Elküldésének ideje -- Kedd Márc. 31, 2020 10:05 am
i hatesleeping alone
blaze && mack
– Valójában egy szóval sem mondtam, hogy beszélj vele – dünnyögöm csendesen, mert kezdem úgy érezni, hogy nem tartunk sehová, csak MINDENÁRON haragudni akarsz rám, mondjak vagy tegyek bármit is. Pedig esküdni mernék, hogy régebben ez nem volt ennyire nehéz. Még akkor sem, amikor volt az az időszak, amikor VALAMI gebasz volt nálatok otthon – amiről ugyebár sosem beszéltél –, mert akkor tudtam, hogy finoman kell bánni veled, mint egy porcelán családi örökséggel. Csak tudod, az van, Blaze, hogy néha jólesne, ha valaki velem is kedvesen akarna bánni, és nem venne magára minden szarságot, amikor én csak segíteni szeretnék. Lepöckölöm a hamut a csikkem végéről, és inkább nem is mondok többet, amíg ugye vissza nem forgatom az időt, aztán csak elmosolyodom, amikor VÉGRE valamivel sikerül egy kicsit jobb kedvre derítselek. – Igazából... Igazából igen. A szemedbe nézek, és közelebb hajolok hozzád, és csókot nyomok a szádra, aztán meg sem várom, hogy mit reagálsz, csak kimegyek a szobából, és visszaforgatom az időt fél órával korábbra, amikor bejöttem a bejárati ajtón.
Szóval. Nem tudom, hogy ez mennyire számít nemi erőszaknak amúgy. Nem ez volt az első alkalom, hogy megcsókoltalak. Te egyikre sem emlékszel – ahogy erre a mostanira sem fogsz –, mert az idő visszaforgatása, hacsak nem fogom a kezedet, vagy nem érek hozzád közben, a világon mindenre érvényes, kivéve rám. Én ugyanolyan maradok, az én tapasztalataim és emlékeim megmaradnak, de számodra csak olyan, mintha ez egyszerűen meg sem történt volna. Sokat próbálkoztam amúgy vele, mert elég stréber vagyok, és ki akartam zárni azokat a tényezőket, amelyek mondjuk a tér-idő-kontinuum összeomlásához vezetnek: az biztos, hogy nem hozok létre alternatív világokat minden egyes ugrással – HÁLA A JÓ ÉGNEK, AZ KÉNE MÉG –, és az is tuti, hogy nincs egyszerre több Mack a visszaforgatott idősíkokon, tehát nem kell attól tartanom, hogy összefutok saját magammal, és beomlasztom azt a kibaszott tér-idő-kontinuumot, ugye. Tehát nem tudom, hogy ez mennyire számít nemi erőszaknak. Már sokszor, nagyon sokszor megcsókoltalak, és te egyre sem emlékszel. Általában megvártam a reakciódat, de sosem az volt, amit szerettem volna látni, ezért inkább menekültem: térben menekülni nem lett volna elég, ezért az időben menekültem, öt perccel, egy órával, öt nappal korábbra, hogy ne veszítsem el a barátságunkat. Tulajdonképpen most egyáltalán nem volt megfelelő sem az idő, sem az alkalom ahhoz, hogy megcsókoljalak: gyakorlatilag mindenfajta kommunikáció ki- és félresiklott közöttünk, de azt hiszem, én már megszoktam, hogy így vetem ki magam a zuhanó repülőből, miközben már ott van az ujjam az ejtőernyő kioldózsinórján.
Szóval fél órával korábban van, bejöttem a bejárati ajtón a kulccsal, amit Hudson jóvoltából másoltam magamnak, hangtalanul beteszem magam mögött a szobád ajtaját, és bemászom melléd az ágyba. Ezúttal sokkal óvatosabban, hogy nehogy felkeltselek. Éppenséggel csak szipognom nem kéne közben az elfojtott sírástól.
Igazából azt nem tartom furának, hogy Mack a buli után félrészegen hozzánk jött haza. Végülis a lakásunk a belvárosban van. Mondjuk tudtommal az övé is, de ott egyedül lenne Cica úrral, aki valljuk be, az egyik legvérengzőbb szörnyeteg, akit Isten valaha teremtett. Itt meg legalább nem unatkozik és megkarmolni sem akarja senki. Habár Hudson néha lehet. A lényeg, hogy valószínűleg itt otthonosabban érzi magát. Bírom Mack-et, de a falra tudok mászni, amikor bárki megpróbálja megmondani, hogy mit csináljak. Szeretek a saját módszereimnél maradni még akkor is, ha azok éppen nem a leghatékonyabbak és más ember számára idiótának tűnhetnek. Valahogy még mindig életben vagyok ebben a sötét világban, nem? Akkor meg szeretném továbbra is úgy alakítani az életemet, ahogyan az nekem jól esik. - Akkor most mire akarsz kilyukadni? – értetlenkedem. – Még az előbb az volt, hogy beszéljek Hudsonnal, hogy legyen velem normálisabb és hogy Sadie sem tökéletes. Lehet, hogy nem az, de velem nem szokott rosszul bánni. Most pedig kicsit kiforgatod azt, amit én mondtam neked. Nem azért merek ellened kiállni, mert nem tartalak annyira csak veled könnyebb. Nem fogsz rám ordítani vagy a képembe röhögni, ha azt mondom, hogy nem takarítom ki a szobádat – válaszolom, s közben megforgatom a szemeimet. Nem értem, hogy ez most miért kellett ide hajnalok hajnalán. Komolyan csak nyugiban végig szerettem volna aludni az éjszakát és nem gondolni az amúgy meg tökre nem elkicsinyülő problémáim felett, mert néha azt hiszem ezek a dolgok nem számítanak. Mindössze anyám eltűnése és apám alkoholizmusa a lényeg, de rá kellett jönnöm, hogy nagyon nem így van. Meglepődve tapasztalom, ahogy Mack megfogja a csuklómat és visszarepít az időbe. Mindössze néhány másodperccel előbbre és az eldobott csikk ott lebeg előttünk, míg a lányel nem helyezi az ablakpárkányon. Az ámulat teljesen magával ragad és hatalmas vigyorral nézek Mack-re. - Még egyszeeeer – nyöszörgök, mint egy ötéves óvodás, aki azt akarja, hogy az óvónéni megint lökje meg a hintában. – Ez annyira király volt! Azt el tudod intézni, hogy addig menjünk vissza, mikor ideértél és ne ugorjak fel megijedve az ágyból csak tudjam, hogy te vagy az és aludjak tovább? – kérdezem lelkesen. Még mindig úgy gondolom, ha Sadie itthon lenne, akkor az ő szobájában csövezne éppen és engem meg leszarna. Ettől függetlenül tök jó lett volna nem megszakítani a szépítő alvásom. - Nagyon jó. Nem elég, hogy mindjárt kiesel innen, még meg is fulladsz. Másszunk le a párkányról és nem kapsz több cigit – ugrok le a padlóra, majd az ágy szélére ülök, s onnan figyelem tovább a lány mozdulatait.
Elküldésének ideje -- Szomb. Márc. 28, 2020 3:40 pm
i hatesleeping alone
blaze && mack
Igazából egy ponton már egyáltalán nem érdekel Vladislav, vagy... vagy Wladislav, vagy Vladislaw, vagy áthúzott i betűs Vladislav, vagy... NA, SZÓVAL NEM ÉRDEKEL, ez a lényeg. És valahol nagyon-nagyon mérges leszek rád, hogy tényleg ezen kell lovagolnunk ahelyett, hogy más dolgokról beszélgetnénk. Aztán meg önmagamra leszek mérges, mert pontosan tudom, hogy igazából Sadie-nek sem azokat a dolgokat mondod, amiket egy lány hallani szeretne, és ha már ennyire jól ismerlek, akkor hogy is várhatnám, hogy nekem olyasmit mondj, amit egy lány, a mi esetünkben most ez a lány itt, tehát én, hallani szeretne? És tényleg, tök igazságtalan vagyok veled szemben, de azért ha mélyen magadba néznél, te is beláthatnád, hogy mennyire, de mennyire igazságtalan velem szemben ez az egész. Még akkor is, hogy ha a helyzetem megérdemelne egy kurva nagy hashtag MINEKMENTODA-t. – Szerintem nem kell erről senkivel sem „beszélgetni”, tudod? – Oldalra biccentem a fejemet, és a tekintetedet keresem. – Mármint, ami engem illet, a nagy beszélgetéseknek mindig az a vége, hogy sírni kezdek, és igazából én kérek bocsánatot olyan dolgokért, amikről tökre nem én tehetek, még akkor is, ha én vagyok az áldozat. Mármint, rólad nem feltételezem, hogy ekkora nyomorult lennél, de ez nem olyan dolog, amit bárki mással meg kellene értetned. De látod, velem szemben képes vagy kiállni magadért, nem? Ha meg akarnék sértődni, akkor azt mondanám, hogy talán azért, mert engem nem tartasz annyira, mint őket, de azért remélem, nem erről van szó – teszem hozzá nevetve, de azért BASZKI, ugye nem fogod ezt mondani? UGYE? A kidobott csikkre mindenesetre a magasba rebben a szemöldököm. Mármint, mi a fasz? A saját csikkemelet átveszem a jobb kezemből a balba, a jobbommal pedig megfogom a csuklódat, hogy velem utazz – visszapörgetem az időt, a csikk pedig visszaröppen hozzánk, az emeletre, és ott reszket előttünk, mintha küzdenie kéne a dolgok természetes folyása és az én erőm ellen, és fogalma sem lenne, hogy mihez kezdjen. Az ajkam közé csippentem a saját szálamat, aztán megfogom azt az elárvult szerencsétlent, elnyomom a párkányon, és lefektetem, hogy majd később kidobjam a kukába. Eleresztem a kezedet, aztán hussanva ugrunk előre a rendes időnkbe tizenöt másodpercet. Csak majdnem szédülök ki tőle az ablakból. – Hogy mit mo-- Kérdezném, de hozzáérsz a térdemhez, és a torkomon akad a szó, és előbb a combom, majd a karom lesz csupa libabőr. Félrenyelem a füstöt. – Igazad van – mondom köhögve, és hátradőlök, már amennyire a párkányon ülve tehetem, de a súlypontom már legalább így is inkább van a szobában, mint odakint. – Látod, hogy vigyázunk egymásra? – Rád mosolygok, és igyekszem nem feltűnően reszketni az izgatottságtól. Mintha megint tizennégy lennék, basszus.
Elküldésének ideje -- Csüt. Márc. 26, 2020 4:00 pm
if you like socially awkward, i'm your guy
Blaze the awkward turtle &&pal Mack
Ez az este furcsábban nem is alakulhata. Ahelyett, hogy a földre ledobott üres sörös dobozaimmal aludnánk romiba, most itt cigizek az ablakpárkányon a szakadt pizsamanadrágomban és egy elnyűtt sötétkék pólóban az oldalamon Mack-kel, aki még a buliszerkójában van. Minden annyira elcseszett, s azért ő sem hagyja, hogy erről elfelejtkezzek. Annyira szeretnék csak egy napot az életben, amikor nem kell senki mással foglalkoznom. Még Sadie-vel sem. Egy napot, ahol élhetnék a kis álomvilágomban és aminek én vagyok a királya és menőnek érezhetném magam. Ezzel szemben én vagyok azaz elnyomott szar kölyök, akit mindenki csak csicskáztat és semmibe vesz. Ez aztán nagyon jó hozzáállása a dolgoknak mindenki részéről. - Tudom, de ő lengyel és dupla vével írják meg azzal az áthúzott l betűvel csak mindig le szokta egyszerűsíteni, hogy könnyebben megjegyezzük. Jóarc az a srác nagyon – mosolyodom el. Még midnig viccesnek tartom, hogy kvázi az egyetlen ember, akinek ki tudom önteni a szívem úgy igazán a világ másik részén él, Lengyelországban és valószínűleg a mondandóm felét sem érti meg, mert sokszor számomra érthetetlen szavakat nyög be, ha éppen panaszkodom neki. Ja és azt említettem már, hogy nyolc évvel fiatalabb tőlem? Talán most kellene tinédzsernek lennem, ez a korosztály lehet, hogy jobban értékelne. A hamut végig kiszórom az ablakon. Nem nézek már Mack-re, csak hallgatom, ahogy hozzám beszél. Ő sem tart többre másoknál, s a színtelen hangnem tényleg sokszor arra engem következtetni, hogy nem valami nagy rajongóm a lány. - Jó majd beszélek velük erről, ha úgy érzem, hogy készen állok rá. Nem kell ebbe belekényszeríteni – az utolsó slukk után kiejtem a csikket az ablakon. Nem én vagyok a világon a legnagyobb környezetvédő, de sosem érdekelt különösebben. Az életem szar, a földnek is legyen szar. - Ne lógasd ki a lábad, ki fogsz esni és ha eszméletlenül fekszel ott lent az utcán, a boszorkány erőd sem tud segíteni rajtad – óvatosan hozzáérek a térdéhez. Ezzel azt próbálom jelezni neki, hogy húzza bentebb. Nem igazán akarok most egy balesetet végignézni.
Elküldésének ideje -- Szer. Márc. 25, 2020 9:08 pm
i hatesleeping alone
blaze && mack
– Tudom, Blaze – mondom finoman és viszonylag csendesen, és még csak bele sem pirulok, mert, hát, lássuk be, hogy te úgysem veszed a jeleket. Tudom, mert figyellek, tudom, mert aggódom érted, tudom, mert bár sosem faggattalak azokról a dolgokról, amik otthon történtek, láttam rajtad, hogyan járod meg a poklok poklát, de akármennyire szeretlek is szívatni, a méltóságodba sosem akartam belegyalogolni. Vártam, hogy egyszer talán beavatsz a családi dolgaitokba, de erre sosem került sor, ami amúgy csak egy újabb strigula azoknak a dolgoknak a listáján, amik nagyon fájnak, de túlságosan is szeretlek ahhoz, hogy ezt valaha is a szemedre vessem. Bár nem vagyok annyira vak a hibáidra, mint te a Sadie hibáira, azért eléggé rövidlátóan kezelem őket, annyi szent. – Te, Blaze, ugye, tudod, hogy a Vladislav echte orosz név? Mármint a lengyeleket általában Pawelnek vagy Pjotrnek vagy Pawel Pjotrnek hívják, de... Na, jó, mindegy – elhessegetem a gondolatot a cigarettafüsttel együtt, mert igazából kurvára hidegen hagy, hogy ez a bizonyos Vladislav – AKIT VALÓSZÍNŰLEG SZINTÉN JOBBAN SZERETSZ NÁLAM! – milyen nemzetiségű, hát inkább csak bámulok az éjszakába, és beharapott ajakkal várom a csodát. Ami, nos, nem jön. Halkan elnevetem magam, és megcsóválom a fejemet. Kihamuzok a párkányon, beleszívok a cigarettába, a hamu sercegése cirógatja a koponyám belső felét – legalább ennyi, ha már az éjszakámnak befuccsoltak. – Persze, az más – mondom olyan színtelen hangon, amennyire csak tudom, és próbálom nem meghallani, ahogy kicsikét darabokra törik a szívem. – De ugye tudod, hogy ők is csak ugyanolyan emberek, mint te vagy én? Én sem szoktam megharagudni, amikor a sarkadra állsz. Jó, egyszer tízévesen nem szóltam hozzád egy hétig, de gyakorlatilag miattad tört be a fejem, szóval az azért valamennyire jogos volt... De a maguk módján ők is szeretnek téged, igen, még Hudson is, különben nyilvánvalóan nem lakna itt. Sok minden elmondható róla, de az nem, hogy mazochista lenne. Sadie meg... Sadie meg Sadie. Sosem tudna rád haragudni – teszem hozzá, aztán pózt váltok, és kilógatom a lábamat a párkányon.
Elküldésének ideje -- Szer. Márc. 25, 2020 5:50 pm
if you like socially awkward, i'm your guy
Blaze the awkward turtle &&pal Mack
Nem sokkal később szoktam rá a cigire, hogy édesanyám eltűnt. Túl sok stressz ért akkoriban és szükségem volt valami pótcselekvésre, ami lenyugtat. Fiatal voltam még nagyon és az alkoholhoz nem nyúlhattam meg amúgy apám megitta az én részemet is, sokszorosan is, amiért a mai napig haragszom rá, s ami a mai napig kísérti. Hiába próbálom leállítani, mindig csak időszakosan sikerül. Mostanában egész rendben van. Talált munkát, süt és főz otthon, amiből mindig hozok a villába, s amit mindig Hudson fogyaszt el. Azt mondja, hogy jó az apám főztje Egyszer végre én is meg szeretném tudni, hogy ez valóban így van-e. - Körülbelül két vagy három napig elég egy doboz cigi. Ha bulizom vagy szimplán alkoholt fogyasztom, akkor egy este alatt elmegy egy egész doboz. Azokat nem számolom bele, amiket elosztogatok – magyarázom, miközben beleszívok a cigimbe. Elég szar szokás, de ez van. Ami azt illeti már nem tudnék leszokni, de nem is akarok. Túl jól érzem magam közben és ez az érzés pótolhatatlan. – Az előbb felvázoltam, hogy mennyit szívok körülbelül, de a matekot rád hagyom. Ha érdekel, akkor számold ki – kibámulok az ablakon. Ilyenkor már egy lélek sincs az utcán. Kizárólag Mack lehet annyira elbaszott, hogy még ilyenkor is betéved hozzám. Persze jó értelemben, értékelem benne ezt az őrült vakmerőséget. - Jól van na – sóhajtok fel. Néha nem tudom hová rakni a lány. Néhány megnyilvánulásából azt szoktam érezni, hogy nem én vagyok a kedvenc személy az életében, de valamilyen szinten megbízik bennem, hiszen kiskorunktól fogva ismerjük egymást. Ezért is én vagyok az, akinek be mer mászni az ágyába hajnalok hajnalán meg valószínűleg azért is, mert a legjobb barátnője nincs jelenleg itthon. - De Vladislav lengyel, Putyin meg orosz. Nem sok közük van egymáshoz – furán nézek Mack-re míg kifújom a füstöt. Remélem, hogy ezt csak viccnek szánta. Ha nem, akkor reggel, amikor felkel hosszas tájékoztatást kap majd Európa földrajzáról és történelméről. - Az más – mindössze ennyit tudok kinyögni. Mack-kel könnyebb beszélgetni. Ő nem fog leordítani és nem fog megalázni mások előtt, ha kiállok előtte az igazamért. Hudson megtenné. Sadie-vel kapcsolatban pedig annyira elfogult vagyok, hogy egy rossz mozdulatát sem venném észre soha.
Elküldésének ideje -- Szer. Márc. 25, 2020 3:37 pm
i hatesleeping alone
blaze && mack
– Ha kiszámolod, hogy az elmúlt évben hány doboz cigit szívtál el, akkor szerintem te is könnyedén megsaccolhatod – nyöszörgöm a párnádba, aztán ugyebár megpróbálom magam összekanalazni az ágyadból, ami már félig ki is hűlt, LASSAN MÁR OLYAN RIDEG, MINT A KIBASZOTT SZÍVED, BLAZE, istenem, miért, miért, miért éppen beléd kellett esnem? – És nem akarok sztalkernek tűnni, de mivel gyerekkorunk óta ismerjük egymást, kábé eléggé képben vagyok vele, hogy a szottyadt kis tüdődnek hány doboz cigit kellett beszopnia. Én is megrántom a vállamat. – Én nem haragszom, félig még alszom, de hülye kérdésekre csak hülye választ várj, jó? – Kibukfencezem ugye az ágyadból, nyújtózom egy nagyot, DE MINEK, igazából a cheerleading edzéseket is hozzászoktam, hogy senki sem bámul meg, hiszen ott minden srác meleg – és a legtöbbjüknek sokkal több CLASS jutott, mint nekem, istenem, bár úgy tudnám tekergetni a fenekemet, mint ők! –, aztán felnevetek, ahogy Vladislav védelmére kelsz. – Bocs, nem akartam megbántani a barátodat. Üzenem, hogy Putyin szexi, ettől majd biztos megnyugszik – letelepszem melléd a párkányra, aztán csak diszkrét szemforgatással jutalmazom a kérdésedet. Hm, miért is ne lógnának rajtam a pasik? Mondjuk azért, mert a legtöbbjük egy kilométerről kiszagolja, hogy reménytelenül szerelmes vagyok valaki másba, UGYEBÁR, és gyanítom, nálad is ugyanez a helyzet – már nem az, hogy nem lógnak rajtad a pasik, hanem hogy egy csomó lányt az riaszt vissza, hogy úgysem veheti fel a versenyt Sadie-vel. Nos, ezzel amúgy én is tisztában vagyok, csak elég hülye vagyok ahhoz, hogy ez se legyen elég ahhoz, hogy kiverjelek a fejemből. – Tudod, amúgy az lenne a klassz, hogy ha nem csak velem szemben állnál így ki az igazadért, hanem mondjuk Hudson meg a többiek ellenében is. Igen, Sadie-re is célzok. Amikor ő oszt, akkor azt is úgy veszed, mintha a világ legszebb bókjait súgta volna szerelmesen a füledbe – mondom némiképp lemondóan, aztán meggyújtom a cigimet, majd átkarolom a felhúzott térdemet, és igyekszem figyelmen kívül hagyni, hogy nézel. Mert szoktál nézni, igen, bár sajnos sosem úgy, ahogy szeretném, hogy nézz, és már csak ettől is sírva tudnék fakadni, hát inkább jobb nem is viszonozni a tekintetedet, mert egyből illúziókba ringatnám magamat.
Elküldésének ideje -- Hétf. Márc. 23, 2020 12:47 am
if you like socially awkward, i'm your guy
Blaze the awkward turtle &&pal Mack
Mack. A lány, akit sokszor nem tudok hová rakni, mint ahogy ma este sem. Kiskorunkban még okés volt ez az egész szituáció, mint ami most is történik, de jelenleg csak összezavar. Az esetek többségében a lány nálunk van. Olyan, mintha ő is a villa lakója lenne annak ellenére, hogy elég gazdag családból származik tudtommal – ha nem, akkor csak nem figyeltem soha, mert Sadie-t bámultam – és telik nekik arra, hogy saját lakásuk legyen a városban. Ott laknak kettesben a macskájával. Az ő helyében én ezt kihasználnám és örülnék, hogy nem másik három emberrel kell osztozkodjak, ráadásul az egyik egy Hudson Spencer. - Honnan tudod, hogy milyen a tüdőm? – húzom össze a szemöldökeim. Oké, hogy nem vagyok egy Adonisz, de a tüdőmről nem kell rögtön azt feltételezni, hogy szottyos. Mondjuk ő pontosan tudja, hogy már gimiben sem bírtam lefutni egy kört normálisan, de az csak azért volt, mert mindig fájt a lábam. Na jó meg a tüdőm miatt is, mert úgy lihegtem, mint egy veszett kutya, de neki ezt már nem feltétlen eleveníteném fel. - De most ezért ne haragudj. Nem azért mondtam a szervkereskedő bizniszt, mert annyira pénzre lenne szükséged. Csak vicces akartam lenni, ami úgy tűnik, hogy nem jött össze – rántom meg a vállam, miközben az uzsonnás dobozomhoz hasonló Amerika Kapitányos gyújtómat pörgetem az ujjaim között. - Vladislav nem tizennégy éves csak későn érő típus! – kelek a lengyel csapattársam védelmébe, akivel nagyjából két éve játszunk együtt. Még sosem találkoztunk és nem is látok rá sok esélyt, hogy ez a jövőben változna, de azért szeretek vele játszani. Jó párost alkotunk és jól tudjuk irányítani a másik három embert, ha arról van szó. Nem tolom valami profin, így csak hobbi szinten marad meg ez az egész, pedig nem lenne rossz esportolónak lenni és ebből megélni. – Amúgy meg tizenhat éves – teszem hozzá. Durva, hogy nyolc évvel fiatalabb tőlem, alig beszéli az angolt és sokszor úgy értem, hogy bárkinél jobban megért, pedig szerintem még a nevét sem helyesen mondtam. - Semmi baj a kinézeteddel, miért ne lógnának rajtad a pasik? – kérdezek vissza. Mack gyönyörű lány csak éppen nem vallja be magának. Mintha megerősítést várna erről valakitől. Mondjuk az én szavam nem sokat ér, mert én csak a faszfej Griffin vagyok és szerintem amúgyis majdnem minden lány szép. Mack szebb tőlük azért. – Nem vagyok gyökér! Nem tudom most ezt miért kell mondani. Attól, hogy meglepődtem, hogy az ágyamban talállak hajnalban, amikor nem ott aludtál el és még poénosra is próbálom venni a figurát, hogy ne legyen kínos, nem vagyok köcsög, jó? – kicsit ingerült leszek ettől a szituációtól, de nem akarok vitázni Mackkel, szinte teljesen felesleges. A nők valamiért mindig nyernek a vitákban. - Nem akarok Rainbow Seige-dzsel játszani – ezúttal a radiátorra felmászva nyitom ki az ablakot és ülök le a párkányra, hogy végre rágyújtsak a piros marlboromra. - Akkor gyere ide – nyújtom Mack felé a doboz cigit, aki mindvégig fejjel lefelé lógott az ágyról. Nem is értem, hogy nem lesz rosszul tőle. Én már régen a földön feküdnék ájultan. – Nem gyújtok rá olyan sokat bent. Általában le szoktam mászni a lépcsőház elé. Szerintem Sadie dohányzik bent a legtöbbet – fújom ki a füstöt, s közben hátradöntöm a fejem, hogy jobb rálátásom legyen a kis betörőmre.
Elküldésének ideje -- Hétf. Márc. 16, 2020 3:46 pm
i hatesleeping alone
blaze && mack
– Tudod, minden előítélet, amit a francia meg a régi amcsi filmek miatt a dohányzáshoz társítanak, arról szól, hogy mennyire kurvára is menő cigizni, és akkor itt vagy te, meg a szottyos kis tüdőd, amit még csak eladni sem lehetne, mert hát... Felnyögök. Miért is tartok erről kiselőadást? Miért is KELL erről kiselőadást tartanom ahelyett, hogy bebújnám mellém az ágyba, és magadhoz ölelnél? Már MAJDNEM ott tartok amúgy lélekben, hogy elkezdeném megint irigyelni Sadie-t – IGEN, SADIE, RENGETEG GONDOLATOM KAPCSOLÓDIK AHHOZ, HOGY MENNYIRE IRIGYELLEK, REMÉLEM, SOSEM FOGSZ TUDNI OLVASNI AZ ELMÉMBEN, MERT TUTIRA MEGGYŰLÖLSZ EGY ÉLETRE, de de amúgy, ha mégis tudsz olvasni az elmémben, akkor AZÉRT TUDD, HOGY SZERETLEK, OKÉS? Khm. Tehát már ott tartok, hogy elkezdeném irigyelni Sadie-t, de aztán rájövök, hogy valószínűleg mellé sem bújnál csak úgy oda, mert biztos összegabalyodnának a bitek a fejedben, és ugyanúgy faszságokról szövegelnél neki, mint ahogy most teszed nekem. Reménytelen vagy. De csak annyira, mint én. – Mintha nem tudnád pontosan, hogy tökre nincs szükségem pénzre – mondom inkább kvázi megsemmisülve, és még csak meg sem próbálom elnyomni a soron következő ásításomat, hálás lehetsz, hogy legalább a kezemet a szám elé teszem. – Nincs, írt egy üzit, hogy megint füles nélkül LOL-oztál, és hogy már a falat kaparta valamelyik tizennégy éves kis csapattársad vinnyogásától – mondom – és igen, ez még nagyjából belefér az ásításomba is, mert persze, megint csak Sadie-ről van szó, ugye? –, aztán a hátamra gördülök, hogy fejjel lefelé nézzelek tovább. A lábamat keresztbe téve támasztom a falnak. – Ööö. Felvonom a szemöldökömet. Vagy, mivel fejjel lefelé vagyok, neked úgy tűnhet, hogy LE-vonom, de érted, nem? – Egy: szerinted most úgy nézek ki, mint akin fürtökben csüngnek a pasik, és könyökkel kellene utat verekednem magamnak? Szerintem nem fogom észrevenni a változást. Kettő: nem vagy faszfej, ne tanuld már el Hudsontól a gyökérségeket, jó? Mondjuk, tényleg sokat segítene a megítéléseden, ha abbahagynád a LOL-t. Inkább Rainbow Siege-ezz velem, ott legalább nem tizennégy éves kis köcsögök küldenek el a picsába, hanem huszonévesek, hm? Nem mintha nem lenne mindegy, hogy melyik salty szarban kapunk ki, de ha legalább lenne egy csapattársam, aki nem team kill-lel kezdi a meccset, máris előrébb lennék egy kicsit, és a K/D-m sem lenne a béka a segge alatt. Aztán mit tehetnék? Tehetetlenül felnyögök, egy nem túl elegáns hátrabukfenccel a szőnyegen landolok, aztán nyújtózom egy nagyot. Amitől mondjuk lehet, hogy egy NORMÁLIS srácnak legalább egy icipicit tátva maradna a szája – mondom, hogy balettozom! –, de hát rólad van szó, szóval nyilván semmilyen reakciót nem váltok ki belőled. – Aha – egyezem bele a kiselőadásom után, de HÉ, mentségemre legyen mondva, én hetente pár szálat szívok csupán, amit tőletek lejmolok, szóval én MESSZE nem vagyok akkora függő, mint ti, oké? – Szerintem nemcsak a főbérlő nem örül neki, hanem a ruháitok meg a géped meg az ágyad sem, sőt, ha már itt tartunk, szerintem is elég gáz bent dohányozni, szóval akár ki is mászhatnánk a tetőre, hm? Ha már úgyis kiverted a szememből az álmot – vetem fel, és még várok egy percet, hogy meggyújtsam.
Elküldésének ideje -- Szomb. Feb. 29, 2020 8:14 pm
if you like socially awkward, i'm your guy
Blaze the awkward turtle &&pal Mack
Döbbenten állok a villanykapcsoló mellett és bámulok a lányra. Mack az egyik legvadabb ember, akit ismerek. Nem az a félős fajta lány, aki nem mer dolgokat megtenni csak azért, mert azok gázak lennének. Ő az, aki simán képes bebújni éjszaka mellém az ágyba, míg én alszok és egy percre sem nézem furának, ám mégis meglep. Kiskorunkban ez bevett dolog volt, most már kicsit furcsállom, de ki vagyok én, hogy ítélkezzek. Nem mondom, hgy annak nem örülnék jobban, ha Sadie surranna be mellém míg alszom, de arra nincsen sok esély. A lány előbb ütne le, minthogy hozzám bújva aludjon. Ilyenkor be kell érnem Mack-kel, aki valamilyen őrült módon kedveli a társaságomat. - Hát nem tudom, eladni? Valamelyik biztos sokat ér – rántom meg a vállam. – Mondjuk a tüdőm az annyira nem, elég sokat dohányzom és a májam sem a legépebb, de a többivel tudtommal nincsen baj. A vesémért sokat kaphatnál szerintem – magyarázom, mintha tényleg opció lenne, hogy eladja azt. Nem szeretném, hogy megtegye, mert kellenek nekem. Talán írnom kellene egy listát a tökéletesen működő szerveimről az ínséges időkre, ha nem jönne be a nyomozói karrier. - Sadie nincs itthon? – szinte csak ennyit fogok fel a mondandójából. Pár órája, mikor eljöttem aludni Bennel ott voltak a konyhában. Talán akkor vacsoráztak vagy valami, nem emlékszem pontosan, mert csak arra tudam gondolni, hogy a hülye Hudson megint megette a kajámat, s megint üres gyomorral kellett aludni jönnöm. - De, hogyne emlékeznék! Viszont akkor még gyerekek voltunk, máshogy hatott ez az egész. Nem érzed most ezt furcsának? Amúgy meg mit gondolnának rólad, ha kiderülne, hogy a faszfej Griffinnel alszol? Soha többé nem találnál magadnak pasit. Mack egy kifejezetten csinos és szép lány, habár nem annyira különlegesen gyönyörű, mint Sadie, de van benne valami. Nem tudnám megmondani, hogy mi teszi speciálissá. Talán senki sem. - Mindjárt csak már elszívok egy cigit. Kérsz? – az íróasztalomhoz sétálok, hogy felkapjam az otthagyott piros marlboro dobozát és kivegyek belőle egy szál cigarettát. A lány felé fordítom, hogy vegyen nyugodtan, ha szeretne, majd az ablakhoz sétálok, kinyitom és kikönyökölök rajta. Ugyanúgy, ahogy Sadie is szokott. – A főbérlő nem örülne neki, ha rájönne, hogy bent dohányzunk – végszóra meggyújtom a cigit, s egy mély slukkot szívok bele.
Egyetlen másodperce aludtam el. EGYETLEN. MÁSODPERCE. Na, jó, lehet, hogy megvolt tizennégy perc is, de ÉRTITEK A LÉNYEGET, nem? Én mindenesetre úgy érzem, hogy egyetlen másodperce aludtam el, hát amint elkezdesz velem kiabálni, felnyögök, befordulok a helyed melegére, és még a párnádat is a fejemre húzom, hogy ne kelljen azt hallgatnom, ahogy kiabálsz. Hát most komolyan, még aludni sem lehet hagyni az embert? Miért kell mindig ENGEM bántani? Aztán azért persze tudsz olyat mondani, hogy lesokkolódjak egy őszinte pillanatra. – Hogy mi van? – A párnával együtt emelem fel a fejemet, de hiába van rajtam sisakként, így is fejbe vág, amit mondtál. – Mi a picsát akarnék én bármelyik szerveddel is? – HMM, IGAZÁBÓL vannak ám MINDENFÉLE terveim MINDENFÉLE szerveddel, de ahhoz nem árt, hogy ha rajtad, illetve benned vannak, mindenesetre ezt nem most fogom az orrodra kötni. – Ha szólok, hogy itt akarok aludni, akkor halál udvariasan felajánlod Sadie szobáját, amiért ő úgysincs itthon, vagy Benji szobáját, amiért ő úgysincs itthon, vagy Hudson szobáját, amiért--- Említettem már, hogy egy pillanattal ezelőtt még aludtam? Felnyögök, és a matracba temetem az arcomat. Igen, a párna még mindig a fejemen van, de továbbra sem véd meg a hülyeségeid ellen. – Szóval nem egyedül akartam aludni egy üres ágyban, mert azt otthon is megtehetem. Nem emlékszel, hogy régen folyton besunnyogtam hozzád? – Mármint oké, azt hittem, hogy full jelentéktelen vagyok a szemedben, de azért HAHÓ, emlékezhetnél arra, hogy egy lány önszántából bebújt az ágyadba, nem? Várj, ez azt jelenti, hogy én még nálad is szánibb vagyok, mert MINDEN srácra emlékszem, aki valaha is bebújt az ágyamba önszántából? Várjunk, talán nem kellene ennyire hangsúlyoznom az ÖNSZÁNTÁBÓL kifejezést, mert emiatt TÖKRE olyan, mintha amúgy túszul ejtenék embereket, hogy becipeljem őket az ágyamba? Mert amúgy nem, erre sem szokott sor kerülni. Vagy az, hogy az éj leple alatt bemászom melléd, az pontosan annak minősül? UGYE, NEM? – Nem lehetne inkább, hogy szépen visszabújsz az ágyba, szépen befogod a szádat, szépen visszaalszunk mindketten, aztán reggel nem beszélünk arról, hogy átöltelek-e álmomban, vagy sem? – Nem tudom, hogy volt-e valaha nyöszörgés ennyire kérlelő is egyszerre, de szerintem ez most tökre az volt!
- Baszki én ezt már nem hiszem el! – kiáltok fel, s nagy lendülettel lekapom magamról a fejhallgatót. Megint vesztettünk a lolban. Ma már zsinórban harmadszor. Nem bírom felfogni, hogy van valami, amiben tényleg jó vagyok, de egy olyan szar csapatot sikerült összeszednem, hogy folyamatosan alul maradunk. Így sosem válik majd belőlem esportoló. Nem mintha az lenne életem álma, de kiegészítésként a nyomozás mellé nem lenne rossz. Plusz jól is lehet vele keresni. Persze rólam van szó, miért is jönne össze bármi is? Idegesen kapcsolom ki a laptopom és néhány szitokszó hagyja el a számat, ahogy a konyhába battyogok. Ben az asztalnál ül és a telefonját nyomogja, Sadie a pultnál van teljes puccban. Gyönyörűen néz ki, mint mindig, de most túlságosan mérges vagyok ahhoz, hogy megdicsérjem. Ma lesz valami buli az egyetemen, én is hallottam róla, de nincs energiám a vesztes meccsek után menni. Kinyitom a hűtő ajtaját és az Amerika kapitányos dobozom után nyúlok, amiben még ott van a lasagna, amit ebédre csináltam. Kis elégedettséggel tölt el, hogy mindjárt megehetem, nézhetek valami filmet, lenyugodhatok és álomra hajthatom a fejem. Ez természetesen nem így történik, mivel mikor kinyitom a dobozt azzal kell szembesülnöm, hogy az üres. - Oh hogy az a...! Kinyírom Hudsont! – kiáltok fel, mire a másik két lakótársam tekintete rám szegeződik, de olyan szinten felment az agyvizem, hogy nem tudok most velük foglalkozni. A három vesztes meccs és a vacsora hiánya olyan most számomra, mintha kitört volna a zombi apokalipszis. Mondjuk az menő, az kitörhetne. Na mindegy. A szobámba visszaérve előveszek egy doboz sört az ágyam alól, ahol rejtegetem Hudson elő, hogy legalább ezt ne nyúlja le tőlem. Másfél órán keresztül még dühöngök az egyik Marvel film nézése közben és sörözök, mire végre eluralkodik rajtam az álom.
Rémülten, kapálózva pattanok fel az ágyból, amikor arra ébredek hajnalok hajnalán, hogy valaki fekszik mellettem. Nem emlékszem, hogy bárkit is felhoztam volna... úgy az elmúlt egy évben. Még egy sikoly is elhagyja a számat rémületemben. Gyorsan a lámpához rohanok, hogy megláthassam, hogy ki tört be hozzánk és ki készült éppen ellopni a májamat, hogy eladhassa azt a feketepiacon. - Mack, az Isten szerelmére, te mégis mit csinálsz itt? – rivallok rá a lányra. – Ha itt akarsz aludni, akkor szólj és ne fosass össze! Vagy el akarod lopni valamelyik szervemet?
Hudson nem sokkal nyugtázta a kopogásomat azon kívül, hogy, nos, ajtót nyitott, amit amúgy tök nagyra értékeltem, másrészt, hogy felvont az egyik szemöldökét, aztán megrándította a vállát. Általában ezt a fajta reakciót szoktam kiváltani a srácokból. Az a szerencsés együttállás áll fenn esetünkben, hogy Hudson nem az a típus, akitől én engedelmesen hanyatt vágnám magam, hát nem fogok eret vágni, amiért nagyjából egy hümmögéssel letudja, hogy megérkeztem; a következő mozdulattal már beslisszolok a sötét lakásba, fél pillantással nyugtázom, hogy Sadie szobájának ajtaja nyitva, de maga a szoba üres – ezek szerint nincs itthon –, hogy Landon ajtaja csukva, és hangosan szuszog mögötte, a tiéd pedig... Nos, egy zár nem jelent nekem különösebb akadályt, ezt azt hiszem, mindketten tudjuk: ha meg mégis, hát visszapörgetem az időt, és megpróbálom újra. Találkoztam már olyasfajta boszorkánnyal, aki megpróbált meggyőzni arról, hogy ha visszaélek az erőmmel, akkor el fogom veszíteni előbb vagy utóbb, de nem tudom, hogy ez valóban akkora tragédia lenne-e, mintha nem használhatnám akkor és úgy, amikor és ahogyan éppen kedvem szottyan hozzá. Mégis mit kellene csinálnom vele? Tartogassam, hogy majd egyszer hátha megmenthetem a világot? Erősen kétlem, hogy erre lehetőségem nyílna. Csendesen teszem be magam mögött az ajtót a sötétben, és bebújok melléd az ágyba, ahogy általánosban is tettem, ahogy a táborokban is csináltam, ahogy gimiben is, bár azért ott már határozottan ritkábban. Volt-e bűntudatom miatta? Egyszer a fejemhez vágták, hogy talán azért nem bírsz becsajozni, mert folyton a nyakadban lógok, és totálisan kisajátítalak; aztán már nem csak egyszer, hanem különösen sokszor, de valójában nem ezért maradozott el a dolog, sokkal inkább azért, mert annak a néhány alkalomnak a során, amikor gimiben sort kerítettem rá, már reszkettem melletted, annyira szerettem volna, hogy végre befogd a szádat, hogy inkább felém fordulj, és megcsókolj végre ahelyett, hogy arról magyarázol, hogy mi mindent megtettél Sadie-ért, hogy végre rád figyeljen. Valószínűleg most sem tenném meg amúgy, ha nem ittam volna túlságosan is sokat. Nem annyira sokat, hogy összehányjam a lakásotokat, nem annyira sokat, hogy soha se akarjak hazamenni az egyetemi buliból, éppen csak annyit, hogy kicsit bátrabb legyek a szokásosnál, hogy kicsit jobban akarjak nosztalgiázni, hogy kicsit jobban fájjon a hiányod, mint amúgy minden más alkalommal. És nem csinálok semmit, csak bámulom a plafont, amíg nem fordulsz úgy álmodban, hogy belém ne ütközz. De nem szeretném, hogy felébredj. Hadd lopjak magamnak néhány boldog órát, jó?
Kezdőlap
Regisztráció
Belépés
