– De most miért vagy velem ilyen tökre elutasító? Ugyanazt csinálod, mint a sugar daddym. Vagyis hát nem tudom, lehet valaki sugar daddy úgy, hogy nem kapok tőle pénzt? Mármint érted, van elég pénzem, csak bejönnek az ősz faszik. Akkor ez apakomplexus? – Említettem már, hogy talán kezdek kicsit bebaszcsizni? Jó, a sugar daddym mellett is szoktam – nem typo, BÁR ha typo lenne, akkor is működne, na –, de annyira, ANNYIRA frusztráló, amikor azt hiszik, hogy nem tudok felfogni ilyen... izé, ö, DOLGOKAT, na, és aztán jönnek a „semmi”-k meg a „nem fontos”-ak, meg a „mindegy”-ek, és, és, és tudod, mit? Amikor Romulusszal volt a múltkor egy MOMENTÜNK, akkor végre úgy éreztem, hogy nincs semmiféle „semmi”, sem „nem fontos”, sem „mindegy”, csak sok-sok nagy szó, meg temérdek kis szó, meg egész sok fű meg chips, és az úgy... JÓ VOLT. Lehet, hogy be kéne pasiznom? Lehet, hogy írnom kéne Hudsonnek? Lehet, hogy írni fogok Hudsonnek. És akkor már ott van a kezemben a telefonom, meg még pötyögök is egy-két sort – ekkor még valamivel kevesebb typóval ám –, aztán megdörzsölöm az orromat, és hát farkasvér ide vagy oda, a koksz annyira eldugította, hogy én aztán nem érzem meg a sajtburger szagát, amíg Bob az orrom alá nem dugja. – Ja, nekem már nem kell, add oda Mimicicának – vakkantom felé fel sem nézve a telefonomból, aztán sóhajtok egy erélyeset, utána mintegy mellékesen lesek fel Instára, csak hogy eszembe jusson az, amiről nem akartam, hogy eszembe jusson, és ami miatt eredendően felszippantottam azt a háromutcányi kokszot. És most így rájövök, hogy már rohadtul kellene a negyedik. – Kimegyek egy pillanatra – mondom aztán anélkül, hogy bármelyikőtök szemébe néznék, de ezt nyugodtan betudhatjátok annak, hogy be vagyok baszva, vagy hát nem is tudom, szerintem kicsit megsértődtem, Mimicica, de most ez valójában nem neked szól, hanem sokkal inkább annak, amire hazaértem délelőtt. Szóval egyszerűbb kitántorogni a vécébe, leülni a lecsukott fedelű kagylóra, és az ajkamba harapva elnyomni egy sikítást, hiperventillálni egy-két sort, szétszórni némi kokszot a járólapon, káromkodni három-négy sort, aztán ahelyett, hogy húznék egy újabb utcát, inkább négykézláb támaszkodom meg a padlón, hogy onnan szívjam fel, és amikor megtelik könnyekkel a szemem, akkor legalább nem kell azzal foglalkoznom, hogy visszafogjam a sírást, mert nyugodtan foghatom a cuccra, tudod? Szóval most kicsit jobb, bár nem sokkal, mert nem kokszra vágynék, hanem Titan új kreálmányára, de Titan sosem ott van, ahol lennie kellene – RAJTAM –, hanem mindig máshol – vagy máson, vagy másban, fasz tudja –, és most szívesen megtámaszkodnék Romulus vállán is, Albert igazából bekaphatja, félek, hogy Francónak jelenleg pont elég a saját baja is, Tessa duplán bekaphatja, és Mimi-- Mimi, tök jó lenne elmondani mindent. De inkább írok Hudsonnek, és most már meg-megbicsaklik az ujjam pötyögés közben, a műkörmöm fesztelenül kocog a képernyőn, és beharapom megint az ajkamat, aztán inkább bedobok egy ekit is, ami nem a legjobb kombó, de mivel ugyebár vérfarkas vagyok – a világ legszarabb vérfarkasa –, ezért asszem, ez is belefér. Szóval mire Hudson ideér, és visítva a nyakába borulok, és ledugom a nyelvemet egészen a mandulájáig, akkor talán feltűnik, hogy valami kicsit más, de az is lehet, hogy semmit, de semmit sem fogsz észrevenni, mert tudod, aznap, amikor öngyilkos próbáltam lenni tizennégy évesen, akkor sem tűnt fel senkinek semmi. És asszem, ezért vagyok jó realitysztár.
Ha belelátnék a fejedbe – micsoda kreativitás! - most helyesbítenék, de természetesen nem téged illetnélek helyreigazítással. Valóban kicsit mindenkibe beleszeretek - ne, ne, ne gondold túl -, aki kedves velem. Igen, kicsit talán kevésbé különbözünk, mint szeretném – ha összegyúrnának minket, napunk ötven százalékában bőgnénk a plátói szerelem terhétől, amikor ürül kifelé a drog, a másikban meg szopnánk és be lennénk cuccozva –, igen, bazmeg, ennyire veszélyesen romantikus, vajszívű és egyszerű vagyok – bár nyilván, ha elmennék egy pszichológushoz, végül oda jutnánk, hogy egész életemben meg akartam felelni egy állandóan elégedetlen, szigorú, szadista, hatalmaskodó apafigurának, szóval teljesen érhető a beteges ragaszkodásom a gondoskodás legkisebb jelét mutató férfiakhoz -, de jobb lenne, ha pirulás és ábrándozás helyett egyszerűen rávetném magam mindenkire, aki nem utasít el és farka van? Jó, tudom, hogy te nem vagy ennyire kirekesztő, a farok nem elvárás, csak előny (talán még az sem). - Semmi. - Legyintek, mert érzem ám, hogy téged ez valójában annyira nem is érdekel, aztán csak megtorpanok önkéntelenül, mert vágom ám, hogy te ilyen laza vagy, ahogy az is, hogy igazából túlzás lenne azt állítani, hogy le se szarod, és ez az egész nemtörődöm magatartás valami védőháló, és kicsit részegebben, kicsit érzékenyebben hajlamos volnék minden egyéb cselekedeted is ennek a számlájára írni, de nem vagyok még elég ittas – szóval lehúzom a piám maradékát, hogy a következő kört ne csak neked rakjam össze –, meg elég érzékeny, tehát felveszem én is a flegma, „nehéz gyerekkorom volt, de kit nyom?” arcomat és csak hümmentek egy sokatmondót. Nekiállok ismét a jégtörésnek - a képletesnek, meg a másiknak is -, de nyilván nem hagysz kibontakozni, hát kifordul kicsit a kezemből a kanál, de ahelyett, hogy utána nyúlnék, a rumos üvegbe kapaszkodom, és ahelyett, hogy öntenék, inkább a szájára tapasztom a szám. És meghúzom. Nem úgy. Vagyis igazából nekem már tök mindegy. A szexualitásom most úgyis megállt a fejlődésben egy életre. KÖSZI. - Fogalmam sincsen. - Kicsit hunyorgok, kicsit tele van még a szám – a rummal, banyek –, kicsit sziszegek aztán, amikor végre lenyeltem, mert BAZMEG, Marj, muszáj amúgy rámásznod mindenkire, aki… HM. MINDENKIRE? Mármint félre ne értsd, nem mintha bármi közöm lenne Titanhoz azon kívül, hogy vihogós hülyelánnyá változom a jelenlétében és nevetek mindenen, ami szerinte vicces, szerintem meg igazából obszcén amúgy miért is vagyok most meglepődve? Oké, a meglepetés nem a legjobb szó. A harag sem, az irigység sem igazán – bár néha lehetnék fele olyan laza, mint te, de én már csak ilyen PRŰD vagyok –, valójában nem érzek semmit ilyesmit – megkérhetnélek egyébként, hogy ne velem tárgyald ki az ilyesmit, de akkor mégis miről beszélgetnénk? -, a rum, az viszont határozottan marja a torkomat. Megcsapja az orrom a sajtburger illata.
Elküldésének ideje -- Szomb. Május 30, 2020 5:12 pm
floating in the air
we didn't care
Ha belelátnék a fejedbe, akkor hozzátenném, hogy én sem értem, hogy miért buksz mindenkire, aki a közeledben tartózkodik és jól néz ki, főleg, ha Bob esetében a kettőből csak az egyik igaz. (Szerintem elég okos lány vagy, hogy kitaláld, hogy a kettőből melyik!) Szóval nem tudom, nekem alapvetően nem a negyvenes, kicsit kopaszodó, kicsit pocakos, kicsit igénytelen faszik jönnek be, de hát a szükség törvényt bont, előfordul, hogy az ember lánya nagyon szeretné valakinek a farkát a szájába venni, meg előfordul, hogy amúgy annyira nem, de már nagyon-nagyon be van tépve, és az orális fixációja kielégítéséhez nem elégséges sem a cucc, sem a pia, sem a kaja, na, meg hát ezeknek van a végtelen permutációja is, meg vannak a dolgok, amikre nem vagyok büszke, ÁMDE ezek száma meglehetősen kevés, mert HÉ, én vagyok én, mindenki imád, mégis mi okom lenne NEM BÜSZKÉNEK lenni azokra a dolgokra, amiket teszek? Bob tökre szeret, továbbra is mindegy, hogy téged, engem vagy egyenesen minket, még sajtbureszt is hoz – A MEKIBŐL, ÉRTED? az uborka a legjobb része, szerintem zsinórban ötöt be tudnék dobni, a hónapnak abban az időszakában pedig, ami nekem a hónapban kétszer van, mert NYILVÁN nincs összehangolódva a ciklusom a holdéval, hogy baszódna meg, ha már itt tartunk, tudjátok, hogy mennyire gyorsan nő a vérfarkaslányok szőre? erről bezzeg kurvára senki nem beszélt sem a szájba kúrt Twilightban, sem semmi másban, meg arról sem, hogy egyszer kitaláltam, hogy én bizony frufrut akarok, és másnapra gyakorlatilag visszanőtt az egész ugyanolyan hosszúra, mint amilyen volt, rohadjon ki az egész likantrópia a faszba! hol tartottam? Tökmindegy. Bob nem szexi, de azért szeretjük, és igazából ez a gondolatmenet annyiból teljesen felesleges, hogy SAJNOS nincsenek telepatikus képességeim, de talán jobb is így, mert akkor lehet, hogy rá kéne jönnöm, hogy nem is szerettek annyira, mint amennyire hiszem, hogy szerettek, de hát HOGY lehet engem nem szeretni ÚGY, hm? – Kik nőnek fel hamar? – Ezt két vihogás között kérdem, mert úgy érzem, picikét lemaradtam, meg hát mindig is tudtuk, hogy közülünk te vagy az okosabb, én meg a szebb, mármint, jó, te sem panaszkodhatsz, de hát ha egyszer úgy gondolnád, hogy te is megcsináltatod a melledet, szívesen meghívlak rá, MÉG nem dobta ki a szilikont a farkasszervezetem, HURRÁ! – Hát, igazából elmagyarázhatod, mert a nővérem gyakorlatilag az anyám lehetne, és amúgy is egy hülye picsa, aki lefalcolt az első adódó alkalommal, és mint kiderült, gecire van egy majdnem velem egykorú lánya, szóval nem csoda, hogy szart a fejemre – csusszan ki belőlem mintegy csevegő hangon, aztán lehúzom, ami a kezemben van, akkor is, hogy ha még ki sem töltötted teljesen. A nyelvem hegye már bizsereg, legszívesebben beledugnám a szádba, de tudom, hogy józanon még túlságosan szégyellős meg prűd vagy, szóval ehhez még diktálok beléd pár pohárral előtte. – De Romulusnak kurvára nem kell eltartania, jól meg kéne dugnia például, azt sokkal jobban értékelném, aztán eltartom őt én! Vagy ez így ebben a formában prostitúció? Vagy én egy... fordított PUMA lennék? Azt hogy hívják? AMUP? Megkérdezed Romulust, hogy lehetnék-e az amupja? De ünnngh, nem jó, mert a múltkor ott áradozott nekem arról, hogy feleséget akar meg öt gyereket, és hát kurvára nem azzal folytatta, hogy megkérte a kezemet, szóval nyilvánvalóan nem engem képzelt el a feleségének, ami meg annyira buzis! – Nem biztos, hogy itt a buzis a megfelelő kifejezés. – Érted, a múltkor Titan is fixen rám mászott itt a pulton, de persze egy kurva randira már baszna elhívni. Most komolyan, miért mindenki csak egy darab húst lát bennem? Felsóhajtok, és a hajamat tekergetve a pultra támaszkodom úgy, hogy a mellem gyakorlatilag rágurul a dekoltázsomból. Én tényleg nem értem!
Elküldésének ideje -- Szer. Május 27, 2020 4:36 pm
WE DRAW LINES
connecting countless stars
Ha a tökre egyenlő a nullával, a szeret meg… Jó, ezt bazira nem gondoltam át, a lényeg, hogy talán egy egészen ICIPICIT szkeptikus pillantással jutalmazom a megjegyzésed – lehetséges, hogy tényleg szeret amúgy, máskülönben miért lenne hajlandó elviselni téged, engem, vagy egyenesen minket? (sok pénzért, nyilván) - , aztán megvonom a vállam – vagy azért, mert őt is… PFÚJ, Marj, mármint szexi meg minden (ezt már másodszor ismerem be magamnak, mennyire lehetek kétségbeesett menthetetlen romantikus, ha olyan csávókra bukom, akik kötelező jelleggel tartózkodnak a társaságomban, SOK PÉNZÉRT, amúgy ez a táncosokra is igaz, miért bukom én lényegében mindenkire, akit ismerek és JÓL NÉZ KI?), de nem tudnád kicsit másra is használni a szádat, hogy amikor legközelebb seggrészegen, becuccozva lesmárolsz, ne legyek kénytelen azon rágódni közben, hogy kit (kiket) szoptam le épp közvetetten? - és inkább visszafordulok a poharakhoz, meg a rumhoz, mert valahol remélem, hogy igazad van. Legalább egy kicsit. Csak annyi időre hanyagolom a küldetést, hogy vessek feléd egy vészjósló pillantást. Mármint nem vagyok én Romulus „Védelmező” Eastaughffe, hogy a testvérem szerelmi és/vagy szexuális életében – legyen az valós vagy csak képzeletbeli – vájkáljak, nem, én Mimi vagyok, a felelősségteljes húszéves, aki… Aki majd azért igényesen rákérdez, hogy mi a fasz. - Hja. - Ha mondjuk valaki más – BÁRKI MÁS – nevét sóhajtoznád itt önfeledten, talán még adnám is alád a lovat, talán ábrándosan a távolba merednék magam is, így kösz, de kösz nem. Csörgök inkább a jéggel lelkesen, amíg azzal foglalkozom, addig, meglehet, a hányingerem is csillapodik kicsit. - Olyan hamar felnőnek. - Sóhajtom bele gúnyosan az ömlő rum csilingelésébe. Kanállal keverem össze a hozzávalókat, bár a shaker csörgése valószínűleg elég hatásosan terelné el a figyelmem, még így sem éri meg a halláskárosodásban mért áldozatot. - Én vagyok a legkisebb, szerintem nem kell elmagyaráznom, milyen a fiatalabb tesónak lenni. - Oldalra billentett fejjel tolom eléd a piát és egy egészen kicsit megbicsaklik a gondolatmenetem, amikor eszembe jut, hogy amennyit te a tesódból, meg a családodtól kaptál egész életedben, talán nem te vagy a megfelelő ember, akinek a túlaggódás szörnyű terhéről panaszkodhatok. Oké, akkor mondjuk… Áh, inkább koccintok veled a nagy semmire és nem, én nem húzom le egyben az egészet, beérem a felével is. - Nem is biztos amúgy, hogy ez akkora hátrány. - Szó nélkül állok neki a következő körödnek, mert ennyire jó barát vagyok! Gesztusokból is értelek. Nem mintha többismeretlenes egyenlet volnál egyébként. - Nincs más dolgod, mint hozzánk költözni, hagyni Romulusnak, hogy eltartson, közben még négyszer megmentsen, és lényegében teljesítetted, amit én. - Ugye milyen egyszerű?
– Jaj, ne mondd már, tökre szeret! – Azt nem pontosítom, hogy engem, téged, vagy rögtön minket, vagy hogy a szeret után mondjuk jön valami főnévi igenév – tökre szeret KERTÉSZKEDNI, tökre szeret SZERELNI... DOLGOKAT, hát a faszom tudja, hogy mit szeretnek csinálni a férfiak rajtam kívül –, aztán nézem, ahogy nézed a dobozt, engem, megint a dobozt, megint engem, kicsit közben én azért elfáradok, legalább annyira, mint Franco teniszmeccsein – én nem tudom, hogy bírják ezt emberek azokkal a falatnyi pezsgőkkel és, nos, falatkákkal, amiket ott felszolgálnak, ráadásul még a nap is süt, rémes –, aztán oldalra döntött fejjel szuggerálom a poharat, hogy UGYAN, kicsit tegyél már bele több rumot, de hiába szuggerállak, hát kicsit megdöntöm a kezedet, amelyben az üvegben tartod, istenem, Mimcsi, mindent nekem kell tudnom? Aztán nyomorultul sóhajtok egyet, és amennyire tudok, hátrafordulok, de minden hülyeség van a pult mögött: csap, sörcsap, poharak, kanalak, szívószálak, valamit le is verek, erre még nyomorultabbul sóhajtok még egyet, aztán lebiggyesztem az ajkamat. – Romulus – sóhajtom aztán már majdnem szerelmesen, de ne stresszelj, ez csak minden faszi hatása, aki valaha kedves volt hozzám, majd ha legközelebb pöcs lesz, akkor elmúlik! Vagyis, jó, legalább négyszer-ötször kell NAGYON pöcsnek lennie hozzá, de előbb-utóbb TÉNYLEG tökre el fog múlni! Ott van például Titan is, aki csak hússzor volt velem faszfej mostanában, és máris ritkábban gondolok rá, amikor magamhoz nyúlok! O-KÉ, kicsit menthetetlen vagyok, de ha ez vigasztal, rád is szoktam ám gondolni néha. Na? Jobb? – Be bizony – biccentek, aztán szinte csillogó szemmel fordulok vissza hozzád, amikor GYAKORLATILAG felajánlod, hogy legyek én magam is Eastaughffe, hát komolyan mondom, megérte MEGTANULNOM kimondani ezt a kibaszott nevet, nem? – Már miért ne volnál illetékes? Te is családtag vagy, nem? Vagy mi van, neked nem osztottak lapot? – Felröhögnék amúgy, ha nem ismerném az érzést, így inkább relatíve komolyan kérdem, mielőtt koccintanék veled. Persze, mire összecseng a poharunk, már vigyorgok. – Köszcsi – pusszantom a levegőbe, aztán minden különösebb megtiszteltetés nélkül, egyszerre húzom le az egészet, mintha csak feles lenne, aztán már tolom is az orrod alá, hogy keverj nekem szépen még egyet.
A szemem forgatom – no, nem olyan nagy hévvel, épp csak, hogy észrevedd –, és egy kicsit talán el is szégyellem magam, mert benned nincs semmi tapintat! Helyetted szégyellem magam, jól látod! Meg talán kicsit Bob, miatt is – bocsi, Bob, tényleg –, aztán az egész kellemetlenség semmivé foszlik, amikor az operatőr – tényleg szexi, de hé, sokkal öregebb nálam, az pont olyan, mintha Romcsira gerjednék, PFUJ – kap az alkalmon, hogy elhagyhassa az IQ-harcosokat, én pedig azzal a pillantással méregetlek, hogy én mennyire megmondtam! Vagyis, basszus, mennyire meggondoltam. Miért tartok magamban bármit is, amikor veled vagyok? Nem hinném, hogy van olyan képességed, amivel komolyan tudnál venni. - Szerintem egyenesen örül, ha nem kell elviselnie. - Nem pontosítom, hogy engem, téged, vagy rögtön minket, inkább az üvegek felé fordulok, leemelek kétféle szirupot, lepakolom melléd a munkalapra, a pult alól előhalászok egy gyümölcsleves dobozt, rád nézek, aztán a dobozra, aztán rád, aztán kicsit el az ajtó felé, ahol Bob nemrég távozott, aztán vissza rád, mindeközben kurvára gondolkodom, még ha nem is látszik. Rumot választottál, epres mojito lesz a menü, mert nincs kedvem improvizálni. Az egyik szirupot kicserélem, a gyümilevet visszapakolom, ha nem szédülsz el a ténykedésemtől, akkor már jók vagyunk, te meg valószínűleg egyre tisztább, de jó az nekünk? Jeget szórok két long drinkes pohárba, és picit összetöröm. A kockákat, nem az üveget. - Melyik? - Mert egyébként te sem pontosítottad a bátyámat, nekem meg van kapásból három csak a városban, akik közül egyébként csak az egyikről tudom az összekanalazást elképzelni, és talán örülhetnék, hogy addig sem az én összekanalazásommal/anyatigrisként őrzésemmel volt elfoglalva, de ugye te --- UGYE NEM? - Romulus? - És oldalra lesek, tök ártatlanul és érdeklődőn amúgy, és nem töröm kicsit feszültebben a jeget, és nem töltöm a rumot vakon – benne van már a kezemben, nyuszifül, ne aggódj, legfeljebb hamarabb baszunk be, mint állat, több időm lesz kijózanodni –, vagy mégis, szóval inkább visszafordulok, nehogy a fincsi édes egy pohár cukorszirupos rum legyen. - Ó, hogy be is téptetek. - Romulus „Kettősmérce” Eastaughffe, mondanám, hogy ezért még számolunk, de te meg azt mondanád, hogy öregebb vagy, neked lehet, én meg nem tudnék úgysem visszavágni, csak bemutatnék, mint egy hisztis kamasz. Eh. - Nem vagyok illetékes a témában, de mit számít eggyel több vagy kevesebb, nem? Tessék. - Csúsztatom elég a rózsaszín, áttetsző löttyöt, mielőtt koccintáshoz emelném a sajátom.
– Jézusom, Mimi – helyezem át a testsúlyomat az egyik lábamról a másikra, és még a tekintetemet is égnek emelem. – Tudom, hogy biodíszletnek tűnik, de azért neki is vannak ám érzései! Szóval az, hogy készítsen egy fekete-fehér felvételt egy szék lábának az árnyékáról, az ugyebár belefér, de az, hogy elugrasszam a Mekibe, az nyilvánvalóan nem. Mármint, ha már itt tartunk, pultosként te azért mégis csak közelebb állsz a Mekibe szaladgáláshoz, mint ő, nem? Bob azért mégis csak egy operatőr, hát, nem a legjobb, azt aláírom, nyilván ezért dolgozik fostalicska realityken ahelyett, hogy Scorsese mellett dolgozna, ö... Hát, a faszom tudja, hogy Scorsese milyen kategóriában nyomul, de kapott valami díjat valamiért, nem? Ez nem olyasmi, amit nekem tudni kéne, végül is a műsor címe nem Legyen ön is milliomos, hanem I Won’t Sleep Tonight, és szerintem értitek a célzást anélkül is, hogy expliciten elmagyarázzam, nem? – A két IQ-harcosnak üzenem, hogy mindjárt jövök vissza a sajtburgerekkel – mondja aztán Bob némiképp megfáradtan – az elmúlt pár hónapban mintha öregedett volna pár évet, nem? mondjuk, ettől csak SZEXIBB –, aztán kikapcsolja és leteszi a kamerát, vet ránk egy gyors oldalpillantást, aztán inkább mégis felveszi a kameráját, beteszi a táskájába, és magával viszi. Mintegy helyeslően végignyalom az ajkamat. Ő érti ebből is. Aztán azért csak a nyakadba borulok, ahogy belemész, hogy bebassz velem – jó, hát lehet, hogy te csak egy felesbe mentél bele, de tudod, egyik dologból következik a másik, az egyik bebasz, a másik hány- ik?, mindegy –, aztán elmerengek egy pillanatra, és most már a pult helyett a pult mögötti munkalapra teszem fel a seggemet. Titan biztos örülne, ha tudná, hogy végignyomdázom a fél Nymphet. – Hát, valamelyikünk lehetne cukorborsó, és keverhetne nekünk valami édeset és fincsit – tekergetem a hajamat, és rebegtetem a pilláimat, még a combomat is végigsimítom reflexből, bár nem tudom, hogy neked minek is teszem magam igazán. – Amire majd jobban csúszik a sajtburger. Mondtam amúgy, hogy a minap a bátyád milyen kis tündér volt? Összekanalazott egy eléggé elbaszott átváltozást követően, és még be is tépett velem! Annyival jobb arc, mint az én nővérem, nem akartok engem is örökbe fogadni?
Elküldésének ideje -- Szomb. Ápr. 18, 2020 5:32 pm
We draw linesconnecting countless stars
It's formed our empty hopes
Nem, nem muszáj, sajnálom. Meg ilyenek. Nem vagyok ám annyira nyuszi! Én csak jó gyerek vagyok – eltekintve attól, hogy egyik gondviselőmnek és önkéntes gondviselőmnek nem vagyok gyereke, de ezt most inkább hagyjuk –, én csak nem szeretem a konfliktust, én csak --- Azért nem mondom, hogy igen. Meg nem imitálom a nyafogásod affektálva, meg inkább nem is kommentálom a megjegyzésed, csak túlesek az ugrásod követő kezdődő szívrohamon, pedig nem is kellene stresszelnem, az alkohollal megöntözött cucc a természetes élőhelyed, végtelen rutinnal nem törsz össze semmit. Nem tudom, egyébként, mi miatt aggódom, Titan úgyis elnézné neked, mint lényegében bármit, ha a szádba vennéd a farkát (mielőtt megvádoltok, hogy túl sokszor gondolok a farka szájbavételére, kikérem magamnak!). - Akkor légy erős és határozott éhező nő és küldd el Bobot - A nevét csak ajkaimmal formálom, hangot nem adok hozzá, úgysem lát, hát háttal állok neki – és igen, tudom, hogy nem a cseléded, meg nem kajafutár, meg nem is szarfej, hogy csak így aláássam a munkavégzését, de nem jobb neki is, ha nem kell mellettünk lennie? –, tudom, roppant tapintatos vagyok. Bocs, Bob. - a mekibe sajtburiért, mert könyöröghetsz nekem itt, amíg jólesik, nyuszi, de nem tudok konyhát csinálni hátulra, mármint nyilvánvalóan van ott egy és nyilvánvalóan azt is szereted, amit ott kotyvasztanak, csak attól nem fogsz jóllakni. Azt hiszem. Fogalmam sincs, min tudnak állandóan dolgozni. - Én meg nem megyek el sajtburiért, mert dolgozom. Dolgozni fogok. Idővel. Plusz adjunk már Bobnak még egy fél óra kikapcsolódást, akkor nem kell széklábakkal művészkednie. - Miért ne? - Most mondhatnátok, hogy „hú, de könnyen beadtam a derekam”, és „hol itt a tartás, kishölgy?”, és „máris oda a nagy kötelességtudat, túlbuggyanó munkamorál”, de egyrészt kishölgy a jó kur --- Szóval különösebb erkölcsi vívódás nélkül adom meg magam, elvégre talán nem árthat a könnyített pálya – a vendégek nagy része a tűréshatármon kívülről érkezik, a pia meg kitolja a szögesdrótként üzemelő gúnyt, pultosnak meg szarul áll, ha lenézi a fizető klienst – estére, addig még van időm kijózanodni, a rumra meg majd azt mondjuk, Marj volt, nem tudtam megállítani. Elég, ha elképzelik, hogy megpróbáltam fizikai erővel az útját állni és el is simítottuk az ügyet. - Kísérőt? Bármit? Vagy nem vagyunk már ovisok, hogy gyümilevezzünk? - Szégyen, ha nem bírom magában a rövidet? Közben előbűvölök két felespoharat a pultra. Hacsak nem utasítasz, hogy valami kutyulványt prezentáljak inkább.
– Most muszáj ennyire genyának lenned? – Ezt leginkább csak félig sértetten nyávogom, félig meg azért szeretlek ám, félig meg visszajött Bob a klotyóról – sosem voltam valami jó matekból, tulajdonképpen azért jó, hogy nem érettségiztem le, mert így legalább papírt nem adtak arról, hogy MENNYIRE nem voltam belőle jó –, és lebiggyesztem az ajkamat, mert azért szerintem annyi világos, hogy sok mindenkivel hajlandó lennék összebútorozni, konyhás nénikkel és kutyákkal azért még ÉN SEM. És aztán persze továbbra is genya vagy, de hát most mit mondjak? Valahol örülök, hogy ha másokkal szemben nem is, legalább velem szemben a sarkadra mersz állni, mármint, érted, az én nővérem aztán nem mondhatja meg nekem, hogy mit csináljak, de ezt valószínűleg sokkal büszkébben vágnám az arcodba, ha nem azért lenne így, mert még gyerek voltam, amikor lefalcolt otthonról, és azóta is előbb foglalkozik bármi mással, mint velem. PÉLDÁUL A MAJDNEM VELEM EGYKORÚ LÁNYÁVAL, BAZMEG. Hogy féltékeny vagyok-e? Igen, kurvára. Hogy szeretném-e, hogy valaki velem foglalkozzon egy kicsit? Igen, kurvára. Hogy most neked kellene-e egy személyben legjobb barátnőmnek, anyukámnak, nővéremnek, húgomnak és esetleg ma esti trófeámnak is lenned? Igen, kurvára! Oké, ez valahol betegen hangzik, nem? De, kurvára. Mindegy. Bob már közben filmezi ugyebár, ahogy átvetődöm a pulton, biztos amiatt aggódsz, hogy a követőim majd ebben is követnek, de cicám, a követőim többnyire SOKKAL okosabbak nálam, szóval szerintem emiatt aztán nem kéne parázni – ha meg a munka iránti elhivatottságod vezérel, akkor öhm, hát, arra csak azt tudom mondani, hogy talán hevesebben kellett volna ugrálnod, hogy kiszolgálj, nem? – Én nő vagyok, és zabálni AKAROK – mondom, már csak egy toppantás hiányozna mellé, de hát ugyebár kaja helyett végül is a rumot szorongatom, amiben kalória éppen van dögivel, csak tápértéke nincs sok. – Szóval akkor mi lesz, hozol nekem valamit, ha szépen megkérlek, vagy inkább iszol velem? Oldalra döntöm a fejemet, és igyekszem nagyon-nagyon ártatlannak tűnni, aztán vetek egy oldalpillantást Bobra, akinek pont tudom, hogy bejössz, csak szerintem minden, a korunkbeli lányok iránt érzett jóindulatát megsemmisítettem az elmúlt egy hónapban. – Ja, ha attól parázol, hogy felveszi, addig elküldöm, hogy készítsen egy fekete-fehér montázst egy szék lábáról, vagy valami hasonló faszságot, ha már akkora művésznek hiszi magát. – Baszódj meg, Marjory. – Én is szeretlek ááám – integetek, és puszit dobok, mielőtt visszafordulnék hozzád, és megbillegtetném az üveget.
- Mittomén. - Mert fura az ízlésed, amikor arról beszélgetünk, hogy kivel szexelnél, kinek a farkát vennéd a szádba, vagy milyen ruhában menj ki az utcára. Fura, hogy nincs. Igazából örülök kicsit, mégis lopva ellenőrzöm a felkarom vastagságát az üvegek mögötti tükröződő felületben. - Csodálkozom is egyébként, hogy egyáltalán beengednek. - Ami azért nagyon vicces, mert rögtön elkezdhetek csodálkozni azon, hogy ENGEM is. Vajon egyébként tisztában vagy az én korommal? Nem mintha várnék bármit is a szülinapomra, nem hinném, hogy képes vagy dátum-bonyolultságú számsorok memorizálására. - Nem, nyuszifül, de a finiii-vel nem segítettél, hogy rájöjjek, mi lehet a bajod. - Azon kívül, hogy még meg sem kaptad a csomidat, de máris totál szét vagy esve. Na, persze, nem mintha ő lenne az egyetlen ilyen, munka közben sokkal többel találkozom – a főnökömmel, a haverjaival, az önkéntes kísérleti nyulaival, a szétcsúszott táncosaival -, minthogy az jót tenne a jellemfejlődésemnek – bár a fordított pszichológia működik, általában nem irigylem őket, hanem undorodom tőlük –, viszont remek alapot biztosít a megfigyeléshez. Sokkal hitelesebben adom át a függőség és a mámor természetét a virtuális életemben. Amit, a nem virtuális életem mozgalmasságát – a mozgalmasságnak van negatív mértékegysége? - tekintve, hívhatnánk simán csak életnek is. - Nem, nem, nem. - Ha anyának nevezel, hozzám vágod az első kezedbe eső cuccot és hisztérikus ajtócsapkodással távozol a munkahelyemről, elfogadom. Azt gondolod, nem túl gerinces dolog tőlem – aki imént fejtette ki fenntartásait a testvéri túlaggódás témájában – az oktatás és a gondoskodás? Jól gondolod. De maradsz, leszarod, hogy nem, nem, nem, mi több, aktivizálod is magad, szóval beérem pánikszerű fejrázással, és csak reflexből kapok utánad, mert baszod, farkas vagy, persze, betépett farkas. Nem bízom benned. És biztos tök drága volt a polcokra felhalmozott sok szar. Abbahagyom a fejrázást, összefonom magam előtt a karjaim és sóhajtok inkább. Fenekem a munkalapnak támasztom, és csak kicsit, egészen icipicit borzongok bele, amikor az orrod dugod a tincseim közé. - Vannak helyek, ahol büfé van a pucér csajok mellé, de ott pucér csajok vannak, szóval gondolom a nők és a nem heteroszexuális pasik nem zabálnak, miközben félmeztelen faszik vonaglását nézik. Nem hiszem, hogy lennének kísérleti eredmények a nők, melegek, biszexuálisok szexuális és egyéb étvágyának kapcsolatáról. Mondjuk azt sem hiszem, hogy neki szüksége lenne kísérleti eredményekre, szóval próba cseresznye. - Aztán kurvára kibírom, hogy ne csavarjam ki a kezedből az üveget. Nem én leszek a minden jónak elrontója.
Elküldésének ideje -- Szer. Ápr. 08, 2020 12:53 pm
is it floatingin the air?
we were young we didn't care
– Neem, cukorborsónak látszol, szerinted egy konyhás nénitől akarnék én bármit is? – Még egy kicsit a felső ajkamat is felhúzom, az orromat is ráncolom, mert nem tudom, hogy te hova jártál iskolába – jártál egyáltalán iskolába? mármint, ez nem rasszista komment a részemről, de hát amilyen hányattatott volt a sorod, simán meglehet, hogy nálad még tizenhat éves korodig sem tartott az oktatás, érted –, de ott, ahová én jártam, szájba kúrt fémdetektorokra volt pénz, arra viszont nem, hogy haj- és hónaljszőrmentes kaja legyen a menzán. – Ez most valami egészséges kajás-lófaszos rávezetés akar lenni részedről, hogy igyak egy pohár vizet, és akkor kiderül, hogy tényleg éhes vagyok-e, vagy SZESZT akarsz rám erőltetni? Hát nem látszik rajtam, hogy kiskorú vagyok? Segítség, engem itt le akarnak itatni – mondom végig az egészet gyakorlatilag egy hangsúllyal, a végén még a homlokomat is a pultnak szögezem, és nyöszörgök, mert be vagyok tépve, és rohadtul éhes vagyok, és lehet, hogy csak azért érzem magamat rohadtul éhesnek, mert be vagyok tépve, de tudományosan bizonyított tény, hogy a betépve elfogyasztott kalóriák nem számítanak, nem? Plusz, ha amúgy is kihányom őket, akkor meg egyenesen duplán nem számítanak, a hányás végeredményben testedzés, mert erőlködsz közben – ha pattant már el ér a szemetekben okádás közben, akkor pontosan tudjátok, hogy miről beszélek –, szóval nem, Mimosa, baszd meg a pohár vizedet! Vagy most nagyon átmentem nyuszikába meg talicskába? És vajon mennyire lehetek betépve, hogy ha már a nyuszikás vicceknél tartok fejben? Mondjuk, annyira biztos nem, mintha hangosan ki is mondanám, ugye? – Jó, igazából jöhet az is, de... – Nyöszörgök. Lusta vagyok. Szeretem, hogy simogatod a hajamat. Mindez együtt. Aztán mégis csak összeszedem magam, és relatíve könnyedén dobom át magam a pulton – tudom én, eléggé elbaszott farkas vagyok, de azért még farkas vagyok, na –, és leginkább az orrom után indulok el mögötted a raktár felé. Végigsimítom közben a derekadat, beleszimatolok a hajadba is, mert friss, virágillata van, mint amilyennek egy Mimosa nevű lány hajának lennie kell, ugyebár, és megállom, hogy elkezdjek nyüszíteni. – A matinés bebaszósoknak igazán csinálhatnátok egy szendvicsező részleget, nem? Vagy ezt Titannal beszéljem meg? Mondjuk, ha folyton be van zuhanva a fűtől, akkor kurvára nehezemre esik elhinni, hogy neki még sosem jutott eszébe – támaszkodom meg a vállammal a pulton, és hanyagul simítom végig az üvegek címkéjét. Aztán leveszek egy tetszőlegeset – naa, olyan szép kék a címkéje! –, és elkezdem letekerni a kupakját, mert hát miért is ne szolgálnám ki magam?
Egyesek – itt jegyezzük meg, igen, már ennyire az elején MENTEGETŐZÖM, de én nem tartozom közéjük, a későbbiekben valószínűleg számodra is egyértelmű lesz, miért – szerint madarat tolláról, embert barátjáról. Ez alapján könnyen levonhatnál MINDENFÉLE messzemenő következtetéseket – én is azt tenném, ha nem mentegetőztem volna épp az ellenkezője miatt az imént – rólam, de szeretném, ha tiszta lappal játszanánk, szóval --- Azért észrevétlenül – nem vagyok ám ennyire smooth, de be van tépve, furább lenne, ha észrevenné – megrándul az ajkam széle, amikor végignyúlik a pulton. Tudom, azt is mondják, hogy elítélni, lenézni, szánni sem illik a barátainkat, és én tényleg nagyon, de nagyon igyekszem, tehát ez nem az, aminek látszik. Az én szám széle ÖRÖMÖMBEN rándul meg. (Faszt.) Miközben a barátnőm – nem úgy a barátnőm, mielőtt félreértenéd a helyzetet, bár egyszer (mentségemre szóljon, részeg voltam, de már megint védekezem, miközben – gyerekek, nincs semmi baj vele, mindig védekezzetek, jó? - manapság ezért valószínűleg senki nem dobálna kövekkel) már lesmárolt (vagy kétszer?) és mivel én nem szoktam csak úgy smárolgatni fűvel-fával a nagyvilágba (ha meg merném tenni, valószínűleg már nem dolgoznék itt vagy – ennyire még nem ismerem főnököm, csak azt tudom, hogy TÚL SZEXI - kaptam volna béremelést, háromszor), simán lehet, hogy nyitott (és kibaszottul egyoldalú) kapcsolatban vagyunk már hónapok óta – a munkahelyemen, a munka-bútoromon hentereg, mint valami begyökerezett macska. Törölgetem inkább tovább az utolsó poharat, mintha az életem múlna rajta. Tulajdonképpen mondhatjuk azt is, hogy az életem múlik rajta. Bár, ha kirúgnak már nem fogok tudni lebukni Romulus előtt. Akkor nem tudja meg Esme sem – ha Remus el nem köpte már neki, de miért tette volna? - és --- Ugye érzed, milyen kurva nehéz méltóságteljesen elnavigálni az életben, ha tele van a város a tesóiddal, akiknek mintha küldetése lenne a te segged megvédeni attól a bizonyos élettől? Mármint félre ne értsetek – gyerekek! –, nem arról van szó, hogy zavarna a szeretetük, vagy egy hálátlan kutya lennék, értékelem én. Azt sem gondolom ám, hogy minden igyekeztük hiábavaló lenne – erotikus tartalmú fanfictionökkel, depressziós tumblr tartalmakkal, elérhetetlen pasik távolról csodálásával (a legjobb helyen törölgetem a poharat, mi?) és önmarcangolással (ennyire vittem húszéves koromra, míg mások undorító valóságshowkban riszálnak és ingyen kapják a sminktermékeket – nem akarok ujjal mutogatni -, amikre a fizetésem nagy részét költöm, persze, persze, leszek én még sikeres felnőtt, ugye?) töltöm a szabadidőm, amikor nem egy sztriptízbárban pultoskodom, viszont legalább dolgozom, szóval ne könyveljük el szerény személyem teljes bukásnak –, azért olykor hajlamosak túlzásba esni. - Konyhás néninek látszom, nyuszifül? - Duruzsolom, a legszebb pillantással, amire képes vagyok (az pedig NAGYON SZÉP, mert MEGÉRDEMLED), leteszem a poharat és hanyagul kisöpröm az odatévedt tincseket az arcodból. - Vagy csak megszomjaztál?
Felcsusszanok a bárszékre, aztán előbb végigkönyökölök a bárpulton, végül úgy fekszem végig rajta a felsőstestemmel, mintha lusta macska volnék, amely másra sem vágyik, mint hogy valaki megcirógassa a hasát. És még lehet, hogy nem is kapnám szét a kezét az első simításnál. Talán csak a harmadiknál. Vagy a negyediknél. Vagy--- Vagy nem is tudom, valójában alapból nem vagyok erőszakos típus – sok minden elmondható rólam, és tele vagyok jellembeli hibákkal, mi több, azt hiszem, egy óriási hibagóc vagyok, ha a Mátrixban volnánk, folyamatosan glitchelnék, de például még életemben nem verekedtem, és valószínűleg, ha bármikor sor is kerülne ilyesmire, akkor inkább összekuporodnék, és zokogva várnám a véget, és, hm, nem tudom, hogy miért mondom ezt úgy, mintha ez jó tulajdonság lenne AMÚGY –, de Mimosát amúgy sem bántanám soha. Még annyira sem, mint másokat. Nem mintha a nulla szorzata ne lenne amúgy is nulla, de mondjuk akkor mínusz kettedannyira bántanám, mint másokat, tehát inkább... ö... bántanám... ö, magamat?... mint hogy őt? Asszem? Van ennek bármi értelme? Mondjuk, ha nem lennék betépve – ezúttal csak fűtől –, ha nem lennék éhes, ha nem akarnám, hogy valaki megcirógasson, valószínűleg nem lennének ennyire mélyenszántóak a gondolataim – Ó, DEHOGYNEM –, viszont be vagyok tépve – ezúttal csak fűtől –, éhes vagyok, akarom, hogy valaki megcirógasson, szóval teljesen indokolt ez az egész úgy, ahogy van! – Mimosa – dorombolom a nevét rekedt-suttogva, miközben az arcom a pulthoz simul, amit amúgy KURVÁRA remélem, hogy letakarított, mert ha holnapra pattanásos leszek tőle – nyilván ettől, nem a négy szelet pizzától, amit bevágtam, a-a, nem ám –, akkor gecire hisztis leszek –, ha már összekészítettétek a csomimat, akkor nem akarsz adni valami finomat iiis? És igen, pontosan annyira nyávogok, mint amennyire elvárható lenne tőlem. Délután van, még ki sem nyitottatok, egyelőre Bob is pisiszünetet tart már egy fél órája – rohadtul gyanús, nem? –, szóval semmi okom sem lenne, hogy produkáljam magam, de hé, MEGÉRDEMLED, oksi?
Kezdőlap
Regisztráció
Belépés
