Nefelejcs: Ha egyszer látod, emlékezni fogsz rá. A hirtelen vörös, őszi erdőt idéző fürtökre, az áthatóan zöld szemekre, mintha a természet egy apró pipettával mérte volna az ajándékát egyetlen emberbe. Harangvirág: Hangja mint a téli erdő: csendes mégis kívánatos újra és újra elmerülni benne.Anyjával szemben engedelmes, visszafogott. A koven előljáróival szemben tisztelettudó. Másokkal, kivülállókkal szemben azonban határozott és védelmező. Az örök kettősség, mintha egy testben két különös mégis bizonyos pontokon nagyon is hasonlító lélek lakozna. Mintha egykor valaki szétválasztotta volna a valódi személyiséget, mely egy része benne szunnyad, mélyen legbelül. Burgundi rózsa: a rejtett tűz, az örök izzás, mélyen elrejtve, és a felszín felé törekedve. A tüskéken kapaszkodik fel, és csak remélni meri, hogy egyszer eléri a felszínt. Saját emlékei rabja, melyeket sosem fejthet meg, sosem hozhat a felszínre, és egyelőre nem talált senkit, aki hajlandó lenne anyjával szembeszállva megtenni érte ezt. Cédrus: Erős és állhatatos, pedig az életének viharai, anyja despotikus személyisége alaposan megcibálta élete első három évtizede alatt.Mégis kitartóan állja a legádázabb szelet is, nem retten vissza, nem hátrál meg, hanem halad előre, mert tudja, hogy bár a cél homályos, az irány világos: egy napon megtudni, hogy ki is ő valójában. Fafojtó: Az igazság növénye. Mindenáron ragaszkodik hozzá, noha tudja, hogy az élete alapvetően hazugságokra épül. Mégis hiszi, mert egyszerűen kell valami, ami életeti, hogy a hazugságok örökké nem létezhetnek, egyszer utat talál magának az igazság. Persze az a kérdés, hogy ennek milyen ára lesz majd, és kinek kell megfizetnie. Kúszó lonc: a testvéri szerelem szeretet virága. Nayareth….

   

Önéletrajz

Az emlékeink azért vannak, hogy soha ne feledjük el kik vagyunk, és honnan jöttünk. Ha ezt elveszik tőlünk úttalanok leszünk. Mint az éjszakában futó országút, amelyet a hold fénye sem világít meg, és csak haladunk előre, vaksötétben, remélve, hogy helyes az irány.

A Truman-Koven tagja vagyok, anyám révén született boszorkány, és egyben az egyik legígéretesebb inkvizítorként tartanak számon.Szeretném azt hinni, és rosszabb napjaimon el is hiszem, hogy ez pontosan elég az üdvözüléshez, de mégis annyi minden hiányzik a múltamból. Nem emlékszem a születésem utáni első évtizedekre, nem emlékszem, hogy ki vagyok valójában azon túl, hogy a természet egy olyan képességgel ajándékozott meg, amelyet magamon soha nem leszek képes alkalmazni: rejtett, vagy mélyen elásott, esetleg kitöröltnek vélt emlékeket képes vagyok visszahozni. Az agyunk úgy tárolja ezeket, mint ahogy a neten bolyonganak az adatok: ami egyszer felkerült oda, apró töredékekben ugyanúgy jelen van, és ezekből a töredékekből képesek vagyunk rekonstruálni a dolgokat, csak a megfelelő katalizátor szükséges hozzá, és jelen esetben ez én vagyok.

A fiú zihálva vette a levegőt, minden egyes alkalommal hallottam a torkából felszakadó apró, nyekergő hörgést. A pincében a doh és az izzadság szag keveredett. A fiú nem volt több húsz évesnél, de már kiöregedett prostinak számított a gazdagabb körökben. Úgy emlegették: Babydoll. Baba arca, világítóan kék szemei és húsos, csókra álló ajkai, nyári búzamezőket idéző szőke göndör fürtjei miatt igen népszerű volt a kiöregedett matrónák körében, de időnként unatkozó üzletemberek is igénybe vették a szolgáltatásait. Tizenöt éves kora óta dolgozott ebben a közegben, és soha egy percig sem fordult meg a fejében, hogy mással foglalkozzon. Véletlenül bukkantam rá, és úgy véltem tökéletes alany lesz ahhoz, hogy a képességem erősítsem, vagy megtudjam meddig érnek a határaim, mire vagyok valójában képes. Milyen mélyre tudok ásni az emberi elmében, milyen sötét titkokat tudok feltárni, amit néha nem mások temetnek el jó mélyre bennünk, hanem saját magunk.Babydoll szemét egy bársonykék szalag fedte, amely jelentőségét immáron, hogy a pincében volt, elveszítette, inkább csak a bizonytalanság fokozása végett tartottam még rajta. Anyám büszkén, karbafont kézzel állt a sarokban, hátát a falnak vetve, és mélyburgundi rúzsos ajkai szüntelen valami gonosz mosolyba futottak. Büszke volt rám. Tudtam és éreztem, hogy határozottan az volt, és nekem volt egy olyan érzésem, hogy mindez belőlem csupán illúzió. Nem csupán életet adott nekem, hanem meg is formálta az életemet, anélkül, hogy engem megkérdezett volna, vagy a beleegyezésem kérte volna. Tudtam, hogy bizonyos dolgokat a múltamból szándékosan elvett tőlem, ahogyan ő fogalmazott: “Hátráltató tényezőként voltak jelen, és felesleges érzelmeket gerjesztettek benned, amelyek miatt sosem teljesedhetnél ki, sweetheart.” Hittem neki, mert hinni akartam. Azonban ott volt az a különös és megmagyarázhatatlan érzés, amely időnként rám tört, mintha hiányozna valami.
Valaki….
Mintha hátrahagytam volna, akaratomon és tudtomon kívül és most öntudatlan is keresem. Vissza akarok emlékezni, de képtelen vagyok.
- Kérhetek egy kis vizet?- Babydoll hangja erőtlen volt, szinte éreztem abból ahogy rezeg. Szépen lassan, minden idegszálammal rákoncentráltam, hiszen a varázslathoz szükséges az, hogy összekapcsolódjunk, hogy kicsit beengedjen az elméjébe. Ha erőszakkal kell betörnöm, akkor nagyjából olyan lenne mintha feldúlnék egy házat. Lehet, hogy látni fogjuk belülről, de nem olyan lesz, mintha a házigazda engedett volna be, hogy teljes pompájában megcsodáljuk.
Mozdultam, hogy teljesítsem a kérését, de anyám hangja a sarokból a dörrenő égbolt mélységével robbant elém.
- Előbb csináljátok végig az első fázist, sweetheart!
- Igenis, mama.
Egyeztem bele megadóan, ahogyan mindig tettem, ha anyám kért valamire. Nem csupán erős boszorkány volt, a koven második legerősebbje és a vezető boszorkány szeretője, de a hatása rám nézve tagadhatatlanul erős volt. Én pedig képtelen voltam levetni magamról, a különös talán, hogy nem is akartam.
Babydoll mögé léptem és lassan leoldottam a kötést a szemeiről. Először vaksin pislogott a szűrt pincefényben, majd bágyadtan rám emelte a tekintetét, és ahogy az íriszei az enyémbe fúródtak megszületett bennük a megvilágosodás: felismert. Régről. Olyan régről, amiről nekem nincsenek emlékeim.
Tenyerem az arcára simítottam, és hagytam, hogy az erő, a bűvölet átjárjon mindkettőnket, és egy olyan dimenzióba repüljünk, ahol kettőnkön kívül senki nem létezik. Csak ő meg én, és a világ körülöttünk számtalan egykor volt, és mostanra megkopott vagy éppen mások számára nem létező emlékkép társaságában.
Egy villanásnak tűnt csupán az egész amit végül megláttam, és Babydoll szemein át figyeltem a jelenetet. Nem tudom ő mit kereset ott, hogy pontosan hol voltunk, azt sem, hogy én hogyan került oda, de magamat láttam, és egy idegen férfit. Ahogy közel állunk egymáshoz, és a távolban a város éjjeli fényei borulnak a világra. A kezemmel kapaszkodtam az idegenbe, de ő tolt el magától. Búcsú volt ez vagy eltaszítás nem tudom. Azt sem tudom miért akartam maradni és egyáltalán hol…..aztán meghallottam. Ott az emlékek között meghallottam egyetlen szót és mint egy áramütés úgy taszított ki magából Babydoll elméje. Bezárult előttem, én pedig kifáradva, szinte levegőt is alig kapva tértem magamhoz a nyirkos pincében.
Anyám kérdőn magasodott fölém, és még mindig karbafonta a kezeit. A távolságtartása és ridegsége örök volt és megmásíthatatlan.
- Mit láttál?
- Semmit, mama. Kilökött magából az elméje.
- Holnap megismételjük. Majd intézkedem róla.
Azzal sebes, kopogó léptekkel távozott a pincéből, én pedig ott maradtam Babydoll társaságában. Szerettem volna megkérdezni tőle mi volt pontosan amit láttam, de mindkettőnk jól felfogott érdekében ezt egyelőre nem tettem. Többet kell tudnom erről az egészről.
Aznap este, órákkal később lefekvés előtt egy papírlapra egyetlen szót véstem fel, amelyet abban az emlékfoszlányban hallottam:
Nayareth...