szerepkör

Lefelé néző kutya.
Volt idő, amikor pont ugyanígy, pont ugyanezt csinálta és közben be nem állt a szája, és közben elvárta, EL-VÁR-TA, hogy figyeljek. Nem, nem a seggére, hanem arra, amit mond. Mindent el lehet rólam mondani, hívhatsz figyelmetlennek, hívhatsz önzőnek, hívhatsz felszínesnek, de engem frankón érdekelt a sok baromság, ami Sadie Kingsley-ből áradt, miközben ezerrel nyomta a testedzést, de hát éppen EZERREL NYOMTA A TESTEDZÉST, baszki. Azt hiszem, a sok dolog ellenére, amiben Blaze és én nem értünk egyet - a sok lényegében egyenlő az összessel, de ez most aligha lényeges, hát ÉPPEN AZ ÉG FELÉ TOLJA A FENEKÉT, miért gondolok én eközben Blaze kibaszott Griffinre? -, ebben mégiscsak egyezik a véleményünk: tök jól áll neki a testedzés. Ezzel nem azt akarom mondani - gondolni, úristen, dehogy mondanék ki ekkora faszságokat hangosan -, hogy rászorul a testedzésre, de ismerjük el, határozottan meglátszik rajta a rengeteg munka, amit olyan lelkesen belefektet.
Oldalra billen a fejem, felvonom a bal szemöldököm.
Volt idő, amikor végig dumált közben, elmesélte, melyik izmokat mozgatja meg az aktuális póz, én meg semmi másra nem tudtam gondolni, minthogy milyen izmokat szeretnék én megmozgatni és mennyire lennék és/vagy nem lennék a jógaszőnyeg helyében éppen. De a kutya, az a nyamvadt lefele néző kutya ---
- Öhm, stroke-ot kaptál? - Megrázom a fejem. Mégis mire számítottam? Nem mintha feltételeztem volna, hogy zavarni fogja, esetleg egyenesen ZAVARBA JÖN. Ha Blaze csinálná, talán. Áh, nem, az is inkább a kölyöknek - és ha idősebb nálam, akkor mi van? - lenne kellemetlen, ha egyáltalán képes lenne összeszedni a bátorságát és végre megtenné azt a szívességet a lelkének - oké, azt a részt felejtsük el, hogy már most is tudja, hogy ne tudná, elvégre a csaj mindenkinek bejön, miért épp a nyomi lenne kivétel? -, meg a farkának, hogy megáll egy pillanatra leplezetlenül csodálni, mielőtt bevallaná, hogy beleesett, mint vak ló a gödörbe. Hogy aztán ott maradjon. Éveken át. Elbaszott vak lóként az elbaszott gödörben.


Most azt gondolod, egyik kutya, másik eb? Kiszólt a gödörből a lyuk? Bagoly mondja verébnek? (Meg hasonló okosságok.) Hogy én pofázok, aki ugyanúgy megjárta a Sadie-hullámvasutat, de megnyugtatlak, én már, köszönöm, túlvagyok rajta, kimásztam a gödörből - lehet, hogy nem önerőből, hanem valaki mellébe vállába kapaszkodva, és lehet, hogy nem is egészen utána, hanem kicsit még közben, de a módszereim nem képezik jelen gondolatmenet részét, szóval tekintsünk el a részletektől -, és kurvára nem szándékozom visszazuhanni.
Mert megtehetem.
Hirtelen úgy érzem magam, mintha nem is a kedvenc albérletünk - kérdezhetnéd, mitől a kedvencem, nem olcsó, de nem is olyan puccos, amilyenhez hozzászokhattam életem huszonnégy gondtalan éve alatt, viszont messzebb van Angliától, mint eddig BÁRMELYIK szoba, ahol éltem, ez pedig nagyon (nem győzöm hangsúlyozni), nagyon sokat javít a megítélésén - kedvenc foteljében ülnék, hanem egy rohadt vallatószékben. Nyugtatónak és empatikusnak szánt hangját hallgatom - öcsém, te nem vagy másnapos vagy ilyen vagy másnaposan? -, miközben újra és újra elismétli, hogy benne megbízhatok, ő a barátom, ő meghallgat, vele bármit megoszthatok és mekkora mérföldkő volt az este a kapcsolatunkban és... azt hiszem, hányni fogok. (A vodkától. Meg kicsit tőled is!)
Összefonom magam előtt a karjaim, a homlokom ráncolom és esküszöm nektek, ha volna még módja, hogy értetlenségem és teljes elzárkózásom a tudtára adjam, hát megtenném, csak hagyjon már lógva.
- Fogalmam sincs, miről beszélsz. - És még csak fel sem emelem a hangom! (Nem úgy, mint múltkor, de ebbe most ne menjünk bele, ez most nem az elemezzük Hudson Spencer hiányosságait show, sosem volt - spoiler! - és soha nem is lesz az! Az én fejem, az én valóságom, ha nem tetszik, tudod, merre van a kijárat.) Na, jó, talán egy kicsi fogalmam mégis van. Két tanulságot már sikerült kipréselni a tegnap estéből: nem ihatom magam érzelmes lúzerré, ha Griffin a közelemben van, és még véletlenül sem hagyhatom, hogy Griffin érzelmes, nyálas lúzerré igya magát a közelemben. Máshol csinál, amit akar.


Azt a nevet hallottad már, hogy Lady Diana Spencer?
Ha ennyit tudsz a családomról, az pont elég.
A második vezetéknevem nem titkolom, csak nem használom.
Bárkit, akinek köze van az felsőbb körökhöz, legyen az bármilyen jelentéktelen kapcsolat, kritikus tekintetek figyelnek minden sarkon, főleg, ha van is mit nézni. Nem szándékozom előadni a számkivetett fekete bárányt, a kitagadott gyereket - nem kenyerem az önsajnálat, ha mások szánnak, attól egyenesen rosszul vagyok -, a szüleim tartanak el, én pedig jó messze a kritikus tekintetektől azt csinálok a fizetésemből, amit, amikor és ahol csak akarok.
Ha ez nem jó üzlet, akkor nem tudom mi.