- De, ezeket érzem - a csuklódat nézem, a csuklódon táncoló körmeim, az elmém játékosan pingálja bőrödre a szikrákat, amiket érzek ugyan, de csak a képzeletem leheli őket láthatóvá, hogy csodálhassam, ne csak a melegükben, a tűszúrással vetekedő bizsergésükben osztozzam. - viszont fogalmam sem volt róla, hogy én csinálom. Arról sincs, hogy miként, arról is csak viszonylag kevés, hogy miért lehetséges. Az egyik oka minden bizonnyal az, hogy boszorkány vagy - a másik az, hogy bennem is rejtőzik valamiféle hatalom, ha nem is olyan a kapcsolatom a mágiával, mint neked. Birdie legalábbis valami ilyesmiről beszélt. A tőle kapott információk, intelmek és tanácsok egy része is homályos volt, mintha arra az egészre, ami velem történik, senkinek nem lenne egyértelmű, észszerű – rendben, a természetfelettivel kapcsolatban észszerű válaszokat keresni még tőlem is erős – magyarázata, szóval sajnálom, Vegyész, de nem tudok segíteni.
- Történtek - az alkarodról a vodkás üveg nyakára rebbennek az ujjaim, a másik kezem körmeit végtelen természetességgel felejtem az állkapcsodon - a legutóbb nem kifejezetten én voltam a furcsa történések központja, de azt hiszem, hogy ezért - az ujjbegyeimben érzem pattogni, hát megszakítom a szemkontaktust, hogy elgondolkodva szökkenjen pillantásom az arcéledre, a te, és az én vibrálásom bőr-vékony határára - ezért próbált egy nyúlánk szőke megkörnyékezni. Azt hiszem legalábbis, hogy ez lehetett az oka, hacsak nem szimplán valami emberkereskedő banda csalija volt, akik aztán elvittek volna prostinak Európába.
Pedig nekem semmi, de semmi kedvem nincs hazamenni.
Egyelőre.
Lehet, hogy meglátom Titant, és másképp fogom látni az egészet.
És önként fogok visszarohanni a nyirkos Angliába.

- Csináljuk - meg kellene tanulnom nemet mondani. Nem kapaszkodom tovább az üvegbe, amíg iszol, csak utána nyúlok érte, pedig hagynom kellene ahelyett, hogy a szájára simítanám az ajkaim, és hunyorogva nyelném le azt a két jókora kortyot. Marja a torkom, kellemes forrósággal béleli ki a gyomrom, majdnem olyan kellemes forrósággal, mint amit az érintésed hagy a könyökhajlatomban. A kézfejemmel törlöm meg a szám szélét, a térdemre támasztom a vodkát, és olyan kíváncsisággal nézek rád, mint aki készen áll. Igen, szépfiú, bármire.

Tehát nem buksz ki azon, hogy boszorkány vagyok. Ez jelenthet jót is meg hát valljuk be, rosszat is – elvégre ki tudja, lehet egy vadász vagy, aki kurva jól adja az ártatlant, hogy aztán órákon keresztül kínozzon végül megöljön. Az igazság meg az, hogy van valami furcsa aura körülötted, ami miatt ez nem zavarna. Ez sem zavarna. Most minden olyan könnyű. Egyszerre új, izgalmas és közben valamiért természetes. Mint az, hogy felajánlom, hogy feláldozlak valami istenségnek.

- Vigyázz mit kívánsz – teszem hozzá egy sunyi vigyor keretében aztán kicsit megrázom a fejed, hogy ilyen jól vetted az előzőt talán el is nevetem magam, de már sokkal érdekesebb az, hogy a csuklódra rajzoljak köröket, hogy érezzem a kis szikrákat és láthatóan neked fogalmad sincs az egészről.

- Hát ezt, ne mondd, hogy nem – hagyom, hogy átvedd az irányítást – A szikrákat, az apró kis tűszúrásokat meg a meleget, a bizsergést – elnevetem magam, de még mindig nem szakítom el a tekintetem a tökéletesre manikűrözött körmödről, ahogy ugyanazt csinálod, mint amit én csináltam pár másodperccel ezelőtt.  Annyira megbabonáz ez az apró kis játék, hogy észre se veszem mikor nyúlsz el a kanapé háttámláján, hogy az ujjaid már az államon vannak. Csak azt érzékelem, hogy most az apró kis elektromoks kisülések már nem csak a csuklómból indulnak.

- Opal, te egy csoda vagy – szelíden rád mosolygok, most már nem a csuklómat nézem hanem újfent a szemed, a szád – ami még mindig nagyon, de nagyon emlékeztet valaki másra - közben meg igyekszem nem rögtön a füled mögé simítani azt a szőke tincset, ami most kicsit kiszabadult. Nem veszem el a kezed az államról, hagyom, hogy azt csinálj, amit csak akarsz, de közben a tekintetem végig rád szegezem – Történtek veled mostanában furcsa dolgok? Vagy akár régebben – hallottam pár dolgot olyan vérvonalakról, ahol egy időre eltűnt a boszorkány erő évtizedekig szunnyadt és mostanában éledezni kezdtek. Persze ezeket mindig csak fél füllel hallottam meg, nem igazán adtam az ilyen pletykákra soha.
- Tényleg nem érzed? – a szabad kezem mutatóujja most végig siklik a kézfejeden, amivel eddig vagy még mindig az államat fogtad, egészen a könyöködig vándorol – Tudod van egy varázslat, nem is olyan bonyolult, de ha szeretnéd akkor megtudhatod, hogy nekem milyen – azt nem teszem hozzá, hogy annyira nem veszélyes, mert igazából az, de csak akkor ha nem tudod pontosan hogyan is működik és ugyebár nem először alkalmaznám. Használtam már felelőtlenebb helyzetben is, amikor nagyon kíváncsivá tett Titan meg az egész farkasos téma és egy telihold idejére véghez vittük a kötést. Ha azt túléltem akkor valószínűleg neked sem lesz majd semmi bajod.
- Persze nem erőszak – a számhoz emelem a vodkás üveget és iszok egy kortyot. Már most erősebbnek tűnik ahogy végighalad a nyelőcsövemen, intenzívebb a melegség, amit maga után hagy ez pedig csak annyit jelent, hogy az apró kis gumicukor lassan elkezdi kifejteni a hatását.

Újra és újra eszembe jut – ezt valahol tekinthetném egyébként égi jelnek, de részben hat a vodka, részben nem vagyok hajlandó dolgokat égi jelnek tekinteni, vagy bármibe mélyebben is belegondolni, ahhoz túl sűrű volt az elmúlt két nap –, hogy ez talán nem a legjobb ötlet, de hát mi rossz lehet abban, ha közelebb megyek, most is az üveget ölelem helyetted, ha ragaszkodok ehhez a jó szokáshoz, nagy baj nem lehet.

Egészen addig hiszek ebben, amíg meg nem hallom a zenét, amíg nem érzem úgy magam, mint akin úrrá lesz valamiféle, szándékaival ugyan nem ellenkező, de irányíthatatlan varázslat, egy súlytalan, és súlytalanná tévő rózsaszín köd, az a fajta csőlátás, amit akkor éreznek az emberek, amikor hatalmába keríti őket a szerelem. Követlek anélkül, hogy egy másodpercig is gondolkodnék  rajta, és úgy telepedem le veled szemben, mintha az, hogy a testvérem kanapéján térdelek, és valamiféle ismeretlen szert fogadok el feltételezhetően az egyik barátjától, az teljesen természetes lenne, és még véletlenül sem kellene olyasmiken törnöm a fejem, hogy mi elfogadhatatlan, megbocsáthatatlan történhet, hogy mikor kezdett ilyen Vegyészfélékkel haverkodni, és vajon ő miféle módon kapcsolódik ehhez az egészhez.

Nem, nem akarok ezekkel foglalkozni, hát elcsenem ujjbegyedről a szívecskét, és a javaslatodnak megfelelően rágódom rajta egy keveset. Közben – unaloműzésként – méregetlek, mielőtt újra szóra nyitnád a szépen metszett szád. A kérdésre csak bólintok megerősítésként, aztán elismerően lebiggyesztem az alsó ajkam, amint megválaszolod. Talán én is képes vagyok ilyesmire, legalábbis úgy emlékszem, Birdie talán említette, bár annyi dolgot említett, hogy egyesek összeolvadnak másokkal, és ---
- Tehát boszorkány vagy. - Ismétlem el halkan, önkéntelenül, és segítőkészen milliméternyit lazítok combjaim fogásán, így engedve el a vodkát, hogy aztán hátravetett fejjel kacagjak fel a folytatásra. Nevetésem mosollyá szelídül, miközben megcsóválom a fejem. Az ölembe ejtett kézfejemre téved a tekintetem. Napokkal ezelőtt találkoztam egy lánnyal, aki akart tőlem valamit, ha a varázstalan boszorkánynak igaza volt, jó eséllyel az életemet, mert fogalmam sem volt, mi vagyok, és mennyit érek. Ennek ellenére most itt ülök – a bátyám lakásán ugyan – egy idegennel, és tétovázás nélkül fogadok el bármit, és mindent, amit adni akar, vagy tud.
- Erre vágyom, mióta az eszemet tudom, de eddig senki nem akarta vállalni. - Pillatok fel rád kérlelőm, mielőtt elvigyorodnék. Csak akkor akad el a lélegzetem, amikor ráfogsz a kezemre. - Mit? - Őszinte érdeklődéssel kérdezem, csendesen, mert valóban fogalmam sincs, de már mozdul is a kézfejem, hogy a te tenyered kerüljön alulra, az ujjaim pedig egyetlen tétova kört végeztével a csuklódra rebbennek. Annyira koncentrálok a reakciódra, hogy észre sem veszem, mikor mozdul a karom, mikor nyúlik végig a háttámlán, mikor érinti pille-könnyed körmeim hegye az állkapcsod élét.

Nézd el nekem az egészet. Nem szoktam ennyire felelőtlenül, meggondolatlanul varázsolni egy idegen társaságában. Elvégre honnan is tudhatnám hogyan viszonyulsz az ilyen dolgokhoz? Nagyon sokan még mindig úgy gondolják veszélyesek vagyunk – ebben mondjuk valamilyen szinten igazuk is van, mármint nem kerülne nagy erőfeszítésembe, hogy mondjuk átrepítsek egy széket a nappalin, vagy hogy rávegyelek, hogy sétálj ki az erkélyre és próbálj meg repülni. Én is félnék, néha még magamtól is félek amikor nem vagyok teljesen tudatában annak, amit éppen csinálok.

Most azonban tényleg nagyon fellelkesedek amiatt ahogy reagálok rád és kíváncsi vagyok vajon még mit hozhatok ki belőled, belőlem, belőlünk. Közben arra gondolok, hogy nem is adlak át Kockának, megtartalak magamnak és a kis kísérletezéseimnek egy kis időre. Elvégre meglepetés lettél volna, Kocka nem vár rád, Titan meg … Titannak majd azt mondom végül nem jött senki, ha véletlen rákérdezne. Mondjuk akkor nem mesélhetném el neki, hogy az örömlányt akit Kockának hívtunk pont úgy hívják, mint a húgát. Pedig biztos elültetném a bogarat a fülébe és tuti utánajárna, rákérdezne a húgánál, hogy amúgy nem akar-e mesélni neki valamit. Sőt, egyenest indíthatnék azzal is, hogy a húga járt itt nálunk. És lefeküdt Kockával. Kicsit talán túllőnék vele a célon, de mikor fordulna elő még egy ilyen véletlen egybeesés? Soha?

Talán még levegőt venni is elfelejtek, amíg lassan – nekem nagyon lassúnak tűnik – el nem veszed a szív formájú gumicukrot. Elég sok mindent adnék most Nia idővel játszadozós képességéért, hogy kicsit előrébb mehessek, megnézzem mi történik majd, átéljem, hogy aztán visszatérve újból átélhessem.
- Én inkább rágni szoktam – dőlök el oldalasan a kanapén, egyik kezemmel megtámasztva a fejemet és vigyorogva elkezdem rágni a saját gumicukromat. Közben figyellek, figyelem az arcod, ahogy megemelkedik a mellkasod amikor levegőt veszel és esküszöm mintha hallanék egy kis pattogást a levegőben, sercegést. De ezt már valószínűleg csak képzelem, csak hallani akarom.
- A zenét? – kérdezek vissza, bár Te valószínűleg nem tudhatod, hogy már mást is csináltam veled szóval mielőtt még bármit mondhatnál már folytatom is – Csak rágondolok. Elképzelem, ahogy elindul, kicsit koncentrálok rá és már készen is van. A boszorkányság előnyei – teszem hozzá szórakozottan és közelebb hajolok a vodkáért nyúlva.
- De ne félj – lecsavarom az üveg kupakját – Nem szoktam gyönyörű nőket enni vacsorára és feláldozni se foglak valami szertartás közepette – tényleg csak reménykedni tudok benne, hogy nem fogsz megijedni tőlem meg attól, ami vagyok. Talán életemben először most kicsit kellemetlenül érzem magam azért, mert lehet elijesztelek azzal, hogy nem egy sima halandó vagyok.
- Kivételt persze tudok tenni, ha nagyon szeretnéd akár meg is ehetlek – kortyolok egyet az üvegből majd visszarakom oda ahonnan elvettem, az öledbe, a kezedért nyúlok – És te hogy csinálod ezt? – finoman megfogom a kezed, felfele fordítom a tenyered, a mutatóujjam lány köröket rajzol a csuklód belsejére – Érzed? – mert én érzem, az apró kis szikrákat és arra várok, hogy végre beüssön a gumicukor és százszoros intenzitással érezzem.

Tudod, eddig nem éreztem még ilyet.
Na, nem a lúdbőrt, nem a tenyerembe kucorodó bizsergést, nem azt a védtelen könnyűséget, a teljesen abszurd természetességet, amivel az egyik mozdulatom, a hangom dorombolása rajzolja fel a te következő mozdulatod, az elmélyülő, tudatomba fészkelő dünnyögésed.
Volt már ilyen mással is, bár ritkán, talán a magamfajták – felelőtlenek, meggondolatlanok, gátlásaitól eredendően szabadok, korlátoktól sosem fojtottak – sajátja ez túlzott közvetlenség, amivel hozzád simulva máris otthon érzem magam, noha még egész percekben sem mérhető, hogy megosztottad velem a neved. Talán tényleg otthon vagyok, hiszen, ami Titáné, az jószerivel az enyém is – ó, ha tudnám, mennyire közel járok az igazsághoz, amikor beleegyezésed nyomán az arcéledre kuncogom az elégedettségem –, és talán épp ennek kellene visszatartania, hiszen sosem voltam oda az afféle bonyodalmakért, amiket az ikertestvéred barátaival való kavarás okozhat, csakhogy elég rég volt ilyesmire példa, hogy az aggodalmat, ami távozásod követően, testmeleged hiányában telepedik a lapockáimra, különösebben komolyan vegyem.
Utána fordulok hát, az üveget ölelem jobb híján, és a pultnak támasztott fenékkel, oldalra billentett fejjel figyelem, amint elhagysz a bárszekrényért.

Tudod, eddig nem éreztem még ilyet, de ez egészen addig nem igazán talál utat magának, amíg nem csukódik az ajtó, amíg szét nem porlik a levegőben, torkomra nem fonódik, elnyíló ajkaimon a gyomromba nem kúszik a basszus halk, legkevésbé sem tolakodó lüktetése. Önkéntelenül mozdulok utánad, eszemben sincs ellenállni a hívó szónak, csak a szemöldökeim vonom össze, a homlokom hasítja függőlegesen keresztbe két eddig láthatatlan ránc.

Két nappal ezelőttig úgy kezeltem a természetfelettit, mint egy számomra megfoghatatlan, létező, de a saját életem, az aranyozott kalitkám burkán kívüli világot, valami csodálatosat, valami olyasmit, amihez talán sosem fogok közel kerülni annyira, hogy megérinthessem. Addig ugyanis fogalmam sem volt róla, hogy én mi vagyok – nem értem, nem éreztem, a vele járó furcsaságokra józan, logikus magyarázatot kerestem, és a felületes válaszokkal be is értem, mert nem akartam mélyebben beleásni magam a valóságba, a valóságot ugyanis mindig túl hidegnek, és elviselhetetlenül keménynek találtam –, és mindeddig fel sem merült bennem a lehetőség, hogy te több lehetsz egyszerű embernél, egy srácnál, akihez olyan egyértelmű közelebb hajolni, mintha mágnes volna és pedig tehetetlen a fizika törvényeivel szemben.
Az ülőfelületre térdepelve telepedem le veled szemben és a tekintetedbe akasztom a pillantásom, ahogy számra simítod a szívecskét. Foggal nyúlok érte, és ajkammal súrolom az ujjad begyét, mielőtt vállam támasztanám a háttámlának. Bizsereg a bőröm az érintésed emlékére.
- El kell rágni, vagy csak szopogatni? - A szájpadlásomra simítom a gumicukornak tűnő valamit, felvonom a szemöldököm, és látszólag elgondolkodva mérlek végig ráérősen. A combjaim közé támasztom a vodkás üveget. - Ez igazán imponáló egyébként - lesek a lejátszó felé, és egyelőre ellenállok a kísértésnek, hogy a nyakad oldalára simítsam a tenyerem, hogy visszakapjam a kellemes borzongást - hogy csinálod? - Nem tudom, mi a természetfeletti etikett. Illik vajon rákérdezni, hogy mi a fene vagy?

Az egész lényed könnyed és légies, ahogy a pultig sétálsz én meg követlek, mint egy jól idomított öleb aztán elengeded a pórázként szolgáló övet, de nekem még mindig olyan érzésem van, mintha még mindig valahogy az ujjaid köré csavarnál. Amit egyébként remekül csinálsz, de gondolom ez a szakmád, csak feladatként tekintesz az egészre és nem csodálkoznék, ha kiderülne, hogy te vagy a szakmád legjobbja. De erről azt hiszem majd Kockát kell megkérdeznem.

Kíváncsian várom a válaszod, hogy mihez van kedved, hogy meddig feszegethetem a határaidat, hogy tényleg olyan lány vagy-e aki egyből kap az alkalmon, hogy kipróbáljon valami újat, valami veszélyeset, valami mást.
- Igazad van, talán nem a legjobb ötlet már most mozdulatlanná varázsolni Téged – dünnyögöm a az ujjaimnak, amik újból végigszántják a hajad, a szőke fürtök látványa pedig elképesztően emlékeztet más szőke fürtjeire az ujjaim között. De csak egy aprócska pillanatra, pont annyira, hogy ne ragadjon meg, hogy különösebb erőlködés nélkül el tudd vonni a figyelmem róla azzal, ahogy a szádhoz emeled a vodkád, ahogy mindenféle fintorgás nélkül csúszik le a torkodon a következő korty. Az egész, ha pár másodpercig tart mégis sokkal többnek tűnik, amit aztán a hangod tör meg. Átveszem az üveget, gondosan ügyelve arra, hogy ujjaim végigszánthassák a bőröd, hogy megint érezhessem az apró elektromos kis szikrákat. Közben meg rájövök, hogy talán már most olyan részeg vagyok, mint amilyen tegnap voltam anélkül, hogy úgy igazán sokat kellett volna innom.
- Mmm – dünnyögöm az üveggel a számon, erősebbre vágysz? Hát legyen, egész sok mindent tudnék mutatni, ami sokkal erősebb lenne, mint ez a vodka de jelen pillanatban, még mindig azok a gondolatok kötik le az agyam, hogy mi volt az a bizsergető érzés, miért csak akkor jelentkezik, ha hozzád érek és miért nem találkoztam még ezzel soha. Nem vagy ember, nem vagy farkas se vámpír. Ha boszorkány lennél is érzékelném, de nem így. Nem lehetsz más, csak
- Legyen – mosolyodom el végül, kisebb csendes hatásszünet után, mintha valaha is opció lett volna, hogy megtagadom tőled az erősebbet, legyen majd az bármi is – Szeretnék rajtad kipróbálni valamit – lépek el melletted és célzom meg az egyik bárszekrényt a nappaliban – A vodkát azért ne hagyd ott, még jól jöhet – jegyzem meg közben már az egyik dobozban matatok míg rá nem találok az apró piros szív formájú gumicukrokat tartalmazó tasakra. Diadalittas mosollyal az arcomon fordulok feléd és indulok meg a kanapék irányába miközben a bárszekrény magától csukódik be mögöttem, a zenelejátszó mellett elhaladva pedig a semmiből szólal meg Lex Amortól a Mood.
- Gyere – amennyiben még nem gondoltál arra, hogy most mellém telepedj akkor ellenállhatatlan kényszert érezhetsz, pedig esküszöm nem szoktam ilyeneket csinálni – már egy párszor rájöttem arra, hogy nem mindig célravezető így ráerőltetnem a saját akaratomat a másikra – de most nézd el kérlek, úgy érzem magam, mint egy ötéves kisgyerek, aki most bontotta ki a karácsonyra kapott ajándékát.
- Ezek itt felerősítik az érzékeidet és mindent sokkal intenzívebben élsz meg – hátradőlök a kanapén és kibontom a tasakot – Gondolj vissza életed legjobb orgazmusára és szorozd meg az élményt minimum tízzel – rád vigyorgok és bekapok egy szívecskét, leszarva a fejemben Titan hangját, amint arra figyelmeztet, hogy ezt nagyon nem kellene, hogy ne rúgjam fel az elveimet, hogy mi történt amikor legutóbb sem tudtam megálljt parancsolni egy tabletta után – Te jössz – az ujjaim közé csippentek egy újabb gumicukrot majd épphogy érintem vele az alsó ajkad. Nem foglak rávenni, ígérem, hogy nem használom rajtad a képességem, itt most kibaszott önző módon csak rólam van szó, meg azzal a dologgal ami benned lakozik és kitörni készül, felborzolva ezzel minden mágiával átitatott idegszálamat.  De azért, légyszi … vedd a szádba a kis játékomat, Opal.

A férfiakkal könnyű.
Nekem hiányzik a bizsergés, nekem hiányzik, hogy tincseim közé mártsd az ujjaid és lúdbőr simuljon a felkaromra, nekem hiányzik, hogy a gyomorszájamtól az alhasamig sürgetőn ugorjon össze minden izmom, amikor a lélegzeted a nyakam és a vállam találkozásának árkát karistolja, nekem hiányzik a kémia. Épp neked talán nem kell hosszasan elemeznem az agyban végbemenő vegyi folyamatokat, amitől szerelmesnek hisszük magunkat, amiknek más megfontolt felnőtt módjára általában felelősségteljesen nemet mondana, hát nevezhetsz könnyűvérűnek, kurvának, én őszintén hiszem, hogy képes vagyok akár naponta beleszeretni egy-egy mosolyba, egy-egy pillantásba, kívánón elnyíló ajkakba, felszínes bókokba, és az sem akadályoz meg abban, hogy átadjam magam a hormonok követelőzésének, ha minden alkalommal másvalaki lep meg ezekkel a jelentéktelen apróságokkal. Aztán másfél hét, két nap, négy óra múlva az egésznek nyoma sincsen.

A férfiakkal még könnyebb.
Jókor kacagni, kihívón méregetni, a megfelelő helyen, a megfelelő időben érinteni, gátlástalanul, vagy éppen leplezetten az egót simogatni, a belsőcombra parfümöt permetezni, éhesen sóhajtani, húzni és ereszteni. Nem számítom ki, nem gondolom túl, és nem tudom, hogy ezt az anyaméhben kódolták belém, vagy a bennem elültetett mágiamagvakból fakadt fokozott empátia tett érzékennyé a lélek rezdüléseire, a testbeszéd értelmezésére, a tekintetbe írt üzenet olvasására, de nincs is különösebb jelentősége.
Hiszen sportszerűen játszom.
Elvégre nem mondhatod, hogy velem annyira nehéz volna.

Kérdésre nem méltatom a nevetést, szóra sem a megjegyzésed, noha egyetlen gyorsan múló pillanatra izzó neonfeliratként ragyogja be gondolataim kuszaságát a lebukás ígérete. Nem tudom, mit veszíthetnék vele, nem tudom, hogy veszíthetnék-e egyáltalán, de túl kellemes a gerincemen tekinteted nyomán végigcikázó csiklandós érzés, hogy kedvem legyen a furcsa egybeesést megvitatni.

- Vegyész. - Visszhangzom épp csak hátralesve. Pár ráérős lépés még, mielőtt elengedném az öved, hogy aztán a munkalap, és a rajta árválkodó vodka előtt torpanjak meg. Eddig csupán találgattam milyen minőségben lehetsz még része a bátyám életének, szavaid most kaparászó gyanút ültetnek a szívembe, és hirtelen kedvem lenne kérdőre vonni. No, nem mintha jogom volna felettetek ítélkezni. Nem mintha akarnék felettetek ítélkezni. - Bármilyen csábítóan hangzik is a szárnyalás - Halkan, elszakadó sóhajként bukik ki belőlem érdeklődés helyett inkább a kuncogás, mert a közelségedtől lúdbőr simul a felkaromra. Ösztönösen billentem oldalra a fejem, ujjaim megszorulnak az üveg nyakán. - mi lenne a jó abban, ha nem bírnánk moccanni se? - És, hogy prezentáljam, mit veszítenél, lapockáimmal törleszkedem óvatosan a mellkasodhoz, fejem hátradöntve támasztom a válladnak. Lehunyom a szemem, amíg válaszul ajkaimhoz emelem a piát, és rövidet kortyolok belőle. - Ezzel a körrel meg is volnánk. - Fátyolos a hangom, ahogy megszólalok. Nem teszem le az üveget – hátha átveszed -, amikor félig nyíló tekintettel veszem szemügyre közvetlen közelről az arcéled. - A lakásból eleget láttam, nem marad más hátra, lepj meg valami erősebbel.

A megnyerőnek szánt vigyorom, most elégedett mosollyá alakul át, ahogy közlöd, hogy még így is úgy gondolod, hogy jól nézek ki. Hirtelen kedvem támad megmutatni, hogy milyen amikor tényleg jól nézek ki és nem éppen másnaposan küzdök a túlélésért, bár jelenleg  mintha el is múlt volna az a halálos másnaposságom. Talán nem is paradicsomlé és fájdalomcsillapító kell a kúráláshoz, hanem csak egy olyan nő, mint Te.

És itt amúgy nem arra gondolok, hogy prostituált. Vagy bármilyen örömlány. Valahogy az egész lényed az, ami kicsit józanít és helyreráz. Egyébként még mindig ott van az agyam hátsó részében az a nagyon furcsa érzés, hogy mintha már láttalak volna valahol, néhány mozdulatod annyira ismerős … mégis másrészről biztos vagyok benne, hogy még nem találkoztunk, mert arra emlékeznék. Nem olyannak tűnsz, mint akit csak úgy el lehet felejteni.

Ez is közrejátszik abban, hogy végül nem játszom a puhányt és öntök magamnak is egy feles vodkát. Aztán ott abban a pillanatban, amikor az odaadom azt a poharat a piával és az ujjaid a bőrömet súrolják még inkább felborzolod az érzékeimet, de most nem azokat amelyek végül a véráramlást egy bizonyos pontba irányítják a testemben, nem ez most a boszorkány énem, ami valamiért így reagál rád.  Vagy talán csak a fájdalomcsillapító tiltakozik a vodka ellen, amit épp most szándékozok lehajtani.

Ahogy boldog csütörtököt kívánsz egy pillanatra elbizonytalanodok, hogy amúgy ténylegesen csütörtök van-e vagy az tegnap volt, meg hogy előhozakodhattam volna valami értelmesebb tószttal is – bár nem tudom, hogy mire szokás ilyenkor koccintani. Meg nem is tudnék semmi értelmeset kitalálni, mert most épp leköt az ahogy pontosan úgy hunyorogsz és nyalod végig az ajkad, ahogy Titan szokta amikor nem is tud róla és most kicsit összezavarodok.  Mondanék még valamit mielőtt megtudnám a neved, de csak addig jutok, hogy félig kinyitom a számat és várok.  Azt hiszem ez a legbizarrabb találkozásom egy kurvával.

Megint jön az a furcsa érzés, amikor az ujjaid végigsiklanak a tenyeremen és most már biztos vagyok benne, hogy valami oknál fogva a mágiámmal rezonálsz. Megbabonáz az érzés és kíváncsivá tesz, szeretnék  egy kicsit többet belőle, kicsit erősebben ráfogni a csuklódra, rávenni egy pár dologra egyetlen érintéssel, hogy vajon akkor mi történne ezzel a furcsa érzéssel és már meg is fogalmazódik bennem egy gondolat ami tettre sarkallni Téged csak, hogy az a neved, hogy Opal.

Először az ajkamba harapok, hogy ne nevessem el magam, de végül nem bírok gátat szabni a feltörő nevetésnek. Közben meg már meg is szünteted a fizikai kontaktust még mielőtt megmagyaráznám, hogy miért tartom annyira viccesnek a művészneved. Hiszen mennyi esélye volt annak, hogy olyan lányt rendelünk Kockának, akit úgy pontosan úgy hívnak, mint Titan testvérét? Semennyi? Jó Kocka biztosan ellent mondana, hogy azért erre is van egy pontos érték, amit Ő fejben kiszámol és belevesz minden lehetséges tényezőt, ami egy valószínűség számításkor  befolyásolhatja a kimenetet, de halló! Opal? Hagyjuk már.

- Opal -ízlelgetem szórakozottan a neved - Tudod ez egy nagyon vicces véletlen egybeesés, de - folytatnám, csak közben a köntösöm öve már most szeretné megadni magát Neked és egy pillanatra el is gondolkozok rajta, hogy hagyom is de végül inkább csak követlek, elvégre nem azért vagy itt, hogy engem szórakoztass. Pedig ez most nem is tűnik annyira rossz ötletnek.
- Vegyész – dünnyögöm a hátadnak, a fenekednek meg a szőke hajzuhatagnak – Olyan dolgokat kreálok, amik egyszerre repítenek a felhők fölé és láncolnak a földre. Elérem, hogy fénysebességgel tudj száguldani miközben meg se bírsz moccanni – amennyiben még mindig háttal állsz nekem, most csökkentem a távolságot míg szorosan mögéd nem érek, ujjaim fésűként húzom végig a tincseiden, hogy a füledhez hajolhassak – Jöhet egy house-tour? Esetleg még egy kör vodka vagy javasolhatok valami erősebbet?

Önkéntelenül – azt túlzás volna állítani, hogy zavaromban – mosolyodom el, aztán felvont szemöldökkel, türelmesen várom a válaszod. A nem hivatalosannál egy pillanatra megakadok, de addig már nem jutok, hogy meg is fogalmazzam a felmerülő kérdést, inkább csak értőn hümmögöm végig, amíg beszélsz.

- Tehát Kocka egyenlő Fred. - Összegzem tömören a valóban lényegesnek vélt információkat, közben immár többedszer mérlek végig tüzetesebben ezúttal afféle jutalom gyanánt cserébe a megnyerőre sikerült vigyorért. - Beérnem? Ugyan, ha Fred csak fele olyan jól néz ki, mint Te jelen állapotodban, akkor ez a mai a szerencsenapom. - Valójában egészen feldob a fejlemény, és kicsit örülök neked, a könnyedségednek, a prostituálttal meglepni tervezett lakótársad távollétének, meg az ezáltal nyert időnek, amiben nem kell Titan húgának, Birdie ki tudja mijének, Joanne utálatos mostohalányának, meg úgy összességében önmagamnak lennem. No, nem mintha ez olyan gyakran zavarna egyébként, elvégre eddig az Opal Archdeacon név kevés kötelezettséggel, gátlással, korláttal járt, az elmúlt napok fényében mégis sokkal, de sokkal kényelmesebbnek tűnik, ha egy ideig - legalább a célszemély érkezéséig - megmaradhatok részegen rendelt, túl korán érkezett örömlánynak.

Elégedett mosollyal figyelem hát, amíg töltesz, elégedettel, elvégre csak beadod a derekad, mondják tudod, hogy kutyaharapást szőrével, és igazából magam sem tudom, hogy a pár nappal ezelőtt elfogyasztott alkohol, az utána nem küldött étel, a versace köntösöd alatti feltételezett csupaszság, vagy virág és whiskey illatú megmentőmre tévedő gondolatkezdeményeim miatt rándul össze a gyomrom, amikor az indokoltnál valamivel hosszabban pihentetem meg ujjaim az ujjaidon, mielőtt átvenném a felém nyújtott italt. Udvariasan csusszanok le a karfáról, hogy mellette, veled immár szemtől szemben megállva koccintsam poharadhoz a poharam. Néma mosollyal nyugtázom: érzésre olyan magas lehetsz, mint Titan.

- Boldog csütörtököt! - Még tudatomban visszhangzik az üveg csilingelése, mikor lehajtom az áttetsző folyadékot. Hunyorogva nyalom végig alsó ajkam, addig is időt nyerek a válaszra, míg látványosan borzongok. Hiszen fogalmam sincs, a testvérem mennyit mesélt, tudhatod-e a nevem, mennyire érdekelhet egyáltalán, hogy a húga vagyok, és elrontom-e vajon a játékot, ha igazat mondok. Óvatosan csúsztatom kezedbe a sajátom, mandula formájúra reszelt körmeim alig érintve peregnek végig csuklód és kézfejed találkozásánál, mielőtt finoman tenyeredre fognék. Miért ne tennék egy próbát? - Opal.

Reakciód meg sem várva engedlek el, nyúlom le a tiéd és fogom egy kezembe mindkettőnk üres poharát, szabaddá vált ujjaimmal a köntös övébe kapaszkodom, mielőtt megkerülnélek. Akkor sem engedem el, mikor hátrálva a konyha felé indulok, kénytelen vagy hát követni, hacsak nem akarsz már most mindent megmutatni. - És mondd, Oakley, neked is van ilyen… furcsa beceneved?

Igazából nem számítok senkire, nemhogy Rád meg a kicsit ismerős orrodra így nézd el nekem, hogy egy ideig tényleg csak pofátlanul mustrállak mielőtt megszólalnék. Mert hát ugye arra se emlékszek először, hogy volt egy fantasztikus ötletünk Titannal még tegnap este és mielőtt meggondolhattuk volna magunkat, már tárcsáztuk is a számot, ahol a hozzád hasonló lányokat lehet házhoz rendelni.

Még jó, hogy most beugrott bár egyébként nem sokat segített a bámulásod sem, mert pont nem úgy nézel ki, mint ahogy egy prostitól elvárnám, hogy kinézzen. Sokkal szolidabb vagy, bár lehet, hogy pont ezt kértük? Fene tudja már. De szerencsére nem lövök mellé és a kellemesen duruzsoló hangod is csak arra biztat, hogy engedjelek már be – bár mintha egy pillanatra Te is kicsit elbizonytalanodnál a dolgodban, amit hirtelen nem tudok minek betudni...talán oroszul beszéltem a telefonban? Egyáltalán én beszéltem vagy Titan? Megannyi kérdés, amire most biztos nem fogok választ kapni.

- Ja oké, szuper – nem mintha egyébként ne tudnánk a Nymph bevételéből finanszírozni egy plusz órát de azért fontos, hogy minden pontosítva legyen majd Kockának a könyvelésnél, mondjuk nem tudom miként lehet elkönyvelni egy örömlányt, de biztosan találunk rá megfelelő szakszót. Követlek, mintha én lennék a vendég és egyébként egészen beleillesz a környezetbe, ahogy végig libbensz a folyóson a kanapéhoz. Kénytelen vagyok egy pillanatra megállni, az ajtófélfának dőlni, mellkasomon keresztbe font kézzel és figyelni, amint otthonosan elhelyezkedsz a karfán. És bár belső háborúm sorsa még nem dőlt el, hogy most pontosan akkor a férfiak vagy nők irányába húz jobban a szívem, annyi biztos, hogy ahogy a ruhád alja pár centivel feljebb csúszik, az nem éppen Titan malmára hajtja a vizet. Olyannyira megbabonáz a jelenléted, hogy egy ideig a kérdésedre is elfelejtek válaszolni.

- Hárman – szakítom el végül a tekintetem a combodról majd javítom is ki magam gyorsan – Négyen, bár hivatalosan hárman – ellököm magam az ajtófélfától – Nem tudom, hogy Titan vagy én hívtalak, de lényegtelen is. Fred meglepetése lennél, csak Ő most épp nincs még itthon – azt nem teszem hozzá, hogy szerencsére a barátnője sincs most itthon, mert ezt Neked nem kell tudnod, bár nem tudom van-e valamilyen etikai kódexetek az ilyen esetekre. Ebből látszik, hogy egyébként még nem nagyon rendeltem házhoz-jövős lányt, a legénybúcsúkon pedig csak élveztem a szolgáltatást amit valaki más rendelt meg – Meg amúgy Titan sincs itthon, előfordulhat, hogy még ott ragadt a bárban, szóval egyelőre velem kell beérned – villantok rád egy remélhetőleg megnyerő vigyort.

-  Van bár én személy szerint még a józanodás elején vagyok, szóval lehet, hogy kihagyom – bökök a fejemmel a kezedben levő paradicsomos pohárra és egy kicsit egyébként fel is fordul a gyomrom a vodka említésére, de most mégiscsak te vagy a vendég  így megkerüllek, még mindig furcsán méregetve – túl sok az ismerős vonás – és előveszek a hűtőből egy üveg vodkát. Végül addig osztok és szorzok magamban, hogy csak  két feles poharat rakok az asztalra, mert ugye kutyaharapást szőrével meg csak ne igyál már egyedül … - Az előbbit inkább vedd tárgytalannak, csatlakozom Hozzád, elvégre is mi baj származhat belőle – kiöntöm a vodkát a poharakba majd laza léptekkel közeledek feléd és átnyújtom a poharat.

- Boldog csütörtököt! - koccintom a poharam a tiédhez és még mielőtt meggondolnám magam, vagy tudatosulna bennem, hogy egy órával ezelőtt még haldokoltam a tegnapi alkoholfogyasztástól, gyorsan lehajtom a színtelen mérget – Egyébként még be se mutatkoztam, Oakley Zubkov – szabad kezemet nyújtom feléd – Te pedig? - nem ígérem, hogy egyébként meg fogom jegyezni a neved, mert a nevekben elég szar vagyok, de azért próbálkozni még szabad.

Figyelj, nem akarlak megbántani, de ha nekem kell megmondanom, mit kezdj egy kurvával, amikor kvázi tiétek a világ összes ideje ---

Oké, ne rohanjunk ennyire előre. Kopogok – finoman, mintha nem is akarnám igazán, valószínűleg, mert nem akarom ám igazán -, aztán hátrálok, mígnem folyosó falának simítom a fenekem, meg a lapockáim, és zsebre csúsztathatom a kezeim, amik hirtelen teljesen feleslegesnek tűnnek – jó, nem annyira hirtelen, nagyjából azóta nem tudok mit kezdeni velük, hogy a kukába hajítottam a csikket a sarkon -, mert zavarban vagyok, és az egész támaszkodás dolog már nem is tűnik olyan nagy ötletnek mondjuk a helyben topogáshoz és az elfutáshoz képest.

Mire meghozom a döntést, mire megfeszülne a combom, hogy ellökjem magam, bőven késő, mégis úgy peregnek le a sziklák a szívemről, mintha Titan maga nyitna ajtót, hiába tudom, hogy te , meg a csicsás Versace köntösöd nem oldotok meg az ég világon semmit, mégis van valami ebben az elodázásban, amitől – ha csak pillanatokra, percekre, mennyi esélye van rá, hogy nincs is itthon, hogy nem is itt lakik? – jóleső, melengető, könnyű nyugalom költözik az izmaimba. Arcvonásaim is ellazulnak végre, állkapcsom feszülése enged, hát először csak résnyire nyílnak ajkaim, csak akkor váltok halvány, kíváncsi mosolyra, mikor figyelmem vonásaidtól elszakadva a köntösre, a köntös alól kivillanó csupasz bőrfelületekre téved.

- Jó reggelt, napsugár. - Duruzsolom bele a közénk ült csendbe az állapotfelmérés eredménye alapján megfelelőnek ítélt két szót. A ráérős terepszemlébe csak pillanatnyi szünetet ékelek – tekintetem az ajtóra rögzített számra szökken, elkönyvelem, hogy minden bizonnyal jó helyen járok, bár sem téged, sem Kockát, sem a prostiságom nem tudom elhelyezni a bátyámmal egy képben, na, nem mintha ennyi év hallgatás után tisztában lennék Titan  szokásaival, lakótársaival, ágyasaival, ízlésével -, mielőtt ellökném magam a faltól, és különösebb tétovázás nélkül, melletted épp csak egy szívdobbanásnyi időre megtorpanva sétálnék be a lakásba. A lakásodba. A lakásotokba. A lakásába, lényegében egyre megy.
Valahol itt fordul meg a fejemben, hogy akár ellenkezhetnék is, hogy felhívhatnám a figyelmed a tévedésre, ehelyett inkább csak megvonom a vállam, mielőtt felette sandítanék vissza rád hamiskás vigyorral.

- Én értem ide túl korán, nem rajtatok fogom leverni az időm árát. -  Tulajdonképpen fogalmam sincs, miként működik az ilyesmi, de a kérdésed alapján éles ésszel kikövetkeztetem, hogy te sem rendelkezel az enyémnél nagyobb rutinnal a témában, szóval bőven elég lesz, ha blöffölök valamit, miközben úgy tornázom le magamról a nude tornacipőt, és járom körbe immár csak zokniban a nappalit, mintha ez volna a világ legtermészetesebb dolga. - És akkor tulajdonképpen hányan is laktok itt? - A vállaimról lehámozott oversize bőrkabátot a kanapé háttámlájára fektetem, a poharadért nyúlok, mielőtt felcsusszannék az ajtóval szembeni kartámlára, lábaim keresztezve nyújtom végig az ülőfelületen, testre simuló, egyszerű, hosszú ujjú, combközépig érő ruhám alja feljebb csúszik néhány karcsú centiméterrel. Kérdés nélkül kortyolok bele a paradicsomlébe. Oldalra billentett fejjel mérlek végig ismét. - Vodkád nincs hozzá?

Két órája még meg akartam halni, most már csak azt szeretném ha valaki elhallgattatná a Nymph-ből beszűrődő ütemes bumm-bumm zenét, hogy a fejem ne akarjon menten szétrobbanni. Várjunk csak. Valami nem stimmel. Az ágyam nem stimmel, mert ha az ágyamban vagyok, akkor az ütemes bumm-bumm az nem zene, hanem

Nem. Nem akarom tudni. Nem tudom, hogy akarom-e tudni. Egy kicsit még hallgatom csukott szemmel és próbálom beazonosítani, hogy ez most Kocka és Esme vagy …

Nem. A probléma, hogy hallottam már Kocka ágyának szívszaggató nyikorgását amikor éppen bünteti azt a szegény – oké, Esméről van szó szóval szegénynek nem nevezhetjük, mert megérdemli – nőstényt – mert lánynak se nevezhetjük – és az nem ilyen, hanem inkább bumm-bumm szünet bumm szünet bummbummmbummmbummmbumm és ennyi. Ebből következhetne az, hogy akkor kizárásos alapon a hang forrása Titan szobájában található, de sajnos annak is egész sokszor voltam már fültanúja – meg talán szem is néha – és a bummbummok mellett általánosságban hívővé válnak Archdeacon áldozatai és felváltva fohászkodnak a Mindenhatóhoz és Titanhoz.

Szóval...Kinyitom a szemem és rájövök, hogy a bumm bumm még mindig a fejemben él, a tegnapi vagyis inkább ma reggeli bulinak köszönhetően. Az éjjeliszekrényem felé nyúlok, reménykedve, hogy annyira azért magamnál voltam, hogy bekészítsek egy szem felturbózott, Oakley-féle másnaposság elleni tablettát – szigorúan csak fájdalomcsillapító, csak egy icipicit nyúltam a hatóanyagokhoz. Tényleg.

Szerencsére felelősségteljes felnőttként tényleg bekészítettem egy pohár víz társaságában a pirulát, így miután sikeresen ülőhelyzetbe tornázom magam gyorsan be is kapom és most egy kicsit én is fohászkodom a jó Istenhez, hogy adjon erőt eljutni a fürdőig, ahol kezdetét veheti az újjászületésem második fázisa egy frissítő zuhany keretében.

Bár még nem mondanám, hogy teljes tudatában vagyok a cselekvéseimnek, de már ott állok a zuhany alatt és érzem, hogy lassan visszatér belém az élet egy apró, halovány sugara és túl fogom élni a mai napot. Még szerencse, hogy emlékeim szerint nem terveztem semmit. Aztán, hogy ez a gyakorlatban is így van-e...

Ahogy  harmadjára mosom meg a fogam, hogy eltűnjön a sarki török gyorskajálda – akkor – életmentő hajnali menüjének kellemetlen utóíze a számból, be-bevillannak olyan képek, miszerint a vécécsészével egészen közeli kapcsolatba kerültem – és lehet ezt inkább a kajának, mint a piálásnak köszönhetem.

Az utolsó eleme a másnaposság elleni rutinomnak, a paradicsomlé, enyhén megfűszerezve és bár egyesek arra esküdnek, hogy egy felütött nyers tojás is tökéletes lehet, én inkább maradok a régi jól bevált módszeremnél. Ettől függetlenül még mindig halovány árnyéka vagyok önmagamnak, de az első két korty paradicsomlé után már ténylegesen kezd visszaszállni belém az élet.

Pontosan abban a pillanatban, ahogy a Versace  köntösbe bújtatott fenekem a kanapét érinti megszólal a csengő és jelenleg Te leszel a legnagyobb ellenségem, amiért képes vagy pontosan ezt az időpontot választani arra, hogy idegyere. A lelkem egy része távozik a nyűgös sóhajjal a köntösömhöz tökéletesen passzoló mamuszomban a bejárati ajtóhoz csoszogok és egy „miafasztakarsz” arckifejezéssel kitárom előtted az ajtót. Nem tudom melyikőnk lepődik meg jobban.
- Öhm – végigmérlek, ráérősen, mert most enyém a világ összes ideje meg mert egyébként nagyon is tetszetős az, amit látok csak ne lenne annyira rohadtul ismerős az ahogy szóra nyitod a szád – Ne haragudj, de – még mindig nem kimondottan Neked beszélek, hanem tovább szkennelem a tested, de végül csak sikerül megállapodnom az arcodon és akkor eszembe jut a tegnap este, meg Titan, meg a kurvák, meg Fred és rájövök: - Áhh, Te lehetsz a prosti akit Kockának rendeltünk. Ne haragudj, de kicsit korán érkeztél. Ettől függetlenül fáradj csak beljebb – és itt végre arrébb állok és várom, hogy beljebb fáradj, közben azon gondolkozom, hogy láttam-e Kocka cipőjét az előtérben meg ha nem, akkor egyáltalán hol van, hol van mindenki? Mit fogok én egy kezdeni egy kurvával amíg haza nem érnek? Ha egyáltalán még ma hazaérnek... Erről jut eszembe ..
- Öhm, ne haragudj, de már most indul az óra? Onnantól számlázol, hogy átlépted a küszöböt? - talán mégse kellett volna beinvitálnom de már teljesen mindegy, nem?