Patricia && Lenore

my enemy's enemy is my friend

Túlságosan sok minden történt az elmúlt pár hétben ahhoz, hogy olyan könnyedén túl lendüljünk rajta. Épphogy sikerült kimenekíteni a városból Lalat, mire jött a hír a kölyök teljesen eltűnt a radarról, talán úgy bedrogozta magát, hogy meg is halt. Nem tudom, de jelenleg nem is érdekel, bármennyire is kedveltem titkon a kissrácot. Vannak ennél fontosabb és súlyosabb dolgok is. Kezdve azzal, hogy az a titkos szervezet, mely boszorkányokat rabolt csődöt mondott. Külső szemlélőként néztem végig az egész szarságot. Szerencsére egy emberem, főleg nem Feyre nem esett áldozatul, így nem állt szándékomban betenni a lábam abba az épületbe, mely órákkal később a földdel lett egyenlő. Hogy miért fontos ez az egész? Kizárólag azért, mert a várost körül vevő fal teljesen leomlott és a lehető leggyorsabban, Wayett lépései előtt főként, cselekednem kell, hogy tovább építhessem a birodalmam. Minél több külső kapcsolattal rendelkezünk, annál jobb. Ezért az irodámban ülök, velem szemben pár emberemmel, szerencsére Sol és Tim teszik a dolgukat, így ők távol vannak.
- Nem érdekel, hogy hogyan. Oldjátok meg! Kapcsolatokat, kontaktokat és újabb szállítmányokat akarok! - emelem fel a hangom velük szemben, miközben egy tucatnyi papír hever az asztalon.
- Oké, főnök, de ez... - hebeg előttem az egyik méla, mintha nem lennék tisztában a helyzet súlyosságával.
- Ne ácsorogjatok itt! Tünés a dolgotokra! Kiadtam a parancsot! Vissza se gyertek, amíg nem tudtok felmutatni valamit. Kifelé! - végét már kiabálom, ahogy az ajtó felé mutatok visszabeszédet nem tűrve. Gyorsan elszelenek, miközben az ajtó becsapódik mögöttük. Ez már szeretem. Rend és fegyelem. Közben magamhoz veszem a reggeli újságot és egy nagyobb sóhajjal konstatálom a tényt, mely vezető cikk lett a városban. Bastien Monogham eltűnt! Nem is vagyok hajlandó elolvasni a cikk tartalmát, a címe is éppen elég beszédes ahhoz, hogy tudjam mekkora gáz van a belvárosban. Az informátoraim gyorsan kiderítették, hogy a polgármester helyét ideiglenesen a jobbja Maxim vette át. Túl nagy a zűr, talán most kellene lépni, hogy a belváros felé is terjeszkedjünk.
- Nem megmondtam, hogy ne gyertek vissza! - csattanok fel az ajtó nyitódására, ledobva magam elé a papírköteget.
- McDermott kisasszony van itt, sürgős ügyben - hadarja el Joe a lehető leggyorsabban, mire felkelek a székemből, arcom hűvös nyugalmat sugároz.
- Mégis mi a francnak jöttél ide? Mik vagyunk mi valami nyomorult Upper East Side-i kaviáros nyomorultak, hogy be kell jelenteni egy érkezőt?!? Kísérd ide Patriciát és meg ne lássalak még egyszer. Ne csak ácsorogj! Takarodj innen míg jó kedvem van! - hangomtól zeng az iroda és nem érdekel, hogy a boszorkány hallja-e vagy sem. Az emberem az ajtót félig nyitva hagyva gyorsan elszelelt, míg én töltök egy-egy pohárkával az ólomkristályokba és az asztal két végébe a székek elé helyezem. Erre hatalmas szükségünk lesz most.
- Patricia kérlek foglalj helyet - hallatom hangom, ahogy nyílik az ajtó, miközben én már visszaültem a bőrszékembe.