wishing doesn't make it so

Evelyne & Scott

Az autóból kiszállva, az ajtó becsukását is megelőzően, az első dolgom volt a cigaretta és az öngyújtó után nyúlni. Égető szükségét éreztem egy szálnak. Függőség, tiszta sor, az egyik másik, hogy tisztában vagyok vele, a negatívumaival együtt. A levegővel vegyülő füsttel egy nagy adag megkönnyebbülést szívok a tüdőmbe, amint felparázslik a dohány vége és a karcos íze elterül a nyelvemen. Egy pillanatra a hátsó ablaknak dőlök a kiélvezéséhez, egy kövér füstfelhőt eregetek az ég felé. A reggeli kávéval párba állítva szívtam utoljára a mai nap folyamán, ami nem mostanában volt. Az ég alja már narancsos színben dereng a késő délutáni órában.
A környék csendes, a széllel járó faágak zörgése, a szomszédban nyitva hagyott kertajtó be-becsapódása, a távolban jövő-menő járművek alapzaja töri meg a monotonitását. Ha eltekintenénk attól mi vezérel ide minden alkalommal, azt mondanám kedvelem a lepukkant utcára jellemző sivárságot és a házaikba bezárkózó közösséget. Faék egyszerűek, nem ütik bele a dolgukat más dolgába, ismerik a határokat és nem csak a telkükre levetítve. Ismét megszívom a slukkot, ahogy behajolok a slusszkulcsomért. Motor leállítva, ajtó becsukva, riasztó élesítve, az ülésen hagyott táskát, pedig a kezembe véve indulok a hátulsó bejárathoz, hogy Evelyne érkezéséig a kíváncsi szemek elől fa takarásában lévő veranda felső lépcsőjén verjek tanyát magamnak. A fa nyikorgással fogadja a ránehezedő súlyom. Az elöregedett gerendákra ráférne a csere, némi lakk… ahogy az egész házra egy felújítás, ha nem lenne gond az ezáltal idevonzott figyelem. A lépcső másik felé lévő luk megjavítása viszont beleférne.
Ha megérkezik a boszorka, említést teszek róla. A figyelmem addig is másra összpontosítom; a lábamnál heverő, apró méretű kavicsokra. Kézhasználat segítségével könnyebben lehet irányítani a tárgyak mozgását, ami önmagában jó lenne, ha nem lenne észrevehető vagy épp nem korlátozná a lehetőségeket. Először egyet választok ki, körkörösen görgetem a kiszáradt földön és a ritmus megtalálásakor újabbat sorakoztatok mellé. Az irány azonos, a tempó is. A harmadik következik, a negyedik, az ötödik végül. A teljes összhang beállásakor változtatok. Apró lépésenként. Ellentétes vonalon, eltérő gyorsasággal, nagyobb ívvel, kisebbel, cikkcakkban, a levegőben, a földbe bele-belekarcolva. Finoman csiszolom a procedúra bonyolultságát, nem aggódva afelől bárki észrevehetné mivel ütöm el a várakozási időmet. A kíváncsiság húrját érzékelhetően nem pedzegeti senki, a szórakoztatásnak is beillő játék, pedig messze nem látványos.  
Ez az irányítás tökéletesítéséről szól, nem erőfitogtatásról. Talán ideje egy hatodikat is betenni a sorba…

◉