szerepkör

Részletek Adolf Blaze Griffin naplójából

2012. március 23.

Már egy hete nem hallottunk semmit anyáról. Apa és én eléggé magunk alatt vagyunk, de nem igazán tudunk mit tenni. Apa szokott segíteni a rendőrségnek keresni, de engem nem hagy belefolyni, pedig sokkal jobb lenne, mint itthon ülni és várni, hogy a sült galamb a számba repüljön. Tegnap éjszaka kiszöktem és hajnalig az utcákat jártam, ami valljuk be, nem a legbiztonságosabb manapság. Főleg, hogy senki sem tudott róla. Azt gondoltam, hogy majd én mind a tizenöt évemmel megváltom a világot és megtalálom anyámat. Gondolom nem okozok senkinek nagy meglepetést, hogy nem sikerült. Amúgy meg ha rá is találok, akkor mit csinálok? Egyedül nem mentem volna semmire, de azért megpróbáltam. Van egy-két eldugott hely a városban, amelynek a létezéséről nem sokan tudnak, így azokat muszáj volt látnom a saját szememmel.

2012. szeptember 19.

Már nem keresik anyámat csapatok. Mindent átnéztek, ahol lehet, de nyomát sem találták. Már mi sem vagyunk olyan lelkesek, mint az eltűnése idején voltunk márciusban. Nem mondom azt, hogy feladtuk, de valamilyen szinten mégis ez az igazság. Tudom, hogy történt valami azon az ominózus napon, amikor elnyelte a föld. Emberek nem tudnak csak úgy köddé válni. A rendőrség már régen feladta a reményt, hogy él még valahol.

2013. január 1.

Furcsa volt a szilveszteri buliból hazajövet apámat a kanapén aludni látni sörös dobozokkal körülvéve. Őszintén nem arra számítottam, hogy még fél részegen az lesz a dolgom, hogy betakargassam és az üres dobozokat kidobáljam. Ennek az lett a vége, hogy a mellette lévő fotelben aludtam el és reggel tíz körül arra keltem, hogy a kutyánk a lábamat nyaldossa. Nem ez volt a legszebb kezdése az újévnek. Ráadásul az a buli sem volt valami jó, amiben voltam. Tizenegytől semmire sem emlékszem. Plusz azt hiszem meg akartam hódítani a suli legdögösebb lányát. Én! Eléggé beégtem a haverjaim szerint, de azt már nem mertem megkérdezni, hogy mit tettem pontosan. A szünetben inkább elzárkózom a szégyenérzettől, majd a suliban úgyis megiszom a levét.

2013. július 4.

Már csak pár nap van hátra, hogy beköltözzek a város szívében lévő albérletbe, amit apám talált nekem. Mostanában már jobban van. Az utóbbi egy évben anyám eltűnése miatt elég sokat ivott, a munkája rovására ment, míg el nem vesztette azt. Szerencsére hamar sikerült újat találnia, s ugyan még az alkoholról nem szokott le teljesen, valamennyire kordában tudja tartani a vedelést. Emiatt mondjuk aggódom, hiszen én hatalmas visszafogó erő voltam és ez már mindössze csak pár napig fog tartani. Már nem csak anya nem lesz mellette, de én sem.

2013. október 11.

Rendesen el kell rejtenem ezt a naplót a lakótársaim elől. Az egyik srác imád más cuccai között kutakodni és szó nélkül kölcsönkérni azokat. Én ezt annyira nem szoktam díjazni. Persze ha szóvá teszem annak sincs értelme, mert csak pofán röhög. Egyébként maga az egyetem tetszik és az életem ezen szakasza. Már látom, hogy egy napon elérem az álmom és nyomozó válik majd belőlem. Ugyan már feladtam a reményt, hogy anyámat megtaláljam, de csodák még vannak. Talán majd egy napon, ha lesz állásom én leszek az, aki kinyitja az aktáját és valami olyat felfedezek, amit senki más. Pár év, egy új idegrendszer és kész leszek.

2013. október 11. óta nem született új naplóbejegyzés. Minden ugyanolyan, mint akkor volt. Nem sikerült sokat fejlődnöm. Apám alkoholizmusa a mai napig ingadozó. Elég sokszor haza kell látogatnom a külvárosba, mert nem éppen úgy folynak a dolgok otthon, mint én szeretném. Hiába próbálom győzködni, hogy szocializálódjon, menjen el a haverjaival valahová vagy randizzon, semmire sem hajlandó. Valószínűleg én sem tenném a helyében, de bevallom hét év után már kezdem unni, hogy a hétvége kivételével hétköznap is pár este haza kell látogatnom, hogy felügyeljem az apámat. Ha nem tenném, akkor nagy bajok lennének. Természetesen a lakótársaim nem tudnak erről a helyzetről semmit. Nem vagyok rászorulva senkinek sem a sajnálkozására. Jobb, ha mindenki azt gondolja, hogy én vagyok az örök vidám srác, a balfasz Griffin, aki mindig elcsesz valamit, de még akkor is poénkodik.
Idén befejezem az egyetemet, ha minden jól megy és végre azt csinálhatom, ami a szenvedélyem. Talán egy napon tényleg fényt derítek minden sötét árnyékra, ami rám vetült az életemben.