A napirendem mindennap megismétli önmagát, nem változik, rutinszerűen behúzom a függönyöket napfelkelte után és a félhomályban elütök jó pár órát, amíg nem tudom magam hasznosítani. Az ágyam alatt porosodó dobozok társaságában töltöttem a napom, bár nem a kartonlapok adtak elfoglaltságot, a bennük rejlő könyvek. Néhány ősi írás, amit még magam sem tudok feldolgozni, de ezek fejtegetésében legalább sikeresen elvesztem az időérzékem. Tisztában voltam azzal, hogy nem voltam egyedül, Mack jelenlétének zaja a fülhallgatón át is hallható volt, őrületbe is kergetett, de nem szóltam. Sadie, Blaze, no meg én is kedveltük a lányt, hiába volt egy igazán egyedi szerzet. Nem vagyok orvos, de fejben már négy mentális betegséget diagnosztizáltam nála, amiért Sadie a minap jó erősen tarkón is vágott.
A szobám meleg, aranybarna árnyalata a hosszadalmas órák végeztével feketévé vált, így a zárral bíbelődtem egy sort mielőtt egy nyikorgással kinyitottam volna az ajtót. Már nem kell attól tartanom, hogy a félig-meddig velünk lakó lány szeme láttára válok emberféléből hamuvá, hiába oldaná meg száz problémámból mindet. A konyha felé veszem az irányt két okból: az egyik az, hogy arról jön az enyhe csámcsogó hang és a gazdájának illene köszönni, a másik pedig, hogy szívesen ennék valamit, ami végre nem cseppfolyós. Beléptem, és már a nevem hallom egy nőies sikoly ölelésében.
- Általában több erőfeszítést szokott igényelni, hogy egy nő a nevemet kiáltsa, de szia neked is - utolsó három szavam egy torzult, de szórakozott nevetésbe fordult át, majd a hűtőbe nyúlva kivettem a narancslevet és töltöttem két pohárral, odaszállítva hozzá a másodikat. - Ne magyarázkodj, senkit sem zavarsz itt - vágtam félbe mondandóját, Hudson pedig egy felfuvalkodott seggfej, akit szívesen kiköltöztetnék, ha tehetném. Erre a látványra pedig jobb volt kijönni, mint amilyenekkel az átokként emlegetett lakótársunk szokott minket fogadni. Mack egyértelműen, visszavonhatatlanul bele volt esve Blaze-be, ezt a hülye is észrevette, csak az a probléma, hogy sem Sadie, sem Blaze nem a legélesebb kések a fiókban. Ezért is volt ez egy kimondatlan titok köztem és Mack között, s ezért sem erősködtem, hogy költözzön ide Hudson helyett. Kellemetlen lenne neki. Megragadtam a szék háttámláját és vele szemben leültem. - Szoktam enni, de nincs rá szükségem. Csak az íze miatt, elfogadom, köszönöm - rázom a fejem egy halk kacajjal, és az életlen kések listájára kíméletlenül felvéstem Mackenzie nevét is, de ő aztán nem bánt itt senkit, így én sem nevezem egyszerűnek. Ő maga is tudta, hogy hülye a kérdésének egy része.
Nagy sóhajjal állok fel a kényelmemből kiszakadva, hogy tányérral és villával térjek vissza az asztalhoz. Szedek magamnak egy valódi gyerekadagot, mert sem az éhhalál nem fenyeget - legalábbis olyan nem, amit Mack brokkolis tésztája megmenthetne -, és amúgy sem enném meg a többiek elől feleslegesen. Hiszen én vagyok a háztartásban az egyetlen, akibe kár az étel, úgyse hasznosítja a szervezetem.
- Mit olvasol annyira? - kíváncsiskodva nyújtózkodtam, hogy kivegyem a szavakat, amik amúgy is bosszantóan aprók és még fejjel lefelé is voltak az én perspektívámból. Pár levésett szót azonban sikerült lelopnom róla és egy pofátlan vigyorral arcára emelem a tekintetem, miközben egy adag tésztát dobtam a számba. - Boszorkánymesterség, ha jól tippelek, fincsi. Bár mi mást is olvasgathatna egy kezdő boszorkány - forgattam meg szemeim, majd hátradőltem a székemben. A brokkoli ízét hiába szerettem, egészen másra vágytam. - Éppenséggel a szobámban pontosan hatvanhét könyvet tárolok a boszorkányokról és minden kis titkukról. A főnököm boszorkány, a legjobb barátom varázsló, ráadásul egy hatszáz éves varázsló a pártfogóm, bár most nem felvágni akarok, csak... bemutatom, milyen tájékozott vagyok - támaszkodom alkarjaimmal az asztalra, cinkos félmosolyra húzódott ajkam, ahogy belegondoltam miképpen tudnám ezt a hasznomra fordítani. Pofátlanul forgattam az ételfoltos villámat az irányába, azt sugallva, hogy talán birtokában vagyok annak a tudásnak, ami az ő tarsolyában kéne legyen. Nem vagyok híve a felesleges csacsogásnak, a boszorkány témára pedig úgy lecsapok, mint molylepke a lámpára. Mack pedig ne érezze magát zavarban, miután megkérdezte, hogy csak nézem-e a vacsorámat, vagy eszek is. - Sok sikert azért, nehéz mesterség, de csak-csak menni fog -
rántottam meg a vállaimat, miután újra szerelmesen visszafordultam volna a tésztámhoz, hogy lassacskán, élvezve minden ízt elfogyasszam.