Nem volt olyan egyszerű dolgom, mint azt gondoltam volna, bár az is igaz, hogy a férfi állapotából indultam ki jelen helyzetben. Elvégre a saját feleségét áldozta fel valami olyasmiért, ami messze nem ért semmit sem, és én figyelmeztettem erre. Ezek után én sem akarnám, hogy megtaláljanak… de nekem beszélnem kellett Armanddal, észhez kellett térítenem, még mielőtt teljesen elhidegül az Elsőktől is. A mi kötelékünk éppen azért jött létre, hogy megóvjuk egymást, fenntartsuk a másikat… a többieket úgy tűnt ez nem motiválta eléggé, de engem igen, és nem állt szándékomban hagyni, hogy teljesen eltűnjön bármelyikünk is a térképről.

Több kereső bűbájt kellett bevetnem, mire sikert értem el, ami csak még inkább kíváncsivá tett, hiszen az egy dolog, hogy Armand is egy volt közülünk, de azért mégsem gondoltam, hogy ilyen jól el tud rejtőzni instabil lelki állapotban. Hittem abban, hogy az ilyesmi befolyásolja a képességeinket, tapasztalatból, de persze minden boszorkány más. De aztán a térképre csepegtetett vér mozgásnak indult, és felrajzolta az útvonalat hozzá, nekem pedig nem kellett több információ. Nevetséges módon még csak nem is voltunk messze egymástól, talán éppen ezért sikerült olyan jól a rejtőzködés a férfinak. Eddig.

Órákkal később, mikor már besötétedett odakint, kopogtattam be az ajtaján. Semmi különös nem volt azon a helyen, de számomra ismerős energiák vibráltak. Valóban itt volt Armand. Könnyed csuklómozdulattal koppantottam ismét néhányan a faajtón. Hosszú percekig nem jött válasz.

- Ugyan már, Te is tudod, ha nem engedsz be, beengedem magamat - szólaltam meg hangosan egy utolsó esélyt adva a warlocknak. Türelmes voltam, hónapokig, de most már szükségem volt rá is, az Elsők csak együtt igazán erősek...



262 szó. find your way back.
coded by JC