A nagy alkohol mennyiségtől hirtelen minden egyre szebb és egyre rosszabb egyszerre. Lehetséges ez egyáltalán? Az érzelmeim egyik pillanatban a toppon vannak annak ellenére is, ha éppen a padlón fetrengek és azt hiszem a mennybe jutottam, s akkor is ha éppen Sadie-re gondolok és eltölt a szomorúság. Mert miért ne lennék szomorú? Az a lány maga a tökéletesség, még a nők is megfordulnak utána, a meleg férfiak is, akik egy bottal nem nyúlnának hozzá. Hogyan is képzelhetném, hogy pont én majd a közelébe férkőzhetek? Én, aki néhány dögös csajnak faszfej néven küldött italt. Habár a szőkének tetszem, ez tuti. Elég elcseszett egy ízlése van, de ez nekem csak jó.
- A szöszi mást is köszönhetne, ha érted mire gondolok – vigyorgok bugyután. Idejét sem tudom, hogy mikor szexeltem már utoljára. Talán volt az már egy évvel ezelőtt is és az sem sikerült túl jól. A lány túl részeg volt és utána kidobta a taccsot. A mai napig győzködöm magam gyengébb pillanataimban, hogy az nem az én hibám volt. Mindössze a sok alkohol így hatott ki a szervezetére. Én jó voltam. Ja, persze.
Úgy kapaszkodok Benbe, mintha az életem függne tőle. Egy rossz mozdulat és a nyakam törhetem. Hiába tekintek előre, nem tudom behatárolni, hogy hol járunk éppen, pedig mindennap elsétálok itt a kocsma előtt. Ha egyáltalán még a kocsmánál vagyunk.
- Ha elfogyott nekem még otthon van cigim, valahol. Majd adok én, ne aggódjál – próbálom megveregetni a vállát, természetesen sikertelenül. Abban sem vagyok biztos, hogy egyáltalán képes voltam megmozdítani a kezemet.
- Te bugyit hordasz? – kérdezem csodálkozva, s közben egy hatalmasat szívok bele a cigibe, amitől rögtön köhögni kezdek, mintha ez lenne az első szál cigi életemben. – Mármint ha bugyit hordasz én nem ítélkezem, egyszer én is felpróbáltam egy csipkés tangát még gimiben egy lány kedvéért – magyarázom, mintgey nyugtatásként, hogy jobban érezze magát. Nem szégyen ez a mai világban!
A földön fekve úgy érzem, hogy végre hazaértem, még ha ez nincs is így. Büszkén mosolygok csukott szemekkel, hiszen ha most egy lány elsétálna itt, ha a szőke beérne a kocsmából, akkor megtekinthetné az újonnan edzett hasamat, de Ben nem hagyja, hogy sokáig élvezzem a szituációt.
- Már három kockám is van? Ez annyira menő – válaszolok önelégülten. Hölgyeim készüljetek, Blaze Griffin pályára ért! – Jó hát edzhetünk közösen, ha hazaértünk átöltözöm és indulhatunk – végszóra megérzem a fogadott öcsém kezét a csuklómon és erősen ránt fel. Nem segítek neki egy pillanatig sem. Nem vagyok én már képes erőt venni magamon, majd az edzésen.
A villa felé menet hallgatom, ahogy a volt barátnőjről mesél, aki elég mély nyomot hagyott benne. Mint bennem Sadie, csak ők együtt is voltak. Csak szakítottak. Most már nincsenek együtt.
- Majd én felkeresem Melát is beszélek vele! A főnyereményt hagyja ki éppen – nyugtatom barátomat összefolyó szavakkal. Én Mela helyében még Bennel lennék, hiszen látszik rajta, hogy még mindig fáj neki ez az egész. Elég sokat búslakodik, még részeg óráiban is.
A villába érve már nem tudok megszólalni. Hagyom, hogy Ben kinyissa előttem az ajtót és útamra engedjen. Még neki megyek a konyhaszekrénynek, ahogy átvágok a konyhán, hogy eljussak a wc-be. Mindössze néhány lépés választ el attól, hogy a wc felé görnyedve okádjam ki a lelkem, de az alkohol nagy Úr és még azelőtt távozni kíván belőlem, hogy az ülőke felé görnyednék.

Mit meg nem adtam volna, hogy egy percre én legyek Blaze, ő pedig én. Társasága hiába jelentett tiszta arany komédiát, a fejemben nem szűntek a bús gondolatok, sőt egyre inkább szaporodtak, mint a haszontalan bacilusok. Járvány tört ki bennem, s egyre inkább úgy hiszem, beleszerettem a problémáimba egy plátói megszállott módon. Egy egészségtelen, végtelen tánc a démonjaimmal.
Sadie neve ma még nem bukkant fel, csak hatszor. Épp ideje volt, hogy a vörös hajra rákapjon és rögtön a lakótársunk felé terelje a szót. Ámulattal volt képes róla beszélni akár órákon át, mintha Sadie valamiféle égből pottyant angyal lenne, vagy legalábbis egy félisten. Ámor nyila nem volt kegyelmes a bátyámmal, de én hiszek abban, hogy szerelmük egyszer felvirágozhat, mint egy virágoskert.
- Gyere faszfej, a szöszi nagyon köszöni a kedvességed - veregettem meg vállát, kudarcot vallott. Bár nem tudom melyik tébolyodott lány cuppanna rá egy olyan srácra, aki faszfej álnéven fizet nekik egy italt. Annyiféle inkognitót választhatott volna magának, ő pedig mégis úgy döntött, proletár módjára lejáratja magát egy egész tömeg előtt. Ilyen az ő szerencséje, aki pedig szereti, elfogadja ezt.
Mélyről előszakadó sóhajjal nyugtáztam, hogy a cigi behelyezése ajkai közé hasonló módon hatott rá, mint a Microsoft Word-re egy egyszerű képbeszúrás - minden szétcsúszott. A sóhajom pedig tükrözte, hogy legszívesebben itt hagynám, de hozzám nőtt az a nagy, hülye, busa feje. Elővettem még egy szálat a dobozból, s már meggyújtva fektettem a szűrőt kiszáradt, szeszben ázott ajkai közé. - Ezt már ne ejtsd el, mert nincs több.
Közelebb hajoltam, hogy értsem mit beszél, de a szavai és járása annyira volt összeszedett, mint a lelki világom. Az a világ, amiről pár másodpercre egy jóízű nevetés kíséretében megfeledkeztem. Blaze volt az egyetlen, aki rövid időre, de ki tudott rángatni a sebeim nyalogatásából.
- Az én bugyimat biztos leszedhetnéd velük, de ez nem fogja a nőket az ágyadba teleportálni. Itt bókok kellenek, határozott fellépés, de jelenleg te fellépni sem tudsz, nélkülem a földön kúsznál - Rá kellett jönnöm, hogy igazán szívmelengető látvány lehetünk a hajnali lámpák fényében. Egy nádszál vékony, drogos kinézetű fiatal srác húz maga után egy testesebb, magatehetetlen másikat. Kezemmel a dzsekim zsebére csaptam, irattartóm kemény, merev borítóját megéreztem csapásom alatt. Bármikor igazoltathatnak ilyen benyomást keltve. - Te sosem.
Az este fénypontja, a hab a tortára az, mikor erőtlen karomról lepattanva lakótársam egy bokorba találta meg a kapcsot az anyafölddel. A látványt körülbelül ahhoz tudnám hasonlítani később, hogy egy legénybúcsúról hazatartó haspólós srác a természettel próbál ki egy extrém kámaszutra pózt. Embertől még nem láttam ilyen kitekeredett pózt. Ránézve csakis egy dologra volt képes a testem, eszetlen vihogásra. Agysejtjeim pedig végre találkoztak egy gondolat erejéig: Blaze ma kétszeresen kiütötte magát.
- Egy, kettő, három... - mutatóujjammal hasa felé bökdösve kezdtem számolni a kockáit, amit inkább neveznék egyszerű gyűrődéseknek a nyakatekert pozíció miatt. De ki vagyok én, hogy leromboljam az önértékelését? - Majd én segítek edzeni, hiába nem látszik, erősebb vagyok, mint bárki - húztam ki magam büszkén, majd segítő kezet nyújtottam barátomnak. Megmarkoltam csuklóját egy biztosabb fogást találva rajta, hogy előbb említett erőmet egy egyszerű mozdulattal bemutassam. Máris a talpán volt, csak a karjaimban, mint egy kisgyerek.
Sok részeget láttam már, de hozzá foghatót sosem. Leginkább agresszív alkoholistákkal volt dolgom, illetve a barátaimmal rendszeresen jártunk el kiadni a fáradt gőzt hamis személyikkel. Blaze mégis más volt, ő pont olyan, mint józanon, csak legalább tízszer furább. A normális viszont unalmas, ellaposodó személyiségek nem hiányoznak senkinek. Ő lehet egy érdekes szerzet, de egy pillanatra is lehetetlen unatkozni mellette. Mindemellett én briliáns elmének tartom, bár túl komolytalan egy detektív karrierhez.
A villa felé oldalazva meséltem neki. Meséltem arról a nyaralásról, mikor Mela kezét meg akartam kérni. Buta kölyök voltam, reméltem, hogy igent mond. Minden félretett pénzem a gyűrűjére költöttem, végül mégsem voltak golyóim ahhoz, hogy feltegyem a bűvös kérdést. Féltem, hogy visszautasít a fiatalságunkra hivatkozva. Rá két hétre meghaltam. De ezt a részletet Blaze nem kapja ezüsttálcán, csak egyetlen egy szót használva füllentettem: szakítottunk. Azt nem kell tudnia, hogy félholt vagyok és a szerelmem elvei szerint én ellenséggé váltam.
- Nézd csaaak, itt az ajtónk! - a kis fémkörbe biggyesztettem mutatóujjam, megpörgetve tengelye körül a kulcsokat, amiknek fémes csapódása megnyugvást hozott számomra. Többé nem kellett cipelnem Blaze-t, pár méter és bedobhatom az ágyába. A kulcslyukat gond nélkül betalálom, bár a huszonhat shot után amit a szeme láttára megittam, el kellett volna játszanom a minimális részeget. Nem emberi, amit művelek, ezt én is és ő is tudjuk.
A kulcs fordult, a zár pedig elengedte az ajtót, bejutottunk a villába. Egy kisebb lökést intézek vállammal Blaze-re, sugallván, hogy most már útjára engedem. Lerúgtam a cipőim az előszobába, le sem véve fürkésző tekintetem a lakótársamról, aki önkéntelenül is embertelen hangokat hallat. Mintha valami démoni dolgozna benne, pedig csak az alkohol szeretne visszajönni. Lassan haladtam a fürdőszoba felé, ajtót nyitva neki, ha esetleg nyúlcipőt venne és rástartolna a vécéülőkére.
- Ha hányni kell, most hányj, vagy tartsd bent örökké - fenséges hangnemben szólaltam meg a fürdőszobai fényből, mintha én lennék maga Dionüszosz és túl sok szeszt adtam volna szegény párának.

Valamiért nálam mindig már ott elromlik az udvarlás és a bókolás ha egy légtérbe kerülök egy lánnyal. Sokkal jobb és könnyebb lenne, ha zsigerből jönne nekem a csajozás, mint a többi fiúnak, de sajnos nem mondhatom magam ennyire szerencsésnek. Már az is jó, ha sikerül nem leégetni magam, ami valljuk be, hatalmas kihívás a számomra. Talán pont ezért is nem jövök ki annyira jól Hudsonnal többek között. Ott van bennem egy leheletnyi féltékenység, amit sehogy sem tudok kiűzni magamból, bármennyire is szeretném.
- Első lépés kész, meghívtam egy italra - mosolygok büszkén, mint aki most kapta meg élete első ötösét matematikából. Valahogy sosem jutott eszembe eddig, hogy elsőként meghívjam a lányokat egy italra. Mindig úgy gondoltam, hogy valami poénnal majd meggyőzöm őket arról, hogy nem vagyok én rossz srác. Persze ez sosem úgy sült el, ahogy én terveztem. A vicceimet nem bírják soha, csak a szemüket forgatják rá, pedig tudok elég jókat is kitalálni. Jobb, mintha azzal állítanék oda, hogy 'szia cica, van gazdád'. Úgy érzem ez a mai este valami újnak a kezdete, valami jónak.
- Jó, odamegyek és bókolok neki - bólintok és egy hatalmas levegőt veszek, de mielőtt még fel tudnék állni a helyemről újra öklendezni kezdek, így gyorsan a szám elé kapom a kezem. Érzem, hogy egy kis hányás feljön, de rögtön vissza is nyelem. Nem hányhatok itt a pultnál csinos hölgyek előtt! - Nem tudok odamenni, mert hát ömm… mindjárt kidobom a taccsot - úgy mondom ezt, mintha valami államtitkot közölnék Bennel, de erről szó sincs. Mindössze nem akarom, hogy más is megtudja, hogy rosszul vagyok. Még tudom titkolni, nem látszik még rajtam a részegség. Legalábbis én így gondolom.
- Tudod ki vörös még? - kérdezem kótyagosan, kissé vihorászva, mint egy tizenéves lány, aki a barátnőinek mesél az új kiszemeltjéről. - Sadie, Sadie vörös vagyis igazából Sadie eperszőke, de sokan azt mondják, hogy vörös. Szóval Sadie vörös - vezetem le neki, mint kémia órán a tanár a képletet. Ja és említettem már, hogy Sadie vörös? Mondjuk az a csaj szőke, akit most kiszúrtam, a szőkéket is szeretem, de senki sem olyan szép, mint a lakótársunk.
- Hudson nem ihatja meg a söröm! - kiáltok fel torkom szakadtából, s hirtelen ideges is leszek. A kajámat megeszi, velem takaríttatja ki a szobáját, a konyhát, a fürdőt és a wc-t, az alkoholomat már nem fogyaszthatja el. - Ha megissza a söröm, akkor nem lesz söröm - a hangom kétségbeesett és úgy markolom Ben vállát, mint akinek ezen múlik az élete. Minden erőmet összegyűjtve szorítom, hiszen felfogtam a helyzet súlyát. Nem engedhetem át a lakásunk macsójának még ezt is.
Míg fogadott öcsém a szőkéről mond nekem néhány szót addig a lányok asztalát fürkészem. Már ott van az ital, amit én küldtem, viszont az asztal közepén áll. Még nem nyúlt hozzá senki, így késztetést érzek arra, hogy tájékoztassam őket arról, hogy iható.
- Azt én küldtem, én vagyok faszfej... akarom mondani Blaze. A szőke lányé, a többiek ne igyák meg - szólok oda nekik, s közben végig Bent használom támasznak, hogy még véletlenül se essek el. - Miért nem jöhet Hudson szobájába velem? Az tiszta, tegnap takarítottam ki - ecsetelem hatalmas beleéléssel, de csak olyan hangosan, hogy mindössze Ben hallhassa meg. Senkinek semmi köze ahhoz, hogy én melyik nap kinek a szobáját takarítom ki!
Amint lakótársam meggyújtja a cigimet a bár előtt, rögtön úgy érzem, mintha más világban lennék. Azt nem mondom, hogy jobban vagyok, de hiányzott már a nikotin a szervezetemnek. Legalább egy órája nem gyújtottam rá. Én, aki alapjáraton egy geci nagy láncdohányos, még ha nem is néznék ki belőle.
- Szükségem van egy nőre! - kiáltok fel olyan lendülettel, hogy elfelejtem, hogy cigizem, s a csikk kipottyan a számból egyenesen a földre, aminek köszönhetően majdnem elsírom magam. - Én ezt még el akartam szívni - kezdek Bennek nyávogni, ezzel arra utalva, hogy adjon még egy szálat. Az én dobozom már az este közepén elfogyott.
- Én tudok beszélni, szoktam, sokat is. Meg amúgy tudok tök jó vicceket, amiket én találtam ki, de sosem nevetnek rajta a lányok. Pedig az is beszéd, azzal is le kellene jönnie a bugyinak - régen volt ennyire átgondolt eszmefuttatásom. Ugyanolyan összeszedett, mint a járásom, ami inkább hasonlít egy tornádó katasztrófára, mint bármi másra.
- Én nem szoktam hányni - közlöm Bennel. Miféle feltételezés ez? Csak nagyon ritkán hányok részegen. Utoljára például... na jó a legutóbbi ivászatnál meg az azelőttinél, de azok véletlenek voltak. Félrenyeltem a piát és visszajött, nem azért, mert részeg lettem volna vagy túl sokat ittam volna. Dehogy! Ahhoz köze sincsen.
Egyik pillanatról a másikra azt veszem észre, hogy egy bokorban fekszem egy saroknyira a villától. Hirtelen nem tudom hová rakni, hogy mi történt, de ahogy megpróbálom ülőhelyzetbe rakni magam azt veszem észre, hogy a pólóm felcsúszott, s ennek köszönhetően kilátszik a hasam fele. Ugyan teljesen felülni nem tudok, de arra még képes vagyok, hogy megsimítsam a fedetlen testrészem és hangos vihogásba kezdjek.
- Kint a poci, bibibi - nyújtom ki a nyelvem. - Nézd a kockáim, múlthéten edzeni kezdtem! - újságolom hatalmas lelkesedéssel. Azt mondjuk nem értem, hogy hogyan híztam legalább három kilót egy hét alatt, de már voltam kétszer az edzőteremben. Na mindegy, ez egy hosszú folyamat. A szépségnek ára van.

Kört formáltam ajkaimból, mikor fogadott bátyám ráeszmélt, hogy valaki hozzáért. Meg sem próbáltam megértetni vele, hogy talán én, a nagy melák mellette ütögethette meg, hadd higgye azt, hogy talán a mindenható úr maga emelt rá enyhe kezeket.
- Veszel neki egy italt. Ez az első lépés - támasztottam kezem az asztalra, ahogy a lányokra sandítottam, mint az új célpontokra. Befejezni a tervem vázolását esélyem sem volt, Blaze majd' leesett a bárszékből, ahogy az ötdollárosát próbálta előhúzni. A pultos segítségkérően nézett rám, hisz a legolcsóbb ital is egy hetestől kezdődött, így némán odacsúsztattam egy ugyanolyan címletet, megduplázva Blaze lehetőségeit ezzel. Ráfér már egy-két kaland, ezt a világon szerintem én tudom a legjobban. Alapvetően nincs vele probléma, csak túlbuzgó és túl ártatlan.
- Láttam, nagyon ügyes vagy. Most meg kell közelíteni a lányt, bókolni neki - egy bólintással nyugtáztam szavaim, hisz nekem mindig könnyedén ment minden a nőneműekkel. Valószínűleg olyan rejtélyes kisugárzásom van, ami vonzza őket, míg Blaze maga a napsugár és nyitottság, ami taszíthatja őket. Vagy egyszerű a recept, amíg engem ők nem érdekelnek, addig lakótársam a csillagokat lehozná az égről egy szép lány társaságáért, a lányok pedig köztudottan a seggfejekre buknak. - Én elviszem a vöröskét, te viszed a szöszit. De hallod, ha ezt most elbaszod... - fenyegetően ráztam meg a fejem, de hiába minden, egy pillanat alatt szertefoszlott minden remény, amit ebbe a fiúba öltem.
Minden szempár ránk szegeződött, néhányan nevettek, néhányan szájuk elé kapták kezüket aggódva, hogy most lettek szemtanúi egy Darwin-díjas halálnak. Viszont lakótársam életben volt, ráadásul pont ugyanolyan elemében, mint ezelőtt, csak pozitúrát váltott. Látszólag semmit sem észlelt abból, hogy rajta nevetnek. Valódi szerencsétlen. De az én szerencsétlenem, így szúrós tekintettel meredtem mindenkire, aki ezt szórakoztatónak találta.
Bólogattam mindenre, amit mondott, inkább arra koncentráljam, hogy megmentsem újabb könnyektől, amit csinos lányok okozhatnak neki. A nők kegyetlenek, én mindig is tudtam, pedig mi férfiak igyekszünk. Tisztában vannak a bájaikkal és ki is használnak minden alkalmat, hogy jólelkű srácokat a földbe tiporhassanak.
- Figyelj ide, ha hajnali négyig nem érünk haza, Hudson meg fogja találni a sört. Tudod miért? Tegnap éjjel egy démon látogatott meg. Azt mondta, hogyha nem isszuk meg, elmondja Hudson-nak hol van, abból pedig mi lesz? - vontam fel kérdőn a szemöldökeim, drámai csendet hagyva mondataim közt. - Bizony. Az lesz, hogy nekünk semmi sem marad. És ki akarná, hogy Hudson megigya a mi sörünk? Siessünk haza - sürgetem használhatatlan lábait egy szimpla riogatással, hiszen ő aztán önzetlen, csak nem Hudson irányában. Hudson-nal nem osztozunk, Hudson így nem kaphat semmit, Hudson úgy nem teheti azt, amit mi. Hudson a főellensége, így ebből adódóan az enyém is. - A szöszivel beszéltem, jönni fog, de csak akkor, ha kitakarítjuk a szobád, mert tisztaságmániás - Legalább tiszta lesz a szobája, végre. Talán.
Minden erőmmel azon voltam, hogy bolyongó fejét helyes ponton találjam el, és a cigit az ajkai közé szúrhassam, hogy aztán ugyanezen a procedúrán áteshessek az öngyújtóval, lehetőleg nem felgyújtva a haját.
- Sadie szerintem pont leszarja, hogy csajozol-e vagy sem. Vagy őt szeded fel, vagy mást, de neked szükséged van egy nőre - fújom ki a füstöt élesen, nekem is szükségem lenne valakire, aki minden értelemben kielégíthetne. Rég voltam bárkivel minden értelemben, de persze Blaze-el az oldalamon nehéz lesz valakit hazavinni. Hiányolom Mela-t, hiányolom a régi életem, de legalább ez a balfék egy hű és igaz barátom - talán azért, mert nem tudja ki és mi vagyok. - Nem vagy te reménytelen, csak fogalmad sincs hogy kellene csinálni a dolgokat. Valójában, én sem tudom hogy kéne csinálnod, de most komolyan. Nem nagy művészet valakiről lebeszélni a bugyit, szedd össze magad! - vállammal meglököm övét, ügyelve arra, hogy ezzel a lendülettel ne fejelje le a betont. Nehéz nem nevetnem rajta, de ha most kinevetem, biztos, hogy sírni fog.
Szó nélkül cipeltem pár háztömböt, csak a cigimre koncentráltam és a cikázó gondolataimra, hogy mégis mi a fasz történt az életemmel. Jó családi háttér, gyönyörű barátnő, semmi problémám nem volt. Megvédtem a halandókat az olyanoktól, mint amilyen most én vagyok. Olyanokat gyilkoltam, mint én.
- Ha hányni kell, szólj, lelassítunk - nézek rá, de már elgémberedett a karom a súlya alatt. Egy aprót akartam mozdítani, de dzsekim sikamlós anyagáról lakótársam teste, mint szappan a kövön, lecsusszant, ha nem tartja meg magát, egyenesen a bokorba érkezve. - Bassza meg, Blaze, ne haragudj! - haraptam be alsó ajkam, ahogy próbáltam komoly arcot vágni. Nem szabad kinevetni, különben sírni kezd, síró Blaze pedig nem jó Blaze.

Egy probléma van a Bennel való iszákos összeröffenéseinkkel: én a felére sem emlékszem, míg ő nagy nevetve meséli el nekem másnap, hogy miket tettem. Nem értem, hogy hogyan lehet mindig ugyanaz a forgatókönyv. Egyszer sem volt az, hogy ő jobban berúgott volna, mint én. Mondjuk még csak szeptember óta lakunk együtt, lehet még másfajta kimenetele is valamelyik esténknek. Sokszor azon is elgondolkozom másnap, amikor durva fejfájással és emlékezet kieséssel kelek, hogy valóban ennyire gyenge lennék és nem bírnám a piát. Biztosan nem apámra ütöttem ebből a szempontból, aki bármikor, bármennyit képes meginni. Habár neki lassan már az egész élete egy blackout.
- Valaki megütögette a hátam - suttogom a legfiatalabb lakótársamnak a pulton feküdve. - A kezével - teszem még hozzá összehúzott szemekkel. Valójában nem tudom, hogy a szememet azért tartom ilyen állapotban, mert bőszen próbálok rájönni, hogy ki ért hozzám, kizárva annak a lehetőségét, hogy Ben volt vagy a fáradtságtól és a piától nem tudok normálisan nézni. Azt hiszem ezt már sosem tudom meg.
A combomra csapok, hogy azaz öt dolláros még véletlenül se essen ki onnan. Úgy vélem, ha egy picit megütögetem, akkor biztosan ott marad, mint egy fajta fenyítés, hogy ne merjen kijönni onnan. Amúgy sem tudok belőle sok mindent venni itt, azt pedig megfogadtam, hogy nem költök a kártyámról pénzt. Még pár nap mire megjönnek az ösztöndíjak és addig ki kell húznom.
- Lányt? Hazajön velünk egy lány, ha meghívom? - kérdezem csodálkozva, már-már csillogó szemekkel, s ezzel a lendülettel a pultos pasas felé fordulok, aki egy kigyúrt, helyes pasi. Hát kapja be! - Hé melák, itt van öt dollár, vigyél már valamit a lányoknak, hogy én küldöm. Mondjad, hogy Blaze-től vannak vagy faszfejtől, mind a kettő megfelel.
A pasason látszik, hogy próbálja visszafogni a nevetést, de végül elveszi az öt dollárost, amit elég nehezen sikerül kivennem a nadrágom zsebéből. Rácsaptam és ott akart maradni. Ez egy bizonyított dolog most már.
- Meghívtam a lányokat - mosolygok Benre két öklendezés között és kezdem elhinni, hogy azért valami aranyosan vonzó csak van bennem. Végülis attól, hogy még sosem volt barátnőm voltam már lánnyal. Szexeltem már. Csókoltam meg őket. Csak éppen sosem válaszoltak az üzeneteimre. - Szerinted a szöszi hazajön velem? Te választhatsz a másik kettő közül vagy mind a kettő a tiéd lesz, nekem egy is elég - le sem lehet törölni a vigyort a képemről. Mintha ez az egész most tényleg megtörténne.
A földön fekve kacajokat hallok. Édes, női kacajokat, amelyek késztetést adnak arra, hogy felüljek és én is velük együtt nevessek, de egyszerűen nem megy egyedül. A mennyei fény pedig egyik pillanatról a másikra eltűnik vagyis inkább takarásban lesz a lakótársam feje, s göndör lobonca által.
- Te nem Isten vagy, te vagy Ben. Úristen te vagy Ben-Hur! - sikítok fel izgatottan. Imádom azt a filmet, kiskoromban rengetegszer néztem meg apámmal. Persze az 1959-es változatot és nem az 1925-set. Ez volt az egyetlen, amit hiperaktív kölyökként végig tudtam ülni. - Van még otthon söröd? - a kedvem egyre jobb és jobb lesz az idő múlásával. Milyen büszke vagyok a fogadott öcsémre, hogy ilyenekre is gondolt!
- Egyébként nekem is van dugi söröm, csak Hudson meg ne tudja - suttogom a fülébe és még kifelé menet odakacsintok a lányoknak, s közben próbálok nem elesni. Hiába tart Ben a derekamnál fogva, nem érzem magam valami stabilnak. - A lányok később csatlakoznak? - érdeklődöm. Gondolom előbb még kicsit rendezettebbé tesszük a lakást, hogy ne legyen kupi az érkezésükre. - Hudson nem kaphatja meg egyiküket sem.
Alig tudom megfogni a számban a cigit. Cuppogtatok néhányat, mire a szűrő kellőképpen a számhoz ragad. Most képtelen lennék megfogni a kezemmel, ez is hatalmas kihívást jelent.
- Én azt hittem a cigitől jobban berúgok, de köszönöm szépen - próbálok rákacsintani úgy Benre, mint előbb a lányokra. - Uh tényleg, Sadie! Ne mondd el neki, hogy ma csajozni fogok, jó? - néznék mélyen a fogadott öcsém szemébe, ha még képes lennék rá. Ehelyett a lábaimat pásztázom, amik minden lépésnél egymásba akadnak. - Akkor Sadie-nél próbálkozzak be? Mi lesz a szöszivel?
Kezdem elveszíteni a fonalat. Szeretnék Sadie-vel lenni, de ő velem nem, de annak a szőkének meg tuti tetszem a bárból. Olyan szépen kuncogott, mikor elterültem a földön. Lehet ma a biztosra kellene mennem.

Megráztam a fejem, direkt kivehetetlen pályán, mintha a likőr a fejembe szállt volna. Blaze nem tudja, hogy hiába tartunk ezerféle kocsmatúrát, engem semmi sem fog megbódítani. Minden szórakozásom abban rejlik, ahogy Blaze a sárga földig issza magát - szerény állítása szerint miattam, hisz újabb meg újabb köröket vesz, hátha egy picit becsiccsentek. Gyakran jövünk el, tervei mindig csődöt mondanak, de ez legkevésbé sem tántorítja el a folyamatos újrapróbálástól. Szerintem mágusnak gondol, hogy sosem dobom ki a taccsot vele.
- Szerintem határozottan nem kéne - ráztam meg a fejem egy nevetés kíséretében, ahogy emberfeletti erővel megveregettem a fejben máshol járó Blaze hátát. Semmi sem szórakoztatóbb, mint látni a fogadott bátyámat teljesen szétesni pár kör tömény alkoholtól. Legalább most nem táncol, hisz a múltkor is órákon át ápolhattam a lelkét, mikor pár lány kinevette. Elég kínos a srác, de jelenleg ő az egyetlen biztos pont az egész életemben.
Megemelt szemöldökökkel, és apró bólogatással nyugtáztam az ötdolláros rejtélyes előbukkanását, majd hirtelen eltűnését. Körbenéztem lusta félmosolyt formálva ajkaimból, ahogy Blaze füleihez közelebb hajoltam, mintha valami állami titkot készülnék neki felfedni.
- Ne mutogasd, még a végén ellopják. Inkább hívj meg egy lányt belőle, hátha hazajön velünk, na? - biccentettem egy háromfős társasághoz, akik minket méregettek. Arcukon nem tudom, hogy ámulat vagy aggodalom ücsörgött, de egy biztos, érdekesek voltunk számukra. Blaze talán eltöltene eggyel egy jó éjszakát, én pedig mindenesetre enyhíthetnék azon a szomjon, amit sem a víz, sem a shot nem tud oltani.- Ne, ne menjünk haza! Ne hányj, légyszíves! Hívjuk meg a lányoka.. - szavaim elakadtak, mikor ülőpozícióból Blaze két ezredmásodperc alatt váltott át fekvőbe. Ajkaim elnyíltak meglepettségemben, ahogy egyik lábamra helyeztem a súlyom, készülve felállni. A csapat lánnyal együtt nevetek fel, csak én nem olyan rosszindulatból, mint ők.
Meghűlt a levegő mindaddig, amíg nem préselt ki összefüggéstelen szavakat a száján, jelezve, hogy életben van, csak picit megpihent a fapadlózaton. Hirtelen inkább én is hazakívánkoztam. Elé hajoltam, tökéletes takarást adva fejemmel a spotlámpa fényének.
- Ez a Mennyország, most épp Istent látod. Na gyere te díjnyertes szerencsétlen, vége a sziesztának - forgattam meg szemeim, majd megragadva kezeit felállítottam, mint egy tehetetlen bábut. Karomat rögtön dereka köré fontam, hogy megtartsam, ha esetleg visszazuhanna a föld szerető karjaiba. - Most szépen hazamegyünk, megisszuk a maradék sört, oké? - kimérten beszéltem hozzá, hogy megértse. A büdös francokat isszuk meg a sört, nem akarom, hogy a szemem láttára haljon meg.
Szabad kezemmel intettem a bámészkodó szórakozóknak, hogy velünk ugyan minden rendben, mégis befejezzük a mai partit. Lassan lépegetve vezettem ki önmagáról nem tudó barátom a csípős, hűvös éjszakai levegőre, ahol farzsebemből egy doboz cigarettát húztam elő. Egynek szűrőjét fogaim közé szorítottam, egyet pedig Blaze-nek nyújtottam.
- Ettől jobban fogod magad érezni. A büdös alkohol mellé még hiányzik a füst édes szaga, ha Sadie így fog meglátni, tuti semmi esélyed, tesó - mormogtam az orrom alatt, ahogy meggyújtottam a halálrudam végét. - Talán ma kéne bepróbálkoznod nála, majd én figyelem, hogy le ne hányd - böktem oldalba játékosan, megindulva hazafelé. Nem lakunk messze, mégis testsúlya miatt meg fog duplázódni hazautunk ideje, pláne, ha megint megáll a bokorban hányni. Már ha vagyunk olyan szerencsések, hogy ezúttal bokorba találja a megváltást, nem egy tömbház kapujában.

- Szerintem határozottan innunk kellene még egy shotot míg itt vagyunk - fordulok Ben felé nehezen forgó nyelvvel. Hajnal három van és a hely mindjárt bezár, de úgy érzem, hogy nem ittam még eleget annak ellenére, hogy már nem igazán tudok se járni, se beszélni. Mindig ez történik, ha eljövök egy bárba iszogatni. Persze általában az a terv még az este elején, hogy később továbbállunk bulizni, táncolunk valahol, csajozunk. Nekem ez a része természetesen sosem jön össze. Ha mégis bekeveredek véletlenül egy ilyen helyre, akkor úgy táncolok, mint egy teknős, akit épp áramütés ért és a lányok pedig mind fintorogva néznek rám. Azt hinné az ember, hogy ezt meg lehet szokni az évek alatt, de ki kell ábrándítsak mindenkit. Ez évek múltán is szar érzés.
- Mondjuk egy tequilát vagy vodkát - nézek rá a legfiatalabb lakótársamra kérlelően, mintha ő lenne az apám, akinek könyörgök, hogy vegye meg nekem a legújabb kiegészítőt valamelyik játékhoz. - Fizetek - elő is húzom az összegyűrödőtt öt dollárost a zsebemből, amennyi maradt a pénzemből az este folyamán. - Vagy mégse - teszem hozzá és visszagyűröm oda, ahonnan éppen kiszedtem.
- Én azt mondom, menjünk haza, mert a szobámban talán még van pár üveg sör, amit eldugtam Hudson elől, de be kell csuknod a szemed, mert nem láthatod a rejtekhelyem - suttogom oda neki, mintha attól félnék, hogy bárki meghallja és azzal bajba kerülhetek. Természetesen erről szó sincs, mert az egyetlen ember, akire ez vonatkozik nincs itt éppenséggel. - Sőt siessünk haza - gyorsan a szám elé kapom a kezem, mert érzem, hogy ennek nem lesz jó vége. Nem tudom, hogy mennyit ihattam az este folyamán. Meglepően sokáig bírtam és tudtommal csak egyszer aludtam be a pultnál úgy valahol éjfél és egy között. Nem hatott valami józanítóan az a kis idő, de éppen elég volt, hogy regenerálódjak.
Hirtelen akarok felpattanni a bárszékről, aminek az lesz a vége, hogy a földön fekve kötök ki és elnevetem magam.
- Milyen szép az a spotlámpa! - nézegetném még, ha nem vakítana el és nem látnék tőle semmit. - Ez a fény a mennybe visz? Mert ha igen, akkor a mennyben is ki tudom dobni a taccsot? - kérdezem Bentől, akit nem látok. Igazából már semmit sem látok. ha most józan lennék, akkor biztos áldanám a sorsot, hogy mindössze két utcára lakunk ettől a kocsmától, de most ez egy nagyon hosszú távnak tűnik. Jó lesz nekem itt a mennyben is.