sew this hole up that you ripped in my head

isaac && canyon

Valahol már akkor bánja az eltávolodást, amikor az első szökkenés után földet ér távolodtában. Valahol visszavonná a felszólítást, hogy itt és mostra módosítsa, valahol nincs kedve nemhogy holnapig, de egy perccel sem tovább várni. Túl kiszámíthatatlannak ítélt, hogy terve kimenetelét akár csak tippelni tudja, de ezzel végképp nem számolt, hát oldalra dönti a fejét, a homlokát ráncolja, közben mégis végigmér, mégis mosolyog. Gondolkodj, Canyon, GONDOLKODJ!
- Mivel egy vacsorában szabtad meg az árad, kreatívan arra jutottam, hogy valami olyan helyet választok, ahol felszolgálnak ételt. - Nem mintha ne szolgálhatnának fel ételt szinte bárhol, ahol csak kívánja, akár másnap este, ha elég sokat fizet a megfelelő cateringesnek. Csak ahhoz nincs hozzászokva, hogy az ilyesmit neki kell elintézni. Meglepetésszerű, véletlen-szagú, jókor, jó helyen találkozásokban sokkal több tapasztalattal rendelkezik, mint randiszervezésben. Megvonja a vállát, tanácstalanul tárja szét a karjait. - Ilyesmiben még nem gondolkodtam. - Mármint arra gondolt már, milyen hangja lehet, amikor lepattannak a gombok az ingedről, vagy mennyi idő vajon lerángatnia a nadrágod, de persze érted, ahogy akarod.
Visszasorol melléd, alsó ajkát harapdálja, láthatóan megfogtad, pedig milyen apró részlet, milyen jelentéktelen körülmény, éttermek nevei nyomulnak a tudatába, de nem akar összeállni a kép. Egyik sem elég jó. Hogy hozzá, vagy hozzád, azt bezzeg azonnal el tudná dönteni.
- Találkozzunk nálam, remélem még emlékszel a címre. Az épület előtt várlak nyolckor. Addig talán sikerül eldöntenem, hogyan tovább. - Látod, milyen könnyen ment? Rá is bólint, aztán nem csak lassít, meg is torpan, mint ki jól végezte dolgát. Így is van, nem? Egy helyben kocog pár ütemet, látszólag elmélkedő, szinte gondterhelt arccal néz utánad – mintha zavarban lenne, pedig valójában csak oszt, szoroz, magához ad és elvesz belőled, odaképzel a konyhájába, az ágyába, aztán eszébe jut, hogy szívesen hazakísérted volna és csak még jobban összekuszálódnak az ötletszálak a fejében –, aztán elvigyorodik újra. Nehogy magadra találd venni.
- A változtatás jogát fenntartom, értesítelek, ha - ha a testvérem a: pánikrohamot kap, miután elüldözte Krasinskit, b: pánikrohamot kap, mert nem sikerült elüldöznie Krasinskit, ezért inkább kitépte a gerincét, c: megmarad állatnak, és kitépte Krasinski gerincét, d: megmaradt állatnak és felügyelni kell, nehogy éhenhaljon, d: pánikr ---
Domino, hát a picsába is.
- ha bármi közbejönne. - Aztán elhúzza a száját és zavartan felnevet, mielőtt elfordulna, hogy kocogva induljon abba az irányba, amerről érkeztetek. Pár méterrel később vált hátramenetre, úgy kiáltja vissza. - Ami természetesen nem történhet meg. Ígérem.
Talpai alatt zörög az avar, ahogy eltűnik a kanyarban.

◉ ursine vulpine - wicked game ● note: isaac <33 ◉

wrap yourself inside my ribcage

canyon && isaac

Ezen egy pillanatra elmerengeni látszik, aztán ráérősen biccent.
– Igen, az egómat szerintem történetesen a földbe gyalogoltad, szóval most már egyenes út vezet a szívemhez – közli kicsit sem drámaian, foghegyről és könnyedén, mint amilyen ruganyosak a léptei, és mosolyog, és túlságosan is megnyerő ahhoz, hogy hibáztathasd azért, amiért egy icipicit sajnáltatja magát.
– Valószínűleg beütött nálam a Stockholm-szindróma – teszi hozzá, és ó, ha a szív dolgairól nem is, erről már annál többet tud, mesélhetne neked azokról a lányokról, akik között voltak erősek, voltak gyengék, voltak, akik először gyengének tűntek, aztán kiderült róluk, hogy erősek, és voltak olyanok is, akiknél ez a folyamat éppen fordítva ment végbe. Volt, akinek a lelkét megmételyezte az árulása, és a halála előtti utolsó pillanatban is az arcába köpött, és volt, aki a pólójába kapaszkodva, a nyakába csókolva lehelte ki a lelkét.
De a szívét, a szívét egyikük sem tudta még csak megközelíteni sem.
Aztán jössz te, megelőzöd, ő önkéntelenül is lassít, de talán nem elég gyorsan, szinte megütközik azon, hogy a mellkasára gyakorolt nyomással mégis megállítod a lendületét, aztán megint ott vagytok, ahol legutóbb, csak ezúttal nem erőszakosan, de ugyancsak türelmetlenül, nem durván, hanem végtelen finomsággal hinted az ajkára az ajkadat, és önkéntelenül hunyja le a szemét, hogy aztán a következő pillanatban már vége is legyen az egésznek.
Nagy levegőt vesz, ahogy hátrébb szökkensz, és úgy mér végig, mint elejtésre váró nagyvadat, és mosoly játszik a szája szélén, és követi a szökellésedet, és laza tempóban kocog utánad.
– Igen, drágám, ráérek holnap – mondja engedelmesen, agyának egy pontja már közben számításokat végez, hogy miként is kellene eltüntetnie a holttesteket, hogy ha esetleg úgy alakulna, akkor mégis kész legyen velük időben, mert---
– És hol kell holnap ráérnem? – Nem hívatnád meg magad hozzá, azért ennyire csak nem lehetsz pofátlan, nem igaz? Vagy merész, hivatkozzunk rá így, a pofátlan talán erős szó, a pimasz közelebb állhat a valósághoz, meg elvégre ki kell engesztelned, még ha nem is adja jelét annak, hogy neheztelne rád.

◉ snow ghosts - ribcage ● note: canyon <33 ◉

sew this hole up that you ripped in my head

isaac && canyon

Canyon de la Cruz igen hamar megtanulta, hogy a férfiakban – nézzenek ki, beszéljenek, viselkedjenek bárhogy – megbízni a legnagyobb hiba, amit a magafajta ebben az életben elkövethet. Köztük nőtt fel – harmincas heroinistákkal lógni nem segít a jellemfejlődésnek, de temérdek tapasztalattal gazdagítja a növekedésben lévő szervezetet –, na, nem úgy, mint azok a lányok, akik rendre úgy hivatkoznak magukra, mint különlegesek, amiért a ruganyos test és a csinos pofi ellenére kilóg a szájukból a kibaszott kapanyél. Nincsenek illúziói, nem ő lesz a tündér, aki odaadó szeretetével megváltja – más sem egyébként, álmodozni persze lehet ilyesmiről, csak felesleges, a valóság sokkal szórakoztatóbb nyers valójában – az elveszett rosszfiúkat.
Tudja, hogy a legudvariasabbak, a legelőzékenyebbek, a legelegánsabbak, a legkönnyedebbek, akik nagyra értékelik a diszkréciót, akik ízlésének hízelgő, lenyűgöző otthonokban élnek, akik hibátlanul választanak öltönyt, kocsit, éttermet, nőt, szavakat, azok a legrosszabbak. Mert végtelenül könnyen hitetnek el bármit, amikor és akivel csak kedvük tartja.
És nagyon, ó, mennyire szívesen megkérdezné, hogy mi a te defekted, mert már most a bordáit feszegeti, a torkát kaparássza a kíváncsiság, nem jobb móka mégis, ha egyszer csak rábukkan a segítséged nélkül?
- Ó, hát persze. - Kénytelen felkacagni. Nem mintha igazából felhozhatna ellenpéldaként bármit is, eddig valóban kifejezetten engedelmes voltál, ha eltekintünk az apró kisiklástól, amikor éhesen kaptál az ajkáért, amikor emberi fogad felsértette a bőrt a nyakán. - Elég rosszul esne, ha csak a mersz hiányozna az elutasításhoz. - Megemeli a szemöldökeit. És kurvára nem tudja, találkoztál-e már az igazi Dominóval, és kurvára nem tudja, hogy beszéltél-e már az igazi Dominóval és kurvára nem tudja, hogy hiszed, sejted, tudod vagy egyszerűen csak leszarod-e az egészet, de most megint ott birizgál, most ---
Meg kell vakarnia a nyakát.
- A szíved? Mondhatjuk, hogy ez szintlépés az egód rombolásához képest? - Elmosolyodik ő is. Elmosolyodik és pont annyit gyorsít a léptein, hogy utolérjen. Kinyúl, először csak az egyik keze mozdul, aztán beéri a másik is. Tenyereit a mellkasodra támasztva késztet megtorpanásra, mielőtt lábujjhegyre emelkedne. Karjait a nyakad köré fonja, a tarkódba kapaszkodva húz közelebb. Csak egy pillanatra akad el, lélegzetével egy időben. Pulzusa a szegycsontodon lüktet. Ajkai az ajkaid súrolják. - Mondd, hogy holnap ráérsz. Óvatosan, végtelenül finoman csókol meg, mielőtt maga vetne véget annak, amibe belekezdett.
Még nincs itt az ideje!
Türtőztesd magad!
Hacsak vissza nem tartod, szinte szökellve hátrál el.

◉ ursine vulpine - wicked game ● note: isaac <33 ◉

wrap yourself inside my ribcage

canyon && isaac

Már játsszuk azt a játékot, Canyon.
Nem mondja ki hangosan, hiszen tudja, hogy tudod, de azért hagyja, hogy te vezesd a narratívát, eszében sincs beletolakodni a röptében megkomponált szimfóniádba, pedig rettenetesen gyűlöli, hogy nem ő vezényelhet karmesterként. De látod, neked még ezt is elnézi – legalábbis egy ideig.
Aztán szemmel láthatóan megütközik, és érezhetően felgyorsul a szívverése, ahogy a kezére kulcsolódnak az ujjaid, tört el valaha bármelyik csontod, a szájába nyál tolul, de nem tudja eldönteni, hogy azért, mert a hirtelen adrenalinlökettől hánynia kell, vagy azért, mert izgatja a tény, hogy bármit, de bármit megtehetnél vele, bármennyire gyűlölne is érte.
– Igen – mondja szárazon, már-már megbicsakló hangon, mert bár a számítások mintha egy külön processzoron futnának a fejében – mit tervezhetsz, hová akarsz kilyukadni, miféle játék lesz ez –, a fő szerver mintha bedobta volna a törölközőt, és mindössze bénán várja, hogy mi következik.
Aztán érezhetően megkönnyebbül, hogy mindössze felvezetés volt egy allegóriához, ami valójában nem is annyira allegória, és furcsa módon beindítja, ahogy így beszélsz. Pontosan tudja, hogy mennyire fájnak az elroppanó állkapcsok, a szakadó bőr – jó, hát ő mindössze okozója volt mindennek, de hihetetlenül empatikus tud lenni, és ahogy közvetlen közelről megfigyelte az áldozatai szenvedését, túlfolyó, öntömjénező naturalizmus nélkül, kellően élethűen tudta megírni a könyveiben ezeket a folyamatokat ahhoz, hogy meghűljön az olvasóiban a vér, és kísértsék őket a képek, mégse vádolhassák öncélú gore-ral.
Ő maga is lassít, de nem vált sétára, ahogy te lassítasz, ő inkább helyben tesz több lépést, hogy ki ne zökkenjen a lendületből, és feldolgozza a hallottakat. Meg akarja kérdezni, hogy tényleg ennyire fájdalmas-e, tudni akarja, hogy mikor lett belőled vérfarkas, az emlékeidet és a múltadat akarja, olyasmit, amit nem lehet fellelni az interneten, ami csak tapasztalatokban és érzésekben maradt fenn, mert képekben megörökíteni lehetetlen. De megelőzöd a kérdéseddel, és kénytelen elmosolyodni.
– Azt hittem, az eddigiek alapján nyilvánvalóvá vált, hogy úgy táncolok, ahogy te fütyülsz – mondja, és láthatóan nem szégyelli magát érte különösebben. – Hát mernék én nemet mondani a zavargások kitüntetett hősének? – Már hogyne merne, csak éppen nem biztos, hogy benne, hogy akarja. És meglehet, hogy ha Dominónak nemet is mondana, Canyonnak már nem tenné.
– De ha ez is csak egy újabb húzd meg-ereszd meg, össze fogod törni a szívemet. Szóval hívj el most, nem szeretnék itthon üldögélni és kötögetni arra várva, hogy megtörténik-e végre, különben vénlány lesz belőlem, és akkor kinek fogok kelleni? – És közben végig mosolyog, és duruzsol, és a szemedbe néz, és meglehet – meglehet –, hogy ebben a pillanatban talán újra, újra felmerül benned, hogy miért nem lehet soha senkivel együtt látni, hogy ha tud ennyire megnyerő is lenni, ha van humora, és tud nevetni magán, és ha ennyire, ennyire úriember.
De tényleg, vajon miért?

◉ snow ghosts - ribcage ● note: canyon <33 ◉

sew this hole up that you ripped in my head

isaac && canyon

Megint ráhagyod.
Felkacag ismét - mintha most volna csak igazán önmaga, minden mesterkéltséget mellőzve, jól kiszámított mozdulatok, ügyesen megkomponált smink, gondosan, alig egy óra alatt természetesre igazított frizura, sokáig tervezett outfit nélkül, mintha, mintha, mintha, mintha -, persze, hogy nem értetted félre, hát hagyja a mentegetőzést, hagyja a kijelentésed is, mert hiába mintha, mintha, mintha, túl mélyre mártotta már gyökereit Canyon de la Cruzba a kicseszett macska-egér huzavona hogy képes legyen számítás nélkül hosszabb távon is létezni. Legyen az bármennyire kényelmes és felszabadító.
- Játsszunk egy játékot, Isaac. - És legszívesebben elbújni hívna, dorombolva - úgy, ahogy a neved dorombolta talán először, mióta nem csak messziről vizsgál - biztatna, hogy kapd el, ha ugyan képes vagy rá egyáltalán, aztán legyőzi a késztetést, hogy a kezedre béklyózza az ujjait. - Tört el valaha bármelyik csontod? - Oldalra sandít közben. Átszökken egy kiálló gyökér felett, majd visszairányítja pillantását az ösvényre. Elkalandozni tetszik, megrándul ajkai sarka.
Végtelenül kecses, állatként is elegáns, noha nyilvánvalóan nem kiugróan különleges. Nem fehér, nem fekete - ez egyébként kifejezetten hasznos ha egy fa takarásában akarja végigkövetni, ahogy elfutsz előtte az ösvényen -, nem hasonló rókához, sakálhoz, huskyhoz, középszerű szürke farkas, középszerű képességekkel. Ösztönösen vágyik tappancsokon rohanni, áldozata húsát tépni, vérrel oltani a szomját, más magafajtákkal kergetőzni, játszani, mégis az volt az első - évek munkájával persze, hirtelen felindulásból kioltott életek árán -, amit megtanult - mostanság ritkán esik meg ilyesmi, ha mégis, hát tudja, miként takarítson fel maga után különösebb bűntudat nélkül -, hogy tartsa kordában a benne rejlő fenevadat.
Mert Canyon de la Cruz minden bizonnyal felrobbanna, szétesne, megveszne, ha valamit nem tarthatna kordában.
- Tört már el egyszerre majdnem az összes csontod? Szakadt már el a bőröd, mintha papír volna? Roppant már el az állkapcsod, hogy hirtelen az összes fogad egyszerre nőjön, nem hónapok, hanem másodpercek alatt? - Szisszenve sóhajtja ki a levegőt, ahogy elnyomja a feltörni kívánkozó kesernyés kuncogást. Alig észrevehetően lassít a tempón. - Maradjunk annyiban, hogy hiába felemelő érzés levetni az emberi tudat szabta gátakat, igyekszem minimalizálni az átváltozások számát, amennyire csak lehetséges. - Kocogásra vált, aztán váratlanul sétára, bár pár hosszabb lépés erejéig még taszítja a lendület. Valószínűleg elfutsz mellette. Nem várja meg a kérdéssel, hogy alkalmazkodsz-e:
- Szóval hajlandó lennél igent mondani, ha elhívnálak? - Nem mintha adhatnál nemleges választ. Igaz?

◉ ursine vulpine - wicked game ● note: isaac <33 ◉

wrap yourself inside my ribcage

canyon && isaac

Ide is költöznék.
– Ahhoz előbb el kéne vinned vacsorázni – veti fel még mindig zihálva, de a légzése egy-két percen belül normalizálódik, hiszen jól karban tartja emberi testét: egy-két évtizeddel korábban a 38 éves férfiak már-már középkorúnak számítottak, pocakos, kerti grillezésre szakosodott családapák voltak, manapság azonban beléjük is legalább annyi, ha nem több hiúság szorult, mint a huszonéves nyikhajokba.
Ami őt illeti, nem elsősorban a hiúság mozgatja, de féli a halált: nem akarja korán, nem akarja csúnyán, nem akarja összeaszottan végezni. Újra meg újra az motoszkál benne, hogy csak még egy könyv, csak még egy értekezés, csak még egy újabb mérföldkő, aztán a csúcson abbahagyja – foglalkoztatja az öngyilkosság gondolata, de korántsem azért, mert nem szeretné az életét, éppen csak retteg attól, hogy el fogják felejteni, és hogy semmiféle nyomot nem hagy a világban, hát éppen ezért lenne szép egyfajta szofisztikált Kurt Cobainként örökké élni, ha már a szó fizikai értelmében nem adatott meg neki a halhatatlanság.
Aztán megint hozzáérsz, és a gondolatai közé tolul az a múltkori, a csók, ahogy a combod közé nyúlt, ahogy esőpermet hintett be mindkettőtöket, és egyetlen pillanatra elbizonytalanodik, hogy szóba kellene-e hoznia, hogy sértetten kellene-e viselkednie, de aztán inkább elengedi. Hiszen felnőttek vagytok, és bár egyszer könnyedén átadta magát a hormonjainak, a vágyainak és az ösztöneinek, kettőtök közül mégsem ő az állat, hát most nem hagyja, hogy úgy bánj vele, mint egy kibaszott villanykörtével, amit kedvedre kapcsolgathatsz fel-le.
– Nekem itt is megvan a magam rendszere, ráadásul itt nem szól bele senki, sem a szomszédok, sem a nyüzsgés, sem a zajok, sem semmi. Rendszer nélkül nem lehet írni – sem, igazából, rendszer nélkül nem lehet holttesteket elcsomagolni, és szisztematikusan eltüntetni a nyomaikat. Valószínűleg ő maga is megőrülne, ha nem lenne a saját, jól bejáratott ütemterve, ami alapján megszervezheti a napjait, de túlságosan is öntörvényű és önfejű ahhoz, hogy jól viselje, ha ebbe a bizonyos menetrendbe beleszólna bármiféle külső tényező.
– Hogyhogy nem farkasalakban futsz? – Szinte önkéntelenül bukik ki belőle a kérdés, a válasz azonban igenis érdekli. – Már azon kívül, hogy úgy nem akartalak volna beérni. Bár persze nem gondoltad, hogy itt leszek, szóval egyértelműen nem nekem szól a két lábra emelkedésed – teszi hozzá úgy, hogy pontosan tudd, hogyan érti. De mosolyog, szóval nem lehet baj. Igaz?

◉ snow ghosts - ribcage ● note: canyon <33 ◉

sew this hole up that you ripped in my head

isaac && canyon

Nem gondoltad?
Ó, persze, azt sem gondolta, hogy színt fog vallani, valójában azonban azt sem gondolta, hogy különösebb titkolózásba fogna – legutóbb is egészen tiszta lapokkal játszott, már a megszokotthoz képest -, igazából akár vehetjük úgy is, hogy nem hazudott. Csak nem avatott be egészen mélyen a részletekbe, mert ---
Furcsa.
Valamiért eszébe sem jutott, hogy a kitárulkozással elriaszthat.
Úgyhogy nem kezd hümmögni, nem kéri ki magának, nem lassít le, nem vágja az arcodba, hogy kicsit sokat gondolsz magadról, csak megvárja, amíg szemben kerülsz vele, aztán lebiggyeszti az alsó ajkát, megvonja a vállát és ártatlanul megcsóválja a fejét, mielőtt a legkevésbé sem ártatlanul vigyorodna el.
- Jó tudni. - Szemérmetlenül mér végig. Hülyének sem néz egyébként. Már egyáltalán nem áll szándékában rád erőltetni a színjátékát.
Pislogásnyi egérutat ad, amikor sprintre váltasz, majd játszi könnyedséggel ér utol. Csak másodpercekig gondolkodik, lépésnyi előnyt szerez – farkasként persze könnyebben hagyna hátra -, aztán meggondolja magát, nem mintha az egód nem viselne el még egy pofont, és hozzád igazítja sebességét, elrugaszkodásainak ütemét. Csak néhány lépéssel viszi tovább a lendület, miután lassítasz. Levegőért kap és maga is felkacag, játékosan, szokatlanul őszintén. Most ő vált hátramenetre, jószerivel szökdécsel, míg le nem dolgozod azt a pár méter lemaradást.
- Mit lehet tenni? Én voltam épp kéznél. - És széttárja a karjait, és csak fordultában zárja azokat ismét felsőteste mellé. - Őszintén? Akár ide is költöznék. Ha még nem tennéd, megkérlek, hogy ne nézz totál megszállottnak. - Elneveti magát újfent – már-már úgy tűnhet, zavarban van, már-már úgy tűnhet, meggondolatlanul buknak át hibátlan fogsorán a szavak -, és önkéntelen ér az alkarodhoz, mielőtt – most kapna csak észbe? hát persze - arasznyival növelné a válla és felkarod közti távolságot. - Úgy értem, sok szempontból jóval kényelmesebb lenne az erdő közvetlen közelében. A város gyakran túl zajos, és nem csak a hangokra értem. Túl sok a szag, a fény, túl vakító. Néha végtelenül hosszúnak és fárasztónak tűnnek ott a napok.
Duruzsol, mintha érthetnéd, mintha adni akarna magából valamit, mintha tényleg közelebb engedne, de vajon több információ-e ez, mint amivel akár a Google is gond nélkül kisegíthet? Évekig titkolta az állapotát, évekig titkolnia kellett, micsoda is valójában, hát még mindig nem érzi természetesnek, hogy a farkasa szokásairól ilyen könnyedséggel csevegjen. Főleg, hogy általában hallgatóságként jobban szerepel. - Itt elveszik az idő, elveszik rendszer. Ne értsd félre, rendszer nélkül valószínűleg megőrülnék, de néha muszáj csak elvesznem valamiben. - Vagy valakiben. Nem fejezi be. Csak legyint, mintha az egész mindössze szentimentális faszság lenne. - Emiatt akár távolabb is megérné.

◉ ursine vulpine - wicked game ● note: isaac <33 ◉

wrap yourself inside my ribcage

canyon && isaac

Idetévedtél. Csak úgy. Néhány nappal ezelőtt. Igazán fogalmazhatnál pontosabban. Rohadt fárasztó lesz ugyanis végignézni alsó hangon 72 órányi felvételt arról, ahogy a szél rezgeti a bokrokat a ház környékén csak azért, hogy valamelyiken megpróbáljon kiszúrni egy kibaszott, kecses farkaskutyát.
Erőszakot vesz magán, hogy tartsa a tempót, és a benne dolgozó tesztoszteron és alapjáratú seggfejség ne sarkallja arra, hogy gyorsabban fusson, és próbára tegyen. Úgyis felesleges lenne: vérfarkas vagy, nyilván napokig bírnád, még ha nem is vágnál hozzá túl jópofát.
– Nem gondoltad? – Ezen már kissé felnevet, aztán megfordul, és hátrafelé kocog tovább – úgy ismeri ezt az ösvényt, mint a tenyerét, bekötött szemmel és hátrakötött kézzel is kiküldhetnék ide, hogy az életéért rohanjon, akkor sem menne neki egy fának sem, akkor sem botlana meg egy kiálló gyökérben sem –, és úgy tartja előre a hanyagul kinyújtott mutatóujját.
– Ott van a házam. – És képes rá házként hivatkozni, amikor egy modern bunkerról van szó, amely szükség esetében bármikor át tudna állni önellátásra. Ja, és akkor a rózsák alá ásott holttestekről még szó sem esett.
Bassza meg, vajon ki tudnád őket szagolni?
Talán ez annyira mégsem volt jó ötlet. Bár nyilvánvalóan pontosan tudod, hogy hol van a háza – nem gondoltad, hogy belébotlasz, a nagy büdös lófaszt nem –, szóval innentől már inkább az lett volna kellemetlen, hogy ha nem ismeri be, nem igaz?
Amint hazaért, ki kell ásnia a holttesteket. Fertőtlenítővel és méreggel kell beszórnia a helyüket, akármivel, ami képes elfedni a szagukat. Savba fogja áztatni őket, hogy nyomuk se maradjon. Ha ki kell irtani a fél kertet, ám legyen. Bassza meg, bassza meg, bassza meg.
Vagy majd azt mondja, hogy valaki más tette őket oda. Hogy nem tudott róluk. Hogy---
Oké, felesleges ezen gondolkodni, viszont most tényleg meghúzza a tempót, hogy meg tudja indokolni, mitől indult be a szívverése. Bassza meg. Az egyszerű emberekkel minden, de minden annyira könnyebben megy! De valami azt súgja, hogy te embernek sem lennél elég egyszerű. Mi a faszt keresel itt?
Szóval visszafordul az útiránynak megfelelően, és meghúzza a tempót, és ha tartod, akkor sprintel veled, amíg úgy nem ítéli, hogy most már bátran lassíthat, és elnevetheti magát, és felvetheti azt, amire amúgy is gondolt már korábban, hogy:
– Jó, nyilván nem éppen veled kellene versenyeznem – mondja félig levegőért kapkodva, félig nevetve – kurvára nincs amúgy nevethetnékje –, azt hiszem, az egóm időnként felülkerekedik a józan eszemen – vallja meg, látod, hát milyen sebezhető, hát milyen őszinte, nem feltételeznél róla semmi rosszat, igaz?
– De akármilyen szép is a környék, megéri egészen idáig eljönnöd az otthonodtól csak emiatt? – És most már akkor feldob egy csontot, amin rágódhatsz, hogy mégis honnan tudja, hogy hol van az otthonod, vagyis Domino otthona – na nem mintha a tiédről nem tudná pontosan, hogy merre van.

◉ snow ghosts - ribcage ● note: canyon <33 ◉

sew this hole up that you ripped in my head

isaac && canyon

- Sajnos nem. - Tehetne úgy, mint aki igazán meglepődik, tehetne úgy mintha nem számított volna társaságra, vagy legalább úgy, mintha a te társaságodra nem számított volna, de valószínűleg pontosan tudod, hogy több száz méterről is hallja a lépteid dobbanását, s jó eséllyel már felismert az illatodról, minek színlelne, minek csodálkozna rád, mikor mellé érsz? - Még sosem jártam erre, de néhány nappal ezelőtt, Telihold után idetévedtem hazaúton. - Olyan természetesen kezd bele, mint aki nem hagyott ott a város közepén, a csendben szemerkélő esőben, miután megtett minden tőle telhetőt, hogy felhergeljen. Pedig nem ennyire ostoba, nem ennyire naiv és még csak nem is ennyire elbizakodott.

Kilenc napja volt átgondolni, kilenc napon át veled ébredt és veled aludt el.
Kilenc napon át veled reggelizett, veled zuhanyzott.
Kilenc napon át a te ízed képzelte a szétmarcangolt őz, a véres stake ízébe.
Kilenc napon át a te torkod harapta át, a te gerinced roppantotta el a zsákmányé helyett, amikor vadászott.
Kilenc napon át a te tenyered simult a combja belsejére, amikor magához nyúlt.

Hiába persze, mindezeknek semmi, de semmi köze nem volt hozzád, a te tested melegéhez, a karcoláshoz, amit fogad a nyakán ejtett, a légszomjhoz, ami a közeledben kapta el, a hangyákhoz a fejében, a reszketéshez a gyomrában,  semmi, de semmi köze nem volt ehhez.
A tüdőd vajúdta párafelhőbe burkolózik. Nem csak kocog, láthatóan nem akar még jobban lelassítani, inkább a te tempódhoz igazítja a sajátját. Kilenc nap alatt dűlőre jutott a megérzésével kapcsolatban, kilenc nap elég volt ráébrednie, hogy nem fog tudni kiverni a fejéből, ha nem enged előtte közelebb. Még mindig nem értette, pontosan miért és mire, de feldolgozta, hogy igenis kellesz neki.
Legyen bármi is az ára.
- Megtetszett a környék. - Csak ekkor fordul feléd. Nem sminkelt – nem volt rá szüksége, hogy magabiztos lehessen –, tincseit alacsonyan rögzített lófarokba fogta. Magasan záródó, testhezálló, cipzáras funkcionális felsőt választott, lábaira simuló, szűk futónadrággal. Mindkettőből feketét. Határozottan nem randevúhoz öltözött. Ez most valahogy mégsem izgatja. - Nem gondoltam, hogy beléd botlok. - Hazudik, de még mindig nagyon jól csinálja. Elvonja tőled a figyelmét, mintha a fák közti, foszladozni tetsző sötétben keresné a megfelelő szavakat. - Sajnálom, ha megzavartalak.
És úgy néz, rád, mint aki valójában kurvára nem sajnálja.

◉ ursine vulpine - wicked game ● note: isaac <33 ◉

wrap yourself inside my ribcage

canyon && isaac

Nem arról van amúgy feltétlenül szó, hogy megsértődött volna. Az végül is nagyon gyerekes dolog lenne, nem?
Nem, itt többről volt szó, mint hiúságról vagy büszkeségről, az egója ugyanis sok csapást elviselt már az élete során. Nem, egészen egyszerűen csak hülyére vették. Játszottak vele, elhúzták előtte a mézesmadzagot, és amikor már nem bírta tovább, és ráharapott, akkor jéghideg vízzel forrázták le. És ez valahol kijózanító volt.
Persze, nem annyira, hogy ne járjon el az otthonodhoz. Nem annyira, hogy ne tudja, hogy farkasalakban az erdőbe vetetted magad – meglehet, hogy nem hazudtál, mert mióta követ téged, mióta odafigyel rád, és hidd el, ez hosszú hónapokat jelent, nem csupán napokat, azóta még nem látott ehhez foghatót, és ó, tetszett, amit látott, már nem szexuális értelemben, de felkeltette a figyelmét, hogy farkasként is kecses vagy, és az is megfordult benne, hogy ha nem fogsz jól viselkedni, hát a kezéhez idomított háziállat lesz belőled, egy megszelídített vadállat, és---
Nem. Nem akart ennyire előreszaladni.
Szóval továbbra is eljárt az otthonodhoz, és megfigyelt a sötétből, és sokkal több cigit szívott, mint amúgy – pedig hivatalosan már leszokott, többször is –, emiatt pedig érezte, hogy meg kell büntetnie a testét, hát sokkal szigorúbb volt magához az étkezését illetően is, és megkínozta a testét edzésekkel, kocogással, jégfürdővel, időszakos koplalással egyaránt. És amikor hajnal kettőkor csörgött az ébresztője, hogy a diszciplínának megfelelően rendszerezze napját, és kipattant a szeme, egyből rád gondolt. És amikor este tízkor lehunyta, akkor is rád gondolt.
És ennek fényében furcsa, hogy nem vett észre. És valószínűleg majd minden kamerafelvételt vissza fog nézni, és még szigorúbb lesz önmagához, és elő fogja venni az apja régi szíját, az egyetlen dolgot, amit eltett tőle emlékbe, és azzal fogja végigsuhintani a hátát, miközben összecsikordulnak a fogai a fájdalomtól. De üvölteni akkor sem fog. Ő egész egyszerűen nem az a fajta.

Hát ez a napja is hajnal kettőkor indult, mintha egyenesen Mark Wahlbergtől tanulta volna beütemezni a napját, pedig vele már találkozott is személyesen – az egyik könyvéből film főszerepét akarták ráosztani, és szerencsére elég manipulatív volt ahhoz, hogy képes legyen elérni, hogy mások vétózzák meg –, és kifejezetten gyökérnek tartotta. Kelbimbóból, répából és vörösáfonyából készült dzsúszt ivott, egy órán keresztül jógázott, ezt követte gyors egymásutánban a jégfürdő és a szauna, kizárólag tojásfehérjéből és sovány húsból álló, szénhidrátmentes reggelit fogyasztott, és eddigre már hipp-hopp hajnali öt lett.
Csípős volt a levegő, amikor a nap folyamán először ki kellett lépnie a házból – semmi a jégfürdőhöz képest –, mintegy önmaga szórakoztatására kettőt a semmibe lehelt maga elé, hogy lássa a párát, ahogy elhagyja a száját, aztán lassú kocogással kezdett, de pár száz méter múlva már sprintelt. Egészen addig, amíg meg nem látta a fényes barna lófarkadat nem sokkal maga előtt az úton. Úgy néz a háta mögé, mintha azt gondolná, hogy ez valamiféle csel, melléveszi a levegőt, szúrni kezd az oldala, pedig sosem szokott. Azon gondolkodik, hogy kerüljön-e eléd – kétséges, hogy melyikőtök ismerheti jobban az erdőt –, de végül nem teszi. A sprinthez sem tér vissza, inkább csak lendületes tempóra vált, és legfeljebb húsz másodpercbe telhet, mire utolér.
Sosem hallgat zenét futás közben, semmit sem kell kivennie a füléből, hogy megszólítson.
– Csak nem szomszédok lettünk? – Még csak nem is liheg. Eléggé uralja hozzá a testét. Ha nem múlik el a lépe környékén a szúró fájdalom, ököllel fog odasújtani, hogy csillapodjon. Az sokkal több mindent megold, mint az ordibálás.

◉ snow ghosts - ribcage ● note: canyon <33 ◉

sew this hole up that you ripped in my head

isaac && canyon

Canyon de la Cruz sosem volt igazából önzetlen, sosem volt jó testvér, vagy barát. Canyon de la Cruznak farkas létére fogalma sem volt arról, hogyan kellene összefogdosni egy állati alakban kószáló, önmagából kifordult teremtményt, legyen az idegen vagy épp a saját ikertestvére.
Napokig, egészen pontosan négy napon át kereste, míg a nyomára nem bukkant, míg mellé nem kuporodott a Telihold fényében, míg meg nem próbálta nógatni, hogy vele térjen haza, míg el nem veszett belőle minden emberi, míg el nem veszett belőle minden.
Aztán magára hagyta.

A házad mögötti erdőn át ügetett haza, de egészen addig nem tudta, hogy az a házad mögötti erdő, míg meg nem érezte az illatot. Tiszta volt – szerette a tiszta dolgok illatát, a frissen mosott lepedőét, Domino lakásáért, miután kitakarította -, ugyanezt érezte a vállad és a nyakad találkozásában, az inged gallérján, amikor oda fúrta az arcát, hogy ne lásd kihegyesedő szemfogait, aranyszínben csillogó íriszeit. Keveredett a verítékeddel, a bőröd természetes aromájával.
Megtorpant, leült.
Egy vaskosabb fa takarásából figyelte, ahogy elkocogsz a kitaposott ösvényen.
Tappancsait erővel szegezte az avarhoz, hogy ne engedjen a késztetésnek. Nem hívhatta fel magára a figyelmed neszezéssel. Tudata mintha a civilizáció közeledtével kezdett volna emberivé tisztulni, már sejtette, hogy nem bántana. Nem, annál szívesebben kergetőzne az árnyékoddal, csaholva ugrálna körül, finoman kapna a kezedért, de nem értenéd, de biztosan támadásnak vennéd, talán ő is annak venné, talán mégsem tudná megőrizni a józanságát, hiszen egyszer már elveszítette, mi garantálná, hogy most nem? Talán ---
Tett egy rövid kitérőt a házad felé a hazaúton.

Öt napig ignorálta az üzeneteit, aztán sikertelenségén felbuzdulva csak felhívta Krasinskit és igényesen lebaszta, mielőtt felszólította volna, hogy tegye szépen rendbe, amit elbaszott.

Végre időt szakíthatott rá, hogy ő is szépen rendbe tegye, amit elbaszott.
Vagyis, amit Domino baszott el, szerette ugyanis őt hibáztatni az élete nyomorúságos pillanataiért, akkor is, ha csak részben volt köze hozzájuk.
Legközelebb emberi alakban tért vissza az otthonodhoz, amikorra a reggeli kocogást tippelte. Zavartalanul vehette szemügyre az épületet, senki nem trappolt bele a programjába. Edzéshez öltözött, hát megvárta, míg hazaérsz, mielőtt ráérősen végigtúrázott volna az általad bejárt útvonalon. Ugyanígy tett másnap, aztán a következőn is, a harmadikon már maga is futott. Sosem volt rajongója semmilyen hagyományos értelemben vett edzésnek, anyagcseréje pont olyan gyors volt, hogy erre ne is legyen szüksége. Havonta egyszer kitombolta magát, a köztes időben talált egyéb lehetőségeket a feszültsége levezetésére. Most azonban csak nőtt, csak gyűjt, jóformán túlcsordult, amin persze kurvára nem segített, hogy nyomaid követte.

Az erdő szélén parkol le.
Nem várta, hogy jelentkezni fogsz, nem várt igazából semmit. Beérhette volna egy telefonnal, beérhette volna egy üzenettel, meghívhatott volna egy engesztelő ebédre/vacsorára/reggelire, de egyik esetben sem lehettetek volna igazán kettesben. És most semmi kedve nem volt figyelő tekintetekhez.
Az ösvény mellett nyújt, újra, meg újra az órájára pillant, aztán meghallja végre, ahogy csukódik az ajtó. Futva indul az ellenkező irányba. Épp olyan tempóban, hogy néhány perc múlva mindenképp utolérd.

◉ banks - beggin for thread ● note: isaac <33 ◉