one kiss away from killing

isaac && canyon

Lenémítja, aztán
visszacsúsztatja a telefont a táskájába.
Poharad alja a pulton koccan.
Felőlem azt csinálsz, amit akarsz Domino ---
Pedig olyan jól eltervezte!
Persze tervezhet az ember lánya bármilyen ügyesen és átgondoltan, ha az emberi tényező - jelen esetben a saját testvére – úgy gázol át a gondosan felépített játékán, mint hülyegyerek a homokváron.
Úgy gondolom, egyedül is kitalálsz.

Ha nem azzal lenne elfoglalva, hogy nagyon, NAGYON csúnyán visszaéljen a neveddel, talán hamarabb észrevenné. Érezné. Torkában dobog a szíve, és eszében sincs ezt a reakciót elválasztani tőled, eszében sincs a reszketésének új értelmet keresni, a kezedre, a közeledben követelőzőn összeugró gyomrára, alhasára – igen, ő akarta, még, és még, és MÉG és tovább -, feszülő izmaira fogja zavartságát, hát pofonként érik váratlanul kiélesedő érzékei,
a tükör felcsapódik és a redőnyzár lefut minden egyes exponáláskor,
megnyúló szemfogait a nyakadba morogva rejti el.
Mintha megfeledkezett volna magáról, a tervről, mintha pár órára elkopott volna szüntelen vágya a rendre, a saját biztonságára, mintha tényleg csak cukkolt volna, mintha ez most más lett volna, mintha több, talán túl sok, talán túl sokat akart.
Mintha megfeledkezett volna magáról, és most váltana védekező üzemmódba, mintha
erdő illata eső után, rothadó avar édese, könnyek sós íze
kuszálódik össze.
Mert hiába támasztod homlokod az övének, hiába választja el ajkaidtól csak néhány centiméter, hiába zihál a te légvételedbe és hiába löki minden kilégzéskor milliméterekkel közelebb és közelebb a vágya, valami
nincs rendben.
Szóval akkor hazakísérheted?
Nem!
Halk nyögéssel szakad tüdejéből a bennakadt levegő, és kuncog újfent, ahogy nyakára hajolsz, de már üresen, mert valami megváltozott. Ujjai kabátodért kapnak és úgy fordít maga után, ahogy a galéria előtt tette még az elején, miközben átbújik karod alatt. Bólint és hátat fordít. Tincsei közé túr, tincse közé simítja az aprócska esőcseppeket.
- Csak két sarok innen. Nem haragszol, ha - S kezében már ott a telefon, meg is billegtet. Választ nem vár - hirtelen átalakulásod saját merészségének tudja be -, abból, amit eddig látott, nem gondolja, hogy egy gyors ellenőrzéssel megsértene. Ő talán értene a nyelvén.
4 nem fogadott hívás. Krasinski.
De hol van Canyon?
1 nem fogadott hívás. Domino.
3 olvasatlan üzenet.
Tudom, hogy nincs jogom ilyet kérni.
- Eh. - A karodba karol.
Megnyugtatna, ha
Aztán csak megtorpan, füléhez emeli a készüléket. Élesen sikít fülébe, már nincs rád szüksége. Megtorpanásra késztet téged is.
- Sajnálom, ez… - Erdő eső után, rothadó avar, könnyek. - A testvérem. Valószínűleg nincs komoly baj, de azt hiszem, szüksége lehet rám. Tudom, hogy ez most mennyire szarul jön ki, de elhalaszthatnánk? - Én úgy néz rád, mint aki tényleg sajnálja.

◉ bishop briggs - river ● note: isaac <333 ◉

hangman calling

canyon && isaac

Úgy pillant rád, mintha kettőtök közül valójában ő lenne az állat.
Valahol ez persze így is van, de erről neked egyelőre nem kell tudnod, erről te egyelőre nem is tudhatsz, ha minden jól alakul, talán soha nem is fogod megtudni, de ki mondhatná biztosra, hogy végig jó kislány leszel-e?
Tudja, hogy hátra kellene fordítania a fejét, hogy szét kellene néznie, hogy ki látja őket, hogy mire gondolsz, de egészen egyszerűen nem érdekli. Erre előbb kellett volna gondolnod. Nem kellett volna cukkolnod. Nem kellett volna---
Bassza meg, hát ő is csak olyan, mint az összes többi férfi. Talán egy kicsit rosszabb is náluk. Talán sokkal, de sokkal rosszabb náluk. Még mindig nem húzza vissza a kezét a combjaid közül, mintha még mindig latolgatná az esélyeit, mintha nehezére esne visszakozni, hogy ha már itt van, hogy megkeféljen,
te akartad, te akartad, TE AKARTAD
és nagyon, de nagyon nehezére esik, hogy úgy tűnjön, mintha ez az egész egyáltalán nem esne nehezére. Mert lehunyná, mit lehunyhá, összeszorítaná a szemét, mert hosszan kifújná a levegőt, mert tajtékozna, mert a mosdóban mosná meg hideg vízzel az arcát, mert talán bemenne az egyik fülkébe, és savas dühvel verné ki magának, mert
te akartad, te akartad, TE AKARTAD.

De végül csak elmosolyodik – ne tudd meg, mennyire nehezére esik, mindent megtesz, hogy ne is sejthesd, a hevesen verő szíve csakis a szexuális feszültség miatt akar kiugrani a mellkasából, a benne túltengő tesztoszteron is csupán a szexnek szól, nem a haragnak, nem ám, ennyire még a te érzékeid sem lehetnek kifinomultak, ezeket a dolgokat amúgy is könnyű összekeverni –, és az arcod mellett kétoldalt támaszkodik meg az esőtől átnedvesedett falon, és a homlokát a tiédnek támasztja, mintha ez nem lenne több egy jópofa kalandnál, egy bájos anekdotánál, amelyet majd úgy adhattok elő, hogy azt még Elképesztő Kibaszott Amy is megirigyelhetné a Holtodiglanból.
Még szállingózó porcukorra sincs szükség, mert ő maga az édes méz.
– Ne tudd meg, hogy mennyire nehéz neked ellenállni – tegeződik le ő is, ha már a manduláidig ért a nyelve, talán felesleges további köröket futni, hogy megigyátok a pertut, valóban –, ha csak az én hírnevemen forogna kockán itt azonnal a magamévá tennélek – leheli immár a füledbe, a nyakadba, mintha legalábbis a kibaszott Greytől tanult volna udvarolni – kissé kirázza a hideg a gondolatra, de a bőröd illata máris feledteti vele –, határozottan finomabban, mint akár egy pillanattal ezelőtt.
– Szóval akkor hazakísérhetlek?

◉ danny bensi - hangman ● note: canyon <333 ◉

one kiss away from killing

isaac && canyon

A tükör felcsapódik és a redőnyzár lefut minden egyes exponáláskor.

Pedig olyan szépen eltervezte.
Pontosan, mint mindig, lefuttatott minden lehetőséget, átgondolt minden kimenetelt. Csak az emberi tényezővel nehéz számolni, de többnyire sikerrel mérte fel, tanulmányozta részleteiben, majd egységként a teljes profilt, hogy semmiképp ne érje meglepetés. Az eredményeket aztán persze már nem elemezte ilyen mélyen, de ha szükség lett volna efféle kimutatásra, hát minden bizonnyal abban sem lett volna hiba, kiderült volna belőle: az esetek nagyjából kilencven százalékában úgy alakultak az események, ahogy azt ő előre megjósolta.
Három napon át rágódott, három - rendben, viszonylag aktív - napon át igyekezett kideríteni rólad mindent. Néha aztán elakadt, nem csak azért, mert igen jól őrizgetted a magánéleted eddig, és nem igazán vétettél hibákat nyilvánosan. Néha aztán elakadt, és hosszan bámulta a sötét plafont, a konyhai redőnyön átszűrődő reggeli napfénytől csíkos falat, a laptopja túl világos kijelzőjét, a határidőnaplóját, ahova azt a néhány információmorzsát felvéste, a névjegykártyád, a számod a telefonja kijelzőjén – aztán persze nem hívott fel -, mert a hiányzó részleteken kívül – mind veled kapcsolatosak, sohasem vele – határozottan bosszantotta valami.
Valami vele kapcsolatos.
Általában könnyedén elkülönítette a szórakozást és az üzleti tranzakciókat. Nevezhetjük persze kurvának, ha úgy esik jól - hiszen lényegében bárki viccén hajlandó kacéran nevetni, bárki vállát olyan természetesen érinti meg, ahogy a te alkarod az imént, bárkinek hajlandó széttenni a lábát, ha érdeke úgy diktálja- , és miért ne esne?  Ítélkezni nem csak divat, de kibaszott kellemes az önértékelésnek – kevésbé érzed ribancnak magad, ha te csak részegen/jókedvedben/könnyelműségből vagy erős, független, szexuálisan kiteljesült nőként kefélsz fűvel-fával (mert ez viszont állati menő, ha hiszel a Szex és New Yorknak és a Cosmopolitannek, ő jobban szerette a Forbes „100 leggazdagabb” kiadását lapozgatni) –, hát amellett, hogy néhány rosszakarójára magasról tett, igyekezett rendszerezni az életét és kibaszott diszkréten kezelni a kapcsolatait. Lehet, hogy kurva, de bőven elég, ha ezt ő tudja.
Egyszerűen képtelen volt rájönni, mi hasznot húzhatna belőled, miért vagy mégis különb, mint az általában nála kevésbé intelligens – ettől még közel sem üresfejű, nem minden esetben – alkalmi játszótársai.
Ha tehát nem üzleti tranzakció és nem is az átlagos, spontán szórakozás, akkor mégis mi a fasz?

Nem lepi meg kezed a csuklóján, a fájdalom lepi meg.
Az ő fejében is saját szavai zizegnek, saját bizonytalansága hangosítja fel azokat – talán nem kellett volna, talán máshogy kellett volna, talán –, aztán mintha elvágnák.
Csend. Elakad a lélegzete, szíve is kihagy egy ütemet, mielőtt pulzusa felgyorsulna.
Csend. Légszomjasan – mintha csak tőled juthatna oxigénhez – viszonozza a csókot, mielőtt zihálva kacagna a füledbe.
A tükör felcsapódik és a redőnyzár lefut minden egyes exponáláskor.
- Nem mintha nem élvezném - Hangja mélyebb a megszokottnál. Lezárt szemhéjai felpattannak, övcsatod kereső ujjai határozottan támaszkodnak meg hasfaladon. Csend. Olyan szépen eltervezte, hát józan lesz ő, ha józannak kell lenni. Ha már felébresztette a kurva kattogás. - de talán nem ideális az időzítés. - El-elakadva, elégedetlen morog a nyakadba. - Hacsak nem szándékozol priuszt szerezni a közszemérem megsértéséért. Vagy új rajongókat köztéri pornóval.

◉ bishop briggs - river ● note: isaac <333 ◉

hangman calling

canyon && isaac

Vigyorba rejti a félkacaját, aztán megvonja a vállát.
– Majd kiengesztelem én, ha esetleg beteljesülne a sötét bosszúm. – Ezen a ponton mintha már nem is igyekezne becsomagolni a mondandóját. Minek is terítse rá a kétértelműség leplét, hogy ha egyre inkább zárulni tetszik a csapda? Az már más kérdés, hogy a te csapdád-e, vagy az övé – az meg egy még újabb, hogy őt vajon mennyire érdekli, hogy ha belesétál. Mi a legrosszabb, amit tehetsz vele? Már azon kívül, persze, hogy kitéped a torkát. Ő tett már annál is sokkal rosszabbat. Sokkal, de sokkal rosszabbat. Ha amiatt nincsenek rémálmai, akkor könnyen hihető, hogy nem sok mindentől tart az életben, legfeljebb attól, hogy jelentéktelenül és jellegtelenül fog a porba veszni.
A pillantása engedelmesen követi a pultra csúsztatott névjegykártyát – a tény, hogy Dominónak van névjegykártyája, némiképpen meglepi, bár erősen kétli, hogy Dominónak bármi köze is lenne hozzá, vagy hogy egyáltalán tudna a létezéséről, ugyanakkor az is igaz, hogy valószínűleg ő maga minden elérhetőséget ismer, ami ott szerepel rajta –, de nincs ideje sokat pásztázni, hiszen elektromosság szalad végig a tagjain, ahogy ujjaid fesztelenül, merészen érintik az állkapcsát.
Megfeszül egy ín a nyakán. Valahol máshol valami más is megfeszül.
Aztán magadra hagyod, ő pedig vár egy pillanatot, úgy méregeti a névjegykártyát, mintha poloska lenne, de végül ellöki magát a bárszékről és a pulttól is, azt a szaros névjegykártyát meg úgy hagyja ott, mintha egy helyszínen felejtett bűnjel lenne.

Pár sarokra jársz már, és nyilván hallod, hogy közelít, mert nem is igyekszik titkolni a lépteit, mert ott berregnek a gondolatai között a szavaid, mintha csak csapdába esett kabócák lennének – nevezze randevúnak, kefélésnek, vagy ahogy jólesik, Domino sosem mondana ilyet, ezzel te magad is tisztában vagy, ezzel elvetetted a sulykot, ezzel elrontottad a játékot –, és a tudatára borul a vörös köd, és egyszerre akar bántani és a magáévá tenni, hát semmi, de semmi finomság nincs abban, ahogy megragadj a csuklódat, és egyetlen pördítéssel magához ránt.
Meglehet, fáj, ahogy a falnak szorít, ahogy éhesen kap a szádért, a nyakadért, hogy ember fogsora végigkarcolja a bőrödet, hogy egyik keze még mindig a csuklódat szorítja, a másik viszont máris végigsimít a combod belső felén.
Már csak szemerkél az eső, ki hinné, hogy fél órája még szakadt, mintha dézsából öntötték volna – ki hinné, hogy egy másik de la Cruz már mélyen az erdőben jár, és fogalma sincs arról, hogy éppen csúnyán, nagyon csúnyán visszaélnek a nevével.
Az a gyanútlan paparazzo sem hitte volna, hogy elcsípheti, ahogy a másik de la Cruz nevével éppen nagyon csúnyán visszaélnek, és hogy végre bizonyítéka lesz rá, hogy Isaac Kijowski, nos, határozottan nem a férfiakhoz vonzódik.

◉ danny bensi - hangman ● note: canyon <333 ◉

one kiss away from killing

isaac && canyon

Hízeleg neki.
Tulajdonképpen pont olyan, mint minden nő: hízeleg neki a kitüntetett figyelem, hízeleg neki a hízelgés maga. Ezen nem változtat, hányszor hallja a dicséretet vagy kitől, talán a színétől is hajlandó eltekinteni, nem bosszantja, ha jószerivel üres, jól begyakorolt, ha csak egyetlen célja van, amíg nincs hazugság-szaga.
Benned viszont kurvára nem bízik, magának sem tudja megmagyarázni, miért.
Talán azért, mert senkiben nem bízik, mert – szarul, elcsépelten és bénán hangzik az igazság, dolgozd fel – nem arra tanította az élet, hogy magán kívül bárkire számíthat. Eltekintve az anyjától – aki nincs kéznél, mindenkinek jobb így – és Dominótól, aki az utóbbi években minden, csak nem beszámítható, szóval. Eléggé leegyszerűsödött az egyenlet.
Ettől eltekintve persze kitüntetett figyelemről árulkodó gondos jellemzésed pont annyira simogatja az egóját, amennyire megrémíti annak pontossága. Főleg, hogy semmi, de semmi köze Domino de la Cruzhoz. Ezt persze eszében sem lenne éreztetni. Enyhén zárt pillák alól, féloldalas mosollyal, elismerőn fürkészi vonásaid.
A torkod kitépését ráér átgondolni, ha bizonyosságot nyernek megérzései.
- Kár, hogy Reese valószínűleg nem tisztel meg minket a társaságával ma este. - Mintha nem lenne kijelentésében teljesen biztos, futva pillant körbe. Épp csak annyira tereli el figyelmét, hogy újra rád koncentrálhasson, mikor fejed csóválod. Szavaidnál pont ezerszer találja érdekesebbnek, amikor felnevetsz, amikor tökéletlen a mosolyod, amikor meglep, amikor olykor-olykor a combjára siklik a tekinteted.
Hát látszólag zavartan kuncog, alsó ajkára harap és bűnbánón les fel. Kézfejét végtelen természetességgel ejti alkarodra.
- Szóval elkönyvelte, hogy bosszút áll inkább. Pedig akár ki is engesztelhetném, de ha nem, nem. Meghagyom a tervezgetés örömét. - Megvonja a vállát, italába kortyol. Mintha szándékosan húzná az időt, mintha egyszerűen kikerülné, mintha --- Táskájába nyúl – kelletlen húzza el tenyerét tested melegétől –, lesiklik a székről, centik választják el a mellkasodtól. Oldalra billentett fejjel veszi fel ismét a szemkontaktust. - Mint mondtam, igyekszem jobban átgondolni, milyen ajánlatokra mondok igent. Fordítsuk át: ha csak szakmai szempontból érdeklem - És akaratlanul fókuszál ajkaidra, mert már kurvára nem pofázni van kedve, mert ezt meg sem próbálja veszekedetten titkolni, mert eszébe sem jut, hogy valóban csak szakmai szempontból érdekelne. - keressen meg a hivatalos elérhetőségeim valamelyikén és egyeztetünk egy időpontot. - Megbillent arcod előtt Domino de la Cruz névjegykártyáját, mielőtt a pultra csúsztatná. Így újból szabaddá vált ujjai ezúttal állkapcsodra rebbennek. - Ha másféle szándékai is volnának, nevezze randevúnak, kefélésnek vagy ahogy jólesik, kereshetünk egy csendesebb, kevésbé nyilvános helyet az ivásra, esetleg elkísérhet hazáig. Mindenesetre bármelyik eshetőséget, esetleg mindkettőt választja, tudnia kell, eszemben sincs szakmai kérdéseket a magánéletembe keverni. - Aztán magadra hagy, ha ugyan – élve az alkalommal - helyére nem telepszik valaki. Nem siet kifelé, de kerüli az esetleges érdeklődő tekinteteket. Visszaszerzi kabátját, csak néhány másodpercig tanakodik a bejáratnál, mielőtt ráérősen, gyalog indulna hazafelé.

◉ bishop briggs - river ● note: isaac <333 ◉

hangman calling

canyon && isaac

– Nem ismerem valami jól magát, Domino... – de még mennyire nem, hiszen gyakorlatilag láthatatlan: a sötétítő hetekig meg sem mozdult, kiszívta a nap és belepte a port, a lépcsőházban nem volt mozgás, hát viszonylag korán felhagyott azzal, hogy őt is megfigyelje,
Canyont ellenben
Canyont ellenben már meglehetősen jól ismeri. Legalábbis úgy érzi.
– De valami azt súgja, hogy nem kifejezetten szubmisszív típus. Bár sokan áltatják magukat azzal, hogy könnyedén átadják másnak a gyeplőt, kegyedből inkább azt nézem ki, hogy bár látszólag átadja a vezetést, azért tökéletesen irányítja az eseményeket. Szóval nem, azt hiszem, nem lenne jó, ha elbíznám magam – teszi aztán hozzá, aztán villan a tekintete, ahogy beszélni kezdesz, és valódi érdeklődést vehetsz észre rajta, és látszólag elgondolkodik azon, amit mondtál.
– Számomra, külső szemlélő számára úgy tűnt, hogy a könyv legfeljebb kiegészítő lehet egy-egy jól megkomponált poszthoz. Egy végtelenített, feszített víztükrű medence szélén üldögélő, arctalan fenék mellett elhelyezett, színben passzoló paca csupán az olvasnivaló. Persze, nem akarok sznobnak tűnni, a legutóbbi könyvem megjelenésénél a marketinges csapat csak azért választotta a royal blue árnyalatot a borítónak, mert az volt az év színe, és éppen ebben bíztak – megvonja a vállát. – Határozottan jót tesz az embernek, ha bekerül Reese Witherspoon könyvajánlójába – teszi aztán hozzá, egy biccentéssel megköszöni a whiskyjét, poharát pedig a tiédnek koccintja. Éppen csak belenyal. Figyel. Tekintete olykor a combodra siklik, de persze, csak úgy, mintha észre sem venné, hogy összeér a térdetek. Ugyebár akkor illene elhúznia, vagy megjegyzést tennie rá, így viszont nyugodtan úgy tehet, mintha egyikőtöknek sem tűnne fel.
Az is igaz, hogy nem tinédzser fiú, hogy nem élvez ettől a gatyájába, hogy képzeletben már ott tart, hogy végigdöntene a pulton, és a melledet markolná, miközben a nyelve a tiédet keresi a szádban, de ha egyelőre összeérő térdekkel kell beérnie, ám legyen.
Aztán csendesen felnevet a megjegyzésed hallatán, és megcsóválja a fejét, mintha nem értene. Pedig ért, csak a játékhoz hozzátartozik, hogy úgy tegyen, mintha nem tenné.
– Szóval alattomos módon felcsempészi a nevemet erre a giccses megnyitónak a vendéglistájára – juttassa eszembe, kérem, hogy ezért ne felejtsek el majd valahogy bosszút állni –, de az ajánlatom tekintetében továbbra sem sikerült dűlőre jutnia? Nézze, ha csak a társaságomat élvezi, és nem érdekli a közös munka, akkor megbeszélés helyett egy randevúban is benne vagyok, de aztán ha véletlenül magáról mintázom a hősnőmet, nem élhet perrel, rendben? – És mindezt olyan mosollyal adja elő, hogy ne tudd eldönteni, viccel-e, vagy sem.
Á, francokat. Okos nő vagy te, csak eldöntöd.
Az ő szerencséje az, hogy azért nem túl okos.

◉ danny bensi - hangman ● note: canyon <333 ◉

one kiss away from killing

isaac && canyon

- És az nem lenne jó? – Hátradőltében kérdezi. Minden mozdulattal, minden szóval azon van, hogy szabadjára eressze az a kibaszott lovat, ha tehetné – és itt felmerül a kérdés, hogy miért nem teszi vajon, talán túlságosan óvatos, talán semmi kedve magyarázkodni, miért hetyegett egy Domino de la Cruz kaliberű, magánéletét közismerten roppant diszkréten kezelő (ha nincs neki, úgy könnyű persze) helyi híresség nyilvános helyen éppen Isaac Kijovskival (az ő megítélésének talán nem ártana, ha nővel mutatkozna a tisztelt publikum előtt, de ennek problémáját inkább nem veszi a nyakába), talán egyszerűen csak nem vallja be magának, hogy mennyire élvezi a húzd meg-ereszd meg játékot -, vissza sem húzódna, kedve lenne még közelebb hajolni inkább, kedve volna a szemkontaktus helyett arcátlanul bámulni az ajkaid, ahogy mozognak, kedve volna kinyúlni ---
- Nem vallom magam a téma szakértőjének, de – És nem gondolkodik tovább, keze mozdul, ujjai inged gallérján, mintha volna ott mit igazítani, mintha nem volna az is tökéletes. – pont efféle contenttel lehet csak igazán bevágódni. Manapság menő olvasni, vagy úgy tenni, mintha olvasnának, értenének a művészetekhez, ilyen nyalánkságok. Tökéletes csali lenne valami álművelt, béna könyvajánló kamuposzthoz. – Saját körmeit csodálja a kulcscsontod magasságában. Megvonja a vállát és visszahúzza a kezét, mielőtt a pezsgőjébe kortyolna. – A barátja? Arra gondol, hogy a rajongója? Ha attól tart, hogy megszállottként viselkedik majd, nos, ki tudja, lehet, hogy ő alapból ilyen. – Whiskyt rendel maga is, miért ne – magasabb alkoholtartalom, kevesebb pillangó a gyomrában (vagy ez épp egyenesen arányos?) -, pezsgőjét magára hagyott poharad mellé tolja. – Vagy a testvérem volt túl... ügyes. Sajnálom, nem ígérhetek semmit. - Ajkaid és íriszeid közt ingázó pillantása azt súgja, doromboló altja szemérmetlen hazudik.
- A közös munkánk... – Ismétli, mintha megfeledkezett volna róla. Figyelmét elvonja tőled, ahogy visszatér a pincér. A poharában hullámzó bronz folyadékot, a benne hintázó jégkockát fürkészi. – Nincs tudomásom ilyen megkötésről, de feltétlenül utánanézek. Ha nem bánja, inkább majd józanon. - Fejét oldalra billenti, és sajnálkozó mosollyal emeli koccintásra az italát.

◉ bishop briggs - river ● note: isaac <333 ◉

hangman calling

canyon && isaac

– Nem ismerem valami jól magát, Domino... – de még mennyire nem, hiszen gyakorlatilag láthatatlan: a sötétítő hetekig meg sem mozdult, kiszívta a nap és belepte a port, a lépcsőházban nem volt mozgás, hát viszonylag korán felhagyott azzal, hogy őt is megfigyelje,
Canyont ellenben
Canyont ellenben már meglehetősen jól ismeri. Legalábbis úgy érzi.
– De valami azt súgja, hogy nem kifejezetten szubmisszív típus. Bár sokan áltatják magukat azzal, hogy könnyedén átadják másnak a gyeplőt, kegyedből inkább azt nézem ki, hogy bár látszólag átadja a vezetést, azért tökéletesen irányítja az eseményeket. Szóval nem, azt hiszem, nem lenne jó, ha elbíznám magam – teszi aztán hozzá, aztán villan a tekintete, ahogy beszélni kezdesz, és valódi érdeklődést vehetsz észre rajta, és látszólag elgondolkodik azon, amit mondtál.
– Számomra, külső szemlélő számára úgy tűnt, hogy a könyv legfeljebb kiegészítő lehet egy-egy jól megkomponált poszthoz. Egy végtelenített, feszített víztükrű medence szélén üldögélő, arctalan fenék mellett elhelyezett, színben passzoló paca csupán az olvasnivaló. Persze, nem akarok sznobnak tűnni, a legutóbbi könyvem megjelenésénél a marketinges csapat csak azért választotta a royal blue árnyalatot a borítónak, mert az volt az év színe, és éppen ebben bíztak – megvonja a vállát. – Határozottan jót tesz az embernek, ha bekerül Reese Witherspoon könyvajánlójába – teszi aztán hozzá, egy biccentéssel megköszöni a whiskyjét, poharát pedig a tiédnek koccintja. Éppen csak belenyal. Figyel. Tekintete olykor a combodra siklik, de persze, csak úgy, mintha észre sem venné, hogy összeér a térdetek. Ugyebár akkor illene elhúznia, vagy megjegyzést tennie rá, így viszont nyugodtan úgy tehet, mintha egyikőtöknek sem tűnne fel.
Az is igaz, hogy nem tinédzser fiú, hogy nem élvez ettől a gatyájába, hogy képzeletben már ott tart, hogy végigdöntene a pulton, és a melledet markolná, miközben a nyelve a tiédet keresi a szádban, de ha egyelőre összeérő térdekkel kell beérnie, ám legyen.
Aztán csendesen felnevet a megjegyzésed hallatán, és megcsóválja a fejét, mintha nem értene. Pedig ért, csak a játékhoz hozzátartozik, hogy úgy tegyen, mintha nem tenné.
– Szóval alattomos módon felcsempészi a nevemet erre a giccses megnyitónak a vendéglistájára – juttassa eszembe, kérem, hogy ezért ne felejtsek el majd valahogy bosszút állni –, de az ajánlatom tekintetében továbbra sem sikerült dűlőre jutnia? Nézze, ha csak a társaságomat élvezi, és nem érdekli a közös munka, akkor megbeszélés helyett egy randevúban is benne vagyok, de aztán ha véletlenül magáról mintázom a hősnőmet, nem élhet perrel, rendben? – És mindezt olyan mosollyal adja elő, hogy ne tudd eldönteni, viccel-e, vagy sem.
Á, francokat. Okos nő vagy te, csak eldöntöd.
Az ő szerencséje az, hogy azért nem túl okos.

◉ danny bensi - hangman ● note: canyon <333 ◉

one kiss away from killing

isaac && canyon

- Dehogy, menjen csak, de ha az éjszaka folyamán egy fotóra ---
Ping.
Még utána bámul, de már kezében a telefon, mintha arra a néhány másodpercre egészen megfeledkezett volna kirohanása tárgyáról. Micsoda szégyen!
Ping.
Hitetlenül mered a kijelzőre. Mintha hajlandó lenne bevenni ilyen egyértelmű hazugságokat. Lendül a karja, megnézi ő a saját szemével! Mire megáll mellette a taxi, már csak legyint. Száját rágcsálva, összevont szemöldökkel fürkészi a tengerparton készült képet. Talán mégsem hazudott?

Lehúzza a pezsgőt – lehet, hogy mégis rövidet kellett volna rendelnie, ha ilyen tempóban akarja folytatni –, az üres pohárért nyúló felszolgálónak intéssel jelzi, szüksége lesz még egy körre.
Táskájába süllyeszti a telefont.
Poharad alja a pulton koppan.
Tulajdonképpen hagyhatta volna duzzogni, hagyhatta volna, hogy számolatlanul küldözgesse a zaklató üzeneteket, tulajdonképpen hagyhatta volna, hogy megjelenjen a lakásánál és tulajdonképpen hagyhatta volna, hogy üresen találja. Mégsem hagyhatta, hogy a zaklató üzenetek és hívások megzavarják, hogy többször ráakaszkodjon az este folyamán, hogy megjelenjen a lakásánál és az előtérben várja meg, míg hazaér, hogy bárki más a nyakába vesse magát sikítva az ismerősei, számára totálisan idegen, magukat a barátainak képzelő követői közül. Noha évekkel korábban, amikor elérte, hogy ne abból legyen kénytelen megélni, visszavett az online jelenlétből, a mai napig akadnak, akik indokolatlan rajongással viseltetnek az immár teljesen átlagos, instagram-széplány és beauty promós contentek iránt. A néhány órával ezelőtti poszttal megszabadult mindenki mástól és ezzel önmagától is egy rövid időre.
Poharad alja a pulton koppan.
Ő pedig őszintén kacag fel, arcát tenyereibe temeti.
- Ó, de még milyen különösek - Morogja, mielőtt ültében fordulna feléd. Combjai keresztezve, bokája térded oldalának simul. Talán észre sem veszi. - Innen egészen úgy tűnik, én jártam jobban. - Persze eszében sincs felülni a megjegyzéseidnek. Nem pszichológus, nem lát a fejedbe, nincsenek telepatikus képességei, viszont kellően empatikus, hogy jól mérje fel a lehetőségeit, hogy azt mondja, amit hallani szeretnél, vagy éppen az ellenkezőjét. Cseppet sem félti az egód, de nem esik nehezére, hogy hízelegjen neki.
- Ha akarnám, valahogy csak megoldanám, nem? - És látszólag végtelenül lazán veszi, mintha nem okozott volna nehézséget megszabadulnia határozottan problémás esetektől eddig. Egyik könyöke a pulton, a másik a bárszék alig-kartámláján, ahogy egészen kicsit közelebb hajol. Vanília édeskés aromája szökik előrébb törleszkedő tincsei közül. - Mocskos titkot akart a titkáért cserébe? Nem hinném, hogy ez elég súlyos lesz, de talán, hangsúlyozom, talán, van egy kevés közöm a meghíváshoz. - Mint ki jól végezte dolgát, kacér mosollyal dől hátrébb, feltöltött poharát a tiédhez koccintja. - Ezúton ragadnám meg az alkalmat, hogy elnézést kérjek érte. Itt láthatóan túl sokan akarnak önből egy-egy kisebb-nagyobb darabot. Lehettem volna önzőbb és megtarthattam volna csak magamnak.

◉ bishop briggs - river ● note: isaac <333 ◉

hangman calling

canyon && isaac

– Hülye kurva.
Nem, nincs szuperhallása, hiszen csak ember.
Ember, emellett pedig lángelme. Ennek igazából számtalan bizonyítéka lehetne – többek között az is, hogy némiképp autista, hogy nem véletlen, hogy harminchét éves korára még mindig remeteként éli az életét, hogy nincsenek barátai, legfeljebb az egy szem Leont leszámítva, akivel háromhavonta ha egyszer beszél –, de talán mind közül a legfőbb az, hogy hiába írt már számtalan értekezést és könyvet a Washingtonban uralkodó helyzet alapján az egész világ számára a természetfeletti lényekről, egyikből sem vette le senki, hogy valójában irigyli őket.
Nem azért, mert szuperhallásra vágyna, hanem egészen egyszerűen azért, mert mindene megvan az életben, amire vágyik, már jó ideje bármit képes megszerezni, amit akar, arról nem beszélve, hogy középkorú, jómódú, fehér férfi, és óhatatlanul is úgy gondolja – még ha ezt soha nem is fogalmazta meg magában –, hogy mindenhez joga van.
Amúgy persze, semmibe sem telne elintézni, hogy ő maga is közéjük tartozzon. Példának okáért tudja, hogy Leonnak begyűjtőként lehetne hozzáférése szuperhalláshoz, szupererős látáshoz, mindenhez, amiben ott van a „szuper” előtag. Számtalan természetfeletti prostituált van, aki pénzért árulja a fertőzöttségét.
De mégis azokat irigyli, akik vagy születésük, vagy a szerencsétlenségük okán azok, amik. Mert neki ilyesmi nem jutott. Mégis csak egy ember.
De végtelenül figyelmes ember.
– Hogy mit mondott? – Mélyebb a hangja, és fenyegetőbb is, mint általában. Ez egy pillanatra meglepi. Ahogy meglepi a galéria tulajdonosának az öccsét is. Olyannyira, hogy nem nyílik ki a kezében a bicska.
– Tessék? Ja, nem, én csak... Magamban...
Elbizonytalanodik. Látja rajta: látja, hogy ő maga sem érti, hogy miért magyarázkodik, csak most jut odáig, hogy egyáltalán felmérje, kivel áll szemben, és már-már ott tart, hogy kikérje magának, amiért számon kérik, de ebben a pillanatban villanykörte gyúl a feje felett, és ráébred, hogy ki is tette fel a kérdést.
– Kijowski! Isaac Kijowski! – Felcsillan a szeme. A hülye kurvát ugyan nem felejtette el, de azt igen, hogy lehülyekurvázta. A kezéért nyúl, de az író, a sztár, az ELME pont ekkor kap le egy pohár pezsgőt a pincér tálcájáról – ó, de kár –, hát a tulajdonos öccse megigazítja az óráját a balján, mintha csak ezért mozdult volna. Láthatóan zavarban van. Nem tudni, hogy a hülyekurvázás vagy a félresikerült kézfogás miatt.
– Milyen megtisztelő, hogy itt van, engedje meg, hogy--
– Ne haragudjon, Domino kisasszonnyal kell beszélnem. Remélem, nem bánja, ha most...
betöröm az orrát. Kikísérem, és beleverem a fejét a betonfalba. Ha egy sötét éjszakán arra ébred, hogy
– Dehogy, menjen csak, de ha az éjszaka folyamán egy fotóra--
Már nem is hallja, nem is foglalkoztatja, csak azt látja maga előtt, hogy melyik konténerbe helyezi a hulláját, és már azt rakja össze magában, hogy a városon belül hol tudna minél előbb sósavat szerezni. Rendkívül erős sósavat.
Mire hozzád ér, talán még érzed rajta a bestialitás szagát. Amikor a férfiakban megemelkedik a tesztoszteronszint szex vagy erőszak miatt. Vajon melyikre tippelsz?
– A húgának különös rajongói vannak. Magának bezzeg csak én jutottam – áll meg melletted, és leteszi a pultra az érintetlen pohár pezsgőt. – Remélem, nem gondol stalkernek. Egy héten belül már másodjára találkozunk, és látja, le sem tud vakarni magáról – felkönyököl a pultra, alig kétarasznyi lehet köztetek a távolság. – Mentségemre legyen mondva, fogalmam sincs, hogy miért hívtak meg ide. Ami viszont ellenem szól, az az, hogy talán azért jöttem, mert tudtam, hogy ön itt lesz.

◉ danny bensi - hangman ● note: canyon <333 ◉

one kiss away from killing

isaac && canyon

- Nem tudod, mi van a testvéreddel? - Huszonhat éves. Vegán. Allergiás a földimogyoróra és bizonyos antibiotikumokra. Levi’s nadrágot és Calvin Klein fehérneműt hord. Az Instagramja alapján a minden este a város legtrendibb éttermeiben vacsorázik, Kendall Jennerrel, a Hadid testvérekkel és Adriana Limával bulizik a születésnapján, miközben a nagyipari gyártást, a kőolaj kitermelést, a fogyasztói társadalmat, fast fashion márkákat és a nagy divatházakat kritizálja a környezetvédelem és a klímatudatosság jegyében. Egy-egy szponzori szerződésen kívül kvázi nincs bevétele, a szülei hagyatékának ráeső részét felélte. A nővére tartja el, aki ezek szerint ügyesebben használta az örökségét.
Leadta a kabátját, és közben kurvára rajta volt, hogy ne nézzen vissza. Nem tudta eldönteni, mivel járna jobban, ha tervei szerint követnéd – és egyre mélyebbre és mélyebbre hajszolnád az ismeretlenben – vagy, ha egyszerűen csak elengednéd, mintha meg sem érné a fáradságot. Mert hiába a mosoly, hiába látta a tekintetedben ugyanazt – végre! -, amit másokéba eddig ennél sokkal kevesebb idő alatt is játszi könnyedséggel lopott, hiába érzi magát nyeregben, még mindig – talán soha? - nem lehet biztos benned.
Hiszen azzal nagyon is tisztában van, mit akartak tőle mások - nagyrészt ismert és elismert, elbizakodott férfiak, csupa értékes befektetés -, mit adhat még nekik, mennyit ér mostanra ő maga. Hízelegjen neki bármennyire az érdeklődésed – legyen az szakmai vagy egyéb természetű -, képtelen elhelyezni az egyenletben Isaac Kijowskit.
- Mi lenne? - Megállja, hogy szemére vesse a köszönés hiányát. Mégiscsak a galéria tulajdonosának ÖCCSÉVEL beszélget, ahelyett, hogy telhetetlenkedne, akár érezhetné magát megtisztelve is. Összevont szemöldökkel, összefont karokkal – gondosan öleli zártabbra blúzát a mozdulat közben - fordul felé. Remélhetőleg elég elutasító, hogy Dominonak nézzék.
- Nem válaszol az üzeneteimre. - Igazából sokkal jobban lekötötte, hogy kellően természetes outfitet válasszon, épp csak annyi sminket, ami nem hat erőltetettnek, mégis kiemeli adottságait, és leszarja az üzeneteid magasról. Hálátlan ribanc! - Hívtam is, nem vette fel. - Ezt akarta elkerülni igazából, valahol mélyen hitt annyira a tervében – és Domino megítélésében -, hogy megúszhatja ezt a beszélgetést, de úgy tűnik, mostanában nem akarnak működni a számításai.
- Biztosan valaki mással dugatja magát épp. - Vigyora gúnyos és mesterkélt, hangja mélyebb és kevésbé dallamos, távolabb nem is állhatna attól, ahogy neked dorombolt. - Majd visszahív. Vagy nem. - A vállát is megvonja biztatásképp, ha az elhangzottak még nem vették volna el teljesen a kedvét. Sajnálhatná persze, érezhetne szánalmat, érezhetne együttérzést, érezhetne bármit. Érezhetne haragot, megvetést, kétségbeesést, csalódást, mindent, ha nem csak eljátszaná, hanem tényleg olyan lenne, mint a nővére. De nem érez - mintha a vodkát kívánná kicsit - semmit. Nem sajnálja, nem szánja, mert nem volt ez több üzleti tranzakciónál és mint minden üzleti megállapodásnál, valaki legalább egy egészen, egészen kicsit biztosan jobban jár. Tehet ő róla, hogy most az ő irányába billent a mérleg?
A pultra könyököl, amikor magára marad. Nem néz a feldúltan távozó után. Végül pezsgőt rendel – villámgyors anyagcseréjének aligha ártana, mégis óvatosan bánik a keveréssel – megünnepelni a – megeshet, csak percekig – tartó magányt. Nagyra értékelné, ha nem kellene több ismerőst elviselnie, mielőtt rátalálnál vagy lejárna az időd, de - legnagyobb bánatára - mostanában nem akarnak működni a számításai.

◉ bishop briggs - river ● note: isaac <333 ◉

hangman calling

canyon && isaac

– Nem járok messze? – Önkéntelenül felnevet. És tényleg, ez most nem kiszámított, nem mesterkélt, bár inkább szól belőle a girhes, túlságosan hirtelen, túlságosan magasra nőtt tinédzser, aki három évfolyammal előrébb járt a kortársainál, és akit csak az nem vert össze, aki nem akart. (Elég sokan össze akarták verni.) Az egyetlen mentsvára az volt, hogy tudott magán nevetni: persze, ezt sem nyilvánosan tette, mert nyilvánosan leginkább csak az volt a célja, hogy a túlságosan is hosszú végtagjaival minél előbb elpucoljon onnan, ahol éppen laposra akarták verni.
Erről például még Leonnak sem mesélt, mert nem azért tartja a bizalmasát, hogy a pszichológusa legyen, meg amúgy is, huszonéve volt már mindez, ha eddig kibírta anélkül, hogy erről panaszkodjon másoknak, akkor már minden bizonnyal kihúzza élete végéig is.
– Ez megtenné egyfajta udvarias lerázásnak is, szóval talán ki is használom ezt az időt, hogy átgondoljam, mennyit bír el a híresen törékeny hiúságom – utal vissza a múltkori beszélgetésetekre, és pofátlanul hazudja újra, hogy mennyire, de mennyire sérülékeny az egója. Hogy aztán megkönyörülsz-e rajta, amikor egy futó pillanatra a hasfalához érsz – de micsoda pillanat is az! –, majd amikor a gallérjába kapaszkodsz – mennyiszer, de mennyiszer elképzelte már –, vagy valami egészen másra próbálsz célozni---
Nos, a mosolya valószínűleg ugyanaz a mosoly, amit a többi férfi arcán is láttál már, akikben beindítottad a vadászösztönt. Ó, nem, ő nem az a férfi, aki azzal fog áltatni, hogy ő más, mint a többi: a pillantásából azonban láthatod, hogy téged különlegesnek talál, csábítónak és figyelemre méltónak, és hát kellhet-e több annál, mint hogy egy Isaac Kijowskihoz hasonló író akarjon a múzsájának? Mi másra vágyhatnál még?
Tulajdonképpen azzal okoznál neki csalódást, ha beérnéd ennyivel.
Szabadon legelteti a szemét rajtad, ahogy eltáncolsz, de még elszívja a cigarettáját. Amint befordulsz a sarkon, előveszi a telefonját, és leállítja a hangrögzítést. Nem haragudhatsz rá, ugye? De hát szüksége van az ihletre: szüksége van rá az íráshoz, és szüksége van rá ahhoz is, amikor---

Pár perccel később lép csak be ő maga is a galéria ajtaján, arcba vágja a mindent átható, édes cukormázillat – Death & Donuts, sejthette volna –, a középszerű műremekek, a sejtelmesnek szánt, de inkább csak kiábrándító sötétség. A kabátját már-már vonakodva adja át – rajta hagytad a kéznyomodat! –, valaki halk sikollyal kapja el, hogy beszélgessen vele, ő pedig általános semmiségekkel válaszol, fehér zajként nyugtázza csupán a kérdéseket, robotpilótában kommunikál, mert a tekintete csakis a te nyomodban pásztázza a galériát.
Hibát követett volna el, hogy nem jött be utánad egyből?

◉ danny bensi - hangman ● note: canyon <333 ◉

one kiss away from killing

isaac && canyon

Alig kellene kinyúlnia, ujjait végigpergethetné állad élén – Domino soha nem hagyná ilyen hosszúra a körmeit és még kevésbé festetné őket élénkvörösre -, karmokkal kapaszkodva húzhatna közelebb, hogy önfeledten kacagjon a mosolyodba.
Miért is nem teszi? Gyengének érzi feszülő izmait, a fal láthatatlan öleli magához, hiába érzi már a kabát anyagán keresztül is hidegét. Szemöldökei megugranak, akaratlanul vigyorodik el, pillái zárulnak, miközben megcsóválja a fejét. Mondhatjuk, hogy nem hisz neked, mondhatjuk, hogy egyszerűen nem bízik abban, hogy több ez üres hízelgésnél, mondhatjuk, hogy tisztában van vele, mit vált ki a legtöbb férfiból, és mondhatjuk, hogy minden jelentéktelennek tűnő apró jel ellenére nem azt látja rajtad, amit a legtöbb férfin – akik általában a legkevesebb energiát sem feccölik abba, hogy a tudata felől környékezzék meg -, szóval mondhatjuk, hogy megkérdőjelezi saját rád gyakorolt hatását. Mondhatjuk, hogy kényelmetlen számára idegenben játszani. Mondhatjuk, hogy ez valahol jobban izgatja, mint azt jólesne neki beismerni.
- Nem jár messze az igazságtól. - Ő viszont egyre csak távolodik, és egyre kevésbé érdekli. Hiszen csak elüti az időt. Csak hagyja magát sodortatni az árral, csak élvezi, hogy, ha az ajkaidra téved tekintete, alhasától torkáig rohan borzongás. Mi kárt tehet ez a kis hazugság ebben a kis játékban, ha azelőtt ránt magára, hogy fény derülne az igazságra? Aztán már úgyis mindegy lesz, mi mást akarhatna tőled? - Megengedem, de jól gondolja át. - Még szájpadlásán pattan a t, amikor talpát a falra támasztva távolodik el az épülettől és közeledik hozzád. Pillantása elakad a nyakad oldalán lüktető ér domborulatán. Érzékei túl hirtelen telnek meg bőröd illatával, nyelve hegyére hallucinálja véred ízét. Önkéntelen harap alsó ajkára. Hiába a magas sarkaktól kölcsönzött plusz tizenkét centi. Feje oldalra billen, ahogy felnézve jóformán álladra suttogja. - Adok még időt.
De mintha  a teste máshogy rendelkezne, szabad keze pille-könnyen támaszkodik meg a lengőbordád magasságában csak egyetlen futó pillanatra. Íriszeiben arany szikrákként csillan fel az múló elégedettség, de jaj, már fakul is ragyogása, ahogy ujjai feljebb csúszva kabátod gallérjában kapaszkodnak meg.
- Én most megyek. - Közli és ki is lép oldalra, noha látszólag nincs szándékában elengedni egészen addig, amíg végtelenül finoman vonva maga után nem kényszerített a menetirányba fordulásra. - Persze, ha úgy dönt, inkább maradna, egyedül is remekül feltalálom magam. - Mosolya pont annyira elnéző, amennyire kétséget sem hagy afelől, hogy eszében sincs nélküled találni fel magát. Aztán csak elindul. Két lépésig még figyel, két lépés alatt futva mér végig, mielőtt egyszerűen hátat fordítana.
Megállja, hogy visszanézzen, amíg az időközben elaludt cigit az első útba eső kukáig kíséri.

◉ bishop briggs - river ● note: isaac <333 ◉

hangman calling

canyon && isaac

Ó, hogy milyen magas labdával kezdesz! Számtalan formula eszébe jut arra vonatkozóan, hogyan is üthetné le. Hogy mi mindent csinálhatnátok kettesben ahelyett, hogy vissza kellene térned oda, vagy hogy neki be kellene tennie a lábát oda már úgy egyáltalán. Mert hogy nélküled semmi kedve hozzá: ha majd egyszer megkérdezed tőle, hát valószínűleg beismeri, hogy minden művészeti ág közül az írás és az olvasás foglalkoztatja, de a statikusan vizuális dolgok végtelenül hidegen hagyják.
Például statikus állapotodban te is kevésbé tetszel neki. Mert bár kétségtelenül fotogén vagy, azért a képek mégis csak képek, és bár volt rá példa, hogy kiverje rád – nem, ez már nem olyasmi, amit őszintén megvallana, nem ám, soha sem –, azért mégis csak ez a real deal, amikor itt állsz előtte, amikor közelebb hajolsz, hogy lángot lopj az öngyújtója végéről, amikor a fekete csipkemelltartód kivillan a nude színű blúzod alól – ráadásul milyen kiszámítottan, hát tényleg azt hiszed, hogy Domino képes lenne erre? csak nem fáradsz? –, amikor---
– Kegyed közelében indíttatást érzek rá, hogy mindent hatásosan csináljak – mosolyogja, és persze, azt már nem teszi hozzád, hogy amikor a minap mögötted járt, mindössze néhány méterrel lemaradva, azon elmélkedett, hogy vajon mennyivel kellhet több kloroform egy farkas ártalmatlanná tételéhez, mint egy emberéhez.
Ez utóbbit túlontúl is jól tudja. Ez előbbinek meg már azóta utánanézett. Ahogy annak is, hogyan maszkolja el a szagát, amikor követni próbál téged, nehogy megismert a tucatnyi másik közül, akik az utcán csorgatják rád a nyálukat. A könyvében ki fog térni erre is: hogy vajon milyen érzés lehet, amikor mindenki utánad fordul. Nem azért, mert te lennél Domino de la Cruz – ugyan, az utca embere már rég elfelejtett –, nem azért, mert te lennél Canyon de la Cruz – ugyan, a középkorú férfiak közül csak a melegek és a pedofilok használnak Instagramot, számukra te csupán perclétű celeb vagy, megjegyzésre sem érdemes –, hanem mert egyszerűen ilyen vagy.
Amikor felveszed vele a szemkontaktust, egy icipicit megborzong, mert bár mindazt, amire eddig gondolt, az eszével tudja ám, azért a testére, a sejtjeire, a hormonjaira mégis döbbenetes hatással van nemcsak a külsőd, hanem mindaz, amit tud rólad, mindaz, amit az elmúlt nyolc évben véghezvittél. Igazából csodál ezért a színjátékért. És nem akarja, hogy véget vess neki.
– Bátorkodhatok arra gondolni, hogy azért nem keresett, mert továbbra is azt fontolgatja, nekem megérné-e eladni a lelkét? Ha megengedné, akkor megpróbálhatnék ajánlatot tenni, de szerintem egyszerűbb lenne, hogy ha maga diktálná a feltételeket, ezért is nem akartam zaklatni.
Zaklatni? Nem. Követni, kémkedni, stalkolni? De hát az meg kinek fáj?

◉ danny bensi - hangman ● note: canyon <333 ◉

one kiss away from killing

isaac && canyon

A lánghoz hajol.
Ciripel a vékony fehér papír és ő még véletlenül sem siet visszahúzódni. Lapockája a falnak simul, ahogy fejét kissé hátra vetve kuncog fel. Ajkai közül úgy szivárog ki a füst, ahogy tudatába a meglepetés kellemetlen-furcsa érzése. Várt, eltervezte saját könnyedségét, eltervezte a helyzet természetességét - abba most ne menjünk bele, hogy ez mennyire nem természetes -, rajtakapottsága megrendíti magabiztosságát. Hogy nem vett előbb észre?

- Maradjunk annyiban, hogy láttam már rosszabbat, de nem érzek ellenállhatatlan vágyat a visszatérésre. - Pillant fel rád végre, közben finoman a szűrőre csücsörít. Kezd végre magára találni? Mutató és középső ujja közé csippenti a cigarettát, a parázsra sandít. - Igen hatásos belépő. Köszönöm. - Duruzsol halkan és már mér is végig, látszólagos elégedettséggel. Valójában hibát keres, okot, egy jelet, valamit, ami enyhít kellemetlen-furcsa állapotán, mintha amúgy a számítógépe kijelzőjébe hajolva nem elemzett volna szanaszét számtalanszor a napokban, hogy aztán minduntalan arra jusson: nem is rossz. Oké, ha őszinték akarunk lenni, első benyomása nyert megerősítést újra meg újra, és igen, már akkor jelentősen túlszárnyaltad a "nem is rossz" kategóriát, de ezt egyelőre magának sem szándékozik bevallani.
Canyon de la Cruz ugyanis pontosan tisztában van a saját adottságaival, képességeivel és értékével, pontosan tudja, hogy több/kevesebb munkával bárkit megkaphat, ha a szükség úgy hozza. A probléma igazából éppen ez: Canyon de la Cruz senkit nem szokott így, tényleg, minden különösebb cél nélkül akarni. A fordítottjához már hozzászokott, de a jelen helyzettel nehezen boldogul.

Benned egyelőre nem lát semmi hasznot, mégis itt áll, a belül idegesen reszket - rajta van, hogy a hideggel magyarázza, teljesen feleslegesen persze, a szokatlanul enyhe éjszakai levegő és a két pohár gyorsan leöntött pezsgő az arcába vihog -, és kurvára igyekszik magához illően határozottnak tűnni, frappánsan reagálni, pedig legszívesebben csak lustán fújná a füstöt, élvezné, ahogy baritonod a gerincét karmolássza és szó nélkül fürkészne, hogy minél több részletet raktározhasson el belőled.
- Nem kell aggódnia, a titka nálam biztonságban van. - A szemkontaktust keresi inkább, nem mintha azzal sokkal jobban járna. Francba. - Ha a korábbi szponzoraim már nem is, a pletykalapok újságírói minden bizonnyal határozottan kifogásolnák, de legalábbis fennhangon képmutatóznának érte. - Megvonja vállait, karjait összefonja gyomra előtt és úgy szívja mélyre a füstöt, mintha ettől még jobban élvezné a rituálét. Rád hagyja, hogy szöge üt-e a fejedben, ki és mi a faszért szponzorálna a tárdalom - és a lesifotósok - számára immár egyre kevésbé érdekes háborús hőst vagy vetné szemére a dohányzást. - Mostanában már sokkal jobban megfontolom, kinek adom el a lelkem és miért cserébe.

◉ bishop briggs - river ● note: isaac <333 ◉

hangman calling

canyon && isaac

Nincsenek emberei. Mondjuk, családja sincs, bár ezt kevesebben tudják – Leon tudja, mert Leon sok mindent tud, olyasmit is, amit nem kötött az orrára, Leon azonban elég okos ahhoz, hogy ne érezze szükségét az okoskodásnak, emiatt mondjuk rejtély, hogy mennyi mindent is tudhat valójában –, de a család amúgy is kevésbé hasznos erőforrás, mint egy jól megszervezett csapat.
Afelől nem voltak kétségei, hogy képes lenne jól megszervezni egy csapatot, afelől már annál inkább, hogy élnek-e a világon olyanok, akiket szívesen tudna egy jól megszervezett csapat részének. Nincs menedzsere, nincs állandó szerkesztője – a kiadójánál vannak olyanok, akik nem tökéletesen, de elfogadhatóan végzik az olvasószerkesztést és a lektorálást, őket azonban inkább a kiadó cserélgeti, mintha csak tudnák, hogy senkivel sem lenne kedve huzamosabb ideig együtt dolgozni –, nincs sofőrje, nincs bejárónője, nincs szakácsa, nincs személyi edzője.
Valójában Isaac Kijowski meglehetősen magányos ember, ugyanakkor itt tartaná érdemesnek megjegyezni, hogy a boldog emberek szerinte amúgy sem tudnak írni. A család, a kapcsolatok, a barátságok az ellenségei a kreativitásnak: a kreativitáshoz egyszerre szükséges az unalom és a szenvedés, amelyek nem férnek meg a boldog élet mellett. Ezt leginkább azért nem hangoztatja, mert nem akar kommentháborút, de bezzeg kezdetű mondatokat és a sajtón keresztül üzengető riválisokat. Higgyenek neki, ő tudja. És igazából neki addig jó, amíg nincsenek hozzá hasonlóan elvakult versenytársai.

Szóval nincsenek emberei, így a postáját ő maga válogatja: a rajongói leveleket gondosan elteszi, bár megválaszolni soha nem válaszol meg egyet sem. Elolvassa őket ugyan, de viszonylag gyorsan belefásult a rengeteg segítségkérőbe, azokba, akiket betegség miatt kellene támogatnia, azokba, akik olyanok akarnak lenni, mint ő, csak nincs pénzük. Nem rossz ember ő – elvileg –, éppenséggel csak nem elég érzékeny ahhoz, hogy egyéni problémákkal foglalkozzon. Ő az egész világot akarja megváltani, abba nem fér bele, hogy 11 éves, rákos beteg gyermekekkel készítsen szelfiket. (Ez egy újabb dolog, amiről sosem fog nyilatkozni, vagy legalábbis nem így.)
A meghívón nem akad meg a tekintete hosszabb ideig, mint bármelyik másikon, de ugyanúgy utánajár, hogy miféle rendezvényről van szó, mint bármelyik másik esetében. És aztán ott van Domino de la Cruz neve, a szája sarkában pedig megjelenik egy halvány mosoly, és nem, nem sejti, hogy te intézed így.
Mert hát megfigyelt ugyan, de nem látta, hogy miket intéztél, és nem hallotta a telefonbeszélgetéseidet. Látta a csipkés fehérneműdet, látta, ahogy az ujjadra tekerted a hajadat, látta, hogy nevetsz – másként, mint amikor mellette nevettél, ezt azért megjegyezte magának –, de nem tudta, hogy közöd van hozzá, csak hogy ott leszel. És nem, egy pillanatra sem hitte volna, hogy a húgod lesz ott, és nem te.

Úgy tartja eléd a tüzet, mintha a semmiből termett volna oda. Tudod, hogy kell kicselezni a farkasokat? Ő tudja. Persze, ebben az is segített, hogy láthatóan igazán nyomós okod van arra, hogy rágyújts.
– Ennyire szörnyű? Mindig is irtóztam a felvágós nevű kiállításoktól, de azért... – Nyitva hagyja a mondat végé, és mosolyog, rád mosolyog, meghálálja neked a nevetésedet, mert úgy mosolyog rád, ahogy másokra nem szokott, aztán végignéz az utcán, előbb jobbra, aztán balra, mielőtt a belső zsebéből maga is elővenne egy doboz cigit, és rágyújtana.
– Ha megtenné, hogy nem árul el, azért végtelenül hálás lennék – mondja, mielőtt hosszasan kifújná a füstöt. – Bár nem támogat egyetlen sportszercég sem, igyekszem a lehető legjobb példát mutatni. És most minimum ki kéne kényszerítenem magából legalább egy szintén elég mocskos titkot, hogy a szaván foghassam, de mivel úriember vagyok, nem fogok ilyesmit tenni.

◉ danny bensi - hangman ● note: canyon <333 ◉

one kiss away from killing

isaac && canyon

Egy nap.
Kettő.
Eltelt három is.

Talán figyelted, talán láttad, ahogy nemtörődöm módon – vagy ennyire élvezné a figyelmet, bárkiét? - a le nem sötétített ablak előtt öltözik át, talán láttad, ahogy újra meg újra felkacag, haját dobálja, többször feltekeri ujjára ugyanazt a tincset, miközben telefonál. Talán láttad, ahogy mélyen kigombolt selyemblúzban és tűsarkúban, mégis gyalog megy kávéért, aztán beül egy taxiba. Talán láttad, amikor kettőt is vett és visszatért ugyanabba az irodaházba, ahol két nappal azelőtt már járt.
Talán akkor is figyelted, amikor vihogva szállt ki abból a a 68-as Chevrolet Impalából, amikor annak a teljesen átlagos, de minden bizonnyal elég sokat érő, hipszter kinézetű alaknak engedte, hogy a lakásáig kísérje. Aztán ne térjen onnan vissza órákig.
Persze megtehette volna, hogy a testvérét győzi meg, de a nőkkel mindig sokkal nehezebb, ő pedig nagyra értékeli a munkával elért sikereket, de nem ellensége önmagának.

A meghívó pontosan négy nappal azután érkezett, hogy eltette a névjegykártyád és kiszállt a taxidból. Nem csaptak köré nagy felhajtást, a kiállítás témáján – Death & Donuts -, a zártkörű megnyitó időpontján és egy rövid leíráson kívül más nem szerepelt az üzenetben, de ha vetted a fáradságot – és ő vette a fáradságot, hát feltételezte, hogy kíváncsiságod téged is erre ösztönöz majd – könnyedén kideríthetted, hogy a tiéden kívül bizony Domino de la Cruz neve is szerepel azon a bizonyos, viszonylag rövid listán.

Egészen sokáig állt a tükör előtt áttetsző, leheletnyi csipkefehérneműben, mintha a gardróbjában nem lenne semmi, amit felvehetne. A testvére nevét íratni a listára nem is volt olyan katasztrofális ötlet – már csak azért sem, mert így legalább az a barom, akinek széttette a lábát azokért a kibaszott meghívókért nem fogja zaklatni, a nővérét ugyanis épp csak eltűri -, noha egyáltalán nem volt biztos benne, hogy most van itt az ideje beavatnia. Leginkább amiatt marcangolta magát, hogy lesz-e valaha erre alkalmas idő, de akárhányszor eszébe jutott, annyiszor vetette el, hiszen úgyis rá fogsz jönni. Nem kell hozzá más, csak egy találkozás az igazi Domino de la Cruzzal, vagy vele, amikor nem a hős álruhájában tetszeleg. Akkor már történjen úgy, ahogy neki tetszik, a francba is.

Nem esett túlzásba, mégsem a nemzeti galériába készült. Bő szabású, testszínű selyemblúzát szegycsontja aljáig kigombolva hagyta, hogy éjszín melltartójának csipkézett szegélye épp csak akkor villanjon elő, ha úgy mozdul. Derékig érő, szűk, fekete farmernadrágot, laza szárú, magassarkú bokacsizmát és teveszínű szövetkabátot választott. Aztán még sokáig töprengett, még sokáig mászkált céltalanul a lakásban – ráért, mindig órákkal korábban kezdett készülődni, hát volt ideje újra átfutni a tervein, mentálisan is felkészülni -, mintha most nem akart volna gondolkodni. Valami nem volt rendben.

Mintha megérezte volna.
Túl korán érkezett volna? Úgy hajtja le az első pohár pezsgőt, hogy közben másik kezével a pincér alkarjába kapaszkodik. Bólintva köszöni meg, és már nyúl is a másodikért, mielőtt elengedné. Igen, minden bizonnyal túl korán érkezett. Vagy egész egyszerűen elszúrta, vagy ezúttal nem volt szerencséje, mennyivel egyszerűbb lett volna, ha csak felhív ---
Nem mintha ne tehetné meg, akár most is. Ekkor vesz észre egy felé közeledő arcot, amit biztosan látott már valahol. Hirtelen nem tudja hova tenni. Nem egy ismerőse van a művészvilágban, nem egy volt évfolyamtársa van jelen, nem lehet, hogy Domino de la Cruz és a béna estélyek annyira összemosódtak a saját tudatával, hogy elfelejtett önmaga lenni. A picsába is.
Rutinosan tesz úgy, mint aki nem vette észre, a másik irányba indul, ki innen legalább egy kis időre. Legalább addig, amíg a galéria bejáratától nem messze végre rágyújthat. Csak azt a kurva öngyújtót találná meg végre.

◉ bishop briggs - river ● note: isaac <333 ◉