Most, hogy átléptük a határokat, most már minden sokkal-sokkal egyszerűbb lesz meg közben azért bonyolultabb is, mármint ha ennek itt most vége, ha holnap felkelünk valahol – talán pont itt ezen a kanapén, ki tudja – akkor minden kibaszottul bonyolult lesz. De lehet most nem szabadna elrontanom a pillanatot azzal, hogy erre gondolok miközben te éppen megint beleharapsz a számba ahogy megcsókollak. Én meg egy kicsit se bánom, hogy érzem a fájdalmat is, mert így tudom, hogy ezt most tényleg nem csak kitalálom, nem csak a fejemben létezik, mert a fájdalom mindig is arra emlékeztet, hogy ez bizony a valóság.

Rád dőlök ahogy elfekszel a kanapén, szinte már nincs olyan négyzetcentimétere a testünknek ami éppen nem ér össze. A csókokat egy pillanatra sem hagyom abba, hol a szád, hol a nyakad vagy csupasz mellkasod borítom be vele, Te meg úgy fekszel ott, hogy tényleg elhiszem, hogy azt csinálhatok veled amit akarok. Közben arra is rájövök, hogy miért szereted annyira ha Te irányítasz, mert valóban felemelő érzés, hogy az én kezemben van a gyeplő. Már azokat a felnyögéseidet is dögösnek találtam anno amikor éppen valamivel az agyadra mentem, Te felnyögtél és elküldtél melegebb éghajlatra. De azok a közelébe sincsenek annak ahogy most nyögsz egyet mielőtt újból lecsapnék rád. Mindent akarok – de most legjobban azt, hogy végre megszabaduljak a nadrágodtól és az ujjaim már munkához is láttak amikor az ajtó berobban.

Először fel sem fogom, hogy pontosan mi történik aztán megüti a fülemet Esme hangja. Elönt a méreg de csak addig amíg rá nem jövök arra, hogy pontosan mit is csinálunk, hogy a kezem épp a nadrágodban van, hogy én rajtad fekszem, hogy az ajkaidat megint csak centik választják el az enyémtől. Aztán Vegyésznek szólítasz és ez visszaránt a valóságba, boszorkányokat megszégyenítő sebességgel pattanok le rólad és esek le kanapé elé. Kész voltam arra, hogy odaadjak neked mindent, hogy elvegyek tőled mindent de arra nem, hogy ezt mások is megtudják. Arra nem, ahogy most Esme és Kocka betámolyog az ajtón vihogva, részegen, mit sem tudva arról, hogy mennyire elbaszták az egészet.

Ülőhelyzetbe tornázom magam, a hátamat a kanapé aljának döntöm az arcomat a kezembe temetem. Nem bírok most Rád nézni, mert nem tudnék mit kezdeni azzal ahogy most nézhetsz.
- Azt hiszem majd ki kell cseréltetni a zárat – hallom Kocka rekedtes hangját és végre képes vagyok felnézni, de még mindig nem Rád hanem csak az ő kettősükre, gyilkos tekintettel bár annak az esélye, hogy most bármit is felfogjanak ebből egészen biztosan konvergál a nullához – Jézusom, ti verekedtetek? Vegyész, hogy nézel ki? Titan te bántottad, nem bírtok ki öt percet sem anélkül, hogy megölnétek egymást? Vagy csak ennyire kiütöttétek magatokat? - a végén már elneveti magát miközben a nyelve néhol belebotlik a szavakba, Esme a karjába csimpaszkodik és alkoholmámoros tekintetében látok valamit, ahogy felhúzza a szemöldökét, mintha leesne neki, hogy itt kurvára nem verekedésről van szó.

- Lehet kicsit túltoltam a vodkát – végre megtalálom a hangom, kényszeredetten rávigyorgok Kockára aztán felállok, szeretnék megfordulni, hogy egy pillanatra lássalak de még mindig annyira elevenen él a szemeim előtt a kép ahogy alattam fekszel kigombolt ingekkel, hogy inkább elkapom Kocka nyakát, átkarolom és még mindig azzal a művigyorral az arcomon nyomok egy barackot a fejére. Pedig most legszívesebben kihajítanám az ablakon, szóval eléggé vissza kell fognom magam.

- De végre előkerültetek szóval még egyszer koccinthatunk Ránk – engedem el és lépek az asztalhoz hogy az ott heverő feles poharakba töltsek még a vodkából aztán mindenkinek adjak egyet, igen még Neked is átnyújtok de csak a kezedet nézem. Kocka felkiált, mint valami viking harcos holott Ő inkább valami indián lehetne de próbáld meg ezt elmagyarázni neki amikor annyira oda meg vissza van Ragnar Lothbrokért. A poharam sorba koccintom oda a többihez, Téged hagylak utoljára és végre képes vagyok Rád nézni. Bár ne tenném. Most, hogy tudom milyen árnyalatokat öltenek az íriszeid amikor elválnak az ajkaink egymástól, nem akarom többet ezt a haragot látni a szemeidben. Már ha harag. Mert egyébként teljesen jogos lenne ha haragudnál rám, ha most meggyűlölnél azért amit tenni fogok, de én erre még nem készültem fel. Lehajtom a vodkát még mindig Téged nézve amikor már újabb női hangok ütik meg a fülemet. Visszatértek a lányok is akik táncolni léptek le az előbb. Érzem ahogy vékony karok fonják körbe a testemet hátulról. Rád vigyorgok, hogy ha most utálsz akkor legyen okod még jobban utálni – mert úgy talán majd később könnyebb lesz együtt dolgozni. Közben azért érzem ahogy kettéhasad a szívem. A Szőke pedig a fülembe dorombol, elszakítom a tekintetem rólad, hagyom, hogy a vörösre rúzsozott ajkak megtalálják az enyémet. Talán ennek így kellett lennie. Bár ne így lett volna.

Nem így gondoltam az egészet, sőt talán nem is gondoltam rá, hogy ez valaha is meg fog történni. De most már nincs visszaút meg ha tudnék se mennék vissza, ahhoz túlságosan is csábító a közelséged. Ahogy a számat nézed, mintha le akarnád vadászni úgy csapsz le rá én meg a tökéletes prédaként viselkedem, megadom magam, nyertél. Vagy igazából én nyertem? Lehet nem is te voltál a vadász hanem végig én csak én nem a szokásos módon játszok, hanem a gyávábbik utat választom és kiprovokálom, hogy becserkéssz és az áldozat szerepében hagyom elejteni magam. Elég szemét dolog,nem?

Ennél már csak az a szemetebb, ahogy ráveszlek, hogy megtedd  - ahogy a csuklódat fogva utasítalak arra, hogy csókolj meg de közben magamat azzal nyugtatom és a jövőben is pontosan ezt fogom elhitetni magammal, hogy Te voltál az aki jobban akarta és amúgy is meglépted volna. De ezt már úgyse tudjuk meg, hiszen nem tudom visszapörgetni az időt – az nem az én műfajom, én ráveszlek dolgokra amiket nem tennél meg magadtól.

Teljesen más, mint ahogy elképzeltem és minden képzelgésemet felülmúlja az ahogy csókolsz, ahogy a nyelved finoman bebocsátást kér a számba, ahogy Te is belenyögsz a csókba miközben az ujjaim a hajaddal babrálnak. Minden idegszálam Rád koncentrál, hogy tökéletesen megélje a pillanatot.

Végül leállsz én meg úgy érzem magam, mintha a világ legjobb délutáni szunyókálásból ébrednék. Nem tudom, hogy pontosan mi történik körülöttem, velem meg veled, hogy mennyi idő telt el, hogy mit mondasz. Minden egy kicsit késve érkezik az agyam feldolgozó központjába, aztán csak sikerül összeszednem magam. Ha nem ellenkeznék most annyira az ellen, hogy hátrébb húzódj akkor talán egy kicsit fel is nevetnék amiért azt hiszed, hogy elmenekülnék. Jó talán nem vagyok elég bátor – de azért mégiscsak teljesen új dolog téged csókolni, amikor eddig akkor voltam veled a leggyengédebb amikor az előbb megpaskoltam a combod.

A varázslat megteszi a hatását a zárak kattannak az ajtón, de ezt csak Te hallod mert az én fülemnek amúgy sem elég hangos az egész – meg én még mindig csak a saját szívem dobogását hallom a fülemben olyan hangerővel, mintha egy saját egyszemélyes koncertet adna nekem. Rád vigyorgok amikor közlöd, hogy begerjedsz a latin szavaktól és mondanám, hogy azért még tudnék neked mondani egy két dolgot amitől úgy igazán begerjednél. De nem mondom. Az ajkaid sokkal hívogatóbbak, minthogy felesleges szócséplésre használjam az enyémet. A fülemet megüti a morgásod, ami már valószínűleg nem is igazán Te vagy hanem az állat ami benned él. Ennek talán egy picikét meg kellene, hogy ijesszen de jelenleg pont az ellenkezőjét éri el. Még jobban feltüzel, még inkább meggondolatlanná tesz miközben magamhoz rántalak.

Azt meg igazán tudhatnád, hogy nem tudok szépen lehuppanni úgy nagyjából sehova, tehát az ötleted, hogy a kanapén folytassuk elég butaság Tőled – Tőled aki folyton megszól a házban emiatt. Azért kíváncsian várom, hogy vajon most is problémázol-e rajta, hogy szinte rád zuhanok ahogy megrogy a térded a kanapé előtt. Meglepsz. Meglepsz azzal, hogy átadod az irányítást. Ez nem is Te vagy – Te még azt sem hagyod, hogy nélküled próbáljunk vacsorát főzni Kockával, mert rosszul vagy attól ha nem mondhatod meg, hogy miből pontosan mennyit rakjunk a mártásba. Erre most itt ülsz alattam, tökéletesen kiszolgáltatod magad nekem. Akkor ki is a vadász? Na meg ki az áldozat?

-  Vigyázz mit kívánsz, Titan – rád nevetek, reszelősen mert a torkomat még mindig égeti a vágy közben a fogaid már a nyakamat súrolják nekem meg még arra se marad időm, hogy az előtte levő csókot rendesen viszonozzam. Felszisszenek ahogy a fülcimpámon érzem a nyelved, mintha pontosan tudnád, hogy mik a gyenge pontjaim, mintha nem ez lenne az első alkalom, hogy ezt teszed velem. Aztán hátrébb húzódok, mert még egyszer közlöd, hogy azt csinálhatok amit csak akarok. A szemöldököm a magasba szalad ahogy lenézek rád, a vigyorom most újfent letörölhetetlen ahogy a kanapé háttámlájának szegezlek. Most én kapom el az állad, belenyomlak a bőrborítású kanapéba ahogy közelebb nyomulok hozzád, ajkam épp, hogy érinti a tiéd. Szabad kezemmel kirángatom az inged a nadrágod a szorításából az ujjaim végigszántják a szabaddá vált bőrödet. Érzem a keményen kidolgozott izmaidat megfeszülni az érintésem nyomán. Egyszerre szeretném felfedezni a nyakad, a szád, a mellkasod aztán meg még lejjebb – mindent akarok egyszerre és felbosszant, hogy csak sorban kaphatom meg.
- Szóval azt csinálok amit csak akarok? - felvont szemöldökkel nézek rád, lelöklek a kanapé ülőrészére, fölötted tornyosulok, a tekintetem lustán mér végig talán az alsó ajkamat is beszívom vagy beharapom. Itt már nem igazán vagyok tudatában annak, hogy mit miért és milyen sorrendben teszek. Az ajkad csókolom, utána a nyakadra tapadok majd a mellkasodra vagy először a hasadat szántom végig a nyelvemmel, a kockák közötti csíkban ? Ki tudja. Csak azt tudom, hogy ott vagyok rajtad, a nyelvem az ajkaiddal játszik, az ujjaim a nadrágod korcán matatnak amikor beleremeg a kanapé egy robbanásba. Pontosabban az ajtó berobbanásába.

Talán most még azt is meg tudnám neked bocsátani, hogy a félig elszívott cigarettád a földre hullik csak jó lenne ha végre csinálnám valamit, hogy utána rájöjjek, hogy tényleg ezt akarom-e vagy csak azért kellesz, mert amúgy mindenkinek kellesz. Érzem ahogy az ujjaid az államba mélyednek ahogy elkapod a fejem, mintha meg akarnál büntetni, mintha le akarnál szidni és amúgy ezt is teszed – de most ez sokkal jobban szórakoztat, mint eddig talán még el is vigyorodnék ha éppen nem tartanád olyan erősen az államat. Az ujjaim körbefogják a csuklód, nem engedik, mint ahogy te sem engeded el az állam és ott állunk egymással szemben, arra készen, hogy ha úgy hozza a következő lépés akkor széttéphessük a másikat.

A fejemben már párszor lejátszódott ez a jelenet, talán más környezetben talán én voltam az aki az egészet kiprodukálta és te voltál az aki kevésbé volt biztos a dolgában. De most, hogy ez az egész nem a fejemben történik hanem a valóságban és minden idegszálam feszülten várja, hogy most akkor mi lesz. A vodka viszont közben tényleg megtette a hatását és kicsit elhomályosítja határokat, nem is gondolom át igazán, hogy mennyire nem helyénvaló az amit veled tenni készülök de miért is ne segíthetném egy picit a történéseket? Természetesen nem azzal, hogy leütöm a kezed az államról és az ingedbe kapaszkodva húzlak magamhoz, nem ahhoz még mindig kibaszott gyáva vagyok.

Muszáj nyelnem, de közben már szinte nincs is mit ahogy egyre csak közelítesz, ahogy már érzem a lélegzeted a számon és talán most kellene visszavonulót fújnom, de nem teszem. Maradok előtted egészen addig amíg már esélyem sincs elmenekülni Tőled. Na nem mintha akarnék. Amint az ajkaid az enyémre találnak a következők történnek: belesóhajtok a szádba pontosan úgy, mint amikor atomra tépjük magunkat és utána megérkezik a pizza, majd az első falatot a szádba veszed és érzed az olvadó sajtot a nyelveden. A különbség csupán annyi, hogy ez itt most még annál sokkal jobb. Utána eszembe jut, hogy ezt lehet csak azért csinálod mert rávettelek, mert visszaéltem az erővel amit születésem jogán birtoklok és hogy ez mennyire kibaszottul nem helyes – de hát már az sem volt helyes, hogy hagytam magam belerángatni a kis eszement tervedbe. Majd ahogy jött ez a bűnbánó gondolat úgy illan el amint a nyelved hegye a fogaimat érinti én pedig teljes mértékben megadom magam neked, a nyelvednek meg a szádnak aminek együtt kicsit abszint íze van én meg még részegebb leszek, de annak meg semmi köze az alkoholhoz.

Az ujjaim végre utat találnak a szőke tincseidbe, egészen le a tarkódig valahol anyag szakadását hallom, de pont leszarom, hogy most az a te inged volt vagy az enyém. Az egyetlen dolog ami jelen pillanatban érdekel az a szád, a nyelved, hogy még többet kapjak belőled. Közben rájövök, hogy azok a csókok amikre eddig azt hittem, hogy életem legkirályabb élményei a közelében sincsenek ahhoz ahogy most Te csókolsz – ez talán egy picit megrémiszt, legalábbis a szívem konkrétan ki akar törni a mellkasomból. Ahogy az ajkamba harapsz egy halk nyögés szalad ki a számon aztán meg nem értem, hogy mi történik, miért lett vége egészen addig amíg végre én is ki nem nyitom a szemeimet. De még mindig kicsit kábának érzem magam ahogy rád nézek, ahogy próbálom felfogni, hogy most mit is magyarázol meg miért mondod ezeket nekem ahelyett, hogy folytatnád amit elkezdtünk – amit elkezdtél.

A tekintetem az ajtóra téved aztán vissza rád, eszem ágában sincs most itt hagyni téged. Latin szavakat mormolok, te ezt gondolom nem érted én meg újból az ajtót nézem.
- Azt hiszem azok az ajtók már zárva is vannak – dünnyögöm a szádba, mert már nekem sem kell visszafognom magam, az előbb leromboltad azokat a falakat így szabadon ostromolhatlak én is, nincs amivel visszafogjam magam, nincs amivel kint tarthatnálak Téged. Most én harapok bele a te ajkadba, hogy aztán lassan és finoman fedezhessem fel közben a kezem sajnos nem ilyen gyengéd veled ahogy az ingedbe markolok és közelebb rántalak magamhoz.

Érzem,hogy a levegő még mindig telve van feszültséggel ami belőled meg belőlem áramlik, hogy aztán félúton találkozva felszikrázzon, de ez a feszültség most kezd átalakulni és már annyira nem is a harag táplálja hanem az, hogy nagyon úgy tűnik Te is ugyanannyira elnyomod magadban a dolgokat, mint én. Ezt pedig nem lehet józan ésszel bírni, na nem mintha ránk lehetne húzni a józan jelzőt de még mindig nem érzem elégnek magamban az alkoholt ahhoz, hogy meglépjen azt, amit meg kéne lépnem, hogy ne akarjak felrobbanni az ilyen helyzetekben.

- Na látod – emelem fel a karjaimat hisztérikus nevetés közepette – Még Te sem tudod mi a különbség, hát akkor én honnan a fenéből tudjam, hogy most éppen mit akarsz elérni azzal, hogy folyamatosan baszogatsz – jó talán az én szeret-nyelvem se a megszokott, de hogy a tied nem hétköznapi az is tuti. Ha nagyon akarnám akkor persze kiindulhatnék abból ahogy én reagálok rád amikor éppen kicsit tovább időzöm a tollon amivel az alsó ajkad ütögeted amikor erősen koncentrálsz valamire és nem akarom, hogy lásd mennyire kikészítesz vele – nem akarom, hogy tudatosuljon benne, hogy tényleg az készít ki ahogy a toll a szádhoz ér és nem az, hogy ez mennyire idegesítő szokás.

A vodka jelenleg csak olaj a tűzre, amit direkt azért nyalok le olyan látványosan, hogy lássam a szenvedésed, hiába is áltatnám magam, hogy ez nem így van. Azért fordulok közben feléd, hogy a tekintetünk egy pillanatra összefonódjon miközben a nyelvem a saját bőrömet érinti, hogy arra sarkalljalak, hogy CSINÁLJ MÁR VALAMIT. Az előbb nem csináltál, hát akkor majd most. Mert én még mindig nem vagyok elég bátor ahhoz, hogy átszeljem a köztünk levő távolságot és neked essek.

A cigaretta is csak egy ürügy arra, hogy még jobban feltüzeljem a lángot a tekintetedbe, még jobban égessen Téged is az egész, hogy lángoljon mindened. Pontosan úgy ahogy jelenleg én égek belülről, de talán ha elszívok egy cigit akkor a füstje majd egy kicsit álcázni fogja az egészet. De azért nem bírom megállni, hogy ha már az öngyújtódat is elhagytad valahol – személy szerint pontosan láttam amikor a szőke csaj kivette a nadrágod zsebéből miközben a szájában ott lógott az általad tekert joint és miután véletlen túl sokáig időzött a nadrágodban a kezével, mert nem találta azt a kibaszott gyújtót, amit végül elrakott a táskájába amikor kiment azon az ajtón mögötted. Tehát lásd kivel van dolgod még így is milyen segítőkész vagyok veled, amikor lassan már tényleg azt kívánom, hogy menj innen a fenébe vagy csak magamat átkozom amiért nem hallgattam rád amikor nem is olyan rég azzal fenyegettél, hogy itt nem vagyok biztonságban. Talán akkor kellett volna lelépnem. De most már baszhatom, nem igaz?

Ahogy elkapod az állam akaratlanul nyúlok egyből a csuklódért, hogy rákulcsolódjanak az ujjaim és esetlegesen elhúzzam a kezed de végül nem csinálok semmit csak fogom a csuklód meg nézem azokat a haragos szemeidet. Közben azon gondolkozok, hogy elmerjem-e mondani, hogy pontosan milyen részeiddel is kellene megkínálnod. Aztán jön a beismerésed és köpni-nyelni nem tudok csak azt tudom, hogy most már tényleg nem érdekel, hogy mik lesznek a következmények. A vodkától már amúgy is elég bódult állapotba került az agyam és lassan de biztosan kezdenek összefolyni a dolgok körülöttem.

És akkor arra gondolok, hogy megcsókolhatnál. Nem csak gondolok, hanem koncentrálok rá. Elképzelem. Utasítalak. Nem szóval hanem gondolattal meg a csuklód köré fonódó ujjaimmal. Mert én még mindig nem vallanám be, hogy belehalok ha nem kóstolhatlak meg most – de azt elérhetem, hogy Te tedd meg az első lépést. Tudom, hogy kurvára nem fair meg kurvára megbeszéltük, hogy soha az életbe nem fogok vele visszaélni, de tudod mit? Leszarom. Csak csókolj meg. Azért, hogy ha megtetted akkor visszacsókolhassak, hogy a csuklódon pihenő ujjaim a tarkódra fonódhassanak, talán erőszakosabban, mint ahogy az illendő lenne. Meg talán még közelebb is nyomulnék hozzád, hogy azt a minimális távolságot is leredukáljunk ami most van köztünk. Én ezt tudom ígérni, Titan és csak remélem, hogy a varázslatot nem érzed, hogy az csak az én ereimben levő vért pezsdíti fel de igazából már nem tudom, hogy tényleg én veszlek-e rá vagy tényleg te lépsz először.

A vezetékneveden szólításod megteszi a hatását, rögtön robbansz is, mint egy időzített bomba ami miatt bűntudatom lesz, mert amúgy nem akartalak felbosszantani csak nem értem, hogy mit tettem vagy mivel érdemeltem ezt a helyzetet ki. Utána a dicséretem se válik be annyira, mint ahogy azt elképzeltem, most nem vagy vevő a magasztalásodra pedig amúgy tudom, hogy szereted amikor elismerik a munkádat. Ki ne szeretné? Én is imádom amikor hátba veregetsz egy atomjó tabletta után vagy amikor Kocka elámul, hogy fejben ki tudok számolni egy egyenletet és még az eredmény is helyes. Sőt, tovább megyek még Esme kedves szavai is jól tudnak esni amikor néha elhint egy-két bókot.

Most meg én érzem magam kellemetlenül, mert az előbb megdicsértelek. Ez pedig felpumpálja bennem az alkohollal kevert vizet és búcsút is mondok a kedves énemnek, pedig tényleg nem akarok most veled fasz lenni, de ha neked ez kell, akkor ezt kapod. Annyira igyekszem magamat még jobban felhypeolni, hogy arra se szólok semmit ahogy a földön taposod el a kurva cigidet, amit rühellek – azért van a ház minden sarkában hamutartó, hogy ezt ne csináld, de tessék most mégis csinálod.

Ahogy utánozol, dobhártyát bántóan magas hangon rájövök arra, hogy ide bizony kevés lesz az a vodkamennyiség amit eddig elfogyasztottam és a tekintetem egy pillanatra az asztalon heverő pirulákra és tablettákra esik meg az apró rózsaszín porcsíkra amit egy órája nyomott szét Kocka és szívott fel mielőtt lelépett Esmevel. Annyira csábító, annyira szeretném én is érezni ahogy végigmarja az orromat de azért annyira még nem akasztottál ki, hogy ehhez folyamodjak. Mert azt ugye Te sem szeretnéd, hogy megint ott kössünk ki mint bő másfél évvel ezelőtt amikor majdnem ott maradtam egy ütős este után a laminált padlón a saját hányásomban. A szavaid elgondolkodtatnak és érzem, hogy most akkor talán nekem is mondanom kellene valamit, a tudtodra adni, hogy TUDOM. Vagyis igazából eddig csak reméltem, hogy nem kimondottan azért baszogatsz folyton, hogy majd ráunjak és ott hagyjalak örökre. De nem szólok semmit, mert megint annyira minimálisra csökkented a távolságot, hogy képtelen vagyok beszélni.

Az orrod éppen hogy érinti az enyémet, a szád vészesen közel szinte érzem a lélegzetvételed, szinte már Te veszel levegőt helyettem is és a tekintetem ha akarnám se tudnám levenni az ajkaidról. Várom, hogy most vajon az fog történni-e amiről gondolom, hogy történni fog és rájövök, hogy nem is félek hanem csak izgatott vagyok. Az ajkaim elválnak egymástól ahogy arra várok, hogy csinálj valamit. Szeretnék rád üvölteni – bár a suttogás is bőven elég lenne – hogy HAJOLJ MÁR KÖZELEBB. De nem teszem, mert nem én leszek az aki majd először átlépi azt a bizonyos határt, aki majd belelök engem abba kibaszott szakadékba amibe olyan régen szeretnék beleugrani csak nem merek.

Te kibaszott heteró. Nem gondoltam volna, hogy valaha is ilyen sértő és fájó lesz ez a mondat egy férfi szájából, de most annak érzem. Megfeszül az állkapcsom szeretnék most neked bemosni egyet de azzal csak felsérteném az öklömet, azt meg nem akarom, mert utána majd nem tudok pontosan adagokat kimérni a laborban. Így csak összeszorítom a fogaimat és villámló tekintettel figyellek, közben visszadőlök a kanapéra, mit dőlök, zuhanok úgy hogy kicsit vissza is pattanjak róla. Te meg baszódj meg. Igen, erre gondolok.

- Én kérek elnézést, amiért nem tudom mindig megkülönböztetni, hogy mikor vagy kedvesen bunkó meg mikor vagy szándékosan pöcs – horkanok fel – Meg amúgy is most ezzel mi a faszt akarsz mondani? - nem vagyok hajlandó rád nézni, mert nem tudom, hogyan fogok reagálni a válaszodra szóval csak nézem a színes kis tablettákat az asztalon végül úgy döntök megérdemlek még egy pohár vodkát így töltök is magamnak, de közben már annyira azért csak sikerült felbasznod, hogy ne tudjam tökéletesen kiönteni a piát és kicsit lecsorogjon a kezemre amit aztán kénytelen legyek lenyalni, közben nem tudok nem rád nézni ahogy ott elkeseredetten ülsz a szádban a szál cigivel.
- Szar ügy – vonom meg a vállam és lehajtom a vodkát de utána mégiscsak megesik rajtad a szívem és kiveszem a cigit a szádból, hogy meggyújtsam majd letüdőzzem és csak utána adjam neked vissza kínosan ügyelve arra, hogy az ujjam éppen hozzáérjen az ajkadhoz amikor elveszed - Engem meg se kínálsz? Hol marad az úri neveltetés?

Nem tudom hova rakni a felháborodott hangnemedet, ahogy szinte rám förmedsz a kanapéról miközben a cigarettád füstje beburkol. Egy kicsikét most csökkented is a boldogságom szintjét, mert amúgy utálom ha ilyen vagy – még akkor is, ha néha direkt baszlak fel annyira, hogy aztán rám kiabálj és így meglegyen a tökéletes indokom arra, hogy miért kerüljelek – és természetesen nem azért, hogy egy kis levegőhöz jussak, hogy kiszellőztesselek a fejemből.
- Jézusom Archdeacon, hátrább az agarakkal – húzom el a szám és direkt a vezetékneveden szólítalak, mint mindig amikor éppen a küszöbön áll egy mindjárt kirobbanó vita valami apróságon. De talán most csak kicsit részegebb vagy, mint szoktál meg talán én is kótyagosabb, mint általában és túlreagálom a helyzetet. Elvégre most a győzelmi mámorban kellene fürödnünk nem pedig ilyen hirtelen jött puskaporos levegőben.

Miközben a poharat végre a számhoz emelem és kiürítem a maradék vodkát a tekintetem a gúnyos mosolyodon pihen, ami most csak felbosszant és szeretném letörölni onnan most azonnal mondjuk az öklömmel vagy esetleg a számmal. Előbbi nagyon nem passzolna hozzám, sosem voltam az a verekedős fajta, inkább tiportam a porba a másikat szavakkal és megsemmisítő pillantásokkal mint egy-egy jól irányzott ütéssel. Utóbbit meg inkább hagyjuk az olyanoknak, mint Kocka meg Esme és inkább maradjunk annál, hogy ignorálom az egészet, mint ahogy Nina tenné és lehuppanok melléd a kanapéra.

Közben persze gondoskodok arról is, hogy a poharamat újból feltöltsem a megfelelő mennyiségű vodkával amit majd olyan ügyesen csak szorongatnom kellene, ahogy azt minden olyan fogadáson teszem amit az apám tart. Most azonban a hirtelen kettőnk közé beállt feszültség miatt mégis rögtön lecsapom még mielőtt hátradőlnék, ingem ujja helyett pedig a kézfejembe törlöm az apró vodkacseppeket a szám széléről. Te meg még mindig úgy viselkedsz, mint egy sértődött óvodás és ezzel csak előhozod belőlem is a gyereket. Érzed, hogy ez így nem lesz jó Titan, ugye?

Taktikát váltok, talán ha nem baszlak fel további kérdezősködéssel meg finom beszólogatásokkal akkor enyhülni fogsz. Ha majd megdicsérlek, hogy milyen jól csinálod a dolgodat akkor elterelem a gondolataidat arról ami miatt most épp ennyire berágtál rám. Vagy csak eleged van belőle, hogy Kocka meg Esme az orrod előtt falja egymást? Talán több volt az a dolog közted és Esme között, mint egy egyéjszakás légyott? Erre a gondolatra kicsit összeszorul a gyomrom, mert Esme mégiscsak ott él velünk, a szoros farmerba bújtatott kerek fenekével meg az őzike szemeivel. Te meg mégiscsak... Te vagy, akit többször irányít a farka mint mást – ne hidd, hogy nem hallottam ahogy a neved sikoltozzák a legkülönbözőbb emberek, a nap legkülönbözőbb időpontjaiban a szobádban vagy a fürdőszobánkban. Bár jelen esetben talán jobban örülnék ha az Esmével kapcsolatos gondolataidat egyedül a farkad irányítaná és nem más. Ahogy ezt realizálom magamban kénytelen vagyok megköszörülni a torkom.

Megdicsérlek de továbbra is egy kibaszott pöcsként viselkedsz, a kezem visszahullik az ölembe és most már egy kicsit az én agyam is elborul ahogy dühösen felvonom a szemöldökömet.
- Mégis mi a faszról beszélsz? - mintha tényleg nem tudnám, hogy miről beszélsz úgy köpöm feléd a szavakat észre sem véve, hogy mennyivel közelebb hajolok hozzád, mert szeretnék teljesen az arcodba mászni, hogy észrevedd magad és elhitessem veled kettőnk közül Te vagy az aki kurvára gyerekes, nem pedig én. Mert én mindig mindent megtervezek előre és tökéletesen ura vagyok az életemnek.

Aztán most meg úgy nézel rám, hogy rájövök igazából nem uralok semmit. A közelséged egészen lebénít, azt kérdezed megyek-e de a szemeid azt sugallják, hogy maradjak, mert sokkal jobb dolgok várhatnak rám itt, mint amikben bármelyik odalent szórakozó vendéggel részem lenne. Az ahogy megnyalod a szád szélét teljesen megbabonáz és képtelen vagyok megszólalni, csak a szádat nézem, azt a pontot ahol az előbb a nyelved érintette a bőröd, az én szám pedig teljesen kiszárad. Mielőtt még elszakítanám a tekintetem az ajkaidtól én magam is megnyalom a sajátom, hogy képes legyek válaszolni.
- Kurvára nem megyek sehova -

A fene gondolta volna, hogy az a pöttöm de mégis rohadtul ijesztő Nancy Wittmann ilyen kritikát fog írni a bárról. Emlékszem, hogy a pult mellől figyeltem ahogy rezzenéstelen arccal nézi amint Ivan olyan mozdulatokkal tekereg előtte, hogy attól a nők 99%-a már rég a saját nedvében tocsogna, de nem Nancy Wittman, aki képes a rezzenéstelen arcát unottá változtatni. Szerettem volna akkor felpattanni a helyemről, a nyakánál fogva odacipelni Ivanhoz és ahhoz az apró kis nadrághoz préselni a nő arcát ami épphogy csak takarta a stripper férfiasságát. De nem tettem és miután elment volt egy olyan rossz érzésem, hogy ez a nő most le fogja húzni az egész bárt amiből az következik, hogy kevesebben fognak betévedni ide és még akár a drogbizniszt forgalmát is megcsappanthatja.

Végül nem ez lett. Végül egy olyan ütős és pozitív kritikát kapott a hely, hogy amikor az orrom alá dugtad az újságot a letörölhetetlen vigyoroddal akkor legszívesebben a nyakadba ugrottam volna de nem tettem csak kicsit lelöttyintettelek a kávémmal – egyébként is miért akkor zavarsz amikor kávézom? Ennyi együttlakás után már ezt rég tudhatnád, na persze gondolom amúgy sem érdekelne, mert te mégis Titan Archdeacon vagy neked ugye ne mondja meg senki, hogy mikor törhetsz be a másik privát szférájába mindenféle figyelmeztetés nélkül.

Szóval most meg itt állok a bár VIP részében az emeleten és a hatalmas üvegablak mögül figyelem a lent szórakozó, sikoltozó nők és esetenként férfiak tömkelegét ahogy tapsolnak és felelőtlenül dobálják a pénzt Washington – hadd mondjam ki – LEGFASZÁBB sztriptízbárjának színpadjaira. Arról nem is beszélve, hogy mekkorát robbant a tündérporos bevételünk is – Isten áldja Amerikát és azokat a polgárait, akik nem vetik meg a drogokat. A mosolyom már azóta levakarhatatlan nekem is, hogy megérkeztünk egy pár órája és bár legurítottam vagy három vodka szódát mégis meglepően józannak érzem magam. Boldognak, de józannak.

Ellenben veled, legalábbis nem tűnsz annyira józannak, mint amennyire józannak én érzem magam. Vagy az is lehet, hogy mégis kicsit a fejembe szállt a vodka és máris kevésbé tudom reálisan felmérni a helyzetet. Végül is kit érdekel? Van mit ünnepelni és ezt is tesszük mindenféle korlát nélkül. Fred meg a csaja – hihetetlen, de sikerült valahol összeszednie azt az egyébként egészen helyes lányt – már egy ideje eltűnt így csak Te meg én vagyunk itt ketten, a táncoló tömeg fölött ahová a Ginuwine Ponyja is csak elmosódva hallatszik be, de a basszus még itt is kicsit összezavarja a szívverésem. Vagy azért a vodka felelős? Esetleg az ahogy a hajadba túrsz aztán hátradőlsz a kanapén? Hirtelen a félig kigombolt és könyékig feltűrt ingem is túl soknak tűnik. Megrázom a fejem, remélem, hogy nem vetted észre ahogy megállt a pohár a szám előtt és pár másodpercig olyan nagyon furcsán néztelek mielőtt megint ittam volna egy kortyot.

- Hová lett mindenki? - találom meg a hangomat bár kicsit reszelősebb, mint ahogy azt akartam és a kérdés is tök felesleges, mert hallottam ahogy pár perccel ezelőtt az a szőke csaj a fekete barátnőjével magyaráz neked valamit arról, hogy táncolnának egy kicsit majd hangosan bevágódik mögöttük az ajtó. Lezuhanok melléd a bőrkanapéra és vigyorogva csóválom meg a fejem az üvegasztalon szétszórt tablettákra nézve.
- Büszke lehetsz magadra, Titan – dőlök végül hátra és fordítom oldalra a fejem, hogy tökéletesen rád láthassak – Én legalábbis büszke vagyok rád – paskolom meg a combod amolyan baráti módon, mert egyébként tényleg le a kalappal előtted meg inkább beszéljünk rólad meg arról amit elértél, mintsem arról, hogy miért zavar most annyira az a vigyorod amivel minden nőről – meg úgy tűnik férfiról – leolvasztod az alsóneműt. Mert egy órája még az én ölemben is ott ült a lány a púderillatával, a csillogó ruhájában ami alig takarta a fenekét és tényleg élveztem ahogy mocskos dolgokat súg a fülembe miközben az ujjai már lent matatnak. Most viszont mást élveznék és ezzel fogalmam sincs mit kellene kezdenem.