Már az ablakban ülök, amikor felragyog a telefonom. Összerándul a szemöldököm, ahogy realizálom, hogy 1: te nem hallgattad végig a Death Cab for Cutie-tól az I Will Possess Your Heartot – ezen a ponton majdnem megbánom, hogy írtam neked –, 2: képes voltál egy Rihanna-számot küldeni rá válaszul. Egy Rihanna-számot. Hát semmit sem tanultál, amíg együtt voltunk, Arizona?
Mindenesetre elindítom – szigorúan csak az I Will Possess Your Heart után! –, aztán időnként felszalad a szemöldököm, mert azért a sírástól messze állok, de azt hiszem, értem az üzenetet, csak tudod, nyilvánvalóan jobban átjönne a „grab your clothes and get gone”, ha közben nem tennéd ki magadat az ablakba, és nem farkasszemeznénk egymással úgy, hogy csupán legfeljebb tíz-tizenöt méternyi kert választ el bennünket.
Mindenesetre egy kicsit magadra hagylak a gondolataiddal, amíg keresgélek, elküldöm a Bloc Partytól a This Modern Love-ot, és remélem, mire kinyitom az ablakot, és én is kitelepszem a párkányra, már elindítod. Mielőtt meggyújtanám a jointot, kicsit integetek vele, hátha átcsábíthatlak vele.
Az állítólagos fiúd nevét már az első slukknál elfelejtem.

under my skin, crawling inside
adrenaline to rewire my mind
i come with knives

Pofátlan vagy Seth Jenkins.

Emlékszem erre a számra, emlékszem arra amikor be nem állt a szád miközben elemezted nekem, miközben én csak arra tudtam gondolni, hogy mikor fogod már be és használod a szád valami egészen másra. De nem tettem, mint ahogy nem állítottalak le SOHA amikor olyan bandákról meséltél akikről életemben nem hallottam – és nem is hallottam volna soha, ha mi nem jövünk össze – de közben kurvára odaadón támogattalak MINDENBEN és hittem abban, hogy majd olyan menő bandád lesz, mint a Death Cab for Cutie.
A legrosszabb az egészben, hogy mégis elindítom a számot, egy picit belehallgatok és amikor már nagyon rossz érzés lesz tőle a gyomromban csak akkor nyomom ki és nyögök fel nagyon fájdalmasan miközben a hasamról átfordulok a hátamra és nagyon gyorsan rákeresek Rihanna – Take a bow számára, hogy aztán elküldjem neked.
Már az se érdekel különösebben, hogy hozzád képest nekem mennyire nem kifinomult a zenei ízlésem. A lényeg, hogy átmenjen az üzenete a dalnak – a szomorú része pedig az, hogy az üzenet nem csak neked szól, hanem saját magamnak is, mert már ott állok az ablaknál és kimászok pont annyira, hogy le tudjak ülni a peremén (innen pedig nagyon egyszerű lenne amúgy a tetőről lemászni, de hát ezt te is tudod, mert nem egyszer lógtál már be így az ablakon hozzám).
A továbbiakban pedig igyekszem nagyon utálkozva bámulni az ablakod felé és megfogadom magamnak, hogy amint vége a számnak már mászok is vissza, de azért egy cigi még éppen belefér.

Mennyivel egyszerűbb lett volna, ha mindenhol letiltalak.

Mennyivel sokkal egyszerűbb lenne ha a Rihanna - Take a Bow után nem a Stay következne.

Red lights, stop signs
I still see your face in the white cars,

Várok néhány percet, aztán oldalra fordítom a fejemet. Egy pillanatig – rövid áramszünet – még nem regisztrálom, hogy változott valami, eltelik még néhány szívdobbanásnyi idő, mire rájövök, hogy be van húzva a függönyöd.
Amin lehet, hogy amúgy be kéne sérülnöm, de inkább csak elvigyorodom.
Elküldöm neked a Death Cab for Cutie-tól az I Will Possess Your Heartot. Beteszem az airpodomat, és hallgatni kezdem én is – megint belegondolok, hogy mennyire király lenne egy nap egy olyan bandában játszani, mint a Death Cab for Cutie, ahol felbaszhatsz az albumodra egy nyolc és fél perces számot, ami minden ízében tökéletes.
Emlékszem, amikor még együtt voltunk, elmagyaráztam neked, hogy milyen zseniálisan épül fel, ahogy egymás után vezeti be a hangszereket, és hogy az első vokálig perceket kell várni, amikor már szinte el is felejted, hogy egy dalt hallgatsz, nem pedig egy életérzést. Lehet, hogy amúgy ezt nem akkor kellett volna magyarázni, miközben a melledet gyúrtam, és a hasadat csókolgattam, azt várva, hogy előbb-utóbb majd széttárod a combodat – meglehet, hogy nem is fejeztem be a gondolatmenetet –, mert akkor talán most tudnád, hogy mit jelent, hogy éppen ezt küldöm neked.
Pont akkor ülök a saját ablakom párkányára, amikor Ben Gibbard azt énekli, hogy az ablakod túloldalán időként / feltűnik egy lassan elhaladó tükörkép, és tudom, hogy ha a szobámban felkapcsolnám a villanyt, és nem csak az utcai lámpa világítana meg, akkor tényleg láthatnám magam tükröződni a behúzott függönyeiden túl.
Vajon meghallgatod? Vajon kilesel rám?
Biztos meghallgatod. Úgysem tudsz ellenállni, nem?

under my skin, crawling inside
adrenaline to rewire my mind
i come with knives

A héten szobafogságban voltam, tehát Kevinnek kellett átjönnie amennyiben találkozni akart, de apám úgy tűnik eléggé berágott azon, hogy talált egy füves cigit az egyik kabátom zsebében -oké, tudom, elég amatőr húzás volt – így bár azt megengedte, hogy átjöjjön a nem hivatalos – még!!- barátom, de a szobám ajtaját nyitva kellet hagyni. Ezt nálad sose kérte, valószínűleg bízott benned meg mégiscsak mindennap találkoztatok elvégre szomszédok vagyunk – és el sem tudom mondani, hogy ennek most mennyire nem örülök.
Nyilván nem történt semmi. Nyilván ez nem rajtam múlt és bár az elején tökre izgalmas volt, hogy nem ugrunk egyből fejest mindenbe, azért mostanra mintha kezdeném … unni? Szinte hallom a fejemben Lucky
Hajnal kettő van és mivel nem történt semmi, pedig szerettem volna ha történt volna valami így arra gondoltam milyen szuper lenne egy kis nevetését, ha ezt elmesélném neki. sexting-et kezdeményezni és minden egészen jól alakult, amíg a snapchat fel nem dobott egy értesítést, hogy van egy emlékem egy évvel ezelőttről. Amit megnéztem. Amin ott voltál te, meg én és undorítóan boldognak tűntünk. Felbaszott-e a snap? Igen. Megölte a libidómat? Naná. Elkezdtem-e utána Lana del Reyt és Olivia Rodrigot hallgatni? Persze.
Erre képes vagy pont most írni. Öt másodpercig hitetlenkedve bámulom a kijelzőt, majd felpattanok az ágyamból, elhúzom a függönyt, feltolom az ablakot és majdnem átüvöltök, hogy bazdmeg Seth Jenkins csak aztán rájövök, hogy azzal felébresztenék mindenkit szóval kurvára felnőttesen csak a középső ujjam mutatom az ablakod irányába.
Utána levágódok az ágyamba, az arcomat a párnámba temetem és beleüvöltök miközben a driver’s licence legszívszaggatóbb része következik.

Bazdmeg Seth Jenkins.

Red lights, stop signs
I still see your face in the white cars,

Az ágyból sem szükséges amúgy kikelnem ahhoz, hogy rálássak a szobám ablakából a tiédre. És mivel önsorsrontó vagyok, óhatatlanul is újra meg újra rád keresek – Instán, TikTokon, Facebookon, nem mintha igazából bármelyikünk Facebookja is túlságosan tartalmas lenne, mióta a szüleink is fent vannak –, aztán végignézem azokat a képeket is, amiket nem te tettél ki, csak betageltek rajta, aztán szorítást érzek a gyomromban, hát inkább leteszem a telefont, és csak hanyatt fekve nézem a plafont, ahogy narancssárgába borítja annak az utcai lámpának a fénye, ami egyúttal a te szobádba is bevilágít.
Csak be van húzva a függönyöd.
Vajon most is ott van az új srác?
Végignéztem az egész folyamatot, ahogy kommentekben flörtöltetek, aztán ahogy ezek abbamaradtak – nyilván privátban folytattátok –, aztán ott volt nála az első kép, amin betagelt, de te még nem tetted ki.
Ez azt jelenti, hogy--
hajnal kettő van, és rád gondolok
Ott lebeg az ujjam a küldés gomb felett, aztán viszont lebiggyesztem az ajkamat, és mégis csak rányomok. Igazából félig remélem, hogy ott a srác, és magyarázkodnod kell miattam.

under my skin, crawling inside
adrenaline to rewire my mind
i come with knives