Az ajtó kinyitódik, mögötte egy kicsit sem összeszedett Blaze áll, akit úgy néz ki valamiben nagyon megzavartam.  Persze pontosan tudom miben, egy telefonos játékban. De ezt már Blazetől megszoktuk
-Nem tudtam, hogy Vladimir Putinnal szoktál szabad délutánjaidon telefonálgatni. – Poénkodok egy keveset  a fiú nevén, mikor megkérdezi mi újság. – Ha tudtam volna nem is zavarok. –mondom tettetett komolysággal, de Blaze nyilvánvalóan tisztában van vele, hogy csak az agyát húzom.
-Én lennék a kevésbé dögös srác? A hátam mögött így szoktál bemutatni, meg kell hagyni kicsit sértő – mondom még mindig tetetett őszinteséggel. Éljen a színi tanoda. Direkt nem akarok belebonyolódni a szláv hang által emlegetett Sadie-s témába. Mióta a „dögös vörössel” találkozgatunk, azóta próbálom mindig kerülni Blazel ezt a témát, mert kicsit kínos lenne a szitu. Vagyis csak nekem, neki sosem kínos semmi, ő Blaze. A kezében tartott sörre meredek.
- Csórhatok egyet? –teszem fel a költői kérdést, de már le is dobom az ágyra a két Romulan sört és nyúlok be az ágy alá magamnak is egyért, de mikor a kezembe veszem a szobahőmérsékletű, vagy lehet annál kicsit melegebb üveget inkább azzal a lendülettel vissza is teszem. Isten meg a mentsen, hogy én pisimeleg sört vedeljek. Inkább lépjünk le valahova inni valami jó csapoltat.
Csalódottan roskadok bele Blaze íróasztalánál lévő gurulós székébe.
-Most ezen oly szívesen meglepődnék, de nem tudok – hagyják el a szavak a számat miután a legjobb barátom, 3 méter távolságról kiszúrta a kezemben tartott ital mi voltját. Esküszöm ehhez született tehetség kell, hogy az összes comic conon felelhető alkoholt pillanatok alatt betudja azonosítani. Nekem ha nem úgy kapom, hogy a nevét közlik velem, akkor még most is ezeket a tünde betűket gugliznám, hogy megtudjam iható-e.
-Van valami terved ma estére? – Kérdezem, miközben a hátsó zsebemből kikeresem a dohányom és a tekeréshez a kellékeket. Még mielőtt rám szólna gyors leszögezem. – Nem akarom bent elszívni nyugi. – Ő  kicsit hárplisabb erre, mint a ház többi lakója. – Kérsz egyet? – benyálazom a papírt és erősen meghúzom. Tökéletes lett. Ha Blaze igényt tart rá akkor felé nyújtom és tekerek egyet magamnak is, de ha nem akkor pedig a fülem mögé teszem.
-Szóval..- kezdek neki és közben a gurulós székkel szórakozom– ittál már ilyen kék cuccot? – mutatok az üvegekre. Fogalmam sincs a Romulanok, ha ők egyáltalán egy nép, hogy isszák. Sörnek néz ki, de tesóm állítása szerint tömény vodka. Kell hozzá feleses pohár, vagy mehet üvegből?  
- Mi lenne ha benyakalnánk ezt a két üveget és utána pedig húznánk és keresnénk egy helyet, ahol adna valami normális minőségi csapolt sört?

~ I hope u like it bro ~ 438 ~  ~

Nem tudom ti hogy vagytok vele, de én evés után olyan vagyok, mint egy jóllakott kis napközis. A kis életem minden gondja kisimul és boldogan vágok neki annak a 3-4 órának, amit ez az érzés végig kísér. De sajnos hamar visszatér az életembe a vér utáni sóvárgás. Az a kaparó, maró érzés a torkomba, ami még többet és többet akar. Az idők alatt megtanultam jól kezelni ezt és mára olyan szintre fejlődtem, hogy kibírok vagy két napot vér nélkül. Well Done Landol. Jár magamnak egy kis  buksi simi.
Kora délután visszaérve a Villába tele voltam élettel és jó kedvel, amit egy zacskó AB+-ból nyertem. Valami fejbemászó ritmust fütyülgetve lépek be a szobába, ledobom a táskát a székemre, majd bele elterülök az ágyamon. Az éjjeliszekrényemen ott van Ingmar Bergman 1-2 megkezdett filmnovellája, de az olvasáshoz most annyira nem fáj a fogam. A kabátom zsebében pedig van egy zacskó dohány. Tekerhetnék magamnak egy cigit, az mindig jó unaloműző. De ez most más, a vér túl sok energiát adott, amit most nincs kedvem punnyadásba belefektetni.
Csinálni kéne valamit, csak ez jár az eszembe. Azt hiszem, még van egy kis dugi piám, amit eszem ágában sem volt soha bedobni a közösbe. A bátyámtól, Eliottól kaptam, még hajdanán gimnazista koromban. Él-hal a képregényekért a gyerek, olyan szinten, hogy minden évben képes negyvenhat órát autózni egy-egy comic con találkozóért. Hozott nekem az egyikről haza két fél literes üveg Romulan sört, amit valahol messzi földön a tündék és a koboldok világában fogyasztják, vagy valami ilyesmi. Sok nem maradt meg a történetből, pedig egy egész délután csak az ő háborúikról mesélt nekem, vagyis, nekem egy délutánnak tűnt. A ital egyébként nem több, mint vodka, kék ételfestékkel.
Kihalászom a két üveget az ágyam alóli bőröndből, ami beköltözésem óta ott porosodik érintetlenül.  Blaze-nek már itthon kell lennie. Komótosan indulok meg a szobája felé, kezemben az italokkal. Kettőt kopogtatok, majd elfog a kísértés, hogy egyszerűen csak rányissak, de ki tudja mit művel odabenn, és ebbe a házba nem kell még több kínos szitu. Jah, mondjuk én a vámpírhallás miatt, de azért fő a biztonság.
Blaze és az én barátságom már sokat megélt, eddig a leggázabbnak talán a részeg csajozásait könyvelném el, amit mellette én szinte teljesen józanul hallgattam végig. Őszintén sosem vágytam arra, hogy vámpír legyek, engem nem vonzott az örökkévalóság sokak számára kecsegtető gondolata, de így még kiábrándító, hogy még normálisan berúgni sem lehet közben. Üröm az örömben, hogy így legalább élve ágyba tudom rakni a tajrészeg Blaze-t egy-egy átbulizott este után és nem pedig a detoxból szedjük össze másnap.
Az ajtófélfának dőlve várom, hogy a barátom beengedjen, közben pedig elmerülök az egyik kezemben tartott kék italnak a címkéjének olvasgatásában. Nem tudok rájönni milyen nyelven írták, biztos hogy nem is latin és nem is cirill betűk díszítik, lehet, hogy ez is valami hülye tünde nyelv, vagy ork hablaty? Napról-napra egyre biztosabb vagyok benne, hogy a testvérem tagadatlanul kocka. Már épp elkapott a kíváncsiság, hogy a jó barátomtól, a Google-től kérjek segítséget a kérdés megválaszolására, amikor kinyitódik az ajtó.

~ Little bit shitty, sorry ~ 498 ~  ~