Would you like to react to this message? Create an account in a few clicks or log in to continue.


Trish & Wena


Vendég
Anonymous


Vendég

Elküldésének ideje -- Kedd Dec. 29, 2020 1:48 pm

Patricia & Rowena
if i look back i'm lost


A plusz két üveg, vagy még inkább Trish vicce áttört valamelyest a falaimon és előcsalt belőlem egy halk nevetést, már csak azért is, mert igaza volt. Pontosan látszott, milyen jól ismer, ha még ő is készült – ráadásul előzékeny volt és a saját maga által előkészített üvegeket be is hűtötte –, és attól tartottam, szükségünk is lesz rájuk... nekem legalábbis biztosan, de úgy sejtettem, hogy ez most Trishnek sem lesz könnyű. Ő is tudni fogja, hogy a bátyám ezzel olyan messzire ment, ahonnan ki tudja, volt-e még visszaút.
Köszönöm – mosolyogtam rá hálásan, amikor letett elém egy poharat, és próbáltam összeszedni a gondolataimat. Nem az volt a kérdés, mit mondjak el, hanem inkább, hogy hol kezdjem... de végül a szavak csak úgy kibuktak a számon, és in medias res sikerült is megdöbbentenem a barátnőmet a sokkoló igazsággal.
Bár őt már sosem ismerhette meg, a nevet nagyon is ismerte, mert annak idején ő volt a legnagyobb segítségem abban, hogy megbirkózzak az emlékeimmel. Önzőség és gyengeség volt azt kérnem tőle, hogy nyúljon bele a fejembe és tompítsa el a szűnni nem akaró fájdalmat okozó emlékeimet, ő mégis megtette, és ezzel ki tudja hány évnyi szenvedéstől kímélt még meg. Idővel persze oldhatta ezt a mesterséges feledést, és bár akkor sem volt könnyű, határozottan jobban voltak az esélyeim.
A kérdése bólintottam egy aprót, amikor pedig megfogta és megszorította az egyik kezem, őszinte hálával mosolyogtam rá, miközben viszonoztam a szorítást. Szerettem volna, ha ő is érzi, mennyit jelent nekem a puszta létezése, főleg egy ilyen helyzetben; nem tudom, mihez kezdtem volna nélküle.
Emlékszel arra a gyanús e-mailre, amiből végül nem lett semmi egy furcsa találkozón kívül azzal a Zoé nevű lánnyal? – kérdeztem egy még jóval régebbi eseményre utalva. Emlékeztem, mi ketten mennyire gyanakodtunk, Bastien pedig feleslegesnek találta még csak szóba is hozni; végül neki lett igaza. – Nem leszel büszke rám, de kaptam egy hasonló üzenetet, és a legutóbbi tapasztalatokból kiindulva ezúttal nem szóltam senkinek – folytattam, ha valamilyen módon jelezte, tudja, miről beszélek. Ennél a vallomásnál eleinte nem néztem rá, csupán a mondat végén, a szemem sarkából; én is tudtam, hogy felelőtlenség volt csak úgy elmenni ki tudja, hová, még akkor is, ha végül nem lett belőle baj. Legalábbis... nem olyan. – A cím... az övé volt. – Megráztam a fejem, mintha még én magam sem tudnám elhinni, hogy tényleg ez történt. – Fogalmam sem volt róla, de besétáltam, és... ott volt. Ugyanúgy nem öregedett egy percet sem azóta az este óta, mint én.
Hagytam egy kis szünetet, hogy kortyolhassak egy jókorát a borból, hátha az alkohol elveszi kissé a bennem tomboló érzelmek élét. Azt is tudtam, hogy ez a mondat beindítja majd a vészcsengőket Trish fejében, bár úgy sejtettem, egyelőre ő is a tagadást választja majd. Egyikük sem tudta volna elképzelni, hogy a bátyám ilyesmit tenne, még akkor sem, ha ez volt az egyetlen logikus magyarázat.
Nem emlékszik rám, Trish – folytattam halkan, de a hangom még így is elcsuklott, ezért megköszörültem a torkomat. – Nincs egyetlen emléke sem az átváltozását megelőző időszakról. Nem emlékszik sem rám, sem Bastienre, csak arra, amikor az átváltozása után magához tért egy... szerinte idegen házban. – Megforgattam a poharat a kezemben, mielőtt újabb kortyot vettem volna magamhoz. Most jött a nehezebbik rész, az, ami miatt duplán fordult ki a világom a sarkaiból. – Azt viszont elmondta, hogy Bastien többször is... felkereste élete során, főleg, miután felbukkant itt, Washingtonban. A bátyám mindenáron megpróbálta rávenni, hogy menjen el innen... – Megráztam a fejem, a számat elhagyó nevetés keserű volt és csalódott. – Akkor kezdtem megérteni.
Vettem egy nagy levegőt és megtöröltem a szemem sarkát, amibe magam sem tudtam, hogy Wyatt emléke, vagy a bátyám tettei csaltak újabb könnyeket.
Az ő műve, Trish – mondtam ki a torkomat szorító igazságot, tekintetemet a legjobb barátnőmre emelve, aki mindig ott volt, hogy elhárítsa a köztünk létrejövő villámokat, de nem tudtam, ezúttal mivel tud majd megmenteni minket önmagunktól. – Elmentem Bastienhez és egy percig sem tagadta. A vére már Wyatt szervezetében volt, amikor megölette velem... utána pedig gondosan kitörölte minden emlékét róla. Rólunk. – A kezembe temettem az arcomat, képtelen voltam tovább beszélni. Bastien tett olyan dolgokat, amivel nem értettünk egyet, gyakran különböztünk össze, de ekkora árulásra soha nem számítottam tőle.
Éppen tőle.

Vissza az elejére Go down
Boszorkány

Patricia C. McDermott
Chatkép :
Trish & Wena Tumblr_inline_ogkbv8f1Gw1tfmqoz_500
Szerepkör :
az elsõk egyike
play by :
nathalie kelley❞
Hozzászólásaim száma :
158
Pontjaim :
80
Pártállás :
  • Szimpatizáns

User név :
szuszu❞
Fő képességem :
telekinesis❞
Őt keresem :

you're my beginning
and my destiny


Kedvenc dal :
the dye a blood red setting sun rushing through my veins, burning up my skin i will survive, live and thrive: win this deadly game
Tartózkodási hely :
washington❞
Korom :
321
Foglalkozásom :
boszorkány és szövetséges❞


Patricia C. McDermott

Elküldésének ideje -- Vas. Nov. 22, 2020 9:37 pm



to Wena



A vámpírlány hallgatása megijesztett, nem tudtam, miért nem válaszolt és aggasztott az is, ahogyan írt. Szemmel láthatólag ez nem annyi volt, mint amekkora probléma szokott lenni, így türelmetlenül doboltam a konyhapulton, a szám belsejét rágcsálva és újra elolvasva az üzeneteket. Mi történhetett már megint? Ez egy sokat felmerülő kérdés volt, ha Bastien és Wena egymásnak feszültek, és tudtam, hogy ilyenkor nekem kell helyre tennem a kedélyeket, de volt valami a barátnőm soraiban, ami nem tetszett és ami kifejezetten bekapcsolta a hatodik érzékemet, s aggodalomra intett.

Éppen fel akartam hívni a nőt, amikor kopogtam a bejárati ajtómon és tudtam, hogy ez ő lesz, így letettem a mobilomat a pultra és az ajtóhoz siettem. Wena láthatóan teljesen kiborult már korábban, a szemei vörösek voltak, és ugyan magára erőltetett egy mosolyt, ez nem volt meggyőző, az én számomra semmiképpen sem. Szó nélkül engedtem beljebb, nem is várva meg a magyarázatát, és rögtön a konyha felé tereltem.

– Tudod, hogy bármikor elérsz – nyilván ha nem, annak valami igen komoly oka lett volna… például, hogy elraboltak, de ez mennyire volt valószínű az én esetemben? Akármennyire is központi szerepet töltöttem be a városban, eddig még nem próbálkozott a nálam közvetlen támadásokkal, bár fel voltam készülve és azt hiszem Bastien is. Ahogyan a nő felemelte a két üveg volt, elmosolyodtam, majd elvettem tőle, és a hűtőhöz lépve bepakoltam őket, s ezután én is felmutattam két másik üveget: – Ez már majdnem egy rekesz – próbáltam a gyenge viccemmel felvidítani, bár nem tudtam mennyire volt olyan passzban, hogy ez bármit is érhetett volna. De akkor is ez volt a dolgom, mint a legjobb barátnőjének. Előszedtem két poharat és kitöltöttem a behűtött borból, majd a vámpírlánynak adtam az egyik poharat.

– Na jó, mi történt, Wena? – kérdeztem az eddigi csend után, mert látszott a barátnőmön, hogy teljesen magába volt zuhanva és úgy éreztem, valami nagyon-nagyon komoly dolognak kellett történnie, ami miatt ennyire kiborult Bastien-re. Voltak a bátyának ostoba és dühítő húzásai, ám eddig mindig megoldhatóak voltak a vitáik… Most ott motoszkált a fejemben a gondolat, hogy nem láttam még a nőt ennyire kiborulva. Illetve egy réges-régi alkalommal; végül Rowena hangja felcsendült, és nekem ráncokba szaladt a szemöldököm.

– Hogy? – csak ennyit tudtam kinyögni döbbenetemben, mert nem volt értelme annak, amit mondott a nő. A régi név hallattán megráztam a fejemet. Bár nem ismertem a férfit, tudtam, mennyire fájdalmasan szakadtak el, és mennyi elnyomott keserűség került a Monagham testvérek kapcsolatába miatta. Az egyik első kérése volt a vámpírlánynak, hogy tompítsam el az emlékeit, és már akkor is segíteni akartam rajta, így hát feledésbe bocsájtottam a férfit, akiről úgy tudtuk meghalt. – Találkoztál vele? – nehezen találtam a megfelelő szavakat, és szinte leroskadtam az egyik székre Wenával szemben, majd megérintettem a kézfejét, ami a pulton pihent, és finoman megszorítottam, jelezve a nőnek, hogy figyeltem, még ha jelenleg a döbbenettől nem is találtam a szavakat.


466 szó. my darling, who knew?.   Szeri
coded by JC

Vissza az elejére Go down
Vendég
Anonymous


Vendég

Elküldésének ideje -- Szomb. Nov. 14, 2020 11:59 am

Patricia & Rowena
if i look back i'm lost


Trish utolsó sms-ét már akkor láttam, amikor megálltam az épület előtt, ezért feleslegesnek tartottam válaszolni, bár abból ítélve, amilyen gyorsan ideértem, ígyis-úgyis kikövetkeztethető lesz, hogy volt itt némi texting and driving, tesztelendő a vámpírok reakcióidejét. Ha már az erőmet is próbálgattam nem is olyan régen. Elvettem az anyósülésről a két üveg bort – ha nem is hoztam egy rekesszel, azért felkészültem –, kikászálódtam a kocsiból, és miközben az ajtó felé vettem az irányt, megtöröltem az arcomat a kezem hátuljával, elfintorodva, amikor a bütykeim a járomcsontomhoz értek; a bátyámnak legalább olyan kemény volt az arca, mint a feje. Tudtam, hogy felesleges, mert a szemeim minden bizonnyal még mindig vörösek voltak, de a mozdulat automatikus volt.
Bekopogtam és a helyzet ellenére türelmesen várakoztam, amikor pedig az ajtó kinyílt, és megpillantottam a legjobb barátnőm arcát, legszívesebben elbőgtem volna magam, de egyelőre megpróbálkoztam egy mosollyal. Több-kevesebb sikerrel.
Szia – köszöntöttem kissé érdes hangon, bár nem tudtam, a sírástól vagy inkább a kiabálástól ilyen. – Ne haragudj, hogy így letámadtalak, de ez most... – Egyelőre nem fejeztem be a mondatot, csak megráztam a fejem, és ha beengedett, beléptem mellette az ajtón, odabent pedig egy pillanatra magamhoz szorítottam. Jelenleg ő volt az egyetlen biztos pont az életemben, és még nem tudtam, hogy fogok kilábalni ebből a helyzetből. Csak azt tudtam, hogy ha valaki, akkor ő biztosan józanul látja majd a dolgokat és segít rendet tenni a fejemben. – Dupla adagot hoztam, biztos ami biztos – tartottam fel a két üveget, és követtem is a konyha irányába, ha poharakért indult. Valószínűleg az arcomra volt írva, hogy most ilyen irányú erősítőre is nagy szükségem lesz.
Leginkább lezuhantam a legközelebbi székre, és néhány másodpercig üres tekintettel meredtem valahova a konyhapult irányba. Túl sok minden történt egyetlen nap alatt, de egyelőre nem tudtam eldönteni, az emlékek vagy a fájdalmas igazságok fájnak-e jobban. Felderengett előttem Benedict arca, összeszorítottam a szemeimet.
Nem halt meg – hallottam meg a saját hangomat. – Wyatt. Sosem halt meg. Találkoztam vele. – Üresnek tűntek ezek a halk tőmondatok, de tudtam, hogy Trish érteni fogja, milyen súlyosan valójában. Wyatt volt az a dolog, ami örökre elválasztott minket a bátyámmal, az ok, amiért újra és újra egymásnak feszültünk és mindig Trishre hagytuk a villámhárítást. Pedig eddig még nem is tudtam, mekkora szakadékot ásott kettőnk közé annak idején.

Vissza az elejére Go down


Ajánlott tartalom

Elküldésének ideje --
Vissza az elejére Go down
 
Trish & Wena
Vissza az elejére 
1 / 1 oldal
 Similar topics
-
» Trish & Wena
» Trish & Silas
» Trish & Rowena
» Trish & Bastien - begin again
» Trish & Nore - We have a problem

Engedélyek ebben a fórumban:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
I N G O D W E T R U S T ❞ :: Archivált játékok-
Ugrás: