- Perverz leszel majd és állandóan citromos cukrot cuppogtatsz, meglehetősen kétértelműen. Selyemfiúk fognak párnával legyezni és az összes pénzed fiatalító bájitalokra költöd majd el, mert néhány összetevőhöz borzalmasan nehéz hozzájutni, én mondom – dobom hátra egy dámás mozdulattal göndör tincseimet. És mentem megkívántam egy jó, savanyú citromos cukorkát. Kissé ramatyul zörög a szívem, amikor hallgatom, hogy Belisa mennyire elkeseredett a szerelemmel kapcsolatban. Valamiféle csekély kifogásra számítottam, olyanra, amin kuncoghatok egy jót és nem tépi el még jobban a reményem fonalait a szerelemmel kapcsolatban. Minden vállvonogatásából, minden száj húzogatásából süt a kétely. És nem, nem csak a szerelem, hanem saját maga iránt is. - Tudod ebben az egészben az a legszomorúbb, hogy képtelen vagyok számodra bármi vígasztalót is mondani. A személyiségünk egy része az, hogy boszorkányok vagyunk, éppen úgy, ahogyan az emberek emberek. És kétlem, hogy képesek lennénk velük vegyülni, mivel túl nagy bizalmat fektetne a világba és a realitásba. Valamint szerintem halálra rémiszti őket az, hogy nem értenek minket – rejtem egyre remegő kezem mélyen a nadrágom zsebébe, mintha el tudnám dugni oda a fájó szívemet is. - De azt hiszem megegyezhetünk abba, hogy mindketten defektesek vagyunk – villantok felé egy szomorúsággal fűszerezett mosolyt. Mintha képtelen lennék az ajkamra csalni bármilyen megnyugtató szót is, mert magam is képtelen vagyok pozitív dologként gondolni a szerelemre. Egy olyan dologként, amely előtt bátran megnyithatod a szívedet, mert ha igaz, nem kell félni. De ez egy hazug világ. Belisa pedig minden ellenére is velem törődik; megpróbál felvidítani a szerelemmel kapcsolatban, amiben még ő sem hisz. Csak a fejemet csóválom lemondóan, de azért végig hallgatom a mondandóját; a szerelmet igen is lehet irányítani. Legalábbis szíven szúrni egy acélkarddal… A whiskey-márka alapító ötletemre bólint, aztán nagyon csúnyán leszúr, amikor közlöm, hogy a nőies és édeskés koktélokat jobban preferálom a whiskey-nél. – Ugyan már Beli. Most komolyan, ha életed pasija belépne ezen az ajtón, csak azért utasítanád vissza, mert rendel egy Cosmopolitant? – forgatom felé a szememet. Kissé sért a ki nem mondott szexizmusával, de egy szóval sem hánytorgatnám fel neki. A nőknek is vannak elvárásai a férfiakkal kapcsolatban és ez bizony hozzá tartozik. Végig nézem, ahogyan lehúzza az italomat és komoly elégedettséggel tölt el, hogy Belisa nem prüszköli ki az asztalra, mint egy macska. Vagy, mint én… Olyan cinkos mosolyt penderít fel a szőkeség az arcára, hogy már előre érzem; ebből valami vicc fog kisülni. - Pont ez a lényege; majd annyira meghülyülnek tőle, hogy mást nem is akarnak inni, csak ezt. Aranyáron fogjuk eladni és Birdie odáig lesz tőle, hogy mennyire felvirágoztatom az üzletét – csapom össze tökéllyel telve a tenyereimet. Majd mikor közli, hogy egyszer ráköszönt az egyik exére, akinek törölte a memóriáját, annyira hirtelen nevetem el magam, hogy majdnem az egyik polc szélébe verem a fejem. - Ezt most… ezt – viháncolok – nem mondod komolyan! - fogom a hasam a nevetéstől és a pultba kapaszkodok a szinte már kínzó görcsök elől. De a téma ismét komolyra fordul, én pedig letörlöm a nevetéstől kibuggyanó könnycseppeket a szemem sarkából. A nevetést részemről folyamatos bólogatás veszi át; minden szavával képes vagyok egyetérteni. - Azt hiszem, ez a legnagyobb becsapás, hogy annyira hasonlónak hisszük magunkat az emberekhez. És ahogyan mondod; közben pedig ugyanannyira távol állunk tőlük, mint a többiek. Borzalmasan frusztráló – markolok a hajamba és a fájdalommal igyekszem elűzni a felbukkanó képeket. Kétlem, hogy létezik számomra megbocsátás. - Attól még, hogy önszántamból jöttem, tényleg nem nagy kedvvel tettem – nézek rá fintorogva. Aztán magyarázatom után látom az arcán az elképedést, majd pedig kérdez és olyan kérdéseket tesz fel, amikre képtelen vagyok válaszolni. Mintha elbűvölték volna a nyelvemet, amikor ez a téma kerül szóba. És hálálkodó érzés melengeti a szívemet, amikor Belisa varázslat helyett csupán aprócska mancsaival söpri össze a széttört poharat; tudatalatt is vigyáz arra, hogy kíméljen. - Azt hiszem – kapok ki egy pohárszilánkot – ennek a történetnek az elmesélésére még nem állok készen – forgatom a szilánkot az ujjaim között és képtelen vagyok azokba a csodálkozó szemekbe nézni. De a bejárati ajtó megnyikordul és egy pár fiatal lép be rajta. Csilingelő nevetéssel, zsongva telepednek le az egyik asztalhoz. A munka megkezdődik. - Ez… borzalmas lehetett – érintem meg a karját, jelezve neki, hogy megértem. – Kemény lehet úgy felnőni egy boszorkány számára, hogy szinte alig van, aki segítsen neki. Mintha farkasok nevelnék az embereket – borzongok bele a saját hasonlatomba. – Megköszönném, ha esetleg találnál benne számomra valamit. Akármit. És Beli? Köszönöm, hogy megismerhettelek – engedem, hogy egy mosoly bújjon ki az arcomra, majd elengedem a kezét és felkapok egy itallapot. Legalábbis tudtommal azt kell kivinni az újonnan érkezőknek. - Akkor, kezdődjön a műszak! De ne felejtsd, hogy milyen zöldike vár ránk a farzsebedben – kacsintok rá cinkosan aztán a pultra csapok, majd elindulok, hogy kivigyem az itallapot. És közben egyszerre érzem magam a mennyekben, hogy találtam egy új barátot és egyszerre landol a fenekem a pokolban, mert nem érdemlem meg.
THE END
Boszorkány
Chatkép : Szerepkör : washingtoni lakos play by : • Jennifer Lawrence Hozzászólásaim száma : 119 Pontjaim : 64 Pártállás :
Semleges
User név : • Belisa Fő képességem : • aeorikinezis Őt keresem :
Tartózkodási hely : • Washington DC Korom : 34 Foglalkozásom : • bartender at Blasphemy
Belisa E. Cavanaugh
Elküldésének ideje -- Pént. Feb. 07, 2020 11:13 am
• Balzac & Belisa •
Everybody needs a Friend
Elnevetem magam a szavain, mert én is úgy sejtem, hogy nem itt ácsorognék, ha Birdie kinézett volna magának, de hála az égnek, ilyesmiről szó sincs. Normális volt velem mindig, egy pillanatig se éreztem azt, hogy rám nyomult volna. Nem, mintha tudnám, hogy kell kezelni egy olyan helyzetet, amikor a főnököd bepróbálkozik. Az már gáz. Kényelmetlenné teszi a munkát. Rég nem lennék itt szerintem, ha ilyesmiről lenne szó. -Tehát, most egy milf vagyok épp? Nem is vagyok anyuka.- törölgetem a könnyeimet a nevetéstől, de azért hízelgő, amit mond. -Szóval, ha öreg leszek leggingsben járok majd és perverzkedek? Netán selyemfiúkat is bérelek majd? Mesélj még, mit látsz a jövőmben?- pislogok rá kíváncsian jó kedvűen, mert érdekel, hogy is képzel el engem jó pár év múlva. Mondjuk inkább szeretnék valami aranyos öreglány lenni, aki a korához híven viselkedik, nem pedig az a furcsa szerzet, aki olyan ruhákat hord, mint a húsz évesek és hát kiló sminkkel inkább hasonlít ET-re, mint egy csinos nőre. Aztán szóba kerül, hogy miért is nincs az oldalamon egy izompacsorta, a válaszomon pedig szemmel láthatóan, őszintén meglepődik. Mondjuk általában ez a reakció, amikor valaki erről kérdez és válaszolok. -Hát igényeim nekem is vannak, de valóban. Lekoptatom mindet. Nincs értelme komoly kapcsolatba kezdeni, mikor nagy eséllyel tudom, hogy mi lesz a vége.- vonok vállát érdektelenül, de persze valójában baromi rossz ez így, ugyanakkor védeni is akarom magam. Minek zúgjak bele valakibe, ha aztán közli, hogy gyűlöli azt, ami igazából vagyok? -Mert már párszor átéltem milyen az, amikor ripityára törik a szívedet. Nem kell belőle maximum csak akkor, ha valakivel úgy indul az egész, hogy már tudja, hogy ki vagyok és mégis kitart. Akkor legalább tudom, hogy az érdekli valóban, ami én vagyok. Ilyenre mondjuk még nem volt példa... - húzom el a számat a végén, hiszen kevés olyan ember van, akivel megosztanám, hogy mi vagyok.-Nem írhatom a homlokomra ugyebár, hogy boszi vagyok, a természetfeletti lények közt meg... Nem találkoztam még olyannal, akivel lett volna szikra.- a végébe egészen belepirulok, hiszen nem szoktam ilyesmiről akárkivel beszélgetni, de Balzac valamiért már most annyira szimpatikus, hogy tudom, ha megosztom vele mindezt, nem fog rajtam röhögni és nagy eséllyel nem is kürtöli majd világgá, hogy mennyire defektes vagyok. Végül aztán megérti, hogy miről is beszélek mire egyetértőn bólogatok. Ez a lényege ennek a mindenkit lekoptatok dolognak. -Így van. Bár az is lehet, hogy akik eddig leléptek tőlem, nem is szerettek igazán. Passz. - vonok ismét vállat, mert talán ez is benne lehet a pakliban, akkor meg talán jobb is, hogy leléptek. El vagyok én egyedül is. Van egy macskám, egy lakásom és egy jó munkahelyem. Minek nekem egy izompacsirta? Mivel Bali elég negatívan áll szintén ezekhez a dolgokhoz, úgy döntök nem ártana talán egy kicsit felvidítanom és nem kegyes hazugság az, amit mondok. A szerelem kiszámíthatatlan. Oké, néha egy szemétláda is, de akkor sincs arra nagy esélye, hogy ő magára maradna. Minden zsáknak meg van a foltja. -Ugyan már. Ne így állj a dolgokhoz. Jönni fog az egyszercsak váratlanul és ez rám is igaz, akármennyire is el akarom kerülni. Ez is olyasmi, amit nem mi irányítunk. Majd meglátod.- kacsintok rá mosolyogva, hiszen ezzel ugyanúgy tisztában vagyok én is. Neki sem árt, ha felkészül erre, ráadásul aranyos srác. Miért is ne zúghatna bele valaki? A depis téma azonban hamar tovaszáll és azon kapjuk magunkat, hogy hülye beceneveket adunk egymásnak, miközben a könnyeinket törölgetjük a nevetéstől. Sokkal kellemesebb, mint azon depizni, hogy kinek miért nincs senkije. -Alapíts. Inni mindig fognak az emberek.- vigyorgok rá, majd mikor a Gordon Ramsey-s megjegyzésemen ismét röhögni kezd, én is boldogan csatlakozom hozzá. Szeretek nevetni, nem is viselem jól a begyöpösödött emberek társaságát, így Balival ez most kész felüdülés. Sajnos van pár olyan vendég, akik úgy lehúzzák a hangulatomat, hogy a végén már én se tudom, hogy őket vagy saját magamat nyírnám-e ki szívesebben. Bali viszont jól viselkedik így a jutalma egy pohár Jack Daniel's, amivel be is teríti a pultot. Szégyen. Meg az is amit utána mond. Legszívesebben keresztet vetnék most, de annyira nem vagyok hívő, hogy meg is tegyem. -TE itt olyat nem fogsz inni. Olyat a homárok isznak és te nem vagy az. Egy férfi sört meg whiskyt iszik vagy más erős piát. Nem mindenféle lónyálat napernyős pohárkából.- közlöm vele megjátszott felháborodással, de valójában tényleg így gondolom. Olyan kiábrándító, mikor egy pasi kér egy Sex on the Beach-et vagy más piát. Ne adj' Isten olyat, ami a szivárvány minden színében tündököl. Nevetséges. Mellé már csak egy unikornisos póló hiányzik. Bali aztán úgy dönt, hogy rajtam teszteli a pultos képességeit, de mikor belekortyolok az általa kevert fura színű italba, komoly energiát igényel, hogy ne ismételjem meg a pultot teleprüszkölő mutatványát, hanem inkább lenyeljem az italt és megpróbáljak elismerően hümmögni. Nem akarom megsérteni és szerencsére remek színész lennék, mert sikerül nem kiköpni a borzadványt. -Legyen a neve Deadpool. Ettől legalább annyira meghülyülhet az ember, mint amilyen a karakter.- kúszik cinkos mosoly az arcomra hiszen lehet, hogy valakinek bejönne ez a pia. Majd kicsit dolgozok a recepten aztán bedobjuk az itallapra. Próba szerencse. -Persze, hogy töröltem. Egyáltalán nem emlékeznek rám, ami egy alkalommal még nekem is furcsa volt, amikor ráköszöntem az exemre. Aztán rájöttem, hogy nem is ismer.- nevetem el magam, de azt láttam a legjobbnak, ha még azt is elfelejtetem velük, hogy létezem. Elég, ha én emlékszek a csalódásra. -Én azt mondom az legyen az ő bajuk, hogy oldják ezt meg, de nekünk akkor is nagy szívás. Mi állunk a legközelebb az emberekhez. Mi vagyunk képesek leginkább elhinni, hogy élhetünk normális életet, aztán rá kell döbbennünk, hogy mi sem. Ugyanolyan szörnyek vagyunk, mint ők, csak nem változunk szőrös farkassá vagy nincs szemfogunk.- legalábbis én mindig így éreztem ezt. Ha havonta egyszer ugatnám a teloholdat jobban tudatosulna bennem, hogy nem vagyok ember, de mivel csak mágia van a birtokomban, amit nem feltétlenül használ mindig az ember, hajlamosabb vagyok megfeledkezni at egészről. Szívás. -Ó, bocsánat. Csak abból, amilyen nagy kedvvel ácsorogtál itt arra következtettem, hogy talán nem önszántadból jöttél ide. Tévedtem.- ráncolom a homlokom majd figyelmesen hallgatom a magyarázatát, végül az illusztrációját is, amelyen teljesen elképedek. Hallottam már arról, hogy történhet ilyesmi, csak nem láttam bekövetkezni. Mi a fene? -De... Mégis, hogy történhetett ez? Úgy értem, te még tök fiatal vagy. Mit tudtál csinálni, ami miatt ez történt?- lesek rá elképedve és bár mágiával össze tudnám eszkábálni a törött poharat, inkább nem nagyzolok előtte most, hogy tudom mi a gond. Inkább csak szép komótosan neki látok összeszedni és töprengek. -Tudod, a családomban nem volt elő boszorkány, aki segíthetett volna. A dédanyám kapcsán lettem az, ami, de ő még kiskoromban meghalt. Viszont volt egy idős boszorkány, aki az ő barátja volt és segített nekem, majd hagyott rám egy könyvet, amiben egy csomó mindent van. Utána nézhetek, ír-e erről valamit, ha szeretnéd.- ajánlom fel végül a segítségemet, mert bármit is csinált, tudom, hiszem, hogy nem érdemli ezt. Valami véletlen lehetett vagy egy hiba, amit mindannyian elkövethetünk könnyedén. Ugye?
Legalább nem nevet ki, amikor nyakon csapon magam a poros törölgetőronggyal. Köhögésbe fojtja a nevetését, ahogyan egy illedelmes testvérhez illik. Birdie legalább még kétszer megcsapkodna vele, ha nem háromszor. Bethia kikapná a kezemből és egy szorgos méhecske – vagy inkább szerető anyaszív – módjára porolgatna le. - Így belegondolva, ha az esete lennél, akkor kétlem, hogy a pultban lennél… - és nem, nem gondolok arra, hogy ez a velem szemben álló nő a nővérem ágyába kerülhet. Ez legalább annyira rossz, mint amikor elég nagy vagy ahhoz, hogy rájöjj; a szüleid szobájából jövő hangok nem fájdalomból erednek. Vagyis részben. - Sosem leszel vén csorosznya, maximum „milf”-ről a „puma” szintre lépsz. Tudod, a nagymamák, akik még képesek leggingsbe járni és perverz vicceket elejteni, amikor az állítólagos limonádéjukkal kínálgatnak – húzogatom felé a szemöldökömet válaszként az ördögi vigyorára. Nagyjából ezer százalékig biztos vagyok benne, hogy ott leszek az esküvőjén és halálra fenyegetem azt – az egyébként bátor jelöltet -, aki majd feleségül veszi. Aztán szó szerint az asztal alá iszom magam, ellopok egy tűsarkút és a vőlegény lábfejébe nyomom bele. Vagy Birdie-be. Attól függ, melyikük érdemli meg jobban. Nem tudom, hogy a nővérem ösztönös érzékkel gyűjti maga mellé a karizmatikus embereket, vagy egy eszméletlen kérdéssort állít nekik össze, amelyben megválaszolhatatlan kérdések vannak. Például mit tennél, ha egy vámpír a macskádból akarna inni. Amikor azt mondja, hogy időben lekoptat mindenkit, hitetlenkedő arccal nézek rá. Még a levegő is félúton elakad, mert nem tudom hová tenni a válaszát. Mondjuk azért elégedett arccal simítom végig az ép – és valószínűleg az is maradó – fogsoromat. - Még azt is lekoptatod, akivel amúgy lefeküdnél? Még azt is, akit megragadnál és könyörögnél neki, hogy légyszilégyszi vegyél feleségül és csináljunk gyereket? És – folynak belőlem a kérdések, mint másból vesztes ivászat után a gyémántok – mégis miért üldözöl el minden potenciális jelöltet? Ha egynek sem adsz esélyt honnan tudod, hogy ő volt az, akitől megolvad a szíved? Aztán szívről beszélek és átszúrt szívek jutnak eszembe, amik nem a fájdalomtól, hanem damaszkuszi acéltól szakadtak szét. Megrázkódik a testem az elfojtott hányingertől. Néha, amikor még Beli Napja sem elég ahhoz, hogy feltöltsön energiával, azt érzem, mintha a testem a jelen és a múlt között hánykódna, én magam pedig a vízben fulladoznék, várva a sosem érkező segítségre. És Belisa a szavaival tökéletesen a lényegre tapint. Mert hiába a szerelem, harcba szállni a létfenttartással egyenlő a vesztes küzdelemmel. - Pontosan értem azt, amiről beszélsz – válaszolom neki a fejemet leszegve – Még a szerelem sem lehet elég ahhoz, hogy világokat hidaljon át, kössön össze és tartson fent – magam számára is rébuszokban beszélek. Csak a szívem tudja, melyik híd szakadt bennem össze és a kígyó a gyomromban, amire a maradványai zuhantak, elnyomva a varázserőmet. Bólintok, némán veszem tudomásul, hogy nem vonzódik a saját neméhez. Még csak az kellene, hogy minden gyönyörű nő Birdie-oldalára pártoljon. Hagyom, hogy a bíztató szavai a hátamat simogasság, hogy majd jön valaki, aki Belisa szavaival élve „olvadozni” fog értem. Ezt olyannyira kétlem, hogy képtelen vagyok visszafogni a kezem görcsös remegését, amely erre a témára – és az emlékek hatására – vigasztalhatatlanul megindul. - Jól esik ilyeneket hallani, de sajnos kétlem, hogy ez egyhamar bekövetkezne – lanyhul a kezdeti jókedvem. – Ráadásul ez kétesélyes, és én most előbb koppintanám fenéken a szerelmet, minthogy elérje a homlokomat – fordítom végre felfelé a földről, egyenesen Belisa szemébe a tekintetemet. Próbálom elnyomni a felbukkanó melankóliát, ahogyan viccet varázsolok az egymásnak adott beceneveinkből. Ez olyannyira sikeres, hogy képtelen vagyok visszafordítani a nevetést, egyetemben az arcomon legördülő könnyekkel. Beli először csak néz rám, majd ő is csatlakozik; és a végén úgy nézünk ki, mint egy kicsi Jokerekből álló, folyamatosan vihogó alakulat. - Ha sok pénzem lesz, alapítok egy ilyen whiskey-márkát, bár tény, hogy a Ballentinest jobb lesz, ha Bali-ra rövidítjük – ígérem meg neki a szívemre tett kézzel, amint levegőhöz jutok az agyamat eldobó vihogás mellett. Aztán közdi, hogy Gordon Ramsey a nyomába se érhet és engem újabb röhögő görcs kerülget. Még a végén a Blasphemy-ben megnyitjuk az új Hell’s Kitchen-t, amit groteszk módon hívhatunk is a pincének, ahol Birdie ki tudja, miket darabol fel… - Bírom én… de úgy látszik, hogy az a Pina Colada-s típus vagyok… - csodálkozom el magamon. Már csak kettő implantátum kellene, egy mindent túlkompikáló agy és kész nő lennék. – Oké, a sört is szeretem – és nem, nem csak beképzeled, hogy mélyítettem a hangomon, tudatosan tettem így. Fű. Joint. Varázslás. Az agyamban elraktározom az információkat, reménykedve abban, hogy ez a kombináció talán segít annyira ellazulni, hogy hozzáférjek a mágiámhoz és ne meneküljön előlem rögtön fülét-farkát behúzva. Tudomásul véve, hogy mi az a kék színű borzadvány, azt is teszek bele a neki szánt spéci koktélba. Aztán látom rajta, hogy inkább kóstolja meg azt a szörnyet, amit számára kevertem, minthogy elmondja, miért szingli még mindig. Várom, hogy a végeredménytől eltorzuljon az arca, vagy minimum rám köpje, de csak egy enyhe rándulást látok a torkánál. - Na, jót kevertem neked, mi? – rántom felé az egyik szemöldökömet, felbuzdulva a kezdeti sikereimen. - Mondd, hogy annak a sok őrültnek törölted a memóriáját! Vagy… - kapom a szám elé a kezemet – a te történeteid szolgáltatták az alapot a boszorkányos filmekhez? – próbálom viccesre venni a figurát mindaz ellenére, hogy a párkeresés egy érzékeny téma. – Tény, hogy az adottságaink egyszerre minősülnek átoknak és áldásnak. Mármint néha esélyünk sincsen egy normális párkapcsolatra, de akkor mit mondjon az, aki havonta egyszer bundába bújik és csóválja a farkát? Arról meg ne is beszéljünk, amikor nyakpuszi helyett két fog üdvözöl téged… Azonban kényes kérdésre egy még kényesebb kérdés a válasz, amelynek ezúttal én volnék a célpontja. Összevont szemöldökkel meredek rá. – Honnan veszed, hogy elküldtek otthonról? – fonom össze a karomat a mellkasom előtt. – Magamtól távoztam, nem rúgtak ki. Igazából anyám kimondottan ellenezte, hogy kiessek a bűvköréből, de Yoda miatt nem panaszkodott. És légy szíves ne hadonászz a késsel, kezdek tőled megijedni – tolom el az orrom elől a kést tartó kezét. - Azt hiszem, egyszerűbb lesz megmutatni, mint elmondani – morgom az orrom alatt. Az egyik kezemet felemelve, valahol a gyomrom mélyen markolászom az üres területet, ahol a varázserőm van. Keresem, kutatom, de sehol sem találom. A szememmel egy, a pulton lévő pohárra koncentrálok, elképzelem, ahogy minden kis molekulájával együtt a levegőbe emelkedik. A kezem egy szikrára markol – a pohár aprócskát emelkedik Beli szeme előtt -, de mielőtt megfoghatnám elúszik előlem. A pohár a levegőből a pultra esik és szilánkjaira törik. - Szóval… emiatt jöttem el. Kiégett a varázserőm.
YODA
Boszorkány
Chatkép : Szerepkör : washingtoni lakos play by : • Jennifer Lawrence Hozzászólásaim száma : 119 Pontjaim : 64 Pártállás :
Semleges
User név : • Belisa Fő képességem : • aeorikinezis Őt keresem :
Tartózkodási hely : • Washington DC Korom : 34 Foglalkozásom : • bartender at Blasphemy
Belisa E. Cavanaugh
Elküldésének ideje -- Csüt. Feb. 06, 2020 12:56 pm
• Balzac & Belisa •
Everybody needs a Friend
Ahogy felkapja a törlőrongyot, mint egy profi, majd telecsapja a hátát egy rakás porral, elnevetem magam, de igyekszem ezt úgy tenni, mintha csak köhintettem volna egyet. Nagyon cuki, hogy ilyen kis lelkes, de nem biztos, hogy épp azzal a ronggyal kellett volna próbálkoznia. Sebaj. A téma, amit felhoz az "izompacsirtámmal" kapcsolatban, sokkal jobban eltereli a gondolataimat és azon kezdek morfondírozni, amit mond. Mégis, miért akarná Birdie elzavarni a környékemről a pasikat? -Nem igazán értem, miért csinálna ilyet. Amikor idejöttem meg se kérdezte, hogy van-e bárkim, gyerekem vagy akármi. Tudtommal pedig nem vagyok az esete, legalábbis még sosem próbálkozott be nálam.- lesek rá értetlenül, mert kétlem, hogy a főnököm azzal foglalatoskodna, hogy tőlem üldözze el a pasikat, akár a nőkhöz vonzódik akár nem, bár a vallatós részt el tudom képzelni róla. Simán kinézem belőle, hogy ha összejönnék valakivel és idehoznám, levinné vallatni, nem-e olyasvalaki titokban, aki neki akar ártani. Na meg amúgy is, a pasikat nem kell tőlem elüldözni, megteszem én azt önként és dalolva, mert már estem pofára párszor. Amint kiderült, hogy mi a fene is vagyok, rögtön menekültek előlem, olyasvalakivel pedig, aki természetfeletti még sosem volt dolgom. Nem is baj talán, hogy pár hónapja Sam is úgy elnyargalt. Legalább nem bonyolódtam bele semmibe, ráadásul még mindig ott van az az álom, mely szerint Ő egy vadász. Áh. Hagyjuk is.-Szóval peched van, mert valószínűleg te vagy az egyetlen jelentkező de az ígéretedet csak akkor fogom majd behajtani, amikor már vén csoroszlya leszek.- húzódik ördögi vigyor az arcomra, mert bár poénkodunk, azért jó ezzel az elképzeléssel szórakozni. Meg hát aranyos srác. Miért ne viccelődhetnék vele ezen? Istenem, de édes ez a srác. Még elpirul, amire csak egy halvány mosollyal tudok reagálni. Azonban szerintem pár nap és túl jutunk ezen a szinten. Akkora haverok leszünk, mint egy kombájn. Mikor felhívom rá a figyelmét, hogy irigy lesz rá minden pasi, hangosan röhögni kezdek a reakcióján. Ebből a gyerekből ömlik a hülyeség és épp ez az, amiért nagyon szimpi nekem. Az én napjaim is sokkal kellemesebbek lesznek, ha van kivel röhögcsélni. -Ne aggódj, senki nem fog elgyepálni. Időben le szoktam koptatni mindenkit, így tisztában vannak vele, hogy felesleges is próbálkozniuk. De, ha netán mégis ilyesmi történne, kifizetek neked egy új fogsort, megígérem.- röhögök tovább, majd ahogy neki látok a dolgomnak, miután ő lejt nekem egy durva seprűs táncot, visszakanyarodunk oda, hogy miért is nincs senkim. A kérdés remek, csak nem tudom, hogy válaszoljak-e rá, az azonban megint csak megnevettet, amikor feltételezi, hogy talán én is leszbikus vagyok. -Nézd. Ha majd annyi idős leszel, mint én, akkor rájössz; szerelem ide vagy oda, nem tudnak az emberek mindenkit elfogadni olyannak, amilyen. De nem, amúgy nem vonzódom a saját nememhez, a pasikat szeretem, csak nincs kedvem lefutni újra ugyanazokat a köröket.-adom meg a rövid magyarázatot a felvetésére, de azért hízelgő, amit érzékeltetni akar a szavaival, azaz, hogy túl jó nő vagyok ahhoz, hogy egyedül legyek. -Ami pedig téged illet, hidd el, jön majd egy olyan lány, aki olvadozni fog érted. Pusztán azért, mert nem vagy egy kétméteres irompacsirta, ne gondold, hogy neked nincs esélyed. A szerelem majd egyszer csak homlokon csap, aztán azt se tudod majd, hogy merre szaladj.- vigyorgok rá, hiszen az embereknek szokása azt gondolni, hogy ha nem úgy néznek ki, mint a tucatemberek, akkor már nem is lesz soha kapcsolatuk. Tévedés. Mindenkinek meg van a párja, csak várni kell, amíg egymás útjába sodorja őket a sors. Bali se fogja megúszni. De nem ám. -Vagy ketten együtt lehetünk Pultbeli Ballentines.- nevetek vele, ahogy a megbeszélt beceneveinket szóba hozzá, majd látva a jókedvét, az enyém sem lankad. Jobbára már inkább azon röhögök, hogy ő röhög, de a végén a hasamat fogom, másik kezemmel pedig a könnyeimet törölgetem. Basszus. De imádok ennyire röhögni. Hiányzott már, hogy valakivel ilyesmiket éljek át és van egy olyan sejtésem, hogy Balival sok ilyenben lesz részünk. Kínomban a kést a vágódeszkába állítom addig, amíg végre sikerül megröhögnöm, majd csinálom tovább a dolgom, de ebből a srácból dől a hülyeség. -Ácsi. Gordon Ramsey nyomomba sem érhet, ha lime vagdosásról van szó.- emelem fel a kést, miközben felhívom erre a figyelmét vigyorogva, majd folytatom a vagdosást, miközben ő lop egy szeletet és újfent fájlalja, hogy lenyúltam a füvét. Jól meg van az a zsebecskémben, később pedig elszívjuk. Ilyesmiben simán benne vagyok. Amúgy is segít kikapcsolni az agyamat, vagy legalábbis nem a hülyeségeimen töprengek akkor. Talán, még betekintést is nyerek majd a jövőbe, ha így alszom el. -Hidd el, ha elmesélem mindenkinek, hogy tőlem van a mokeszod, nagyon jót fognak röhögni. Birdie szerintem kifejezetten élvezné.- mosolygok rá, de tudom, hogy nem mer letaperolni és elcsórni a csomagocskát és tekintve, hogy neki lát inkább a whiskyjének, ez be is igazolódik. Mondjuk arra nem számítok, hogy telecsórézza nekem a pultot azzal a drága löttyel, mert úgy tűnt, hogy kemény gyerek és bírja az italt. -Az egy baromi drága pia volt, de most már mindegy. Igyál vizet, ha nem bírod az italt. A füvet meg majd bízd csak rám. Van benne gyakorlatom. Néha varázslás előtt elszívok egy pár slukkal, mert segít koncentrálni.- kacsintok rá mosolyogva, bár nem tudom, hogy ez normális eljárás-e, de nekem valóban segít ebben. Mondják, hogy mindenkiből mást hoz ki a fű, hát rám ilyen hatással van. Kis mennyiségben. Ha egy egész szálat elszívok, akkor már röhögök, mint egy hülye minden apróságon. Sátán tudna mesélni, de szerencsére nem tud. Végül felajánlja, hogy kever nekem valami italt, ha már pultos lesz és ki is választom, hogy mit szeretnék de leszavazza. Úgy döntök, hogy hagyom kibontakozni, de azért fél szemmel figyelem, mit is kotyvaszt pontosan. Mindent azért én se szeretek. -Az nagyon fini pia, de általában koktélokhoz használják díszítés gyanánt a színe miatt. Vagy épp almalével is tök jó, de majd megtanítok neked ezt-azt.- mosolygok rá, majd tovább lesve, hogy mit kutyul nekem, kezdek félni attól, hogy egyáltalán beleigyak. Már, csak azért is, mert a tequila és én nem vagyunk túl jóban. Legutóbb legalábbis neki sikerült elérnie, hogy ne emlékezzek egy egész estére és ez rekord. Soha nem rúgtam még be annyira, hogy ne tudjam mit műveltem. Tequila-Belisa 1-0. Már épp válaszolnék a lelkizéses bölcsességére, amikor szó szerint felcsillan a szeme és rám néz, miközben felteszi azt a kérdést, amire nem is tudom, hogy akarok-e válaszolni. Előbb rábámulok, majd az általa kevert piára, végül sóhajtok egy nagyot és belekortyolok. Összességében egész finom, csak egy kicsit érzem úgy, hogy szétmarta a nyelőcsövemet, de nem gond. Legalább tudok neki válaszolni, mert egy jó barátság alapja az őszinteség, nem? -Nos, volt már pár pasim és amint kiderült, hogy boszorkány vagyok, azt hitték, hogy az a seprűn utazós fajta vagyok, aki majd elátkozza őket álmukban meg ilyenek, szóval hanyatt-homlok rohanta is el tőlem. Így aztán most már inkább nem is reszkírozom az egészet. Amúgy sincs nekem időm ilyesmire, úgyhogy jól elvagyok.- vonok vállat miközben elhadarom a jól betanult és magammal is elhitetett dumát, végül rápillantok. Itt az ideje, hogy én is kérdezzek tőle, ha már ezt a játékot játszuk. -Na és téged miért kültek el otthonról? Ahogy láttam rajtad, nem szívesen cucoltál ide, szóval?- kérdezem kíváncsian, mert hát azért én nem nagyon vágnám ki a gyerekemet otthonról szerintem. Ahhoz nagyon durva dolgot kellene tennie. -Nem bújhatsz amögé, hogy te most a pultost játszod. Hidd el, a vendégek is tudnak ám furákat kérdezni.- mutatok rá a késsel, mielőtt még elkezdene szabadkozni, majd a mosolyom alább hagy és komoly pillantásomat rászegezem. Gondolom, ha netán el is mondja, nem egy vidám téma lesz úgyhogy semmi kedvem vigyorogni.
Piszkál. Somolyog. Kötekedik. Kissé bánt, hogy olyan vidám vagyok ettől, de mégis igen hamar el tudom nyomni magamban a késztetést, hogy újra szomorkodni kezdjek és hagyjam, hogy a kettétört szív és a véres kéz legyen az úr. Azért a hányinger megbökködi a hasamat, hogy ne felejtsem el, ennek mind meg lesz a maga következménye. Most viszont felkapom az egyik asztalon hagyott törölgetőrongyot és a vállamra csapom, ahogy a filmekben látni szokás. Akkora por száll fel belőle, hogy a fekete felsőmben rögtön úgy nézek ki, mint aki hópelyheket rázott ki a fejéből. Ha nem tudnád, virágnyelven mondtam a korpát. Furcsán meleg ölelés önti el a szívemet, ahogyan eleinte a tettetett mókázásommal is kacajt csalok ki Belisa-ból. - Ha később sem lesz izompacsirtád, akkor gyanítom, hogy Birdie lesz az ügyben – nézek rá bosszúsan. – Képes rá, hogy puskával a kezében várja az ajtóban a gyanútlan udvarlóidat, a bolt alatti pincében pedig néhány ezüstlánc segítségével kivallatja őket – és a pincében lévő nyomok alapján szerintem nem is feltétlenül járhatok messze az igazságból. Fülemet-farkamat behúzva iszkoltam fel onnan, amikor Birdie megmutatta nekem. Belise egyik családtagomra sem emlékeztet – és jó értelemben. Nyugalom, magabiztosság lengi körbe, de nem az a fajta laza magabiztosság, ami Birdie-t jellemezné, vagy a jeges nyugalom, mint Bethia, a vihar előtti csend… Nem, ő a Napba forduló színeivel szinte eléri, hogy én kis napraforgó teljes biztossággal felé forduljak, szívjam magamba a fényét azzal bíztatva, hogy ő majd megvéd, nevelget és ha kell, akkor elenged. Nem, mint az a kettő civakodó macska. Amikor utánozom Beli-t, olyan szemtelen módon kacsint rám, hogy sápadt arcomat azonnal elfutja a pír és lesütöm a szememet. Mint nagyjából egy kis szüzike, aki csak távolról csodálja a gyengébbik nemet. - Persze, nem csak, hogy irigyek lesznek, hanem amikor kiviszem a szemetet a hátsó bejárathoz, ott fognak várni. A sötétben. És majd a te bűnöd lesz, amikor hiányos fogsorral térek vissza. Szóval remélem, hogy jó életbiztosításod van, mert fizetheted a fogászati kezelésemet – vicsorítom rá a még ép fogsoromat. Amennyi holdkóros farkas mászkál a város utcáin, kinézem belőlük, hogy ha nem tudják körbe pisilni a területüket, akkor majd megjelölnek engem. Egy monoklival. Táncolni kezdek, olyan furcsa, seprős mozdulatokkal megspékelve és habár kicsit úgy mozgok, mint egy villára szúrt kukac, azért látom Belise arcán, hogy tetszik neki. Vagyis a tetszés elég erős kifejezés, de még nem kiabált a nővéremért, hogy mentse meg. - Na látod, ez az én bajom. Nem hiszek neked. Az egy dolog, hogy én magányos vagyok, nézd meg, még a kutyámat is egy zöld mitugrászról neveztem el – bocsásd meg, Yoda mester -, de hogy te… hogy te… Hát én egyszerűen nem értem, miért nem hadakoznak az ajtónk előtt a férfiak. Vagy… - vonom fel az egyik szemöldökömet kérdőn magasba – te is inkább a Birdie felé kemény csajokat bírod? A Belise-tól kapott becenevemet jó mélyen a szívembe burkolom és elteszem szerethiányosabb napokra, amikor jó lesz majd melengetni ezt az emléket. - Belise, ezt hiszem, mind a ketten borzalmasan magyarázzuk ki ezeket a beceneveket – vihogok a kezem mögé. Vagyis nyekergek. De talán felismeri. – Pultbeli. Ballentines – egyre jobban kezdek nevetni, aminek fájlalva örül a szívem. Ki is tárná a karját a vidámságnak, meg nem is. Miközben szerencsétlen tinédzser módjára vihogok, Belisa szerepet vált és képzeletbeli pultos jelmezét magára öltve serénykedik. - Te úgy vágod azokat a lime-okat, mind Gordon Ramsey – dicsérem meg, de a kezem közben egy elvándorolt szelet után kutat. Zöldnek ez is zöld, hamár a másikat olyan szépen eltüntette előlem. Elém rakja az italt, miközben kedvesen leállít, hogy ne is próbáljak a kis füvecske után nyúlni. - Ugyan Beli, nem mindegy, hogy most, vagy este valamelyik hódolódtól kapom meg azt a mokkát? Legalább ehhez valami szép, gömbölyű emlékem társulna – imitálom a kezemmel az említett domborulatot. Aztán gyanúsan magam elé húzom az italt, belekóstolok és kiköpöm. Vagyis, ha szerencsés lennék, kiköpném, de az orromon keresztül spriccel ki… Ennek ellenére összehúzott szemmel nézek a szőkeségre: - Rendben, de te tekered meg, mert nekem fogalmam sincsen, hogyan kell. És ez a förtelem… hát ez förtelmes volt – tömöm a számba a limeot és úgy rágcsálom, mintha narancs lenne. Bezzeg ez csúszik, nem úgy, mint az alkohol. Lekapom a vállamra dobott rongyot és alaposan végig törlöm vele a pultot, majd bemegyek mögé és Beli mellé állok. - Nem kapsz vodkát. A Balzac-féle spécit kapod, amibe jelenleg nem tudom, hogy mi kerül. Mi az a blue curacao? – biccentek a fejemmel az egyik kékes színű üveg felé, közben pedig újra lopok egy lime-t, aztán azzal a számban keresek egy tetszetős poharat és tequilát öntök bele, azt követi egy kis lime leve és valahonnan kikutatok egy ezeréves kiviszörpöt. Meg vodkát. De azt csak sunyiban. Fél füllel hallgatom Beli oktatását a pultos-létről. - Taktikai törölgetés, értem. Legyek folyamatosan mozgásban. És mi van a lelkizéssel? A filmekben mindig a pultostól várják el az életbölcsességeket – egy ötlettől felcsillan a szemem és Beli felé fordulok. – Tesztelj! Idd meg a spécit, meséld el, hogy miért nincsen barátod. Úgyis akkor a legjobb a tanulás, ha tapasztalatszerzésen és gyakorláson keresztül valósul meg. - lököm felé a poharat, amibe egy kis blue curacao-t is tettem, legyen akármi is az.
YODA
Boszorkány
Chatkép : Szerepkör : washingtoni lakos play by : • Jennifer Lawrence Hozzászólásaim száma : 119 Pontjaim : 64 Pártállás :
Semleges
User név : • Belisa Fő képességem : • aeorikinezis Őt keresem :
Tartózkodási hely : • Washington DC Korom : 34 Foglalkozásom : • bartender at Blasphemy
Belisa E. Cavanaugh
Elküldésének ideje -- Szer. Feb. 05, 2020 12:59 pm
• Balzac & Belisa •
Everybody needs a Friend
Somolyogva figyelem a kis bemutatóját arról, hogy miben is tartom fel pontosan, majd nevetve megcsóválom a fejem. Elképesztő ez a kölyök, de csípem. Annak ellenére milyen érdekesen indult a bemutatkozásunk, mostanra már tisztáztunk mindent, így mindketten lazábban állunk a másikhoz. -Ha már ilyen jól megy a törölgetés, neki is láthatsz az asztaloknak, hogy szépen csillogjon mind, mire jönnek a vendégek.- közlöm vele szemtelen mosollyal és esküszöm, még élvezem is a helyzetet. Persze nem akarom én csicskáztatni vagy ilyesmi, de most jól esik aljaskodni vele. Isten ments, hogy elüldözzem a kis segédemet még nyitás előtt. Jól jöhet a plusz két két, úgyhogy most már maradnia kell. Nem hagyhat cserben! Még akkor sem, ha a főnök kisöccse. Hiszen ő maga mondta, hogy csak akkor ihat, ha megdolgozik érte én pedig segíteni fogom ebben. Amilyen levert volt amikor megérkeztem, amúgy is az az érzésem, hogy nem árt neki a társaság és a figyelemelterelés. Az kellene még, hogy odafent depizzen egyedül. Közben legalább ki is deríthetem, hogy mi történt szegénnyel, ha egy kicsit jobban összehaverkodunk. Most azért még nem akarok tapintatlan lenni. Szép lassan haladunk, bár a következő ígérete nem épp ezt sugallja. Az első reakcióm, hogy őszintén kacagok egy jót rajta, majd fejemet csóválva lesem a srácot. -Nincsen izompacsirtám de vigyázz! Ha később sem lesz, talán behajtom az ígéretemet, akkor pedig nem visszakozhatsz.- lesek rá összehúzott szemekkel, de természetesen csak poénkodok, bár ettől függetlenül jó így bohóckodni vele. Szeretem az olyan embereket, akikkel lehet viccelődni és ő kifejezetten olyannak tűnik. Ráadásul még aranyos is. Amilyen szerencsétlen vagyok pasik terén - na nem, mintha nagyon azon lennék, hogy férjet szerezzek magamnak-, még a végén tényleg meg kell jelennem majd nála évek múltán. Kíváncsi lennék, mit lépne rá. -Tekintve, hogy lakóként vagy itt nincs is munkaköri leírásod, de majd csinálok én neked egyet.- kacsintok rá szemtelenül, jót mulatva azon, ahogy leutánozza a mizdulataimat. -Jól van puttócskám. Ha nem akarsz karszalagot árulni, akkor jó helyed lesz itt mellettem a pultban. Most mondd, hogy nem élvezed majd a társaságom! Ha néha összeér majd a csípőnk, tök irigy lesz rád az összes pasi.- hívom fel a figyelmét erre az apróságra nevetve, mert hát alapból mindenki azt fogja kívánni, bárcsak az Ő helyében lehetnének. Ha nagyon jó fej akarok lenni, majd ölelgetem is vagy megcirógatom néha. Tök jó üzlet, nem? Az előadását látva mondjuk eltöprengek azon, hogy nem kellene-e félnem tőle mindjárt én is táncra perdülök vagy épp hahotázva fetrengek a földön. Még nem döntöttem el, hogy melyiket is csináljam, így végül csak nevetve legyintek egyet, majd a szavait hallva szelíd mosolyra húzódnak ajkaim. -Van hely a szívemben, úgyhogy hódítsd csak még. Én is azon leszek, hogy jó barátok legyünk, mert akkor legalább jól fogod itt érezni magad.- egészítem ki az egyezségünket a magam szavaival, ennek örömére pedig a végén bólintok is egy nagyot és hogy még jobban nyomatékosítsam a dolgot, még becenevet is találok ki magunknak. -Megsúgom, tényleg van olyan hely a trópusokon, amit Balinak hívnak, de én inkább a whiskyre asszociálnék, mint a Ballantines. Az én nevem viszont inkább...- töprengel el látványosan, majd folytatom. -Pultbeli. Az a helyes kifejezés, szóval ideje is neki látni a dolgomnak. - csapom össze két tenyerem, majd besétálok a pult mögé és feltöltöm a jégkockás minihűtőt, vagdosok limeot meg hasonlókat művelnek,miközben Bali eldönti, hogy mit szeretne inni. Közben azonban megjelenik egy kis zacsival, amit gyorsan be is gyűjtök tőle, még mielőtt neki állna itt nekem füvezgetni. Mik vannak? - Rendben. Akkor azt kapsz.- kacsintok rá mosolyogva majd szakavatott mozdulatokkal töltöm is ki az italát, amit aztán elé teszek egy poháralátéttel megspékelve és amolyan "tadaam" kézmozdulattal jelzem, hogy meg is volnánk. -Próbáld csak még édeske. Valóban vágysz arra, hogy mokesz legyen a szemed körül? - kuncogok, mert valóban, nem hagynám, hogy csak úgy elvegye, ráadásul illetlen helyre kellene tenni a kis mancsait, ha el akarná venni tőlem a füvet. Szóval neeem. -Ígérem, ha végzünk kimegyünk szépen hátra és elpupákoljuk. Cserkész becsszó.- teszem a szívemre a kezem mosolyogva, majd folytatom a felkészülést a nyitásra. Már csak perceink vannak hátra és szerintem ma nagy forgalom lesz. Megdolgoztatom ezt a kis legényt rendesen, bár mindezt el is felejtem, amikor a whiskyt félre nyeli és tele köpi nekem a pultot. Lefermedve lesek rá, mert erre totál nem számítottam, majd ahogy összecsapja a tenyerét, röhögni kezdek. Beszarok a kiscsávón. -Remek. Akkor most töröld le a pultot, ha már a drága, finom whisky ott kötött ki.- válaszolom még mindig röhögve, konnyeimet törölgetve.-Nem is kapsz többet. Nekem pedig összedobhatsz egy áfonyás vodkát, ha már annyira itatni akarsz.- vágom csípőre a kezemet, miközben másikkal megtámaszkodok a pulton, majd figyelem, ahogy csinálja. Egészen addig, míg észre nem veszem mennyi az idő és inkább az ajtóhoz sietek, hogy kinyissam. Kint azonban még nem toporog senki, úgyhogy nincs gond. -A legfontosabb szabály, hogy mindig szöszmötölj valamivel. Ha unott pofával ácsorogsz, a vendég ösztönösen úgy érzi, hogy nincs forgalom és szar ez a hely. Törölgess pultot, poharat vagy asztalokat. Attól azt fogja érezni, hogy jó ez a hely és alig bírja a pultos a munkát. Rendben? -közlöm vele a legfontosabbat, amit én valaha megtanultam, mert ez az egésznek a lényege. A többi már csak a mosolygáson és a beszélgetésen múlik.
Elküldésének ideje -- Szer. Feb. 05, 2020 10:33 am
Everybody needs little bit of broccoli
- Még, hogy én tartalak fel a munkádban? Inkább te tartasz fel az enyémben – háborodok fel színészeket meghazudtoló módon és a tenyeremmel lesöpröm a láthatatlan porcicákat a közelemben lévő asztalról. – Látod? Feltartottál – vigyorgok rá éppen olyan szemtelenül, ahogyan Bethia-ra szoktam még pufifej koromban. Bár azt hiszem, tudom hol szúrtam el ezt a barátkozást. Talán megkeseredettségemben elfelejtettem, hogy az emberi kommunikáció alapelvei és hogy nem árt, ha az öregekkel – akarom mondani - nálunk idősebbekkel szemben illedelmesek vagyunk. Gondolatban jól hátbaveregetem magam, hogy a leöregezésért Birdie minimum rám eresztette volna a csivavát. Miközben lelkesen és persze magamat égetve azt ecsetelem, hogy én is Spellwood vagyok, csak éppen mintha a család egy kevésbé hódító ágáról származnék. Ha ez még mind nem lenne elég, a telefonomat is előkapom, hogy bizonyítékot mutassak be. De legalább a nővérem is kellően szerencsétlenül néz ki a bilire vágott hajával a képen. Belisa új emeli rám a mutatóujját, hogy azt követve akaratlanul is kissé bekancsalítok. Színpadiasan a szívemre teszem a kezem, és a fejemet hajtom előtte. - Igenis, hölgyem. Ezennel meg is ígérem kegyednek, hogy ha életedben nem találsz egy megfelelő izompacsirtát, szíves-örömest megkérem a kezed és ebben a bárban rendezzük meg a lagzit. Hacsak… - nézek rá kétkedve és egyik szemöldökömet rángatva – nincsen már meg az a bizonyos izompacsirta az életedben. Mikor azt mondja, hogy lesz segédje, semmiféle színészi képességre nincsen szükségem ahhoz, hogy az állam nagyjából a földet súrolja és most én fenyegetőzzem a mutatóujjammal. Amihez persze a kisujjam is rögtön csatlakozik, szóval úgy nézek ki, mint Pókember, aki éppen hálót akar vetni… - Már elnézést – húzom ki magam peckesen -, de a munkaköri leírásomban nem szerepelt az, hogy a pultos kis segédje – a dedósozásra csak forgatom a szememet. – Olyan puttózza le saját magát, akinek elég bő a szókincse ahhoz, hogy ne csak azt mondja, jaj nézd, de cuki voltam. És nem, nem akarok egy bulin se karszalagot árulni – kulcsolom össze durcásan a kezemet magam előtt. Belisa kíséretében a pulthoz libegek. Amikor a takarítónőket emlegeti, egy hirtelen fordulat kíséretében a bárszéken leugrom és heves fenékrázással úgy teszek, mint aki éppen söpör fel, miközben egy borzalmas, takarítónőkről szóló dalt éneklek. Néha egészen jól bele tudok mászni ebbe a kisöccs szerepbe, már ha nem érzem magam egy undorító gyilkosnak… Ahogyan a söprést imitáló kezemre nézek, haloványan még látom Euphorie vérének a nyomait, de amint pislatok egyet rájövök, hogy csak a képzeletem viccelt velem. Ahogyan rágja a fülemet és Yoda nevével kapcsolatban cikiz, kezdek bizonyos lenni azzal kapcsolatban, hogy megfelelő helyre érkeztem. A fentebb említett eb is komfortosan érzi magát, ugyanis a hátán fekve, mancsait az ég felé tartva horkol francia bulldogokat megszégyenítő módon. Óvatosan megbököm a cipőm orrával, de nem reagál. A színészkedésére, miszerint vérig sértettem, csak egy szemforgatással reagálok. - Egyezzünk ki abban, hogy megpróbálunk barátok lenni. Tulajdonképpen, régen az egész család mindenki kistesójának hívott és ha tartogatsz egy helyet a szívedben, simán meghódítom – olyan mosoly kúszik az arcomra, hogy magam is meglepődöm tőle. De nem fáj. Nem érzem magam rosszabbul azért, mert egy pillanatra boldog vagyok. Mintha a varázserőm is ott kukacoskodna a gyomrom tájékán, de hamar elhallgat. Újdonsült becenevem ajánlatára meglepődve kapom fel a nevemet. – Csak a barátok adnak egymásnak becenevet, de benne vagyok. Legalább az enyém majdnem olyan, mintha valami menő, exkluzív sziget lennék milliárdosok számára. Te pedig… mint a városBeli. Érted. Beli – magyarázom neki hevesen a kezét rázva. Aztán rájövök, hogy ez már kezd kényelmetlen lenni, szóval egy utolsó, hatalmas kézrázás után elengedem a kezét és úgy vigyorgok, mint a tejbetök. Inni akarok, de úgy látom, az újdonsült nővérem nem igazán díjazza az ötletemet. Bedob pár koktél ötletet, de végül azt mondja, dupla whiskey-t kaphatok jéggel. Már a gondolattól is kiráz a hideg, ahogyan elképzelem, hogy a keserű nedű végig marja a torkomat. Bár tény, hogy nem szeretni kell, hanem inni. - Inkább legyen dupla jég whiskey-vel – kacsintok rá és a dalt dúdolom, mielőtt elmennék a kabátomért. Persze amint Beli meglátja, hogy mit lóbálok az orra előtt, egy vámpír ügyességével kapja el és dugja el előlem. - Ugye, ha megpróbálnám kiszedni a zsebedből, megpofoznál? – nézek rá olyan angyali tekintettel, amit valahogyan Yoda-tól tanultam el útközben. – Utána, utána, utána. De aztán nehogy megtartsd magadnak! – húzom fel az orromat. Valami borostyán színű folyadékot tölt ki nekem, de mivel nem üvegből, hanem előre elkészített pohárból tölti, gyanúsan meredek rá. A szaga alapján teának tűnik valami ismeretlen beütéssel. Persze azért belekortyolok. Jó nagyot. Aztán amikor megérzem az alkohol ízét egérútra megy és végül az orromon át lespiccelem az egész bárpultot. Nos, legalább most nem vérzett. - Oké. Kezdődhet a műszak – csapom össze a kezemet. – De ilyen cuccos teát soha többé nem kérek. Mivel úgyis én leszek a segéded, mert gondolom két perc alatt meggyőznéd Birdie-t, hogy a kutyasétáltatás nem munka, hadd keverjek neked én is valamit, csak úgy lélekerősítőnek a munkához – életemben nem kevertem még koktélt. Szóval ennek az lesz a vége, hogy nagyjából beleöntök mindent, amit szimpatikusnak találok, jól nyakon öntöm cukros sziruppal és tündér módjára megitatom Belivel.
YODA
Boszorkány
Chatkép : Szerepkör : washingtoni lakos play by : • Jennifer Lawrence Hozzászólásaim száma : 119 Pontjaim : 64 Pártállás :
Semleges
User név : • Belisa Fő képességem : • aeorikinezis Őt keresem :
Tartózkodási hely : • Washington DC Korom : 34 Foglalkozásom : • bartender at Blasphemy
Belisa E. Cavanaugh
Elküldésének ideje -- Kedd Feb. 04, 2020 6:32 pm
• Balzac & Belisa •
Everybody needs a Friend
A megjegyzésére a homlokomat ráncolom, mert elgondolkodtad, hogy is érti azt, hogy a főnök is öcsinek nevezi, míg végül aztán kibújik a szög a zsákból. Ő lenne Birdie kisöccse? Na ne már. Ettől függetlenül most nem fogok emiatt neki állni hajbókolni. Nincs az az Isten. -Miért? Szerinted nem szólnék neki? Még akkor is, ha az öccse vagy, az nem azt jelenti, hogy feltarthatsz a munkámban.- forgatom a szemeimet, mert, ha mással nem is, azzal mindenképpen megvádolhatom, hogy ahelyett, hogy kapásból bemutatkozott volna, még neki állt itt nekem arcoskodni, hogy milyen jogon akarom én innen elküldeni. Ha rögtön, amikor beléptem ide mondta volna, hogy "Heló, Birdie öccse vagyok és mától itt lakom", most nem itt ácsorognék még mindig előtte, hanem már rég a dolgomat csinálnám. Na nem, mintha olyan sok sürgős feladatom lenne, hiszen az ajtó nyitásáig még mindig van bőven időnk. Ettől függetlenül nehezemre esik tényleg elhinni, hogy Birdie öccse lenne. Titkon keresgélem a hasonlóságot kettejük között, de vesszek meg, ha találok akár egy apró dolgot is. Se a szemük, se a hajuk, az arcuk egyetlen vonása sem hasonlít, de oké, láttunk már ilyet máskor is. Na meg, Birdie is itt kell legyen valahol és csak észrevette volna már, ha valaki illetéktelen mászkálna fel-alá a bárban. A srác azonban, mintha bele látna a gondolataimba, már kezdi is megmagyarázni, hogy valóban, tényleg nem hasonlítanak. Talán, túl feltűnően kerestem azokat a vonásokat. Az viszont megint sikeresen felbosszant, ahogy saját magáról vagy a kettejük közti különbségről beszél. Teljesen leírja magát, ilyet pedig nem szeretek hallani. Mindenki csodás a maga módján. Még Quasimodo-nak is volt olyan tulajdonsága, ami megszépítette. Na jó, ez hülye duma. Valóban nem egy Adonisz, de ettől függetlenül jóképű kölyök. -Naaa, hé. Nem csak az izompacsirták lehetnek vonzóak, ezt sose feledd!- emelem fel szidalmazó hangsúlyom mellé a mutatóujjamat is, hátha így jobban a fejébe tudja vésni, amit mondtam. Utálom, amikor valaki ilyen lefitymálóan beszél magáról. -Rendben. Elhiszem, hogy az öccse. Annak pedig pláne örülök, ha meg kell dolgoznod a piáért, mert az azt jelenti, hogy lett egy segédem. Legalább nem egyedül kell majd vinnem az estét, úgyhogy felejtsd el azt a kutyasétáltatást. Az dedósoknak való, nem?- mosolyodok el, miközben összehúzott szemekkel bámulok rá és várom, vajon mi rafinált válasza lesz majd erre. Jól jön a srác a pultban. Majd szépen pakolgatja nekem a sört a hűtőbe meg ilyenek. Sokszor amúgy is jól jönne még két kéz, de mivel nem rendelkezem ilyesmivel, egy segítő a megoldás erre. Van is egy csaj, aki be szokott ugrani, de ő tanul emellett, így nem tud mindig itt lenni. Aztán, mintha még mindig bizonyítani akarná, hogy ő bizony valóban Spellwood, lecsapja elém a telefonját, melyen egy kép virít három mikulás sapkás fiatalról. Felismerem Birdiet és látok rajta még egy lány, középen meg a kissrác, aki kétségkívül most itt ücsörög előttem, de azért húzom még egy kicsit az agyát és úgy teszek, mintha centiről centire vizsgálgatnám az arcát, hogy valóban Ő szerepel-e a képen.-Ennivaló puttó? Ne csodálkozz, ha gyereknek néznek. Mégis, ki a fene mond ilyet huszonegy éves fejjel?- lesek rá értetlen ábrázattal, hiszen néha szöges ellentéte saját magának. Ha azt mondta volna, hogy most már kis macsó, akkor is röhögtem volna, de legalább érezni lehetne rajta, amit a kamaszokon szokás; a bazi nagy egót, amiért már felnőttnek érzik magukat. Ettől függetlenül kezd szimpi lenni a kiscsávó. Lököttnek tűnik, de szimpi. Ha már a kutyája ilyen ennivaló, rossz ember nem lehet, nem? -Üzletvezető helyettes? Na persze. Ahoz legalább sejtelmed kellene legyen arról, hogy is működik egy vendéglátó egység, már pedig kétlem, hogy ezzel foglalkoztál volna eddigi életed során. Örülj, ha egy-egy bulin karszalagot árulhatsz majd.- vigyorodok el, de most már tényleg csak poénból piszkálom, mint ellenségeskedés gyanánt, mivel az utolsó pár szava cseppet sem tűnt vidámnak, azt pedig a világért sem szeretném, ha elszontyolodna itt nekem. Azonnal megesik rajta a szívem és rádöbbenek, hogy ő sem jókedvéből van itt. Kirakták volna otthonról vagy mi? -Itt a legjobb helyen vagy, nyugi. Csak legközelebb ne takarítónőzz le senkit.- mosolygok rá barátságosan és legszívesebben vállon veregetném vigasztalás gyanánt, de annyira azért még nem ismerem, hogy tudjam, elviseli-e az ilyesmit. AZért viszont rászólok, amiért a pultot rugdossa, a válaszából pedig egyből kiderül, hogy gondjai vannak. Valami olyasmi történhetett, ami kiakasztotta, bár a kamaszokat minden kiakasztja. Nem rég jártam én is ebben a cipőben. Annyira nem vagyok vén, hogy ne emlékezzek rá. Összerúgta volna a port anyuciékkal, akik nem engedték el bulizni? Hirtelen azonban valami változik. Kezd egészen barátságos lenni ő is és nyíltan közli velem, hogy jól fog viselkedni, mert nincs hova mennie. Megszakad a szívem, amikor egy ilyen fiatal gyerekekkel így bánnak, bármit is tett, bár nem tudom, akkor is ezt mondanám-e, ha a saját gyerekem okozna nagyon durván csalódást. Lehet elküldeném, hogy megtanulja a leckét, de azért vigyáznék rá. -Szuper. Jól megleszünk, most már látom. A kutyával pedig nem lesz gond, ha nem jön le az emeletről, amikor vendégek vannak és nem pisil le senkit.- pillantok le kuncogva az említett ebre, akiről kiderül, hogy a világ leghülyébb nevét kapta csóri, amit meg is jegyzek, Ő pedig pont úgy reagál, mint ahogy vártam. Hiszen, miért nevezné el Yodáról a kutyát, ha nem lenne rajongó? Naná, hogy a Star Wars a mindene, mikor pedig kioktat, hangosan kacagni kezdek. Kibaszott aranyos, nem tehetek róla. -Az, hogy hülyeségnek tartom nem azt jelenti, hogy nem ismerem a sztorit. Tudom jól, hogy ki Yoda és láttam az összes részt, csak épp nem vagyok oda érte. De mindegy. Oké. Nem mondok többé ilyet, jó?- csóválom a fejem mosolyogva, mert mulattat a felháborodása, de tényleg tiszteletben fogom tartani, hogy ő velem ellentétben szereti azt a moslékot. Kinek mi. Nem vagyunk egyformák. Csúnya is lenne, ha azok lennénk, nem? -Hát most beletiportál a lelkembe. Akkor csak a kutyáddal fogok barátkoznit.-húzom el szomorkásan a számat, de természetesen, csak színészkedek. Nem fogom álomba sírni magam, ha nem leszünk világra szóló cimborák, bár én mindig jobb szeretek jóban lenni mindenkivel, főleg azokkal, akikkel sűrűbben fogok találkozni. Már pedig, ha a kisherceg tényleg itt fog lakni, akkor sokszor látjuk majd egymást. Végül sikeresen bemutatkozunk egymásnak, de a kérése mellé töprengő arcot vágok, miközben nem eresztem el a kezét.-Van egy ötletem. Hívhatsz Belinek, ha én hívhatlak Balinak.- lesek rá várakozón, mert nem igazán szeretek senkit sem a teljes nevén szólítani. Az annyira hivatalos és tudom, hogy mindenkinél szokta használni az anyja ezt a nevet, amikor kihúzza a gyufát. Isten ments, hogy az anyja jusson rólam eszembe. Miután sikeresen letesszük a fegyvert, máris piát akar, amire legszívesebben rögtön rávágnám, hogy tőlem bizony nem fog kapni egy korty italt sem, de aztán eszembe jut, hogy kitették otthonról és felelősségteljes felnőttként úgy döntök, hogy nem árthat neki egy ital. A helyében szerintem én most egy sötét sarokban zokognék, bár még így is örülhet, hogy a nővérénél meghúzhatta magát. -Nos, tudok keverni pár koktélt, ha erre gondolsz, de szerintem egy dupla whisky használna neked most igazán.- vigyorodok el, de amikor felpattan és a kabátjáért megy értetlenül lesek után, ahogy pedig ismét beszélni kezd, nem a "bájital" szón akadok fenn, hanem azon, amit elővakar a zsebéből. Most kajakra azt várja tőlem, hogy tekerjek neki egy füves cigit? Megőrülök. Kíváncsi arccal odasétálok hozzá, mintha azt se tudnám, hogy miről beszél pontosan, a tökéletes pillanatban pedig kikapom a kezéből a zacskót és már dugom is zsebre. -Te meg vagy huzatva???- förmedek rá csodálkozva, majd sóhajtok egy nagyot és folytatom. -Nem téphetünk be a műszakunk előtt, már pedig most te is melózni fogsz. Majd utána.- kacsintok rá vigyorogva és inkább magamhoz veszem a táskámat és a pult mögötti fogasra akasztom, hogy aztán töltsek neki egy Long Island Ice Tea-t. -Ezt idd meg, aztán munkára!- vágom oda parancsolón, de azért még elviselhető stílusban, leginkább bohóckodva. Megáll az eszem. Ezek a mai fiatalok.
Azt hiszem, sikeresen megutáltattam magam a nővel. Ez valamilyen szinten elégedettséggel tölt el, mert normális; egy gyilkost nem lehet szeretni. Szóval engem sem lehet. Azonban a másik oldalról fáj, hogy zuhanok és közben képtelen vagyok akárkiben megkapaszkodni. Segítséget akarok, mégsem tudok kérni. Legalább Yoda tetszik neki, legalábbis abból a félmosolyból, amit a kutyára dobott csakis erre tudok következtetni. De persze ahogyan rám kúszik a tekintete, úgy sötétül el. Nagyjából olyan lehetek neki, mint egy bosszantó kártevő, amiről fogalma sincsen, hogyan került ide és mivel lehetne kiirtani. - Ami azt illeti, nem láttam a táblát – fonom össze a karomat a mellkasom előtt. Ez igaz is, mivel Birdie bezárt ide, egymagamra hagyva a gondolataimmal. Mert neki fontosabb dolgai vannak nálam – így csúsztam le otthon is az utolsó helyre a családi ranglétrán. Szegény szőke hölgy nagyon le akar koptatni. Még a főnöknek is szólna. Kis nevető nyekergés hagyja el a számat erre a gondolatra. Mondjuk rögtön be is csukom a számat, amikor eszembe jut, hogy Birdie akármikor kirakhat. Főleg, ha a kis szőrgombócom halálra rémíti a három kis csököttjét. - Igazából nagyon szívesen nézném, Hölgyem, ahogyan szól a főnöknek. Mondhatjuk, hogy ő is öcsinek hív – dobok a nő felé egy kelletlen szájtorzulást, amit, ha nagyon kegyesek akarunk lenni, félmosolynak is hívhatunk. Ráadásul ez az „öcsizés” olyan számomra, mint egy kevésbé kellemetlen életed végéig tartó betegség, amire, ha nem figyelsz nagyon oda, képes vagy vele együtt élni. Az egyéb tünetek, mondjuk állandó szekálás, jó csajok előtt való beégetés pedig a betegség hordozójának érzelmi állapotától függnek. Mióta Birdie elköltözött otthonról, elég sokszor „tünetmentes” voltam. Végül kénytelen vagyok elmondani, hogy Birdie öccse vagyok. Igazából számomra alapvetőnek tűnt, de végül leesik, hogy mások számára ez kulcsinformáció lehet. És mivel anyám vörössel nyakon öntött barna hajszínét örököltem, a kutya se mondaná meg, hogy Birdie rokona vagyok. Viszont, azzal, hogy állandóan kamaszodó tinédzsernek néznek, akinek egy darab pattanása sincsen, az bántja az önérzetemet. Ennél jobban már csak a homlokvonalig felcsúszó szemöldököt utálom. Lepattanok az egyik bárszékre. - Igen, tudom, a családból neki jutott genetikailag az észbontóság és szexiség, vagyis ilyen hülyeségeket hajtana. Nehéz észrevenni a hasonlóságot, de én is Spellwood vagyok. Kérd, de úgysem adom oda – rántom meg a vállam. – Birdie azt mondta, ihatok, ha megdolgozom érte. De mivel már van egy pultosa, ezért szerintem kinevezem magam fő kutyasétáltatónak. Szóval kérlek, kímélj meg és ne kérkedj a bárpultosi hatalmaddal. Habár a szavai arra utalnak, hogy elhiszi, amit mondok neki, a szeme ideges ugrálásából látom, hogy kétked abban, hogy a valóságot mondom neki. Ha eddig nem húztam volna fel eléggé szegény szőke hölgy idegeit, a pult rugdosása valósággal kikészíti. A telefonomat előkapva kikeresek neki egy ezeréves családi képet a fotótárból. - Tessék – vágom a pultra a készüléket, amin nagyjából mindkét testvérem kelletlen mosollyal vigyorog Mikulássapkában, én pedig puffatag babafejjel és sarjadzó fogakkal ülök közöttük. – Habár jó pár év eltelt, nagyjából még mindig kis ennivaló puttó vagyok. Az ott jobbra – mutatok egy kimondottan gúnyos tekintetű lányra – Birdie. - Hé – horkanok fel, amikor kishercegnek hív –, nem is várom el, hogy kisherceg legyek. Elég nekem az üzletvezető helyettes pozíció is. Arról senki sem tudott, hogy itt fogok lakni. Még én sem. Nem tudtam máshová menni… - halkítom el a hangomat, majd a mondandóm végére olyan rekedt leszek, hogy meg kell köszörülnöm a torkomat. Vigyorogni akarnék, amikor leszid, hogy ne rugdossam a pultot. Szinte látom magam előtt a nővérem ragyogó arcát, ahogyan odáig van magától, hogy kikaparta a föld alól a világ legtökéletesebb pultosát. És nagyjából sejtem, hogy őket jobb lesz elkerülni, ha együtt vannak, hacsak nem akarom, hogy életem legkínosabb beceneveit világgá kürtöljék. - Ha a pultot jelképesen a világnak hívjuk, akkor igen, bántott. És addig örülj, ameddig nem Yoda rágja – nézek összehúzott szemmel a kiskutyára. Múlt héten az ágyam lábában hagyta a fogát. A szőke nő olyan szemtelen mosollyal néz rám, hogy ha öt évvel idősebb lennék és nagyjából kétszer ennyire szívdöglesztő, mint most, akkor biztosan feleségül venném. Azonban ezt a gondolatmenetet olyan messzire küldöm, hogy utol se tudjam érni, mielőtt előhívja Euphorie pókokkal borított arcát… gyorsan megrázom a fejem, hogy kitisztuljon. Nem szép egy barátságot hányással kezdeni. - Nem fog eszembe jutni, kiscserkész becsszóra – forgatom meg a szemeimet. – Amúgy is, mind a ketten kitennétek a szűrömet, ha megpróbálnék főnököt játszani és jelenleg nincsen máshová mennem… szóval ígérem, jókisfiú leszek, amíg itt vagyok. A kutyáról ugyanezt nem tudom elmondani. Eddig igazán szimpatikus kis tűzről pattant hölgynek tartom szőket, amíg ki nem mondja: „a kis zöld gnóm”. Olyan felháborodással az arcomon nézek rá, hogy magam is majdnem leesek a bárszékről és meg kell kapaszkodnom a pultban. Még a cipőjét piszkáló Yoda-t is felveszem, bár képtelen vagyok megállni, hogy oda ne adjam neki egy kis babusgatásra. - Először is, Yoda mester nem egy kis zöld gnóm volt – utánzom női hangját -, hanem egy jedimester. Ha azt akarod, hogy jól kijöjjünk, egy rossz szavad; sőt, ha nem szereted egyetlen szavad ne legyen a Star Wars-ról – jelentem ki olyan határozottan, amennyire csak lehet egy ilyen komolytalan témát. De ha gyerekkorodban az egyetlen világ, ahova menekülni tudsz a szüleid és testvéreid veszekedése, valamint a sok boszorkánytan elől, akkor nincsen mese, meg kell védened. - A kutyának vagy szimpatikus, nem nekem. Soha nem barátkoznék olyannal, aki Yoda mestert így hívja – nézem, ahogyan az én kis Yoda-mat simogatja. A kutya szinte olvadozik a kezemben és olyan táncot jár a feneke a farokcsóválás miatt, hogy félő, hogy leejtem. Ahogyan Yoda-val bánik a szőke, érzem, hogy meg tudnám kedvelni, ha engedném magamnak. Ha bármilyen engedményt is tennék azzal szemben, hogy meggyógyuljak. – Yoda mindenkit szeret, ne bízd el magad. Mikor azt mondja, hogy egy éve itt dolgozik, leesik az állam és bűntudatosan elszorul a szívem. Hihetetlen, hogy egy évig a közelében sem jártam annak a helynek, ahol Birdie élt. Csodálkozva meredek a felém nyújtott kézre és Yoda-t az egyik hónam alá csapom, miközben megszorítom a nő kezét. A fizikai kontaktusból származó érzések alapján biztos lehetek benne, hogy boszorkány. - Rendben. Pultos, nem takarító. Jó tudni, hogy még van egy poszt, amit Birdie rám sózhat. Én Balzac vagyok és nagyon örülnék, hogy ha Birdie összes beceneve ellenére is így hívnál, Belise – hangsúlyozom ki a nevét. Csodaszép a mosolya. Mintha Birdie csak a gyönyörű nőket lenne képes maga köré gyűjteni; nekünk férfiaknak pedig elég kevés marad, akit nem von a bűvkörébe. Ettől a gondolattól kissé bosszúra vágyva engedem le Yoda-t a földre és hátat fordítva hagyom neki, hogy azt rágjon szét és pisiljen le, ami csak szíve vágya. - Mondd Belise, pultosként van valami specialitásod? Mert eszméletlenül szomjazik a tudatom arra, hogy ne keljen az égadta világon semmire sem gondolnom. Sőt, egy alkoholmérgezés is jót tenne a májamnak – csapok a pultra. Aztán eszembe jut valami, ami már ezer éve a kabátom zsebében pihen… alapvető eleme a boszorkányok bájitalainak, azonban az emberek valami másra használják. Ihletet kapva ugrok fel és lekapom a kabátomat a bejárat melletti fogasról. - Van valamim, amit… - itt felnézek rá, de biztos vagyok a megérzésembem -, amit bizonyos bájitalok készítésénél szoktunk használni. De az emberek azt hiszem kedélyjavítónak használják, még nem igazán próbáltam… - kaparom ki a kis átlátszó zacskót a zsebemből. - Ezek pont olyanok, mint a kis brokkolik – tanulmányozom a zacskó zöld tartalmát, majd meglóbálom Belise orra előtt. – Na, tudsz cigit tekerni?
YODA
Boszorkány
Chatkép : Szerepkör : washingtoni lakos play by : • Jennifer Lawrence Hozzászólásaim száma : 119 Pontjaim : 64 Pártállás :
Semleges
User név : • Belisa Fő képességem : • aeorikinezis Őt keresem :
Tartózkodási hely : • Washington DC Korom : 34 Foglalkozásom : • bartender at Blasphemy
Belisa E. Cavanaugh
Elküldésének ideje -- Kedd Feb. 04, 2020 1:59 pm
• Balzac & Belisa •
Everybody needs a Friend
A srác, már az első megnyilvánulásával felhúz. Na jó, valójában a másodikkal, mert azzal még nem dühít fel, amikor rákérdez, hogy nem-e Birdie vagyok, de amikor szemérmetlenül végig mér és megkérdezi, hogy én ki vagyok, az már kicsit dühít. Nem elég, hogy besétál ide csak úgy, de még ő kér számon engem, hogy ki vagyok? Hát kulccsal jöttem be könyörgöm. Gondolhatja, hogy nem az utcán jutott eszembe, hogy benézek már ide és jéé pont van is nálam egy kulcs vagy ilyesmi. Na de, ha nem lenne épp elég pofátlanság, hogy csak úgy dartsozgat itt nekem a bárban, még egy kutyát is hozott magával és nem, magával azzal, hogy kutya nincsen bajom, csak azzal, hogy egy ilyen helyre nem igazán szokás kutyát hozni. Egyébként imádom a kis dögöket, úgyhogy ahogy felém rohan a kicsike, egy rövidke pillanatig elmosolyodom, majd újfent a váratlan vendégre emelem tekintetem. -Reméltem, hogy észrevetted azt a kis piros táblát, amin az áll, hogy "zárva", de úgy látom nem igazán törődtél vele.- vonom fel egyik szemöldökömet, majd úgy döntök, hogy egye fene, válaszolok a kérdésére, utána legalább jogosan rúgom szét a seggét, ha még mindig nem akar kimenni. -Nem érek rá veled trécselni Öcsi. Hamarosan nyitunk, addig pedig még egy csomó dolgom van szóval, ha nem gond, lépj le gyorsan, amíg nem szólok a főnöknek.- közlöm vele, mert bár én is el tudnám intézni de jobb szeretném ezt a különleges esetet inkább Birdie-re hagyni, ha lehet. Nem szeretek kiskorúakat bántalmazni, belőle viszont simán kinézem, hogy tesz erre magasról. A válasza megint csak meglep. Előfordulhat, hogy elbújt valahova zárás előtt és itt maradt? Te jó ég. Nem nagyon történt még ilyesmi, de éppenséggel nincs kizárva, hogy ha valaki elég rafinált, meg tudja ezt oldani. Ez a srác lehet, hogy megoldotta, mert nincs hol laknia aztán úgy gondolta, hogy itt el lesz a kutyájával? Fogalmam sincs. Aztán leesik a tantusz, vagyis inkább kimondja a gyerek a kulcsszót, minek hatására most aztán végképp a fejem tetejére kúszik mindkét szemöldököm. A nővére? Mi a fene? -Te vagy Birdie öccse? Már ne haragudj, de nem nézel ki többnek tizenötnél. Éppenséggel, akár el is kérhetném a személyidet...- mosolyodok el szemtelenül, mert még jól emlékszem arra, amikor a felnőttkor küszöbén már sértőnek éreztem én is, ha valaki gyereknek nézett, úgyhogy ez fájó pont minden kamasznak és fiatal fenőttnek. Ő pedig hiába huszonegy, tényleg nem néz ki annyinak, vagy legalábbis én itt már annyira nem bízok az emberek külsejében, hogy meg se próbálom behatárolni ki hány éves lehet. Na nem, mintha a személyik olyan megbízhatóak lennének, mert simán szerezhet bárki egy kamupapírt, hogy bejuthasson az ilyen helyekre. -A nővéred valóban a főnököm, igen, de ez nem azt jelenti, hogy veled kötelességem lenne úgy bánni, mint valami kisherceggel. Arról pedig nem tudtam, hogy itt fogsz lakni, de oké. Akkor így már értem, hogy mit keresel itt.- bólintok a magyarázata hallatán, bár azért még mindenkinek nem hiszek el mindent, biztos, hogy meg fogom kérdezni erről Birdie-t is, mert akár egy idegen kiscsávó mondhatná is ezt, aki tudja a tulajdonos nevét. Persze, utána úgyis ki lenne vágva, amikor kiderülne a turpisság, de próbálkozásnak éppenséggel nem rossz. Lehuppan közben a mellettem lévő bárszékre, majd bunkó módon beszéd közben rugdosni kezdi, amiért legszívesebben itt a helyszínen eltörném a lábait, de a kutyusa jó hatással van rám, ahogy incselkedik velem és ellensúlyozza a bosszúságom, úgyhogy úgy döntök, hogy nem szedem le a fejét, amiért csinálja nekem a takarítani valót. -Bántott téged az a pult? Kétlem, szóval mi lenne, ha nem rugdosnád össze a koszos cipőddel, Mr. Főnökkisöccse?- pillantok le a lábaira, majd a kutyára is, amit legszívesebben megdögönyöznék és össze-vissza gügyögnék neki, ahogy egy babának szokás, de nem akarom, hogy lássa a kölyök, hogy a gyengéim a házi kedvencek. Basszus, Sátán tuti frászt kapna, ha ezt most látná. Így is ki lesz bukva, ha megérzi rajtam a kutyus szagát, de sebaj. Majd megbékél.-Egyébként nem. Eszedbe se jusson kisfőnököt játszani, ugyanis én a nővérednek dolgozok. Közöd nincs ahhoz, amiben mi megegyeztünk.- nézek rá szemtelen mosollyal az arcomon, mert a gyerek igencsak feszegeti a határaimat, de mégis jópofa, hogy ilyen kis vagány. Ha mást nem, legalább ezt díjazom benne, na meg a kutyust. Igen. A kutyus sokat segít a dolgon. -Jézusom, hogy tudtad ezt a kis cukipofát arról a zöld kis gnómról elnevezni?- fintorodok el a kutya neve hallatán, de igazából az nem nagyon zavar, hogy a cipőmet cseszteti. Már megszoktam, hogy Sátán is folyton fel akarja hívni magára a figyelmemet, úgyhogy tudom ignorálni, ha egy kis kedvenc piszkál, de azon nehezen tudok túljutni, hogy szegény kutyát Yodának hívják. Rühellem a Star Wars filmeket. Sajnálom, ez van. Az viszont egyre inkább nyilvánvaló, hogy ez a gyerek nem egy egyszerű gyerek. Nagyon az az érzésem, hogy fajtámbeli, ami egy kicsit enyhíti az ellenszenvemet. Érzek benne valami mágiát, de inkább még nem könyvelem ezt el. -Nahát, most meg már megsimogathatom a kutyádat? Mi ez a hatalmas változás?- vigyorodom el, mert most már kezd az én hangulatom is valamivel jobb lenni, úgyhogy a kutyus buksiját két kezem közé veszem és alaposan megdörzsölgetem a fülei tövét. -Igen, a kutyádnak van ízlése ezek szerint.- nevetem el magam most már, hiszen a srácról a Yoda név alapján már tudom, hogy neki viszont nincs. A kutya viszont intelligens lény. Megérzi, ha valaki szereti őket és én mindenféle állatot imádok. Na jó. Van egy-két kivétel, de azok leginkább a csúszómászók és mindenféle repkedő bogarak. Azokat annyira nem csípem. -Nem, valóban nem. Én speciel már egy éve itt dolgozom... pultosként. Nem takarítóként, úgyhogy ezt verd ki a fejedből légyszi.- sandítok a srácra, majd a kutyus tutujgatása után végül úgy döntök, hogy talán ideje bemutatkozni és felé is nyújtom a kezem. - Belisa vagyok egyébként.- mosolyodok el, majd kíváncsian végig mérem a srácot és nagyon remélem, hogy tisztelettudó annyira, hogy magától bemutatkozzon, ne pedig szóvá kelljen tennem, hogy elárulhatná a nevét, ha már én is elmondtam.
Már egy hete képtelen vagyok otthon lenni. Vagy egyszerűen csak létezni és minden hozzá feltétlen dolgot tenni; lélegezni, szívet dobogtatni, vért agyba juttatni, enni, inni… Fázom. Egész nap fázom, de képtelen vagyok bemászni a takaró alá. Nem érdemlem meg. Euphorie sem takarózhat be soha többet. Vajon most már ő is örökkön örökké fázni fog, vagy ez csak nekem jutott osztályrészemül? Hasonló gondolatok kergeti egymást a fejemben, egyik jobban tépi a szívemet, mint a másik. Csakis azt érzem, hogy képtelen vagyok, nem bírok tovább ebben a házban maradni. Mintha a kúria hideg levegője az utolsó csepp létfenttartási ösztönt is kisajtolná belőlem. Mintha az a szívtelen anyatekintet csak még távolabb lökné egymástól a kettészakadt szívem két felét. Egyedül Yoda a ragtapaszom. Fenyőtűszagú szőrének illata a bőröm alá bekúszva bíztatja a lelkemet arra, hogy ne adjam fel. Mikor befogadtam, fogalmam sem volt, hogy ez a kis hordóhasú amerikai vajszínben ragyogó pitbull fogja bennem tartani a lelket. Mondjuk arra sem készültem fel, hogy hiába neki fűthető kutyaág, a széttépett ruhadarabjaimon jobban szeret aludni. Birdie meglepődik, amikor lát. Azon pedig még jobban, hogy állítása szerint úgy nézek ki, mint akit meghempergettek egy adag lócitromban, berakták egy darálóba és végül kiklopfolták. Vagy valami hasonló. Még sosem jártam a Blasphemy-ben. Kicsit aggaszt a sok fából készült bútor, úgyhogy kétkedve nézek Yoda-ra. Birdie persze miután a maradék önbizalmamat is a földbe döngöli, magamra hagy ezen az ismeretlen helyen. Nem akarok felmenni a bár felett járó lakásba. Igazából képtelen vagyok bárhova is menni. Éppen, hogy kihúztam az utat a Spellwood-kúriából idáig, aztán a fájdalom újra leteper. Vércseppek hullanak az orromból a földre, amit Yoda idegeskedve szagolgat. Elhessegetem onnan. Egy boxba ülök és próbálom minél jobban átkarolni magam, hogy ne essek szét, hamár a világ kezd a fejemben a kardjába dőlni. Az orromon lélegezve próbálom elnyomni a feltörő epét, miközben a fülem recseg, sikoltozik, vinnyog. Fogalmam sincsen, hogy ezt a világ hogyan tudja a figyelmén kívül hagyni. Mikor jobban leszek és a fájdalom tárt karokkal cserél helyet a dühvel, ihletet kapok a darts-ot meglátva. Mondhatnám, hogy minden egyes eldobott nyíllal képletesen oldom magamban a feszültséget és mire végzek a játékkal, teljesen kiengedek. Csakhogy rám a mozgás soha nem volt semmilyen nyugtató hatással. Ráadásul a fele nem megy be. Yoda csak úgy lopkodja a dartstábla elé hullott nyilakat. Aztán egy nyíl betalál. Pont a közepére. Mint ahogyan átszúrtam Euphorie szívét; csak ott a bőrön, a csontokon és a szívízmon is keresztül kellett hatolnom. A gyomrom összerándul, jelezve, hogy mindjárt kezdődik a szokásos napi háromszori nem-ettem-semmit-de-azt-is-felöklendezem rituálém, amikor a bár félhomályába egy kinti fénycsík hasít be. - Birdie? – hunyogrok elsápadva az ajtóban álló alakra. Ám amikor megszólal, egy idegen női hang cseng a fülembe. Leeresztem a dartsnyilat, Yoda pedig abban a pillanatban odafut a nő lábához. A nő felém közeledik, miközben közli velem, hogy zárban vannak. Igazából fogalmam sincsen, hogy mi történik, csupán nézek nagy szemekkel. - Tisztában vagyok vele, hogy zárva vagytok – húzom ki én is magam a nő határozott fellépését meglátva. – De te mégis ki vagy? – mérem végig a nőt tetőtől talpig. Eszméletlenül dögös és orrdörzsölően citrusos illata van. A tarkómon égnek mered a szőr. Habár nincsen varázserőm, érzem az őt körül lengő statikusságot. - Már itt voltam, amikor Birdie bezárta a boltot. De neked miért van kulcsod? A takarítónő vagy? – komolyan mondom nem értem, miért van Birdie-nek alkalmazottakra szüksége. Mindenki számára nyilvánvaló, hogy a Blasphemy nem csupán búfelejtő bárként funkcionál, hanem alvilági kereskedőhely is egyben. Már pedig ez egyet jelent számomra azzal, hogy akárki nem dolgozhat itt, hacsak nem végtelenül lojális. Vagy hülye, mert egy rossz szó és Birdie ráküldi a kutyákat. Azt a velejéig romlott agresszív kis csivavát, aki a megérkezésemkor bokán akart harapni… Annyira egyértelműnek érzem, hogy mindenki tudja, ki vagyok, hogy egyenesen felháborodok, amikor ki akar küldeni a bárból. - Elnézést, de mégis miért várnék idekint, amikor ez a nővérem bárja? Egyáltalán mi jogon sértegetsz? Még jó, hogy nem kéred el a személyimet – rázom hitetlenkedve a fejem. A legrosszabb az, hogy a kutyám úgy néz fel erre a bronzzal hintett hóhajú nőre, mintha kedve szottyanna elhagyni miatta. Követi a pulthoz farok csóválva és hiába sziszegek neki, hogy „Yoda, gyere”, képtelen otthagyni - Huszonegy éves vagyok. Szóval, ha nem szeretnéd feldühíteni a nővéremet, aki gondolom valamilyen furcsa alapon a munkaadód, akkor jobb, ha nem teszed ki a szűrömet, ugyanis mostantól itt fogok lakni – pattanok le a nőhöz közelebb lévő bárszékre. Az államat egyik kezemre támasztom és lustán nézek rá. - Na mi lesz, elmondod, hogy ki vagy? Végtére is a főnök testvérét nézhetjük kisfőnöknek is – rugdosom a lábbammal a bárpultot. A szavaim viccesnek is hathatnának, mintha kötekednék és bizony a régi Balzac ki nem hagyná ezt a pillanatot. Azonban a hangom monoton, mintha a szavakat kikaparnám a torkomból és nem érdeklődéssel jönnének. Tökéletes megfelelője vagyok egy üres porhüvelynek. - Atyaég Yoda, engedd el a cipőjét! – kiabálok a kutyára, amikor látom, hogy nagy lelkesedésében – és az imádott személy figyelme hiányában – babafogaival rácuppan a szőke hölgy cipőjére. Lehajolok, hogy felvegyem a már vámpírnak minősülő kutyát, közben a nő lábához érek. – Legalább simogasd meg szerencsétlen, teljesen odáig van érted – tolom az orra alá a kutyát. Igyekszem nem tudomásul venni azt, hogy szó szerint megrázott, ahol a bőréhez értem és az elektromosság végig szaladt az egész testemen. Olyan ezt, mint amikor egy rokon lélek valamit a füledbe súg, te beleborzongsz és onnantól fogva képtelen vagy tagadni, hogy ti bizony egy fajból valók vagytok. - Jó tudni, hogy a nővérem nem bízik meg akárkiben.
Tartózkodási hely : • Washington DC Korom : 34 Foglalkozásom : • bartender at Blasphemy
Belisa E. Cavanaugh
Elküldésének ideje -- Kedd Feb. 04, 2020 10:52 am
• Balzac & Belisa •
Everybody needs a Friend
2018.
Mindig is éjszakai bagoly voltam és mindig próbáltam olyan munkát szerezni, ami ezt segíti is, azaz inkább délutános műszakot vállaltam vagy ilyesmi. Így aztán hozzászoktam már, hogy a délelőtti óráim szabadok és, hogy abba a pár órába próbáljak meg minden teendőt besúvasztani, mert utána már mennem kell dolgozni, ami késő estig tart. Mégis, kinek van kedve bármit is csinálni, ha késő este ér haza? Örülök, ha még van energiám letusolni, enni valamit (természetesen Sátánnak is adok vacsit), aztán már mászok is be az ágyikómba aludni. Szóval ezen okok miatt vállaltam el egy pultos melót Blasphemyben már egy éve, amit élvezek. Tetszik, hogy mindenféle embereket ismerhetek meg és, hogy mindig pörögnek az estéim. Elég jó forgalmunk van tekintve, hogy a háttérben mindenféle ügyes-bajos üzleteket is bonyolítunk, amikkel nekem nincs is semmi bajom. Segítjük a természetfeletti lényeket, ami a mai világban szükséges is, ha az ember életben akar maradni. Jobb szövetségeseket gyűjteni, mint ellenségeket. A szokásos rutin tevékenységeim után végül elbúcsútok Sátántól, magamhoz veszem a táskámat meg a kulcsaimat és már indulok is, hogy még időben megkezdjem a műszakomat. Szerencsére nem túl messze lakok a helytől, így csupán negyed óra séta árán már nyitom is a bejárati ajtót (amit vissza is zárok, mivel még fél óra van nyitásig), hogy aztán egy számomra tök idegen sráccal találjam szembe magam, aki éppen lazán dartsozik. Annyira meglep, hogy ott találom, hogy hirtelen megtorpanok és pár pillanatig csak felvont szemöldökkel figyelem, majd ráncba szalad homlokom és közelebb sétálok hozzá. -Bocsi, de még zárva vagyunk.- közlöm, ahogy közelebb érek hozzá, majd karba tett kezekkel megállok mellette és igyekszem nagyon határozott fellépésűnek tűnni, mint amikor ki kell valakit utasítanom, mert nem tud viselkedni. A sráccal azonban valamivel barátságosabb vagyok így is, hiszen nem egy izmos, kopasz, agyon tetovált baromról van szó. Csak egy fiatal fiú. -Egyáltalán, hogy jutottál be ide?- pillantok körbe, hátha meglátom valahol Birdiet, a tulajt, de egyedül csak ez a fiatal dartsozgat itt, amit totál nem értek. Rápillantok a karórámra, hátha elkéstem és már nyitva lennénk, de eszembe jut, hogy kulccsal jöttem be. Teljesen összezavarodok. -Na jó, figyelj.- sóhajtok egy nagyot, miközben megrázom a fejem, hogy kitisztuljanak a gondolataim. -Még fél óra van nyitásig. Megtennéd, hogy addig kimész és odakint vársz? Egyáltalán, nagykorú vagy te már? Vagy csak kólázni jöttél?- teszem fel sorban a kérdéseimet értetlen ábrázattal, majd a pulthoz sétálok és leteszem a táskámat a tetejére, hogy aztán csípőre vágott kézzel megálljak a bárszék mellett és várjam a srác válaszát.
Kezdőlap
Regisztráció
Belépés
