Csak szusszanósan mosolyodom el, és úgy teszek, mint aki tényleg nagyon rajta van a szeren, pedig amúgy egészen józanul tudok ahhoz képest gondolkozni, hogy mennyit ittam. Nevetek és nevetek miközben az idegen embereket bámulom magunk körül, direkt nem nézve Albertre, csak megrántom a vállamat, somolyogva helyeslően bólintok, a helyzet simításaként leugrom a korlátról a padlóra, dülöngélek egy kicsit rájátszósan aztán csak elvigyorodom. - Ha holnap megkérdeznél lehet nem is ezt mondanám. -  Kuncogok föl, de azért kicsit belesajog a mellkasom, mert biztos vagyok benne, hogy pontosan ugyan ezt mondanám. Mármint ha tényleg megkérdezne nyilván nem, de úgy sem fognak ilyen kérdések eszébe jutni, ha meg igen, kitalálok valami sokkal klisésebet, amin egyszerűbb nevetni, mint ezen.
Kiiszom a maradék kólámat, közben meg hevesen bólogatok és még csak utána sem nézek, helyette ellököm magamat a korláttól és laza, ütemtelen lépésekkel indulok meg lefelé a lépcsőn, könnyűszerrel verekedve át magamat az emberek között.
Odabent az üres üvegemet még leteszem egy pultra más üres poharak közé, kivárom a mosdóba kígyózó sort, hogy az arcomra friss vizet locsolhassak józanításképpen aztán magamra mosolygom a tükörben könnyed pillantással, kikérem a kabátomat a ruhatárból, aztán meg csak odalépkedek ahhoz a méregdrága autóhoz, aminek ránézésre is biztosan olyan nagyon jó illata van, mint az összes a szalonból éppen kijövő kocsinak, és amitől az ember már úgy érzi, hogy tárgy helyett pénzben utazik.
A tekintetem végigszalad az autón, hunyorogva próbálom kivenni, hogy tényleg sötétkék-e, nem pedig fekete, de leginkább Alberthez talál mindig vissza kíváncsian addig, amíg be nem szálunk, mert ott aztán csak belesimulok a kényelmes ülésbe és csak nézem a fejünk fölött elsuhanó fénynyalábokat amíg haza nem érünk.

Bele tudnék veszni ebbe a lágy cirógatásba, egy pillanatra jólesőn a szememet is lehunyom, mielőtt izgatott kíváncsisággal nyílna föl. A szemöldököm érdeklődve kúszik magasra, elnagyoltan nézek rajta végig, hogy aztán belemosolyogjak a szédületesen kék szemeibe, zsebre vágva az ígéret szagú éjszakát, amit majd aztán követelőzve lehet behajtani már egy lépcsőház beugrójában is. Beleborzongok a duruzsolásába, amitől aztán még a tekintetemet is le kell sütnöm miközben a kólámért nyúlok. Ujjaim izgatottan csúsznak az üveg nyakára, ráharapok a szívószálra, rágcsálni kezdem amíg a lépcsőn haladunk fölfelé, ki a nevetésektől zajos éjszakába.
Felugrok a korlátra, hatalmas lendülettel emelem át a lábaimat rajta, hogy aztán olyan elégedetten gyújthassak rá arra a cigarettára, mintha sosem lettem volna ebben jobb helyzetben.
Nevetni kezdek Albert látványos öklendezésén, kuncogva fújom felé a füstöt mielőtt elbámulnék a betondzsungel felé, megszámolva a lámpákat, amik neon sárga szentjánosbogarakként lebegnek az éjszakában. Még legalább hármat slukkolok a cigarettából, aztán magunk alá hamuzok, tekintetem leköveti a parázs útját, amíg az hősi halált nem hal, aztán csak bámulom a lágyan felkúszó füstöt a cigarettavégről. - Több emberrel kellene akkor beszélgetned. - Pillantok le egy másodpercre a vállamon lévő csóknyomra, mielőtt csak kuncogva bámulnék vissza az éjszakába, aztán elgondolkozva meredek csak magam elé. - Lehet, hogy nem is leszünk barátok. -  Dörzsölöm össze az ajkaimat, mielőtt újra a kólám szívószálára haraphatnék. - És azt sem tudhatod, hogy mi fog történni a következő pillanatban. Honnan tudhatod, hogy lesz-e még esélyed bárkinek erről beszélni? - Biggyesztem le az ajkaimat egészen szomorúan, de a szomorúságom mégsem abból adódik, hogy Albert nem oszt meg velem mély titkokat. Ezer olyan dolog jut szembe, amit el szeretnék mondani valakiknek, akik már sosem hallgathatnak meg, és ettől kényelmetlen feszítés fészkeli be magát a mellkasomba, mint egy alattomos kígyó.
Aztán kuncogva nevetek föl, beledőlök Albert ölelésébe, hatalmasat sóhajtok, szusszanás szerűt. A cigarettám csikkjét magunk elé pöckölöm, zuhanása közben gyúl lángra a mágia hatása alatt és még azelőtt elporlad, hogy a tűz következményeire akár csak gondolni lehetne. - Nem, nem fogok leugrani. - Támasztom magamat egészen neki halkan gurgulázó nevetéssel, aztán sóhajtok egyet. - Pedig azért ez egy elég tökéletes pillanat lenne a legutolsónak, nem? Gondtalan, könnyű és boldog.  - A fejemet igyekszem egészen Albert felé fordítani, részeges tekintetem az övét keresi. - Ha egyszer meg kellene halnom, és lehetőségem lenne visszazongorázni az életem bizonyos pontjain, hogy választhassak egyet belőlük, amibe aztán visszatérhetek abban az utolsó pillanatban, akkor én választanám ezt. Választanám, hogy egy kicsit így öleljen valaki, mint te. - Komolyodom el egészen, talán túlságosan is, talán a fiatal kapcsolatunk el sem bír ilyen vallomásokat, ezért enyhítően felnevetek, mentve a menthetőt. - Túl részeg vagyok ehhez a beszélgetéshez, ne haragudj. - Bocsánatkérő pillantással húzódom kicsit arrébb, kibújva az olyan jóleső ölelésből, hogy a korláton átdobva a lábaimat immáron befelé fordulhassak. Az egyik kezemmel persze megkapaszkodom, nehogy hátrafelé essek, tekintetemmel mega tetőn elszórtan cigarettázó, nevető és csókolózó tagokat pásztázom kínos csendbe burkolva magamat.

Megborzongva a kósza érintések alatt hallgatom csak, a szemöldököm közben persze a magasba szökik, de mielőtt ténylegesen megszólalnék, egy kicsit megtámaszkodom a mellkasán, kiélvezve az utolsó érintések adta lehetőségeket, az utolsó szikrákat, amiket még a bőrünk összeérintése csiszolni tud bennem. - De ezektől nem inkább rosszul vagy? Mármint nem tudom, lehet, hogy a te világodban a fáradtság mást jelent, mint az enyémbe. -És erről eszembe jut, hogy minden ami hónapokkal ezelőtt történt velem az erdőben, ezek szerint számára csak kifáradás lenne, számomra meg hegek,sebek és soha el nem múló fájdalmak, amik váratlan helyzetekben kezdenek el újra lüktetni. Az ingem gombolásával kezdek foglalatoskodni, hogy ne tudjak igazán arra a napra gondolni, helyette erőszakosan igyekszem koncentrálni a helyes öltözködés lépéseinek folyamatára.
Szinkronban haladunk egymás mellett, nekem legalábbis egyszerű idomulnom hozzá, amikor ennyire emberi tempóban mozog, de azért sokkal kevésbé sikerül elkerülnöm a dülöngélő testek halmazát, vállak csapódnak nekem, testekhez érek hozzá, legalább egy valaki löttyint rám valamit, amitől csak nevetnem kell, kedvesen végigsimítok rajta, semmi gond, legalább édes alkohol és eperlé illatú leszek.
Kinyúlva kapom el a cigarettát, megrázogatom, aztán hálásan lépek egy kicsit közelebb. - Ó kösz, imádom a mentolos, vékony szálút. - Kuncogok föl amint kinyitom a dobozt, aztán a farzsebembe süllyesztem, hogy a bárpultnál támaszkodva a tekintetem végigjárassam a felsorolt koktélkínálaton. - Ööööö, azt hiszem most csak egy kólát. - Dörzsölgetem végig az ajkaimat, aztán amíg Albert rendel, én csak a táncoló tömeget bámulom, nézem a tökéletes hullámzásukat.
Könnyed, szökkenő léptekkel kocogok a terasz felé, ahol aztán jó mélyet szippantok a kinti, friss levegőből, észre sem venni, hogy odabent mennyire fülledt és párás minden.
Lágy libabőr bontakozik ki csupasz karjaimon, baromi jóleső.
Egy kevésbé forgalmas résznél aztán csak felhuppanok a korlátra, könnyed anyag, lábaimat átvetem rajtuk, hogy a semmibe lóghasson mindkettő, hogy  éppen csak egy rossz mozdulat elég legyen a zuhanáshoz. - Kérsz? -Nyújtom felé a dobozt, majd magamnak mindenképpen veszek ki egy szálat, a számba illesztem, hogy aztán egy mélynek egyáltalán nem nevezhetőt slukkoljak, még csak le sem tüdőzöm, de azért műgonddal fújom ki, mintha tökéletes láncdohány lennék. - Ha megválaszthatnád életed legeslegutolsó pillanatát, melyik lenne az? - Kortyolok bele a kólámba elgondolkozva, miközben elbámulok a város sárgás fényei felé. Ha választhatnék, én azt hiszem ezt választanám, hiszen olyan tökéletes, olyan nyugodt és olyan kellemes.

Megigazítom a nadrágomat és becsatolom az övemet, de aztán csak nekidőlök a tömör fa íróasztalnak és lustán laposakat pislogva figyelem ahogyan Albert izmai parancsszóra mozdulnak, megfeszülnek és kiengednek miközben öltözik. Izgatóan gyönyörű látvány, olyan, amiből az embernek soha sem elég. Méregetem, analizálom, befogadom a látványát, hogy majd szűkösebb napokon előhúzhassam az agyam egyik rejtett zugából.
- De akkor azért kifárasztható vagy, nem? - Biccentem félre a fejemet a mellkasom előtt összefont kézzel, mielőtt elszakítanám a tekintetem a testétől és erőszakosan az övébe fűzném, kifejezetten ügyelve, hogy még véletlenül se kalandozzon vissza nyakának feszes ívére. - Mi kellene hozzá? - Érdeklődve mosolygom, belesimulva a közelségébe. Nem igazán bírok magammal, a tenyereim a hasfala és a mellkasa között csúszkálnak hátha kicsalható lenne még belőle valami izgalom, és csak csalódottan hátrálok el, amikor végtére is elég diplomatikusan utasít vissza ahhoz, hogy a sértődésem még csak jogos se legyen.
Egykedvűen megrántom a vállamat. A bevitt alkohol mennyiségtől még mindig eléggé szédülök, de a szédülés még pont annyira kellemes, hogy ne legyen nyomasztó, és ne akarjon egészen ledönteni a lábamról. - Táncolhatunk. - Kezdem el a saját ingemet baromi komótosan begombolni, minden egyes lyukacskának és gombocskának külön figyelmet szentelve. Vagy háromszor kell újrakezdenem, hogy mindegyik a hozzá passzolóhoz társuljon, de végül csak ellököm magamat az asztaltól.
Mielőtt kilépnénk az irodából, azért a kezemet a nyakamra nyomom, hogy egy egyszerű varázslattal a gyorsulási folyamatot felgyorsítsam olyannyira, hogy a friss harapás nyom heggé alakuljon de azért még se tűnjön el. Felszisszenek egy kicsit az égető érzés alatt, de éppen csak annyira, mint amikor az ember asztalsarkokba rúg bele.
- Van egy cigid? - Nyomom be a kezeimet egészen a farmerem zsebeibe, hogy ott aztán birizgálni kezdhessem a telefonom tokját, a lépteimet meg egészen Albert tempójához igazítom a folyosón. - Az enyémet azt hiszem odaadtam valakinek. - Ráncolom össze a szemöldökömet, ahogyan minden egyes lépéssel a dübögő basszus visszaszökik a tudatomba, olyannyira, hogy mire visszatérünk a pulthoz már egészen arra a ritmusra jár a szívem, amilyen zenét a DJ tol.

+18 Borzalmasan kell koncentrálnom, hogy a szívverésemet követő forró lüktetés ne robbantson máris ezer felé. Lihegve koncentrálok, beleremegve minden érintésbe. Összehúzom a nyakamat, ahogyan a fülembe szuszog, jólesően csiklandoz, a kielégülés felé lök, hogy mire hanyat kerülök az asztalon, csak összegyűrjek egy-két papírt, koordinálatlanul markoljak rá tollakra, és remegősen, hasfalat összerántósan és elég hangosan nyögve élvezhessek el. Olyan, mintha csillagszórók gurulnának ezerfelé, viharos hullámok csapódnának a testemnek, de még csak arra sem lennének képesek, hogy lehűtő hatással szolgáljanak. Kiszárad tőle a torkom, nehezen kapkodom a levegőt, de közben jól vagyok, nagyon-nagyon jól vagyok, talán még sosem voltam ilyen jól, mint ebben a pillanatban, ebben a félig tudat vesztett állapotban, rákoncentrálódó érzékekkel, félrészegen.
A hatása alatt kóválygok még egy egészen rövid ideg ,szinte azt sem tudom hol vagyok, aztán persze eszmélek, vadul csillogó, kielégült tekintettel fordítok magunkon, rövid csókokat adva minden testfelületére, hogy végérvényesen a térdeim keményen koppanjanak a padlón. Elégedetten morranok föl az ujjak szorítása alatt, tökéletes tempót keresve, aminek hatása alatt a legmélyebbek a nyögései, amibe egy kicsit több erőt ad minden lökéssel, és amitől minden csak egyre forróbb és forróbb lehet. Nem lehet betelni vele, nem lehet megálljt parancsolni neki, és csak azt kívánom, hogy ezek a pillanatok bár sose érnének véget, bár maradhatnánk örökre ebben a részegítő állapotban, amikor az élvezetek fölénk kerekedve átveszik a hídon az irányítást, amikor nem kell semmire sem gondolni, minden csak ösztönös és egyszerű, és aminek a hatására alatt csak elég izgalommal tölt el, ahogyan Albert elélvez. Vigyorogva nyelek nagyot, mielőtt felemelkednék, lenyalom a saját ajkaimról a csillogását, szemöldököm a magasba emelkedik, kezeim máris finoman rajta figyelnek, újabb kalandba hívva.
Közelebb hajolok, egészen az asztalra nyomva, követelőző csókokkal zongorázva végig a hasizmain, föl egészen a szájáig, leheletnyi rést hagyva magunk között, hogy amikor megszólalok, az ajkaink összecirógassák egymást izgatóan csiklandós érzést kiváltva. - Ugye nem fáradtál még el? - Búgom egészen hozzá simulva, kéjes macska módjára dörgölőzve, félrebillenő nyakkal, elhúzódva, egészen a fülébe harapva.

Belemosolygok a csókba kedvesen, kicsit meghatódottan, de azért nem eléggé meghatódottan, hogy Albert kivehesse, hogy amúgy mennyire baromira jól esik, hogy törődik velem. Inkább csak megpróbálok úgy értelmes mondatokat formálni, hogy közben csókolózunk, ami valljuk be elég nehéz. Túl jól csókolózik, túl izgató és forró ahhoz, hogy férfi ember ne csak a benne növekvő vágyra tudjon összpontosítani. - Mhh.. nem tudom. - Végül csak ennyit tudok kinyögni, hiszen a kérdését is régen elfelejtettem már, meg különben is, éppen türelmetlenül várom, hogy a fogai egészen mélyre hatoljanak a nyakamba.
Türelmetlenül markolom csak a haját, közelebb nyomva, szinte követelve, hogy a kínzó csókok után végre történjen valami más is,de ennek ellenére minden cirógató nyelvmozdulatra csak hálásan nyögök föl, a csípőmet közelebb lököm, kitartva a feszítő érzést, hogy aztán felszisszenhessek amikor az éles fogak végül behatolnak. Meglepő érzés, meglepően fájdalmas, de közben meglepően izgat ahhoz, hogy a fájdalom lassú fakulásával lüktető érzés költözzön az ölembe. Megszédítő élmény, beleremeg a combom, beleremeg egészen a lelkem is. Beleharapok a saját ajkamba, a szememet pedig lehunyom, hogy a körhinta érzés még hosszú ideig megmaradjon. Csalódottan biggyed le az ajkam egy másodpercre ahogyan elhúzódik, a kezem mégis annál lelkesebben mozog körülötte, a szemhéjaim felnyílnak, feltárva a botrányosan vágyakozó tekintetemet.
Felkuncogok, egészen kéjesen és mélyen Albert csípőjének ritmikus mozgásához igazítva a kezem tempóját, aztán belefintorgok a csókba a saját vasas ízem érezve, ott figyel még a nyelve hegyén. Keserű, kicsit sem kellemese, de nem eléggé borzasztó ahhoz, hogy elhúzódjak, de azért arra késztet, hogy megtöröljem az ajkaimat, hátha attól kicsit eltűnik az íz.
Sietősen húzom ki a nadrágjából a kezemet, hogy nagyon türelmetlen mozdulatokkal kezdjem kigombolni az ingét, a felénél megunom, és csak felfele rángatom az anyagot, hogy még éppen időben szabadíthassuk meg a felsőjétől.
Kíváncsi tekintetem végigszalad rajta, a kezem követné, ha nem hajolna egészen elém, olyan nagyon izgatóan, hogy kiszáradó torokkal nagyot kell nyelnem. Megremegek, ahogyan a nyelve érint, még az ajkaim is elnyílnak a türelmetlen várakozásba, a szemem beleszalad a napfényes tengerszín szemekbe követelőzve, kicsit kérlelve.
A csípőm felé lököm, elégedetten fel is nyögök pont kellően forró és nedves, még a fejemet is hátravetem, tenyereim rámarkolnak az asztal szélére, ütemesen sóhajtozom, meghagyva neki, hogy saját tempót találjon. Félúton kinyílik a szemem, lihegve hajolok előre, tenyereim a vállán támaszkodnak, erőtlenül próbálva eltolni. - Mindjárt el fogok menni. - Húzódom egészen hátrébb, lihegve, izzó pillantással. - Nem akarok még. - Reked be a hangom szelíden, miközben igyekszem lecsillapítani a bennem kibontakozó lüktetést, mielőtt ténylegesen elélveznék, ujjaim az álla alá nyúlva próbálják felhúzni, csókmagasságba csalni.
Fordítok magunkon, remegős lábbal huppanok le, csókokat kicsalva nyomom neki az asztal szélének, az ajkaim tőle elszakadva a nyakára vándorolnak, a mellkasára, le a hasfalára, óvatos harapdálásokkal csatolom ki az övét, türelmetlenül rángatom le a nadrágját, hogy farkasszemet nézve vele játszadozás helyett és ujjak helyett az ajkaimmal fogom közre, elégedetten nyögve föl az íze alatt, a kezéért nyúlva, hogy a hajamig vezessem, így adva meg az esélyt, hogy az általa diktált tempó alatt élvezhessük mindketten.

Éppen csak végigfuttatom a tekintetemet az idegenen szórakozottan, aztán inkább el is kapom, mert a furcsa pillantásával leginkább csak azt tudnám tenni, hogy vissza kérdezek mégis mit bámul, és hát akárhogyan is nézzük, a tag nem éppen úgy néz ki, mint aki ezen ne kapná föl a vizet, szóval inkább csak a cipőmre szegezem a pillantásom és azon gondolkozom, hogy miért kell az embereknek így bámulnia, ha két férfit látnak együtt. Szóval csak megforgatom a szemeimet, mielőtt eltűnne a srác, meg mi is bevetnénk magunkat az irodába, ahol már esélyem sincs semmire sem gondolni rajta kívül.
Megrántom a vállamat egy hamis mosoly kíséretében és még csak meg sem próbálom leplezni, hogy mit bámulok éppen, még akkor sem jövök igazán zavarban, amikor Albert olyan nagyon nyíltan rákérdez. Megrántom a vállamat, mielőtt a tekintetem egészen a szeméig kapaszkodna.- Persze, valami miatt mégis csak ilyen büszke vagy magadra, és nem gondolnám, hogy mondjuk az ízlésed miatt. - Nevetek föl egészen kellemesen, ahogyan végigpillantok rajta, meg az egyszerűnek mondható ruháin, megint elidőzve bizonyos pontokon, megint türelmetlenül fészkelődve, mielőtt megint a magasba szaladna a szemöldököm játékosan. - Honnan tudod, hogy velem akarod tölteni az egész estét? Még csak az is lehet, hogy ki sem tudlak elégíteni. - Húzom el a számat lebiggyenő ajkakkal, félve, hogy tényleg megtörténhet, de aztán elég hamar átlendülök a dolgon, amikor az asztalon csapódom, kicsit közelebb kúszom az összedörzsölődés felé, és elégedetten harapok a saját ajkaimban.
Hátradőlök, hogy a tenyereimen támaszkodhassak meg és egy kicsit értetlenül bámuljak a vörös szemek legmélyére, ahol egy másodpercre felfedezhető még a mély kékség, amibe az ember bármikor megfürödne.
Elég határozottan rázom meg a a fejemet, egy kicsit be is szédülök tőle. - Bízom benned. - Harapok a saját ajkaimba a kivillanó szemfogak láttán. Nyilván van bennem egy egészséges adagnyi félelem, de fölülírja a kíváncsiság és a vágyakozás ahhoz, hogy mélye kezdjek el gondolkozni a következményeken. - Baromi izgató, amikor így figyelsz. - Vallom be búgó hangon, közelebb hajolva, a vállaimról lerázva a puha ing könnyed anyagát. - És te félsz, hogy nem bírsz majd leállni? - Súgom türelmetlenül a hajába dugva az ujjaimat, belemarkolva, egészen a nyakamig rántva a fejét, hogy a fogak átharaphassák a bőrömet, én meg az érzés alatt sziszegősen nyöghessek föl, combjaimmal körülkulcsolva, közelebb vonva, összedörgölőzve, a fülébe sóhajtva, mintha soha életemben nem találkoztam volna izgatóbb élménnyel. - Ne hagyd abba. - Súgom türelmetlenül, elfojtott torokhangon, közénk vezetve a saját kezemet, hogy beerőszakolhassam Albert öve és nadrágja alá.

Reményteljes érdeklődéssel vonom össze a szemöldökömet a mondata hallatán, forrni kezd tőle a vérem és vad izgatottság száguld végig rajtam, ahogyan visszaismétlem magamban, hogy csak ma. Ezernyi eszmefuttatást tudnék végezni, boncolgathatnám, hogy ez pontosan mit jelent, pontosan hogyan is értette, de erre majd éppen elég időm lesz hazafele, vagy az ágyban fekve, kora reggel és egész délután. Most csak most van, és ebben a pillanatban nem is tudok arra gondolni, hogy a most elmúltával mi fog történni. Minden idegszálamat leköti, hogy Albertre figyeljek és, hogy visszatartsam a testem ösztönös reakcióját, amit a közelsége vált ki.
Izgatottan borzongok meg a hirtelen váltakozó szempár súlya alatt, önkéntelenül biccentem félre a fejemet, így feszítve meg a nyakamat, egészen feltárva előtte, de szinte észre sem veszem magamat, annyira leköt, hogy a narancsos vodka ízű szájára gondoljak. -Akkor most be kell érnünk ezzel, nem igaz? - Csak nehezen tudom mondatokká formálni a szavakat, amikor ennyire közel van, amikor az illata egészen mélyre hatolva kúszik egészen a tüdőmig, felborzolja az idegszálaimat, egészen közel vonz és a részegségem ellenére, tudom, hogy elevenebbül fog élni bennem ez az illat, mint bármi.
Megrebbenő szempillákkal nyitom ki a számat a hidegül bizsergető érzés alatt, egy pillanatra meglepődve csókolok vissza, de aztán a meglepettség helyét átveszi az eddig finoman visszaszorított vágy. Miközben csókolózunk a koktélomat igyekszem nem nagyon rálötykölni, de elég nehéz, amikor az alkohol mellett valaki más csókja is részegít, meg amikor az a valaki hideg jégkockákat ejt az ingem alá, amitől csak jólesőn szisszenek föl, fókusz vesztetten a fogainkat is összekoccantom, én is a csókba nevetek, hogy aztán teljesen neki feszülve, mocorogni, dörgölőzni kezdjek, látszólagosan azért, hogy a közünk feszülő jégkocka ne csak egy helyen égesse a bőrömet.
- Mhh.. - Próbálok gondolkozni, de borzalmasan nehezen megy, amikor még érzem a számon az ő ajkainak a hiányát. - Menjünk az irodába. - Sietősen kiiszom a poharam tartalmát, hogy utána kicsit furcsán ruganyos léptekkel, meg sokat kuncogva kövessem, elvégre ha innen kivágnak minket, még mindig választhatjuk a VIP-termet.
Odaérve izgatottan csukom be magunk mögött az ajtót, mintha még sosem csináltam volna ilyet, a szívem pánikolós izgalommal dobog én meg még csak azt sem tudom eldönteni, hogy tényleg ennyire hangos-e, vagy csak a drog miatt érzem így. - És most? - Dőlök neki az ajtónak, leginkább a fejemet támasztva rajta, a csípőmet előre lökve, türelmetlenül járatva végig a tekintetemet a testén, különös figyelmet fordítva az öve alatti gócpontra.- Sietnünk kellene, nem igaz? Elvégre hány percünk lehet, míg csak a miénk az iroda? Tíz-tizenöt? Esetleg húsz? - Lököm el magamat az ajtótól, hogy az ujjaim érzéki türelmetlenséggel zongorázzon végig a nadrágján.

- Ó, nem, ma csak magamnak akarlak. – Lehet, hogy bevállalós vagyok, de ma csak magamnak akarom. Apró, ám annál bűnösebb mosollyal sziszegem az ajkai felé a szavakat. Persze csak azért hajoltam közelebb, hogy értse mit mondok vámpírhallás nélkül is, semmi hátsószándéka nincs. Ahogy nekem sincs soha semmilyen hátsószándékom. Hisz egy földre szállt angyal vagyok, az arcomra van írva, érted te. Ezzel pedig közlöm vele azt is, hogy ma éjjel nem csak kóstolót szeretnék belőle, hanem bármikor máskor is kapható vagyok egy kis szórakozásra. Már ha összepasszolunk. Közben az én lélegzeteim is ingerültebbé válnak, ahogy a pohár szélén játszadozó nyelvét figyelem. Az alsóajkamba harapok, ismét vörösen villanó szemeim a nyakára tévednek, aztán le a mellkasán, ameddig az inge látni engedi a bőrét, majd fel a szemeibe, ahol már ismét a kékjeimmel találkozhat.
Micsoda igényei vannak a kis boszorkánynak. Mindezt persze csak egy sejtelmes mosollyal reagálom le és a noszogatására ismét belekortyolok az italomba, ami az övénél fényévekkel egyszerűbb duplavodka, frissen facsart narancs- és mandarinlével meg némi jéggel.
- Nos… az általad felsoroltakon kívül nem sok opció van errefelé. Mosdók, tető… Egyébként a VIP teremre gondoltam, ami csak a miénk lenne, de – itt elnevetem magamat és szórakozott vállvonással kortyolok az italomba – nem tudom hitelesen garantálni, hogy nem mások orgazmusaitól terhelt. – Most hogy így mondja, ideje lenne ismét lecserélni azt a kanapét a hátsószobában. De ez egy másik nap problémája. Most ilyesmi az utolsó, ami érdekel. Csak Silas érdekel. Közelebb lépek hozzá, ha már elhúzódott, az ajkait figyelem, aztán kiveszek a poharamból egy olvadó jégkockát, amivel előbb érzékin a puha száját cirógatom körbe, amikor pedig végzek az erotikus mozdulattal, az ajkaimat az övéhez közelítem, hogy aztán oda is tapasszam, megízleljem, és végre izzó csókcsatába kezdhessünk. Amivel egyszerre a jégkockát sunyi módon beejtem az ingje nyílásán, őt pedig szorosan magamhoz ölelem, hogy ne tudjon a felhevült testén végig futó jeges érzés ellen küzdeni. Még a csókjaiba is belenevetek. Miután elválunk pedig a füléhez hajolok.
- Egy hely van a Saxban, ahol még engem sem látnak szívesen. – Meg senki mást. – A tulaj irodája. – Ha pedig őfelsége kiválasztotta, hogy a VIP-ben vagy az imént említett helyen szeretne bulizni… akkor mehetünk is.

A pultra támaszkodom, a tekintetem néha ugyan végigszalad a körülöttünk állókon, de végérvényesen mindig Alberten köt ki, mindig a szájába ütközik, amitől aztán zavartan emelem el, de végérvényesen pillanatok múlva újból ott köt ki, úgyhogy egy ponton túl már meg sem próbálok úgy tenni, mintha nem őt bámulnám.
A keze úgy simul a derekamra, mintha ígérgethetne valamit, és én hajlamos vagyok beledőlni ezekbe az ígéretekbe. A tenyere forrón éget át az ingemen, nem is akarok mást, csak hogy alá kússzon, belém marjon, és ettől a gondolattól többször meg kell köszörülnöm a torkomat, mielőtt zavarba hozna.
Nem teljesen értem, az agyam megtagadja, hogy az alkohol és a drog hatása alatt komoly gondolatmeneteket futasson, csak kószán pakolja egymásra a jól ismert struktúrát, aminek a vége mindig ugyan az az előbb látott pillanat: Albert tenyere a finoman domborodó női csípőn. Megőrjít, olyannyira megőrjít, hogy képtelen vagyok bármire koncentrálni rajta kívül. A tekintetem egészen bejárja a testére simuló ruhák alatt sejlő izmokat, és többé már nem tudok semmire sem gondolni, csak hogy mennyire szeretnék közelebb kerülni hozzá. Már legalább két hónapja ezzel kínoz, a folytonos játszadozással, és még mindig ugyan akkora sikereket ér el, mint a legelső alkalommal. Most is megborzongom, ahogyan közelebb hajol. A markáns parfümjének illata most is megtelepszik a nyálkahártyámon, én meg csak önkéntelenül veszek újból és újból nagy levegőt, megrészegülve tőle.
A lehelete cirógat, ezernyi libabőr bontakozik ki a hatása alatt, ezernyi bizsergető érzést okozva, aminek az epicentruma csak egyre lejjebb és lejjebb kúszik a nyakamtól egészen a csípőm alá.
Beharapom az ajkamat, a kezem pedig rögtön a koktélos poharamra kulcsolódik, ahogyan a pincér elénk tolja. - Csak te és én. - Húzódom hátra, hogy a tekintetük újfent találkozhasson, a szavakat ízlelgetem, meg őt, latolgatva, hogy milyen esélyekkel fog széttépni, amit kettesbe kerülünk, aztán a szemem végigjártatom nagyjából a helyen, futólag persze, szédülten a koktélom sokízűségétől. - A mosdóban, a kocsidban, vagy a tetőn fogunk akkor bulizni? - Vonom föl a szemöldökömet incselkedve. - Azt hittem bevállalósabb vagy ennél. - Nyomom följebb a kezében tartott poharat a karjával együtt, jelezve, hogy igyon még egy kicsit, hátha attól lazábbra veszi magát. - Lepj meg valamivel, ami lehetőleg ne női orgazmustól terhes kanapék összessége legyen, és amitől egy kicsit kecsegtetőbb lehet a veled lévő privát buli, mint a táncparketten nekem feszülő testek súlya.  -  Izgatottan nyalom végig a poharam peremét, mintegy jelzésértékűen, aztán fel is nevetek. Ugyan, mindketten tudjuk, hogy bárhova elvihet, még csak ellenkezni sem fogok.

Nem, szépségem, nem képzelegsz. A vámpírénem alig várja, hogy kóstolót kapjon ebből a finomságból. Lángol a kék szemek mögött szabadulásra várva, Silas pedig nagyon is jól látja, hogy a kékek olykor vöröset öltenek magukra. – Nem, eszemben sincs. – Elnevetem magam. Én nem vagyok egy szégyenlős típus és egyre biztosabb vagyok benne, hogy a sejtésem igaz volt, és ő is csak a felszínen tűnik ártatlannak, a mélyben pedig csak arra vágyik, hogy kielégítsem minden bűnös vágyát. Nem is olyan mélyen.
A kérdésére nem felelek. A vonásaim, a mosolyom viszont egyértelműen árulkodik arról, hogy sokkal többet akarok tőle, mint szimplán inni egyet. Ami persze meglepő lehet, hisz a legilletlenebb helyzetekben elejtett flörtökön, meg nyuszikázásokon kívül eddig nem sok jelét adtam a férfiakhoz való vonzalmamnak. Mondjuk már önmagában az is elég lett volna, ha nem hessegeti el a gondolatot, talán a „túl szép, hogy igaz legyen” kategóriába sorolva.
Átvezetem őt a lüktető tömegen, hogy végül a pultnál álljunk meg. Kikérem neki azt a kecsegetető nevű borzalmat, magamnak meg valami sokkal egyszerűbbet. Soron kívüli kiszolgálást kapunk, persze így is várni kell egy keveset, hisz nem varázsütésre készül a koktél. Én közben egészen közel simulok Silashoz, egyik kezemmel lazán karolva át a derekát, és a szemeit figyelem. Azt próbálom épp kivenni, hogy vajon mennyi minden dolgozhat benne, alkohol és egyebek. Merthogy azzal én is jól fogok lakni, ha a vérét ihatom. Méricskélem őt, végül pedig a füléhez hajolok és alattomosan, izgató módon búgok a fülébe.
- Meghívlak egy sokkal jobb buliba, mit szólsz? Csak te és én. – Szédítő illata van, olyan, amibe bele lehetne őrülni. És nem csak az emberi orr számára érzékelhetetlen módon párolgó alkohol és könnyűdrogok miatt.

A tekintetem csak úgy falja Albert vonásait, ilyen közelről tökéletesen szemügyre tudnám venni a szemében megbúvó cirádákat, ha a fények vad villózása nem festené őket át minden pislogásom előtt. El sem tudom dönteni, hogy a drogok miatt látom-e ilyennek, vagy ez a valóság, abban sem vagyok biztos, hogy nem egy kanapén ülök teljesen kifeküdve a party drog túlerős hatása alatt, hanem ténylegesen itt állok vele szemben.
Közelebb kell hajolnom, hogy a zene ritmusa mögül kihalljam a szavait, rémes vagyok szájról olvasásból amúgy is, hát még így, ilyen illuminált állapotban, füstgépek, alkoholpára és diszkófények alatt. Csak elvigyorodom, mielőtt a tekintetem a szájára csúszna. - Ugye ezután nem azt fogod mondani, hogy ami a Saxban történik, az a Saxban is marad? Borzalmasan klisés lenne. - Emelem meg a hangomat, hogy megpróbáljam túlkiabálni a dübörgő zenét, eszembe sem jut, hogy tökéletesen hallhat bármit, ha suttogok is.  Persze foghatnám a piára, meg a fényekre, meg a drogra, meg az izgatottságra, de mégis csak Albert látványa részegít a leginkább.
- Ó, ez mind egy koktélban van egyszerre. - Pajkos módon utánozom le, a szemöldököm szintén a magasba szalad, de a tekintetem máris az ajkára siklik, pont úgy, ahogyan az övé az enyémre.
Játéknak hat az egész, ahogyan állunk a tömegben mozdulatlanul, én egy kicsit persze kevésbé biztos lábakon, mint ő, de azért mégis csak majdnem tökéletesen mozdulatlanul, incselkedünk és játszadozunk, de végtére is a mellkasom alatt az én szívem vadul vágtázni kezd, amikor az ujjai egészen a nyakamig kúsznak. Idegszálakat borzol az érintése, megremegtet, fölizgat, úgyhogy csak óvatosan nyalom meg az ujját, huncut mosollyal harapva rá finomkodva. - Minek, hiszen úgy is csak iszunk egyet, nem igaz? - Érdeklődve szalad a szemöldököm a magasba, közben meg játékosan húzódom hátra az izgató érintés elől, hogy percek múlva szó nélkül kövessem, közel bújva, árnyékaként.

A szemöldököm felszalad, ahogyan Albert keze a lány csípőjére csúszik, és valami irigykedős érzés kezd megülepedni a mellkasomban. Hosszú percekig csak bámulom őket, ahogyan tökéletesen mozdulnak egymáson, ahogyan a kék szempár vissza talál hozzám időről időre, és ahogyan ez a pillantás bennem felborzol valamit. Aztán csak hozzá simulok a mögöttem álló férfihoz, hagyom, hogy alám kavarjon, szórakozottan engedem, hogy megfordítson, de valahogy úgy táncoltatom magunkat, hogy ő álljon háttal Albertnek, és ne én. Úgy teszek, mintha élvezném, ahogyan a tenyere az ingem alá csúszik, belenyögök a csókunkba, de közben galád módon a kék szempárt keresem kihívó pillantással. Ő mégis csak eltűnik, én meg mégis csak megpróbálok nem arra gondolni, hogy a férfi keze mennyire tolakodóan szeretne máris az övem alá csúszni, miközben idegen testek bújnak hozzánk, idegenek nevetnek föl, táncolnak és ugrálnak a zene ritmusára. Elvégre voltam már rosszabb helyzetben is. Kiszakítom magamat a csókból, hogy megfordulva dörgölőzhessek az idegenhez, így csalva a figyelmét arra, hogy a csípőmbe markolva akarjon irányítani, ne pedig itt és most a nadrágomba jutni.
Meglepődöm, ahogyan Albert megjelenik, úgy áll itt, mintha őt nem borzolná a basszus mélysége, mintha nem táncoltatná az alkohol és a drogok észvesztő keveréke. Megállásra készít engem is a merevsége, vadul föl-le emelkedő mellkassal bámulom csak, hatalmas mosollyal. Íncselkedve nyalom meg az ajkaimat, félig hátra pillantva nézem ahogyan az idegen eloldalog, dühösen, amiért lógva maradt. Úgyhogy csak felnevetek, nem mintha nem találna bárkit, aki szívesen térdel elé. - Hát meg akartam nézni ezt a helyet, túl sokszor emlegeted, pedig nem olyan nagy szám.  Szépségem. – A megnevezést csak úgy odabúgom, aztán kihívóan futtatom végig a tekintetemet rajta, mintha nem is a helyszínről beszélgetnénk, és mintha ő nem lenne elég nagy szám. Pedig még csak senki labdába sem rúghat mellette. – Aha. Én egy Suck, Bang and Blow-t kérek. - Kihívó mosollyal harapom be az alsó ajkamat de a tekintetem egészen megjátszott ártatlansággal csúszik az övébe.

Egyszer csak azon kaptam magamat hogy a szórakozóhely előtt kígyózó sorban karolok át egy lányt - bódító alkohol és parfüm illata van, szőke haja, és hatalmas nagy szempillái -, miközben elég gyorsan próbáljuk meg kísérő nélkül meginni a vodkájukat ahhoz, hogy ne kelljen egy egész üveget kint hagyniuk, de mire bejutunk - és valahogyan bent rögtön lekerül a válláról a kezem, valahogyan elhúzódunk, majd szépen lassan el is keveredünk egymástól, de eddigre már amúgy is túlléptem volna a nemlétező gátlásaimon - hősiesen kiisszuk az üveg tartalmát. Az alkohol kellően izgalmas állapotba hoz ahhoz, hogy odabent a pulthoz tolakodjak és enyhítésként kikérjek magamnak valami gyümölcslével hígított koktélt, aminek a szívószálát a fogaimmal rágcsálom.
Valahogyan vissza keveredem a lányokhoz, vagy ők keverednek hozzám,de ez ezen a ponton már teljesen lényegtelen, csak iszogatjuk a koktélokat, kijárunk cigizni és úgy teszünk, mintha már ezer éve ismernénk egymást. Meghallgatom az összes kínos sztorijukat, hagyom, hogy bepötyögjék a számukat a telefonomba, hogy közös képeket lőjünk, hogy party drogokat tukmáljanak rám a terem szélén.
Egy ponton túl már semmi sem számít igazán, minden tompán fényes és tompán mozgó, mindent egyetlen ritmus irányít, a DJ verhetetlennek tűnő szettje mozgatja a tömeget, és vele mozgok én is a táncparkett közepén. Izzadt testek csapódnak nekem, dörgölőző érintésekbe simulok bele, mígnem végül bele nem fagyok a gondtalan mozdulatokba. Pont akkor, amikor a tekintetünk találkozik, Alberté és az enyém. Egy pillanatra lelassul a szívverésem, szinte ütemeket hagy ki, és belassul minden, ahogyan összeforr a pillantásunk. Egy másodpercig nézem csupán, de ezalatt a másodperc alatt is tűpontosan nyilall belém az iránta érzett elfojtott vágy.
Aztán a pillanatnak vége, a lassult szívdobogásom őrült tempóra vált, a szintetikus könnyű drog nem hagyja megnyugodni, a zene is újra felgyorsul és én csak intek egyet felé mosolyogva, mielőtt újra mozdulnék a mögöttem álló csípőjével egy ütemben.