Lucian & Cheryl

Látszólag nyugodt és minden szempontból tökéletes volt  a szakítás Philip-el. Megmaradt a jó viszony, talán még azt is modhatnám, hogy meglepően egyszerűen és minden súrlódástól mentesen váltak el egymástól az útjaink. Leszámítva azt az apróságot, hogy évekig előszeretettel tartott túrákat a gondolataim között, és ismert ki gyakorlatilag még saját magamnál is jobban. Nem tartottam fair-nek, még inkább nem tartottam etikusnak egy olyan kapcsolatban, amiben az évek alatt a bizalom már elvileg kiépült. Úgy tűnik azonban, hogy ez csak az én oldalamról volt így. Mégis azt gondoltam, hogy ha társként nem is működhettünk együtt úgy, hogy az érzelmek dominálnak, talán lecsendesedve, barátként még megmaradhat közöttünk valamiféle kapcsolat. Én szerettem Philip-et. Már nem úgy és nem azzal az erővel, mint eleinte, de úgy, ahogyan azt szereti az ember, akivel évekig majdhogynem egy levegőn osztozott, úgy mindenképpen. Szerettem volna, hogy ha az életem része marad, még akkor is ha valami más formában. Azonban azóta a nap óta, hogy elköltöztem tőle volt valami különös és nyomasztó érzésem. Nem az ami korábban, nem úgy, hogy a gondolataim között éreztem őt, hanem valami egészen más. Ám elég hamar túltettem magam a dolgon, és azzal próbáltam magam meggyőzni, hogy csupán képzelődöm, és talán az elválás okozta valamiféle poszttraumatikus tünete érződik rajtam, ami persze nevetséges, én mégis ezt gondoltam. Hiszen mi más lehetett volna?
Valóban elmondhatom, hogy a sorainkat sikerült rendezni, ma már kollégák vagyunk, talán barátoknak is nevezhetném magunkat, azzal az apró kis különbséggel, hogy a porrá zúzott bizalmat azt hiszem már soha nem fogja tudni bennem újra felépíteni. Egyszerűen képtelen vagyok benne megbízni. És még valamit elvett tőlem. Annak a lehetőségét, hogy bárki felé nyitni tudjak. Éveket áldoztam arra, hogy felé megtegyem, és most úgy zártam vissza, hogy méltán viseltem azt a becenevet amit a kollégák rám aggattak. Meg persze azért, mert nyílt titok volt, hogy én adtam ki Philip útját, ez pedig, főleg egy férfiakkal erősen telítődött szakmában egyenesen szentségtörésnek számított. Az okokkal senki nem volt tisztában, és nem is kellett lennie. Lényegtelen volt az ő szempontjukból, gondoljanak amit akarnak.
Mondhatni hosszú idő óta Lucian volt az első, aki szinte már a kezdeti másodpercekben egy érzelmi lavinát indított el bennem, ám egyáltalán nem pozitív értelemben. A férfiak iránt táplált félelmemet valahogy a felszínre tudta csalogatni a puszta jelenléte, és mondhatjuk, hogy rajta csapódott le minden előítéletem. Ami alapvetően nem szokott nekem lenni. Most mégis miért van? Nem vagyok vele kedves. Nem tudok és nem is akarok az lenni. Mégis bosszant, hogy róla úgy peregnek le a szavaim, vagy éppen a néha saját magam számára is meglepően megvető szavaim, mint az esőette ház oldaláról a málló vakolat. Nem tudom, hogy a mosolya pontosan mit rejteget, hogy vajon mennyire jutnak mélyre azok a szavak, de volna egy tippem, hogy semennyire. Az olyan férfiak….az olyan lények mint Lucian valószínű nem képesek az érzelmek ilyen fokú megélésére. Számukra minden csak érzékekből, élvezetből pillanatnyi gyönyörök egész csokrából állnak, melynek oltárán szüntelen áldozhatnak büntetlenül, hogy aztán könnyedén tovább lépjenek a következőre. Az élvezet a lényeg, akivel megtehetik az csupán eszköz. Én pedig nem szeretek eszköz lenni. Voltam eleget a kapcsolatomban úgy, hogy nem is tudtam róla, szóval ha egy mód van rá, ezúttal nem adnám ki az irányítást a kezeim közül.
Úgy tűnik azonban, hogy az a csók, amit az első dühöm, a tehetetlenségem, vagy egyszerűen csak a bizonyítani vágyás, a jóég  a megmondhatója, hogy kinek, hozott felszínre bennem, valamiféle katalizátorként funkcionált. Több mint egy éve nem csókoltam meg senkit, éppen ezért ha beismerem ha nem hatással van rám. De nem ismerem be. Sem akkor, sem később a bárban, de még magamnak sem. Egyszerűbb hazudni. Meg persze a kevésbé rossz verzió. Történik azonban valami, ami kezdetben azt hiszem megint a düh által irányított, később már inkább csak a bizonyítani vágyás, meg persze a harag, amit az érzelmeim feletti tehetetlenség mozgat. Mitől vagyok ilyen? Sértések közé rejtőzködöm, de úgy tűnik Lucian átlást rajtam, és ez megint felbosszant. Igen, vonzó. Igen, elismerem, igen igen….csak szabaduljunk már innen….nem akarok a hatása alatt maradni.
A fegyverdörrenés és a sérülése, az utána el nem álló vérzés, aminek nem úgy kellene lennie azonban kérdések egész sorát hozza bennem a felszínre, amit nem tudok megválaszolni. A bűntudat erősebb lesz mindennél. Nem akartam neki ártani….egyszerűen csak nem tudtam másképp szabadulni a hatása alól. Segítségre van szükségem, mert megfulladok ebben a közegben. És mert fogalmam sincs mi történik pontosan.
- Pszichiáter minden évben lát, vagy amikor soron kívül a hadnagyom beutal. Tudja nyomozó vagyok, és munkaköri kötelesség az efféle agyturkászás. De elhiheti nekem, hogy az efféle beszélgetések alkalmával, amikor a dokit hallgatom, mindig megnyugszom, hogy nem én vagyok a hülye, mert a másik sokkal súlyosabb eset nálam, Ha csak a kérdéseit figyelembe veszem.
Vonom meg a vállam, és érdekelne, hogy miért teszi meg végül azt amit megtesz csak azért, hogy a én szakmai reputációmat, vagy éppen az emberi jóhíremet mentse. Tudja ő is, meg én is, meg valószínű az egész csapat tudni fogja, hogy soha nem adnám ki a kezemből a Glock-om egyikét sem, olyannak meg főleg, akit korábban legszívesebben egy kanál vízben megfojtottam volna. De nem tudnak mit tenni, hiszen ott lesz az ujjlenyomata a fegyveremen. Igaz egy ballisztikus a lövés irányából azonnal megmondaná, hogy honnan érkezett a lövés, de ha Lucian nem tesz feljelentést, akkor nem lesz ballisztika sem….meg….talán mégis elkezd majd gyógyulni. Remélhetőleg. Ugye?
Donnie érkezése azonban megszakítja annak a lehetőségét, hogy arra a bizonyos miértre választ kapjak. Lucian kérdésére oldalra pillant, végigméri tetőtől talpig, majd érdeklődve szívja meg a fogát.
- Ha annyira sziporkázni akarsz haver, akkor nyugodtan találj ki valami frappáns nevet. Ha úgy hozza a szükség még talán használni is fogom. Nem mellesleg nem én vagyok aki vámpír létemre éppen a kivérzés határán egyensúlyozik, szóval a humorcukorkákat későbbre tartogatnám.
Aztán jön a kérdése azzal kapcsolatosan, hogy Lucian meg én esetleg bármiféle módon együtt voltunk e, és persze sikerül vele nálam kivernie a biztosítékot. Még a feltételezés is abszurd….hogy jutott egyáltalán eszébe? Ennek pedig hangot is adok, diszkréten elhallgatva azt a bizonyos csókot az utcán. Nem úgy Lucian, aki ennek minden további nélkül hangot is ad, mire Donnie felnevet és hitetlenkedve és fejrázva, nagy vigyorogva fordul felém, és hüvelykujjával Lucian felé bök.
- Te megcsókoltad? Ott voltak a többiek is? Frank, Stella, még Brasco is?- elhúztam a szám és bólintottam. Ne szépítsük, a három pletykafészeknek tökéletes alapot szolgáltattam az elkövetkezendő hetekre. Donnie visszafordult Lucian felé.
- Hát lehet a lovagló pózt nem kaptad meg, de olyasmit igen, amiért legalább nyolc másik ember, közöttük én is ácsingóztunk egy ideig, és mégsem jutott belőle. Te meg egy fél hajnal alatt eléred nála. Mégis mi a franc ütött beléd, Cherry? - tette fel az ezer dolláros kérdést, és szerettem volna rá válaszolni, de momentán nem az én lelki életem volt a legfontosabb téma.
- Donnie….a vérzés….- pillantottam jelentőségteljesen Lucian lábára. Így aztán a csók további elemzése helyett valóban a lényegre tudtunk koncentrálni. Az elmélet azonban alaposan meglep, és úgy tűnik nem csak engem. Lucian sem nagyon tud hirtelen vele mit kezdeni, igaz ő a saját kissé egocentrikus oldaláról közelíti meg. Donnie csak vállat vonogat amikor Lucian eszmefuttatásba kezd, és kiszolgálja magát, ha már megkínálták. Nem az az elutasítós fajta. Igaz nem is az, aki szépítgeti a dolgokat, most sem tette.
- Itt nem azon van a lényeg, hogy te mit akarsz haver. Hogy hány nőt kefélsz félholtra, vagy éppen csemegézel a finom és ízletes vérükből. Azt hiszed én még nem próbáltam? A gyönyör fokán megcsapolni őket a legkülönlegesebb, főleg a fekete hajúakat. Bocs Cherry!- emelte meg felém bocsánatkérően a poharat, de nem reagáltam. Nyomja csak a színházat, úgysem hiszem el neki, hogy nem direkt csinálja.
- Itt rajta van a lényeg. Te csak átvetted az átkot. Ez ilyen….- megemelte a poharat a levegőben, és párat körözött vele, mintha segítség lenne abban, hogy megtalálja a megfelelő szavakat, aztán csettintett a nyelvével és befejezte a mondanivalóját.
- Boszorkányok által generált nemi betegség. Átok-tripper. Ezért mondtam, hogy tartsátok magatokat egymástól távol. Cherry te hazamész, Lucian helyrejön, leszopál valami csini szőkét, vagy csapra ver egy tasakot. Te lepihensz, kialszod a mai napot, és ha lehetőségetek van rá, akkor a jövőben csak veszélytelennek tűnő helyzetben fussatok össze. Vagy hát….az lenne a legjobb ha nem futnátok többet össze.Ami pedig a fegyveres mesét illeti: nem vagyok hülye, ahogy más sem lesz az, de a gesztus szép. Viszont ha nem teszel feljelentést, nem lesz vizsgálat sem. Maximum Cherryt szedik darabokra, amiért felügyelet nélkül hagyta a szolgálati fegyverét. De nem kell aggódni. Két hét felfüggesztett, kényszer szabadsággal megúszhatja, ha én is tanúskodom.- jelezte ezzel, hogy tanúskodni fog, és én hálás voltam ezért. El sem hiszi mennyire. Igaz ez még nem jelenti, hogy randizni fogunk. Azt továbbra sem fogunk.
Hosszú ideig néztem Luciant miután Donnie feltett a kérdést és láthatóan nagyon gondolkodtam, hogy mit tegyek. Biztos akartam lenni benne, hogy rendbe fog jönni, de ha itt maradok, akkor nem fog rendbe jönni.
- Nem Lucian, nem lennék képes. Maradni szeretnék, hogy tudjam jól van. Veszettül sajnálom, tényleg ami történt. Nem tudom visszacsinálni. Bár lenne rá mód. Ugyanakkor ha itt maradok, akkor maga nem fog rendbe jönni. Jó meglátásai voltak….de gyanítom, hogy ezután az egész után el fogják venni tőlem az ügyet….
- Hacsak Lucian rendbe nem jön annyira, hogy nyoma sem lesz a sérülésnek. Akkor pedig csak a hiányzó golyóval kell elszámolni, amit akár vissza is szolgáltathat. A falból szedte ki….mondhatná...- Donnie mélyen dörrenő hangja váratlanul érkezett és meglepetten pillantottam felé, majd vissza Lucian-hez. A tragikus színjátékán őszintén elnevettem magam.
- Ha ápolásra lenne szüksége, lapozza fel a telefonja címlistáját. Biztos talál ott benne egy Tiffany-t, egy Dana-t, egy Amber-t, Brittany-t, akik előszeretettel kapják fel a nővérke jelmezt és játsszák el, az odaadó ápoló személyzetet, hogy ne kelljen egy verejtékes szalmazsákon kimúlnia.- aztán gondoltam egyet, elővettem a jegyzettömböt, amelyen a DC Police felirat és címer díszelgett, meg egy tollat is kerítettem, és lefirkantottam rá a privát számomat. Lucian felé nyújtottam.
- Ne mondja, hogy nem adtam magának semmit, vagy, hogy nem érdekel a sorsa. Hívjon fel holnap, hogy mi van magával. A többit megbeszéljük. Legyen jobban! Minden jót, Lucian!- emeltem meg a jobb kezem és simítottam az arcára, majd hagytam aláhullani, és eltéve a pulton pihenő Glockot, intettem Donnie-nak, hogy indulhatunk. Ő még a válla felett hátraszólt.
- Azért haver…..ezt  a számot megszerezni nekem két évembe került.- megragadtam a karját, már amennyire lehetett és a kijárat felé kezdtem húzni. Nem néztem hátra. Nem mertem. A végén még meggondolnám magam.

//Köszönöm Szívem, imádlak ezért a játékért.   //

szó ; zene ; jegyzet, üzenet  
x x x

Lucian & Cheryl

Az emberi büszkeségünk talán az egyetlen olyan tulajdonságunk, amiről azt gondoljuk, hogy erkölcsi magasságokba emel, gyakorta hozzuk egy szintre a kitartással, pedig inkább átok ez számunkra. Talán az egyik legnehezebben leküzdhető. A büszkeség, amelyből nekem is kijutott nem is kevés, és ami ellen küzdeni meglehetősen nehéz, sőt az esetek többségében lehetetlennek tűnik.Az emberi büszkeség nem csupán a jó dolgokat hozza ki belőlünk, hanem bizony azt is, amit leginkább rejtegetni szeretnénk. Azt, hogy esendőek vagyunk, hogy elég valakinek az egyszerű jelenléte, vagy a túl korai óra, a kialvatlanság, vagy szimplán az, hogy egy ideje valahogy képtelenek vagyunk a magánéleti problémáinkon túllépni, és máris belesétálunk egy olyan csapdába, amit normál esetben játszi könnyedséggel ki tudnánk kerülni. Mindezt csupán azért mert túl büszkék vagyunk beismerni, kicsit talán lejjebb ereszkedni, vagy figyelmen kívül hagyni néhány apró, leginkább humorosnak szánt szóvirágot, vagy egyszerűen lazítani, és a helyén kezelni mindent.
Mióta csak megérkeztem a helyszínre, az egyik baklövést követem el a másik után, pedig alapvetően a profizmus jellemző rám. Ritkán tévedek, vagy követek el szarvas hibát, a provokációnak pedig végképp nem szokásom felülni egyetlen helyzetben sem. A dolgokat a megfelelő módon kezelem mindig és még ha sikerül is valakinek alaposan felhúznia, akkor is elrendezem egy gúnyos, sokat sejtető mosollyal.Lucian azt hiszem egy olyan oldalamat hozta elő ebből a szempontból, amiről nem csak, hogy nem volt eddig tudomásom, hanem magamat is meglepem számtalan olyan megnyilvánulásommal, amely rám alapvetően nem volt jellemző. Régen tudott így kihozni bárki, ennyire rövid idő alatt a béketűrésemből. És még csak normális magyarázatot sem tudnék adni arra, hogy ez miért és miképpen történhetett meg. Már a csóknak sem lett volna szabad megtörténnie, azt sem tudom, hogy mégis mi a fene ütött belém. Ha nem hangzana olyan veszettül hihetetlenül, azt mondanám, hogy valaki marionettként ugráltat, és nem csupán a mozdulataimat, hanem a gondolataimat, a szavaimat, úgy alapvetően az egész lényemet irányítani képes. Persze ismerve a háttérben meghúzódó világot, ez nem is hangzik annyira elvetemült teóriaként. De ugyan ki akarna nekem ilyen módon ártani? No igen….azok listája, akik szívesen állnának rajtam bosszút meglehetősen hosszabb mint azoké, akik le akarnának velem feküdni. Nem tudom még, hogy erre büszkének kellene lennem, a munkában elért sikerek miatt, vagy éppen siralmasnak nevezni, hogy ennyire lehetetlenül sivár az érzelmi életem. Azt hiszem még egy cserép avokádóban is több szexizmus van, mint bennem időnként. De nincs rá időm egyszerűen….vagy csak ezt hazudom magamnak, mert egyszerűbb, mint beismerni a nyilvánvalót: pokoli és masszív módon magányos vagyok. Felcseszte az agyam az élet és az élvezet utáni megrögzött imádat, ami szinte sütött ebből a pasasból, annak ellenére, hogy velem ellentétben neki végtelen ideje van arra, hogy mindent kiélvezzen. Nekem kiszámíthatóan véges, mégis apró, kicsinyes dolgokkal foglalkozom, ahelyett, hogy hozzá hasonlóan hagynám időnként megmártózni minden érzékszervem a hedonizmus feneketlen katlanjába. De nem….nem megy. Kitartóan és büszkeségem utolsó morzsáit szorongatva ragaszkodom a saját igazamhoz, hogy minden úgy történjen ahogy én akarom….hogy beszéljen végre, mondjon el mindent amit hallani akarok, aztán már itt sem vagyok. Mégis, amikor megérzem a pohár ital első kortyait legurulni a torkomon, érzem, hogy minden eddigi fáradtság, zsibbadt szabadulni vágyás a mai hajnaltól egyszerre fut végig rajtam, egyenként csiklandozva meg az idegvégződéseket.
- Hamar rám unna. Elvégre….hogy is fogalmazott? Nem vagyok valami érzéki tipus. Szóval maradjunk abban, hogy a maga neve nem kerülne fel arra a kerékre. És ha már itt tartunk, még egy post it sem kellene. Fejben meg tudná jegyezni a neveket, de még a személyes adatokat is. Ám tudja mit?- szűkülnek össze a szemeim, és enyhén előre dőlök. Nem elég közel, de azért meglehetősen jelentőségteljesen.
- Amennyire maga büszke arra mennyi nő fordult meg az ágyékán kánkánt táncolva, és a hallaluját énekelve öt oktávos hangterjedelemben a gyönyörtől, én annyira büszke vagyok arra, hogy bár nem voltak sokan, de róluk tudom, hogy nem csupán az….”adottságaimat” becsülték.- emelem meg a pohárral együtt a kezem, miközben óvatosan macskakörmözök a levegőben.
- Maga akkor sem kellene nekem, ha tökig bekennék akácmézzel, és belógatnák elém csaliként, mert meglehetősen imádom a mézet. Ne! El ne képzelje a jelenetet….- késő….az arcára kiülő vigyor azt hiszem elárulja, hogy pontosan elképzelte, meg valószínű azt is, hogy mi lenne a reakcióm rá. Igen….pontosan az amire gondol. Elhessegetem a meglehetősen erősen vizionálható képet a lelki szemeim elől, és egy jelentőségteljes hümmögést követően folytatom.
- Szóval ma már elhordott engem mindennek, amivel egy nőt csak lehet valamiféle megalázó módon kezelni: voltam jéghegy, a tekintetemmel gyilkoló fajta, férfiak rémálma a hűvösségem miatt, post-it királynő a partnerek számát illetően….de!- emeltem meg a kezem, amely eddig a pultot támasztotta, és most a mutatóujjam jelentőségteljesen mutatott az ég felé, mintegy nyomatékot adva a szavaimnak.
- Nem én vagyok kettőnk közül az, aki folyamatosan ajánlatokkal bombázza a másikat.- és ez tény. Mióta csak találkoztunk ő az aki minden alkalommal visszakanyarodik a szex felé, igaz én vagyok az aki állandóan adja alá a lovat ezzel kapcsolatban….szóval azt hiszem sáros vagyok én is rendesen.
Mindezt a furcsa, majdhogynem lassan lecsengő kis csörtét végül egy fegyver dupla dörrenése szakítja meg, és valami egészen másfajta irányt vesz az egész beszélgetés, vagy úgy alapvetően az egymáshoz való viszonyunk. Én akit korábban az a fene nagy büszkesége vezetett, aki nem volt képes túllépni Lucian extrovertált viselkedésén, aki nem tudta ezt a megfelelő módon kezelni, úrrá lesz a pánik, amikor a lövésem, amelynek semmiféle kárt nem szabad lett volna okoznia benne, mégis ezt teszi. És Lucian aki korábban mindent alapvetően elviccelt, vagy éppen pikáns, helyenként már-már indiszkrét módon perverz poénba csomagolt pedig egyszerűen képtelen felfogni mi történik,és első felindulásában megpróbál távol tartani magától. Lehet, hogy ezt kellene tenni, hiszen egyikünk sem tudja mi történt, miért okoztam neki ezt a sérülést, és nem kizárt, hogy ha újra hozzáérnék még további gondot okozok. De nem tudom megtenni, nem tudok csak úgy tétlenül ülni, és várni a csodára….a csodára aminek már meg kellett volna történnie, helyette azonban csak tovább folyik a vér a combjából. Remegő kézzel igyekszem elszorítani a sebet, miközben időnként felpillantok rá.
- Nem akartam magára….illetve….a picsába! Tudja, hogy de magára akartam lőni! De azt hittem...Miért kellett magának hergelnie folyamatosan? Miért nem tudott nyugton maradni? Miért nem tudta a farkát és a gondolatait a nadrágjában tartani?- szakad ki belőlem a szidalmazás, de mindketten tudjuk, hogy ez az ijedtség okozta hárítási mechanizmus, amikor megpróbálja az ember ledobni magáról a felelősséget, hogy ne fájjon annyira beismerni: ez bizony a saját hibája volt. Ez pedig egyértelműen az enyém.
Egy valaki van, akit tudom, hogy hívhatok: Donald Krane. A rendőrség egyik “takarító”-ja, aki bizonyos helyzetekben elrendez mindent, ami ahhoz szükséges, hogy a közvélemény számára eladhatóbbá váljon egy-egy bűneset. A látszat fontos, és Donnie nem csak sima zsaru egy olyan ügyosztálynál, aminek a létezése sem mindenki számára ismert, hanem vámpír. Méghozzá az a tipus aki nem csupán a vámpírléttel és annak minden apró kis titkával van tisztába, hanem azzal is, hogy mi okoz számukra sebezhetőséget. Őt vártuk most ide, és remélem mihamarabb meg fog érkezni. Addig pedig - elmondása szerint- erőhöz kell juttatnom Luciant. Szeretném azt mondani, hogy vonakodom megtenni amire készülök, de olyan erős a bűntudatom, hogy még egy minimális bizonytalanság sincs bennem akkor, amikor felajánlom neki a nyakam. Ő pedig elutasítja. Értetlenül meredek rá, egy ideig még pislogni is majdnem elfelejtek. Tiltakozni akarnék, de akkor olyan mondat hagyja el a száját ami gyakorlatilag megállítja az időt körülöttem: “sosem tudnám magát bántani.” Ez olyan elementáris erővel üt mellkason, hogy egy hatalmas nagyot kell lélegeznem, a számon beszívni majd ugyanott, szaggatottan kiengedni a levegőt. A sóhajba a végén egy apró, fájó nyögés is belevegyül.Mondani szeretnék valamit neki. Hogy rohadtul sajnálom, hogy annak ellenére, hogy csak az ostoba poénjait puffogtatta én mégis bántottam, de egyszerűen képtelen vagyok megszólalni. Leengedem a hajam, és a kezem nyújtom felé, hogy felsegítsem. Még a karját is átvetem a vállamon, hogy aztán a pulthoz támogassam, és leültessem egy székre. Ekkor engedem csak el őt.
A fegyver említésére azonban döbbenten lépek hátra. Szinte reflexből nyúlok a stukker után, amit a történtek fényében nyilván eszemben sincs még egyszer használni, ez inkább tényleg csak egy berögződés. Végül ha vonakodva is, de átadom neki a Glock-ot. Nyilván nincs kibiztosítva, elvégre nem járok lövésre kész állapotú fegyverrel a hónom alatt, de azért Lucian is ellenőrzi ezt. Helyes. Fő a biztonság. Végül, miután alaposan körbesétáltatta a kezében, lerakja a pultra, kettőnk közé. Újra értetlenkedve nézek rá, és a szavait hallva szó szerint tátva marad a szám. Enyhén elnyílnak az ajkaim, a szemeim elkerekednek a csodálkozástól, hirtelen nem is tudom mit mondjak. Alig negyed órán belül másodszor lep meg valami olyasmivel, amire tőle végképp nem számítottam. Végül amikor visszatér a viccelődős énje már én is elmosolyodom. Még ha kicsit fájdalmas és keserédes is ez a mosoly.
- A jelenlegi látványom? Ne rombolja a jégkirálynő imázsomat Mr. Grayson, ha kérhetem!- én viccelődöm? No lám, hova lett a világ! De azért túlzásokba nem esünk, ugyebár.
- A nadrágom marad a helyén. Azt hiszem éppen elég ruhadarabomat áldoztam fel azért, hogy elállítsuk a vérzését. Így is kérdéses miben fogok hazamenni, hacsak fel nem veszem az összevérezett pólómat. Végülis gyilkossági helyszínen jártam, elég autentikus. Kocsiban meg amúgy sem látja senki. Majd bekereteztetem, és kirakom az ágyam fölé. Dedikálná majd ha megkérem?- kicsit mindketten visszatalálunk az eredeti beszélgetésünkhöz, de azt hiszem így is bőven érződik, hogy valahogy mégis megváltozott valami.
- Mondja, miért csinálta ezt? Miért akar mentegetni egy olyan helyzetben, amiben egyértelműen én hibáztam?- teszem fel végül a kérdést, és még kérdeznék, ha időközben nem futna be Donnie. Öles léptekkel közelít, mint aki a hóna alatt cipel két jól megtermett dinnyét. Robosztus járása, állandóan összevont szemöldökével olyan mint aki állandóan mérges, és állandóan filozofikus gondolatok gyötrik az élet nagy kérdéseiről.
- Na hello! Siettem ahogy tudtam, Cherry. Mi a pálya? Szevasz haver, Donnie vagyok, a többi nevem nem lényeges.- a maga sajátos módján szeli át a távolságot Lucian és a bejárat között, engem csak futólag nézve meg, és hitetlenkedve bámulja Luciant, annak sebére esik a pillantása, elismerően biggyed le az ajka és elhúzza azt.
- Szép kötés, annak ellenére, hogy egy gagyi rendőrségi övvel van kivitelezve. Bár papíron bőr, de valójában made in Taiwan a cucc. Bocs haver, megengeded?- lép közelebb és ha engedélyt kap Luciantől, akkor megnézi a sebét, majd a válla felett hátrapillant rám, a vigyora elég beszédes.
- Ti mióta keféltek egymással?
Köpni nyelni nem tudok a kérdés hallatán, és csak a fejem rázom, kell egy kis idő, hogy magamhoz térjek, és válaszolni tudjak neki.
- Mi nem….épp egy gyilkosság helyszínelése után vagyunk…..az áldozat Mr Grayson korábbi...khm...partnere. Mi nem….egymással nem….jesszus, Donnie!
Donnie hetykén vállat vont, majd visszafordult Lucian felé, és neki magyarázott, mintha én ott sem lennék.
- Hát haver….ez egy átok rajtad, és rajta is….nem tudom ki pakolta rátok és miért, ezt kideríteni több idő kellene, de láttam már ilyet. Általában a szex hozza működésbe, vagy egy csók. Valami vonzalom, ami a két átkozott között életbe lép. Szóval ha nem dugtad meg, akkor meg kellett csókolnod...innentől pedig ő te a kurva karmád. Ha a közeledben van olyan sebezhető leszel, mint egy halandó. Szóval a helyedben én távol maradnék a csajtól, ha még sokáig élvezni akarod a halhatatlanságot. Vagy módot keresel arra, hogy leszedd az átkot.- sommázta a lényeget Lucian felé Donnie.
- A jó hír, hogy amint eltűnünk innen Cherry meg én, gyakorlatilag negyed órán belül rendbejössz.- paskolta meg Donnie Lucian vállát, és mellé egy bátorítónak szánt mosolyt is megengedett felé. Én meg csak ott ültem mögötte leforrázottan, és meg sem tudtam szólalni. Ki átkozott meg minket, és legfőképpen miért?
- Velem jössz kiscsaj?- fordult megint felém, törzsből hátrafordulva.

szó ; zene ; jegyzet, üzenet  
x x x

Lucian & Cheryl

Sok dolgot lehet rólam állítani: hogy túlságosan munkafüggő vagyok, a végletekig hajszolom magam amíg meg nem oldok egy ügyet. Ha pedig végképp belebukom, akkor hosszú hetekre bezárkózom, amíg végül össze nem vakarom az önbecsülésem annyira, hogy újra belevessem magam a melóba. Azt is lehet rólam állítani, hogy az érzelmeimet nem élem meg a maguk teljes valójában, hogy képtelen vagyok arra, hogy kimondjam amit érzek, helyette sértő, hovatovább szarkasztikusan maró gúnyba csomagolt közhelyeket puffogtatok időnként. Azt is lehet rólam állítani, hogy az engem ért sérelmeken nehezen teszem túl magam, hogy alapvetően bosszúálló tipus vagyok, még inkább pedig, hogy nehezen bocsátok meg, még nehezebben békülök. És még számtalan dolgot fel lehetne velem kapcsolatosan sorolni ami azt hiszem sokkal inkább a negatív dolgokat erősítené, semmint a pozitívakat, de van valami ami ellen, ha megpróbálják rám aggatni, erőteljesen tiltakozom: nem vagyok előítéletes, még kevésbé vagyok elfogadásra képtelen. Nem azért ítélek el valakit, mert oda tartozik ahova, nem azért ítélek el valakit, mert az alapvető társadalmi normákkal, vagy a természet törvényeivel szembemegy akár csak a létezése is. Azért ítélem el, mert nem érett meg a bizalomra. A fivérem meleg. Egy szintén meleg vérfarkassal él együtt öt éve. Én voltam a családból az első, aki támogattam, aki elfogadtam, aki mindig mellette álltam. Aki bárkit, gondolkodás nélkül küldött volna a másvilágra, ha Tim-nek akár csak egy hajszála is meggörbül. Mindenkinek van gyenge pontja, nekem pedig a fivérem ilyen. A Preston família feketebáránya, az én világomnak mégis a közepe. Ezek alapján valóban előítéletes lennék? Nem hiszem. A bizalom az egyetlen, ami velem szemben minden alkalommal megjátszható, és amit azért alapvetően, és egy ideje nem osztogatok olyan nagyon kegyesen. Igaz korábban sem tettem.
Lucian alapvető megnyilvánulása, az ahogyan az ügyhöz állt az első pillanattól kezdve helyezte őt nálam abba a skatulyába, ahonnan igazán kiengedhettem volna már, elvégre mégis összeszedte magát és megpróbál nekem segíteni, én azonban nehezen vagyok képes elvonatkoztatni az első benyomástól. Pedig szeretnék. Mondanám, hogy a viselkedése, az a lehengerlő sárm, ami körbelengi rám ugyan nincs hatással, ez azonban csak a felszín. Hatással van, és talán pontosan ez az ami bosszant, és ami miatt még inkább zárom előtte azokat a bizonyos kapukat. Nincs joga ilyen hatást gyakorolni rám. Egy vámpírnak nincs joga….neki sincs joga így hatni rám, és a legdühítőbb az egészben, hogy minden emberi bűverőmmel, mindennel ami csak halandó létemből a rendelkezésemre áll, igen erőteljesen küzdök ellene. Mindhiába. Mint a hülye, aki széllel szemben megpróbál pisálni, és csodálkozik, ha vizes és büdös lesz.
Folyamatosan feszegeti a határait, és tudom, hogy ha ezt így fogja a továbbiakban csinálni, egy idő után elszakad nálam a cérna. Tudom, mert legbelül egy hang azt súgja, hogy ne fogadjam el a meghívást, hogy adjak neki valamiféle hivatalos keretet, hiszen ha az örsön hallgatom ki, akkor talán lenne valami visszatartó erő. Talán a pentagrammákkal is védett kihallgatók egyikében már nem hatna rám olyan elementáris erővel, ahogyan itt kinn teszi. Az egészben talán az a különös, hogy nem ő az első vámpír akivel dolgom akad, mégis az első aki képes kibillenteni abból az alapvető nyugalomból, ami jellemezni szokott az ilyen ügyek alkalmával. Képes elérni nálam, hogy azért legyek vele olyan, amilyen, mert a hatása ellen nem tudok küzdeni. Tulajdonképpen olyanért büntetem, ami az én hibám. Ami a halandó létem átkozott bűne, és amiről igazából sem ő, sem én nem tehetünk. Tökéletes huszonkettes csapdája, amibe önként és dalolva sétáltam bele. Én hülye!
A fejem rázom csupán a költőinek szánt kérdésére, mely szerint nem éppen a sci-fi műfaj a kedvencem, és ha jobban belegondolok inkább jobb ha nem szólalok meg, és nem árulom el neki, hogy milyen filmek szerepelnek a kedvenceim listáján. Vissza a szép kilencvenes évekbe ugyebár. Tudom idejét múlt, néha talán nevetséges miket nézek vagy hallgatok, de mindenkinek megvannak a maga kettyói ugyebár. A négy lovas említésére elnevetem magam.
- Ha tippelnem kellene maga melyik lovas lehetne, ha már efféle aforizmákat villogtatunk, akkor a Háborúra tippelnék. Már a puszta megjelenése és a nőkre gyakorolt hatása képes lenne kirobbantani grandiózus háborúkat.- hoppá! Egy kissé elhamarkodott elszólás, melyet sietősen, majdhogynem túl sietősen próbálok elmosni egy történelmi ténnyel.
- Ott van ugyebár Szép Heléna, aki miatt kirobbant a trójai háború. Abban teljesen biztos vagyok, hogy Háború akkoriban vagy Heléna, vagy Párisz képében tetszelgett. Tulajdonképpen mindegy is a végkimenetel szempontjából. - vontam meg a vállam, mintha ugyan ez az apró kis szösszenet nem egy metafora lett volna. Talán nem vette észre. Vagy ha igen, bízom benne, hogy az úriember imázs nem pusztán küllem, hanem valódi.
- Én? Hát már hogyne! Minden reggel megpörgetek odabent egy kis kereket, hogy a mai tíz csókadagomat kinek osztogatom szét a kolégák között. A szerencsésebbeknek lecsókolók gyomorig!- cöccenek fel, és a hangomból nem rejtegetem egy percig sem a szarkazmussal vegyes ingerültséget. Aztán csak elhúzom a számat, mintha csak mosoly lenne, ez inkább azonban fintor.
- De ha mindenkiről részletes infót szeretne, akikkel dolgom volt, akikkel lefeküdtem, vagy bármilyen más módon kapcsolatba léptem a kollégáim közül, akkor szerezzen be egy dupla spirálfüzetet. Legalább ötöt.- mutattam nyitott ujjaimmal az említett számot, és bízom benne, hogy értette, és vette az adást. Szórakozhatunk ezzel, de mindketten tudjuk az igazságot. Vagy ő legalábbis sejtheti az eddig elcsepegtetett félmondataimból: siralmasan egyszerű a magánéletem. Nincs ezen mit szépíteni, és titkolni sem szokásom. Ez van.
- Miért, a többieknek levágja a lábait, hogy nem azon távoznak? Kezdem azt gondolni, hogy magának valami különös fétise lehet az ágyban, Lucian! Tudja, egy ideig még ragaszkodom a lábaimhoz, és ahhoz, hogy azon közlekedjek.- hajolok egy picit közelebb bólogatva, és nagyon komolyan ráncolva a homlokomat. No igen. Lehet nem nekem vannak a legjobb virgácsaim, de azért elvagyok velük. Hetente kétszer van kötelező edzés, egyet én iktattam be, hogy levezessem a feszültséget. Időnként hülyére verek egy box zsákot is, ha éppen üres a terem, na meg persze ott vannak a havi két alkalmas kiképzések.
- Eddig is a fantáziájára hagyatkozott velem kapcsolatosan, szóval nem hiszem, hogy gondot okozna elképzelnie fehérneműben. Ha jól számolom, akkor legalább ötször vetkőztetett eddig le a tekintetével. Ami azt jelenti, hogy már azt is elképzelte, hogy mit hordhatok a farmer alatt. Nem, nem fogom róla felvilágosítani. Használja tovább a fantáziáját! Ami pedig a múzeumi darabot illeti….tudja ha ezzel egy kicsit is el tudnám érni, hogy végre ne a farka irányítsa egy ideig, akkor azt vennék fel. Vagy tudja mit? Azt vettem fel!- elhamarkodott poénelsülésnek is mondhatnánk a dolgot, ha már ezen a vonalon haladunk tovább.
És ha már elsülés….akkor nem csupán a szavak azok, amelyek egy ideig még pattognak körülöttünk. Őszintén szólva borítékolható volt, hogy ebben a formában egy kicsit megpróbálom a feszültséget levezetni. Úgy gondoltam, hogy neki úgysem lesz baja, én meg végre tudok majd koncentrálni. Elvégre vámpír. Ha nem vágom le a fejét, vagy karózom meg a szívét, akkor olyan mintha megcsiklandoztam volna, ha rálövök. Gondoltam én. Meg azt hiszem abból, ahogy először megnyilvánult, ő is így gondolta. Még eleinte vele együtt nevettem, hiszen végre megtettem amit olyan nagyon szerettem volna, pár perc múlva meg kissé nyugodtabban tudjuk folytatni a beszélgetést. Nem mintha olyan sűrűn lövöldöztem volna le eddig a potenciális gyanusítottakat vagy ilyesmi….Igen, volt benne szenvedély. Valami amit igenis meg akartam tenni. Nem bántani akartam, vagy talán egy kicsit. Büntetni azért, hogy ilyen….hogy így hat rám.
Aztán a korábbi mosoly rémületbe csap át, és végül kétségbeesésbe. A vérzés valódi, a hangja alapján a fájdalom is az. A fájdalom aminek nem kellene itt lenni, vagy legalábbis nem így. A vérzésnek pedig végképp nem. Nem így kéne lennie.
- Én csak….- nincs ésszerű magyarázat. Azt hiszem ha ezért nem függesztenek fel, figyelembe véve amit odakint műveltem, akkor semmiért. Rezgett a jelvényem alatt a léc rendesen. Igaza volt….nekem teljesen elmentek otthonról, és még igazából olyan magyarázatom sincs ami ép ésszel felfogható lenne.
Falhehérré válok, amikor odaugrom hozzá, amint a székről leesik, és fájdalmasan felüvölt. Lekapom magamról a pólót, hogy valami nyomókötést csináljak. A riadtsággal vegyes bűnbánat úgy tanyázik az arcomon, mintha mindig is oda tartozott volna. Amikor rám néz, én is így teszek, kétségbeesetten próbálom még erősebben odaszorítani a pólót,ami csakhamar átázik a vértől.
- Nem tudom….én azt hittem...magának nem szabadna….Lucian…- sóhajtok egyet, és a tekintetem követi az irányt a pult felé, ahol az üveg van. Annyira lépek el mellőle, hogy felkapjam az üveget, de mielőtt a kezébe nyomnám, egy hatalmasat kortyolok belőle én is. Az első ijedtségre. Sosem lőttem még rá senkire, akit alapvetően ártatlannak gondoltam. A szexfüggőséget nem szokták golyóval honorálni. Azt hiszem…. Nem érdekel, hogy nem akarja, hogy hozzá érjek. Egyszerűen elengedem a fülem mellett.  Kioldom az övet a farmeremen és a lába felé nyúlok. Ha ellöki a kezem, vagy elhúzódni próbál én akkor is csinálok amit akarok.
- Maradjon már veszteg! Csak el akarom szorítani a combját mielőtt teljesen elvérzik….az előbb lőttem magára, hagyja, hogy segítsek!- közben kattog az agyam. Mégis mi a francot csináljak? Hívjak mentőt? Mégis mit mondjak? Egy vámpírra lőttem, és most vérzik? A mobilom után nyúlok a farmerom hátsó zsebében, miután elszorítottam Lucian combját az övemmel, és mellé ültem. Hagytam, hogy a whiskey-vel csillapítsa a fájdalmat némiképp. A vér mindent beborított. Így tárcsáztam egy számot, az egyetlent, akitől segítséget reméltem.
- Hello! Bocs….ha rosszkor….igen….van egy kis gond….én….bajban vagyok. Te pedig értesz a vérszívókhoz. Segíteni kéne….nem nem én….én rálőttem és most vérzik….igen….nem fogalmam sincs mitől….Donnie könyörgöm….te vagy az egyetlen….igen….a belvárosban, a Manor….ahhh ismered, meg sem lep….okés….és addig? ….ahha….hogy mi? Hát én nem….okés….rendben, értem. Várlak….és tudod….hatos kód. Kérlek, Donnie, hatos kód. Kössz.- bontottam a vonalat, és visszaforordultam Lucian-hez.
- Van valaki aki segíteni tud. Azt hiszem. De addig is amíg ideér….segíteni akarok magának, hogy erőre kapjon. Donnie azt mondta, hogy ez szükséges, és mivel én tehetek erről az egészről….kérem, Lucian….- a hajamat összefogtam a tarkómnál, és az egyik oldalra rendeztem, a másik oldalon láthatóvá vált a nyaki verőerem. Kissé oldalra billentettem a fejem.
- Engedje, hogy segítsek, kérem!- nem tehet róla. A hibás én vagyok, és azt hiszem ez a minimum amivel első körben segíteni tudok neki.
- Ne utasítson el!- suttogtam még halkan, érezhető volt a hangomban, hogy bánom az egészet, és valóban nem így akartam. Tudtam, hogy az ügyben ártatlan...és ha nem vagyok olyan fafejű, ha elfogadom, hogy hatással van rám, és talán néhány poénnal elrendezem, akkor most nem ülnénk itt, véresen, sérülten, és nem ajánlanám fel neki a véremet. Amit azelőtt soha nem tettem. Senkivel.

szó ; zene ; jegyzet, üzenet  
x x x

Lucian & Cheryl

Nem tudom, hogy alapvetően Lucian személye, a tény, hogy vámpír, vagy a kimerítően tenyérbemászó stílusa az ami első körben kiveri nálam a biztosítékot. Talán ha nem hajnalban kolompolnak ki az ágyból, talán ha nem lennék ilyen veszettül fáradt, talán ha előző napokban egy kicsit több szabadságot engedélyeztem volna magamnak, talán ha nem pörgetem túl az agyamat, akkor minden bizonnyal ennél azért némiképp kedvesebb lennék. Mondjuk úgy nem egy két napja fagyasztóban álló jégkockához hasonlítanék, hanem egy pohár vízben fél órája úszkáló halacska formájú jégkockához: cuki és már majdnem elolvadt. Helyette azonban képtelen vagyok vevő lenni a nekem szánt poénjaira, képtelen vagyok egy szemernyivel kevésbé pokróc lenni vele, képtelen vagyok nem mereven és görcsösen ragaszkodni ahhoz a protokollhoz, amit ha a helyzet úgy kívánja én magam is előszeretettel lépek át, szegek meg tulajdonképpen bármikor.Hatékony vagyok, de nem éppen a szabálykövetők táborát erősítem, és időnként a módszereim a kollégák szerint hagynak kivetnivalót maguk után. Nem is vitatom, elvégre ki az a hülye aki egy boszorkány megérzései alapján megy ki egy lehetséges bűncselekmény helyszínére órákkal korábban, hogy az bekövetkezett volna? És baltázza el, mert képtelen megülni a seggén, ahogy azt kérték tőle és beront a házba, elüldözve onnan az elkövetőt?Philip számtalan alkalommal igyekezett nekem segíteni, számtalan alkalommal próbált belelátni a gyanusítottak gondolataiba, és szerzett közvetett bizonyítékot. Néha ez kevés volt, néha azonban elég, hogy megtörjük az adott személyt.
Lucian Graysonról sok dolgot tudnék röpke ismeretségünk ideje alatt megállapítani. De abban biztos vagyok, hogy nem gyilkos. Mármint….nem a szó klasszikus értelmében. Persze nem tudhatom, hogy ebben a megállapításban mennyi szerepe van a rám gyakorolt hatásának, ami valljuk meg bizony nagyon is ott van, hiába tagadom olyan vehemensen verbálisan. Ugyanakkor az is tény, hogy nem vagyok abban sem biztos, hogy nem csupán a vámpírokra jellemző olcsó trükk. Most kérjem meg még egyszer és nyomatékosan, hogy szálljon ki a fejemből, és képletesen a bugyimból is? Azt hiszem erre nagyjából ezerszer kértem meg, röpke beszélgetésünk során, ő mégis rendre visszakanyarodik a témához. A különös az egészben, hogy bár alapvetően nem akarom őt erről faggatni, én is rendre visszatérek.
- Maga meg én nem ellentétek vagyunk, hanem két olyan entitás, ami alapvetően ki sem tölthetné ugyanazt a teret, mert gyakorlatilag összeomlana az univerzum. Bámm!- emelem meg a kezem és imitálom ökölbe fogott, majd hirtelen szétnyíló ujjaimmal. Aztán a mondandója második felére bólintok. Igen, a látszat ellenem szól.
- Maga túl nagy jelentőséget tulajdonít egy csóknak. Ahhoz képest mennyi nőnek osztogatja...Az a csók céllal történt, nem azért mert a személye olyan mérhetetlenül elbűvölt volna.- forgattam meg a szemeimet. Ó, ugyan már Cherry, mit kell itt vetíteni? Naná, hogy nem csak céllal történt, de persze az a rohadt nagy büszkeség soha nem fogja veled kimondatni az igazságot. Tudni akartad….vagy csak bevonzott ez a vámpír mint valami rohadt mézes papír a darazsat.A fene tudja megmondani, talán nem is lényeges.
-....meg a szexista, nárcisztikus vámpírokat, akik éjszakai klubot vezetnek, és le nem rohadó vigyorral töltenek nekem whiskey-t.- fejezem be a felsorolását, miközben elvigyorodom. Tény, hogy a választott munkám sokkal inkább olyanoknak való, akik ki tudják kapcsolni a lelküket, akik bármit látnak, nem zavarja őket abban, hogy normálisan megvacsorázzanak, hogy nyugodtan filmezzenek, szexeljenek egyet az aktuális partnerükkel, és utána nyugodtan aludjanak. Nekem ez nem megy. Rám hatással vannak az esetek, és időnként letörnek belőlem egy-egy darabot. Ember vagyok, én képtelen vagyok arra, hogy kikapcsoljam az érzéseimet, vagy egyszerűen legyen valami varázsige, bűbáj, akármi, ami lehetővé teszi, hogy másnapra minden kiürüljön a fejemből. Én nem tudok felejteni, nem tudok emlékeket elzárni, nem tudom nem látni azt ami minden nap szembejön velem.
Lucian végre közlékennyé válik, és az információk, amiket megoszt velem,leszámítva az örök köröket a szexet illetően, egész hasznosak.
- Én szíves örömest elvonatkoztatnék, ha hajlandó lenne végre befejezni a mellébeszélést. Tudja, azt figyeltem meg, hogy magához a legkönnyebb úgy eljutni, hogy az ember a mondandójába belefűz néhány olyan jellegű dolgot, aminek legalább érintőlegesen köze van a szexhez, és máris nyert ügye van. Mondjuk úgy, csak igyekszem a figyelmét fenntartani, hogy nagyjából olyan információkhoz is hozzájussak a farokméretén, meg a mindenféle szexuális pózain kívül, amire tényleg kíváncsi vagyok momentán. - felvonom a szemöldököm arra az információra vonatkozóan, hogy további találkozót beszélt meg az áldozattal. Éppen kortyolok az italomból, amikor eszembe jut egy feljegyzés, amit a kezembe nyomott a tett helyszínén az egyik asszisztens, és amit csak futólag néztem meg, de most valamiért bevillan. A korty közben hatalmasra nyílnak a szemeim, a mutatóujjam felemelem, és még egy halk nyögést is produkálok, jelezve, hogy ha megittam ezt a kortyot, akkor mondani szeretnék valamit, szavát ne feledje.
- Várjon! A csapos, vagy pultos, egy bizonyos….áááá várjon mindjárt mondom.- nyúltam a kabátom után, hogy annak óriási zsebéből kihalásszam a hosszanti irányba összehajtott papírlapot, majd széthajtottam, magam elé tettem, és az ominózus részhez hajtogattam, nagyjából két oldal után megtaláltam. Ráböktem a mutatóujjammal.
-...Jean-Pierre...hm...szép nevű alkalmazottai vannak, komolyan. Szóval Jean-Pierre szerint Luna a pultnál arról beszélt, hogy hamarosan megismétli a ma éjszakát...mármint gondolom arra a bizonyos éjszakára gondolt, amit magával töltött. És alig várja, mert így végre bizonyíthat. De kinek akart bizonyítani? Gondolom nem magának Lehet azt gondolta, hogy rá tudja magát venni arra, hogy mégis megharapja? Lehet valakinek nagyon szúrta a szemét a dolog….de kinek? Kinek állhatott érdekében, hogy megölje ezt a lányt?- morfondíroztam hangosan, és a gondolataimat is hűteni próbáltam az itallal amikor a poharat a homlokomhoz érintettem. Lucian személye szerfelett bosszantott és ennek hangot is adtam korábban, úgy tűnik, hogy ezt ő is megjegyezte magának. Helyes. Miközben beszél érdeklődőn billen oldalra a fejem, és csak kényszeredetten elnevetem magam, amikor arról beszél, hogy nem lenne merszem hozzá, hogy ártsak neki. Most komolyan? Nem is tudnék ártani, hiszen ezek sima golyók. Ha el is találom, gyakorlatilag megérzi, reagál rá a szervezete, ahogy az embereké, ha éppen elvágják az ujjukat, azzal a különbséggel, hogy Lucian minden bizonnyal elég hamar meggyógyulna. Pár percen belül már nyoma sem lenne annak, hogy rálőttem. És ezt ő is tudja, valószínű ezért hergel, és ezért csimpaszkodik bele ismételten az önérzetembe, amiről nagyon jól tudja, hogy kegyetlenül kifinomultan működik, különben nem követtem volna őt sem. Ahogy közelebb hajol,  pillantásom a szemeiről az orrának ívére, majd az ajkaira siklik, onnan pedig vissza, valahova a homloka közepére. A kérdése egyszerre provokál és egyszerre ingerel. Van ebben a pasasban valami bosszantóan vonzó, és én túlságosan kimerült vagyok ahhoz, hogy jelen pillanatban a rám gyakorolt hatását elemezzem. A whiskey túl finom, a parfümje túlságosan belemászik az agyamba….én meg csak egy rohadtul gyenge ember vagyok, akinek ennyi pontosan elég ahhoz, hogy a vészcsengő az agyában megszólaljon. Vagy teszek valamit most azonnal, vagy sikeresen az ujjai köré fog csavarni, holott jelenleg egészen másra kellene fókuszálnom a figyelmemet. A poharamért nyúlok így vakon, és a második pohár maradékát majdhogynem teljesen eltűntetem, még egy egészen kevés marad az alján.
- Tudja….igaza van. Meggondoltam magam.- koppan a pohár a pulton, miközben én enyhén hátrébb csusszanok, majd le a bárszékről és nagyjából két-három lépésre tőle megállok.
- Már csak azért is, mert lássuk be, ritkán adódik olyan alkalom, amikor a tüskés modorom ilyen hatást vált ki valakiből, aki mindezek tetejében, noha megígérte, hogy leakad a témáról, de mégsem teszi, helyette folyamatosan és megállás nélkül próbál bejutni egy olyan ajtón, amit nyilvánvalóan és eléggé egyértelműen bezártak előtte. Maga sosem adja fel. Ez egy dolog. De, hogy mindennek tetejébe még provokál is, az már külön díjat érdemelne. Maga tényleg nem lát mást bennem, csak egy kis körítést a vagina körül?- teszem fel a kérdést érdeklődve, de választ nem fogok rá várni, noha minden bizonnyal a figyelme erre fog összpontosítani. Mert Lucian esetében minden aminek köze van a női nemi szervhez az agyának jelentős részét lefoglalja. Arra az időre mindenképpen amíg én az egyik Glock után nyúlok a hónom alatti fegyvertáskában.A meglepetés erejét használom ki, és gyakorlatilag még visszafogva magam és mert inkább csak figyelmeztetésnek szánom, két golyót engedek meg felé, a combjára célozva, és el is találva azt remélhetőleg. Még mindig a fegyvert szorongatom két kézzel. A lövések hangosak, és pontosak. Tényleg a combjára céloztam. Úgyis be fog gyógyulni pillanatokon belül, szóval ha fájdalmai is vannak, el fognak múlni.
- Remélem elég következetes voltam magának. Rendőr vagyok, szabályok kötnek. Az emberek felé, és nem az olyanok felé mint maga, Mr Grayson. Ami pedig a sérülést illeti, mindketten tudjuk, hogy pár perc és nyoma sem…..Lucian….- megrökönyödve nézem, ahogy a vér ömlik a combjaiból….ennek nem így kellene lennie….A fájdalom igazi, a sérülés igazi, mint egy embernél.
-Bassza meg! - sziszegem a fogaim között és a fegyvert visszacsúsztatom a tokba a hónom alatt sietve, majd odalépek hozzá, hacsak a fájdalom és a harag odébb nem seper. Mégis mi a fenét gondoltam? Mondjuk, hogy vámpír és halhatatlan. Annak kéne lennie.
- Ennek gyógyulni kellene nem? - kérdezem, miközben egyszerűen és gondolkodás nélkül rántom le magamról a pólót, hogy nyomókötést csináljak belőle.
- Lucian….mi a franc történik magával?

szó ; zene ; jegyzet, üzenet  
x x x

Lucian & Cheryl

Ha valaki most megkérdezte volna tőlem, hogy mire vágyom a legjobban, gondolkodás nélkül rávágtam volna: visszamenni aludni, vagy meginni még egy kávét, esetleg úgy tenni mintha ez az egész nem is az én ügyem lenne, és nem nekem kellene tartanom a hátam azért, hogy minden rendben legyen. Bár ez erős túlzás, hiszen ha baj van, akkor Torn hadnagy az, aki a hátán viszi el a balhét. Néha szó szerint. Nőként vezetni egy gyilkossági csoportot egy olyan helyen, ahol időnként a hullák nem feltétlen maradnak hullák, vagy éppen el kell simítani az ügyet és úgy tenni, mintha semmi sem történt volna, esetleg lezárni egy aktát megoldatlanul, holott nyilvánvaló az elkövető személye, csak éppen bizonyíték nincs rá….szóval így vezetni egy osztályt nem éppen egy főnyeremény, és nem is feltétlenül nyugdíjas állás. Tisztában volt ezzel amikor kinevezték, és soha egy percig sem tiltakozott, ettől még látom, hogy ráülni a szopórollerre nem feltétlen olyan izgalmas, mint amilyennek kimondva hangzik maga a szó. Az előző hadnagyomat simán elküldtem a francba, ha olyan dolgot várt el tőlem ami félúton volt a lehetetlen és a megvalósíthatatlan között. Torn hadnagy esetében egy ugyanilyenre csak egy kicsivel több időt kérek. És nem feltétlen azért mert nő, hanem mert látom, hogy mennyi fafejű kéjenc bürokratával kell szembemennie, ha el akar érni valamit. És igen….ez esetben pont azért mert nő. Magánélete még annyi sincs mint nekem, a szexuális életet meg szerintem lassan már csak a jelentésekből ismeri. Már magát a szót. Az érzelmi élete csak arra a kókadt páfrányra korlátozódik, amit megpróbál életben tartani lassan két hónapja, és még senki nem hívta fel rá a figyelmét, hogy a leveleit vicces kollégák selyemvirágra cserélték. Szóval sok bennünk a hasonlóság, noha tudvalevő, hogy Torn hadnagy mindenekelőtt az a tipus, aki bármikor és bárkinek a stílusa alá befekszik gondolkodás nélkül, ha célt akar érni. Alkalmazkodik, mint egy remekül funkcionáló kaméleon. Na én nem ilyen vagyok, és talán pont ez velem a baj. Illetve tudom, hogy pontosan ez a baj. A maximalizmusom keveredik valamiféle távolságtartással és persze azzal, hogy néha túl komolyan veszem az ügyeket amelyeken dolgozom. Viszont képtelen vagyok nem így tenni, ahogy most is ez történik velem. Csak éppen az ügy jelenleg az egyetlen gyanusítottjának személyében egy olyan bosszantó faktort kapok ma hajnalra, amihez vagy nem ittam eleget, vagy nem ébredtem még fel. Jelen helyzetben egyiket sem. Hogy hatással van rám ez tény. A mosolya is. Leginkább azért, mert minden lelki erőmre szükségem van, hogy megpróbáljam viszonylag kulturáltan, civilizáltan, legfőképpen pedig a jelvényemhez méltó módon kezelni a szédületesen bosszantó, szexista poénjait. Nagyjából minden második mondata utána képen vágnám. Valószínű akkor is mosolyogna.
Elismerem a csók nem kellett volna. Erre már akkor döbbenek rá, amikor megteszem, és amikor jó sok idő és még nagyobb küzdelem árán elszakadok tőle. Hogy beindított vajon? Nem tudom, nem erre koncentráltam, hanem arra, hogy ezzel a momentummal elérjek valamit. Csak arra nem számítok, hogy a hatás szinte azonnal magával ragad, és sikeresen elmerülök benne legalább arra a két percre, amíg észhez térek. Pedig a célom a figyelem elterelés volt. Mármint Lucian figyelmének az elterelése, nem a sajátom. Ez utóbbit sikerült megvalósítani, mekkora pancser vagyok! Ennek ellenére felszegem a fejem, és a kérdése hallatán csak cöccenek egyet.
- Ha beindított volna, én sem állok meg csak a csóknál.- válaszolom röviden és tömören, több szót azonban nem fogok erre vesztegetni. Így is elég lesz céltáblaként járkálnom a kapitányságon, csak mert képtelen voltam a dühömet és az ostoba rögtönzésemet kontrollálni. Na ilyen fixen nem fog többé előfordulni ennek a pasasnak a társaságában.
- Azért vagyok tele előítéletekkel, mert maga egész idő alatt csak a képembe vigyorog, össze-vissza hadovál mindenféle hülyeséget, eltereli a beszélgetést arról amiért itt vagyunk, majd szépen visszakanyarodunk oda, hogy nem akarok véletlenül lefeküdni magával, esetleg meztelenül táncolni, esetleg hagyni, hogy a maga csinos táncosai közül valaki az én ölemben illegesse magát….Mr Grayson, képtelen lenne arra, hogy legalább egy kis időre elvonatkoztasson a szextől és a farkától? Csak egy kis időre…- csippentettem össze a két ujjamat az orra előtt, még hunyorítottam is hozzá, aztán hagytam lehullani a kezem és legyintettem egyet.
- Hagyjuk, hiábavaló küzdelem.
Ettől függetlenül az önérzetem az amely felett Lucian végül mégis csatát nyer, és eléri azt, hogy igent mondjak arra, hogy megigyunk egy italt és beszélgessünk. Azonban nagyon úgy tűnik, már az első megnyilvánulásából, hogy mindketten másképpen képzeltük el ezt a bizonyos beszélgetést.
- És maga ugye tisztában van vele, hogy a kollégáim pontosan tudják, hogy maga lenne az utolsó a földön akivel ágyba bújnék? Tenyérbemászóan kéjenc, szexfüggő, poligám, a hűséget mint fogalmat nem ismeri és kizárólag a saját kis szemétdombja érdekli. Ó igen kész főnyeremény a számomra! Ja bocsánat, az előbbi jelzőket nem bóknak szántam, ha esetleg nem lenne elég világos.- sóhajtok egyet, és egy kis ideig csak nézem amint a poharak megtelnek, majd a megjegyzése hallatán finoman megpaskolom a pultot és elnevetem magam.
- Na látja, pontosan erről beszéltem. Öntelt. Mégis mit gondolt miért jövök ide magával? Ugye annyira azért nem bolond, hogy azt hitte a személyes varázsa vonzott ide, vagy az, hogy egy percig is érdekel, hogy mekkora a bicepsze vagy éppen a farokmérete? Mert ugye maga mindenből extra méretűt hord.- utaltam a korábbi megjegyzésére amit még a helyszínen tett mikor kesztyűt kértünk neki. Horkanok egyet végül.
- Az előbbi költői kérdés volt, mielőtt valami szellemes választ sziporkázna nekem rá. Köszönöm.- pillantok a poharamra, majd közelebb húzom magamhoz. Kivonom mára magam a hivatalos szolgálat alól, és közelebb húzom a borostyán színű itallal töltött kristálypoharat. Egy ideig csak a mutatóujjam forgatom annak peremén, majd elgondolkodva billen oldalra a fejem, és a kezembe veszem az italt.Egy aprót kóstolok belőle és elégedetten hümmentek, csettintem finoman össze a nyelvem.
- Oké, egy jó dolgot mindenképp felvések magának a sok bosszantóan kiborító jellemvonása mellé, hogy az ital minőségének tekintetében pazar az ízlése. Ez igazán remek!- mozgatom meg felé a poharamat, benne a whiskey ide-oda csobban a pohár falának. Egy újabb kortyot engedek meg magamnak, bár óvatosan kell bánni ezzel, mert itatja magát és hamar be tud ütni. Én pedig fáradt is vagyok, eléggé leharcolt ami azt illeti, elég könnyen a fejembe szállna. Na az kéne még csak, hogy itt csapjam ki magam nem messze a gyilkosság helyszínétől, ahol még a kollégáim krétával rajzolt jelei is itt vannak. A korty azonban megakad és majdnem félre is nyelem, az utolsó pillanatban köhögve próbálok magamhoz térni. Elkerekedő szemekkel meredek rá.
- Maga….azt hiszi azért érdeklődöm a szexuális élete után, mert engem személy szerint érdekel? Nem. Azért kérdezem, mert az áldozat magával volt utoljára, azt gondoltam esetleg régebb óta ismeri, vagy esetleg tudja, hogy kikkel volt korábban, esetleg ismerheti azokat akik előszeretettel harapdálták. Mert arra fogadni mernék, hogy magától is ezt várta volna. Mondja, maga miért nem adta meg neki ezt? Azt ne mondja, hogy erkölcsi aggályai vannak.- ingattam a fejem hitetlenkedve, és párat még köhögtem a korábbi félrenyelésem miatt.
- Ami pedig azt illeti ahogy szétszaggatták….egyrészt női elkövetőre gyanakszom, másodsorban pedig az a hév, az a tűz amivel neki estek egyértelműen érzelmi felindultságot takar. Ezért is gondoltam korábban, hogy esetleg a maga egyik szeretője féltékenységből tehette….nem tudom. Őszintén szólva az agyam jelenleg olyan tompa mint egy mosott kavics.- támasztottam meg a könyököm a pulton, lehunytam a szemeim egy fél percre, és a kezemben lévő poharat átgörgettem a homlokomon széltében. Még bele is simultam kicsit a pohár hűvösébe. Végül kinyitottam a szemeim és egy isteneset kortyoltam végre az italból.
- Lucian, maga már ezerszeresen túllépte, csupán a létezésével az ingerküszöbömet, úgyhogy innentől kezdve nagyjából csak kitartó önuralmam fog vissza attól, hogy elővegyem valamelyik fegyvert és a teljes tárat magába eresszem. Esetleg mindkettőt. Mondja mégis mi a francnak érdekelne engem, hogy mi a maga kedvenc játéka az ágyban? Kapcsolódik az ügyhöz? Nem. Innentől kezdve felőlem ruhafogasra is aggathatja az aktuális partnerét és sergetheti úgy magán mint a centrifugát, pont annyira fog érdekelni, mint egy haldokló rhododendron bokor. Szóval…- ittam ki a harmadik korttyal a whiskey maradékát, majd raktam a pultra és csúsztattam visza hozzá.
-...töltse újra kérem. És térjünk vissza a gyilkossághoz és Lunához. Volt valaki a közelben, aki nem illett ide? Maga elég hamar kiszúrja a nőket. Gondolom ha  a nevüke nem is, az arcukra csak emlékszik. Volt itt múlt éjjel bárki, akivel korábban kapcsolata volt, akit valamiért megjegyzett magának? - támasztottam a könyököm meg lazán a pulton, srégan felé fordulva, várva a második kör italra.Meg a válaszára.  

szó ; zene ; jegyzet, üzenet  
x x x

Lucian & Cheryl

Szédületes, hogy arra rádöbbenni, valójában nincs is magánéletem egy gyilkosság helyszínén kell lennem. És valakinek a képembe kell vágnia, hogy nem csupán érzéketlen és érzelemmentes vagyok, és egy félig kiürült vodkás üvegben több a szenvedély mint bennem, hanem mellette képtelen a poénok minimális szintű feldolgozására vagy éppen arra, hogy egy kicsit oldottabban álljon hozzá az ügyhöz. Feszült vagyok mint egy túlhangolt gitár, és egyelőre remény sincs arra, hogy némiképp enyhüljek. Már az első pillanatokban úgy érzem, hogy sarkon kellene fordulnom és visszamenni Torn hadnagyhoz. Adja másnak ezt az ügyet, mert félő, hogy még további fél óra ezzel a pojácával és komolyan mondom lerakom a jelvényem és úgy képen vágom, hogy nem fogja megköszönni. De….de bizony megköszönné és még vigyorogna is mellé, hogy mennyire szereti az efféle előjátékot.
Lassan külön röppályája lesz a szemeimnek annyit forgatom, miközben folyamatosan beszél, és egyik baromságra építi rá a másikat, rákontráz és ingerel, érezhetően lubickol abban a fajta indulatban amit a személyisége kivált belőlem. Mintha Lucian számára csak egy tréfa lenne ez az egész, mintha én az ő külön bejáratú udvari bolondja lennék, akivel remekül szórakozhat. Szeretném figyelmen kívül hagyni a szavait, de néha nem megy. Néha egyszerűen nem tudom csak úgy elengedni a fülem mellett, szó nélkül tovább lépni, és valóban arra koncentrálni, amire kell. Intem és csitítom magam, hogy pár órán belül túl leszünk az egészen. Most amúgy is túl fáradt vagyok, hogy könnyedén leseperjem magamról ezeket.
- Mégis mi a fenét érdekelne engem a maga lelke? Nem akarok én sehova belegázolni….abban maga sokkal profibb. És nem, ez nem bók volt, úgyhogy törölje le a képéről azt az önelégült vigyort, ami úgy tanyázik ott mint valami rossz botoxreklám hozadéka. A panam stewiek se csinálják jobban. Őszinte mosolyra nem futja, csak erre amit itt villogtat folyamatosan felém?- a magánéletem is terítékre kerül de csak magamnak köszönhetem, elvégre én csináltam magamból néhány mondat alatt gyakorlatilag eleven és kihagyhatatlan céltáblát. Ő csak beletalál pontosan a legközepébe, ha már odatettem. Ettől függetlenül nem veszem jó néven, és úgy tűnik, amíg a helyszínre nem érünk ez a hangulat meg is marad. Képtelen vagyok a dühömet rendesen kezelni, főleg úgy nem, hogy ő ezt semmiféle módon nem könnyíti meg, sőt mintha még külön arra játszana, és nem csalás nem ámítás, arra is játszik, hogy ezt tovább fokozza nálam. Az egészben talán az a legbosszantóbb, magamra nézve legalábbis, hogy valahányszor ránézek és szeretném a korábban fennálló ellenállhatatlan vágyaimnak legalább az egyik verzióját bevégezni rajta, mely szerint nekimegyek, megütöm, lelövöm mégis mintha elpárologna. Van valamiféle különös és megmagyarázhatatlan kisugárzása, ami mellett még én sem tudok elsétálni, noha nem tagadom, hogy erőteljes küzdelmet folytatok ellene. Mert engem ugyan nem fog csak úgy magához édesgetni egy olyan valaki, aki úgy jár nőről nőre mint méhecske a bibékre.
- Talán azért vágok ilyen arcot, mert úgy is érzem magam mint valami felbőszült pankrátor. Mint Dwayne Johnson egy rosszabb napján….mondjuk ő akkor is vigyorogna….akkor legyen John Cena….igen olyan vagyok. És ne legyen nevetséges! Maga már csak tudja milyen utolérni a sánta luvnyát, üldözheti jó pár. Ne! Még véletlenül se kezdjen bele, hogy ecseteli a kalandjait!- emeltem meg gyorsan a kezem nyitott tenyerem a levegőbe lendült, figyelmeztetőleg felé, hogy még csak eszébe se jusson ezt a témát tovább feszegetni. Már így is többet tudok lassan a szexuális életéről alig egy óra alatt mint a sajátomról úgy két hete. Na ja, mert nekem olyan ennyi ideje nincs. Szégyen gyalázat.
Arra a kis időre, amíg a holttestet vizsgáljuk kialakul mégis közöttünk valamiféle összhang. Ami jó. Kifejezetten azért, mert bár a sajátos stílusát Lucian megőrzi a véleménye megformálásánál, de mégis jó elgondolásai vannak, sőt kifejezetten gyors és intuitív. Még akkor is, ha olyan rohadtul eltelve magától adja ezt elő. De ettől lesz ő Lucian Grayson. Ha nem lenne elég ripacs és színpadias, akkor azt hinném, hogy útközben elvesztette valahol az egójának az utolsó kis morzsáit is. Kezdem azt hinni, hogy talán van remény, hogy esetleg mégis tudunk majd normálisan együtt működni, hogy talán visszavesz az arcából, vagy legalább megpróbál hozzám alkalmazkodni, de megint tévednem kell. Lucian Grayson pontosan azt adja amit tőle várni lehet: önmaga és az önnön érdekei és élvezetei vezérlik. Az ügy csupán egy mellékes kis semmiség. Nem hiszem el! Nem merem elhinni, hogy egy holttest megvizsgálása után alig két perccel már megint azon meditál hogyan másszon be a bugyimba. Kezdem azt gondolni, hogy ennek a pasasnak az agya kizárólag egyetlen helyre képes fókuszálni, és mindent abból a szemszögből vizsgál, hogy köze van a vaginához vagy nincs.
Amit végül végső kétségbeesésemben teszek arra ésszerű magyarázat nem létezik. Vagy ha létezne is, annyira irracionális lenne, hogy még én is nevetségesnek gondolnám. Nincs célom a csókkal, ha csak annyi nem, hogy egy időre tényleg rám figyeljen. Meg talán egy kicsit a megtépázott önérzetemnek is szüksége van rá. Tény, hogy nem rólam fogják mintázni a szenvedélyes asszony szobrát, hogy nem én vagyok a következő Miss Március a Playboy címlapján, és az is tény, hogy egy csókversenyen is minden bizonnyal a vigaszágon jutnék csak be…..de meglehet, hogy ebben a pillanatban a meglepetés ereje talán a javamra billent minden hátrányomat. Sosem csókoltam még meg vámpírt….ha már itt tartunk alapvetően sem másztam még úgy rá senkire, ahogy a következő pillanatban tettem Lucian Graysonnal. Nem vagyok felkészülve arra amit kapok, és azt hiszem ez az amivel nem számolok. Bár a figyelemfelhívás a célom vele, mégis amikor megérzem az ajkainak mámorát, nem elszakadni akarok, hanem még mélyebbre menni, mintha egy vörös ködben ereszkednék alá, a hangja pedig egészen mélyről jövően hívogat. Puha és forró melegség! Észhez kell magam téríteni, lassan a levegő is kevés lesz kettőnk között, mert nem elég, hogy az ajkaim, de az utolsó sejtem is hozzátapad. Végül csak sikerül eltolnom magam, noha kell pár másodperc, hogy a szédülés, amelyet a közelség, majd a távolság ismételt felvétele okoz valamennyire megszűnjön. A kezdeti döbbenet után, az emberek folytatják a munkát, noha a háttérben úszó duruzsolás egyértelművé teszi, hogy ebből holnap az őrsön kurva nagy balhé lesz, és valószínű egy hétre való pletyka anyagot adtam a kollégáknak az utcai járőrtől kezdve az  alagsori aktakukacig. Van magyarázat, tényleg. Persze azt hiszem, hogy mindezt én magam sem hinném el magamnak.
- Lucian, a vacsora, a beszélgetés, és a szex az egy csomagban jár. Tehát ha nem vacsorázok magával, nem akarok meghitten beszélgetni, akkor lefeküdni sem fogok. Keressen olyat a mai napra, akinél a hiányos csomag is bejön. A magam részéről kedvelem az all inclusive szolgáltatásokat. Csak nem magától.- fejeztem be végül, és az elméletemet előadva sikerült elmosolyodom azon a fajta felháborodáson, amit egy női ruhában öltözött férfi képe alapján vizionált maga elé.
- Féltékeny? Az exeire? Mondja Mr Grayson melyik exe akart utoljára a képébe nyomni egy Glock 17-et és a teljes 9mm-es tárat magába ereszteni? Na ha ilyet talál nekem, akkor arra féltékeny leszek, és megkérdezem tőle, hogy mi tartotta vissza, hogy megtegye? Azokra, akiknek a lába között evickél és úszkál azokra nem vagyok féltékeny. Olyanra bármelyik nő képes. Az már csak magának jelent szegénységet, hogy megelégszik ennyivel. Az élet apró örömei ugyebár….- vonom meg a vállam, és elgondolkodva indulok meg visszafelé, a Manor irányába. Útközben az egyik laboros a kezembe nyom egy mappát, amelyet két helyen alá kell írnom. Indul a bürokratikus szopóroller. A nyomozás vezetőjének nem csak az a dolga, hogy szépen villogjon a kapitányságon, vagy, hogy elvigye a balhét ha valami félresikerül, hanem az efféle papírmunka is. Mindenhova kell a szignóm. Lucian javaslatára megtorpanok és visszaadom a laboros srácnak a mappát meg a tollat. A megjegyzésének második felénél felhorkanok, és kissé fel is nevetek. Micsoda feltételezés! Hogy én félnék tőle! Vagy talán mégis…. Na nem! Sajnos vagy sem roppant módon önérzetes vagyok, és azt hiszem erre tökéletesen ráérzett. Sóhajtottam egy nagyot, aztán védekezőn megemeltem a két kezem, nyitott tenyérrel felé, mintha megadnám magam.
- Jól van! Legyen! De ha megpróbál leitatni Mr Grayson, lelövöm. Úgysem lesz semmi baja, az én lelkem meg megnyugszik attól, hogy megtettem. És ahogy ígérte minden kérdésre válaszolni fog. Bármelyikre.- egy vámpír mindig állja a szavát ha azt megígéri, ebben biztos voltam. Ezért sem szoktak felelőtlenül ígérgetni. Úgy tűnik Lucian ezt tényleg komolyan gondolja. Én pedig úgy voltam vele, hogy ma már mindegy, hogy mit csinálok ami az ügyet előre mozdítja, holnap úgyis nagyjából három függelemsértés miatt kell felelnem a hadnagynál. Kezdve azzal, hogy gyakorlatilag a tett helyszínén megcsókoltam az első számú gyanusítottat. Még ha hivatalosan és az ész érvek mentén nem is gyanusított.
Már lassan világosodott és úgy fél hét körül járhatott az idő, amikor a Manor pultjához telepedtünk Mr Graysonnal. A kabátomat levettem és a pultra dobtam, a fegyvertáskáim láthatóvá váltak a sötétkék blézer alatt. A két Glock-tól nem váltam meg. Komolyan gondoltam, hogy használni fogom rajta ha a helyzet úgy hozza. A helyszínt még lezárva tartottam, és jeleztem azt is, hogy ha lehet pár napig itt se takarítsanak. Legalább még negyvennyolc óráig. Hátha vissza kell jönni valamiért.
- Jól van….Mr Grayson. Akkor kezdjük az elején. Mikor és hogyan ismerte meg Luna Morgant? És mióta volt a szeretője? Ki volt előtte a szeretője? Mármint magának, nem Luna Morgan-nek. Nem ragaszkodom névhez, elég ha csak a hajszínére emlékszik vagy arra hogyan sóhajtozott az ágyban….valamire.Bár azt hiszem hülye kérdést teszek fel. Másképp fogalmazok: Luna Morgan hanyadik nő volt aznap éjjel az ágyában? Előtte és utána volt együtt valakivel?- szórtam rá a kérdéseket, miközben figyeltem ahogy két poharat megtölt itallal. Most rám fog férni azt hiszem egy jó whiskey. Mert remélem az van benne.
- Vagy valakikkel....úgy egyszerre is akár ahogy....maga szokta...vagy nem is tudom.- ráztam meg a fejem és kezdtem én belezavarodni, mert Mr Grayson esetében ez a kérdés talán nem is olyan egyértelmű mint mondjuk az enyémben, aki elég monogám fajta vagyok.

szó ; zene ; jegyzet, üzenet  
x x x

Lucian & Cheryl

Van egy mondás, mely szerint ha valamit nem tudsz legyőzni, állj az élére. Igaz ez olyan helyzetekre is, amikor adott esetben nem tudok előbbre jutni egy-egy ügyben, mert külső tényezők, vagy éppen az akinek a segítségére számítok hátráltat, vagy egyszerűen megtagadja a segítséget. Vagy akkor is, amikor valaki képtelen komolyan venni legalább egy percre nem csupán engem, hanem a helyzetet is. Nem állítom, hogy Mr Grayson alapvetően érzéketlen lenne, noha a vámpírok érzelmi életével kapcsolatosan a magam részéről meglehetősen szkeptikus vagyok. Ugyanakkor nem tudom a késztetést legyűrni, hogy lassan elég csak levegőt vennie mellettem, vagy megvillantani egy újabb, alapvetően egyébként valóban szédületesen hatásos mosolyt, hogy viszkessen a tenyerem, vagy ne akarjam a következő pillanatban használni a fegyveremet. Nem vagyok egy pisztolyhős, nem szokásom mindenkivel szemben a nyers erőszakot alkalmazni, de van Lucian-ben valami eredendően erre gerjesztő tulajdonság, rezgés, kisugárzás, a rohadt karma, nevezzük bármilyen néven is, ami szüntelen arra késztet, hogy felül kerekedjek rajta. Ne csak szavakkal, hanem fizikálisan is. Mármint szexuális felhangok nélkül. Bár úgy tűnik, nála ez a dolog igen erőteljes mozgató rugó. Belátom egy idő után, legalábbis az agyam egyik hátsó szegletében, hogy talán ha nem viseltetnék vele szemben folyamatos ellenszenvvel, akkor kezelhetőbb lenne. Mégis egyszerűen képtelen vagyok a dolognak engedni, ahogyan azt sem tudom elfogadni, hogy a Manort éppen olyan szórakozó helyként kezeljem, amilyenek közül némelyikben magam is megfordulok. Legalábbis az utóbbi egy évben mindenképpen. Nem állítom, hogy tökéletesen el tudok lazulni, de pár pohár tequila elég könnyen oldja a gondokat, vagy éppen a zöld tündér is a segítségemre siet. Bármennyire is úgy tűnik, és bármennyire is ezt szeretném elhitetni a környezetemmel, mert hiszek abban, hogy az ilyen kiállás valamiféle szakmai stabilitást is magával hoz, én is képes vagyok időnként lazítani. Bár kérdés, hogy amit én lazításnak tekintek, azt mások valószínű egy könnyed vasárnapi babazsúrént aposztrofálnák.
- Szóval azért vagyok ünneprontó, mert nem szeretném, ha egy hiányos öltözetű stipper az ölembe tekergetné a csípőjét, miközben nekem a munkámra kellene koncentrálnom?- vontam össze a szemöldököm, és a fejemet csóválva enyhén szólva hitetlenkedve hümmögtem is a szavaim mellé. Majd határozottan, néhány aprót bólintottam.
- Tudja mit? Akkor valóban ünneprontó vagyok. Akassza ezt a cimkét is rám a fejében, ahol már elkönyvelt mindenféle olyan jelzővel ami a hűvös és jeges egyéb szinonímáit takarja. Az ügy szempontjából annyira mindegy, hogy mit gondol rólam.
Ezzel azt gondoltam, hogy kis csörténk első fejezetét lezártuk, és nem is terveztem volna újabbat nyitni, ha Lucian nem húzgálja tovább az oroszlán bajszát, és nem próbálja meg a saját szavaimat ellenem fordítani. A Philip-el való kapcsolatom egy érzékeny pont. Egy olyan helyzet, amelyet a magánéletem egyik legrosszabb kudarcaként éltem meg. Egykor miatta adtam fel mindent, amit biztosnak hittem, hogy aztán bizonytalanná váljon ő maga is. Az egész kapcsolat egy vékony üveglapon létezett, amelyen szteppcipőben toporogtunk, aprókat kopogva és minden mozdulattal repesztettük a kapcsolatunk vékony üvegjárdáját, ami aztán összetört alattunk. Pengevékonnyá húzom össze az ajkaimat, a dühömet az összeszorított öklömbe vezetem, és magamban elszámolok szépen lassan tízig, amelyben azért fohászkodom, leginkább a saját józanságomnak, hogy ne törjem be az utolsó mondatáért az orrát.
- Eddig nem adott rá egyetlen okot sem, hogy ne vegyem egy kalap alá azokkal akiktől a negatív tapasztalatokat begyűjtöttem. Most pedig egy újabb okot adott rá, hogy valóban oda soroljam magát is, ahova az összes természetfelettit. Vagy nevezzem inkább korcsnak?- a haragom szinte felforrósította kettőnk között a levegőt, nem feltétlen pozitív értelemben.
- Mert maga aztán tudja milyen az én fejemben létezni. Ó igen! A rengeteg vér, a halottak vagy azok akik rosszkor voltak rossz helyen….lehet, hogy maga egy gazdag seggfej!- sziszegem felé, és a hangom megremeg, pedig nagyon uralkodom magamon, de Mr Grayson beletenyerelt pont a legközepébe a lelkemnek, még akkor is ha jelen pillanatban úgy gondolja, hogy ott is meglehetősen dermesztő vagyok.Mekkorát téved!
- De tudja, nem mindegyik vámpír táplálkozik beleegyezéses alapon, és nem mindegyik végez tiszta munkát. És nem mindegyik dugja meg előtte a vacsoráját. De mindegyik élvezettel terpeszkedik az egójával a szerintük semmire nem való emberek felett. Ahogy maga is teszi attól a pillanattól kezdve, hogy találkoztunk.Mondja miért érzi magát olyan fenemód ellenállhatatlannak?- talán mert az. Valld be Cherry, hogy azért kúrta fel ennyire az agyad, mert te is annak tartod, ne légy álszent, gyerünk! Nem! A hang a fejemben nem hajlandó engedni, és még mindig karmolva kapaszkodik abba a megállapításba, hogy Lucian Grayson egyszerűen és minden kétséget kizáróan rettentően dühítő jelenség.
- Akár személyesen is felkeresheti és átadhatja neki az ajándékát! Ő kiolvas mindent a fejemből maga meg pofátlanul visszaélne vele. Micsoda páros lennének!- horkanok fel nem kevés haraggal és szarkazmussal a hangomban. Tény, hogy potenciális gyanúsított, akit én alapvetően amúgy ártatlannak tartok, még nem hozott ki így a sodromból. Igaz potenciális gyanúsítottnak nem beszéltem a magánéletemről, még ha érintőlegesen is negyed órán belül már másodszor. Mégis mi a fenét művelek? Mindezt azt hiszem tovább fokozza az a pár másodperc, amikor a szemeibe nézek. És bár igyekszem a hatása alól kivonni magam, tagadhatatlan, hogy egy pár pillanat erejéig magába szippantott az örvény, minden ami ő maga, az illat, a vér mámora, a veszett izgalom, az egész pulzálás, minden amit Lucian Grayson néven lehet emlegetni.Aztabasszus!
- Ne legyen annyira eltelve magától!- figyelmeztetem, de annyira gyenge lábakon áll az előbbi pillanatok után az egész megnyilvánulásom, hogy az már megmosolyogtatóan hiteltelen. A szemeimet forgatom a bilincselés említésére, és szó nélkül hagyom a megjegyzését, csak egy lassú, elég beszédes, mély sóhajra futja. Mi rosszat mondott? Tulajdonképpen maga az, hogy egyáltalán megszólalt. A prűdségemet firtató megnyilvánulása kapcsán kibukni kész beszólásomat egyelőre visszafogom.
- Koncentráljunk az ügyre és a holttestre ha kérhetem.- intem végül magunkhoz a már korábban említett Tracy-t, aki úgy tűnik a korábbi laboros lányhoz hasonlóan szintén Lucian bűvkörébe kerül. Létezik egyáltalán nő a közelemben, vagy akár férfi, akinek az alsóneműje nem lesz másodpercek alatt olyan nedves ettől a fickótól, mintha egy órája az esőben ázna és még élvezné is? A lány mosolyát egy szigorú szemvillanással oszlatom el, törve meg az apró kis flörtkezdeményt kettejük között. Komolyan és erőteljesen fontolgatom, hogy egy papírzacskót húzok Mr Grayson fejére, és úgy vonszolom magammal, csak a szükséges időre fogom levenni róla.
- Igen, mondták. És akkor is nagyjából annyira érdekelt mint most. - guggoltam végül le az áldozat mellé, és én magam is szemrevételeztem hozzá hasonlóan. Meg kell hagyni, bárki is végzett vele, az nem fogta vissza magát. Bólogatok Lucian megállapításaira, és bár neki nem fogom mondani, hiszen az egója már így is legalább ezerszer kenterbe veri a Burdzs Kalifa teljes magasságát, de abszolút jó és igazán tiszta meglátásai vannak. Elég intuitív a fickó, még akkor is ha elég sajátos tálalásban adja elő. Néha felpillantok rá, bólintok is egynémely megállapítására. Végül hozzá hasonlóan én magam is felegyenesedem és fél perces késéssel, de leveszem utána én is a kesztyűket és ugyanabba a szemetesbe dobva szabadulok meg tőlük.
Kezdem azt gondolni, hogy végre, az előbbi kis monológját követően talán valóban hasznát vehetem a meglátásainak, de megint visszaveszi azt a negédes és minden szempontból bosszantó bugyinedvesítő álcát. Pedig már majdnem reménykedtem, hogy valóban menthető. Majdnem. Kinyitom a számat, majd becsukom. Aztán ahogy folytatja, még párszor megismétlem, de rájövök, hogy a szavak itt már vajmi keveset fognak érni. A nyűgjeim ecsetelésére tett megjegyzésére lehunyom a szemeimet egy pillanatra, és fáradtan csippentem az orrnyergem a két ujjam közé. Megdörzsölöm a szemeimet, majd féloldalt billen a fejem és úgy nézek rá.
Szóval….csak, hogy szép keretet adjak a gondolataimnak: van az a mondás, hogy ha valamit nem tudsz legyőzni, állj az élére! Azt hiszem most jött el annak az ideje, hogy én is hasonlóan tegyek. Úgy tűnik Mr Grayson nem nyugszik. Számára bizonyos dolgok egyszerűen elengedhetetlenek. Tudom, hogy valami olyasmit kell tennem, amire nem számít, amivel sokkolhatom annyi időre, hogy el tudjunk beszélgetni. Amikor befejezte, két oldalt kihajtom a kabátomat, és csípőre teszem a kezeimet. Ekkor válik láthatóvá a hónalj alatt viselt két pisztolytáska, meg a farmeremre csippentett jelvényem. Ellépek tőle, az ég felé pillantok, majd megcsóválom a fejem. Elmosolyodom, bár tőle elfordulva teszem, és leginkább azon mosolygok, amire készülök. Hirtelen pördülök meg végül, és veszem vissza azt az egy lépésnyi távolságot amit az előbb eltávolodással felvettem kettőnk között. Bár a reakcióideje gyorsabb, arra alapozok, hogy tőlem ilyesmire végképp nem fog számítani. Valószínű arra számít, hogy megint szavakkal igyekszem lehűteni, pedig másra készülök. Van némi magasságkülönbség közöttünk. Nem sok, talán egy fél fej, vagy kevesebb. Teljesen nekisimulok, a karjaim a nyakára kulcsolom, enyhén lábujjhegyre emelkedem, és gyakorlatilag mint valami megveszett és kiszámíthatatlan hurrikán támadom le. Egy csókkal. Nem is felületes, vagy egyszerű csókkal, hanem gyakorlatilag belemászom: az aurájába, a személyes terébe, az alkohol és vér ízű világába, és ahogy az ajkaihoz érek, mintha áramütés sokkolna. Mintha elveszíteném a határozottságom, és már csak zuhannék, egyre mélyebben. Az ajkai közé. A duruzsolás és morajlás megszűnik körülöttünk, mintha mindenki dermedten nézné, hogy mit csinálok. Valószínű el sem hiszik. Még én sem hiszem. Meg sem tudnám magyarázni, hacsak azzal nem, hogy éppen védekezni próbálok. Ellene. Azzal, hogy megcsókolom. Irracionális. Érzem, hogy a karja a derekamra kulcsolódik önkéntelenül. Visszacsókol? Nem mernék meggyőződni róla, de mintha…..basszus….most kell elszakadni….most…..most. Pokoli nehéz, szinte minden idegszálammal erre a mozdulatra kell koncentrálnom, de végül megteszem. Zihálva, levegő után kapkodva tolom el magam tőle, megszakítva a csókot, és a közelséget is. Körülöttünk néma csend. Valószínű holnap Torn hadnagy a szőnyeg szélére fog ezért állítani. És megvan a magyarázatom arra amit tettem, de kérdés, hogy elhiszi e.
- Remélem sok kérdésére választ kapott, Mr Grayson a személyemet illetően. Most pedig, hogy a kérdéseire válaszoljak: nem, nem vacsorázom magával, nem, nem kérek inni és nem nem szeretnék semmiről beszélgetni magával, csak az ügyről. - indulok kissé távolabb a helyszíntől, majd megtorpanok és visszafordulok, megvárom amíg ő is utolér.
- És most mesélje el nekem, hogy ki az a nő akit úgy megsértett, hogy hajlandó lenne magán bosszút állni. Gondolom észrevette a karmolás nyomokat az áldozat karján. Tompák, nem annyira élesek, olyan amilyet egy műköröm tud okozni. Szóval vagy egy sértett női szeretője, vagy egy sértett transzi szeretője magára akar kenni egy olyan gyilkosságot, amit nem maga követett el. Lucian! Halló, figyel rám?- csettintettem párat az ujjammal, hogy figyeljen rám.

szó ; zene ; jegyzet, üzenet  
x x x

Lucian & Cheryl

Az udvariasságom, vagy éppen a türelmem a legtöbb esetben határtalan. Nagyon kevés alkalommal sikerül kibillenteni engem a nyugalmamból, vagy éppen leszek ideges és feszült ha nem a megfelelő módon szólnak hozzám. Igyekszem mindenkit úgy kezelni, hogy bár nem feltétlenül vagyunk egyformák, sőt az esetek többségében egyáltalán nem vagyunk azok, mégis megértéssel fordulok a másik felé. Akkor is így van, ha éppen egy gyanúsítottat kell kihallgatni, és a nyilvánvaló tények ellenére is megpróbál az illető csúsztatni, hazudni, vagy éppen totálisan hülyének nézni. Ez utóbbi gyakorlatilag rengeteg alkalommal előfordult már a rendőri pályafutásom során. Nem csupán azért mert nő vagyok, hanem emberként majdhogynem haszontalannak gondolnak. Pedig nem vagyok az. A meglátásaim, vagy éppen a kitartásom is a helyén van, ahogy a logikám, és a reakcióidőm is roppantul gyors és nagyon kifinomult. Úgy fél évvel ezelőtt, egy ügyben azzal lepett meg az első számú gyanúsított, hogy közölte velem, annyira vagyok rugalmas másokat illetően mint a kenyérvágó penge a fiókban. Értékelni szerettem volna a humorát, helyette azonban még jobban a nyakára jártam, még több bizonyítékot gyűjtöttem be ellene, és addig nem nyugodtam, amíg rá nem bizonyítottam egy kettős gyilkosságot. Nem bántott meg a kijelentésével, csupán motivációt adott, hogy bebizonyítsam: a rugalmatlanság időnként sokkal célravezetőbb, mint ha az ember úgy hajlik, mint egy légtornász lány a nászéjszakáján az ötödik menet után zsinórban. Persze ha valaki fafejű, ahogy én is szoktam lenni néha, de olyan nagyon, hogy a fától nem csak az erdőt, hanem a komplett hegyoldalnyi fenyvest sem látom, az sem feltétlenül hoz sikert. Néha a fal adja a másikat, és bizony be kell látnom, hogy vagy alkalmazkodom, vagy gyorsan és hamar kipontozódom, ha még egyszer telibe kapom a kemény falat.
Nem tudom mi idegesít jobban Lucian Grayson-ban: hogy megdugta az áldozatot nem sokkal a halála előtt, amivel kapcsolatban nem is tudom mit gondoljak vagy érezzek. Esetleg a gondolat, hogy lehet táplálkozott belőle, vagy ő is az egyike azoknak akik tűpárnát játszottak a lány bőrével, és időnként a lágyrészből csemegéztek a combján. Philip szerint a vámpírok számára a comb belső része olyan mint valami veszett drog és mennyei ambrózia keveréke, ami kicsit meg is csapja őket. Más íze van ott a vérnek. Őszintén szólva ennek a kielemzésébe tapasztalatok hiányába nem mentem volna bele, annyira elvetemült meg nem vagyok, hogy saját magam kísérleti nyúlként funkcionáljak. Ellenben gondolatban feljegyeztem, hogy ezzel kapcsolatosan feltétlenül ki kell faggatnom Shirley-t, a nyomlaborosok gyöngyét, aki nem mellesleg vámpír és köszöni szépen békésen megvan mindenkivel. Kevesen tudják róla, hogy kicsoda, és a legtöbb esetben kizárólag a vőlegényét szokta megcsapolni. Ennek a kapcsolatnak a milyenségébe már bele sem merek gondolni. Shirley azonban tényleg az a fajta vámpír, aki nem foglalkozik semmi mással, csak az élvezetek maximális hajszolásával, és azzal, hogy Bon Jovit hallgasson egy olyan walkman-en amit még akkor gyártottak, amikor az apja fejében ő csak egy kis titkos gondolat volt. Shirley nagyon göndör, nagy szőke és nagyon retro.
Lucian felháborodását elkerekedő szemekkel hallgatom, és ha még gondolataim legmélyén igazat is adok neki, hogy védi azt ami az övé, amiben a munkája van, és amit lekicsinylően leszóltam, akkor sem tudok mást mondani a helyről. Csupasz seggű cicababák, és kerek seggű srácok, mindenhol és mindenből folyó italok, making-love ritmusú zene, amire az ember önkéntelenül mozgatni kezdené az altestét, akkor is, ha két héttel korábban még szüzességi fogadalmat tett. Mármint újraszüzességit. Mondjam azt, hogy álmaim ne továbbja? Hát nem az. És ezen az sem fog változtatni, hogy felháborodik, majd hirtelen stílust és irányt vált, és már nem számon kér, hanem egyenesen lekenyerezni próbál.
- Nem, nem nézheti!- jelentem ki végül az utolsó mondatába kapaszkodva, meghagyva neki a gyönyört, hogy egy ideig azon rugózzon, hogy vajon lány táncost vinnék hátra és azért nem nézheti, vagy egy srácot részesítenék a kegyeimbe és azért nem.
Bár az ügyről kellene beszélnünk, nekem legalábbis igyekeznem kellene Lucian figyelmét erre fókuszálni, helyette ő az aki bevisz a susnyásba én meg persze hülye módon belemegyek a csörtébe. Pedig Torn hadnagy kifejezetten figyelmeztetett, hogy ne dőljek be a vámpírtrükköknek. Tessék, épp most mentem szembe a figyelmeztetéssel, és filmkritikust játszok. Megrázom a fejem, és hagyom, hogy kibontakozzon, és eljussunk a közepesen szar művészfilmektől a pornóig, azon át a star wars-ig. Széles skála. Az Eiffel torony említésére úgy nézek rá, hogy ha fél másodpercen belül le tudom gyűrni a késztetést, hogy előkapjam a stukkert és a képébe nyomjam, akkor én vagyok a legnagyobb szupercsaj az egész galaxisban. Minimum egy Leia hercegnő és jedi lovag. Arany bikini nélkül. Azért mindennek van határa.
Ott tartok azért már a Carlos féle eset után is, hogy egyszerűen faképnél hagyom, vegye fel valaki a vallomását, ha Torn hadnagy úgy rendelkezik, akkor felőlem be is vihetik, én nem akarok a továbbiakban a szükségesnél több időt tölteni vele, amikor végül csak sikerül valami érdemi információt is kipréselnie a sok rizsa közepette, és hajlandó velem tartani a helyszínre is. Szeretnék mindenre reagálni ami szavak formájában, és igen erős késztetést érezve a folyamatos beszédre kijön belőle, de csak lehunyom a szemeimet és azon fohászkodom, hogy legyek ezen túl minél hamarabb. Aztán hirtelen lesz belőle elegem.Ekkor torpanok meg, és késztetem őt is megállásra. Igyekszem komoly lenni, igyekszem elmagyarázni neki, hogy mennyire kemény helyzetben van, hogy ne vegye ezt félvállról, de úgy tűnik Mr Grayson vagy teljesen hülye, vagy egyszerűen képtelen bármit is komolyan venni, ami nem dugható meg, vagy nem lehet alkoholként meginni. Én egyik kategória sem vagyok számára, úgyhogy az esélyem a nullára redukálódott, hogy komolyan vegyen. Pazar! Az ég felé nézek. Szeretnék istenben hinni, de miután nyolc évesen nem kaptam meg tőle karácsonyra a buci babát, azóta nem hiszek a létezésében. Tréfát félretéve, igazi, és megrögzött ateista vagyok, aki mostanság egy kicsit ebben is elbizonytalanodott. Végül sarkon fordulok, és elindulok a helyszín felé. Ha jön velem, jön, ha nem akkor sem érdekel már. Bár azért egy mondatot még hátradobok neki. Végül csak utolér, és sikerül valamennyi komolyságot is csempészni a beszélgetésbe. Haladunk.
- Mr Grayson. Három évig éltem együtt egy boszorkánnyal, aki előszeretettel mászkált a gondolataimban mint egy mesekönyvben, úgy,hogy nem is tudtam róla. Szóval bocsássa meg, ha ritka előítéletes vagyok a természetfelettivel szemben. És mert számomra nem elfogadott dolog, ha két vámpír leül vacsorázni, mire a nő megszólal: Ma nullás vérű vacsit kaptam csak pedig tudom az AB a kedvenced…..cöh.- szisszentem egyet,és a hangomból érezhette, hogy bár a szarkazmustól csöpögött a hangom nagyon is keserű tapsztalataim vannak a természetfelettivel kapcsolatban. A jövőben kizárólag emberrel kezdek. Mindenféle hókuszpókusz nélkül.
Ha azt gondoltam, hogy Lucian Grayson már nem lesz képes a mai nap folyamán meglepni engem, és fel vagyok készülve arra, hogy mindent a maga sajátos humorában fog megközelíteni, akkor alaposan rácáfol erre. Ahogy én az előbb, most ő az aki megtorpan, és egyenesen a szemeimbe néz. Bár Torn hadnagy azt is kérte, hogy ha lehetséges a szükségesnél többet ne bámuljak bele emberként egy vámpír szemeibe, ez is egy olyan pont ahol nagyjából nem foglalkozom a figyelmeztetéssel. Hűvös, mindent átölelni kész sötét örvényként vonz magához az írisze és azon kapom magam, hogy kicsit előre billenek, el akarok merülni benne, a stukkerem meg  a kabát alatt nekinyomódik a bordámnak, ez az ami észhez térít. Pislogok kettőt, oszlik a varázslat, és távoli hangként megszületnek a fejemben a szavai. MI a franc volt ez? Nem direkt csinálta ebben biztos voltam, ahogy abban is, hogy elég ijesztő pár másodperc volt.
- Nem mondtam egyszer sem, hogy maga volt, Mr Grayson. Kérdéseket teszek fel, és maga válaszol.- köszörülöm meg végül a torkom, majd a tett helyszínére érve hagyom, hogy amennyire lehet közel menjen az áldozathoz. Közelebb nem engedhetem.
- Jesszus!- szisszenek fel, amikor az anális szexről kezd majdnem beszélni, de szerencsére érzi és érzékeli, hogy egy olyan témakört érintett amiről nem feltétlenül akarok hallani.
- Na jó. Vegyük komolyan a dolgot. Szóval levesszük a fogmintát és összevetjük. Gondolom ez ellen nincs semmiféle ellenvetése. Vagy ha van akkor most mondja! Másodsorban én sem hiszem, hogy ha maga tette, akkor a klubjától alig pár méterre hagyná ott a halott lányt. Magát olyannak gondolom, aki eltemetné. Mármint….jó persze ha vacsorázna belőle és esetleg abba….ójesszus, ez így annyira bizarr!- vágtam csípőre a kezem, miközben a kabátomat kissé széjjelebb nyitottam, és aztán a jobb kezemmel áttúrtam a hajam. Vettem egy mély lélegzetet és visszafordultam Lucian felé, erősen ügyelve arra, hogy kerüljem a tekintetét, szóval valahol a válla felett néztem el távolabbra és úgy beszéltem hozzá.
- Nos, ami azt illeti érdekelne a meglátása. Hé Tracy, adj kérlek két pár kesztyűt. Az úrnak egy kicsit nagyobbat.- szóltam oda az egyik lánynak, aki éppen a lábnyomokról vett mintákat. Kaptunk két pár szép kék gumikesztyűt. Én felvettem a sajátomat, és vártam, hogy Lucian is hasonlóan tegyen.
- Cserébe nézheti.- jegyeztem meg neki és egy féloldalas mosoly kíséretében. És hogy mit? Van fantáziája, majd kipótolja belőle. Feltéve ha eltalálja, hogy mire értettem. Majd intettem a fejemmel, hogy jöjjön utánam.
- Szorosan mellettem jöjjön! És ha lehet ne taposson szét mindent a helyszínen.-a lány teste előtt megálltunk, majd leguggoltam a nyakához és vártam, hogy Lucian is hasonlóan tegyen.
- Nos, Grayson nyomozó. Hallgatom a zseniális meglátásait.- igen, cinikus voltam. Igen azért, mert rettenetesen feszült voltam, és ennek egyetlen egy kiváltója, katalizátora és életben tartója éppen mellettem guggolt egy szétmarcangolt torkú lány mellett. Micsoda romantika!

szó ; zene ; jegyzet, üzenet  
x x x

Lucian & Cheryl

Nem sokkal a Philip-el történt szakításom után aggatták rám a kollégák a jégkirálynő becenevet. Noha előtte sem voltam éppen egy mosolybajnok, de tény, hogy az egészet követően még inkább a csípős és néha mindenféle tréfát nélkülöző habitus volt rám jellemző. Nem a világra voltam dühös, tulajdonképpen még Philip-re sem, egyszerűen csak a magam módján igyekeztem feldolgozni az egészet. A munka végül, mint általában mindig, abszolút valamiféle legális menekülő útvonalat jelentett. Torn hadnagy, noha időnként szeretett volna kényszerpihenőre küldeni, erőteljesen bizonygattam, hogy remekül megvagyok, és szükségem van arra, hogy csináljak valamit, hogy ne otthon üljek és azon merengjek: miért történhetett mindez így? Túl szigorú voltam, túlságosan a lelkemre vettem a történteket? Nem is akart rosszat, egyszerűen csak a bizalom hiányzott a kapcsolatunkból? Na igen, ez a varázs szó: bizalom. Ez biztos nem volt ott kettőnk között, akkor meg nem voltunk többek annál, hogy közös ágyban hajtottuk álomra a fejünket, én pedig nem voltam róla meggyőződve később már, hogy az álmaimba nem nézett bele. Azok pedig tényleg csak az enyémek.
Nem mondom, hogy életem célja volt jelenleg egy fiatal lány szétszabdalt holttestét bámulni hajnal öt magasságában, számtalan kollégával és helyszínelővel körülvéve. Ahhoz pedig még nem ittam meg, csak a kávém felét, hogy az álom, amelyet szerencsésen kipislogtam a szememből a telefonhívásokat követően, tökéletesen semmivé váljon. Éppen ezért a kedvem sem volt éppen a legjobb, de egy gyilkosság helyszínén az embernek valahogyan nincs kedve egy laza kis flash mob-hoz. Arra azonban nem vagyok felkészülve, hogy egy igazi és hamisítatlan sugar daddy-t fogok ki, a Manor tulajdonosának a személyben. A mosolya, amely jelenleg számomra pusztán idegesítő vigyorként funkcionál, valószínű hat vodkával később nálam is betalálna, főleg szolgálaton kívül, de jelenleg inkább csak az agyamat zsibbasztja vele. Törölje már le valaki könyörgöm róla. Vagy hozzanak valakit, akinek a társasága ellensúlyozza azt, hogy fél perc alatt teljesen és totálisan kiakaszt. A YMCA miatt nem feltétlen lehetnék rá dühös, mégis az vagyok. Honnan tudhatná, hogy ezzel a zenével gyakorlatilag az agyam egy olyan központi részét támadta meg, amivel másodpercek választanak el attól, hogy a stukkerem előkapva nevetségesen dühösen fenyegessem meg? Bár egy vámpír minden bizonnyal az első döbbenet okozta sokk után lazán és gond nélkül a képembe röhögne, és milyen igaza lenne. Szenteltvízzel többre mennék. Hát pech hogy momentán nincs nálam a kis kulacsom, de ha lenne is, akkor is inkább valami elég vén whiskey lötyögne benne semmint víz.
- Mr Grayson, már jártam olyan helyen mint a Manor, igaz magánemberként még valóban nem. De tudja nem is vágyom rá.- dörgöltem meg az orrnyergemet fáradtan, majd kortyoltam egyet a kávéból, és elképedve, kerek szemekkel, félrebillenő fejjel néztem rá.
- Tágra zárt szemek? Maga viccel? Amiben az a kis komplexusos törpe és a vörös botox reklám  megpróbálnak úgy tenni, mintha tudnák, hogy valójában miről szól a szex és a hűség kapcsolata? Azt a filmet maximum Kubrick neve viszi el a hátán, vagy ilyen szereposztással talán még az sem. Mr Grayson, tisztában vagyok a filmművészet nem éppen etikus vagy erkölcsi magaslatokban szárnyaló alkotásaival is. El tudom képzelni mi mindent láthatott ez a hely már, ahogy azt is, hogy mi mindent láthatott maga.- teszem hozzá mintegy nyomatékosítva benne, hogy itt bármi is történt, engem abszolút nem érdekel. Kizárólag abban az esetben, ha annak köze van Luna Morgan halálához.
Reméltem, hogy a kezdeti kis poénbombája után kiürül a kosár, nincs több humorcukorka, sem apró kis mókaszelet, bármi amit még idedobhat elém, hogy azon rágódjak, de tévedek. Lucian Grayson egyszerűen képtelen a gondolatait komolyan és egyszerűen megfogalmazni. Úgy érzem egy roppant hosszú és minden szempontból kimerítő nyomozásnak nézek elébe. Ha azt is gondoltam az első percekben, hogy hálás leszek Torn hadnagynak, hogy bizalmat szavazott nekem, és rám bízta az ügyet, ezt most azon nyomban szívnám is vissza. Ez nem kitüntetés, hanem büntetés, amelyet megspékeltek a Manor vámpír tulajdonosával. És én vagyok akin mindez lecsapódik.
- Téved, Mr Grayson, a mocskos részletek is érdekelnek, és nem élvezkedési szempontból, sokkal inkább azért, hogy a nyomokkal össze tudjuk hasonlítani, amit az áldozaton találtunk. Mondja, szex közben megharapta ön az áldozat belső combját?- érdeklődöm a világ legtermészetesebb hangsúlyával, és miközben kortyoltam a kávéból a pohár pereme felett őt néztem és vártam a válaszát. Majd amikor lenyeltem a kortyot, még megemeltem a kezem és magamon végigmutattam, nyaktól, nagyjából a combom közepéig.
- Vagy úgy bárhol harapdálta őt? És nem afféle előjáték közbeni harapásokra gondolok, hanem olyan igaziakra. Felőlem egyedi módon is válaszolhat, de ha lehet akkor hagyja ki a feltételezéseiből a nem létező egyéjszakás kalandjaimat, és a feltételezett szexuális szokásaimat. Maradjunk lehetőleg a tárgynál, és a kérdésre válaszoljon, ha kérhetem.
Nem kihallgatás volt ez, szimplán egy kérdés, amit vissza is utasíthatott, ami tulajdonképpen majdhogynem felért egy válasszal, vagy esetleg felelhetett is rá, igazából ezt a részét valóban rá bíztam.
A sperma minta vételét komolyan gondoltam. Az egy dolog, hogy ő beismeri, hogy amennyiben a holttestet később megvizsgáljuk, akkor tőle származó spermium maradványok fognak előkerülni, de ezt nekünk tárgyi bizonyítékokkal is alá kell támasztanunk.
-  De szüksége lesz tűre, amit felvezet a hímvesszőbe, megakadályozandó a sperma más úton történő eltávozását, biztosítva ezzel, hogy a minta steril módon az üvegbe kerüljön. De ne aggódjon, Carlos keze roppant ügyes, és nem fog jobban fájni, mint amikor felhelyeznek, majd percekkel később intenzíven eltávolítanak egy katétert.- jelentem ki, majd intek Carlosnak, hogy most már csináljuk végig a dolgot, szóval lehet nem ő szokta levenni a mintát, de most ő fogja megtenni. Azt hiszem nincs az a burító mennyiség amivel ezt meghálálhatom neki.
- Jól van. Akkor először megnézzük a helyszínt utána pedig beszélgetünk arról a mintavételről. - emeltem meg magam mellett a kezem, és az üres kávéspoharat oldalt a magasba lendítettem. Kidobhattam volna, de majd odakint. Bűnügyi helyszínen nem szemetelünk még a kukákba se, és amíg a Manor-al nem végeznek a kollégák ez is annak számít. Nem tudom Carlos mennyire könnyebült meg ettől a mondattól, de Mr Grayson mindenképpen.
Elindultam kifelé, a nyomomban Lucian-el aki láthatóan remekül szórakozott továbbra is. Kezdett lassan betelni a pohár, bár még nem tudom milyen módon fogom kiadni a bennem tomboló hisztériát, mert jelenleg üvölteni tudtam volna a tehetetlenségtől, hogy nem lőhetem agyon. Csak egy kicsit. Majd később magához tér, vagy valami. A vámpírok így szokták nem? Amikor a karomat piszkálja megtorpanok előtte. A lendület és a beszélőkéje vinné tovább, úgyhogy sikeresen majdnem átesik felettem, tekintettel a tetemes magasságkülönbségre kettőnk között. Az alacsony termetem ne legyen megtévesztő.Hirtelen pördülök meg és a jobb tenyerem a mellkasának támasztom, egyrészt, hogy a lendületét tompítsam, másodsorban, hogy nyomatékot adjak a szavaimnak.
- Mr Grayson….egy gyilkossági helyszínre tartunk. Nem valami gyertyafényes vacsorára, kaviárral, pezsgővel, homárral, se kurva chillis ananásszal. Fejezze ezt be az istenit már!- sziszegtem ingerülten és fáradtan. Kimerült voltam, és leginkább fáradt. Nem volt sem kedvem, sem hangulatom ehhez a szócsatához, leginkább pedig Lucian rettentően tenyérbe mászó stílusához.
- Tudom, hogy ki maga! Hogy mi maga….- tettem hozzá az utolsó mondatot, jelezve számára, hogy befejezheti a színjátékot. Tekintetem ide-oda cikázott a sötét és örvénylő, érdeklődő szempárban. Nem tudom megleptem e vajon, bár valószínű ha így is volt, annak leplezését az idők során tökéletesre fejlesztette, mint minden vámpír.
- Gondolja véletlenül kérdeztem a harapásnyomokról? Gondolja véletlenül beszéltem a szenátorról, akinek az unokája két órája kiterítve fekszik nem messze a Manortól? A szenátor a maga fajtájának legnagyobb ellensége, Mr Grayson. És higgye el, hogy ha valaki, akkor Mark Morgan megtalálja a módját annak, hogy ne csupán a féltett szórakozóhelyét tegye tönkre, hanem magának se legyen nyugodt perce. Fogja már fel, hogy magának szeretnék segíteni, bár a jóég a megmondhatója, hogy miért!- ráztam meg a fejem, a szemeimet forgatva, magam is elgondolkodtam, hogy vajon miért akarom kihúzni az igazán mutatós hátsó felét a slamasztikából, amibe úgy tűnik akaratán kívül került?
- Lehet, hogy maga jó mókának gondolja, de ez nem az. Egy lány meghalt, és lehet csak annyi volt a bűne, hogy maga éppen megdugta pár órája, és remek lehetőség volt, hogy tönkretegyék, hogy magára tereljenek egy gyilkosság gyanúját. Tudja jól, hogy a nyílt színi vámpírtámadás tiltott a városban. A lányon ott vannak az ujjlenyomatai, a sperma maradványok, ott van az istenverte felvétel, hogy magától távozik a halála előtti órában...és mindezek tetejében még ott vannak a harapásnyomok a lábán. Harapásfüggő volt. A nyakát pedig jelen állás szerint egy vámpír marcangolta szét. Kezdi érteni már mekkora nagy szarban van? Még mindig van kedve viccelődni, hm?- néztem fel rá, egyenesen a szemeibe, és akár válaszolt, akár nem, sarkon fordultam és a helyszín felé vettem az irányt. A vállam felett szóltam hátra.
- Jöjjön Lucian, ne kelljen magammal vonszolom a cyborg karjaimmal!- ha követett, akkor egészen addig mentünk, ameddig el nem értük a tett pontos helyszínét. Ott feküdt a lány, a Manortól mindössze öt méterre, egy beugró kis utca sarkán. A feje a ház oldalának támasztva. Szemei üvegesen meredtek az ég felé, a nyakán a seb úgy nyílt szét mint egy elvirított sápadt rózsa. A keze maga mellett leejtve, a lábai egyenesen maga előtt. Mintha éppen csak részegen elaludt volna. Megálltam, és hagytam, hogy Lucian közelebb menjen. Aztán megfogtam a karját, amikor túl közel akart lépni.
- Ettől tovább ne menjen! Legyen őszinte velem: táplálkozott a lányból?- a hangom halkabb volt. Bár a rendőrségnél számtalan tipusa dolgozott a fajoknak, nem szerettem volna, hogy mindenki tudjon róla, hogy mi is  valójában. Így is többen tudtuk úgy érzem mint kellene,és ha nem oldom meg hamar az ügyet, még többen fogjuk.


 

szó ; zene ; jegyzet, üzenet  
x x x
 

 

Lucian & Cheryl

Nem a humorom fogja az embereket a sírba vinni, annyi biztos. Ez így van olyankor is, amikor nem az éjszaka közepén, vagy a reggel küszöbén riasztanak egy esethez. Vannak olyan kollégák, akik még enni is képesek egy-egy tett helyszínén, vagy esetleg olyanra is elragadtatják magukat, hogy viccelődjenek, esetleg epés, nem túl kedves megjegyzéseket tegyenek arra mi is történhetett a halála előtt az áldozattal. A magam részéről az ilyet, főleg ha én vezetek egy nyomozást, nem sűrűn tűrök el. Bár még nem számítok rangidősnek, és embert ritkán állítanak önmagában egy-egy olyan nyomozás élére, ahol egyértelműen természetfelettivel van dolgunk, de előfordult már. Nekem megvannak a tiszta és mindenféle bűbájtól mentes emberi megérzéseim, olyanok amelyek talán másoknak nincsenek. Mondjuk azért Philip hívása elég sokat segített, még akkor is, ha közben elküldtem őt a pokolba, vagy olyan helyre ahova a boszorkányok kerülnek a haláluk után. Már ha létezik ilyen. Az igazság az, hogy az efféle spirituális kérdések elég zavarosak időnként a számomra. Vele kapcsolatban amúgy is minden elég zavaros. Egy ideje.
Miközben hallgatom a hadnagyot, aki a megtalált nőről beszél, és az ujjaim között a poharat szorongatom néha nekikoccantva az ujjamat, azon gondolkodom, hogy egy olyan körökben mozgó lány, mint Luna, mégis miért jött ide? Azon kívül, hogy a drog, a szex és minden ami élvezetet nyújthat az életben ha elég pénzed van hozzá gyakorlatilag egy helyen megvolt, és ha valóban harapásfüggő volt, akkor vámpír is akadt nem is kevés, aki hajlandó volt ezen igényeit is kielégíteni. Sosem tudtam igazán ilyen formában élvezni az életet, de talán nem is vágytam rá. Vagy nem gondolkodtam még el soha azon, hogy ha  a lehetőség tálcán kínálná magát, akkor vágynék? Szóval Luna nem az a lány volt, aki házhoz megy a szolgáltatásokért, hanem megvolt a pénze és az egzisztenciája, hogy házhoz rendelje a gyönyör mindenféle formáját. Miért nem úgy csinálta? Miért ide jött? A választ nem sokkal később kapom meg, illetve már a beszámoló közben is világossá válik, hogy az indok nem más, mint a Manor tulajdonosa: Lucian Grayson. A neve ismerősen cseng, de nem feltétlen pozitív értelemben. Nem, nem azért, mert törvényt sértett volna, vagy átlépte volna az alapvető szabályokat amelyeket neki és más vámpíroknak is be kellett tartaniuk, sokkal inkább azon esetek kapcsán, ahol hírességek kompromittálódtak általa. Mr Grayson nem volt törvénytelen, pusztán erkölcstelen. De abban kimagasló.
Szívesen meghallgattam volna Torn hadnagy álláspontját a kérdésben, esetleg a megérzéseit, benyomását a látottakkal kapcsolatban de mivel neki is más dolga akadt és nekem is, hogy kihallgassam Mr Graysont, hát a Manor bejáratánál elváltak egymástól az útjaink. A hely alapvetően ízléses volt, már legalábbis aki szereti olyan helyen múlatni az időt, ahol a nők csupasz mellei vagy éppen ruhát alig takaró hátsói éppen csak nem belelógnak a méregdrága pezsgőktől gyöngyöző poharakba. Mr Grayson megadta a módját a szórakoztatásnak, és mindezek mellett minden bizonnyal ő maga is élvezettel merült alá a saját fertőjében. Ó tévedés ne essék, nem ítéltem én el ezért az életmódért, az amúgy sem az én feladatom, csak éppen azonosulni nem tudtam vele….vagy….megintcsak egy olyan dolog, amiben sosem volt részem, szóval nem tudom, hogy tudtam volna esetleg?
Mr Grayson valóban vonzó pasas. Az a fajta akinek valószínű elég csupán középszerűen zongoráznia, meglehetősen varázslatosan mosolyognia, és két lépéssel áll a mennyország bejáratától, ami jelen esetben a technikus lány alsóneműje, mit kétséget kizáróan boldognak dobna le ha a férfi arra kérné. Helyette az én józanító hangom érkezik, meg a sürgetés, hogy aztán világossá tegyem Mr Grayson számára, hogy jelenleg egy bűnügyi helyszín mellett klimpírozik élvezettel, nem mellesleg az utolsóként aki az áldozatot élve látta.
- Nem sűrűn.- bólintok helyeslően arra a kérdésre, hogy ha bánná akkor sem lenne más lehetősége. Nem mellesleg örüljön, hogy engem kapott és nem valami túlbuzgó nyomozót, aki előszeretettel citálja be a kapitányságra azokat akiket ki akar hallgatni. Én jobb szerettem ezt még lehetőség szerint terepen megtenni, a gyilkosság helyszínén vagy attól alig messzebb. Vannak akik a steril környezetben amit egy kihallgató szoba nyújt sokkal inkább bezárkóznak, mint nyílt terepen. Néha beválik, néha nem.
- Felőlem részletezheti is. Ha ezzel az volt a célja, hogy esetleg távol akarjak maradni a mocskos részletektől,akkor eléggé mellé lőtt, Mr Grayson. Elhiheti, hogy nem a szexuális perverziók azok amik leginkább ki tudnak akasztani, hanem a….- amikor meghallom a YMCA refrénjét bennem akad a szó. Elkerekedő szemekkel, a magyarázásom közben levegőben maradt kézzel gyakorlatilag kimerevedek. Ha a tekintettel ölni lennék képes, akkor sötétbarna szembogaraim most valószínű legalább ezerféle módon níyrták volna ki a zongorázó pasast, kezdve azzal, hogy lazán rácsapom a zongora fedelét a kézfejére, egy forró rumbát táncolok a lezárt zongorafedélen kifulladásig. Lehunytam a szemeim egy másodpercre, és próbáltam összeszedni a gondolataimat, és nem képen nyomni az első percekben. Hosszú lesz ez a beszélgetés úgy érzem, és nekem minden lelkierőmre szükségem lesz, hogy ne akarjam átrendezni az arcát, ha ezt tovább folytatja. Sóhajtok egy nagyot, majd mikor kinyitom ismét a szemeim, egyenesen rá nézek. Az arcom komoly, nem rezzen egy másodpercre sem, láthatóan semmi kedvem viccelődni, akár karót nyeltnek gondol akár nem.
- Mr Grayson. Egy fiatal nőt megöltek pár órával ezelőtt. Egy nőt akivel maga együtt füvezett, együtt ivott és akivel lefeküdt. Minden létező módon.- teszem még hozzá bólintva, az ő szavait visszaidézve. Nem mintha jelentősége lenne, inkább csak szerettem volna ha érti és tudja, hogy figyeltem rá. Még akkor is amikor éppen erről beszélt.
- Szóval boldoggá tenne, ha nem minden igyekezetével azon lenne, hogy velem szórakozzon, és az idegeimen táncoljon, személyes megjegyzéseket tegyen rám, és vicceskedjen. Hanem segítené a munkámat! Ha ugyanis hamar végzünk, akkor ez a sok ember itt hamar el fog menni, és maga élheti tovább aaaaaa….- emletem meg a kezem és a mutatóujjammal köröztem a levegőben, találomra mutogatva körbe, láthatóan kerestem a megfelelő szavakat arra ami itt lehet úgy általában, de mivel nem voltam benne gyakorlott, nem igazán találtam. Végül aztán csak mondtam valamit, hogy ne maradjon a levegőben lógva a mondanivalóm.
-....szóval bármit is ami itt szokott lenni, amikor nem ennyi rendőrrel van tele a Manor. És még egy adalék, bár ezt talán tudja. Luna Morgan, a fiatal nő, remélem a nevére még emlékszik,Stefen Morgan szenátor unokája. Éppen ezért ha nem tudjuk ezt az ügyet megoldani minél rövidebb időn belül, akkor a sajtó egyre több mindent és egyre erőszakosabban próbál majd kideríteni a halálával kapcsolatban. Mit gondol mennyi idő alatt fognak eljutni magához? A kis penthouse-hoz? És mennyi idő alatt fogja ezt megtudni a szenátor? A maga helyében nem attól félnék, hogy gyanusított vagy tanú vagyok ebben az ügyben, hanem attól, hogy elhúzódik, és a szenátor megtudja mi történt pontosan. Vagy neki is ilyen nagy lelkesedéssel és mosolyogva fog játszani a zongorán? Vájemszííííét?- billent oldalra a fejem, és érezhető volt a hangsúlyból, hogy nem a harag beszél belőlem, sokkal inkább meggyőzni próbálom, hogy fejezze be ezt a baromkodást és próbáljon a segítségemre lenni. Nem hiszem, hogy ő ölte meg. Ha így tett volna, nem a saját klubjától pár méterre a nyílt utcára dobja ki. Ez a pasas egy kurafi, megdugna bármilyen nőt akkor is ha éppen rohanásban van, de nem gyilkos. Legalábbis ebben a formában nem. Ellenben talán segíthet nekem. Elvégre vámpír. És a gyilkosságot is egy vámpír követte el, minden valószínűség szerint. Az utolsó megjegyzésen végül sikerül elérnie, hogy halványan, de elmosolyodom.
- Valóban?- teszem fel a kérdést érdeklődve és kíváncsian, majd a válla felett elnézek a pult irányába, ahol két kolléga beszélget, és a fotókat nézegeti. Az egyikük nyomlaboros. De ő nem szokott mintákat venni, ellenben bármilyen heccben benne van, amivel egy esetleges gyanusítottat meg lehet szorongatni. Noha Lucian nem az….ettől még jár neki a dolog.
- Hé Carlos! Hoznál egy ötös tégelyt, és levennéd a sperma mintát kérlek Mr Graysontól? De ne az ötös tűvel, elég lesz szerintem a kettes is. Beletelik pár percbe mire lejön egy adag, de Mr Grayson örömmel ajánlotta fel, hogy a segítségünkre lesz a minta adásában.- Carlos felém fordult és szélesen elmosolyodott. Ismerte már ezt az arckifejezésem, és gond nélkül állt fel, a kis táskáját emelve fel a földről, hogy felénk induljon, én közben a job kezemmel megpaskoltam Mr Grayson felkarját.
- Ne aggódjon, Carlos remekül tud sperma mintát levenni. Igazi profi. De ha esetleg gondolja, akkor levehetem én is helyette…- hagytam a levegőben a mondatot és Lucian válla mellett a közeledő Carlosra néztem, aki megtorpant.
- Ám ahhoz az kell, hogy összeszedje magát, és segítsen nekem. Jöjjön velem ki a helyszínre és folytassuk ott a beszélgetést. Vagy felveszem amit eddig mondott és Carlos leveszi a mintákat, aztán majd egy kollégám keresni fogja. Nos, Mr Grayson, mit választ? Carlost és  későbbi kollégát, vagy engem és azt, hogy hajlandó segíteni?- tettem fel a kérdést, amire normális ember elég könnyedén tudott volna válaszolni. Remélem Mr Grayson is fog tudni.


 

szó ; zene ; jegyzet, üzenet  
x x x
 

 

Lucian & Cheryl

Tudod mi a titka annak, hogy bizosan felébredj a szolgálati telefonodra? Olyan csengőhangot kell beállítani, amivel a világból ki tudnának üldözni. Az én esetemben ilyen volt a Village people örökbecsű klasszikusa, a YMCA. Hogy mikortól és honnan eredeztethető ez az ellenszenv, nem tudom megmondani. De az biztos, hogy most, hajnal négykor is úgy pattan ki a szemem az első szólamokra, mintha nem éppen a legédesebb álomból riasztott volna fel. Philip hívott. Az ex exem, vagy hát nem is tudom hogyan lehetne kategorizálni a kapcsolatunkat, amely a két éve felbontott, két éves jegyességünk után, még kétszer kibéküléssel végződött, majd pontosan két hónapja újfent az “utállak ne szólj hozzám!” szakaszba lépett.Bár jelen pillanatban nem békülési szándékkal hívott, sokkal inkább azért, mert valószínű hamarabb tudta meg, hogy a nyakamba akasztanak egy ügyet mint én. Így van ez, ha valaki helyszínelőként legelőször ér egy tetthelyre, majd a gyilkosságiak főnöke közli vele ki kapja meg az ügyet, és számítson az érkezésére. Szóval ezért lehetett az, hogy Philip hamarabb tudott arról, hogy van egy új ügyem, mint én magam. Nagy az esélye, hogy hamarosan a főnökömtől is befut a hívás. Melissa Torn hadnagy nagyjából három éve vette át a gyilkossági csoportot, de máris a vérmes kezű ironlady néven emlegették. Én mellette voltam a jégkirálynő, szóval egész szépen körbelőttük a női nyomozóknak járó negatív badge kategóriákat.
- Váááájeeemsziiiiééééj!- kornyikálta roppant humorosnak gondolva magát Philip a telefonban, miközben a háttérben hallottam a rendőrségi rádiók recsegését, apró pittyenését. Hallottam a fényképezőgépek kattanását, sőt még azt a hangot is megismertem, amikor a rendőrségi sárga szalagot kifeszítik és körbetekerik vele a helyszínt. Felkönyököltem az ágyban, és kidörzsöltem az álmot a szememből, majd a digitális óra ördögi vörös szemeket idéző kijelzőjére bámulva igyekeztem kitalálni mennyi lehet az idő. Kellett legalább húsz másodperc mire a homály oszlani kezdett és megláttam a hívás időpontját: 3:49….basszus!
- Philip! Kímélj meg a marhaságaidtól! Gondolom nem egy vöröske alatt fekszel és onnan hívogatsz fel végtelenül nagy jókedvedben. Ki vele, miért hívtál?- megdörzsöltem az orrnyergemet és ülő helyzetbe tornáztam magam.
- Van egy ügyed, baby!- mit nem mondd! Még boszorkánynak sem kell lennem ahhoz, mint neki, hogy legyen arról sejtésem vajon mi lehet az oka, hogy egy hangokból is megállapíthatóan tetthelyről hív fel, gyakorlatilag már nem éjszaka, de még nem reggel. Szavakkal nem válaszoltam, de sóhajtottam egy nagyot. Telepata, méghozzá az egyik legjobb akit ismerek, szóval valószínű már korzózik a fejemben a hívás kezdete óta, hagyom, hogy kiteljesedjen hát, így továbbra is csendben és egyetlen szó nélkül hallgatom.
- Mondd neked az a név valamit, hogy Manor?
-Mondani kellene valamit?
-Egy éjszakai klub….
- Ahha. És szerinted én éjszakai klubokba szoktam járni a szabad napjaimon? Gyerünk Philip, megy ez neked jobban is!
-Azt tudom, hogy éppen kiről álmondtál mielőtt hívtalak!
-Az ügyre koncentráljunk, mert lassan a főnököm is hívni fog, csak előtte hagyni szeretném, hogy kilubickold magad a jelenlegi hívásban.
- Oké. Szóval van egy huszonöt körüli női halott. Valószínű vámpírtámadás áldozata lett, ami elég érdekes lenne, tekintettel arra, hogy ezen a környéken jó ideje, ilyen nyílt támadás nem fordult elő. De a legszebb az egészben, hogy elég nagy eséllyel csak kirakták az utcára, de nem itt ölték meg. Ahogy abban sem vagyok biztos, hogy vámpír ölte meg. A Manor mellett találtak rá. Egy szemtanú utoljára a klub-ban látta a lányt, méghozzá Lucian társaságában, a feltételezhető időpont előtt három órával. Ez az utolsó infó.
- Ki az a Lucian?
- Lucian Tristan Grayson, a Manor tulajdonosa. Vámpír.
- Ó vagy úgy! Na jól van Philip, közben hív a hadnagy, leraklak, ott találkozunk. Ja és azért….kösz,hogy hívtál.
- Cherry az álmod….
- Philip, mássz ki a fejemből, eleget kódorogtál ott!
Bontottam a vonalat, hogy a főnököm hívását fogadjam. Gyakorlatilag a korábbi, Philip által zanzásítva előadott verziót tőle is megkaptam, azzal a kiegészítéssel, hogy a Manor belső kameráinak felvételét a technikusok már bekérték, és a tulajdonos készséggel áll a rendőrség rendelkezésére bármilyen kérdéssel kapcsolatban. Még jó, elvégre nem hiszem, hogy jó fényt vetne a klubra, ha a sajtó hetekig azon csámcsogna, hogy egy nyílt színi vámpírtámadás áldozatának ügyében ott lebzsel a fél rendőrségi gárda. De én biztosan, mert elég csökönyös és kitartó vagyok, legyen szó bármelyik ügyemről. Egyszerű ember vagyok, nem vagyok képes varázslatokra, de még egy sima ütés is fájdalmas, nem tudok baromi gyorsan regenerálódni, és noha nem vagyok halhatatlan, de arra nagyon büszke, hogy a reflexeim messze a csapaton belül a leggyorsabbak, ahogy a megérzéseim is. A varázserőt a konok kitartásommal pótolom, és azzal, hogy képtelen vagyok beletörődni abba, hogy egy ügy megoldás nélkül kerüljön a cold case süllyesztőjébe. Ha én kapok egy ügyet, a végsőkig és elszántan nyomozok, igyekezve tartani a hivatalos protokollt és csak ritkán átlépni. Előfordult már. Nem vagyok rá büszke.
Egy órán belül érek a helyszínre. Nem mondom, hogy tökéletesen ébren vagyok, ahogy azt sem, hogy máris a helyzet magaslatán állok, de a hadnagy egy bögre forró kávét nyom a kezembe egy papírpohárban, amiért most kifejezetten hálás vagyok. A kék és vörös villogó fények, a szélben lengő sárga rendőrségi kordon szalagok, a kollégák ismerős hangja, a rádiók recsegése, a fényképezőgépek kattogása, mind megszokott és szinte már hiányozna, ha nem lenne.
- Elég kényes ügy, úgyhogy mindenképp egy női nyomozónak akartam adni, még akkor is ha mindenféle feminista picsának elhordanak majd érte a feletteseim. Mert hidd el, hogy hozzátok a fele nem jut el annak amit én fentről kapok. Egy volt szenátor unokája az áldozat, Luna Morgan, szóval valószínű megérted miért kell ezt nagyon érzékenyen kezelni, főleg mert az elsődleges vizsgálatok alapján nagy a valószínűsége, hogy drogot is fogyasztott a halála előtt. Ráadásul Philip a lány torkában és testnyílásaiban spermium nyomokat talált. Még nem tudjuk, hogy egy emberhez tartozik e, a laborba küldtük vizsgálatra. Ez eléggé valószínűsíti, hogy szexuális kapcsolatot létesített közvetlenül a halála előtt. Mondjuk ezt Mr Grayson nem is tagadta. Vele látták utoljára az áldozatot. A lábán apró harapásnyomok vannak. A srácok szerint harapásfüggőség sem kizárt. Szóval rengeteg olyan dolog van a háttérben, ami eléggé….hogy is mondjam szenzitív. - Torn hadnagy sorolta az információkat, miközben megközelítettük a tetthelyet, elhaladva mellette a Manor felé vettük az irányt.
- Elsőként azt ajánlom, hogy Mr Graysont hallgasd ki. És ha lehet ne dőlj be az olcsó vámpír trükköknek. Bár elvileg zsarukkal szemben tilos alkalmazni.- mosolyodott el, majd fejével a korábban valószínű nagyon pezsgő és nagyon is élettel teli, zenétől veszettül dübörgő klub felé biccentett. Sosem azzal kezdek egy nyomozást, hogy felmérem a tetthelyet, vagy éppen az áldozat helyzetét. Mindig úgy érzem, hogy ez már elve a fejembe éget egy lehetséges verziót, amitől nem tudnék szabadulni, szóval a megérzéseimre akarok hagyatkozni elsőként, így aztán a kabátom zsebébe dugva az egyik kezem, a másikkal a papírpoharat szorongatva lépek be a Manor óriási és díszes ajtaján. Van abban valami fennkölt perverz tudat, hogy zsaruként minden bizonnyal normál esetben nem tudnék ilyen könnyen besétálni rajta.
Egy magas, fekete hajú meglehetősen vonzó pasas beszélget kedélyesen az egyik technikus lánnyal. A mosolya ha szélesebb lenne, körbefutna a fején. Nem kell nyomozónak lennem ahhoz, hogy a flört szagát érezzem a levegőben. Méghozzá pofátlanul könnyed módon.
- A labor már várja a mintákat, kislány. Jobb lesz ha kapkodod a virgácsaid!- szólaltam meg a lány háta mögül, aki összerezzent, és hirtelen nézett rám hátra, miközben én kitartóan és rezzenéstelenül és baromi bátran néztem bele egyenesen Mr Grayson bogárfekete íriszeibe. Merész húzás ilyen nyíltan bámulni egy vámpírt. De kockázat nélkül vajmi értékes a nyeremény. A zsebemből előhúzva a kezem annak fél oldalát félrelibbentettem és láthatóvá tettem a kék farmer csípő részénél viselt jelvényemet. A lány egyetlen szó nélkül fordult meg és távozott, én pedig ott maradtam kettesben Mr Graysonnal. Már ha édeskettesnek lehet nevezni a körülöttünk dolgozó, vagy éppen pihenő, várakozó, esetleg hívásokat bonyolító nagyjából húsz rendőrt és technikust.
- Üdvözlöm Mr Grayson. A nevem Cheryl Preston, gyilkossági nyomozó vagyok, a washingtoni rendőrkapitányságon. Engem bíztak meg a Luna Morgan elleni gyilkosság felderítésével. Ha nem bánja akkor én is feltennék néhány kérdést önnek, mivel az egyik szemtanú vallomása szerint a feltételezhető gyilkosság előtt három órával az ön karján látták távozni a kisasszonyt. Esetleg ha lenne olyan kedves és beszélne erről részletesebben….- mindig udvarias vagyok. Alapvetően. A folytatás pedig mindig attól függ, hogy milyen válaszreakciót kapok attól, akit éppen kérdezek.
 
   

szó ; zene ; jegyzet, üzenet  
x x x