- Talán… De ebben jelenleg nem vagyok elég biztos - a hangomban keserűség csendült. Furcsa volt belegondolnom abba, hogy talán mind a négyük képes lett volna cserben hagyni, éppen a szükség idején. Az Elsők köteléke… amire olyan végtelen büszkeséggel gondoltam mindig is, most úgy tűnik nem más, mint a legerősebb ellenségeim gyűjteménye. A legrosszabb persze ebben nem az, hogy elfordultak tőlem, hanem hogy eleve bennük volt, a szövetségünkbe volt kódolva mindez, én pedig nem vettem mindezt észre. Mert azt kötve hinném, hogy csak a Bastiennel kötött paktum tehetett erről az egészről.

A vámpír kérdésére egy pillanatig értetlenül húztam össze a szemeimet, aztán rá kellett jönnöm, hogy valószínűleg én magam is feledékennyé váltam a kevésbé fajsúlyos ügyek kapcsán. Ráadásul ez a tavaszi bál környékén történt, ami lássuk bele eleve egy rendkívül zűrös időszak volt mindenki számára. Különösen a velem szemben ülő férfi és a húga számára. Nem csoda hát, ha az ehhez hasonló ügyekkel nem zaklattam őt, hiszen Victoriával lehetett beszélni.

- Vérfarkasok tartóztatták fel Victoriát, amikor ide tartott éppen. Nem tudjuk pontosan milyen céllal támadták meg, mert elég könnyen feladták - persze az egyértelmű, hogy nem egy angol teadélutánra invitálták volna meg, és a boszorkány reakcióját tökéletesen értettem. Béke ide vagy oda, én is szétcsaptam volna a korcsok között. - Ne haragudj, amiért nem tájékoztattalak, a bál előtt történt nem sokkal, és volt éppen elég gondunk. Victoria pedig karcolások nélkül megúszta - feleltem aztán, hogy megnyugtassam Bastient, bár sejtem, azért volt kíváncsi erre, mert ami rossz a városban történik az az ő számlájára volt felírható, pedig valójában olyan sok mindenre nem is volt hatásunk. Talán éppen ez volt a legnagyobb baj. A következő kérdése meglepett: újabban én is sokszor feltettem ezt a kérdést önmagamnak. Sóhaj hagyta el az ajkaimat, majd belekortyoltam az italomba.

- Ha erről akarsz beszélgetni, ahhoz több whiskyre lesz szükség - cinkosan pillantottam a vámpírra, amiben benne volt minden: hogy valóban több tömény kell, ha ki akarja vesézni az Elsők kötelékét; hogy fáradt vagyok egy ilyen kérdéshez; hogy fontosabb kérdéseket akarok most megvitatni vele; hogy nem tudok rá teljes meggyőződéssel válaszol jelen pillanatban. De ismertük már elég ideje egymást ahhoz, hogy tudjam Bastien érteni fogja, jelenleg ezt a témát kikerülném - egy másik alkalommal szívesen beszélgetek majd erről, ha valóban meg akarja érteni a többi boszorkánnyal közös múltamat, s annak gyökereit.

- Szeretném leszögezni, hogy csak elmélet - a mosolyom valamivel haloványabbá vált, egyenesen a férfi szemeibe néztem, miközben beszélni kezdtem: - De elég logikusnak tűnik, hogy a kiválasztottak mindegyike olyan gyermek, akik valamilyen oknál fogva nem örökölték születésükkor a szüleik képességeit, ám a teremtőiknek sikerült visszacsepegtetni beléjük a mágiát. Az új tanítványom hívta fel rá a figyelmemet, amikor szóba került az óráink egyike során, hogy elveszítheti-e egy boszorkány az erejét. Megemlítettem neki anyámat, akiről Te is tudod, milyen nagyon igyekezett elvenni fiatal koromban az erőmet. Silasnek igaza van abba, hogyha feltételezzük, hogy anyám annak idején jó nyomon volt és elvehető a mágia, úgy bizonyos esetekben vissza is adható - tettem hozzá a magyarázatot is röviden, majd újabbat kortyoltam a whiskyből, hogy aztán közelebb hajoljak Bastienhez. - Már csak tesztelnünk kell az elméletet - a tekintetembe keménység költözött, eltökéltség, és vágy, hogy valóban bizonyíthassam igazam volt, mert a zsigereimben éreztem, így van, rájöttem a megoldásra. Márpedig ha ez így van, akkor máris elejét vehetjük a látomásaim által lefestett jövőképeknek. És erre az áttörésre vártunk hónapok óta mindketten.


546 szó. we all been lost, we all been called.
coded by JC

Tisztában voltam vele, hogy a férfi nem rajongott az Elsőkért, és erre alapos oka is volt, hiszen senki sem volt elragadtatva tőle, vagy a szövetségünktől. De belefáradt egy idő után a folytonos békítésbe, és csak annyit kértem a négy másiktól, hogy engem értsenek meg, ne Bastient, és engem támogassanak. Ez talán hiba volt – cserébe eddig működött, hiszen a legerősebb boszorkányok mindegyike kinyilvánította elkötelezettségét a vámpír felé. Eddig.

A megjegyzését egyetlen keserű, mosolyszerű grimasszal illettem, mert pontosan értettem, mire igyekezett rávilágítani. És igazat kellett neki adnom abban, hogy okos ötletnek tűnt, hogy megpróbáljanak őellene hangolni. A probléma ott volt, hogy nem értették még mindig, miért voltam lojális Bastienhez, ebből pedig az is kiderült, hogy engem sem értettem meg… Több mint háromszáz év alatt talán egyikük sem.

Ahogy sóhajtott a férfi és hátrább dőlt, amikor előhozakodtam a kiválasztottakkal, lemondóan mosolyogtam rá, mert bármennyire is szerettem volna nem róluk beszélgetni, folyton ennél a témánál kötöttünk ki. És bár maga a tény, hogy valamiképpen varázserőt nem birtoklók mégis használni tudják a mágiát, egészen lenyűgözött, szerettem volna mindegyik kölyöktől megszabadulni.

– Sajnos én is így gondolom – bólintottam a felvetésre, ami az Elsőkre vonatkozott. – Természetesen, bár a mellékelt ábra alapján, nem gondolom, hogy csak ők teremtették volna a kiválasztottakat – és nem is akartam elhinni, hogy mind a négyen elárultak volna, ezt nem voltam hajlandó elfogadni. Biztos voltam abban, hogy az ellenállók között, akik meg akarták buktatni Bastient voltak erős, és idősebb boszorkányok és varázslók, mert egy akárki nem lett volna képes minderre. De hinni akartam az Elsők bizonyos tagjaiban, hogy nem ártanának nekem, és közvetett módon így a vámpírnak sem, ezzel is fenntartva a békét.

– Köszönöm. Elég fájdalmas számomra, hogy idáig jutottunk, de nincs más választásom – ráztam meg a fejemet egy sóhaj közben. – Igen. Az oly nagyon gyűlölt városban vannak mindannyian. Bár a Victoriát ért támadás után én kértem, hogy maradjanak, de nem feltételeztem, hogy ilyen sokáig itt lesznek – tettem hozzá, arcomon gunyoros mosoly szélesedett ki, amikor a városról beszéltem, s a tényről, hogy az Elsők egytől-egyig itt tartózkodtak. Nem vártam tőlük ilyesmit. Különösen nem egyiküktől, akik mindig oly nagyon menekült innen. – Mindehhez képest viszont van egy jobb hírem is, amit részben a mostani tanítványomnak és Albert új boszorkányának köszönhetek. Azt hiszem, tudom, kikből lehetnek kiválasztottak – ittam egy kortyot az italomból, és hosszú idő óta most először diadalittas fény csillant az íriszeim peremén, ahogy Bastienre pillantottam, és őszinte, elégedett mosoly rajzolódott ki az ajkaimon.


397 szó. we all been lost, we all been called.
coded by JC

Őszintén szólva mindig is értékeltem azt a gesztust a vámpír részéről, hogy semmiben sem korlátozott – mondjuk nem is tartottam volna valószínűnek, hogy képesek lettünk volna együttműködni, ha ezzel megpróbálkozott volna. Mert az önállóságom szent volt és sérthetetlen, semmilyen módon nem tűrtem, hogy korlátozzanak az autonómiámban, ezért is volt nagy szó a számomra, amikor felfedtük magunkat Bastiennel, és elfoglaltuk Washington D.C.-t, hiszen végre megszűnt minden korlát, amely akadályozott az életem során. Ezért a lehetőségért, amelyet együtt teremtettünk, ám egymás nélkül esélyünk sem lett volna, örökre hálás leszek a férfinak. Ez tartott mellette, ez adta a lojalitásom alapját, még akkor is, amikor mindenki azt állította, őrültség, amibe belefogtam. 

A közbeszúrt megjegyzésére nem feleltem. Mindketten tudtuk, hogy boszorkánykörökben nem rajongtak a vámpírért és nyilvánvalóan értem sem, hiszen összeálltam egy sokak szerint alacsonyabb rendű fajjal. Én persze máshogy gondolkodtam, más lehetőségeket láttam ebben az egészben, és cseppet sem érdekelt, hogy kívülállók, hogyan ítéltek meg, elvégre én voltam a hatalmasabb náluk. Ám most, amit közölni kívántam a férfival… rá volt írva az arcomra, mennyire megrettentem a lehetőségtől, hogy valóra válhat ez a látomás.

A százszor vagy talán még többször megismert szemeket figyeltem, láttam rajta a megütközést, ahogyan elhagyták a szavak a számat, és ez akaratlanul is megnyugvással töltött el, mert bármennyire is azt mondtam magamnak, nem hiszek mind ebben, a jelenet beleégett az agyamba, és kitörölhetetlenül felbukkant újra és újra, ahogyan árulónak nevezett. A hang sokszor lüktetett a fejemben, amikor egyedül maradtam a gondolataimmal. Éppen ezért a zavart, az indulattól szinte örvénylő íriszei megnyugtatták a lelkemet. Ismertem, talán túl jól is ismertük egymást, így tudtam, hogy bízhatok az őszinte reakcióiban. Sóhajtottam egyet, majd belekortyoltam az italomba.

– Tudom, Bastien, tudom... – előrehajoltam és kinyújtottam a kezemet, hogy egy rövid percre megszorítsam a kezét. Sok minden benne volt ebben az egyetlen mozdulatban: megkönnyebbülés, őszinte sajnálat, amiért akárcsak egyetlen pillanatra is elhittem, megtörténhet a látomás, valamiféle hála, színtiszta bizonyosságtétel, hogy fenntartások nélkül hittem neki és hittem benne. Megnyaltam az ajkaimat, mielőtt válaszoltam volna.

– Látomásokat nehéz manipulálni, de elismerem, hogy van abban ráció, amit mondasz – halovány mosoly jelent meg az arcomon, miközben elhúzódtam a férfitól. Éreztem, ahogyan enyhült a nyomás rajtam. Kedveltem a férfit, és talán pont attól féltem egy kissé, hogy csalódnom kell majd benne. Mert persze voltok titkaink egymás előtt, de nem olyasmik, amelyekkel árthattunk volna a másiknak, és ezt én normálisnak tartottam. Talán csak azt sajnáltam, hogy nem mondtam el korábban neki mindezt, mégis eddig úgy éreztem, nem lennék képes a vámpír elé állni ezekkel az információkkal.

– Igazad van – feleltem végül. – Csak tudod, annyiszor átrágtam már a lehetőségeket, minden újabb apróság után átgondolom az egész helyzetet, de annyi sötét folt van ezekben az elméletekben, és ez bizonytalanná tesz – ráztam meg a fejemet, ezzel gyakorlatilag bocsánatot kérve. Nem láttam okát, hogy félnem kellene a vámpírtól, és még annyira sem, hogy eláruljam őt. Számtalan alkalommal megtehettem volna korábban is, nem lett volna értelme ennyi év után, és nem is adott hozzá indokot. Eddig legalábbis így volt. – És itt jön képbe részben a másik dolog, ami az Elsőket illeti: most először komolyan felmerült a gyanú bennem, hogy hazudnak a Kiválasztottakkal kapcsolatban. Nem vagyok meggyőzve, hogy nem tudnak semmit sem ezeknek a mágiahasználóknak a teremtésével kapcsolatosan – megfeszült az állkapcsom, mert végtelenül dühített, hogy éppen ezek a nők árulnának el engem. Éppen engem, aki összetereltem őket egy ilyen erős kötelékbe. – Ezért szeretném, ha Alberttel lenyomoznátok őket – sohasem kértem hasonlót Bastientől, mert soha nem gondoltam igazán komolyan azt, hogy éppen az Elsők hazudnának a szemembe. De hát… a mostani kétes helyzetben, bármi megtörténhet.



580 szó. we all been lost, we all been called.
coded by JC

A létezésünk nagyon régen összefonódott, bár talán ezt egyikünk sem akarta igazán. Ez azonban kezdetben nem választás kérdése volt, s csak lassan alakult át tudatosan kívánt helyzetté, amelyben egymást kívántuk támogatni az erőinkkel. Mindig is úgy véltem, sok közös vonásunk volt a vámpírral, sok azonos, kellemetlen tapasztalat, talán ezért voltunk olyan remek szövetségesek az elmúlt évek során. Ennek ellenére a látomások képesek voltak megingatni, ami nevetségesnek hangozhatott, de talán nem én lettem volna az egyetlen, akit aggodalommal töltöttek el ezek a gondolatok. 

Elvettem a férfitól a whiskyvel töltött öblös poharat, és őszintén hálás voltam, amiért nem spórolt a borostyán színű, nehéz itallal, amelynek fényei izgalmas játékossággal kavarogtam a pohár falának ütközve. Vonásaim fintorba szaladtak a szavai hallatán, és megráztam a fejemet. Kissé olyanok voltunk, abszurd módon, mint egy öreg házaspár, akik könnyedén kommunikáltak szavak nélkül is, mert olyan jól ismerték már egymást. S kétség sem fért hozzá, hogy néha úgy is viselkedtünk, akár az idős házasok. Lehunytam a szemeimet, majd sóhajtottam egyet. Egyik témához sem volt kedvem, igaz, ez nem is egy udvariassági látogatás volt.

– Említettem neked, hogy összehívtam az Elsőket, akik azóta sem távoztak a városból – kezdtem bele, ujjaim nekifeszültek a poharam falának. – Mindannyian aggódnak. És mindannyiuknak volt már látomása a város pusztulásával kapcsolatosan. Veronica látomásai különösen aggasztóak voltak a számomra is – tekintetemet Bastienébe fúrtam, bár eddig kerültem a hosszabb szemkontaktust, ám most nem akartam, hogy másfelé pillantson. Tudni akartam képes volna-e rezzenés nélkül megtenni velem is ugyanazt, amit másokkal. – A látomásban az Első Boszorkányok mind halottak voltak, a város lángolt. Én segítettem megölni az Elsőket, ám ennek ellenére… – elakadtam egy pillanatra, éreztem, ahogyan kiszáradt a szám, és meg kellett nyalnom az ajkaimat, mielőtt folytattam volna. – A következő pillanatban a látomásban kitépted a szívemet és árulónak neveztél – mindez azért is érintett fájdalmasan, mert úgy véltem, jó néhány alkalommal bizonyítottam Bastien felé a lojalitásomat, s bár a saját életemet mindennél többre tartottam, mindig mérlegeltem az adott szituációban, hogy mit tehettem meg a vámpírért. Igen kevés esetet tudtam volna elképzelni, amelyben éppen a férfit hagytam volna cserben. Hátra dőltem a kanapén, eleresztettem a pillantását, s belekortyoltam az italomba, ám azért türelmetlenül vártam a válaszát.



353 szó. we all been lost, we all been called.
coded by JC

Hosszasan őrlődtem a látomásokon, az Elsők látomásain, amelyek csak megerősítették az enyémeket, sőt tovább vitték azt. Ijesztő végkifejlet felé. Kellett néhány hét, mire elcsitultak a gondolataim annyira, hogy képes legyek minderről érdemi döntést hozni. Így is volt számos kérdés, ami a magánéletem kapcsán felmerült, de jelenleg, amíg én magam sem tudtam, mivel álltam szemben, nem állt szándékomban túl sok embert beavatni, így meg sem fordult a fejemben, hogy a vámpíromnak erről beszéljek a mai találkozónkon. Arról nem is beszélve, hogy az ellenségre úgy is biztosan sokkal kíváncsibb volt Bastien, bár nem volt kétségem afelől, hogy nyugodtabb időkben nagyon is érdekelte volna, mi a helyzet velem. Elvégre az elmúlt évtizedek alatt barátokká váltunk, és a húgával együtt a családom lettek bizonyos tekintetben. 

Ismerős lépteket tettem meg a férfi lakásában a nappaliig, ahol futólag odahajoltam az arcához, s mindenfajta köszönés nélkül, leginkább azok helyett, megpusziltam, majd a kanapé felé vettem az irányt. Nem vártam már tőle régóta gesztusokat az irányomban, túl jól ismertük egymást ehhez azt hiszem, és éppen ezért hajlandó voltam eltekinteni mindettől. Mástól tiszteletlenségnek könyveltem volna el a hasonló viselkedést, ám Bastien pontosan tudta, hogy ő járt volna rosszabbul, ha szándékosan meg akart volna sérteni. S bár vámpír létére kevéssé hitte, hogy veszélyesebb lehetek, mint ő maga, idővel rájött, hogy a telekinézist milyen nagyszerűen tudom például arra is használni, hogy a falhoz szegezzek egy testet.

– Whiskyt – feleltem röviden és tömören. A mostani időszakban rám fért mindenféle idegnyugtató, de amit közölni kívántam Bastiennel, ahhoz mindenképpen szükségem volt valami erősebbre. A kanapén ülve keresztbe vetettem a lábaimat, a karfán megtámasztottam a könyökömet, az ujjaimon pedig összefűztem. – Mivel kezdjem, mit szeretnél: a tényszerű rosszal vagy a feltevésessel? – kérdeztem, amikor a vámpír felém fordult az itallal a kezében.



284 szó. we all been lost, we all been called.
coded by JC