- Inkább az utóbbi, szerinted amúgy hol tanult meg ez a lány káromkodni? Mármint oké, mintha említette volna, hogy sokan vannak testvérek meg hasonló...de baszki – hitetlenkedve rázom a fejem és egy pillanatra tényleg el is hiszem, hogy sikeresen eltérünk a témától, annyira sikeresen, hogy mondjuk nem is kanyarodunk vissza többet de persze ez nem így megy. Te nem hagyod, hogy csak úgy annyiban maradjanak az ilyen beszélgetések – pedig talán most hagyhatnád. Na nem mintha én ne akarnék veled beszélni bizonyos dolgokról – és nem, nem a tündérporokról akármennyire is emlegetem azokat ahogy a folyosón haladunk az erkély felé, Te azonban ezzel is tisztában vagy, sőt még fel is háborodsz én meg úgy teszek, mintha nem érteném a felháborodások okát – és itt azt hiszem, hogy szakmát tévesztettem, mert ezzel az alakítással amit ma este nyújtok simán kaphatnék egy Oscart de mondjuk minimum egy Globeot.

Egyébként meg igen. Szeretném azt hinni, hogy az értetlenkedésem meg az ignorálásom majd azt vonja maga után, hogy a problémáim – ami jelen esetben Te vagy meg a hozzád fűződő kusza érzelmeim, amiket nem tudok még magamnak se megmagyarázni – majd úgy maguktól megoldódnak vagy megoldja valaki más, mondjuk Te. Tökre feszengek, mert megint Yana kerül szóba – oké, én hoztam szóba megint és most el kéne magyaráznom neked, hogy mennyire elviselhető, de kötve hiszem, hogy hallani akarod, hogy miért tartom elviselhetőnek, hogy mondjuk tökre ügyesen tudja használni a nyelvét meg a kezét egyszerre. Igazi boszorkány, érted. Gondolom nem értenéd, meg nem vennéd ezt a poént szóval inkább csak beharapom az ajkamat és nem szólok semmit először.
- Igazából most ahogy nézem tökre egyformák vagytok, mármint Te is ugyanúgy hisztizel, mint ahogy Yana szokta – tessék, ez sokkal jobb lett, nem? De igazából ezt megint Te hoztad előlem Titan, mert tényleg hisztizel és ez engem sokkal jobban szórakoztat, mint kellene és elfelejtem kellemetlenül érezni magam, mert kerüllek meg mert … mert azt csináltam veled.

Aztán már ott a cigi a számban, meg zseninek hívsz mire én megint csak a vállamat rángatom és még mindig tökre jól szórakozok bár a következő mondatoddal kicsit baszogatod az önérzetemet – pedig igazán baszogathatnál mást is, de úgy tűnik most csak ennyit érdemlek. Visszavágnék meg feleselnék, hogy nem szégyellek de aztán jössz a bökdöséssel és látom rajtad, hogy milyen vihar tombol benned, hogy ez a bökdösés is csak egy nagyon, de nagyon visszafogott módja annak, hogy most mennyire szét akarsz tépni Te is meg a farkasod is. Én meg igazából állnék elébe, mert megérdemlem. Szeretném tovább feszíteni a húrt, elkapom a kezed és már majdnem kicsusszan a számon valami amivel még több olajat önthetek a tűzre de akkor ott olyat mondasz amivel tökre lelohasztasz mindent és már nem is érzem viccesnek a hisztid, nem szórakozok jól, most egy megbántott ötéves kisfiú vagyok és szeretnék egy kicsit sírni Ninának, amiért a barátom – IGEN, TE – azt mondta nekem, hogy már nem vagyok a barátja.

A legjobb védekezés pedig a támadás, na meg persze amúgy is el akartam már Neked mondani, hogy pontosan mi is történt aznap este – csak éppenséggel nem így, nem ilyen hidegen, nem ilyen kimérten, nem ennyire semmilyen módon, mintha nem számítana. Nem úgy, hogy fájdalmat akarjak vele okozni – márpedig most épp nincs más szándékom vele csak ez, mert az előbb Te teljes mértékben beletiportál a lelkembe. Szégyelld magad.
- Most azt akarod, hogy megismételjem? - mérgesen felhorkanok és szívok egyet a cigiből, közben igyekszem nem felrobbanni meg nem Téged nézni, de a kíváncsiságom sokkal erősebb, mint minden más így mégiscsak rád nézek, hogy vajon, hogy fogadod az igazságot.
- Faszság – rád vigyorgok gúnyosan és már fel is röhögnék, egyenesen az arcodba, hogy aztán elmagyarázzam mennyire nem faszság, mennyire nem tudsz csinálni semmit az ellen, ha én tényleg használni akarom rajtad az erőmet. Megmutatnám neked, hogy elég egyetlen kis érintés - sőt lassan már az se kell – és Te majd pontosan úgy fogsz táncolni, ahogy azt én mondom. Mint egy engedelmes kis öleb – annyira pedig nem is vagyunk messze az igazságtól, már ami az ölebet illeti és hirtelen arra is kíváncsi leszek, hogy mondjuk a farkasodat is képes lennék-e uralni. De nem tudok jobban eljátszani az ötlettel, meg utána megmutatni neked, hogy milyen erőfölényben vagyok, mert hirtelen olyan közel kerülsz hozzám, hogy levegőt venni is elfelejtek, a cigi is csak megáll a levegőben még mielőtt beleszívnék megint. Az agyamnak kell egy pár másodperc amíg felfogja, hogy most tényleg megcsókolsz, én meg belesóhajtok a csókba és nem is tudom, hogy most én akarom-e viszonozni vagy a testem már automatikusan reagál Rád, anélkül, hogy én parancsot adnék neki. Ujjaid nyomán kellemes bizsergés árad szét a tarkómon és sokkal hamarabb szakítod meg az egész varázslatot, mint ahogy azt én akarom – megint – szóval kicsit összeszűkített szemekkel meredek a rád meg a szemeid kékségébe, rád akarok szólni, hogy azért nem kell ennyire hátrahúzódni amikor elveszed a cigarettám, de a szavaid elégedett vigyorrá változtatják a ki nem mondott szavakat és ha nekem is lenne farkasom, akkor most biztosan önelégült fejek vágna ahogy Te simogatod a szavaiddal.
- Először is – végül sikerül megtalálnom a hangomat amiből olyan szinten kicseng a jókedv, hogy még én is meglepődök - Tényleg nem hazudtam – figyelem ahogy beleszívsz a cigimbe – Másodszor akármire rá tudlak venni – itt egy kicsit közelebb lépek, kiveszem a kezedből a cigimet és most én slukkolok egy nagyot majd eldobom a csikket, eltaposom végül kifújom a füstöt és lopva az erkélyajtó felé pillantok, hogy vajon meglát-e majd minket valaki, ezért meg még nem szidhatsz le, mert talán most magamnak be fogok ismerni valamit, de ez még mindig nem egyenértékű azzal, hogy majd mindenki másnak is beismerem – Harmadszor meg .. az inged. Nagyon idegesít, hogy szarul áll – mutatok rá aztán még mielőtt esélyed lenne megigazítani már ott is termek előtted, az ajkaim a tieidért kiáltanak és most tényleg nem fogom hagyni, hogy olyan gyorsan megöld a pillanatot.

Próbálom látványosan ignorálni azon mondataidat amikkel éppen arra célzol, hogy a nagylelkűséged hányan megtapasztalták az elmúlt napokban, hetekben de nem járok különösebb sikerrel, mert valami oknál fogva az arcizmaim felett most nem lesz hatalmam. Rád vigyorgok, kicsit grimaszolva, kicsit fintorogva talán már nem is vigyornak tudható ez be hanem inkább egy vicsorgásnak. De mégis igyekszem azt a látszatát kelteni, hogy mennyire szórakoztat a kijelentésed, mennyire büszke vagyok rád, mint férfitársamra, barátomra, haveromra amiért már megint sikerült megdöntened pár csajt vagy éppen srácot, mert ugye nálad pontosan ezt ki tudhatná? Mondjuk én tudhatnám, ha nem játszanék bujdosósdit veled – bár talán akkor se akarná tudni, mert … mert csak egyszerűen nem.
Ha nem éppen akkor emelném a vodkás poharat a számhoz amikor éppen azt ecseteled, hogy mennyire nem félsz a szádba venni bizonyos dolgokat akkor talán nem nyelném félre a vodkát – ezért még megfizetsz Archdeacon !!! – és nem égetné az alkohol szinte mindenemet, nem prüszkölnék hanem mondjuk csak rád vigyorognék meg elsütnék én is valami kicsit bántó dolgot meg ilyenek, de nem teszem, mert ugye éppen próbálok nem megfulladni a félrement vodkától. Szerencse, hogy már nincs itt az apám, mert biztos kijönne a szerepéből és elfeledkezne arról, hogy nem szeretne rossz színben feltüntetni engem meg a kapcsolatunkat előtted. Előtted az aranyvérű kis ficsúr előtt, akiben annyi dollármilliót lát, hogy az arra készteti, hogy a társaságodban velem is normális legyen.
Hogy még kínosabb legyen az egész helyzet számomra, meg azért valljuk be: számodra is, Yana megemlíti az esküvőt és csak áldani tudom az égieket, hogy akkor épp nem akarok inni. Így csak lefagyok, ahogyan Te is lefagysz és látom, hogy ez most mennyire beléd mart – fordított helyzetben valószínűleg az én arcomon is a döbbenet és a fájdalom keveréke jelenne meg, szóval nem hibáztathatlak – és most nagyon meg akarom ragadni a karodat, megrázni, hogy „hé ez csak egy vicc „meg utána talán még a tarkódra is csúszna a kezem, hogy megmutassam mennyire vicc ez az egész amit Yana hablatyol és mennyire nem akarom én őt feleségül venni. Természetesen nem teszem egyiket se, sőt még csak nem is ellenkezek hanem szótlanul nézek Rád aztán meg Yanára aki leveszi a a terhet a vállamról és az orrod alá tolja a gyűrű nélküli ujjait. Látod, hogy mennyire csak poén volt az egész? Látod?
-Sok minden kavarog a fejemben és nem segít, hogy Esme annyira hangos tud lenni reggelente, nekem meg inkább arra van szükségem, hogy összeszedhessem a gondolataimat..csendben – vonom meg a vállam – Sok új ötletem van ami a kis tündérporokat illeti – ja, mert amúgy erről akarok veled beszélni, nem arról, hogy elmondjam mennyire sajnálom amiért rávettelek arra, hogy megcsókolj a VIP részlegben, hogy igazából ezt csak azért mondtam, mert így helyes és amúgy kurvára nem sajnálom. Azt sajnálom, hogy nem raktam a zárral együtt valami farkas taszító bűbájt is arra a rohadt ajtóra, hogy Esme ne tudjon egy ujjal sem hozzáérni.
-Ezt is?- meggondolatlanul kérdezek vissza és ezt rögtön realizálom is szóval belecsípek a fülcimpámba meg kicsit morzsolgatom is, mint minden alkalommal amikor zavarban érzem magam – Yana tényleg … -itt keresem a megfelelő szót, ami mondjuk nem az amit anyám, apám, Yana apja, Yana anyja, apám üzlettársai, a nagyi meg az unokabátyám mondott a lányra – szóval sokkal elviselhetőbb, mint gondoltuk anno – fejezem be és amúgy egy picike igazság van is benne, mert nagyon odaadó tud lenni. Bár talán ha nem olyan anyagi helyzetben lennék amilyenben, akkor nem lenne ennyire odaadó de ezt ugye sose tudhatom már meg.
Az ajtó csapkodása semmilyen célt nem szolgál csak egyszerűen túl sok bennem most az indulat és úgy gondolom megfelelő eszköz arra, hogy egy picit levezessem. Most meg Te fordulsz hirtelen felém, az illatod az orromba szökik olyan kémiai reakciók kaszkádját indítva el az idegvégződéseimen amik végül arra késztetnek, hogy kicsit nagyobb levegőt vegyek. Hogy a parfümöd, a mosóporunk – amit ugye Esme lecserélt egy másikra és egyébként kénytelen vagyok beismerni, hogy igaza volt, klasszisokkal jobb, mint amit eddig használtunk – meg a füves cigarettád illata egy picit teljesen betöltsön, mert nem hiszem, hogy lesz lehetőségem az este folyamán arra, hogy közelebbi kontaktusba kerüljek Veled meg a csodás illatoddal. Vagy mégis?
A cigaretta számba helyezése is csak egy pótcselekvés ami arra irányul, hogy kezdjek valamit a kezeimmel és az a valami ne az legyen, hogy megragadlak és közelebb húzlak magamhoz. Tudod milyen nehéz ez most nekem, Titan? Fogalmad sincs.
-Wow, touché – vonom fel a szemödököm, mert amúgy tényleg nem tudok felsorolni egyetlen alkalmat se az ismeretségünk során amikor ne tartottad volna be azt, amit nekem ígértél és ez most egy kicsit melengeti a szívemet de Neked ezt nem kell tudnod – Akkor rázogatom a vállam amikor akarom, nem vagy az anyám, hogy kioktass – feleselek vissza, csak, hogy ne lásd, hogy az előbbi felismerés mennyire jól esett. Még a cigi füstjét is rád fújom vagyis inkább feléd, mert azért ennyire nem vagyok tapló, de így is elérem a kívánt hatást és legalább egy pár másodpercig nem látlak tisztán. Mintha amúgy ez a pár másodperc elég lenne bármire is.
-Na hé – horkanok fel szórakozottan – Először is én nem hívom magam zseninek – újabb slukk – Ti vagytok azok akik folyton ezzel a jelzővel illettek, szóval – újból megvonom a vállam, csak mert az előbb megszóltad meg azért is, hogy lásd én nem tehetek róla, hogy zseninek kell hinnem magam illetve nem fejezem be a mondatot se csak rád vigyorgok, mert már eltűnt a füst is és láthatod, hogy egy picit tényleg szórakoztat a tény, hogy zseninek tartotok.
Aztán a szavaid úgy marnak belém, mint valami kígyó és érzem ahogy a méregfogak egyenesen a szívemet kapják el, mert minden egyes szavad teljes mértékben igaz. Fel is szisszenek ahogy megbököd a mellkasom és a második bökés után már reflex szerűen kapom el a kezed, hogy leállj vele és hirtelen elönt a bűntudat. Nem azért, mert még mindig nem mondtam el, hogy igazából rávettelek az egészre, hanem azért, mert azt hiszed, hogy szégyellek.
- Én – szóra nyitom a számat,hogy megmondjam mennyire nem szégyellek és soha nem is szégyellnélek de utána közlöd, hogy már nem tartozom a barátaid közé se és elengedem a kezed, mert ez most sokkal jobban fájt, mint minden más amit az előbb a fejemhez vágtál. Becsukom a számat, mert most tényleg fogalmam sincs, hogy mit is mondjak, a zsenialitásom úgy tűnik csak eddig tartott – vagy igazából eddig se.
Kellemetlen csend áll be közénk, mert én ugyan most meg nem fogok szólalni meg rád se fogok nézni, csak a cipőm orrát bámulom meg a cigit szívom közben a fájdalmat úgy dolgozom fel, hogy egyre mérgesebb leszek rád meg magamra is. Végül pedig úgy döntök, hogy ha fáj akkor fájjon jobban, fájjon annyira, hogy haljak is bele az egészbe, Te meg többet ne is gondolhass arra, hogy mi még valaha is barátok leszünk.
- Rávettelek – szólalok meg és hideg pillantásom felkúszik a lábadon, a még mindig szarul álló ingeden, a haragos ajkaidon és megállapodik a szemeiden – Amikor megfogtam a csuklódat, akkor használtam rajtad az erőmet és megparancsoltam, hogy megcsókolj – szárazon hangon közlöm veled a tényt, a számhoz emelem a cigim és várom, hogy mit kezdesz ezzel az információval.

Nem felejtettelek el, egyszerűen csak meglep, hogy Te sem felejtettél el. Annyira nem számítottam a jelenlétedre azok után ami köztünk történt, amilyen háborús állapotok uralkodnak köztünk, hogy egy pillanatra még az olyan alapvető normákat is elfelejtem, mint a köszönés. Végül valahogy csak sikerül összeszednem magam, de a jelenlevők társaságában mégse eshetek neked – semmilyen értelemben.

A szám széle mosolyra rándulna ha nem tartanám kordában az arcomat. Tökéletesen átlátsz apámon, aki ebből mit sem vesz észre – engem viszont ez örömmel tölt el és most tényleg rád akarok vigyorogni, hogy zavarba hozzam Őt és némán megköszönjem Neked amiért ennyire odafigyeltél amikor éppen az apámat szidtam. Hogy egyébként még akkor is figyelsz amikor úgy csinálsz mintha mondjuk olvasnád az újságot vagy görgetnéd az instádat.

Yanát sem kíméled és Ő nem tudhatja, hogy amikor csak megjátszod magad akkor mindig rámosolyogsz a másikra és hagysz egy másodpercnyi hatásszünetet mielőtt mondanál valamit. Én viszont vagy százszor láttam és hallottam. Meg egyébként nem mintha nem tudnám megkülönböztetni, hogy a mosolyaid pontosan mit takarnak. Ismerem a cinkos mosolyod, az álszentet, a meglepődöttet, a szomorkásat, a dühöset – igen, neked még ilyen is van – és még sorolhatnám... egyszóval MINDET.

- Biztos megtérül majd a nagylelkűséged – jegyzem meg egy mosoly keretében, mert ha már Te ilyen kétértelműen fogalmazol akkor én miért ne adnám alád a lovat. Hazai terepen vagyok – apám mindig itt szervezi az estélyeit – de mégsem engedhetek meg magamnak mindent. Még nem. Viszont még mindig rávehetlek dolgokra. Ettől a gondolattól pedig picit elhomályosul a tekintetem, de csak egy pillanatra mert utána rögtön realizálom is hogy megint min gondolkozok és utána az egyetlen dolog amit érzek az a szégyen. Már megint.

- Mintha egyébként ne lógna egyfolytában valami a szádból, Titan – horkanok fel én is mert tényleg ritkán látni a bárban füves cigaretta nélkül így valóban nem is értem, hogy mi ez a felháborodás a cigizés ellen. Bár talán ez inkább nekem szól, mintsem a ciginek ezt pedig tökéletesen megértem. Yana esküvős megjegyzésére pedig nem tudom, hogy én sápadok el jobban vagy Te de a megrökönyödés mindkettőnk arcán ott ül, Yana pedig szinte biztos, hogy még jobban belelovalná magát a témába látva a reakciónkat. Most azonban mégsem teszi és kicsit fel is lélegzek. Még nem érzem késznek magam erről beszélni Veled – meg amúgy nagyon sok másról sem érzem magam késznek, hogy beszéljek de hát egyszer el kell kezdeni meg nem állapot az sem, hogy hetek óta burkoltan kerüllek és fennhangon jegyzem meg a lakásban, ha éppen randira készülök Yanával. Mintha nem röhögtünk volna együtt Yana beállított instaképein, mintha nem likeoltuk volna be az összes képét Kocka telefonjáról meg kommenteltünk volna lángos emotikonokat azokhoz ahol kevés ruha van rajta. Most mégis én nyomok egy puszit a lány homlokára mielőtt elindulnék a tömegbe.

- Igazából nagyon is sok mondanivalóm van – torpanok meg és fordulok Feléd ahogy a kihalt folyosóra érünk de nem készültem fel a hirtelen közelségedre meg arra, hogy mennyire feldúlt vagy és az a két dolog így együtt mennyire letaglózó tud lenni. Egy pillanatra képtelen vagyok levegőt venni ahogy közeledsz felém de aztán csak sikerül a lábaimat arra sarkallnom, hogy megforduljak és tovább haladjak az erkély felé.
- Jézusom Titan – szörnyedek el de még mindig nem nézek rád mert az előzőleg is totálisan meggondolatlan voltam és most még szükségem van egy kis friss levegőre meg hidegre, hogy lehűtsem magam mielőtt ténylegesen a szemedbe nézek – Dehogy akarom elvenni - megborzongok mintha ez olyan undorító dolog lenne. Talán a férfiak nagy része ölne azért, hogy elvegye Yanát – talán nekem is ölnöm kéne érte, mert hát ugye Yana a tökéletes választás. Minden szempontból – az egyetlen baj vele, hogy Ő nem Te vagy.

Az erkélyre vezető ajtót kicsit erősebben csukom be utánad mint ahogy azt kellene. Mélyet szívok a friss levegőből és reménykedek benne, hogy ennek most tényleg tisztító hatása lesz, hogy majd lenyugtat, hogy ez a kis hideg csillapítja a bőröm égését meg azt az égető vágyat ami arra próbál rávenni, hogy megigazítsam az inged gallérját mert ahogy az előbb kigomboltad az öltönyöd – igen, figyeltelek még akkor is amikor erőszakosan csak magam elé bámultam – valahogy sikerült kicsit belekapnod az ingedbe is és most túlságosan zilált a külsőd ahhoz, hogy nyugodtan el tudjam mondani neked azt amit akarok anélkül, hogy elkalandoznék másfelé. Egyáltalán minek kellett neked kigombolnod azt a kurva öltönyt?
- Nem felejtettelek el, csak nem gondoltam, hogy eljössz – vonom meg a vállam miközben a számba illesztek egy szálat én is rágyújtok, csak remélve, hogy olyan lazának látszok, mint amilyen lazának akarok tűnni – Azok után, hogy – nem fejezem be a mondatot mert – amúgy nem is akarom, mert azzal már most rá kellene térnünk a témára, de én még nem állok készen – szóval mert inkább szívok egyet a cigiből és úgy fújom ki a füstöt, hogy egy kicsit eltakarjon Téged ahogy a korlátnak dőlsz – Szóval a múltkori után. Kerülsz? - szegezem neked a kérdést, mintha amúgy én nem kerülnélek, de hát mindketten tudjuk, hogy ezt úgyse fogom bevallani se Neked se senkinek – jó talán Ninának, de hát Ő meg mindent tud. Vagyis még nem mindent, de egyszer úgyis meg fogja tudni. Az meg azt fogja jelenteni, hogy én is elfogadom és akkor már tényleg nem lesz mire fognom a gyerekes viselkedésemet. Lepöckölöm a parazsat a cigaretta végéről és nekidőlök a korlátnak melletted, pedig tényleg nem akarlak még jobban felhergelni de Te nem tudod, hogy olyankor mennyire dögös vagy. Szóval vállalom a kockázatát, hogy majd leüvöltesz meg hasonlók de legalább addig se nekem kell beszélnem.

Yana úgy simul hozzám, mintha a szmokingom része lenne, szinte érzem a testéből áradó hőt ahogy a parfümjét is ami pontosan annyira émelyítő, mint amennyire egy parfümnek émelyítőnek kell lennie ahhoz, hogy a másikat kicsit elbódítsa. De nem rossz értelemben. Egyszerűen ezen a nőn minden tökéletes. A frizurája, az arca, a sminkje ahogy óvatosan beszívja az alsó ajkát amikor kér valamit – és mindezt úgy, hogy a fogain nem marad semmi rúzsnyom. Yana a tökéletes választás. Ezt apám is így gondolja, hiszen amióta hivatalosan is együtt vagyunk azóta egy kicsit megenyhült az irányomban, sőt még képes volt a vegyész mesterképzésen szerzett eredményeimmel villogni az egyik kliensének úgy, hogy én is ott voltam mellette. Először is maga a tény, hogy még emlékszik rá már önmagában meglepő. Másodszor, hogy ezt meg is említi valakinek és közben átkarolja a vállamat majd elismerően megveregeti az oldalamat...különös. Kerestem a fintort vagy a szájának a rándulását ezen dolgok közepette, de elmaradtak. Elmaradtak, mint az az érzés amit vártam, hogy hatalmába fog keríteni ha eljön ez a pillanat. Boldogan mosolyogtam rá meg Yanára – de belül teljesen máshol jártam.

- Na, Oaaaak – megint az a lebiggyesztett ajak amit aztán tudatosan beszív, hogy manipuláljon én meg hagyom magam - mert Yana a tökéletes választás – és közelebb hajolok hozzá, miközben Ő a fejünk fölé tartja az iPjhone 11 Pro-ját és lő egy szelfit – Hmmm – most meg ránagyít a saját arcára, az orrára meg a pórusaira, hogy minden tökéletes legyen mielőtt posztolná az instára.
- Talán ezt Te is posztolhatnád – dugja az orrom alá a képernyőt én meg csak beleegyezően hümmögök egyet Ő meg persze észreveszi, hogy megint nem figyelek mire az ujjai a combom belső felére csúsznak, az ajkai meg vészes közelségbe kerülnek a fülcimpámmal. Aztán hirtelen megint csak Téged látlak, a Te ajkaidat érzem és muszáj megráznom a fejem és a vodkáért nyúlnom. Yana sértődötten elhúzódik.

Pár perccel később már apámmal beszélgetünk – Yana csak csilingelve kacag valami régi sztorin, aminek talán a fele sem igaz. Apám szereti kicsit kiszínezni az eseményeket úgy, hogy aztán Ő tűnjön a hősnek, a lángelmének, aki nélkül az a valami nem történhetett volna meg. Yana pedig nevet én meg csak vigyorgok, ujjaim ütemesen járnak fel-le a lány oldalán. Szeretem ezeket az esteket – szerettem ezeket az esteket – de jelenleg inkább vonulnék el a szobám négy fala közé – mármint abba a szobámba ami a Zubkov villában van, nem pedig a másikba – és szépen lehámoznám a lányról a ruhát, hogy aztán az ágyba zuhanhassunk és lehunyt szemmel élvezhessem ahogy megfoszt az ingemtől. Miközben azt látom, ahogy Te fosztasz meg az ingemtől.

Annyira elmerülök a gondolataimban, hogy észre sem veszem ahogy apám elhallgat, ahogy Yana is abbahagyja a nevetést. Végül a Te hangod ránt vissza a valóságba és üt arcon olyan erővel, hogy egy pár másodpercig köpni-nyelni nem bírok. Szinte alig merek Rád nézni. Azóta a Nymph Bar-os eset óta igyekeztelek kerülni, ami igencsak nehéz volt, hiszen mégiscsak egy helyen éltünk. Az este után pedig majdnem egy óráig álltam a zuhany alatt, hagytam, hogy a forró víz leégesse a bőrömet és vele együtt az ujjaid és az ajkad érintését. Szinte már a bőrt is lemartam magamról úgy sikáltam a szivaccsal magam, de már akkor tisztában voltam vele, hogy teljesen felesleges amit csinálok. Ahhoz, hogy kiirtsalak magamból sokkal mélyebbre kellene ásnom – már ha igazán akarnám.

- Titan – biccentek és igyekszem figyelmen kívül hagyni, hogy mennyire rohadtul dögösen festesz szmokingban, hogy az apám mennyire jókedvvel néz Rád. Rád akiben igazi kék-vér folyik, aki mégis úgy tekint a fattyú fiára, mintha az is nemes lenne.

- Jajj, Oakley – Yana keze kígyó módjára kúszik fel a mellkasomon miközben a szemét le nem veszi Rólad – Minden barátod ennyire szeret túlozni? - elneveti magát. Nem hülye, de tökéletesen játssza a szerepét. Mert Yana a tökéletes választás - Te biztosan Titan Archdeacon vagy, Oakley már sokat mesélt rólad. Örülök, hogy megismerhetlek, én Yana vagyok – a kezét nyújtja feléd, elvárja, hogy kezet csókolj neki közben én is a reakciódat várom. A tekintetem lustán siklik végig rajtad még egyszer – talán már megint elég vodka van bennem ahhoz, hogy ezt megengedjem magamnak.
- Jótékonykodás, azt hiszem a leukémiás gyerekeknek – vonom meg a vállam, mert egyébként tényleg nem tudom, hogy pontosan mire fel adakozik – A lényeg, hogy a legdrágább és legkülönlegesebb piákra mennek majd a licitek úgy – itt az órámra pillantok, aminek értéke vetekszik egy átlag washingtoni ember féléves fizetésének összegével – másfél óra múlva kezdődnek. Yana – itt a szőkeség felé fordulok – Rágyújtanék Titannal odakinn, addig légy jó kislány – rávigyorgok, mintha valami bennfentes poén lenne köztünk, mintha lehetne bármilyen titkos nyelvünk, mintha tényleg egy pár lennénk de Yana csak felhúzza a kis fitos orrát a cigaretta említésére.
- Azért remélem az esküvőig leszoksz arról a büdös cigiről – meglegyint én meg ledermedek az esküvő említésére, mert az oké, hogy az anyámmal – mostohaanyámmal – előszeretettel boncolgatják a témát de nekem még mindig eszem ágában sincs elvenni. Most nem igazán merek Rád nézni és ahogy ellépek melletted az ujjaim gyengén érintik a kézfejed, mert bár napok – sőt hetek – óta megpróbállak kiverni a fejemből, most hogy itt vagy – meg ilyen mocskosul dögösen nézel ki – képtelenség nem megérinteni. Még ha csak a kézfejedet is. Nem állok meg és nem nézek hátra, hogy követsz-e csak töröm az utat a tömegben egyenesen egy kihalt folyosóra, ahol már alig jár valaki – mert bizony van közelebbi erkély is ahol cigarettázhat az ember, de hát Te is tudod meg én is, hogy nekünk most nem egy olyan erkély kell, ahol mások is vannak. Mert talán ideje lenne bocsánatot kérnem vagy valami hasonló.