• Ichabod & Belisa •

Hy, Stranger! How can I help you?

Nem tudok vele vitatkozni, mert ahogy megpróbálok elképzelni egy idős, gazdag mágust, nekem is az jut eszembe, hogy tuti ezerszer rosszabbak lehetnek, mint a sima sznobok. Egyáltalán van olyan, hogy valaki sima sznob? Minden esetre a természetfeletti lények között valahogy mindig is megvolt a farok méregetés. Mindenki szereti azt hinni, hogy ő a legerősebb, leghatalmasabb és a legkülönlegesebb, ha pedig mindezek mellé még gazdagok is, hát tuti, hogy egyik sem egyszerű eset. Kezdek egészen aggódni emiatt az egész aukciós dolog miatt és már nem is nagyon értem, mi a fenének mentem bele ebbe. Olyan nyugodt kis életem van amúgy.
Az elmélázásomból a szavai rángatnak vissza, melyek hallatán, csak némán felbámulok az arcába, végül bólintok egyet. Naná, hogy nem vagyok náluk kevesebb. Attól, hogy nem vagyok egy önimádó, milliomos segg, még én is érek annyit, mint bármelyikük. Sőt. Talán, még többet is. -Csak kicsit feszélyez a gondolat, hogy mindenki azt fogja lesni, hogy jól viselkedem-e, jól öltöztem-e fel meg ilyen baromságok, de menni fog. Addig összeszedem magam.- kacsintok rá vigyorogva, mintha ezzel is próbálnám meggyőzni magam, hogy sima ügy lesz számomra az egész, de tudom, hogy valószínűleg totál be leszek parázva. Ichabod azonban olyan magabiztosságot sugároz folyamatosan magából, ami talán mindkettőnknek elegendő lesz. Ha az ő oldalán sétálok be a hiénákkal telt épületbe, talán nem fogok félni semmitől sem. Árad belőle, hogy tudja mit csinál és, hogy bárkit elintézne, ha kellene. Beleértve engem is.
Ettől függetlenül most, ahogy gondolkozni kezdek az egészen, hirtelen páni félelem lesz rajtam úrrá és csak ontom magamból a kérdéseket és az aggodalmaimat. A ruhával kapcsolatban mondjuk megnyugtat kicsit, ahogy újra végig pillant rajtam és határozottan állítja, hogy jó lesz a méret, de a többivel még mindig nem vagyok tisztában. És ezen az sem segít, amikor megemlíti, hogy eltöri a másik lábamat is. Mi van?
-Nagyon vicces vagy. Biztosan zabálják a humorodat...- jegyzem meg mosolyogva, a szememet forgatva de azért valamicskét segít a helyzeten a válasza. Persze, sima ügy meggyógyítani, de elég ciki lenne, ha egy csomó ember nézné végig, ahogy pofára esek. Nem a sérülésen van itt a hangsúly.
-Magángép. Hát még szép, hogy magángép. Nem is értem, hogy mit képzeltem eddig.- pislogok elképedve, de azért igyekszem megjegyezni is mindazt, amit mond, hiszen a végén azért egész rendes tőle, ahogy ismét nyugtatni próbál. Szórakozni fogunk. Naná, hogy szórakozni, közben pedig eljátszom, hogy olyasvalaki vagyok, aki a felső tízezerhez tartozik. Sima ügy. -Jó, igyekszem addig tényleg összeszedni magam.- villantok rá végül egy hálás mosolyt, majd tekintve, hogy ő már induláshoz is kész, végig gondolom kíváncsi vagyok-e még valamire, de végtére is minden ráér majd akkor, ha már azon az ominózus magángépen leszünk. Megőrülök.

Ennek ellenére azonban onnantól kezdve, hogy a nyilvánvalóan baromi drága és elképesztően gyönyörű ruha megérkezik másnap, egészen addig pörögnek a kérdések az agyamban, míg következő nap meg nem érkezik értem a kocsi. A külsőm miatt nem aggódom, tisztában vagyok vele, hogy nem nézek ki rosszul, de akkor is új és izgalmas élmény ez. Ráadásul egy idegennel, ami miatt az utóbbi két napban többször is elgondolkodtam, hogy okos dolog-e ez részemről.

Mégis, a gépen, miután sikerül a legtöbb kérdésemre választ kapni és Ichabod is tart nekem egy gyorstalpalót arról, hogy mit és hogyan kell majd csináljak, már valamivel magabiztosabban lépek ki a hatalmas, díszes épület előtt a limuzinból, amikor megérkezünk. Csak egy hatalmas, mély sóhaj jelezheti az izgatottságomat, mert utána magamra öltöm a magabiztosság álcáját és a legelegánsabb megjelenésemet, hogy úgy induljunk el az aukcióra.



despacito

• Ichabod & Belisa •

Hy, Stranger! How can I help you?

Annak ellenére, hogy épp közli, hogy sem a jövőt sem a gondolataimat nem látja, mégis úgy hatnak szavai, mintha épp a fel nem tett kérdéseimre válaszolna. Nehéz ezek után elhinni, hogy ez valóban így van, de az is lehet, hogy mindenki, akivel már hasonlót csinált, épp ugyanezeket a kérdéseket tette fel akár szó szerint, akár kimondatlanul. Hiszen, melyik embernek ne ez jutna eszébe rögtön egy ilyen élmény után? A gondolat, hogy valaki belelát a fejünkbe, szerintem az egyik legijesztőbb dolog. Ott rejtőznek a legféltettebb titkaid, vágyaid, félelmeid, rögeszméid, álmaid és minden, amelyeket nem szívesen terítenél ki mások elé, ahogy a kártyáidat sem. Erre jön ez a fószer és betekintést enged az elméje egy aprócska szegletébe. Naná, hogy felbukkan bennem a kérdés, hogy ezáltal az én elmém is megnyílt-e előtte avagy sem?
És ott van az a "még". Legszívesebben visszakérdeznék, hogy ezt pontosan, hogy is kell érteni, de inkább csak nyelek egy nagyot és még mindig azzal küszködök, hogy felfogjam ezt az egészet vagy, hogy a pillantása kereszttüzében ne essek össze, mint egy rongybaba, mert a lábaimat olyan gyengének érzem, hogy attól tartok, mindjárt összeesek. A pillantása  durván intenzív hatással van rám, amit Ő tuti, hogy nagyon jól érzékel is rajtam. -Alaposan megnéztél magadnak mindent?- kérdezem végül erőltetett lazasággal, mert egyszerre Zavarbaejtő ám mégis kellemes, ahogy végig vizslat és magam sem tudom eldönteni, hogy leállítanám vagy inkább kérlelném-e szívesebben, hogy folytassa. Rég nem bámultak már meg ilyen kendőzetlenül -leszámítva pár pofátlan, segg részeg pasast-, hiúságom pedig azonnal tapsikolni kezd örömében, mert a kék szempár elismerést sugall. Más, ha egy kocsmatöltelék néz így rád és más, ha egy ilyen kaliberű férfi.
A kacagása segít végül feleszmélnem kicsit, bár ez rögtön pírt csal az arcomra, mert utálok nevetséges lenni. Már pedig ő most épp rajtam mulat olyan kellemesen, hogy ha nem rólam lenne szó, valószínűleg vele együtt röhögnék. Na jó. Még így is sikerül félig meddig elmosolyodnom, de csak azért, mert zavarban vagyok és, mert iszonyú kellemes hangzású a nevetése.
-Oh...- reagálok én is csupán ennyit a szavaira, majd homlokráncolva hallgatom a továbbiakat. Egy kissé megalázó most ez az egész, de mentségemre szóljon, soha a büdös életbe nem voltam még csak ehhez hasonlatos helyzetben sem. -Elnézést kérek uraságodtól, de nem igazán volt még szerencsém sznobokkal bulizni, így fogalmam sincs, hogy "aukció" néven, pontosan mire is kell számítsak.- sóhajtom kissé sértetten, ugyanakkor szégyenkezve is, mert most először fordul meg az agyamban, hogy talán nem én vagyok a megfelelő személy erre a szerepre. Mi van, ha lejáratom mindkettőnket pusztán azzal, hogy nem feltétlenül ismerem az ilyen úri etiketteket? Viselkedni tudok, kultúráltnak is tartom magam, de mondjuk az angol királynő-féle előírásokkal már nem nagyon vagyok tisztában. Boka összezárva, egymással párhuzamosan a lábak meg ilyenek, eddig oké de például illik-e vajon hangosan nevetni, ha épp úgy hozza a helyzet? Vagy vinnem kellene legyezőt is? Atyaég, mire vállalkoztam.-Ettől függetlenül kezdem úgy érezni magam, mint egy elcseszett Csipkerózsika.- csóválom a fejem mosolyogva ahogy visszatérek a pulthoz, de tisztában vagyok vele, hogy ez itt előttem nem a szőke herceg.
Újfent az arcomat, nyakamat, vállamat kezdi tanulmányozni, majd mikor megérint, még a levegő is bennem reked, miközben a szívem úgy kezd dübörögni mellkasomban, hogy attól félek, talán érzékelheti is. De nem mozdulok. Nem csak azért, mert letaglóz ez a közvetlenség, hanem, mert elképesztően kellemes az érintése. Hideg és mégis úgy érzem, hogy éget, ahol hozzám ér, miközben libabőrzök is egyfolytában. Talán fel kellene képelnem, mintha nem élvezném piszkosul az érintését, de hála az égnek végül megáll még aránylag szolid helyen, aminek már csak azért is örülök, mert nem tudom, hogy én megállítottam volna-e.
Csak bámulom az arcát megbűvölve, mozdulatlanul, miközben ő bókol a kulcscsontom miatt (ezt se dicsérte még senki rajtam) én pedig megnyalom kiszáradt ajkaimat, hogy talán válaszolni tudjak valahogy vagy akármi. Kedvem lenne picsán rúgni magam, de úgy istenesen.
-Köszönöm...vagy mi.- motyogom végül, bár a hangom úgy hat, mintha csak suttogás lenne, a torkomat pedig muszáj vagyok megköszörülni annak reményében, hogy a következő mondatomnál már valamivel erőteljesebb legyen. -És mi van, ha nem lesz jó a ruha mérete? Nem kellene számot cserélnünk vagy ilyesmi? Vagy, ha eltöröm a lábam? Hogy tudnálak majd elérni?- kérdezem homlokráncolva, bár természetesen nem tervezem, hogy eltörjem a lábam vagy, hogy cserben hagyjam, ha már megegyeztünk abban, hogy elkísérem. Nem szokásom megszegni a szavam, de ettől még jól jöhet, ha fel tudom hívni. -Na és holnapután mikorra legyek kész? Hol találkozzunk?- hadarom a kérdéseimet épp abban a sorrendben, ahogy a fejemből kikívánkoznak, mert még mindig nem tudok jó pár részletet. Na nem, mintha most sietnék bárhova is, csak épp, már most izgulok az aukció miatt.

despacito

• Ichabod & Belisa •

Hy, Stranger! How can I help you?

Miért szexi a pasik szerint az, ha harapófogóval lehet belőlük kiszedni bármit is? De most komolyan. Nekem be nem áll a szám, ő meg alig mond pár szót. Na jó, igazából baromi szexi, már csak a titokzatosság miatt is, csak épp a magamfajták ennek okán hajlamosak gyanakvóak lenni. Egy baromi idős warlockkal aukcióra kell mennem és nem értem, miért épp engem nézett ki magának. Választ sem kapok erre, ami leginkább azt sugallja nekem, hogy ő sem tudja igazán a választ vagy épp az olyan dolog, amit nem akar az orromra kötni. Talán  csak szimplán úgy látja, hogy jól néznék ki esélytiben. A fene se érti az egészet, de azt érzékelem végig, hogy ez most egy olyan tipikus soha vissza nem térő alkalom, csak nem tudom, hogy akarom-e, hogy az enyém legyen. Ülhetek én itt a kis pultocskám mögött és vigyoroghatok tovább a részeg barmokra -akik viszont nagyon is szeretnek beszélni-, miközben az életem nem is szól semmi egyébről, vagy rábólinthatok erre az ajánlatra, ami által mindenképp lesz egy olyan estém, amit talán sosem fogok elfelejteni.
A kezét nyújtja felém, nekem pedig akaratlanul is az jut eszembe, hogy talán most adom el a lelkem magának az Ördögnek, de a francba is! Ha így is van, legalább egy rohadt jóképű Ördög az, aki megkísértett, így végül mindezeket végig rágva elfogadom a kezét. Furcsa, hideg, de mégis kellemes az érintése, ám amint ez végig fut az agyamon, olyan érzés kerít hatalmába, mintha satuba fogná a kezemet. Mégsem érzek fájdalmat. Egy szemernyit sem, másképp megpróbálnék szabadulni. Az azonban biztos, hogy testem minden apró szőrszála az égnek mered, miközben az elmém egészen elhomályosul és az én kis lelkihangom teljesen a háttérbe szorul, míg Ichabod kellemes, mély hangja erőteljesen hallható. Mindemellé pedig érzem is mindazt, ami végbe mehetett benne, miközben eldöntötte, hogy engem kér fel a megtisztelő feladatra. Bevallom, kissé meglep, hogy ilyen határozottan hozta meg erről a döntését. Nem mérlegelt, nem töprengett, csak szimplán kinyilvánította, hogy én kellek neki és kész. Az utolsó pár gondolata azonban elég komor és mivel durva hirtelenséggel űz ki a fejéből, van okom feltételezni, hogy talán nem igazán akarta ezt is tudatni velem. Vér fog folyni? Félt valakit? Mi a fene?
Szerencsémre a pult mögötti szekrényen sikerül megtámaszkodnom, miközben mellkasom gyorsan emelkedik és süllyed a furcsa "utazás" következtében. Tekintetem Ichabodra szegezem, agyamon milliónyi kérdés cikázik keresztül, melyeket próbálok a tekintetemmel sugallni neki, de végül, csak megköszörülöm a torkom, kihúzom magam, megigazítom a felsőmet és bólintok.
-Rendben. Köztünk marad.- suttogom, de tudom jól, hogy hallja. Hiszen, azt is tudta már, hogy igent fogok mondani, úgyhogy még az is lehet, hogy valami jövőbe látó. Futólag eltöprengek azon, vajon miközben bepillantást engedett nekem az elméjébe, beleláthatott-e ő is az enyémbe? Úgy vizslatom még mindig az arcát, mintha arra várnék, hogy majd válaszol a kimondatlan kérdéseimre, így az sem kerüli el a figyelmemet, amikor szemérmetlenül, most már tetőtől talpig végig mér. Egy pillanatig  olyan érzésem támad, mintha pucéran ácsorognék valami piacon, ahol a vevők megszemlélhetik, kell-e nekik az áru, de végül a kényelmetlen helyzetet elhessegeti a szavaival. Inkább, csak röhögni kezdek halkan. -Pradam éppen nincsen, de majd beszerzek valamit.- sóhajtok egyet, ujjaimmal végig szántok a hajamon majd ismét közelebb merészkedek a pulthoz, mert egész idáig ugyanott álltam, ahová Ő "taszított". -Pontosan, mikor lesz ez az aukció?- köszörülöm meg a torkom, ahogy igyekszem összeszedni magam és határozottnak tűnni, ha már az imént eldöntetett, hogy mi a válaszom, bár nem tudnám megmondani, hogy parancs volt-e inkább, vagy az én döntésem. De igen. Talán belelátott Ő is az én fejemben és amiatt tudta, hogy végül úgyis igent mondanék magamtól is.

despacito

• Ichabod & Belisa •

Hy, Stranger! How can I help you?

Szavai hallatán lepörgetem magam előtt a történelem órákat, majd elképedve számolgatni kezdek. Ha csak abból indulok ki, hogy Amerikát 1492-ben fedezték fel... egy baromi idős warlockkal ücsörgök épp a pultnál és bár ezt eddig is sejtettem, azért nem gondoltam volna, hogy ennyire idős. -Ahhoz képest elég jól tartod magad. Simán letagadhatsz pár... évtizedet.- viccelem el kicsit a dolgot, mert félek komioyabban belegondolni, milyen komoly hatalma lehet Ichabodnak. A hideg futkos a hátamon, ha belegondolok, hogy valószínűleg egy szempillantásába kerülne, hogy kinyírjon, ha akarna. Legalábbis gondolom. Sosem találkoztam még senki hozzáfoghatóval.
-Nem is vártam mást tőled, mint azt, hogy mondj valami újat vagy valamilyen módon meglepetést okozz.- nevetem el magam, hiszen már a megjelenése is azt sugallta, hogy ez a pasas más, mint a többi, szóval az lett volna fura, ha végül ugyanolyan lenne, mint a többi vendég. Bár az is lehet, hogy csak én látom így, mert én értékelem is benne a mágiát, míg másoknak ő csak egy férfi, aki bejött ide és inni akar valamit.
Azt viszont nem is sejtettem, hogy mindezt még képes lesz tetézni egy olyan ajánlattal, ami annyira hihetetlen, hogy már hihető. Ráadásul a komoly arca, amivel szemléli a nevetőrohamomat, ráébreszt arra, hogy talán ez nem is vicc akar lenni. Nem értem. Komolyan így kell partnert szereznie egy ilyen alkalomra? -Most nem azért, de néztél te már tükörbe? Nem hiszem, hogy ne akadna minden ujjadra egy nő, akár még boszorkány is, aki örömmel elkísérne téged. Miért döntesz mégis úgy, hogy inkább egy idegen legyen az? - kíváncsiskodok, majd végül röviden hangot adok az aggályaimnak is, hiszen a fene se tudja már manapság mire számíthat az ember lánya. Talán ez egy csapda. Lehet, hogy csúnya tervei vannak és majd olyasmit kell tennem, amivel nem értek egyet. De legfőképpen tényleg nem értem azt, hogy miért pont én?
"Az ég világon semmi." Ez a roppant egyszerű válasz hangzik el a kérdésem után, ami már csak azért is meggyőző, mert egy sorozatgyilkos nem ezt reagálná. Bizonygatná, hogy miért nem kell tőle tartanom. Próbálna meggyőzni, hogy miért szavazzak neki bizalmat, Ichabod azonban olyan határozott és magabiztos, hogy ez már önmagában bizalmat ébreszt bennem. Aztán az is lehet, hogy ott hagyom a fogam, de csessze meg, legalább nem végelgyengülésben vagy valami unalmas módon halok meg, nem?
Pillantásom le sem veszem róla, ahogy a jelentéktelenségem kerül újra porondra és bár ezt a szót ejti ki, mégis, ahogy néz engem mindennek érzem magam, csak jelentéktelennek nem. Egy idős warlocknak szüksége van rám. Akár megtiszteltetésnek is vehetném.
-Ezt mindig romantikusabban képzeltem el... -dünnyögöm ismét elviccelve a helyzetet, ami általában akkor jellemző rám, ha izgulok vagy be vagyok tojva. Azt hiszem, most mindkettő igaz, így ajkaimat rágcsálva bámulom pár pillanatig a pultra helyezett tenyerét, olykor-olykor az arcára is felpillantok, hátha látom valami jelét annak, hogy turpisságra készül, végül a szavai ösztönzőleg hatnak rám. Még el is mosolyodok félig meddig, majd sóhajtok egy nagyot és lassan tenyerébe csúsztatom a kezemet, várva, hogy kisüsse az agyam vagy valami hasonló. De egyébként én sem hiszem el igazán, hogy bántani akarna. Ha a szemébe nézek nem azt látom, hogy ilyen szándéka lenne. Remélem nem csalnak a megérzéseim.

despacito

• Ichabod & Belisa •

Hy, Stranger! How can I help you?

Ahogy visszakérdez egyetlen név jut eszembe és amint az bevillan, elnevetem magam a fejemet csóválva. Balzac. Nem is értem, hogy jutott eszébe, hogy majd ő valami különlegesség gyanánt felvizezi a whiskyt.
-Na majd adok én neki. Nem erre tanítottam.- csóválom még mindig a fejem, de eszemben sincs szabadkozni Balzac helyett. Szerintem a bocsánatkérést megejtették ők már akkor, azonban úgy tartom korrektnek, ha valamivel én is kárpótolom, így hát, ha már azt kéri a szépfiú, hogy lepjem meg, készítek neki valami finomat. Legalábbis remélem, hogy izleni fog neki és még pluszba igyekszem kárpótolni másképp is. -Viszont erre a vendégem vagy, ha már legutóbb vizezett italt kaptál. Nem bírnám elviselni, ha rossz szájízzel gondolnál vissza ránk.- mosolygok rá bájosan, bár magam sem tudom eldönteni, hogy most épp flörtölni próbálok nagyon béna módon, vagy ezt mással is ugyanígy megtenném. Az italt viszont a legkedvesebb mosolyom kíséretében csúsztatom elé, ami akkor is az arcomon marad, amikor érdeklődni kezd afelől, miért gondoljuk, hogy ő whiskys típus.
-Nos, mivel elég jó vágású pasas vagy és a legtöbb esetben a hozzád hasonlók whiskyt kérnek, az ember hajlamos sajnos emiatt azt gondolni, hogy te is arra vágyhatsz.- vonok vállat félre húzott szájjal, miközben figyelem, ahogy az ajkai felé közeledik a pohár. Ezek után igazán kíváncsi vagyok, hogy mit fog szólni a meglepi italhoz, de még mielőtt kortyolna egyet tesz egy megjegyzést, minek köszönhetően le is esik, miért nem szívleli a whiskyt.-Á, így már mindent értek. Te nem vagy amerikai.- kúszik széles mosoly az arcomra és bár a megjegyzése jobb érzésű amcsikat felhúzna, főleg a hangsúly miatt, de engem nem igazán zavar. Az se szokott érdekelni ha jenkinek hívnak minket. -Minden nemzet szereti azt hinni, hogy az ő italuk a legjobb és mindenki azt issza. A japánoknál tuti, hogy szakét kaptál volna.- vonok ismét vállat, még mindig mosolyogva, aztán igyekszem nem tovább járatni a számat, mert még halálra dumálom a mai nap legszexibb vendégét.-Mindkettő igen. Nem találkoztunk még és az utazgatásom is álom marad még egy darabig.- dobok közben egy sört a pulthoz sétáló Franknek, majd a figyelmemet ismét a férfinak szentelem, aki elárulja végre a nevét is, majd közvetlenül ezután leplezetlenül végig  pillant a nyakamon és a vállaimon, de annál lentebb nem halad. Nocsak. Egy úriember.
Az azonban, amit utána mond, őszintén meglep és míg először gyanakvón méregetem, pillanatokkal később már hangosan nevetni kezdek. -Sok dumát hallottam már itt, de ez még nekem is új. Ki vele! Hol vannak a kamerák?- lesek körbe kíváncsian, mert hát ez vagy egy nagyon eredeti csajozós szöveg, vagy annak a hülye műsornak a része, ahol viccet csinálnak az emberekből.
Pillantásom visszatér Ichabodra és a komoly képe láttán a nevetőrohamom egy szempillantás alatt véget ér. Még a levegő is bent reked a tüdőmben, majd egy homlokráncolás után megrázom a fejem, mintha rendet kéne tenni gyorsan odabent. -Várj. Te nem viccelsz, igaz?- bukik ki belőlem a kérdés és a szemöldökeim felszaladnak a homlokomig, ahogy komolyabban belegondolok abba, amiről beszélt. Estélyi ruha, New York, aukció... hülye lennék visszautasítani egy mesébe illő ajánlatot, de épp emiatt gyanús ez. Nem szokott ilyesmi történni, csak a béna filmekben, így hát nem árt óvatosnak lennem. Közelebb hajolok hozzá a pulton keresztül, amennyire csak tudok és pár pillanatig csak elemezgetem az ábrázatát.
-Mi a biztosíték arra, hogy nem feldarabolni akarsz, eladni rabszolgának vagy ilyesmi? Végtére is, nem úgy érzékelem, mintha arra szorulnál, hogy téged bárki is bevédjen. Főleg nem egy olyan fiatal és jelentéktelen boszi, mint én vagyok.-idézem a szavait félre biccentett fejjel, mosolyogva, a szavakat pedig, melyekkel illetett eszemben sincs zokon venni. Az idősebb boszorkányokhoz és warlockokhoz képest én egy kis pelenkásnak minősülök, ezzel tisztában vagyok, de ez szerintem nem is baj. Így legalább nem kell attól tartanom, hogy bármelyiknek is az útjában lennék.
despacito

• Ichabod & Belisa •

Hy, Stranger! How can I help you?

Olyan határozottan sétál be, hogy ha nem kapaszkodnék a pultban, szerintem hátra hőkölnék. Árad belőle a határozottság, az erő és az a" tudom, hogy kurva szexi vagyok" érzés. És tény, hogy az. Már csak amiatt is, mert nem szoktak ide így besétálni. A legtöbb vendég bejön, idétlenül vigyorog, körbe néz meg ilyesmi, de ez a pasi nem ezt csinálja. Mélyen a szemembe néz és egész addig nem ereszt kobalt kék pillantása, míg a pulthoz nem és ott sem pillant sehova máshova. Csakis egyedül engem néz, ettől pedig azonnal kiszárad a szám a szívem meg valami durva drumm and bass szám ütemére kezd dobogni. Hogy a francba lehet valakinek ilyen durva kisugárzása?
Persze, igyekszem lazán kezelni a helyzetet, de míg ez nekem komoly erőfeszítést igényel, neki olyan könnyen megy, mint az egyszer egy, ami egy sima "üdv"-ként nyilvánul meg. A hátam mögé pillant az italokat, nekem meg furcsa mód az fut át az agyamon, hogy bár én is egy üveg pia lennék, hogy a pillantása továbbra is rajtam pihenjen, de ezt a gondolatot gyorsan elvetem. Nem vagyok én Sadie.
-Nem hiszem el. Ki merészelt ilyet tenni veled?- bámulok rá megjátszott felháborodással, mert nem igazán tudom elhinni, hogy Sadie vagy Birdie ilyesmit csinált volna. Aztán eszembe jut Balzac és erről a gondolatmenetről beugrik egy erős és idős warlock is, akiről mesélt. Aztán villamcsapásként hasít belém a feltevés, miszerint, talán épp ezzel a warlockkal szemezgetek én olyan bőszen. Vagy nem?
Végül a döntése mégis arra esik, miszerint lepjem meg, én pedig nem sokat kell gondolkozzak azon, miféle italt dobjak össze neki, mert rögtön az Old Fashioned koktél jut eszembe, amihez Bourbon kell, kevés citromlé és némi cukorszirup, mindezt pedig szépen jéggel össze kell rázni. A vizezett whiskynél mindenképpen jobban ízlik majd neki, legalábbis nagyon remélem, hogy nem vágja majd a fejemhez.
-Parancsolj. Remélem, megfelel az ízlésednek.- vigyorgok rá, ahogy elé tolom a poharat, majd hátra dobom a hajam -jó Isten, mi a frászt művelek? -, és visszapakolom a hozzávalókat a helyükre, hogy aztán nyugodtan, a pulton támaszkodva neki szentelhessem a figyelmemet. Nem mondom, talán túlságosan is szívesen teszem, de a vigyorom lelohad az arcomról, amikor megszólal, azon pedig még az állam is leesik, hogy a nevemen szólít.
-Találkoztunk már? Bár azt kétlem. Elég jó az arcmemóriám, szóval tuti emlékeznék rád.- szűkítem össze a szememet, hiszen a nevemen szólított. Nem vagyok hülye. Tényleg azt mondta, hogy Belisa és bár egészen beleborzongtam abba, ahogy az ő szájából hangzott, a testem reakcióira most inkább nem figyelek. -Egyébként akár hiszed, akár nem, az imént épp ilyesmin gondolkoztam, de ez megmarad fantázia szinten.- nevetek el magam, de valami azt súgja, hogy ez nem csak egy random felvetett téma volt, hanem igazi ajánlat vagy valami hasonló.-Kicsit le vagyok maradva hozzád képest, hiszen te tudod az én nevemet, nekem viszont fogalmam sincs a tiédről... - pillanatok rá kíváncsian, várakozón, mert nem lenne rossz, ha én is tudnám, hogy is nevezzem a kőkemény sármosság  mintapéldányát.

despacito

• Ichabod & Belisa •

Hy, Stranger! How can I help you?

Tizenötödjére törlöm le a pultot, na nem, mintha számolnám. A mai este azonban olyannyira csendes és unalmas, hogy muszáj vagyok valamivel lefoglalni magam és mivel már minden pohár csillog, mint a Salamon nemesebbik testrésze, nem igazán tudok már magammal mit kezdeni. Egy-két vendég lézeng itt-ott, de most azok is visszavonulnak csendes magányukba és lekuporodnak egy-egy asztalhoz, mintha csak törvénybe lenne iktatva, hogy a mai napon senki sem untathatja a hülyeségeivel a pultos lányt. Mindig azért rimánkodok, bár ne lökné nekem a rizsát egy-két barom a pultnál ücsörögve, de ilyenkor meg, amikor nagy a csend és kínomban már nem tudok mit csinálni, azt kívánom, bár itt ülne egy olyan alak, aki legalább százhúsz éves és a gyerekkorától kezdve mindent el akar nekem mesélni.
Az órára pillantok. A mutató kínzó lassúsággal lépkedi a másodperceket, minek láttán, csak még frusztráltabb leszek. Ez is egy olyan nap, amikor eltöpreng rajta az ember, hogy nem-e került egy időhurokba, de tisztában vagyok vele, hogy nem erről van szó. Szimplán csak elunom az életem, mert nem történik semmi.
Jobb ötlet híján végül a pultban lézengő MacBook-ért nyúlok, hogy legalább saját magamat elszórakoztassam pár zenével és mivel a Youtube rögtön az elsők között ajánlja fel nekem a Despacitó című, már agyonra elcsépelt remekművet, szolid hangerőn el is indítom. Vegyük egy jelnek, hogy épp ez jelent meg az ajánlások között legelsőnek, nem? Biztos a végzet akarta így.
Szeretem azt hinni, hogy kívülről fújom ennek a dalnak a szövegét, de tisztában vagyok vele, hogy a nagyrésze valami kamu-argentín halandzsa, bár ez még nem akadályoz meg engem abban, hogy halkan a hangszóróval együtt énekeljem. Főleg a refrént.
Frank, az egyik törzsvendég, aki mindig megbújik az egyik sarokban valami Stephen King regénnyel a kezében, egy félmosollyal az arcán felpillant rám tudomásul véve ezzel azt, hogy Belisa eljutott a "tele a tököm ezzel a nappal" fázisig, mert, ha én zenét kapcsolok, az ezt jelenti. Végül, hogy a kép teljes legyen, neki látok újfent eltörölgetni a már csili-vili poharakat, hátha a sok csiszolástól egyszercsak gyémánt lesz belőlük én meg elhúzhatok végre Bora borára áztatni a hátsómat.
-Legurítanék még egy korsóval, Lis, ha lehet.- lép oda a pulthoz egy másik törzsvendég, Russ, aki meg rend szerint az újságot lapozgatja, vagy az élet nagy kérdésein mereng. Legalábbis úgy gondolom, ezt csinálhatja, amikor órákig ücsörög egymagában.
-Simán.- villantok rá egy mosolyt, majd csapolok neki egy újabb korsó sört és mivel az imént is kaptam tőle némi borravalót, egész addig vigyorgok rá, míg vissza nem ül a helyére. Aztán végig pillantok a szolid társaságon, akik a darts tábla környékén hahotáznak, majd felmérem a terepet a biliárd asztal körül is, végül az ajtó felé pillantok, melyen éppen besétál egy számomra nem igazán ismerős fazon.
A tarkóm bizseregni kezd, ahogy megérzem a belőle áradó energiát, de ez még semmi ahoz a tesztoszteron mennyiséghez képest, amit a külvilág felé juttat magából. Egy merő sárm az egész pasi úgy, ahogy van és ezt érzi az a négy csitri is, akik a dartsnál tobzódnak azzal a hat fiatal sráccal és több, mint egy órája mást se csinálnak, csak kényszeresen hahotáznak. Az én nyelvemen ez azt jelenti, hogy alig várják, hogy valamelyik pasi jól meg...
-Üdv! Mivel szolgálhatok?- vakarom elő pocsék hangulatom ellenére a legbájosabb mosolyomat, ahogy az idegen a pulthoz ér és leül az egyik bárszékre, minek láttán reménykedni kezdek, hogy majd ő talán itt marad és szóval tart, hogy jobban teljen az idő.
-Valami finom gyengéd italt vagy talán valami erősebbet?- érdeklődök kíváncsian, de közben nem félek kihasználni a lehetőséget arra, hogy alaposan szemügyre vegyem a pasit. Nem túlzok, ha azt mondom, hogy baromi jóképű, de igyekszem nem felvenni Sadie stílusát és olyasmiken agyalni, amiken nem kellene.

despacito