányok kelletik magukat a színpadon, ez a hely viszont éppen útba esett, ergo úgy döntöttem, ma itt fogom bemutatni a legszebb talajgyakorlatomat - vonogatom a szemöldökömet, félig-meddig komolyan. Oké, egy pipa. A következőnél viszont már kissé beleharapok válaszadás előtt a nyelvembe, és hosszasan nézek Nina szemeibe.
Hogy miért Washington? Most tényleg mondjam el, hogy mi vagyok, és hogy kétségbeesésemben a világ legnagyobb marhaságát követtem el azzal, hogy idejöttem? Ha bármi fogalmam lett volna arról, hogy mi vár itt rám, be sem tettem volna a lábamat a város határain belülre, de ahogy mondani szokás, ez már el van cseszve. Az állam fővárosa ugyanis, ahogy már számomra is bebizonyosodott, olyan hely mint a horrorfilmekben az elátkozott ház: belépni be lehet, kifelé viszont már nem. Élve legalábbis nagyon kicsi esély van rá.
Ezeket persze csak magamban gondolkom végig, verbális válasz helyett felemelem a poharamat, és meghúzom, ez a feleletem Ninának. A harmadik kérdésére pedig csak széttárom a karjaimat.
- Az a gond, hogy ilyen emlékből azért adódik egy listára való bármelyik zsaru életében. És ha kicsit jobban ismerlek, vagy jobban lerészegedem, előszedek egyet a talonból, és elmesélem. Szóval ezt kicsit odázzuk el, rendben? - kérdezem, aztán rákönyöklök az asztalra.
- Nos, azt hiszem én jövök. Lásd kivel van dolgod, nekem csak két kérdésem van. Egyelőre legalábbis. Nézzük csak az elsőt. Komolyan azt hiszed, hogy beveszem, hogy ez a pasas a haverod volt? - bökök ujjammal arrafelé, amerre a bunkó fickó nemrég távozott. - Öreg róka vagyok a szakmában szépségem, engem nem olyan könnyű átverni a palánkon. Lehetnél őszinte, és közölhetnéd, mi dolga volt veled valójában - somolygok. - És tessék, itt a második. Miért hangsúlyoztad ki ennyire hogy van pasid? Feltételezted volna, hogy rád másznék? Vagy inkább remélted? - vigyorgok. Mondtam már, hogy imádom az in medias res kezdéseket, és legalább ennyire szeretek kényes határokat feszegetni?




Vissza az elejére Go down
Vendég
Anonymous


Vendég

Elküldésének ideje -- Szomb. Nov. 07, 2020 7:02 pm

Jason & Nina



fuck around and find out


Kisebb sikernek élem meg, amikor Jason megemlíti az exnejét. Oké, minden szimpátiám az övé, de legalább lehúzhattam a képzeletbeli listám eddigi egyetlen tételét, a "zűrös exet".
- Azta. Válás, munkahelyváltás ÉS költözés? Ezzel egyszerre kipipáltad a felnőtt élet három legnagyobb stresszforrását. - együttérzésből megemelem a poharam. - Hát, baromira nem irigyellek.
Oh, és mégsem "rendőr" rendőr volt, hanem nyomozó. Tisztára, mint a filmekben…
De amikor megemlíti a kis nyomozós praktikáit, önkéntelenül is összeszorítom a szám. Igaz, hogy nem áll fenn ténylegesen a veszély ilyenekre, de a puszta gondolat, hogy előszed itt nekem egy kész hazugságvizsgáló szettet az ingzsebéből, majdnem arra késztet, hogy felálljak, és kisétáljak. Nincs nekem pulzusom ahhoz, hogy ilyenekkel viccelődjenek.
De őszintén szólva annak a gondolata sem villanyoz fel túlságosan, hogy erősebb piák megivására legyek kötelezve. Nincs túl jó hosszútávú kapcsolatom a töményebb italokkal.
Nem mintha mentegetni akarnám magam, de jóformán törvényszerű, hogy egy függő anya fiatalon félárvaságra jutott, és árvaházat megjárt lánya később a kelleténél többet járjon rá a seggfej apja őrizetlenül hagyott italos szekrényére. Egy kis züllés még normális, sőt. Ha találkoznék valakivel akinek az enyémhez hasonló élettörténete van, és így is sikerült kiegyensúlyozottan felnőnie, baromira nem bíznék benne.
Már most érzem, ahogy a gyomrom próbálja a tudtomra adni, hogy nem akar részt venni a hülyeségeimben, de figyelmen kívül hagyom.
- Tudod mit, fair… - mondom könnyedén, majd odaintek a pincérnek - Én is kérek abból, amit ő iszik.
A csapos kitölti nekem is a whiskyt, én pedig megígérem a belső szerveimnek, hogy nem esek túlzásokba.
- Remek. Akkor kezdek én. - mondom - Azt már tudod, hogy én miért vagyok itt, szóval adott a kérdés, hogy TE miért vagy itt? Nyilván vannak ennél kellemesebb helyek is lerészegedésre.
Az elején nyilván könnyedebbre veszem a dolgot. Csak semmi komolykodás, vagy rámenősség. Lazítunk, nem?
A következő kérdésemen gondolkodva utólag szöget üt a fejembe valami, amire tényleg kíváncsi vagyok.
- A második kérdésem, hogy miért éppen Washingtont választottad? Elég fura döntés idejönni valaki olyannak, aki éppen egy nyugodtabb életre vágyik. Manapság inkább menekül innen az, akinek esze van.
De most komolyan. Ez a város úgy bűzlik, mint egy trágyadomb, minden értelemben. Ha lenne rá módom, hogy ép bőrrel kikerüljek innen, baromira nem vesztegetném az időmet. Boldogan kacagva intenék be minden szembe jövőnek az első kifelé induló vonatról, és meg sem állnék valami olyan helyig, ahol az emberek még csak hírből sem hallottak Washingtonról. Vagy akár a természetfelettiekről, ha már itt tartunk. Igen, tudom, hogy ez alapján maximum az Északi-Szentinel szigetekhez hasonló helyek jöhetnek számításba, de hát istenem... Az ottani őslakosoknak van igaza; fenébe a világ többi részével, és a piti hatalmi harcaival.
A harmadik kérdésemen egy kicsit gondolkodnom kell, de annyira azért nem sokat. Lecsapok a nyomozó témára, ha már így fel lett dobva. Persze még mindig csak lightosan, nosztalgiázósan.
- A harmadik kérdésem meg... Lássuk csak… Ez a nyomozósdi elég érdekesnek hangzik. Csak volt valami pozitív sztorid is a sok feszkó mellett, szóval hadd halljam.
Oké, ennyi elég is egyelőre.
Búcsút intve a nem túl jól sikerült habos italomnak még egy utolsót kortyolok belőle, majd végleg félre tolom, és várom a válaszokat.






Vissza az elejére Go down
Vendég
Anonymous


Vendég

Elküldésének ideje -- Kedd Nov. 03, 2020 10:02 am

Take it easy baby take it as it comes
Nina
and
 Jason
Oké, én tisztában vagyok vele, hogy mindenkinek lehetnek szar napjai, de egyre inkább úgy érzem, hogy ebben a városban mindenki olyan morcos, mintha állandó szorulása lenne, és ez a meggyőződésem ma este csak erősödik. Itt volt az a hősködni próbáló seggfej - hogy elhiszem-e, hogy legújabb ismerősöm haverja, az már másik kérdés, egyelőre 50-50%-os az arány - aztán meg a csapos, aki nagyjából olyan rondán néz, mintha a szorulása mellé övsömör is társulna, és azért legyünk őszinték, hogy az első néhány mondat erejéig Nina sem a szívélyesség mintaképe volt. Paranoiára hajló egyének ilyenkor szoktak bezárkózni a szobába, és körülvenni magukat amulettekkel, meg megesküdni, hogy csak akkor lépnek ki a négy fal közül, ha tényleg muszáj, én viszont már jó ideje túl vagyok azokon a lelki megrázkódtatásokon, amelyet felém lövellt sanda pillantások generálnak, olyan szavak kíséretében, amik a legfinomabban szólva is melegebb éghajlatra küldenek. Ennél fogva csak vigyorgok Nina zsörtölődésén, meg azon, ahogy helyrerak - legalábbis igyekszik vele - hogy ez okozza-e, hogy aztán ő is leenged, és amolyan "eső után köpönyeg" alapon belátja, hogy ha már elűztem a cimboráját, akkor beéri velem, ezt nem tudnám biztosan megtippelni. Igazából mindegy is. A lényeg, hogy szóba áll velem, ráadásul úgy, hogy ez nem a felmenőim tiszteletlen emlegetését foglalja magában. Egy szemforgatással lezárja a legorombításomat, aztán él a felajánlott lehetőséggel, és megrendeli az italát. Pinacolada. Szóval a kis hölgy koktélozó típus, bár ebből kivételesen nem vonok le messzemenő következtetéseket. Nem tudom megítélni a csapos elhivatottságát a munkája iránt, elvégre egy whisky kitöltése még egy majomnak is menne, de ha van némi esze, akkor nem bánik szűkmarkúan a rummal, ergo Nina italrendelése akár még jól is elsülhet. Már csak azért is, mert az nem lenne fair, ha én kissé jobban beakasztanék a töményezéssel, mint ő azzal a langyos vacakkal.
- Nos, a pontosság kedvéért nyomozó voltam - válaszolom a csipkelődésre, miközben kikapjuk az italunkat. - Tudod, az a fajta, akit a filmekben látsz, hogy ott hümmög a bűntény helyszínén, néha autósüldözésest játszik a rosszfiúkkal, kocsmákba jár infóért, és akkor tudja megoldani az ügyet, amikor felfüggesztik - vigyorgok, de ez kissé lehervad a képemről a következő kérdés hallatán. Hogy miért hagytam abba? Hát, most elég hülyén hangzana a válasz, hogy azért, mert időközben vérfarkassá váltam. Igaz, megnézném Nina arcát, ha elétolnék egy ilyen mondatot. Gyanítom úgy nézne rám, hogy annak a leírására egy átlag ember szókincse vajmi kevés lenne.
- Az ember előbb-utóbb kiég egy ilyen munka közben, amikor csak a sok szarságot látod - vágom ki magam végül a szituációból. - Plusz rátett egy lapáttal a válóperem, szóval nemes egyszerűséggel úgy döntöttem, ideje új életet kezdenem. Eljöttem Seattle-ből egészen idáig, hogy ez sikerüljön - zárom le végül a témát, miközben Nina pillantása szinte scannel engem. Megértem, mit sem tud rólam, ezt a néhány morzsányi információt kivéve. És ahogy mondani szokás, jobb az óvatosság, bár remélem a piálgatás kissé ellazít majd mindkettőnket.
Kissé szélesebbé válik a mosolyom, mikor megemlíti a pasiját, nagyjából úgy, mintha az irányjelzőt tette volna ki, hogy eszembe se jusson próbálkozni nála. Nem világosítom fel róla, hogy egyrészt nem tenném: mióta Kalinát megismertem, önmagamat is meglepő módon valahogy nem érdekelnek más nők. Egyébként is, ahogy mondani szokás, a vér nem válik vízzé, a nyomozólogika még mindig működik bennem, és tudom, hogy aki azért jön egy bárba, hogy felszedjen valakit, az minimum egy "dugj meg" ruhát vesz fel, ehhez mérten Nina többé-kevésbé szolídan öltözködik. Ő nem akarja, hogy felszedjék, én nem akarom felszedni, kimondatlanul is teljes az egyetértés.
- Wow - kapok aztán Nina ötletén. - Szóval játszani szeretnél? Részemről benne vagyok. Igaz, mi ezt másképp csináltuk. Hazugságvizsgálóval, vagy a régi, "százas lámpát a delikvens arcába" módon. A te módszered jobban tetszik. És esküszöm, nem fogok hazudni. De van egy feltételem. Válts valami töményebbre, csak hogy egyenlőek legyenek az esélyek. Mert az fix, hogy én nem fogok koktélozni - vigyorgom el magam. - És mivel úriember vagyok, ezért átadom a kezdést neked, elvégre hölgyeké az elsőbbség.





Vissza az elejére Go down
Vendég
Anonymous


Vendég

Elküldésének ideje -- Csüt. Okt. 29, 2020 6:54 pm

Jason & Nina



fuck around and find out


Mikor a csapos meglátja, hogy távozás helyett visszaülök a pulthoz rosszallóan néz rám; gondolom még mindig pipa az előbbi felfordulásért. Küldök felé egy "tedd túl magad rajta" pillantást, mielőtt még külön ültetne az új csávótól, mintha csak egy próblémás gyerek lennék a napköziben, aki direkt hecceli a többi kölyköt. Nyugi, beszari, stratégiát váltottam. Tőlem ma már nem fogsz mást hallani mint kellemes bájcsevejt.
Jason fejleordítós megjegyzése alapján elfog az érzés, hogy valami hárpiának hisz ami érdekes megközelítés, tekintve hogy még csak nem is én voltam az, aki az előbb vérben úszó szemekkel ordítozott. Hmm, talán volt pár rossz tapasztalata nőkkel. Mentális jegyzetfüzetembe felírom magamnak a "zűrös ex?" bejegyzést. Erre kitérünk majd.
- Oké apu, megértettem, kerülöm a jelentrendezéseket, szóval lépjünk tovább. - mondom mikor megkapom a reményeim szerinti utolsó adag fejmosást. - A hölgynek meg egy epres pinacolada lesz.
Elgondolkodom hogy a csapos el tudja-e egyáltalán készíteni az italomat, mert nem hiszem, hogy ez a helyi favorit az itteni depressziósereg körében, akiknek az egyetlen életcélja valami tömény segítségével magukba fojtania múltjukat. Mindegy, majd megoldja.
Jasonról meg kiderül, hogy rendőr volt, amit úgy ad elő, mintha mentesítené bármiféle múltbeli zűrös magatartás alól. Pff mintha nem taposnának a rendőrök az aszfaltba limonádét áruló kislányokat pusztán azért, mert nincs náluk hivatalos engedély, ha olyan kedvük van. A-a… Ezzel csak annyit mondott nekem, hogy 24/7 fegyver volt nála (habár manapság kinél nincs), márpedig ez, plusz egy zűrös ex már egy kész kis szituáció. Az agyam azoknak az embereknek a magabiztosságával gyártja a megalapozatlan elméleteket, akik vagy gyerekkorukban túl sok Sherlock Holmest olvastak, vagy paranoiásak, vagy csak simán áskálódós némberek és mit ne mondjak, rám mindegyik igaz.
- Azta, rendőr voltál? Az szép. Gondolom nem fakul könnyen a szolgálunk és védünk mentalitás. - mondom miközben elkeverem a habot az italomban. - De miért csak voltál? Talán elfogyott a bűnözés a városban, vagy mi?
Az átlag helyi rendőrök alapján nem a kenőpénz hiánya volt a probléma.
- És persze, hogy nem kiábrándító, ha valaki a jó oldalon áll. Bárcsak több ilyen ember lenne. - mondom nevetgélve - Bár én sosem tudnék egy ilyen durva munkát végezni. Különleges embert igényel hogy valaki folyton bűnözők között legyen és ne ragadjon rá belőle is egy kicsi.
Iszom egy nagy kortyot az italomból csalódottan nyugtázva, hogy tényleg nem lett egy nagy szám. Na jó, egynek elmegy, alkoholnak alkohol és ez a lényeg.
Amúgy úgy érzem, hogy én is analizálgatva vagyok egy kicsit, és nem tudom, mit gondoljak erről. Az én reszortom mások analizálása, a beszédpartnereimé meg az, hogy köpjenek az életükről, és elégedjenek meg a külön nekik kreált hamis személyiségemmel.
Az meg, hogy perverznek néz külön vicces; szerintem nem esett le neki, hogy azok a tulajdonságok amiket leggyakrabban másokra vetítünk ki, általában ránk igazak.
- Nem kell ahhoz különösebb indok, hogy valaki elmenjen egy bárba. Jobb, mint otthon ülni, nem? Különben is, itt legalább össze lehet futni régi barátokkal. Vagy újakkal. - egy pillanatra megfordul a fejemben, hogy adjam-e alá a lovat, mert úgy tűnik, hogy Jason csak nem akar leszakadni a 18+os témáról, de gyorsan el is vetem a lehetőséget; jobb csírájában elfojtani az egészet - De persze nem "olyan" barátokkal. A pasim meg is ölne.
Nem ez a legjobb hazugság a tarsolyomban, de az üzenetet ez is átadja.
- Új ismerősökkel általában egy játékot szoktam játszani, hogy megismerjük egymást. A lényege az, hogy felteszünk egymásnak pár kérdést, amikre vagy válaszolunk, vagy helyette iszunk. De nem ér hazudni! Benne vagy?






Vissza az elejére Go down
Vendég
Anonymous


Vendég

Elküldésének ideje -- Vas. Okt. 25, 2020 11:01 am

Take it easy baby take it as it comes
Nina
and
 Jason
Nem állíthatnám biztosan ugyan, hogy ismerem az univerzum nagy titkait, de szerintem vannak emberek, akiknek az a pechje, hogy simán rossz korba és helyre születtek. Mint példának okáért egy rubensi alkattal megáldott nő, akit ma nem épp kedves és finom jelzőkkel illetnek testi adottságai miatt, néhány száz évvel ezelőtt a férfinem körülrajongott bálványa lehetett volna, és azt hiszem, ide tartozom én is. Na persze nem az alkatom, sokkal inkább a mentalitásom apropóján, mert az efféle mentőakciók, amiket az előbb eszközöltem - és amit pár hete a sikátorban is bevetettem Kalina "megmentésére" - nagyjából a lovagkor tájékán voltak erények, amikor a nemes kisasszony zsebkendőt tűzött a lovag lándzsájának hegyére (hogy aztán cserébe a lovag őt tűzze "lándzsahegyre") vagy mondjuk a múlt században, amikor az úriemberek frakkban és cilinderben járkáltak az utcán, és estek meg vérre menő párbajok a becsület témakörének kényes kérdésében. Szóval erősen úgy érzem, efféle szempontból kiindulva remekül érezném magam nagyjából az 1800-as évek derekán, ahol valószínűleg jobban értékelnék a hölgyek a talpig gentleman mivoltomat - bár eléggé hiányozna egy gyors autó, a tévé, az internet, és hasonló technikai vívmányok. Bár, ha mintegy százötven éve éltem volna, ezeket nem is ismerném, ergo nem hiányoznának: na jó, ne ragozzuk tovább, mert bele lehet szédülni a gondolatmenetbe. Helyette inkább újra a lány felé fordítom a figyelmemet, és lélekben megadom magam a ledorongolásnak, ami olyan biztos, hogy be fog következni, mint az, hogy én ma este meg sem állok egy fél üveg whisky elfogyasztásáig.
Különös faj az ember: annyi mindentől fél. Mármint, ijesztőnek gondolt dolgoktól, mint mondjuk szellemek, démonok, mindenféle nem evilági rémek, pedig esküszöm, egy dühös nőnél nincs félelmetesebb látvány. Na persze az sem kizárt, hogy ehhez a megállapításhoz kell egy befuccsolt házasság, mert amikor az ember már napi szinten találkozik egy tajtékzó házisárkánnyal, akkor ebből adódóan egy életre az idegpályáiba ég az információ és a késztetés, hogy a pengevékonyra szorított ajkak és villámokat szóró pillantások láttán azonnal fedezéket keressen magának. Egy pillanatig erőteljesen gondolkodom azon, hogy a harag ezen külső megnyilvánulásait látva ez a lány talán rokonságban áll az exnejemmel, továbbá hogy leszidott iskolás fiúként besündörögjek egy sötét sarokba, és ott igyekezzek láthatatlanná válni - aztán naná, hogy pont az ellenkezőjét teszem, mintha csak készakarva rázogatnám azt a bizonyos pofonfát. Ilyesmi lehetett az is, amikor az arénába lökött keresztény mártírok direkt felcukkolták az oroszlánt, hogy gyorsabban túlessenek az elkerülhetetlenen. Annál inkább pozitív meglepetés ér, mikor végül a lány - bemutatkozás után - elfogadja az ajánlatomat.
- Jason - válaszolom végül. - Csak hogy tudja már, hogy ha idővel mégis le akarná ordítani a fejemet, kinek a nevét visítozza közben. És azt hiszem, a közeljövőben a hasonló félreértések elkerülése érdekében rakjon címkét a haverjára. Vagy saját magára, amolyan irányjelzés gyanánt a hozzám hasonlóknak felvilágosításul. De jelen esetben úgy vélem tényleg tartozom egy bocsánatkéréssel. Mentségemre szolgáljon, hogy nem vagyok gondolatolvasó - rakom le magam szintén egy bárszékre, és ujjamat felemelve a csapos után intek.
- Nekem egy whiskyt, tisztán, a hölgynek pedig... - fordulok Nina felé, és megvárom amíg leadja a rendelését. Remélem nem amolyan koktélozós típus. Annyit már megtanultam, hogy a belevaló csajok nem ijednek meg némi töménytől - lássuk, ő melyik kategóriát fogja erősíteni.
A felvetésén, vagyis a következő kérdésén szélesen elmosolygom magam, és megcsóválom a fejem.
- Ennél távolabb nem is járhatnál az igazságtól - váltok tegezésbe, miközben kielégítem a kíváncsiságát. - Zsaru vagyok. Vagyis voltam, bár azt hiszem attól, hogy valaki leadja a jelvényét meg a fegyverét, a lelke mélyén nem változik. Nem jártam soha bárokba bunyózni, feltéve ha a delikvenst nem ott kellett legyűrni. Szóval ezért a nagy magabiztosság. A jó oldalon állok, akkor is, ha ez esetleg egyeseknek kiábrándító - biccentek, és kézbe fogom az időközben megérkező italomat.
- Na és mi a helyzet veled? Elég szokatlan, hogy egy ilyen szép nő bárokba járjon a haverjával szájkaratézni. Feltűnési viszketegség? Vagy morbid előjáték az éjszaka előtt? - szélesedik a mosolyom vigyorrá. Jézusom Jason, állíts már magadon, még mielőtt a képedbe nyomnak egy pohár piát egy erőteljes lábközön rúgás kíséretében.




Vissza az elejére Go down
Vendég
Anonymous


Vendég

Elküldésének ideje -- Szer. Okt. 21, 2020 10:20 pm

Jason & Nina



fuck around and find out


Amíg a tag lenyomta a monológját, fejben megpróbáltam összeszedni a gondolataimat. Nem tetszik a felállás, miszerint meglógtak előlem, és annak a gondolata sem tetszik, hogy lassan olyanok lesznek a reflexeim, mint a teleshoppos tisztítószer reklámok ügyetlen színészeié, akik valahogy mindig kiöntik a fehér perzsaszőnyegre az egész üveg vörösbort. Kell egy kis protein, nem kérdés.
A szóáradat mellett már csak az tart a bárban, hogy kitaláljam hogyan tovább, de nem jut eszembe semmi értékelhető.
Mentálisan visszatérek a pillanatba, pont akkor, amikor a pasi felemleget valami "szado-mazo szerepjátékot", és megfordul a fejemben, hogy talán több figyelmet kellett volna tulajdonítanom neki, mert fogalmam sincs hogy jutott el idáig. Nem tudom megállni, hogy ne temessem egy pillanatra a kezembe az arcomat. Miért is kapom éppen a lebaszást? Pláne amikor épp nekem van lebaszhatnékom.
Már-már azt sem tudom, hogy ki lehet a legjobban megsértődve; én, aki éhen maradtam, a pasi, aki nem tudta kiélni a James Dean komplexusát, vagy a már megszökött, kifosztott Hullajelölt. Oké, ez annyira talán mégsem nehéz kérdés; le merem fogadni, hogy Hullajelölt lesz az, aki ma este lyukat üt a falba idegében.
A férfi viszont végre mondott valamit, amivel egy nevezőre tudtam kerülni: mégpedig hogy legalább az ő estéje is szar. Állj be a sorba, haver.
Hmm talán mégsem lenne rossz ötlet visszaülni a pulthoz.
Főleg, hogy elkezd körvonalazódni bennem egy terv. Talán nem túl illedelmes, pláne a helyzetre való tekintettel, de egynek elmegy.
A terv, pontosabban a "B Terv" arról szól, hogy ha ki tudom szedni valahogy ebből az alakból, hogy neki is van vaj a füle mögött, akkor átveszi Hullajellölt helyét. Persze ha tényleg akkora gavallér vagy mi, mint aminek előadta magát, akkor nincs mitől félnie, de amennyire jelenleg tudhatom, akár hátsó szándékai is lehetnek, nem? Amúgy is emlegetett valami fejletépést, ami minimum rejtett dühkezelési problémákra utalhat. Meg aztán a mai világban már nem tudni senkiről, hogy milyen sötét titkokat rejteget.  Az ember hamar egy sötét sikátorban találhatja magát, ha nem vigyáz. (Ha-ha)
Ha meg nem jön össze, holnap kezdődhet a "C Terv", előkerítem megint Hullajelöltet, és ez alkalommal nem szórakozok formaságokkal.
Ha meg az sem jön össze akkor egye fene, marad "D Terv", a tasakos vér, de az tényleg csak a legutolsó lehetőség, mert a puszta gondolatától is kiráz a hideg. Ki a tököm szereti a mirelitet?
Oké, a döntés megszületett, kezdődik a "B Terv". De ha a pali továbbra is ilyen komplexusos marad, beszarok.
- Legyen. Legalább elmagyarázom, hogy milyen is az, amikor valaki tényleg segítséget kér. - mondom végül, miközben leülök a pulthoz - Amúgy Nina vagyok.
Gondolom nem ártana valamennyire tisztázni hogy ki volt Hullajelölt, még mielőtt túlságosan rámragadna ez a bdsm vicceskedés.
- Az előző pasi meg csak egy régi ismerős volt. Hangosan ugat, de igazából ártalmatlan. - hazudom - Néha húzzuk egy kicsit egymás agyát amikor találkozunk, de ennyi. Nem szoktam keresni a bajt.
Rendelek egy újabb italt, és amíg elkészíti a csapos, próbálom lejátszani magamban, hogy hogyan terelhetném a megfelelő irányba a beszélgetést.
- És te? Talán rutinos kocsmai bunyózó vagy, vagy honnan volt ez a nagy magabiztosság?
Teszem fel a nyilvánvaló kérdést, hiszen a többség általában jobban szeret a cirkusz nézője lenni, nem pedig a szereplője. Sőt, talán még hangulatoldónak is bejön.
Az emberek amúgy is imádnak magukról csicseregni, szóval dalolj csak.






Vissza az elejére Go down
Vendég
Anonymous


Vendég

Elküldésének ideje -- Vas. Okt. 18, 2020 6:10 am

Take it easy baby take it as it comes
Nina
and
 Jason
Na csessze meg, ez a köszönet. Még nem is olyan régen, mondjuk olyan ötven vagy hatvan évvel ezelőtt, szóval a Clark Gable meg a Humphrey Bogart-típusú fickók korszakában, ha a talpig úriember megmentett egy kiszolgáltatott helyzetben lévő nőt, az volt a minimum hogy a gyengébb nem képviselője a szempilláját rebegtetve beleszédült a teremtés koronájának karjaiba. Mára meg tessék, idáig fajult a világ. Nem hogy csodálattal ötvözött elalélásról nincs szó, ehelyett még én vagyok földbe döngölve, mintha csak az a fene nagy emancipáció elmosta volna a nők agyában az a meglehetősen fontos információt, hogy szép ugyan az egyenlőség, de fizikai alapokon nem mindig állja meg a helyét. Félreértés ne essék, nem akarom én a feminin nemet kisebbíteni, alárendelni pláne nem, csak hát a nőmozgalom néha eléggé elbillen a már nem teljesen egészséges irányba, és ez ráadásul úgy terjed, mint török háremben a szifilisz. Mellesleg ha már itt tartunk, ennyi idősen, és túl egy házasságon azt hiszem bátran kijelenthetem, hogy nem értem a nőket. Értek HOZZÁJUK, főleg az ágyban, hajaj de mennyire, de a gondolkodásmódjuk számomra olyan, mintha meg kellene fejtenem a Kheopsz-piramis hierogrifáit. Esélytelen. Mert azt ugyebár elvárják, hogy hordozza őket az ember a tenyerén, nyitogassa nekik az ajtót, adja rá a kabátjukat meg effélék, de ha - akár jelen esetben is - páncélos lovagként véremet is kész lennék hullatni, na azt már nem, köszönik szépen, megoldják maguk is. Pedig nem. Anno nyomozó koromban két kezemen sem tudtam volna megszámolni azokat a nőket, akik úgyszintén ebben a hitben éltek, aztán ott reszkettek meg szepegtek a kihallgató szobában mikor fel kellett idézniük az őket ért bántalmazás és erőszak sötét perceit.
A néhány másodperc, amíg a lány meg a felháborodása felé fordul a figyelmem, pont elég a pasasnak ahhoz, hogy kiszabadítsa magát a szorításomból. Van annyi esze - még ha nem is látszik - hogy ne akarjon tovább pattogni, ehelyett inkább felveszi a nyúlcipőt, és úgy távozik, hogy csaknem seggfej alakú lyukat hagy a bejárati ajtón. Egy pillanatig ámélkodva nézek utána, mert efféle sebes távozást magam is ritkán látok, aztán vissszafordulok a lány felé, felvonom a szemöldökömet, hűvös csodálkozással, némileg sértve is.
- Szívesen máskor is - jegyzem meg ironikusan. - Hogy mire volt jó? Mondjuk hogy ne döfjön egy bicskát a csinos kis hátába. Magának is fájt volna, meg neki is, mert letéptem volna a fejét. Aztán mehettem volna előzetesbe, ami nekem is fájt volna. Szóval egész kis csapatot kíméltem meg a szarságtól, erre volt jó. Engem speciel így speciel grál-lovagnak neveltek annak idején, de lehet, hogy ebben a világban én vagyok az elcseszett - teszem hozzá, és figyelem, ahogy a lány zsebre tömködi a pulton heverő pénzt. Szemmel láthatóan kifelé igyekszik, és élek a gyanúperrel, hogy csak azért vár még egy keveset, mert végigfuttatja a fejében a sértések és káromkodások kézikönyvét, amiből még valamit a fejemhez tudna vágni.
- Oh, értem - bólogatok aztán, mintegy a levegőnek, és rátámaszkodom a bárpult idő ette, sörszagú fájára. - Bocs, ha elkúrtam az estéjét. Mármint, ha ez a fickó az ismerőse, és ez valami szadomazo szerepjáték volt, amibe belegyalogoltam, akkor tényleg sajnálom. Én nem kedvelem az ilyesmit, de kinek a pap, kinek a papné - szónokolom a levegőbe. Nem nézek oldalra, de még így is látom, vagy egészen pontosan érzékelem, hogy olyan villámokat szór a lány szeme, hogy Zeusz a főisten elsápadna az irígységtől ha ezt látná. Az már csak lábjegyzet, hogy tisztában vagyok vele, az ironikus énem eléggé ki tudja akasztani a nőket, ezt viszont élvezem. Pláne efféle helyzetben, ha a sértett önérzetem szorul némi kompenzációra. Mellesleg azt hiszem, rekordokat döntögetek. Mióta megérkeztem Washingtonba, két nőt mentettem meg, és mindkettő kikérte magának az akciómat. Lassan kezdem magam úgy érezni, hogy annyi keresnivalóm van itt, mint vegánnak az öröksütésen.
- Nézze - sóhajtok fel aztán, és visszafordulok a lány felé. Tévedtem az előbb. Ahogy látom, nem a sértések és káromkodások kézikönyvét forgatja a csinos kis fejében, hanem a kínzások és kivégzések címűt. - Nem fogok bocsánatot kérni, mert megmentettem. Nem lenne fair. De ahogy látom én se várhatok el effélét, mert maga azt hiszi, nem volt rá szükség. Ezzel azt hiszem mindkettőnk estéje belépett az elcseszett kategóriába. Szóval, ha gondolja, hívjuk meg egymást egy italra, aztán ha még mindig van kedve, és tényleg szétvágtam az estéjét, elkísérem egy bdsm boltba, ha erre van gusztusa - vigyorgom el magam szélesen.



Vissza az elejére Go down
Vendég
Anonymous


Vendég

Elküldésének ideje -- Kedd Okt. 13, 2020 10:08 pm

Jason & Nina



fuck around and find out


Egek, amióta csak felébredtem, alig várom, hogy végre elkezdődjön az estém. A mai szabadnapomat arra használom, hogy egy kicsit feltöltődjek; mostanában kezdtem eltompulni ezért nem árt egy kis, khm… Vérfrissítés.  Csak úgy vámpírosan…
Nem vagyok túl válogatós áldozatválasztás terén, de mindig is külön helye volt a szívemben a piti alakoknak, bűnözőknek, és úgy összességében a kellemetlen személyeknek, ezért is szoktam szemmel tartani a körözési listát, mintha csak a kedvenc éttermem étlapja lenne.
Mára egy rablógyilkost néztem ki, aki korábban ült már illegális fegyverbirtoklásért és testi sértésért. Papíron már-már tökéletes. Remélem tényleg olyan, mint amilyennek képzelem, és nem okoz csalódást élőben sem.
Még csak felkutatni sem volt nagy szám; a szentem nem bírt magával, és túl gyorsan kezdte elkölteni a lopott pénzt, amivel egy kicsit túl sok figyelmet vont magára.
Így kötöttem ki ma egy bárban, ahol még sosem jártam.
A bár hangulata egyszerűen magával ragadó; fogadni mernék, hogy még sosem tette be ide a lábát senki, akinek egy kicsit is rendben lett volna az élete.
Nem tart soká, míg kiszúrom ezek között a koporsószökevények között az emberemet, aki az itteni kultúrához alkalmazkodva szintén egyedül dönti magába az alkoholt. Nem vesztegetek túl sok időt, azonnal le is ülök mellé.
- Üdv! - köszönök oda neki. Semmi válasz. - Szép esténk van, nem igaz?
- Mit akarsz? - kérdezett vissza türelmetlenül.
Úgy tűnik valakinek nincs túl jó estéje, ráadásul én sem azért vagyok itt, hogy jobbá tegyem.
A célom, hogy valahogy elcsalogassam egy kihalt helyre, márpedig az emberek általában nem szoktak csak úgy ugrani egy ilyen kérésre. Ellenben mindjárt lelkesebbek, ha meg akarnak üldözni valakit, aki előzőleg az agyukra ment…
- Hmm kezdetnek jól esne egy ital.
Egy kicsit érdeklődőbben néz rám. Talán azt hiszi, hogy fel akarom szedni, ami a körülményekre való tekintettel nem meglepő, mégis a puszta gondolattól is a rosszullét kerülget. Lehet, hogy egyszerűbb lenne adni alá a lovat, és előadni a végzet asszonyát, de ettől mindig elmegy az étvágyam. Civilizált ember nem játszik az étellel.
- És mégis miért akarnálak meghívni?
- Miért ne? - rántom meg a vállam - Lopott pénzzel kár sóherkedni.
Emberemnek leesik miről beszélek, tekintete rögtön megkeményedik. Kicsit sajnálom, hogy nem jegyeztem meg a nevét, mert az hatásosabbá tette volna ezt a "tudom ki vagy" pillanatot.
- Menj a fenébe! - sziszegi ingerülten.
- Ugyan már, így nem beszélünk azzal, akit csak egy gin tonic választ el a rendőrség hívásától. - mondom már-már komikus szigorral. Örömmel nyugtázom a fickó vörösödő feje alapján, hogy nem lesz nehéz totál felhúzni.
Elmormog valamit magában, ami még az én fülemnek is túl halk volt, előhúz a tárcájából egy százdollárost, és elém dobja, olyan arccal, mintha csak a szaros gatyáját vágta volna le az asztalra.
- Nesze bazmeg.
- Látod, kezdhetted volna ezzel is. - elveszem a pénzt, és odamegyek a pult másik végén poharat törölgető csaposhoz, hogy csak egy pillanatra is, de azt higgye, megszabadult tőlem.
A gin tonicom mellett perszer rendelek egy üveggel valami drágább whiskyből, ami kétszer annyiba kerül, mint amivel lefizettek.
- Hé! - kiáltok vissza az emberemnek, a százasát lebegtetve- Kéne ebből még egy. Nem gáz, ugye?
- De, baromira gáz! - üvölti vissza - Mégis kinek hiszed magad, hülye tyúk?
- Annak, akinek mindjárt leperkálod a második százast. - mondom vigyorogva.
Látszik rajta, hogy mondana még mást is, de amikor felvont szemöldökkel előhúzom a telefonomat fenyegetés gyanánt, inkább talpra ugrik, és dühösen elém sétál.
- Mi a francot akarsz? - üvölti, minden szót külön kihangsúlyozva, és emberes mennyiségű szájszagot juttatva az arcomba. Hogy ezek sosem adnak a higiéniára…
- Talán nem mondtam el, mit akarok, melák? Melyikkel van baj? A hallásoddal, vagy a felfogásoddal?
- Ezzel baromira melléfogtál. Fogalmad sincs, hogy kivel szarozol.
- Oké, akkor csak a felfogásoddal van a hiba, mert azt is elmondtam már, hogy pontosan tudom, ki vagy. Persze nem meglepő. Nem nézel ki süketnek, egy együgyű baromnak viszont annál inkább.
Látszik az arcán, hogy az érzelem és az értelem vív heves csatát a fejében. A szíve azt súgja, hogy ugorjon rám itt, mindenki előtt, nem törődve következményekkel, az agya pedig próbálja türelemre inteni, hiszen egyszer úgyis el kell hagynom a bárt - egyedül.
- Csináljátok ezt máshol. - szól közbe a csapos is, mielőtt kiderülhetett volna, melyik fog felül kerekedni - Elzavarjátok a kuncsaftjaimat.
Egyet értek.
- Tényleg nem szép dolog így felkavarni ezeknek a jóravaló embereknek az estéjét. Gondolom nem hiányzik egyiküknek sem, hogy egy ilyen primitív senki verje ki a hisztit egy hülye ital miatt. - halkabbra veszem a hangom - Ráadásul egyikünk sem akarja, hogy kihívják a rendőrséget. Igaz?
A pasi a zsebemben van. Már csak annyi a dolgom, hogy kisétáljak innen egészen a pár házzal arrébb lévő sikátorig, és várjam, hogy vérszemet kapott pincsi módjára kövessen.
Úgy döntök erre iszom is, szóval a pulthoz fordulok és felhajtom a gin tonicomat.
Mire észbe kapok, kitört a cirkusz körülöttem.
Az áldozatjelöltemet elkezdte valami másik tag oltogatni. Mi ez, Büszkeség és balítélet, hogy így a becsületem védelmére kelnek? Ne már.
Bocsánatkérés helyett a pasi inkább nyúlcipőt húz, én meg túl lassan reagálok; mire kigondolnék valamit amivel ismét visszaterelhetném magamra a figyelmét, már ki is rohan a bárból.
Alig palástolva a frusztrációmat visszafordulok az idegenhez.
- Remek. Ez mégis mire volt jó? - vonom kérdőre, mert hát tényleg. Ki a franc áll neki hősködni idegenekkel?
Dühösen a zsebembe tömöm a pénzt kárpótlásul az elszalasztott prédámért, és készen állok, hogy én is induljak.
- Az estémnek annyi. Kössz szépen.






Vissza az elejére Go down
Vendég
Anonymous


Vendég

Elküldésének ideje -- Vas. Okt. 11, 2020 11:28 am

Take it easy baby take it as it comes
Nina
and
 Jason
Ha valaki nekem szegezné a kérdést, hogy miért szeretek megannyi idegennel egy helyen, néhány ital társaságában egy bár sarkában ücsörögni, alighanem nem tudnék választ adni rá. Olyasmi ez, aminek inkább az idegvégződésekhez és homályos sejtésekhez van köze, mintsem a racionális logikához, bár a végeredmény szempontjából egyre megy. Tény, hogy a szívemhez közelebb állnak a country klubok - azok a fajták, amikben a vén, kérges kezű farmerek a napi munka végeztével megfordulnak, fáradt markukban egy üveg sort szorongatva, és néha ugyan többet hallgatva, mint beszélgetve, de élvezik a társaságot, a jól megérdemelt pihenést. Olyan bárok, ahol egy régi, időette wurlitzer nyekereg a sarokban, vagy esetleg az apró, fából ácsolt színpadon pengeti valaki a gitárt, egy blues fájó-édes hangulatú dallamát játszva a hangszeren. Kedvelem azokat a bárokat, ahol az ember épp csak futólag megpihen, mint a filmekben, mikor a kamionsofőrök egy hosszú út közepén megállnak enni egy hamburgert, és néhány szót váltanak a pult mögött unott arccal ténfergő, valaha szebb időket látott külsejű pincérnővel. Na persze, ahogy mondani szokás, az élet nem éppen kívánságműsor, és sajna mind Arizona, mind Texas állam messze van ahhoz, hogy az efféle vágyakozó képzelgéseim kielégítésre találjanak, mert itt Washingtonban gyanítom nem találnék efféle helyet. Vagy csak hosszas, talán hetekig tartó keresgélés után. Igaz, egy olyan megfeneklett életű, csóró suttyó alak mint én, ne válogasson, örüljön annak a lehetőségnek is, ami számára megadatott. Ahhoz meg, hogy az ember néha-néha elfelejtse, hogy a szar körülötte nemcsak a szájáig ér, hanem hullámzik is, és tudatmódosítás címszóval kiüsse magát, na hát ahhoz tényleg bármely bár megfelel. Legyen benne pia, meg valaki aki kiszolgál, ennyi az egész. És éppen az sem hátrány, hogy itt nem kell attól tartanom, hogy rendőri múltam áldásos következményeként egy általam korábban lesittelt, és frissen szabadult figura revans gyanánt kést állít a hátamba.
A harmadik sörömnél tartok éppen, nincsenek sokan a csehóban, és akik ott vannak sem törődnek velem, így nyugodtan iszogathatok - élek is a lehetőséggel. Nem vagyok még részeg, éppen abban az állapotban vegetálok, amikor kissé tompulnak a gondolatok, kellemesen zsibbad az agy és a nyelv, viszont gyanítom, hogy a következő három adag el fog juttatni abba az állapotba, mikor az ember képes lesz bárkivel vagy bármivel szóba állni - egyéb hallgatóság híján akár a sörösüvegekkel is. Önkéntelenül is elvigyorgom magam a bizar ötletre, hogy a legnépesebb videómegosztón látom majd magam viszont, ahogy éppen magas röptű gondolatok osztok meg az előttem heverő tucatnyi Budweiserrel. Bánja tököm, az a bizonyos három nap, vagy akár 15 perc hírnév kijár bárkinek, nekem is. Akár autogrammot is adok az azt igénylőknek.
Egy dolgot viszont mocskosul gyűlölök: amikor egyesek olyan hangzavart okoznak, hogy kizökkentenek az éppen teljes átéléssel előadott magány-performanszomból. Sikerült annyira belemerülnöm az önmarcangoló és önsajnáló eszmefuttatásaimba, hogy az előzményről lemaradtam, csak arra kapom fel a fejemet, hogy a közelemben egyre magasabb hangerőre srófolva zajlik egy szópárbaj. A kék sarokban a résztvevő egy olyan fickó, akire ránézésre is életfogytiglant osztanának bármely bíróságon, míg vele szemben a képzeletbeli piros sarokban egy fiatal lány veszi fel a harcot, már amennyire képes rá: csak fél füllel hallgatom ugyan őket, de ahogy hallom a nők tipikus fegyvere, a jól felvágott nyelv őt sem hagyja cserben. A kezdeti zsörtölődésem elég hamar tovaszáll, a bajuszom alatt néha-néha halványan el is mosolyodom a csípős visszavágásokon, amiket a fickó képébe szór. Esküszöm, ez a lány a nyelvelésével hatásosabb, mint én valaha voltam a hivatalos rendőrségi fegyveremmel.
Mindaddig szórakoztató a szituáció, míg szemem sarkából meg nem látom, hogy a lány egy pillanatra elfordul - talán egy újabb italért, talán azért, hogy megvetését éreztesse azzal a vadparaszttal - ebben a pillanatban megüti a fülemet egy jól ismert kattanás: az éppen kicsapódó rugós bicska már jól megismert hangja. Lehet, hogy ha színjózan lennék, rohadtul csak vállat vonnék - rendőri múlt ide vagy oda, mióta tudom, mi zajlik ebben a városban, okosabbnak tartom kimaradni a balhékból - de az elfogyasztott sörök, vagy talán a mégis lelkem mélyén most is élő zsaru cselekszik. Kirúgom magam alól a széket, két kimért lépéssel ott termek a páros mellett, és kezem hátulról a fickó vállára teszem, úgy megszorítva, hogy hallhatóan megnyikkan, és érezhetően két centit zsugorodik álltában.
- Mindig utáltam azokat a patkányokat, akik csak hátulról mernek támadni - szólalok meg kissé rekedt hangon. - A helyedben villámgyorsan eltenném azt a szart, és eltakarodnék innen, még mielőtt feltörlöm veled a padlót. De előbb - fogom kissé keményebbre a szorítást, mire a pasas szemmel láthatóan elkezdi gyakorolni a limbó elemeit - szépen bocsánatot kérsz a fiatal hölgytől a pofátlanságodért. Amennyiben önnek is megfelel így - pillantok fel a lányra.



Vissza az elejére Go down


Ajánlott tartalom

Elküldésének ideje --
Vissza az elejére Go down
 
Nina and Jason - Take it easy baby
Vissza az elejére 
1 / 1 oldal
 Similar topics
-
» Jason & D'vorah
» life is crazy, baby
» Nina & Franco - 'til first blood
» Nick & Corvus - ice ice baby
» Jason & Edith

Engedélyek ebben a fórumban:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
I N G O D W E T R U S T ❞ :: Archivált játékok-
Ugrás: