Egy percig azt hiszem, hogy nem is fogsz válaszolni és már majdnem elismétlem a mondatot, de aztán mégis mondasz valamit, valami olyasmit amitől hatalmas vigyor kúszik az arcomra. - Naná! - Lépek oda a hatalmas tolóablakhoz - vagy ajtóhoz, ezt most így nem tudnám megmondani - hogy a kilincscsel egy kicsit cseszekedjek mielőtt sikerülne kinyitnom azt. Annyira szép látvány, egészen ellátni az óceánig is.
Ácsorgom itt egy kicsit mielőtt visszasétálnék a szobába - mármint ezt azért szobának nevezni elég nagy melléfogás, de érted, végül is ez egy hatalmas, szint nagyságú szoba - és a minibárt kinyitnám. - Vodka, whisky vagy bor? Mondjuk gondolom nem borozni akarsz egy ilyen helyen. - Vagy aztán lehet, hogy egy ilyen helyen pont borozni kellene, de a magam részéről én inkább a vodka felé húzom, de te a te részedről meg azt iszol amit csak akarsz, azt veszek neked elő amit kérsz.
- A tökéletes alakításunkra. - Emelem feléd az italt, amit aztán én jól meg is húzok és hát hogy az időt viszont ne húzzuk olyan nagyon sokáig, vetkőzni kezdek. Előbb a cipőimet rúgom le, aztán a felsőmet cipzározom ki, majd a pólómat dobom a földre, az övemet csatolom ki, a farmeremet tolom le, hogy végül majdnem teljesen meztelenül egy fél pillantást vessek feléd és nekifutásból beleszaltózzak a medencébe. Nevetve úszom a víz felszínére és rád nézek. - Mielőtt bejössz, idehoznád a vodkámat? - Lehet, hogy ma be fogok rúgni, de hát hé egy ilyen helyen ki ne akarna berúgni?

5'9 but my attitude is 6'5

for the night

Egész testemben megmerevedek, ahogy magadhoz húzol – mit kell ilyenkor csinálni? mit kell ilyenkor csinálni? liftes fickó, tessék legyen szíves segíteni! –, hát csak nem nagyon veszek levegőt – lehet, hogy te is ezt teszed a szagom miatt? –, nem nagyon mozdulok – pedig teljesen indokolatlanul helyeztem az egyik lábamra a súlyt éppen azelőtt, hogy odavontál volna, és most nem tudom, hogy hogyan tovább –, és--
Jó, amúgy öleltek már meg srácok, oké? De azok ugyanolyan suttyók, mint én: együtt szedegettük össze a csikkeket, ugyanolyan büdösek és toprongyosak vagyunk, és általában ölelés után birkózás címén a földhöz vágtak, én meg visítva próbáltam úgy tenni, mintha nem élvezném, hogy foglalkoznak velem.
De ez más, és legfőképpen MIATTAD. Mert finom illatú vagy, és mert nem szúrnak a bordáig, és mert ápolt a kezed, és ahogy ez utóbbit észreveszem, máris el akarom dugni a gyászkeretes körmű ujjaimat, amik eddig még csak nem is zavartak.
Aztán mégis csak elengedsz, most kicsit hidegebb van, véletlenül ránézek a liftes fickóra, aki úgy mered rám, mintha máris elloptam volna valamit, aztán viszont magunkra hagy, én pedig tátott szájjal állok a szobában, aminek a teraszán van egy rohadt medence. És nem olyan kopott és klórszagú, mint a suliban, hanem egyesen hívogat és csalogat, mintha--
– Mi? – Egy pillanatra el is feledkeztem rólad, ne haragudj, nem azért, mert jelentéktelen lennél, hanem csak... Öcsém, te is látod, amit én?
– Hát... – Erre nem nagyon tudok mit mondani, lógtam már eleget, nekem két óra ide vagy oda már igazán nem számít. – Én... – Gyerünk, Marj, legyél bátor, aligátor! – Akkor ússzunk egy kicsit? – Az végül is felér egy zuhannyal, nem? És akkor legalább már a szagom miatt nem kellene aggódnom!

nights get a little bit colder
hearts beat a little bit louder
feel me

Vágok egy fintort, mintha minimum azt vártam volna, hogy nemet mondj, de ez inkább szól a tagnak, mint neked: nyugodtan gondolja csak azt, hogy most már az is derogál, hogy egyáltalán be kell tennem a lábamat a Marriottba - pedig az előételeik amúgy mindig ISTENIEK -, nemhogy még kíváncsi legyek az elnöki lakosztályukra. (Amiben amúgy még én sem jártam soha, de azt hallottam, hogy van egy medencéje és habár egy kicsit úgy éreztem, hogy ez az egész elnöki lakosztályos dolog túlzás, azért egy medencére nem tudnék nemet mondani.)
Úgyhogy ja, nem veszem le a kezemet a válladról amíg a lift felé haladunk, sőt odabent is magamhoz húzlak, ha már azt kamuzzuk, hogy a csajom vagy, akkor legalább az egyikünk tegyen úgy, mintha ez a hazugság félig igazság lenne és csak bámulom a fickót: annyira nem lennék a helyében és csak akkor engedlek el amikor kiszállunk a liftből - ez a luxus és ez a csillogás engem is baromira lenyűgöz.
Egészen elsétálok az ablakig, kibámulok a medencére meg a mögötte elterülő látványra és hát, hű nem véletlenül ez az elnöki lakosztály.
- Lehet, hogy már nincs is kedvem azzal a hülye beadandóval foglalkozni. - Mármint érted, komolyan tudnál ebben a percben a bőrre koncentrálni ahelyett, hogy máris bevesd magad a vízbe vagy megkeresd a hálószobát és végig dőlj a puha ágyon? - Simán ellóghatnánk a következő két órát. - És visszapillantok rád, mert érted nem leszek olyan faszfej, hogy azt mondjam hogy gyalogolj vagy buszozz vissza, ha te inkább beülnél a következő órádra.

5'9 but my attitude is 6'5

for the night

Amikor kimondod a „barátnőmmel” szót, elpattan az ajkam, és máris tiltakoznék, mintha attól tartanék, hogy itt meg kell védenem az erényeidet a szálloda dolgozója előtt – mert fel sem merül bennem, hogy egy ilyen szép helyen ilyen szép egyenruhában dolgozó muksó mondjuk pont abban a panelban lakhat, mint én –, de aztán mégis csendben maradok, még akkor is, amikor azt állítod, hogy molesztált, pedig hát ő is meg én is nagyon jól tudjuk, hogy nem molesztált.
Ezek után már csak akkor ijedek meg még jobban, amikor rám nézel, hogy ÉN döntsek – azt sem tudom, hogy hol vagyok, baszki, szívatsz? –, és némi dadogás után – helló, Abel! – csak annyit bírok kinyögni, hogy:
– Hát az elnöki lakosztályt megnézném.
Mondjuk, ha már itt tartunk, akkor igazából bármelyik másik lakosztályt is, vagy valami csak csicska „szobát” – vagy itt nincsenek is „szobák”, mindent lakosztálynak hívnak? –, mire a fickó csikorgatni kezdi a fogát – ezen a ponton már nem tudom eldönteni, hogy rád haragszik-e, vagy rám –, egy halk „erre tessék” kíséretében pedig a lifthez kísér bennünket – ezt IS betölti a belőlem áradó füstszag, de legalább ez, és nem a ruháimat átható izzadságszag –, aztán meg sem állunk a legfelső emeletig, amihez még egy KULCSOT (!) is be kell dugnia a kezelőpanelba, én meg úgy nézek rád, mintha rohadt nagy bajban lennénk, ehelyett azonban kinyílik a liftajtó – a KULCSOS (!) lifté –, és egy egész emeletnyi luxus tárul fel előttünk.
Érted, nem is akkora, mint a mi lakásunk, hanem mintha a panelban a mi szintünkön lévő négy lakást összenyitnánk. Mi a fasz?
– Szobaszervizt esetleg nem kérnek? – Az ürge a foga között szűri, és pontosan tudom, hogy erre a helyes válasz az lenne, hogy „nem, köszönjük”, én mégis azt mondom egérvékony hangon, hogy „de”. Bár ugyebár kifizetni nem fogom tudni, de legalább az étlapot megnézhetem, nem?

nights get a little bit colder
hearts beat a little bit louder
feel me

Rábólintok, mert nyilván nem vártam azt, hogy ellenkezni fogsz - mármint nem azért, mert nem gondolnálak olyannak, mint aki ellenkezik, inkább csak azért, mert szerintem ez amúgy tényleg egy élhető ötlet - aztán csak megismétlem, hogy kielemezhetnénk a Spotify toplistáját a szó szempontjából és egy kicsit megint csak hangosabbra tekerem a zenét, mert éppen ez a kedvenc részem és, mert még mindig azt érzem, hogy nem tartasz elég lenyűgözőnek, ezzel pedig nem annyira tudok mit kezdeni.
Áthajtok kettő piroson mielőtt bekanyarodnék a hotel parkolójába, ez is pont olyan fancy, mint amilyennek az ember gondolná, leparkolok a bejárathoz tíz-tizenöt lépésre, leállítom a kocsit és minimum úgy érzem magam, mintha éppen a Halálos Iram Dubai részében lennénk.
Akarok neked valamit mondani, de olyan gyorsan lépkedsz, hogy nem is tudok mondani semmit, pedig félúton vissza kell fordulnom a tárcámért is, te meg meg sem vársz és érted, tényleg ennyire kiábrándító vagyok?
Bassza meg.
- Hé seggfej. - Ez nyilván nem neked szól. - Esetleg van valami problémája a barátnőmmel? - Ez meg nyilván neked szól, remélem veszed a lapot: átkarollak, magamhoz húzlak és próbálok úgy tenni, mintha te és én összetartoznánk. Cigiszagod van, de nem fintorodom el. - Bocsánatot kérhet és akkor lehet nem jelentjük fel kiskorú molesztálásáért- - Feltolom a fejem tetejére a napszemüvegemet, hogy jobban láthassam. - Vagy felengedhet minket az elnöki lakosztályba és akkor talán, mondom TALÁN nem jelzem a főnökének, hogy diszkriminatív a viselkedése. - Összehúzom a szememet ahogyan lepillantok rád és még mindig nem engedlek el. - Szeretnél egyáltalán még bemenni? Vagy inkább menjünk át az utca túloldalára ahol nincsenek hímsoviniszta, neonáci faszfejek? - És kicsit elmosolyodom, mert hiányoznak az ilyen dolgok: el tudod hinni, hogy sosem kerülhettem balhéba? Miért ne történhetne meg most ez?

5'9 but my attitude is 6'5

for the night

– Hát, lerajzolhatjuk – mondom, mert bár a zenéhez nem értek – mi ez a rettenet, ami szól a hangszóróból? –, meg a nyelvekhez sem – miért énekelnek nem-angolul? –, meg igazából semmiben sem vagyok jó, rajzolni szoktam, bár nem állítom, hogy annyira jól, de legalább viszonylag gyakran, szóval azt hiszem, bármelyik tankönyvből kimásolhatok egy ábrát a bőrről.
– Tessék? – Ezen azért önkéntelenül is felnevetek, nem nagyon értem, hogy miért lenne jó, ha minden bőrös számot felsorolnánk, de hát biztos van egy csomó I’ve Got You Under My Skin, meg Skin On Skin is, több így hirtelenjében nem jut eszembe, de nem is vagyok benne biztos, hogy feltétlenül ez kellene egy projektbe, de hát mondhatom, hogy a te ötleted volt, nem? És hát, ha Franco Miller állt elő vele, a tanár is nyilván megértőbb lesz, mintha az én fejemből pattant volna ki.
Aztán leparkolsz a hotel előtt, amit szerintem még csak ennyire közelről sem láttam soha, mert minek is jártam volna ezen a környéken, én pedig kiszállok a kocsidból, és napszemüveg híján árnyékolok a szememnek, hogy ki tudjam betűzni a logóját.
Mondanám amúgy, hogy menj előre, mert te ismered a járást, de mivel nagyon félek attól, hogy engem megállítanának, és elküldenének, ezért inkább töröm az utat, éppen csak azzal nem számolok, hogy így is megállítanak, mert túlságosan előresiettem.
– Kisasszony, ha megkérhetem, távozzon – mondja szigorúan az angol királynő fogadásához öltözött ürge, én meg annyira megrettenek attól, ahogy megragadja a karomat – sokkal szorosabban, mint indokolt lenne –, hogy bólogatni kezdek, mert már el is felejtem, hogy mit keresek itt, és én is elhiszem egy pillanatra, hogy tilosban járok.

nights get a little bit colder
hearts beat a little bit louder
feel me

Az autó dorombolását elnyomja az orosz rap ami félig üvölt a hangszórókból, egy kicsit ki is ráz a basszus a fásultságból, mondjuk annyira nem, hogy beszélgetést erőltessek: tulajdonképpen amúgy nem is ismerlek, meg aztán lány is vagy és a lányok általában mindig többet beszélnek, mint én, vagy hát megindítják ezt az egészet, mindig van valami ötletük, hogy pontosan mit kellene mondani, hogy mikor kellene mondani, de te csak ülsz itt, mintha éppen semmi kedved nem lenne ehhez az egészhez, mintha valami bajod lenne és ettől egy kicsit befeszülök. Szóval tök szerencse, hogy az orosz rappet tudom dúdolgatni és, hogy a forgalomra kell figyelnem, máskülönben tuti nagyon kínosan érezném magamat ebben a helyzetben: leeresztem a saját ablakomat is és csak lazán megtámasztom a könyökömet, mint ahogyan az összes menő filmben, fél kézzel tartom a kormányt, a napszemüvegem mögül pedig elméletileg ítélkezően kellene bámulnom, de csak arra tudok gondolni, hogy te vajon miért nem dőlsz be a gazdag gyerek imidzsemnek. Nem vagyok elég gazdag neked vagy elfelejtettem a reggeli edzés után parfümöt használni?
- Hmm? - Fordítom feléd a fejemet, a multifunkciós kormányon meg lejjebb nyomkodom a hangerőt, hogy halljam amit mondasz. - Ja ez jó lehet. - Bólogatok, mert nem teljesen tudom, hogy mit is mondtál az előbb: nem merek visszakérdezni ténylegesen, mert láthatóan nem jövök be neked, milyen bunkónak tartanál akkor, ha kiderülne, hogy nem is figyeltem? - És rajzoljuk le? - Mindent le lehet rajzolni. - Meg nézzük meg, hogy a spotify top 50-ben hányszor szerepel a szó? Az elég up to date szerintem, nem is kell vele baszakodni olyan sokat, tudjuk evés közben csinálni is. - Szóval nem mondhatod, hogy én rád tolom ezt az egészet.

5'9 but my attitude is 6'5

for the night

– Oké – mondom, akkor nem aggódom, téged biztosan ki fognak szolgálni, legfeljebb majd kérek vizet, meg kérhetek kenyeret is, nem? Azt elvileg ingyen adják, legalább a filmekben úgy tűnt, és hát amúgy szinte biztosra veszem, hogy a marriottos víz és a marriottos kenyér ezerszer jobb az összes víznél és kenyérnél, amit valaha fogyasztottam.
Megrázom a fejemet, aztán beülök a kocsidba, és remélem, hogy nem húzod vissza az ablakot, hanem a huzat elnyomja majd a szagomat, és azon gondolkodom, hogy de jó lett volna a nagyszünetben betépni a srácokkal, mert akkor most téged is szórakoztathatnálak disznóviccekkel, és húzhatnám az agyadat, de--
A szemem sarkából mérlek végig, és igazából nem vagyok benne biztos, hogy neked bejönnének a disznóviccek. Ahogy kitekersz a suli parkolójából, a leeresztett ablakon keresztül látom, ahogy az én haverjaim – hozzám hasonló suttyók – úgy bámulnak, mintha minimum megütöttem volna a főnyereményt, és holnap tuti azt fogják kérdezgetni, hogy ha már úgyis itt voltam, nem húztam-e esetleg be a tárcádat.
Ami igazából nem feltétlenül lenne rossz ötlet.
Mindenesetre elhessegetem az ötletet, és megköszörülöm a torkomat.
– Amúgy lehetne a témánk a bőr – vetem fel, de nem biztos, hogy a zenéden keresztül hallasz, hát egy icipicit hangosabban próbálom folytatni, és közben igyekszem legyűrni magamban a késztetést, hogy meg akarjak semmisülni, meg be akarjak csicskulni neked csak azért, mert te gazdag vagy, meg szép ruhákban jársz. Meg a kocsid is szép, bár számomra kábé ugyanannyira, mint az összes többi a parkolóban, a márkáját sem tudom hova tenni. – Mármint elég összetett ahhoz, hogy azzal is elmenjen egy csomó idő, ha csak felsoroljuk a részeit, és akkor... annyira nem kell kidolgozni.
Tökéletesen értek ahhoz, hogy lehet a legkevesebb munkával azt a benyomást kelteni, hogy igazából csinálok valamit. Nem tudom, hogy ezt fogod-e értékelni.

nights get a little bit colder
hearts beat a little bit louder
feel me

Egy kő is legördül a szívemről, hogy akkor most igazából te nem akadékoskodsz azon, hogy az egészet le akarom tudni az ebédszünetben: ha mondjuk valamelyik stréber, minden lében kanál taggal osztottak volna össze - Lucky, aki mit is mondott, hányadik az iskola legjobb tanulói között? Hetedik? - akkor tuti, hogy most végig kellene hallgatnom legalább egy sornyi vergődést, milyen szerencse, hogy te nem tartozol az éltanulók közé és nemhogy nem vergődsz, igazából szinte nem is mondasz semmit - és ez fura, de olyan jó értelemben fura: utálom a biológiát, utálom Mr. Hubertet és utálom Mr. Hubert hülye projektjeit is, ha mondjuk erről akarnál beszélni, akkor lehet, hogy a felénél inkább azt mondanám, hogy majd videóhívásban beszéljük meg a nyújtógyakorlataim között, aztán azt is mondanám a nyújtógyakorlatok között, hogy inkább majd ha hazaérek és habár hazaérnék nyolcra, csak este tízkor hívnálak fel (addigra megnéznék egy-két részt valamelyik Netflixes sorozatból), azt hazudnám, hogy csak most estem haza, hulla fáradt vagyok, a hétvégén edzőmeccsem lesz és LÉGYSZI csináld már meg helyettem. (Most akkor nem tudom eldönteni, hogy szerencse-e, hogy nem beszélsz róla, vagy inkább szerencsétlenség-e rám nézve.)
- Hát ja, tudod apa és a szállodaigazgató elég jóban vannak, egy csomószor rendelünk onnan vacsorát, ne aggódj. - Mert úgyis meg fogom oldani és úgyis megkapjuk azt, amit szeretnénk: ha az ember Miller akkor elég sok minden a lábai előtt hever ebben a városban, meg a környező városokban.
Elég seggfej vagyok, mert miközben én arra gondolok, hogy mit válasszak majd az étlapról, igazából fel sem tűnik, hogy te szorongsz: behuppanok a vezetőoldali ülésre, letolom a napszemüveget a hajamból a szemem elé, beindítom a kocsit és csak ekkor tűnik fel, hogy nem ülsz mellettem. Szóval leengedem az utasoldali ablakot, a napszemüvegemet lejjebb tolom az orrnyergemen, hogy felette kipillanthassak rád. - Gyalog akarsz eljönni odáig? - És látványosan végig mérlek, de nem mondok semmit. Még csak a szemem sem rebben meg.

5'9 but my attitude is 6'5

for the night

A szünetben két, matekórán tekert, büdös cigit is elszívtam, hogy mire eléd állok, mint most, ne érezd rajtam a mosatlan ruháim bűzét, csak a matekórán tekert, büdös cigikét. Tulajdonképpen  csodálkoztam, hogy amikor összeosztottak minket, nem kérted ki magadnak egyből az egészet, de hát ennél nyilván jól neveltebb vagy: sem a szar jegyeim, sem a szar mindenem nem tudott kihozni a béketűrésedből.
Aztán csak végtelenül tágra nyílik a szemem, ahogy felveted, hogy menjünk hozzám, és már kezdeném pánikszerűen rázni a fejemet, hogy arról aztán szó sem lehet, amikor szerencsére átváltasz arra, hogy megoldjuk ebédszünetben. Ami végül is oké, mert ebédjegyem nincs, ebédem nincs, pénzem az ebédre nincs, de ha helyette tanulhatunk, akkor legalább--
– Ühüm, persze – bólogatok, mintha tényleg tudnám, hogy mit jelent számodra az edzés – nem nagyon jutnak el hozzám az iskolai sportolókról szóló hírek, kicsit más körökben mozgunk –, aztán már beszélsz is tovább, én pedig összevonom a szemöldökömet, és még fehérebbre sápadok, már ha ez egyáltalán lehetséges, de mielőtt igazán tiltakozhatnék, már az iskola kapuján kívül próbállak utolérni.
– A... A Marriottba? Miért, oda... beengednek? – Már nem úgy engem, hanem téged is? Nem kellene ahhoz ott megszállni? Fogalmam sincs, hogy működnek a hotelok, én még soha életemben nem voltam hotelban. – Nekem--
Nekem nincs pénzem arra, hogy bármit is vegyek a Marriottban, mondanám, de hát mivel a menzán sem telik semmire, így végül is nem tökmindegy, hogy hol nézem korgó hassal, ahogy te eszel?
– Bele – vonom meg a vállamat, mert szerintem az igazolatlan óráim száma már így is túlvan a megengedetten, éppen csak azért nem értesítették még a szüleimet, mert nem érik el őket. Apám megpattant valami csajjal, aki alig idősebb nálam, anyám meg... Hagyjuk.
Megtorpanok a kocsid mellett, és megtölti az orromat a finom illata, és egyrészt az jár a fejemben, hogy ha beszállok, tutira érezni fogod, hogy az én illatom mennyire nem finom, másrészt meg, hogy össze fogom koszolni.
Hát csak bámulok rád, mint egy elveszett kisbárány, aki további utasításokra vár.

nights get a little bit colder
hearts beat a little bit louder
feel me

- Felőlem mehetünk. - Túrok bele a szekrényembe, hogy valahonnan a mélyéről előhalásszam a kocsim kulcsát - és persze most tök jogos a kérdés, hogy miért tartom a lamborghini kulcsát a szekrényembe, de most őszintén kinek ne tűnne fel, ha ellopják ezt a lambot a suli parkolójából?) aztán csak megpörgetem az ujjaim körül, becsapom a szekrényem ajtaját, eltekerem rajta a lakatot, felkapom a vállamra az edzős cuccomat meg a táskámat és rád nézek és elmosolyodom. - Az van, hogy hozzánk nem tudunk menni, szóval nem tudom. Hozzátok? - Vonom fel a szemöldökömet a válaszodra várva, de igazából már közbe is vágok. - Vagy ha megoldjuk ebédszünetben, akkor nem kell délután ezzel baszakodni. - És én megindulok, mert biztosan nem fogom azt a moslékot enni ebédre, amit itt főételnek csúfolnak: ennél még apu is jobban főz, ami azért hát szóval valljuk be, elég nagy kunszt, mert apu tényleg elég szarul főz, de a porból készült krumplipüré és a gyorsfagyasztott csirkecsontokból készült húsnál az is csak ezerszer jobb lehet; mit meg nem adnék most egy báránysültért bébirépával és zöldborsópürével. Baszki hány percre is van az Maison? Húsz? Faszom. - Mármint nem azért, mert nem akarnék ötös biológiából, hanem mert nem érnék rá. Tudod, edzés. - Fintorodom el, mert elhiheted eléggé elegem van már az edzésekből. - Jó figyelj én azt mondom, hogy menjünk el a Marriottba, az itt van egy köpésre, és elég sokszor járunk oda, hogy hamar megkapjuk amit rendelünk. Max késünk tíz percet. Neked belefér? - És most úgy állok meg félúton, hogy ha azt mondod, hogy nem fér bele, akkor ne kelljen olyan sokat visszasétálnod a kocsimtól az iskoláig.

5'9 but my attitude is 6'5

for the night