Amena & Jason

Emlékszem, aktív rendőr koromban elég sokat foglalkoztatott a kérdés, hogy mit kezdek majd az életemmel, ha egyszer visszavonulok a bűnözők üldözésétől - feltéve persze, ha sikerül megélnem azt a napot - és hogyan fogom élvezni a több évtizedes lelki teher után az életből fennmaradó éveimet. Egy farmról álmodoztam, valahol kívül a város határán, egy kényelmes, mégsem hivatlkodó házzal, földdel, állatokkal. Olyan helyről fantáziáltam, ahol a családom majd békében élhet, nyugalomban a természet közepette, egy olyan helyről, ahol majd a gyerekeink felfedezik a valódi gyermekkor minden szépségét, ahol a feleségemmel este kiülhetünk a verandára, és összebújva a tücsökciripeléstől hangos éjszakában nézhetjük a csillagokat. A mondás szerint az álmodozás az élet megrontója: nos, akkor elárulhatom, hogy az én életemet kibaszottul elcseszte. Szar ügy belegondolni, hogy most nincs semmi - nincs farm, nincs béke, megnyugvás. Még feleségem sincs, a srácokról már nem is beszélve. Sőt, már rendőr sem vagyok. Az egyik kedvenc filmemben a főhős vissza-visszatérő jókívánsága az épp kiiktatott rosszfiúk felé, hogy hulljanak a pokol fenekéig. Kösz, hát ez bejött. Én úgy zuhantam, hogy még mindig nem sikerült magam összekaparni a puffanás után.
Persze, ha lett volna annak idején józan eszem - oké, ez relatív, szerintem mindig volt, az exnejem szerint valahol öt évvel ezelőtt sikerült végérvényesen elvesztenem - akkor nem farmról kellett volna álmodoznom, hanem arról, hogy nyitok egy tisztességes kis kocsmát. Fogalmam sincs, miért vannak az emberek genetikailag így kódolva, de bármi történik, örömhír, bánat, vagy csak egy szimpla halálunalmas este, mindenki úgy szalad a legközelebbi csehóba, mintha törvény írná elő. Ha valaha bekövetkezne az armageddon, és egyszerre száguldanának végig a bolygón az apokalipszis lovasai, vegyítve egy földönkívüli támadással és gyilkos vírusok ezreivel, a legutolsó túlélő szerintem akkor is egy épen maradt kocsmában, egy üveg ital felett siratná el a földi létet.
Úgyhogy azt hiszem, nem megy csodaszámba, ha az elmúlt néhány hétben végigjártam már én is a város csaknem összes olyan helyét, ahol a gyors és kíméletlen feledést kínálják különféle folyadékneműek formájában a magamfajta megzuhant pasasoknak. Van olyan hely, ahol már névről ismerem a csaposokat, és tudom, hol kell a hátam mögé figyelnem ahhoz, hogy ne hagyjam ott a fogam a bárpult előtt, a tulajdon véremben fürödve. Ezen a helyen viszont még nem jártam - fene tudja, miért esett ki eddig az érdeklődési- vagy éppen mozgáskörömből, pedig elég közel fekszik D'Vorah lakásához, ahol sikerült meghúznom magam.
Színjózan vagyok, igaz még csak délutánra jár az idő, és a búfelejtést az esti óráimra szoktam tartalékolni, hacsak nem szól közbe valami hirtelen jött, nem mindig túl tisztességes meló. Régi rendőr mivoltomban most szerintem szemközt kellene köpni saját magam, hová sikerült süllyednem, jelen helyzetemben viszont azzal mentegetem lelkiismeretem silány maradékát, hogy a túlélésre kell játszanom, és ebbe most bármi belefér. Olyasmi is, amit biztosan nem fogok majd felemlegetni az önéletrajzomban.
Látni, hogy a város népe már az estére melegít, mert a viszonylag korai időpont ellenére elég sokan lézengenek idebenn. Néhányan láthatóan pont azért jöttek ide, amiért én is, javarészt az asztaloknál ülve bámulják az italukat, mintha beszélgetnének vele vagy tanácsot kérnének tőle, páran a sarokban lévő billiárdasztalt tesztelik, és érezhető, mikor beleszippantok a levegőbe, hogy a sör, a röviditalok, és a cigarettafüst aromája burkolja be a helyiséget.
A bárpulthoz sétálok, ami elég kihaltnak tűnik. Egy fickó üldögél csak ott, szemmel láthatóan a már nem éppen szomjasok táborát erősítve, a pult túlsó oldalán pedig egy közönyösnek, vagy unatkozónak tűnő nő fújja a füstöt úgy, mintha semmi más dolga nem lenne a világon. Mikor felkapaszkodom a legszélső gólyalábú székre, elnyomja a csikket, és szerintem magában egy velős káromkodást is, legalábbis az arcán azt látom, hogy szíve szerint oda küldene, amit csak melegebb éghajlat címszó alatt lehet megtalálni az értelmező kéziszótárban.
A fogadtatás sem túl szívélyes, felvonom az egyik szemöldökömet a hallatán, aztán kényelmesen végighordozom a tekintetem a háta mögött látható választékon.
- Neked is madárcsicsergős szép napot szépségem - eresztek el egy mosolyt. - Most hogy ezt így letisztáztuk, tequilát kérek. Citrom és só nélkül, csak naturban. Sajnálom, ha éppen megszakítottam a lázas semmittevésedet, de ahogy mondani szokás, az élet nem kívánságműsor. Én inni akarok, te kiszolgálsz, ebben rejlik az üzlet lényege - halászok elő cigarettát a kabátom zsebéből. - Mellesleg nem értem, miért gondolja rólam mindenki azt, hogy zsaru vagyok. Ha akarsz, meg is motozhatsz, hogy lásd, nincs fegyverem. Derékon felül legalábbis nincs- veszem át a poharamat egy tenyérbemászó vigyorral.


•