szerepkör

- Mi a fene történt? - teszi fel önnön magának a kérdést, ahogyan ülő pozícióba tornázza magát. Fura illat üti meg az orrát, mely ismerősnek hat számára. Elájult volna a műhelyben? Beütötte volna valamibe a fejét és azért lüktet ennyire észveszejtően? És miért van ennyire kiszáradva? Hisz minden nap elegendő mennyiségű folyadékot fogyaszt, akkor nem kellene így éreznie. Egyáltalán hol van?
Fájdalmas nyögéssel kísérve keres valami fogódzkodót, amivel felhúzhatja magát álló pozícióba. Lépdel párat a sötétben, falat, majd lámpakapcsolót keresvén és miután világosság lesz a helyiségben, úgy esik hátra a falnak. Amennyiben nem lennének elfoglalva a gondolatai, most azon tűnődne, hogy egy ilyentől biztos betört a koponyája, akkorát koppant a falon.
- Mi… mi… - ő maga sem tudja, mit akar kérdezni. Az épkézláb gondolatok elhagyták az egész lényét és csak a zavartság maradt. Érzi, hogy kezd pánikba esni; légzése egyre szaporább lesz és a szívverése is az egekbe szökik – kell pár pillanat neki, mire rájön, hogy pulzusa sincs. Sosem volt korábban pánikrohama, most viszont mást sem akar, csak felébredni ebből a rossz rémálomból. Érzi, hogy elhagyja az ereje, kifut a föld a lába alól és újra beveri a fejét a padlóba.
A következő ébredéskor azonban nem múlik el se a fejfájás, se a szomjúság, se a látvány. Hátát a falnak döntve ül fel és próbál lehunyt szemekkel megnyugodni. Tiszta fej, ép gondolatok – mantrázza magában. Pár percnyi meditálás után kinyitja kétszínű szemeit és közelebb sétál a földön fekvő testhez. Amennyire az imént lecsillapodott, most pont ugyanannyira érzi magán a nyugtalanságot. A hullát, és a lakrészben található vércsíkokat vizsgálva próbálja megfejteni a történteket, de mindhiába. Keresi a puzzle hiányzó darabjait, viszont nem találja. Mi ez a hely és mit keres itt?
„Innom kell valamit” - gondolja magában. Szomjúsága olyan mértékeket öltött, hogy még azzal sem törődik, hogy a vázában lévő virág mióta lehet benne, félredobja a növényt és a porcelánba lévő összes folyadékot magába önti. Ő viszont nem érzi jobban magát. Poharat keres, és csapot, bármit amivel még több vizet vihet be a szervezetébe. Megiszik egy, majd kettő, három, végül már öt liter folyadékot, és ugyan telítve érzi magát, a szárazságot nem csillapította semmi. Keresi a válaszokat, de mindhiába. Mióta ébren van, képtelen a vér fémes szagától szabadulni és hamar rájön arra, hogy nem is akar. Ez a felismerés csak még nagyobb félelmet kelt benne.
Hirtelen egy magas, mégis gyengéd hangra lesz figyelmes. Hegyezi a fülét, próbálva lokalizálni a zajforrást. Az egyik ajtón belépve egy megkötözött, fiatal lányt talál a széken ülve. Míg a nő arcán félelem, a férfién meglepettség jelenik meg. Gondolkodás nélkül lép közelebb és leguggol a szék támlája mögött. - Ne aggódj, nem bántalak... Én sem tudom, mi folyik itt - mondja a szavakat, de maga sem tudja, kinek címezte őket. Magának vagy a lánynak? Szoros csomóval vannak az ismeretlen kezei összekötözve, így képtelen kiszabadítani. Épp állna fel, hogy a konyháig sétálva egy késsel oldja meg a helyzetet, mikor észreveszi a szék négy lába között található pengét. Nem érdekli, hogy került oda, gyorsan érte nyúl és elkezdi vágni a kötelet. Mivel a kés nem elég éles, ezért halad ugyan, de nagyon lassan. Mire elérne a legvégére, a kés megcsúszik az anyagon és megvágja vele a lány csuklóját. Apró vágás ugyan, de a hirtelenségéből adódóan a lány erősen felszisszent. - Uram ég, nagyon sajnálom! Mindjárt szabad vagy! - nyugtatja a fiatalt hölgyet, majd végül megadja magát a kötél és szabaddá válnak a kezei. Egyből elkezdi rángatni a lábán lévő csomót, de mindhiába. - Hozok egy élesebb kést és már itt sem vagyunk! Maradj itt! - csak akkor jön rá, hogy mekkora badarságot mondott az imént, mikor egy élesebb, nagyobb késsel visszaér a lány elé. Ott azonban hirtelen olyan fájdalom éri el a fejét, melytől helyben térdre kell ereszkednie. Kiesik a kés a kezéből, tenyerei a hajába markolnak a hasító érzés következtében. Nyög, fájdalomtól sóhajtozik és olyan bestiális hangot ad ki, ami még őt is megijeszti, a lányt nemkevésbé. Félelmében a gyorsan felkapott kés is megfagy a kezében, nem csak az arca. Égő tekintettel, összeszűkült pupillákkal pillant fel rá a férfi. Tudja, mit tesz, mégsem képes uralkodni a teste fölött. Érzi, hogy a szemfogai növésnek indulnak a szájában, de nem tud mit tenni ellene. Se ő, se a lány.

***

Éjszaka van. Napok, hetek teltek el az ominózus este óta, de még mindig képtelen volt feldolgozni. Végzett egy ártatlan, fiatal lánnyal, ráadásul nem is akárhogyan. Kiszívta a vérét az utolsó cseppig, és aztán akármit próbált csinálni, nem tudta magához téríteni. Próbálta tagadni a történteket, próbált magyarázatot keresni rájuk, de képtelen volt rá. A legfélelmetesebb felismerés pedig ekkor érte Wyattet – élvezte. Elmúlt a szomjúsága és olyan erőre kapott, amelyet egy ember fiának sem szabadna birtokolnia.
Az elmúlt időben egyre inkább kezdte elfogadni a rideg valóságot. Valaki más lett belőle, valami más... Nem értette, mi történik és senki sem tudott neki segíteni... elveszett volt. A napfényre fájdalmasan érzékennyé vált, előbb-utóbb pedig már a puszta gondolatától is hasogatni kezdtek a tagjai. Szomjas volt, és tudta, mire szomjazik. Néhány nappal később elment végül egy orvoshoz, hogy vizsgálja meg mi történt vele. A doktor sosem hallott még korábban ilyen panaszokat és mikor megvizsgálta, hitetlenkedve fogadta a tényt – ennek az embernek besétálnia sem szabadott volna a rendelőbe. A tüdejével semmi gond nem volt, minden egyéb motoros funkciója tökéletesen működött a gyengesége ellenére is, viszont pulzust akárhol tapintott, szívhangokat akárhol is próbált megfigyelni, vakvágányra futott. Mikor Wyatt rájött a férfi hosszas távollétére, az ablakon keresztül menekült. Azt követően folyamatosan mozgásban volt.
A nappalokat alvással töltötte, az éjszakákban pedig rémként jelent meg. Fokozatosabban gyengébb lett, viszont nem akart senkit sem megtámadni újra. De az éhség nem csillapodott és megtörtént a második gyilkossága is. Ekkor döntötte el, hogy ez nem mehet így tovább, tennie kell valamit.
A hídon ülve maga alá pillant, le a zubogó csatornára. Leveszi a hosszú, térdig érő kabátját, amelyet maga mellé terít. A bal karján fentebb húzza a pulóverét és a jobb oldalán lévő késhez nyúl. A könyöke alá érinti a pengét és felpillant a telt Holdra. - Remélem ez működni fog. Kérlek, működj! - kérleli könnyes szemekkel, megtörten. Fohászkodása annak szól, aki meghallgatja, a többi nem érdekli. Nagyot sóhajtva, behunyt szemekkel húzza végig alkarján a fegyver élét, hosszasan végigvezetve azt a csuklójáig. Érzi a vérének kibuggyanását, és hogy egyre jobban ellazul. Tekintetét újra a holdra emeli, mosolyogva fogadva, ahogy egyre jobban elhalványul előtte a világ. Azt már nem is érzi, mikor a testét elnyeli a víz.

***

Ahogy meghallja a motor morranását, egyből mosolyogva kapja fel a fejét és rohan a garázsajtóhoz. Kitárva azokat szinte kiugrik a bőréből örömében. Odaszalad a gyönyörű fekete autóhoz, és első dolga felnyitni a motorháztetőt, hogy belülről is megcsodálhassa a szépséget. A járművel érkező odasétál mellé és Wyatt vállára teszi a kezét. - Én megmondtam, hogy megszerzem neked! - a vámpír már nagyon régóta vágyott egy efféle kocsira. 1969-es Chevy Camaro ZL-1, alig 70 darabot gyártottak belőle még akkoriban.

A félresikerült öngyilkossági kísérletén már szinte meg sem lepődött. A partra vetődve újra döntésképtelenség lett úrrá rajta. Élni így nem tud, meghalni pedig képtelen. Lassan kezdte elfogadni a másságát, és próbált a lehető legkevesebb vért bevinni a szervezetébe, éppen csak annyit, amelytől még életben marad. Idővel uralni tudta a szomjúságát, időben megálljt tudott parancsolni magának, nem követve a bestiális ösztöneit, hanem kontrollálva azokat. Az éjszaka teremtményé vált, aki napközben a lehető legsötétebb lyukakat kereste az alváshoz. Többször nem próbálta a saját életét venni, mert kezdte úgy érezni, hogy talán sikerülhet szimbiózisban élnie a többi emberrel.
Ettől függetlenül érezte, hogy segítségre lesz szüksége, amely csak évekkel később érkezett meg egy boszorkány formájában. Megértette vele, hogy pontosan mivé is vált, és a legnagyobb tudásával segített neki túllépni a kezdeti bizonytalanságán. Állította, hogy ez még nem a világvége és hogy nem kell vérengző fenevaddá válnia, amennyiben ő nem akar. A segítségét azzal koronázta meg, hogy immunissá tette a napfény égető hatásával szemben, és végre újra szabadon járhatott-kelhetett a világban. Megoldást ajánlott neki, hogy a szomjúságát vagy ne embereken élje ki, vagy keressen magának egy tartós társat, akiből alkalomadtán táplálkozhat. Mindkettejük legnagyobb meglepetésére ez az illető pont a boszorkány lett sok-sok évszakon keresztül.
Miután végre újra sikerült valamennyire emberinek éreznie magát, utazásba kezdett. Bejárta Európát, Ázsiát, még Ausztráliába is eljutott egy kis időre, de a honvágya felülkerekedett rajta, ezért 1968-ban hazatért Amerikába. Ideje volt ott folytatnia az életét, ahol több, mint három évtizede abba hagyta.
A kevés megtakarításából éppen csak egy kicsi, dőlöngélő, senkinek sem kellő raktárházra futotta. Szerszámai nem voltak, de reménykedett benne, hogy a megnövekedett erejének köszönhetően nem is fognak azok az erőkarok kelleni, amelyek régen.
Mindig is szerette az autókat, először úgy igazán az 1920-as évek elején kezdett el foglalkozni velük. A korok változásával folyamatosan figyelte, próbálgatta az újabbnál-újabb fejlesztéseket, és ugyan szereti a mai járműveket is, az az 1969-es Camaro szerelem volt első látásra… viszont pénz hiányában semmi lehetősége nem volt rá, hogy megvegye, azóta pedig alig találni olyan darabot, amelyre nem kéne többet rákölteni, mint amennyiért megvásárolható. De szerencsére a hosszú élet számos ismertséggel jár együtt.
- Figyelj csak, Wyatt! Beszélhetnénk négyszemközt? Most én kérnék tőled egy kis segítséget… azaz lehetőséget ajánlok - a váratlanul érkezett kérdés miatt felpillant a férfire és csak bólint. A Camaróval beállnak hátulra, aztán pedig egy nyugodt, csendes, elzárt részre vonulnak.
- Nézd… negyven éve ismerjük egymást, és tudom, hogy osztjuk egymás nézeteit. Számos alkalommal meg akartam már említeni ezt a témát, de valahogy mindig meggondoltam magamat
- Mondd már, Brian, ne idegesíts! - nevet fel a másik ügyetlenkedésén. Szereti ezt a gyereket, a kapcsolatuk pedig jóval mélyebb, mint arról bárkinek is mesél. Sokáig tartott Wyattnek, míg megbarátkozott a másságának gondolatával, de végül újra sikerült visszatérnie az élők közé. Vámpír volt, mégis a lehető legemberibben viselkedett hétköznapjaiban. Segített a bajba szorultakan, elutasította a diktatúrákat, bántotta a szerettei életére törőket. Briannel egy lepukkant kocsmában találkozott és a kettő között hamar erős barátság alakult ki. Korábban senki halandót nem avatott be abba, mi is ő valójában, ő viszont kivételt képezett. És ő volt az egyedüli, akit olyanná tett, mint saját maga – a kényszer ugyanis így hozta. De az egy teljesen új történet egy másik napra.
- Tudom, hogyan vélekedsz Bastienről, és sokan mások is, akikkel közelebbi kapcsolatban állsz. Még nem vagyunk egy túlzottan nagy csoport, de a számaink folyamatosan növekednek. Le akarjuk dönteni őt a trónjáról, kerüljön ez akármibe is. A kérdésem az, szeretnéd ha beavatnálak hozzánk? Akarsz az ellenállás tagja lenni? - a többi pedig már történelem.