calm storm in a perfect suit

Negyedjére próbálja egyedül meggyújtani a gyertya lángját, ami sikertelenül ér véget, hiába fogja a kezem. A rajtunk keresztül áramló mágia vagy az együttes akarat van hatással a varázslatok erejére? Esetleg együtt fejtik ki hatásukat? Ha egyikünk ellenáll, a másiknak sikerül? Ha elég közel állunk egymáshoz, ám nem érintkezünk, az elegendő? Mennyire feszegethetjük a határokat? Meddig? Túl sok a kérdés, kevés válasz. Egyenként meg sem közelítjük a többi természetfeletti erejét.
Ránézek és látom rajta, hogy a gyakorlás mennyiségétől már hasogatni kezdett a feje ahogy az arcizmai átrendeződnek a koncentrálás pillanatában. Mindig ez történik. Apró ránc gyűrődik a szeme alá. Ha pedig túlerőltetjük, elered az orra vére. Ez számára friss, alig pár hónapja jelent meg rajta a jel.

Nem volt sok választásom, mint a keresésére indulni. Az intézményből fogalmam sincs hogyan jutott ki, át a személyzeten, anélkül, hogy bármelyik kamera is rögzítette volna merre indult. Mindezt telihold éjszakáján. A 2012-es történések óta ez nem egy olyan éjnek számít, amikor könnyelműen hagyja el bárki az otthonát vagy ne fertőződne meg a gyanú rossz érzésével még akkor is, ha semmilyen előzetes ismerettel nem rendelkezik, ami okot adna rá. Anyám, előrehaladott demenciájánál fogva sem emlékszik a címre, a saját nevére sem egészében, csak a keresztnevére. A karszalagját az éjjeli szekrényen hagyta. Erőszakos viselkedést sosem tanúsított, a karjáról soha nem tépte vagy vette le második személy bátorítása nélkül.  
A környék átfésülését nem egyedül végeztem, de én kerültem a legközelebb hozzá.
A szomszédos park túlfeléhez érve félreérthetetlen morgás hangja kúszott a fülembe és egy, a tarkómra szegeződő szempár érzése. Fegyverrel jöttem, de az események gyors lefolyása nem engedte meg a használatát; megfordulásra sem maradt időm. A karmok a hátamba mélyedtek, a húsomat szántották - akárcsak a fájdalom hatására kikényszerült hangom a terület csendjét. Az állatéval keveredő vér szagát a haláléval azonosítottam a nyakamra mért csapás után. A számban éreztem az ízét a tehetetlenséggel egyetemben.
A kőtörmelék érkezését nem tudtam hova datálni. Senki nem volt a környéken kettőnkön kívül az adott pillanatban, nem olyan közelségben, hogy elterelésként a farkas felé hajíthatta volna. Mégis ez az akkor megmagyarázhatatlan mozzanat mentette meg az életem. Az állat ingerültsége zavarral párosult, valamint biztosan megérezte a közeledő embereket - akiknek egy másik csoportja idő közben meglelte a keresett személyt. Szerencsémre odébb állt és épp időben kerültem be a kórházba, hogy a legnagyobb problémámmá a maradandó hegek váljanak, nem az ott hagyott fogam.

Hónapokba telt mire megtaláltak; a mágia megkerülte az akaratukat és egy másik örököst választott az övék helyett. Az emlékeim közül sosem tudtam előhívni az apám arcát, a rokonok sem meséltek róla. Anyám, pedig érthető módon nagyanyámmal tabuként kezelte a személyét azok után, amit tett.
Kiderült van egy öcsém, akit tudtomon kívül fosztottam meg a neki ígért hatalomtól.