Kivételes alkalmak egyike, amikor a maradék szaktársaimmal elmegyünk kicsit szórakozni. A legtöbben már végeztek vagy kibuktak, így körülbelül tízen maradtunk, akik még a mai napig az egyetem padjait koptatuk. Ilyen ez, ha csúszol egy évet. Ez sem önszántamból van, meg tudtam volna csinálni, de túl sok időt vett az el, hogy szemmel tartsam apámat. Meg aztán otthon Hudson sem segített be túlságosan. Mindig kiborított és csicskáztatott, ami néhány alkalommal eléggé a tanulás rovására ment. Akárhányszor felhoztam ezt neki csak kikacagott és még jobban basztatott. Ilyen ez ha ennyire toxikus emberrel élsz együtt, aki ráadásul egy vérfarkas, szóval nem tartana sokáig, hogy leharapja a fejem ténylegesen is, nemcsak szóban.
Most viszont már túl vagyok jó pár shoton és két sörön, hogy jobban érezzem magam és kezdjek ellazulni. Talán már arra is megjött a bátorságom, hogy táncolni kezdjek és leszólítsak egy csinos lányt. Persze szigorúan csak a saját kategóriámból, a túl szép lányok mindig egyből elhajtanak engem. Már megvan a magam kis taktikája, az teljesen más kérdés, hogy az esetek nagy részében még az sem válik be.
Körülbelül fél óra táncikálás és négy csaj elhajtása után úgy döntök, hogy valami ütősebbre van szükségem. Ben biztosan kinyírna, ha meglátná, hogy éppen mennyi mindent összekeverek, mert hazaérve megint a wc-t fogom megszentelni, ha egyáltalán haza tudom húzni magam.
- Egy whisky kólát szeretnék – szólok oda a pultos srácnak, aki csak bólint és már készíti is nekem. Amint ideadja az italom, odaérintem a telefonom a terminálhoz és ki is van fizetve. Egy tátogással köszönöm meg neki, mire bólint. A pultnak háttal fordulva bámulom a táncparkettet, mire három Hudson kaliberű srác sétál oda hozzám.
- Mit iszol, Öcsi? – kérdezi az egyik, már ennyiből süt róla, hogy nem sok ésszel áldotta meg a sors, de ki vagyok én, hogy ítélkezzem.
- Whisky kólát – válaszolok vigyorogva és belekortyolok az italomba a szívószálon keresztül.
- Nekünk is vegyél már – szólal meg egy másik, mire csak lemondóan bólintok.
- Ne haragudj, nincs annyi pénzem – húzom el a számat és valójában nem hazudok. Ez az utolsó ital, amit ma meg tudtam engedni magamnak. Nem dolgozom, az ösztöndíj nagy része elmegy a lakbérre és apámat sem kérhetem meg mindig, hogy adjon pénzt.
Elindulnék vissza a táncparkettre, mire a harmadik a pólómnál fogva visszaránt és egy hatalmasat üt az arcomba. Elejtem az italom, ami jobban fáj, mint az ütés, de mielőtt síránkozni kezdenék a másik oldalról is kapok egy ugyanilyen öklöst. Esélyem sincs ez ellen a három srác ellen. Mindössze abban reménykedem, hogy a biztonsági hamar meglát vagy a pultos vagy valaki. Bárki.
Nem telik el sok idő, már a harmadikat kapnám, amikor egy lány. Igen, egy lány megjelenik és behúz az egyiknek. A legocsmányabbiknak, aki kopasz és szét van varrva. Emellett rettentően magas és izmos. Csodálkozva nézem végig, ahogy elbánik velük, majd hozzám fordul.
- Még sosem voltam ennyire királyul! – kiáltok fel és mit sem foglalkozva a távolságtartással megölelem. – Nagyon szépen köszönöm – hálálkodom és még mindig ott lebeg a szemeim előtt, ahogy behúz nekik. Ez valami hihetetlen.
- Én faszf... Blaze vagyok – rázom meg a fejem lemondóan. Túl sokszor hív Hudson faszfejnek és néha már enyhén ittas állapotban úgy szoktam bemutatkozni. A múltkor, mikor Bennel ittunk a két utcára lévő kis kocsmában pár lánynak faszfej néven küldtem italt. Aztán még a székről is leborultam. Szép történet. – Nekem kellene meghívni téged a megmentésemért.