dance monkey

A szobában vágni lehet a füstöt, a szőke tincseim közé eszi magát a citrusillat, ahogyan felparázslik a füves cigarettám vége. Úgy szívom, mintha az életem múlna rajta, az arcom behorpad, Vegyész a fejét csóválva mered rám, miközben arcmaszkban kever valami kotyvalékot.
Az ujjaim az asztalom ingerült ritmust dobolnak, két szívás között a számat rágom, a nyelvem hegyét lógatom ki, belekóstolva a levegőbe. A levél ott van előttem, a tinta lusta pacaként helyezkedik el a köszöntés alatt, mert fogalmam sincsen, hogy mit írjak.
Várom, hogy a fű meghozza a hazugságok ízét a számba. Aztán nekilátok.


Először is, nagyon örülök, hogy a családunk ragaszkodik a hagyományokhoz és a kézzel írott levelekhez, ahogyan a mottónk is mondja; „A szó elszáll, az írás megmarad.”
Az első számú hazugság. Mintha a kékverűség mellett kötelező lenne maradinak lenni, telefon és chat helyett postagalamb megoldás mögé bújni, mert az olyan vintage és retro. Mondtam már, hogy van pecsétgyűrűm és pecsétviaszom is? Na, gondolhatod mennyire jó ezzel leragasztani a leveleket, miközben Kocka röhög rajtam, ahogyan a számológépével hadakozik.

Másodszor, csókoltatom Sapphire-t, mondd meg neki, hogy amint lehetőségem lesz rá és az egyetem is engedi, hazautazom hozzátok.
A második hazugságom; tényleg csókoltatom a húgom puccos seggét, de nincsen olyan opció a pénztárcámban, hogy hazautazás.

Add át üdvözletemet Joanne-nak is, remélem, hogy jól meg vagytok.
Az aranyhazugságom: fulladj meg, Joanne. De tényleg, essen rád kénköves eső, zuhanj egy csatornába, rágjanak meg a patkányok – legfőképpen rágják le a hamis ujjadat, amin apám jegygyűrűjét viseled. Miattad vagyok itt, mert a lábaidat képtelen vagy összezárva tartani, a szoknyád túl rövid, kihasználod az anyakomplexusomat, a nyakamba mászol, tejben-vajban fürösztesz, aztán amikor a cica visszamorog, rögtön nyakon harapod. Hát ez a megoldás, kéremszépen? Nem, neked sem ez volt a megoldás, te eszetlen dög, megvártad az első teliholdat, igen, biztos lettél afelől, hogy tényleg vonyítok, aztán fogtad magad, most éppen apám szívébe martad a körmeidet és meggyőzted, hogy Washingtonba kell mennem. Egyetemre. Bölcsészszakra. Nekem.
Azért vicsorogva marom le a szavakat a lapra, a toll hegye átbukik a papír másik oldalára, a morzsás padba vésve a betűk kanyarulatát.

Az előző leveledben kérdezted, hogy hogyan megy az egyetem. Nos, nagyon jól, a filozófia tanárom a múltkor az esszémet az egekig magasztalta az egész szak előtt, úgyhogy hivatalosan közutálat tárgya lettem már Washingtonban is.
A négyes számú hazugság. Nem járok egyetemre, fogalmam sincsen, hogy hol van, még a kampuszra se tettem be a lábamat – pedig az egyetemisták veszik aztán a drogot, mint a cukrot, kérni se kell őket, csak lobogtatják a pénzt, ha nem éppen a nyelvüket…

Ahogyan fentebb írtam, jelenleg nem adódik lehetőségem elutazni, ugyanis az egyetemen konferenciát rendeznek, remek lehetőség más egyetemek oktatóival találkozni, ráadásul azt csiripelte a dékán, hogy állásajánlatokkal is kecsegtetnek az arra érdemeseknek. Ne aggódj, már elvittem mosodába Boss öltönyömet, a szürkét, amit tőled kaptam.
Ötös jelentkező a hazugsági skálámra: nincsen meg az öltönyöm, eladtam, Vegyésznek kellett a pénz valami új cuccra, amivel még királyabb anyagot lehet gyártani. Amúgy meg, ha Joanne meghalna és a sírján kellene örömtáncot lejtenem, se lenne rá semmi esély, hogy újra hazamenjek, ugyanis az üzletem teret hódít. Apám mindig a család ostobájának nevezett és igazából, elárulom, nem is lőtt mellé. De ki gondolta volna, hogy az egyetem helyett éppen a drogbizniszhez lesz eszem?
Itt a fiúkra vigyorgok, most egyik sem figyel rám, elmélyülten koncentrálnak a tündérpor megfelelő arányaira.
Mert ki az a kibaszott zseni, na ki - nem valami közgazdász vagy mérnök, akinek a diplomája pelenkázza a seggét -, aki kitalálta, hogy kibaszott nagy ötlet lenne keverni a drogokat és a varázslatot? Ott van például a kékfény, ami felturbózott kokain és attól kék, hogy az egész világot kékben látod tőle, vagy a szélkakas, amitől azt érzed, hogy a fejed lepörög a tetőről vagy a tündérpor, ami rózsaszín és csillámporos, mégis olyan durván kiakadsz tőle, hogy a mennyezeten táncolva veszed észre, hogy nincsen gravitáció, szivárványhányásod lesz és kényszered a Hold ugatására.
Ja, az utóbbi, az én ötletem.
Baszd meg, Joanne.

Most nem tudok többet írni – korrepetálnom kell az egyik szaktársamat, mert ketyeg az óra a vizsgákig -.
A hatodik helyezett: Kocka szól, hogy elbaszott valamit a számolásban vagy valaki nem fizetett. Mit nekem korrepetálás, halovány zöld hebehurgyám nincsen arról, amihez nem kapcsolódnak a nők, kokain, csempészet és… tádámm; férfiak. Mert nem elég az anyakomplexus, az eszetlenség, meg a kékvérűség, még biszexualitással is megáldott a sors.
Sebaj.
Ha nem lesznek elegek a szőke fürtök, még mindig ott van mankónak az angol akcentus.

Még egyszer csókoltatlak titeket! Tegyél a nevemben anya sírjára egy csokrot a kerti orgonákból!"
A hetes számú befutó: Sapphire-en kívül senkit sem csókoltatok. Amúgy őt se.
Az orgonafát meg Joanne kivágta, mert prüszköl tőle.




Ui.: az albérlet díja megint emelkedett, de te kérted, hogy a város jobb környékén vadásszak ingatlant, mert a lakás mindent elmond a bérlőjéről. Kérlek, küldj egy kis „megsegítést”!
A nyolcas nyertes, mert mit ér, ha páratlan, ha hazugság, legyen már kerek. Kövezzetek meg, de van albérletem, puccos is, de hárman lakunk benne; Vegyész, Kocka és én.
Viszont az alapárak emelkedtek, a csempészek munkája veszélyes, a veszéllyel párhuzamosan nő a pénz, amit az én kitömött zsebemből kirángatnak, már pedig kokain nélkül nincs tündérpor, tündérpor nélkül pedig nincsen pénz, amivel kitöröljük a világ rothadó seggét.
Az aláírásomat cirádásan kanyarítom a papírra, elnyomom mellette a füves cigarettát, egyenesen a morzsás asztalra.  Takarítónőre, na arra nem telik, bár Kocka néha elég késztetést érez arra, hogy rendet rakjon mindenki után. Néha meg kell neki mondani, hogy hé, ezek nem számok haver, nyugodj már meg, a világban semmi sem olyan tiszta, minthogy 2+2 az négy.
És Kocka erre mégis képes beleállni az emberbe, hogy nem, kettő meg kettő nem négy, hanem öt.