Ahogy az esetek többségében, most sem egészen érti, hogy mi történik körülötte. Egyszerűen képtelen befogadni azokat a hullámokat, amiket azelőtt automatikusan felvett. Ez a mágiából eredő egyfajta hatodik érzék az életét is igen sokszor megmentette. Hisz az oroszlán barlangjában élt, egyenesen az oroszlán bajsza alatt, amit hol meghúzogatott, hol magát igyekezett meghúzni. Most pedig ül itt, ezen a rettenetesen zajos és fülledtnek tűnő helyen, az impulzusok pedig mind-mind lepattannak róla, az akarata ellenére is. Így az sem jut el a tudatáig, hogy miért meresztget rá olyan különös szemeket az őt hamarosan kiszolgáló nő. Kiszolgáló, jó vicc. Ahhoz előbb pénzt kellene szereznie. Meg mondjuk egy kupa bort kérnie valami kétes munka helyett.
Az ábrázata vonásra pontosan visszatükrözi a felé vetített értetlenséget. Mi az, hogy ’épp-itt’? Mi a baj ezzel a hellyel? A modern szokásokkal nincs tisztában, márpedig ahogy ő látja, itt aztán akad munka bőven. Ezt még ő is kiszúrta a bordélyokkal keresztezett szórakozóhelyen. Felszolgálók, ajtón állók, táncosok – akik bizonyára kurtizánok is – és ez csak a jéghegy csúcsa. Ha jobban szétnézne, bizonyára feltűnnének neki az egy-egy asztal alatt gazdát cserélő pirulák is. Berdinus válasza kapásból lehetne az, hogy bármilyen pozíció érdekli. Természetesen neki is megvannak a testi és morális határai, de az utcán nőtt fel, csoda, hogy sosem kapott el semmit. És elhiheti bárki, hogy a Vatikán vadászaként sem volt egy földre szállt angyal. Mielőtt azonban kibökné a legkézenfekvőbb választ, a tekintete követi a nő pillantásának útját. Kissé kitekeredve fordul a főszínpad felé, majd különösebb ottidőzés nélkül, enyhén a száját húzva vissza a pulthoz.
- Nem tudok táncolni. – Valóban botlába van. Az estélyekre szükséges formális táncokkal elevickél, de arra, amit az itteni táncosok művelnek, csak a szemöldökeit tudja húzni mindenféle irányba. Futólag azon is elgondolkodhatna, hogy ha a számos harcművészetből ismert mozdulatokat felgyorsítja és szabadabbá teszi, alkothat valami hasonlót, de már azelőtt elveti, hogy különösebben belemerülhetne az elképzelésbe. Úgyhogy az egészből csak az lesz, hogy ismételten megrázza a fejét. Nem, nem táncos munkát keres. Mondjuk úgy bármi mást. – Széles a repertoárom. Illegális harcok? Takarítás? – Sikerül két igen végletes példát kiragadnia, de az nyilvánvaló, hogy mindkettőt komolyan gondolja. Mondjuk szívesebben püfölne el valakit – vagy épp a valaki őt… - mintsem seprűt vegyen a kezébe.
Egy ponton pedig valami azért mégis átszúrja az őt körül ölelő, idegen tudatlanság ködét, ami aztán arra ösztönzi, hogy újra kalibrálja ezt az egész helyzetet és a társalgás mellé rendeljen egy italt. A nő mögé pillant, végig futtatja a tekintetét a színes löttyökön és feliratokon. Nem ez az első szórakozóhely, ahol megfordul, tehát nem először látja az ilyesfajta kínálatot, de továbbra is idegenkedik tőle.
- Szeretnék egy dupla whiskyt. – Ez eddig rendben is van, de néhány kósza dolláron kívül pénz nincs nála. Az utolsó fillérjeit pedig nem erre szándékozik költeni, inkább meghívatja magát valakivel. – Mindjárt jövök. – Azzal lehuppan a bárszékről és néhány lépés múltán eltűnik a tömegben. Mindössze egy kört ír le a tánctéren, pár röpke perc múltán valóban visszatér. Ha figyel, a pultosnő a mozdulatot még láthatja, ahogy kiveszi a sötétbarna pénztárcából a készpénzt, a többit meg szimplán a földre dobja. Mert a gazdája természetesen tánc közben hagyta el, Berdinus meg úgy ül vissza a helyére – vagy ha elfoglalták, néhány székkel arrébb -, mintha mi sem történt volna. Szóval hol az a whisky? Merthogy pénz az már van.

- Mintha nem lenne elég bajom nélküled is. - Jóformán csak tátogom magam elé. Felvont bal – a jobb nem él önálló életet, pedig egy időben próbáltam rávenni, mindhiába, ebben is elbuktam – szemöldökkel nézem a piák mögötti tükröződő felületet – egyébként meggyőződésem, hogy a tánciskolákon és az edzőtermeken kívül sehol nincs létjogosultsága a falfelületek nagy méretű tükörrel való burkolásának, ezt is csak arra használják, hogy a seggem is lecsekkolják, amikor nem kell megfordulnom, hogy elkészítsem a piájukat, ráadásul állandóan szembetalálom magam magammal, ami az én koromban, az én adottságaimmal (ki fogom szedni Remusból, hogy mire célzott ezzel, majd akkor, amikor az önértékelésem épp nem lesz a béka segge alatt, azaz SOHA) nem akkora buli ám, de legalább Marj anélkül is meg tudja igazítani a haját, szájfényét, melleit, hogy ki kellene mennie a mosdóba, ha már itt tartunk –, egészen pontosan a pultra támaszkodó, feltűrt ingujjú vérfarkast, akinek egyébként tökre szívesen kevernék piát – meg egyéb dolgokat is szívesen megtennék neki, na, azért ne szaladjunk annyira előre, nem olyasmiket, amiket a lényegében egyetlen barátnőm tett vele itt, nyílt színen a múltkor ---
hol is tartottam?
Többet kellene aludnom, kevesebbet kék szemű, átalakulás előtt álló csávókon rágódnom – AZ ISTENIT MIMI, hát csapjál már az asztalra! - és már majdnem megteszem, amikor rájövök, hogy ez a munkalap nem asztal, és nem kellene összetörnöm a kezemben lévő poharat.
Aztán persze összekapom ám magam, és csak kétszer ejtem el a pénzt, egyszer meg a visszajárót, miután kiszolgáltam a túl dögösen vigyorgó, helyből rám is kacsintó – mióta vagyunk ilyen jóban, Spencer? mióta rögtönzött mandulavizsgálatot prezentáltál a legjobb (azt mondtam már amúgy, hogy EGYETLEN) barátnőm múlthéten, vagy… nincs vagy, én ilyesmiről legfeljebb álmodozhatom, jobb napokon, amikor nincs tőle hányingerem – cukifiút, és végre eljutok odáig, hogy rád is időt szakítsak.
Szűkült szemrésekkel fixírozom a kezedben tartott telefont és csak akkor esik le, hogy ez minden, de a legkevésbé sem illendő, amikor megszólítasz. Bocsi?
- Hogy? - Egyébként szoktam köszönni, kedvesen mosolyogni, meg udvariasan megkérdezi, hogy mivel szolgálhatok – erre nem mindig jön hasonlóképpen udvarias válasz, mintha a viszonylag (azaz NAGYON) ártatlan külsőm kötelező tenné az obszcén beszólásokat, de lássuk be, ez nem az a hely, ahol nagyon magasra kellene pozicionálni az elvárásaim –, nem vagyok én annyira ócska pultos, de ez most kicsit szíven üt. Na, nem azért, mert tőled féltem az állásom.
Lopva szemrevételezem a pult által nem takart részeid. Oké, megeshet, hogy mégiscsak aggódnom kellene. Mármint érted, Titannál sosem lehet tudni. - Bocsi, lehet, hogy rosszul értettem. Munkát keresel? Épp itt? - Nem árt tisztázni a helyzetet, bár a farkashallásom eléggé lecsökkenti annak esélyét, hogy félreértsem, amit mondtál, de az előbb is cserben hagyott az agyam másodpercekre, miért ne ismételné meg épp most. Simán kiakaszthatott annyira a telód, hogy lemaradt a kézi. Azt ugyanis biztosan tudom, hogy beszélik. Meg csinálják is errefelé. Egyesek. - Öhm, nem hiszem, hogy én lennék a legilletékesebb az ügyben, de milyen jellegű pozícióban lennél érdekelt? - Tudod, ha már azoknál a dolgoknál tartunk, amiket beszélnek. Lopva vetek egy pillantást a színpad felé. Jaj, ne aggódj, én nem ítélkezem. LÁTVÁNYOSAN.