Kissé őt magát is meglepik a reflexei: úgy kap el, mintha legalábbis artistának tanult volna, még a térdét is roggyasztja kissé, hogy ne ütődj a kemény mellkasának, a karját is úgy veti köré, mintha meleg takaró lenne, ami--
Tulajdonképpen esze ágában sem lenne ennyire előzékenynek lenni hozzád, de a teste mást parancsol. Na, nem úgy gondolja, hogy hagyná, hogy csattanj egy nagyot a padlón, de most, hogy ott vagy a karjában, kénytelen belátni, hogy az iménti frissességed vagy csak átmeneti volt, vagy csupán a hidegnek volt köszönhető, és hogy legalább annyira nem lehet megbízni benned, mint a motorikus rendszered működésében.
– Nem – feleli hát tömören, és lehajol, hogy a karjába vegyen, mintha legalábbis a nászéjszakátokon cipelne fel a lakosztályotokba, hogy majd átemelhessen a küszöbön, és beszáll veled a liftbe, hogy megkezdje a valaha volt leghosszabb liftes utazását.
És az alkoholon émelyítő szagán keresztül a fahéj és a szegfűszeg erős illatát véli felfedezni, mintha valaki megsütötte volna a világ legfinomabb brownie-ját, amit nyakon öntött rengeteg whiskey-vel. És ahogy rád pillant, képtelen eldönteni, hogy bele akar-e harapni ebbe a kibaszott brownie-ba, vagy inkább a kukába kéne dobnia, nehogy megint hányjon tőle.

starve yourself of my attention
phase me out of sight
slow dive

Ha felé fordulnál – miért is tennéd? –, hát gyermeteg érdeklődésen kívül aligha fedezhetnél fel a vonásain bármit – pedig megint a torkát kaparássza a rosszallás –, amint visszataszító természetességgel ütöd be a kapukódot. A tudata itt vet bukfencet, de zavartságán másodpercek alatt lesz úrrá, nem, nem szeretné, ha feltűnne, hát csak megvonja a vállát, és királynői finomsággal veszi a küszöb akadályát.
Bevonulásának méltóságteljessége aztán úgy roppan meg, akár a tó felszínére feszülő jégtükör, ahogy eléri a tavasz langyos lehelete: megszédül, kénytelen kinyúlni, a felkarodban kapaszkodni meg halkan kuncogva – szabad tenyerét a saját szájára tapasztja, elég ha te hallod, nem kell az egész előtérnek a vihogásától visszhangoznia –, amikor a kinti hideg után megcsapja az épületben terpeszkedő kellemes meleg.
- Nem is tudom, ha azt mondom, hogy képes vagyok egyedül lezavarni mindezt, mi több jó kislány leszek, és nem fogok megszökni a szobafogságból - oldalra dönti közben a fejét, és úgy vigyorog rád, mintha ez az egész teljesen normális volna, mintha tényleg féltékeny macsó lennél, ő meg egy ostoba, részeg kamasz, akinek feltétlenül muszáj rajtad bosszút állni, vagy legalább a határokat feszegetni - azt elhiszed?

save yourself from my intentions
hide me in your twilight
slow dive

Amúgy teljesen elképzelhetőnek tartja, hogy kihasználod a lehetőséget, és megpróbálsz megpattanni, amíg ő tüntetőleg előresiet – látja a lelki szemei előtt, ahogy bújócskázhat veled az éjszakában, mintha csak könnyűléptű őz lennél, ő meg egyelőre csak sánta farkas, aki hiába kap az árnyad után, úgyis elillansz előle –, hát valamelyest elégedetten nyugtázza, amikor beéred, és csak akkor lassít kissé, amikor már mellette lépkedsz feltűnően frissen és józanon.
De nem fog érte megdicsérni – nem érdemelsz dicséretet azért, mert felnőttként viselkedsz, először az éjszaka folyamán – csak baktat tovább, a nyakát behúzza a hideg miatt, és mindössze a lakásod épülete előtt torpan meg. Úgy üti be a lépcsőházad belépőkódját, mintha legalábbis hazajönne, aztán nem enged előre, de az ajtót éppen megtartja, hogy te is be tudj menni.
Csak azután szólal meg, hogy már becsukódott a külső ajtó. Hangja fojtott suttogás, hogy ne cikázzon a falak között, és ne verje fel az összes szomszédodat.
– Fel is kell menjek veled, hogy betegyelek a zuhany alá? Takargassalak be, mint egy gyereket, vagy nem bízhatok abban, hogy reggelig nyugton leszel?

starve yourself of my attention
phase me out of sight
slow dive

Tulajdonképpen fogalma sincs, mire számított tőled - nem önhitt annyira, hogy úgy képzelje, nem tudod meglepni -, de erre minden bizonnyal nem. Homlokát ráncolja, értetlenül mosolyog a hátadba kifelé menet, és amikor dühösen lekapod a kabátod, hogy a vállaira borítsd, csak kérdőn pattannak el ajkai.
Szemöldökei már nem is szökkennek magasabbra - talán nem is lehetséges, mintha folyamatos csodálkozásba fagytak volna, úgy véli teljes joggal egyébként -, megfogalmazná az észrevételeit, csakhogy a döbbenettel vegyes kíváncsiság nem engedi megszólalni. Vonásaira is csak akkor ül ki a szórakozott mosoly, amikor méterekre távolodsz tőle. Egy ideig csak tekintete követ, aztán összehúzza magán a dzsekid, mélyet kortyol az illatodból, ami a testedből lopott otthonos meleggel öleli, majd szaporán, de ütemesen, már-már könnyeden kopogó léptekkel indul utánad.
Oda nem illően józannak tűnik, mikor az első sarkon utolér - valójában annak is érzi magát, ahogy átjárja a hideg, és a sokk -, csak a vodka-tonik keserédes illata bújik elő halovány emlékeztetőként parfümjének aromája alól.

save yourself from my intentions
hide me in your twilight
slow dive

Voltaképp meglepi, hogy nem ütközik semmilyen ellenállásba, de a legkevésbé sem bánja, hát úgy vonszol ki a klubból, mintha legalábbis egy civakodás után ki akartad volna ereszteni a gőzt, ő meg féltékeny macsóként bukkant volna fel, hogy elégtételt vegyen rajtad, amiért szórakozni volt merszed – és amolyan féltékeny macsóként hátra sem pillant egészen addig, amíg az utcán ki nem fordítod az alkarodat a szorításából.
Visszafordul feléd – pernyeként hullnak a hópelyhek, egyelőre csak nedvesen csillognak az aszfalton, mert még nincs erejük megmaradni –, aztán bosszúsan bújik ki a dzsekijéből, hogy a válladra terítse, akár tiltakozol, akár nem. Ha lebaszod magadról, hát ott marad a földön, a picsába is.
– Sétálunk, már ha bírsz járni – feleli ingerülten, aztán zsebre dugja a kezét, és hosszú léptekkel indul előre, csak hogy egy kicsit se könnyítse meg a dolgodat.

starve yourself of my attention
phase me out of sight
slow dive

Fel kellene háborodnia.
Mintha minden szervét a mellkasában tátongó fekete lyuk felé szippantaná a keserűség. Fel kellene háborodnia, el kellene gyengülnie, elfordulnia, elengednie anélkül, hogy kinyitná a száját, csakhogy a közétek ékelt keskeny, mégis szédítően mély szakadékot daccal béleli inkább ki, hogy visszanézve elmondhassa: játék volt az egész, belement, mert belehajtotta az alkohol, a kamaszos sértettség, a kíváncsiság. Ahelyett hát, hogy elbizonytalanodna, oldalra dönti a fejét, és eszében sincs megszakítani a szemkontaktust, üssenek bármekkora sebet is egóján a szavaid.
Nem is ellenkezik, ráncolt homlokkal figyeli, ahogy felemeled a kezét, aztán épp csak egy kicsit ugranak feljebb szemöldökei, amikor elindulsz csuklójával a kezedben a kijárat felé. Félúton persze felmerül benne, hogy próbára tehetné a saját erejét, vagy a tiéd – alig napok választanak el attól, hogy kiteljesedjen, határozottan érdekli, mit rejtegetsz emberi bőrödbe csomagolva –, mégis elveti inkább. Az utcán torpan csak meg, fordít az alkarján, hogy felszabadítsa magát, mielőtt durcás kamaszként biggyesztené le ajkait.
- És most? - Karjait mellkasa előtt összefonva mér végig.. - Lesétáljuk ezt a néhány sarkot, vagy fogunk egy taxit, hogy hamarabb szabadulj?

save yourself from my intentions
hide me in your twilight
slow dive

Fogalmad sincs, milyen vagyok.
Nem nevet fel, de azért szórakozott mosolyba szaladnak a vonásai, kifújja a levegőt, tehát akár úgy is veheted, hogy keserű kacajjal nyugtázza ezt a csacskaságot. Nem fogja azzal fényezni a hiúságodat, hogy igen, talán annyi ember – lény? – közül te, te még valóban képes vagy meglepni, mert valószínűleg meg sem hallanád a mondandója másik felét: bár meg tudod lepni, pontosan tudja, hogy ki vagy.
Hát csak éppen annyira hajol hátra, hogy amikor levegőt vesz, ne legyen liliomokhoz hasonlóan mérges-fullasztó az illatod, és állja a pillantásodat, amikor azt mondja:
– Nem tudom, miért gondolod, hogy képes lennél még újat mutatni, de jól gondolod, már nem érdekel – közli kimérten, aztán megfogja a combján egyre feljebb csúszó kezedet, és a csuklódnál fogva felemeli, csak hogy biztosan képes legyél követni az eseményeket. – Most pedig hazaviszlek, mielőbb még mélyebbre süllyednél – közli megfellebbezhetetlenül, ahogy lecsúszik a székről, és úgy kezd maga után vonni, mintha csak egy pár lennétek.

starve yourself of my attention
phase me out of sight
slow dive

Rezzenetlen vonásokkal állja a pillantásod.
Csak belül sikít. Bőröddel együtt karmolja le a távolságtartásod, sajátjával a gyengeségét. Feszültségét csak körmeinek ütemes koccanása közvetíti a pultra, arcára halovány, mégis határozottan kihívó, egyenesen pofátlan mosoly telepszik.
Te talán most vagy önmagad? Amikor végre kígyóként vedled le - vagy ő vetkőztetett le? ha a jócskán túlvizezett piától nem is, hát a hatalmától szédül meg - az úriember, a dicső lovag,  az óvatos hősszerelmes fényes, ünnepi jelmezét. Nyelve hegyén illegeti magát a kérdés, de ráharap inkább, megcsóválja helyette a fejét. Ujjait elhúzza a pulóvered alól – mintha pontosan tudná, mit diktál a józan eszed -, a lábadon táncolnak körmei végig egészen a térdedig, mielőtt a poharáért nyúlna. Még épp időben, hogy megállítsa a mixert, és magában húzza le a vodkát, majd a te érintetlen poharad tartalmát. Csak ezután fordul ismét szembe veled, és simítja tenyereit a combjaidra.
-  Fogalmad sincs, milyen vagyok - hiszen meglep, rendre átrajzolja a róla kialakult képet, és hiába tudsz tízszer, százszor, ezerszer annyit róla, mint ő rólad, elég sokáig volt gondos, hogy néhány kivételtől eltekintve ne kaphass sokkal többet, mint amennyit bárkinek bűntudat nélkül adott. Amíg láncra nem verted. Amíg be nem törtél az otthonába. Amíg fel nem dúltad a biztonságos kis életét. Az érintése súlyt kap, ujjai feljebb csúsznak, amikor lábujjhegyre emelkedve hajol közelebb, és közben rajtad támaszkodik meg. - és már nem is érdekel, ugye?
Azt már nem teszi hozzá, hogy ebben az esetben igazán elhúzhatnál a picsába.

save yourself from my intentions
hide me in your twilight
slow dive

Erre azért kénytelen keserűen felhorkantani, a tekintete is oldalra szökken, hogy megvizsgálhassa a pult mögé kiállított üvegeket, mert ha közben a szemedbe nézne, hát biztos nem tetszene, amit látnál.
– Hogy én? – Aztán mégis rád villan a pillantása, és még közelebb is hajol, a mindeddig finoman emelt hangja már-már mételyes suttogása halkul. Az orra hegye alig centikre a tiédtől. – Hogy én elvettem volna tőled bármit is? Gondold át, szépségem – szűkül résnyire a tekintete, és egészen addig állja a pillantásodat, amíg be nem harapod az alsó ajkadat.
Már-már dühösen hajol hátra ültében, és kedve lenne a csuklódra fogni, hogy ellökje magától a kezedet, mégsem teszi. Éppen csak a bárszék gerincének támasztott lába jár, teljesen más ritmusra, sokkal idegesebbre, mint amit a zene indokolna.
– Nem vagy önmagad – mondja aztán lemondóan, pedig valójában az kívánkozna a nyelve hegyére, hogy „leszarom”. Ha nem adta volna a szavát Leonnak, nem lenne itt. Akkor most végül is ezt voltaképp Dominóért teszi? Az ikertestvéred semmit sem jelent a számára, te meg inkább negatívban vagy most nála, mint hogy bármit is tennie kellene érted, hát semmi oka sem lenne itt maradni, mégsem mozdul.
Csak jár és jár a lába.

starve yourself of my attention
phase me out of sight
slow dive

Valahol egyébként bántja, ami Halloween éjszakáján történt. Valahol értette Domino kifakadását, elvégre mindkettejüket bajba sodorta a meggondolatlanságával. Persze tisztában van vele, hogy a testvére akkor is kevésbé aggódott magáért, mint érte, és azzal is, hogy ő viszont nagyon sokáig borzalmasan önzően viselkedett.
És bármennyire is önző természet alapvetően, ennek következményei sosem lehettek hatással Dominora. Eddig. Amibe a bulit, a bocsánatkérést, és a szokatlanul őszinte színvallást követően kezdett, az már sokkal inkább hasonlított az eseményeket megelőző – Isaac előtti – valóságához. Mondd csak, miért kell ilyen aljas módon beletrappolnod?
- Mit tehetnék? Elvetted a szórakozásom - most persze gondolhatnád, hogy önhittségében fel sem merül benne, hogy esetleg ő maga taszított el a szórakozását, pedig hetek óta marcangolja magát miatta, hetek óta azért keresi másokban az örömet, mert magában csak csalódottsága felett érzett fájdalmat talál, és még csak nem is téged hibáztat érte.
Oldalra billentett fejjel fürkészi a kapucni homálya árnyalta vonásaid,  miközben lassan, végtelenül nyugodtan veszi az légvételeidtől terhes levegőt. És igen, érzi, valami megváltozott, az illatod, az izmaid tapintása az ujjai alatt, és bár nem hisz a baromságokban, mint bevésődés, örök kapocs, láthatatlan kötelék, amikkel a természetfelettiről írt tinifilmeket tolják tele, mégis ott bizsereg valami a torkában, a nyelve hegyén, amit eddig nem tapasztalt, és emiatt önkéntelenül harap alsó ajkára, emiatt megbénítja a rémület.
- Így. Nem tetszik?

save yourself from my intentions
hide me in your twilight
slow dive

Közömbösen figyeli, ahogy felé ringsz, kimért pillantással fürkészi minden porcikádat, ahogy tetőtől talpig végigmér, és ha hallanád a zene fojtogató basszusán keresztül, hát felgyorsul kissé a szívverése, de képtelenség lenne megmondani, hogy ez a bosszúságnak vagy a vágynak tudható-e be.
Amikor kérsz számára még egy kört abból a szarból, mindössze egyetlen pillantásra méltatja az amúgy érintetlen, eredetileg kikért italát, de csak az állkapcsa feszül meg, nem mond semmit. Elpattannak az ajkai, ahogy hozzásimulsz, mintha tiltakozni akarna, de végül nem mond semmit, és ahogy benyúlsz a pulóvere alá, hát már nem érzi annyira forrónak az érintésedet, mint korábban: mintha a teste elkezdett volna felkészülni mindarra a felfokozott állapotra, ami a vérfarkasléttel jár.
– Annyira láthatóan nem, mint te – feleli éppen csak emelt hangon, hogy a zenén keresztül is hallhasd. – Így múlatod az idődet? Perclétű celebekkel? – Ennél többre tartottalak. De ezt már nem teszi hozzá, csak szigorúan szemlél a pulóverének csuklyája alól. A poharát tartó ujjainak bütykei éppen csak kifehérednek.

starve yourself of my attention
phase me out of sight
slow dive

Ha ostoba tinilány volna, jelnek venné. Azt gondolná, hogy megbántad, a zavarodottságodról ábrándozna, álmaiban könyörgőre fognád, és közben könnyek fagynának jégvirággá íriszeid borzongató kékjén.
Csakhogy ő még mindig nem hisz a lányregények megtért hőseiben, téged pedig végképp nem tud elképzelni abban a szerepben. Kinyitja a szemeit, és anélkül szúr ki rögtön az első pillanatban, hogy körül kellene kémlelnie. Alig másodpercekig tartja a szemkontaktust, mielőtt – látszólag - elvonná tőled a figyelmét. Gondolkodik, vagy csak nem hajlandó átadni magát a zavarnak, maga sem tudja, mindenesetre várat még egy keveset, aztán lesimít magáról egy csípőjéért kapó kezet, és lusta nagymacskák kéjenc nyugalmával fűzi át magát a tömegen, hogy eljusson hozzád. Melletted áll meg, az utolsó fél lépést vállával mellkasodnak, csípőjével ölednek simulva teszi meg, mintha pusztán a közelséged elégnek bizonyulna, hogy kezes cicává szelídüljön inkább. Felélénkült keringésének hála verítéktől selyemfényű bőréről édes méregként szivárog aurádba fűszeres vanília illata.
- Egy vodka-tonikot, kedves - pipiskedve könyököl a pultra, és hajol közelebb, hogy a pultos biztosan jól hallja - és még egy kört az úrnak - végtelen természetességgel fordul szembe veled végül, épp azzal a végtelen természetességgel, amivel a csípődön támasztja meg a tenyerét, mielőtt a pulóvered szegélye alatt csúsztatná ujjait a hátadra. Jóformán fel sem gyűri a szövetet közben, nagyjából derékmagasságban, gerinceden pihennek meg testszínre manikűrözött körmei. - Ennyire unatkoztál?
Mert hiába nem ostoba tinilány, egy valamiben biztos: nem az önzetlen segítőkészség hozott ide.

save yourself from my intentions
hide me in your twilight
slow dive

Természetesen felismeri Marjory Stewart-Baxtert, bár még egy részt sem látott a műsorból, de ahogy mindenki mást követ a kamu felhasználójával Instagramon, akinek köze van hozzád, felmerül benne, hogy akár bele is nézhetne – pusztán azért, hogy tudja, esetleg te is szerepeltél-e már benne. Vagy éppen most fogsz szerepelni – Bastien Monaghan sajtósa felöntött a garatra –, és ez egyáltalán nincs az ínyére.
Mindez végtelenül ellentmond mindannak, amit felépített rólad önmagában. Már-már csalódott. Már-már.
Mindenesetre továbbra is csak figyel, amíg oda nem sereglik hozzá két-három lány, hogy megpróbáljanak vele szóba elegyedni – nem –, készíteni esetleg egy közös képet – nem –, netán a nyakába csimpaszkodni – nem –, hát jobb híján felcsapja a kapucniját, a pulthoz megy, kikér magának valami vizezett szart – nem ezekkel a szavakkal kéri ugyan, de nem áltatja magát –, és aztán onnan tart szemmel.
Nem babonázza meg a csípőd tekergése, de azért majdnem. Ha nem lüktetne benne a csalódás fűtötte méreg, akkor valószínűleg ő maga is lehunyná a szemét, és elképzelné, ahogy az ő mellkasának döntöd a lapockádat, ahogy az ő vállára hajtod a fejedet, hogy felveszitek egymás ritmusát, és--
Jó, egy kicsit lehet, hogy mégis csak megbabonázod.

starve yourself of my attention
phase me out of sight
slow dive

Nem érezte, hogy figyeled, de ezúttal különösen ügyesnek sem kellett lenned. A vacsorát követő napot az íróasztala mellett töltötte, lemondott találkozókat szervezett újra, asszisztensek helyett személyesen enyelgett, ígért, sajnálkozott, végtelenül természetesen, mintha a világa sosem vetett volna bukfencet miattad.
Másnap szokásához híven a kávéja mellett ülte végig a napfelkeltét, délelőtt meetingről meetingre rohanva kerülte meg a várost, a Washington Post főszerkesztőjével ebédelt, és közben végre úgy érezte, hogy ismét jut oxigén a tüdejébe, ismét tiszták a gondolatai tőled. A vérvörös fénybe borult nappaliban, egy pohár borral a kezében hol fel alá járkálva, hol a pultnál ülve írta meg a polgármester sajtóközleményét, aztán hosszan égette bőrét a zuhany forró vízében.
Éjjel pedig megint veled álmodott.
Aztán másnap ugyanúgy korán kelt, ugyanúgy felöltözött, ugyanúgy felfestette a tökéletesség maszkját az arcára, majd hátrahagyta a lakást, hogy hajnalig ne is térjen vissza. Jól megtervezte a napirendjét, estére olyan vacsorákat, megbeszéléseket időzített, amik nagy eséllyel fulladhattak bárlátogatásba, buliba valami felkapott szórakozóhelyen, egyszerű iszogatásba lepukkant, de annál hangulatosabb kocsmákban, vagy értek véget elég későn, hogy ne legyen kénytelen hazamenni, mielőtt felhívta volna valamelyik állandóan beszívott, belőtt, részeg picsát, akikre mindig lehetett számítani, ha nem akart gondolkodni. Nem válogatott az alkoholban, esztelenül nyúlt a pirulák után, a partnereit legfeljebb felszínes szempontok alapján pécézte ki magának, majd annak rendje és módja szerint hálózta be. Eleinte eszébe jutottál, amikor őket csókolta, ölelte, amikor széttette nekik a lábát mosdókban, vagy méregdrága autók bőrrel borított hátsóülésén, de lassan eljutott arra a szintre, amikor egyszerűen csak nem gondolt semmire közben.
Reggel pedig korán kelt, végigkávézta a naplementét, bekapott néhány szem aderallt – az alapvetően gyors anyagcseréje segített néhány szűkös óra alatt kiheverni a megterhelést, amit a szervezete éjjel kapott, mégsem ártott egy kis extra segítség a koncentrációhoz –, felöltözött, felfestette a tökéletesség maszkját az arcára, és hátrahagyta a lakást ismét legalább tizennyolc órára.

- Mi ez? - Megszokásból teszi fel a kérdést – igazából nincs jelentősége mostanság -, a másik farkas pedig csak megvonja fedetlen vállát, a két gumicukornak tetsző valamit a nyelvére, a nyelvét meg a telt ajkak közé tolja. Egy pillanatra megszédül, hát megkapaszkodik a tarkójában, a szőke tincsek selyemként ölelik a kézfejét, trópusi fűszerek édes elegye mézként tapad a szaglóhámjára. Megszédül akkor is, amikor a csuklóján érzi a vékony ujjakat, mégis szinte légiesen, a fajtája rugalmas könnyűségével követi a tömegbe. Fel sem tűnik neki, mikor válik köddé a az egymáshoz érő testek közt – azt tompán még hallja, hogy valami nevet sikít a számára elfogadhatónál valamivel élesebben –, de nem is izgatja igazán.
Valójában semmi sem izgatja igazán, és ettől mintha ismét önmaga volna.
A zenére mozdul, valaki a csípőjéhez simul, a vállának súrlódik, ő mégsem nyitja ki a szemeit. Hamarabb érzi meg magán a tekinteted, minthogy a fülledt levegőben elérné az illatod.
A hajába túr, nyirkos fürtjei közt felejti az ujjait. Erőszakkal tartja ölelkezve pilláit.
Nem, ezúttal nem ---
úgyis csak képzelődik.

save yourself from my intentions
hide me in your twilight
slow dive

Szobafestőket hívott, villanyszerelőt, burkolót, egy egész brigádot. A fehérre mázolt falaknak élt és egységes textúrát adtak, a szétvert ajtók helyére újak kerültek, megújult a lépcső, új bútoroktól illatozott az egész ház. Az alagsort „edzőteremmé” alakíttatta, majd a munkások távoztával ő maga is dolgozni kezdett, a láncok helyére pedig – ó, a biztosítópontok a falon? TRX-hez és body rope-hoz kellettek, de végül gyorsan beleunt – egy akkora ketrec került, amelyben még emberi alakjában is kényelmesen róhatta a köröket.
Bár felmerült benne, hogy eladja az egész ingatlant úgy, ahogy van, nem tehette ezt a tulipánlányokkal és az emlékükkel. A te emlékedet ellenben kitörölte a falak közül.
Ezek után már viszonylag könnyen szokott vissza az évek óta csiszolt rutinjába: hajnal négykor kelt, még éhgyomorra edzett vagy futott, zuhanyzás után tápláló, fehérjedús reggelit evett lassan felszívódó szénhidrátokkal és kellő mennyiségű rosttal, viszont a gépét nem kapcsolta be, helyette festett. A mozdulatai elnagyoltak és gyakorlatlanok voltak, a színei komorak és kezdetlegesek, de furcsa módon megnyugtatta az egészen másfajta flow, és így legalább nem olvasgatta a rólad szóló híreket.
Ellenben éjszaka, miután letudta a második edzését és a második zuhanyt, ugyanúgy felöltözött, és ugyanúgy a lakásod környékén szaglászott, mint korábban. Tisztában volt vele, hogy a szagára és a szélirányra még inkább oda kell figyelnie, mint eddig, de hát érezte, hogy az ő érzékei is kiélesednek, és ez nagyban segítette, amikor parkourozva járt a nyomodban.
Egy hét elteltével azonban már kimaradt egy-két éjszaka, és már nem rándult meg a szája széle, amikor elkényelmesedett, és mégis megnyitotta a telefonján a TMZ-t, és téged látott, amint egy idegennel csókolózol az éjszakában, valami frissen nyílt bár előtt, vagy egy lepukkant kocsma mögött.
Utána pedig azon kapta magát, hogy bár még mindig eszébe jutsz, egyáltalán nem érzi a vágyat, hogy az éjszakát járja, és utánad leskelődjön. Egyre tovább edzett, egyre nagyobb vásznakra festett, és egyre hosszabban fúrta esténként az erdő árnyai közé a tekintetét, miközben visszaállt az élete ciklikus, kiszámítható és végtelenül biztonságos rutinja.
A halloween éjszakáján történtekről is csak félnapos késéssel szerzett tudomást, és bár a gyomra bukfencezett vagy kettőt a hír hallatán, végül ezen is képes volt felülemelkedni. Egészen addig, amíg két nap múlva – a holdtölte előtt négy nappal – Leon fel nem hívta, és amúgy rövid úton el nem küldte volna a picsába, amire amúgy szinte sosem volt példa tiszta és önzetlen barátságuk során. És valószínűleg ennek kellett volna lennie annak a pillanatnak, amikor egy popdalos montázs közben ráébred, hogy valójában mégis csak egymásnak szánt benneteket az ég, és kapkodva indul, hogy megmentsen, egyáltalán nem csipkedi magát, csak ráérősen felöltözik, és a telefonodban elhelyezett nyomkövető nyomában elindul abba a pubba, ahol valószínűleg éppen mindazt teszed magaddal, amikkel Leon riogatta, és amikről amúgy nem gondolná, hogy bármilyen tekintetben is felelőssé tehető értük.
Mindenesetre benyomul a bulizók közé – azon ritka alkalmak egyike ez, amikor nem öltönyben mutatkozik a nyilvánosság előtt –, és nem tart sok időbe, hogy kiszúrjon a fülledt tánctéren.  

starve yourself of my attention
phase me out of sight
slow dive