Azt mondják mindenki életében eljön egyszer egy bizonyos első alkalom, bármiről is beszéljünk. Első palacsintaevés, első éjszaka a csillagos ég alatt, első szerelmi bánat és így tovább. Elkönyvelhetem, hogy most találkoztam az első frigid nővel, mármint olyannal, aki az én közelemben az. Itt vagyok meztelenül, igaz már nem éppen akcióra kész állapotban, de azt egy perc alatt változtatni lehet, és éppen rajtam ül egy nő, aki ahelyett, hogy félúton tartana velem a mennyországba, éppen játszadozik. Ami persze csak az ő számára játék, nekem egy meglehetősen kellemetlen történet, és ha most képes lennék mozdulni, alighanem egy fizikailag is tudomására hoznám, csak hogy kissé ő is érezze a törődést.
- Úgy látom a burkolt célozgatásokat és körülírt kérdéseket nem ismered - pislogok felfelé, mikor kapok egy ledorongolást. - Tudod, szex utáni félálomban szerintem bármit eldalolnék, mert olyankor csak félig vagyok észnél, és egy körmönfont nő pontosan tudná, hogy csalogassa elő belőlem az igazságot. Úgy látszik nem csak okos nem vagy, de arról sincs fogalmad, hogy működnek a férfiak. Mondd, utoljára mikor dugtál egy igazán jót valakivel? - heccelem, kettős céllal. Egyrészt mert hátha tesz egy hirtelen mozdulatot, amivel megszabadít a kurva nyaklánctól, másrészt meg talán sikerül felidegesítenem annyira, hogy gyorsabban végez, és elhúz végre innen a fészkes fenébe.
Egy harmadik verzióra viszont nem számítottam: konkrétan arra, hogy eljut a füléig meg az agyáig amit mondok neki, és talán - hangsúlyozom, talán - képes hinni nekem. Legalábbis a zavartság ami most kiül az arcára, ezt támasztja alá. Lekászálódik rólam, és a telefonját kezdi keresni, de előtte nyomatékos felszólítást kapok, hogy fogjam be a pofámat.
- A fenébe is, pedig állítólag egész jó az énekhangom. De ha nem tetszenek az általam felajánlott alternatívák, válassz te valamit. Csak komolyzenét ne, azt utálom - kiáltok utána, mire egy percen belül megjelenik, a fejére forrasztott készülékkel. Gőzöm sincs kivel beszélget, de az arckifejezése változásáról jelenleg egy tanulmányt lehetne írni. Ennek pedig hangot is ad, a szavai immár egyértelműek. Erőteljesen munkálkodik bennem az az érzés, hogy valaki ezért nagyon meg lesz kúrva.
- HÉ, VIGYÁZZ MÁR! - ordítok rá mikor összeroppantja a kezében szorongatott szentelt vizes üvegcsét, és jókora tartalom kerül rám is. Igaz, ezúttal már nem készakarva, bár ez sokat nem javít a fájdalmas élményen.
- Na végre! - sóhajtok fel, mikor nem válaszol, csak lekapja rólam a medálját, aztán keresgélni kezdi a szerteszét heverő ruhadarabjait. Közben tesz egy megjegyzést, amivel még a történtek után is kénytelen vagyok egyetérteni.
- Na ja, a família már csak ilyen. Ugyanígy nem lehet megbízni kamu táncosnőnek jelentkező bérgyilkosokban sem, bármennyire is farokállító legyen a megjelenésük - felelem, miközben magamra húzom a nadrágomat - a mai dugásra már úgyis keresztet vethetek, vagyis azt inkább ne, a keserves élményekből kijutott erre az éjszakára - igaz, közben néha fel-felszisszenek ahogy az anyag a sebeimhez ér.
- Remélem nem várod el tőlem, hogy most vigasztalni kezdjelek, és a vállamon sírhasd ki magad - morgom, ahogy meglátom a könnyes tekintetét. Ugyan már, ennek még egyszer nem dőlök be. Nem tudom, hogy ezek a csalódottság vagy a düh könnyei-e, de hogy nem engem sajnál, az faktum.
- Tíz percet adok, hogy eltűnj. Nem fogok utánad menni, és bosszút állni sem. De ha még tíz perc elteltével is itt talállak, vagy akár odalenn a bárban, te is megtapasztalhatod hogy milyen az, amikor valami nagyon fáj. Tűnj el, és lásd a nagylelkűségemet, hajlandó vagyok szemet hunyni a kis akciód felett. A többit meccsezd le azzal, aki a nyakamra küldött téged.

Vannak helyzetek, amikor az ember kutyaszorítóba kerül, ezeket úgy szokták köznyelven hívni, hogy oltári pech. Azonban amikor az ember önként és dalolva mászik bele olyan helyzetbe, mint az efféle kellemetlenségek, na annak már más az elnevezése: ezt orbitális marhaságnak hívják. Végeredményben bizonyos szempontból a legkevésbé sem bánom, hogy mozdulatlanságra vagyok kárhoztatva, ellenkező esetben nem tudom, mi lenne a legelső tennivalóm: hogy a falba verjem a fejemet, vagy hogy harcképtelenné tegyem ezt a szemrevaló kis bérgyilkost, esetleg akár olyan módon, aminek néhány hétig hordott gipsz a végeredménye. Átlag körülmények között nem bántok nőket, maximum ha ők maguk kérik, de most nagyon erőteljes bennem a vágy, hogy Miss Bennett megismerje a kevésbé kedves oldalamat is.
- Tudod, kár hogy így alakultak az események. Hallottad már azt a mondást, hogy többet ésszel, mint erővel? Nem, nyilván nem, mert rólad elmondható, hogy nincs. Mármint az előbbi, ha esetleg nem értetted volna teljes mértékben a finom célzást - szúrok oda egyet a szavaimmal. - Ha belementél volna egy mámoros éjszakába, sokkal jobb lett volna. Mindkettőnknek. Életedben nem lett volna még efféle élvezetben részed, és mellesleg a többi férfihez hasonlóan szex után én is jóval közlékenyebb vagyok - teszem hozzá. - Mindegy hogy ki vagy, és milyen régen űzöd ezt a szakmát, de ezt most elszúrtad szépségem - vigyorgok felfelé. Nem azért, mintha annyi örömködni valóm lenne a mostani szituációban, hanem mert tudom, hogy jó alaposan felhúzom vele. Azt már közölte, hogy nincs szándékában karót verni a szívembe, a többit meg leszarom. Gyógyulási készség pipa, ezt a minimális kis kellemetlenséget meg csak elviselem. Volt már ennél rosszabb is...
A következő mondatok hallatán viszont a vigyor gyorsan lefagy a képemről, hogy a totális értetlenségnek adja át a helyét. És még azt hittem, én füveztem szét magam! Ez a nő vagy részeg, vagy teljesen őrült, vagy be van lőve. Ha most szabad lenne a két kezem és megráznám, szerintem havazna az orrából, mert normális aggyal ennyi marhaságot nem lehet összehordani, az faktum. Néhány másodpercig a szemeimet meregetve bámulok rá, aztán olyan röhögés tör fel belőlem, hogy az egész ágy rázkódik alattam.
- Ez igen! - bólogatok aztán elismerően. - Élénk fantázia. Nem gondoltál még rá, hogy szakmát válts, és írónak menj? Purlitzer díj garantálva, sőt idővel akár meg is filmesíthetik a sztoridat. Egy életre elvethetnéd az anyagi gondokat. Fogalmam sincs, honnan vannak ezek az értesüléseid szivem, de szerintem téged is meg engem is jó alaposan átvertek. Ugyanis felvilágosítalak, ha már itt tartunk, hogy soha nem foglalkoztam ilyen jellegű üzlettel. A drog ki van tiltva a Manorból, max némi fű engedélyezett, és az is csak az én számomra, de mert rendes fickó vagyok, kizárólag itt a lakosztályomban hódolok ennek a szenvedélyemnek. A fegyverek meg... na nem, ekkora ökörségre már tényleg nem tudok mit reagálni - csóválom a fejem. - Hagy közöljek veled valamit: leszarom a városi háborút. Leszarom Bastiant, a boszorkányokat meg mindenki mást is. Tőlem akár mind egy szálig kinyírhatják egymást, és az sem zavarna ha úgy élnék, mint Robert Neville a Legenda vagyokban. Ó bocsánat, azért remélem néhány női túlélő azért marad - hunyorgok jókedvűen. - Egyébként részben igazad van, nem vagyok abban a helyzetben, hogy fenyegesselek. Te viszont meg kurvára nem vagy abban, hogy belőlem próbálj infókat kicsikarni. Nem tudok semmit - és ez a teljes igazság. Hogy hiszi-e vagy sem, az már nem rajtam múlik.
- De ami a dalolást illeti, abban benne vagyok. Máskor ugye persze zongorakíséretet adok magamnak, de ehhez most kissé le vagyok kötve, és valószínűleg hiába kérném, hogy engedj el. Legyen, enélkül kapsz karaokét. Csak mondd, mit daloljak. Hetvenes, nyolcvanas évek slágerei, esetleg valami modernebb? Fiúbandákat nem vállalok, ezt már most közlöm, a kívánságműsor előtt.

Mindig büszke voltam rá, hogy elég dörzsölt vagyok ahhoz, hogy engem bárki is át tudjon vágni - na tessék, hát elmondhatom, hogy idővel mégis akadt egy belevaló ember, aki megtegye. Igaz, mentségemre szolgáljon, hogy amikor az ember agyából a vér más tájékaira vándorol, a gondolkodás másodlagos funkcióvá válik, viszont jelen esetben elmondható, hogy a férfiakat tényleg a nők viszik a sírba. Az már fix, hogy ha ezt a napot megúszom, ezt a kis közjátékot nem fogom emlegetni az önéletrajzomban, sőt lehet felkeresek egy terapeutát, aki hipnózissal ki is törli a fejemből a történteket.
Most viszont még egyelőre itt fekszem az ágyon, egy szál ernyedt farokba öltözve, és feszülten, némi félelemmel, és legalább ugyanennyi dühvel figyelem a büdös némbert, aki olyan nyugalommal pakolgatja a cuccait, mint egy inkvizítor a munkaeszközeit, amiket néhány perc múlva be fog vetni valamelyik eretnek jobb belátásra térítéséhez.
- HOGY ROHADJ MEG! - vergődök, mikor nem telik sok időbe, csak néhány másodpercbe, hogy pár csepp szentelt víz a mellkasomra érkezzen. Ha nem nyomna a kibaszott nyaklánc a matracba, akkor alighanem Miss Bennett már nem lenne ennyire magabiztos, de mivel a mozgásomban teljes mértékben akadályoztatva vagyok, nem tudom mást csinálni, csak a tőlem telhető legrondábban nézni rá, és bízni abban, hogy puszta tekintettel képes vagyok eltenni láb alól. Ez persze hiábavaló kívánság. Bevehetnék valami elmetrükköt, de erős bennem a gyanú, hogy a szemrevaló kínzómester kisujjból blokkolná minden próbálkozásomat, max az én fejem robbanna szét az erőlködéstől.
Az az elejtett információ viszont, hogy beéri némi szadizással, és nem szándékozik a kitépett szívemmel távozni kissé megnyugtat. Már amennyiben higgadt lehet bárki is egy olyan helyzetben, amikor ki van szolgáltatva egy pszichopata nő kénye-kedvének.
- Esküszöm, még egy csepp abból a szarból, és... HÁT BASSZA MÁR MEG! - ordítom, amikor újfent megismerkedem a szentelt víz áldásosnak legkevésbé sem mondható hatásaival. Oké, nem akar pénzt. Akkor mégis mi a fenét? A fejemet egy kandallópárkányon, kitömve?
Aztán megkapom a magyarázatot, miért vagyok ma a vallási ereklyék tesztalanya, és miért tesztelgeti a fájdalomtűrő képességem küszöbét. Erre aztán még szorongatott helyzetemben is kénytelen vagyok elvigyorogni magam.
- Hát szívem, nagyon nem jó úton jársz - közlöm vele. - Messze mentem? Miben? Tudtommal nem ütközik törvénybe nőket megdugni. És ha a táplálkozási szokásaimat kifogásolod, hát kizárólag azokba mélyesztem bele a fogam, akik engedik, és tudják ki vagyok. Nem támadok le mindenkit válogatás nélkül. Jó fiú vagyok - vigyorgom el magam. - Szóval mi ez a figyelmeztetés? Lucian ül, jó vámpír? Hát bekaphatod - teszem hozzá. - És úgy látom a ti berkeitekben a gondolkodás nem épp túl nagy erősségnek számít. Ugyanis én pont telibeszarom a háborúskodást, meg Bastiant is. Nem állok egyik oldalon sem. Van egy bárom, az egyetlen ami nekem számít az a bevétel, meg a nők. Slussz. Ennél fogva nem állok sehová. Azt a szart meg a helyedben most pakolnám el, mert ha kiszabadulok, hát esküszöm... - hallgatok el. Nem azért, mert félnék, hanem mert nem találok olyan fenyegetést, amit ezek után a műsor után nem éreznék könnyednek és enyhének.
- Vedd le rólam a rohadt láncodat, és adok tíz perc egérutat. Ha azalatt eltűnsz innen, nem foglak üldözni. Esküszöm. De ha tényleg ez a célod, hogy erre használj fel, akkor pont a legrosszabb helyre jöttél. Kapufa. Ne vedd a szívedre, mással is megesik ilyen malőr.

A kedvenc nőtípusom: szép arcú, gyönyörű alakú, kellően romlott, és tökéletesen bevállalós. A helyzet legalábbis, amibe belebonyolódtunk alig fél óra leforgása alatt, erről árulkodik. Ahogyan az is, hogy ő maga kezd el vetkőzni, és szólít fel rá, hogy mutassam az utat a hálószoba felé: oké, a jelek szerint Miss Smith kedveli a hagyományos, ágyban és párnák között szexet. Rendben, legyen óhaja szerint, részemről akár itt a kandalló előtt is simán megdugtam volna, de ma kegyosztó napom van, lehetek engedékeny. Nem is vacakolok sokáig, és fenntartásokat sem hangoztatok, helyette eldőlök vele együtt az ágyon, és vigyorogva figyelem, ahogy mohón mászik rám. Alighanem még fogalma sincs arról, hogy a potenciálom olyan kimeríthetetlen, mint másoknak egy maroknyi Viagra után, szóval kénytelen lesz megbarátkozni a gondolattal, hogy innen egykönnyen nem fog szabadulni, bár az első két menet után kétlem, hogy lenne ez ellen bármiféle kifogása is. A gyönyörök olyan forrását fogja felfedezni általam, amire talán életében még soha nem volt példa.
Egyelőre viszont hagyom, hogy az én kedvemet is feljebb szítsa, és egyetlen másodpercig sem ellenkezem, mikor letépi rólam az amúgy is szinte lehelletvékonyságú nadrágot, majd rámarkol a farkamra, és kényeztetni kezd. Lehunyom a szemem a jóleső érzéstől, és egy halk morgás tör fel a torkomból.
- Mindig rossz fiú vagyok. Ez adja a sármomat - suttogom, bár a szavak elég nehezen törnek fel a torkomból, aztán mosolyogva felnézek az arcára, de a következő pillanatban megdöbbenek a láttán. Az eddigi édelgésnek ugyanis minden nyoma eltűnt róla, helyette olyan ádáz kifejezés ül a vonásain, mint a tanárén, aki épp a jól megérdemelt körmös kiosztására készül a renitens diáknak.
- Két lábon járó barom??? - visszhangzom teljesen értetlenül a nekem címzett szavakat, és kissé megzavarodom. Te jó ég, lehet hogy tényleg valami szadomazo csirke került a hálómba? Nem mintha ellenemre lenne az örömszerzés ezen formája, de csak módjával. A korbácsot suhogtató esetek túlmennek a tűréshatáromon. Ráadásul hablatyol valamit a feltűnési viszketegségemről, ez viszont már felbőszít, méghozzá nem szexuális formában. Dühödten nézek rá, de megszólalni már nem marad időm, mert a szemem sarkából látom, hogy valami közelít felém, és egy nyaklánc landol a mellkasomon, ami - az isten se tudja miért - olyan hatást okoz, mintha legalábbis egy hegyet pakolt volna rám.
- MI A ROHADT ISTENVERTE...?! - kezdek bele egy meglehetősen hangos tirádába, de bennem akad a hang, mert hozzám hajolva olyasmit közöl, amit már végképp nem tudok hová tenni. Konkrétan a nevét. A fonalat teljesen elvesztve, összeráncolt szemöldökkel meredek rá, fortyogó haraggal, igaz a meredtség már csak a pillantásomban van jelen. Kezdem sejteni, hogy itt valami nagy gebasz készül, ettől a farkam meglengeti a fehér zászlót, és rekord idő alatt visszaáll alapállapotba, mintha csak menekülni akarna az elől, ami következik.
- Oké, Lisa Bennett - csikorgatom a fogaimat, aztán két lélegzettel lecsillapodom. Egy valamit megtanultam már: aki ennyit beszél, csak ritkán cselekszik. És egyébként is, kétlem hogy ne tudná a sármom levenni a lábáról, és meggyőzni, hogy a világ legnagyobb marhaságát követi el éppen velem.
- És ez miért is annyira fontos? - veszem elő a legbűbájosabb, legszívdöglesztőbb mosolyomat. Mást nem is tudnék, az az istenvert nyaklánc úgy tart az ágyba préselve, mintha egy teherautó kereke gurult volna rám. Viszont azt is látom, amit a fehérneműjéből pakolgat elő. Üvegfiolák. És kétlem, hogy a legújabb dizájnerdrog lapulna bennük.
- Valami azt súgja, hogy pontosan tudod, ki vagyok - állapítom meg végül. Ha tudnék mozdulni, akkor most alighanem ökölbe szorított kézzel verném a fejem. Anno megkaptam már néhányszor, hogy egyszer a farkam visz a sírba - lehet hogy ez nem is várat sokat magára.
- Hát jó, térjünk a tárgyra - mondom, de a tekintetemet fogva tartják a szentelt vizes üvegcsék. Valahogy nem szeretném ha megkapnám őket, nyilván érthető okokból kifolyólag. - Mondd mennyit akarsz és miben. Készpénz, csekk, aranyrudak? Velem lehet egyezkedni - volt már dolgom bérgyilkosokkal, felkínáltam nekik ugyanezt a lehetőséget. Még a legelszántabb is lemondott a bőrömről egy jelentős összeg láttán. Remélem Lisa Bennett-el sem lesz nehezebb dolgom. Annyit már felfogtam, hogy a ma délelőtti dugásnak reszeltek.

Vannak olyan szakmák - elsősorban a felnőtt filmes műfaj berkein belül - ahol a szereposztó dívány használata, a roppant finoman castingnak tituált kötelező kör a rendezővel szinte elvárás, és bármely nő, aki efféle pénzkereseti forrásra adja a fejét, tisztában is van ezzel a ténnyel. Nálam az efféle dolog sosem volt elvárás, elvégre nem ágymelegítőt keresek magam mellé, hanem személyzetet a báromba - jelen esetben a táncosok sorát szeretném bővíteni. Azt nem állítom, hogy soha nem flörtöltem a nálam munkáért jelentkezőkkel - egész pontosan, csak a szebbik nem tagjaival - de eszem ágában sem volt soha senkit arra kényszeríteni, hogy felvételi beszélgetés keretében szétrakja előttem a lábait, hogy kitöltsem rajta a vágyaimat. Persze, ha az illető ezt magától megadta nekem, saját szabad akarata alapján, hülye lettem volna nemet mondani, ennél fogva nyilván Miss Smith-nek sem fogok. Tudja fene, talán a felszólításomat, miszerint mutassa meg mire számíthatok kissé félreértelmezte, de ha ellenére lenne a kialakult helyzet, alighanem határozottan leállítana, drasztikus esetben akár egy kijózanító pofonnal is.
Az elmúlt néhány percben azonban érezhetően nem efelé a szituáció felé sodródunk, sőt ő maga az, aki végül kimondja a végszót, és olyan határozottsággal irányít a hálószoba felé, amit nem olyan régen, a zokogó közjáték láttán fel sem tételeztem volna, én pedig lelkes vigyorral mutatom az utat: esküszöm nem gondoltam volna, hogy ilyen meglepően indul, és legalább ennyire ígéretesen folytatódik ez a mai délelőtt.
- Kéznél, lábnál, kinek hol szimpatikus - mormogom a bilincset firtató kérdésére. Nem vagyok én Mr. Grey, nincs szadomazo szobám, nem is kedvelem túlzottan ezt a fajta ágytornát, de a nagyon finom perverziótól nem zárkózom el. Az még kimondottan élvezetes is tud lenni, ha megtalálom hozzá a megfelelő partnert. Szívesen letesztelném Miss Smith vonzalmát is ezen kis mozgásgátló eszköz iránt, de nem teszem. Ahogy én nem bízom meg benne annyira alig fél órányi ismereség után, úgy tőle sem várom el, hogy kiszolgáltassa magát kényem-kedvemnek.
Az ágyon kötünk ki, szoros csókban összeforrva, miközben kezemmel már a felsője alatt matatok, de nem sokáig ad rá lehetőséget. Elválik tőlem, megszabadul a blúztól, most már csak egyetlen fekete csipke fehérnemű borítja a felsőjét, mire önkéntelenül végignyalom az ajkamat. Bár alighanem néhány perc múlva már magát ezeket a domborulatok is megízlelhetem... Feltűnik az apró ezüstkereszt a nyakán, és most jut el a vágytól már meglehetősen ködös agyamig az előbbi apró elejtett megjegyzése, hogy talán a bilincset arra is használom, hogy biztosítsa a nyugodt étkezéseimet. Ez szöget üt a fejembe, mert ezek szerint tudja, mi vagyok - és nem fél tőlem. Igaz, az ékszer azt sejteti, hogy a lehetőségekhez mérten azért óvatos, ezért nem is tudom hibáztatni. Persze az is lehet, hogy ez csupán a shakespeare-i tévedések vígjátéka, és csak belemagyarázom azt, ami nem is létezik. Tudja a fene, de úgy döntök, per pillanat nem is foglalkozom ezzel - nem azért, mert nem vagyok kíváncsi rá, csak elodázható problémának tartom. Jelenleg inkább minden erőmmel arra koncentrálnék, amibe belekezdtünk, már csak azért is, mert az erekcióm lassan átszakítja a pizsamanadrágomat. Hm, mégis okos volt elkerülni a reggeli öltözködést.
Lehunyt szemmel élvezem, ahogy körmeivel finoman a hátamat csikarja, aztán átfordulok vele, ezúttal én kerülök alulra - lássuk, milyen gazdag Miss Smith fantáziája.
- Tiéd a terep - vigyorgok felfelé, és kíváncsian várom, mi lesz a következő lépése. Remélem annyira fogom élvezni, mint az eddigieket.

A Manorban a felvételi tulajdonképpen csak formális célokat szolgál. Nem nagyon vagyok kíváncsi senki élettörténetére, vagy arra, hogy miféle sorsfordító események terelték erre az útra, amelynek a végállomása nálam található. Semmi más nem érdekel, csak az, hogy a jelentkező, aki emberek százai előtt fog táncolni éjszakáról éjszakára szemrevaló legyen, és bírjon azzal a mozgáskultúrával, amivel jelentősen gyarapítja a vagyonomat. De hát ahogy mondani szokás, valami nevet kell adni a gyereknek, mégsem mondhatom azt, hogy "helló jelentkező, rázz előttem egy keveset valami erotikus zenére, és ha beindítasz, máris fel vagy véve", szóval meg szoktam ejteni egy gyors kérdezz-felelek játékot, csak hogy az adminisztrációnak is legyen némi dolga. Arra a legkevésbé sem számítottam, hogy ez a mai délelőtti elfelejtett interjú ilyen érdekes, és meglehetősen izgalmas fordulatot vesz. Ahogy mondtam már, a Manorban egyetlen alkalmazottam számára sem kötelező a főnököt az ágyban - vagy konyhában, padlón, fürdőben stb - kiszolgálni, de ha bárki is úgy dönt, hogy a fizetése örömén kívül másfajta gyönyörökre is vágyik, ám legyen. A prüdéria és én nemhogy egy bolygón, de még csak nem is egy univerzumban létezünk, és egyébként is, ami mindkettőnknek jó, arra miért mondjak nemet? Most sem teszem, nem csak azért, mert Miss Smith igazi szépség, hanem azért is, mert a jelek szerint egy kis hancúr nincs ellenére.
Ahogy két ujjal felemelem az állát és csendre intem, naná hogy csak azért is érkezik egy riposzt. Üdítő változatosság, a többiek ilyenkor szépen elhallgatnak, és minden általuk kiadott hangok onnantól kezdve a nyögésekre és jóleső sikítozásra koncentrálódnak. Ahogy látom, Miss Smith-t illetően ezen még dolgoznunk kell, de egyelőre eltekintek attól, hogy közöljem vele ezt az elvárásomat. Lesz még rá ideje bőven, mert nem akarok előre inni a medve bőrére, de a kezdetek alapján gyanítom, hogy rendszeresen visszatérő vendégem lesz a mámorok földjén.
- Mmm, ígéretesen hangzik - mormolom lágyan a rendreutasítás helyett, és lehunyom a szemem, mikor keze betalál a köntösöm alá, hogy aztán le is rántsa rólam. Elmosolygom magam, ahogy látom amikor az ajka egyre közelebb kerül hozzám, míg végül rám tapad, nyelve megtalálja az enyémet, és ingerlően játszani kezd vele. Ó bébi, remélem tisztában vagy vele, hogy neked innentől kezdve nincs visszaút...
- A bilincs helye mindig a hálóban van, szépségem - vigyorgok végül rá, mikor elválunk egymástól. Kézen fogom, és vezetni kezdem az említett helyiség irányába, bár azt jelenleg nem osztom meg vele, hogy ezt a kis játékszert csak akkor szoktam használatba venni, ha már ismerjük egymást annyira, hogy feltétel nélküli legyen a bizalom. De erősen kétlem, hogy hiányolná majd: perverz eszközök nélkül is képes vagyok olyan élményt nyújtani egy nőnek, hogy halála napjáig emlegetni fogja, és figyelembe véve, hogy Miss Smith igen erőteljesen begerjesztett az eddigi teljesítményével, már most megígérhetem, hogy dolgunk végeztével hason fog csúszni a liftig, mint egy csiga.
Elérünk a királyi méretű ágyamig, és ekkor magamhoz rántom, szenvedéllyel telve ezúttal én kezdeményezem a csókot, közben leereszkedem a takarókra, magammal húzva őt is, és közben hálát adok az égnek, amiért a múlt éjjeli étkezésemet nem itt ejtettem meg, mert lehet sokkot kapna az élménytől, ha vércseppeket látna a párnán. Egyéb testnedvekkel kapcsolatosan nem nyilatkozom. De rögtön el is hessentem magamtól ezt az agyamon éppcsak átszáguldó gondolatot, és minden figyelmemet a hölgynek szentelem - jelen pillanatban annak, hogy csók közben kezem utat találjon a felsője alá, lágyan cirógatva a derekát. Egyelőre másfelé nem kalandozom el: tökéletesen tudom, hogyan kell húzni az időt egészen addig, amíg minden kontrollját vesztve könyörögni nem kezd azért, hogy tényleg az élvezetek közepébe vágjunk.

Pornócasting, szereposztó dívány, hívhatjuk bárhogyan, a lényeg mindenhol ugyanaz - adj kissé többet az elvártnál meg az erkölcsösnél, és megkapsz érte egy lehetőséget. Nos, ahogy már említettem, részemről nem szorulok rá, hogy az alkalmazottaimat ilyen, a szerződés apró betűs és sosem olvasott részében foglalt szolgáltatásokra kényszerítsem. Enélkül is bármikor kapok tíz nőt minden ujjamra, és egyéb részeimre is, sőt általában erőteljes a túljelentkezés. Persze az más, ha az illető saját maga gondolja úgy, hogy eltölt némi bónusz időt a főnökkel, és mivel még playboyként is úriember vagyok, legalábbis a lehetőségekhez mérten, életcélom a hölgyek szolgálata - mondanék hát bármikor is nemet egy erotikusan fülledt éjszakára? Néha az aktuális partnerem elég bevállalós ahhoz is, hogy magával hozza egy-két barátnőjét, és nos, azt hiszem elmondhatom, hogy ezek azok az éjszakák, amikor hajnaltájban úgy érezni, hogy igenis lehetséges harmincon túl és halhatatlanként is végelgyengülésben távozni erről a világról.
Egy külső szemlélő a mostani szituációt ennek alapján alighanem egyértelműként aposztrofálná, pedig esküszöm meg sem fordult a fejemben, hogy a ma délelőtti látogatómat illetően az eseményeket ilyen fordulatok felé irányítsam, viszont némi flört miatt szerintem még senki nem került a pokolba, miért ne fűszerezhetném hát a délelőttömet egy kis szórakozással? Pedig ha őszinte akarok lenni akkor be kell vallanom, hogy én is meglepődöm amiért a bájolgásomra pozitív válasz érkezik, pedig néhány perccel ezelőtt még a vagyonom felét rátettem volna, hogy ez a mai megbeszélés kétféleképpen végződhet: vagy az előbbi minimális könnyezést követő zokogócunamival, amelynek elsajátítását - a drámatagozatot - a nők szerintem az anyatejjel szopják magukba, vagy egy "mégis mit képzel maga?!" felkiáltást követően érkező két egyforma pofonnal, amit a vérig sértett végzet asszonya megkoronázott volna azzal, hogy forgószéljellegű távozás mellett a liftbe beszállva a középső ujját is felmutatta volna felém véleménye zanzásított kifejezéseképpen. Az a szituáció viszont, mikor nemes egyszerűséggel az ölembe ül, és olyan tekintetet vet rám, hogy már attól megkergül a pulzusom, persze képletesen, jobban tetszik az előbbi két lehetőségnél. És amikor kapok egy megjegyzést, hogy mi mindent művelne egy bilinccsel, kénytelen vagyok néhány nagy levegővétellel nyugtatni magam - bár ha a dolgok így folynak tovább, már csak néhány percig kell az ösztöneim urának lennem.
- Oh higgye el, semmi bajom a fordított felállással sem - mutatom fel a saját csuklóimat. Nem kezdek bele annak cizellálásába, hogy voltam már megbilincselve is, lekötözve is, nem véletlen választottam rácsos fejtámlát a szintén királyi méretű ágyamhoz. Igaz, mindig megválogatom hogy kinek engedek meg efféle játszadozást, mert a finom szadomazo részemről oda-vissza rendben van, de a durvább fajtájától, amiben mondjuk már korbácsok és hasonló "ínyencségek" szerepelnek égnek áll a hajam, mint bármely más normális mentalitású embernek. Ennek a lánynak viszont azt hiszem nem kellene hosszas rábeszélésbe fognia ahhoz, hogy önként odanyújtsam a karjaimat, hogy átmenetileg az ágyrácshoz forrasszon vele.
- Romantika? - válaszolom kérdéssel a kérdésére, miközben szája alig egy centire van az enyémtől, érzem forró és illatos lehelletét az arcomon. - Az csak azoknak való, akik szeretnek valakit - teszem hozzá, de ez a néhány szó ami kibukik belőlem kissé olyan, mint egy vödör jeges víz a nyakamba forró nyári napon. Mert igen, 35 éves vagyok, és hacsak valami jókora malőr nem történik, akkor akár még századokon át is ennyi maradok, tíz éve vezetem a Manort, nők ezreit tepertem már magam alá - de az a bizonyos nő, az a szívet-lelket átmelegítő, az a minden gondolatot megőrjítő, akiért az ember képes lenne megváltani a világot: ő nem jött el az életembe. Summásítva úgy mondanám, a szexuális életemmel lexikonokat lehet megtölteni, de a szerelmi életem egyenlő a nullával. Ott csak egy fekete, hatalmas űr tátong. Vannak körülöttem emberek, a Manor teljes személyzete, ismerősök, üzletfelek, alkalmanként kurtizánok, de barátok, család, olyanok akiket az ember szerethet - nem, olyan nincs senki. És ezen az ember nem képes változtatni a fogait összeszorító akaraterővel sem, mert vannak olyan kötelékek amiket tényleg nem lehet pénzen megvenni. Végeredményben ha belegondolok, én vagyok a legmagányosabb fickó ezen az istenverte földön. És ahogyan az átlagemberek, én is kompenzálok: nálam a buli, a pia és a szex szolgáltatják a feledés jótékony hatásait.
Mint mondtam, abszolút nem voltak erkölcstelen elvárásaim a mai beszélgetést illetően, de ha már képes volt ez a nő így felhúzni, remélem nem most fog visszavonulót fújni, bár a döntés lehetőségét a kezembe helyezi. Ez tipikusan az a helyzet, amiből nem tudok jól kijönni. Ha azt mondom, hogy naná hogy meg akarom dönteni, akkor én leszek a köcsög főnök, aki már az első alkalommal rámászik a beosztottjára. Ha viszont elküldöm megsértődik - eskü, ez tapasztalat! - mert meg lesz róla győződve, hogy nem elég kívánatos, vagy esetleg olyan téves információk vernek majd tanyát az agyában, hogy nem működöm tisztességesen. Ennek cáfolatára a legjobb megoldás az, ha megmutatom neki, mitől is döglik a légy, aztán gondoljon rólam amit akar, nem az ő véleménye fogja életem legálmatlanabb éjszakáját okozni. Speciel arról kezeskedem, hogy olyan élményben lesz része, ami után járni sem lesz képes, négykézláb fog csúszni hazáig.
- Mmm, egész éjszakáig maradni akarsz? - mormolom lágyan, tegezésre váltva, és megemelem a lány állat. - Semmi akadálya. Cccsssss... - intem le, mikor látom, hogy válaszolni akar. - A csinos kis szádat meg a hangodat tartogasd későbbre, amikor a józan eszedet is elveszted a sikoltozástól - ígérem meg sokat sejtető, kaján mosollyal.

Mióta rájöttem, hogy mire való a két lábam között hordott legbecsesebb testrészem a fáradt folyadék leeresztésén kívül, már milliószor adtam hálát az égnek meg a földnek, minden létező istenségnek azért, mert férfinak teremtődtem. Legyünk őszinték, az olyan partyk, amelyek a pornhub oldalán találhatóak meg, nálam a sima csütörtök címszó alatt futnak a naptárban. Nem látok ebben semmi olyat, ami csodaszámba menne, mert emberként sem vetettem meg a szebbik nemet, meg azt az élvezetet, amit csak egy nő képes adni egy férfinak, de mióta átváltoztam, és megállt felettem az égen a múlandóság napja, végeredményben olyan vagyok, mint egy két lábon járó merevedés. 25 éves koromban örököltem meg a Manort, és az vessen követ rám, aki nem élvezte volna már az első este harminc nő társaságát, akik közül ráadásul tizenöt azonnal kapható volt bármire, hogy az új tulaj kedvében járjon. Azóta pedig...? Házasságokat tettem tönkre, a nőket tárgynak tekintettem, és elvettem, amiről úgy gondoltam, hogy jár nekem. Romlásba döntöttem embereket, és a legkevésbé sem éreztem, vagy érzek megbánást efelett. Nálam együtt jár a buli, az ital, a fű és a szex. Ráadásul elmondhatatlan előny, hogy halhatatlanként attól sem kell félnem, hogy ezek közül bármely - vagy akár az összes kombinációja - átlökne a túlvilágra.
Ugyenez szerencsére elmondható a szívinfarktusról is, átlag halandóként alighanem már a koszorúér-trombózis táján bokáznék, mikor az ifjú hölgy kivillantja a bájait, és csábos táncba kezd. Ezért is van szükségem egy korty italra, és hálás vagyok ennek a néhány másodpercnyi közjátéknak, mert van némi időm kikaparni magam a mocskos fantáziám karmai közül. Az viszont tagadhatatlan tény, hogy ha a kelleténél jobban be is indultam volna, hát marha gyorsan ki is józanodnék, mert olyasmi következik, amit álmomban sem tudtam volna elképzelni, legalábbis az előbbi flört alapján kevés esélyt adtam volna rá. Mert esküszöm az égre, az elmúlt tíz évben fix, hogy megdugtam már ezer nőt, de MEGÉRTENI soha nem fogom őket - úgy képes változni a viselkedésük, mint a legszeszélyesebb időjárás. Legalábbis ez a lány meglehetősen hamar eljut a vágyfokozó tánctól a diszkrét folyékony melankóliáig, de aztán szerencsére hamar összeszedi magát - gondolom sokkal inkább a lelkierejének, mint az én nem éppen emberjogi-díjas vigasztalásomnak köszönhetően. Ennek az eredménye viszont megint egy hangulati váltás: visszatér az a nő, aki az érzékeimet ostromolta a táncával, sőt, a köbre emelve tér vissza, és némileg meghökkenve bámulok rá, mert oké, hogy a nők általában egyszerre ki- és beszámíthatatlanok, de ez a lány túltesz a többin is. Atyaég, remélem nem valami bipoláris depresszióban szenvedő szépséget fogtam ki! Bár igazság szerint nem számít, táncolni veszem fel nem lelkisegély-szolgáltra, igaz ha közben néha elerednek a könnyei, az azért elég sokat fog rontani az üzleten.
- Mmm... - dorombolok fel aztán, mint a macska, amikor elérhető közelségbe kerül hozzá a tejszínhab, és egyelőre elnapolom a lelki problémái feszegetését, mert az előbbi sírdogáló kislány helyett most színre lép a végzet asszonya, és olyan pillantást vet rám, hogy csodálom, amiért nem kezdenek el olvadni még a lakosztályom falai is. - Csak azokat látom itt vendégül, akik kivételesek. És tehetségesek... sokrétűen tehetségesek - veszem elő én is azt a tekintetet, amitől a női lábak azonnal megremegnek. Aztán szétnyílnak. Ez mindig hatásos, a sokévi tapasztalat mondatja velem. Aztán öntelt pimaszsággal elvigyorgom magam mikor tesz egy megjegyzést, hogy a látványom már magában is lenyűgöző.
- És még nem is látta minden részemet, Eleanor - válik a hangom búgó tenorrá, aztán a két karomat kényelmesen felteszem a hatalmas ülőalkalmatosság támlájára, és eszem ágában sincs tiltakozni egy másodpercig sem - bár tény, hogy meglep - mikor az ölembe ül. Ahogy akkor sem, amikor szétnyitja rajtam a köntöst, és végigfutnak rajtam az ujjai. Ismét megperzselnek a gyűrűi, de jelenleg az egyébirányú akciója eléggé leköti a figyelmemet ahhoz, hogy ilyen jelentéktelen aprósággal foglalkozzam... És akkor sem állítom le, mikor finoman lefogja az egyik karomat, pedig az irányítást nem szeretem átadni senkinek. Vagyis csak egyetlen esetben.
- Szóval így szereti, Eleanor? - kérdezem sejtelmes mosollyal. - Egy fene, némi perverzióért én sem megyek a szomszédba, bár részemről a bilincset jobban preferálom - nyalom végig sejtelmesen az ajkamat, és felsóhajtok, amikor csókjával a nyakamra tapad. Na, ez a nő aztán tényleg nem vacakol túl sokat. És még én akartam legalább húsz perc ismerkedési időt adni magunknak!
- Azt hiszem minden kétséget kizárólag elmondhatom, hogy fel van véve - hajolok aztán közel a szájához - nem érek hozzá, megállok onnan egy centire, és érzem forró leheletét az arcomon. - És ami azt illeti, most ha óhajtja, ténylegesen is fel tudom venni, mármint szó szerint, a karjaimba. Nincs messze a háló - mormolom lágyan, és végigfut a tekintetem a vállától egészen a megfelelően méretesnek és ígéretesnek tűnő mellekig.  

- "Főnök, csoda hogy neked van még velő a gerincedben" - ezt a találó, és nem túl épületes megállapítást Lara szegezte egyszer nekem, miközben lehámozott az állólámpa tetejéről egy ottfelejtett csipketangát, és két ujja között tartva egyszerre nézett rám elítően és elismeréssel. Ő ilyen téren meglehetősen kivételezett helyzetben van, ráadásul tökéletesen tudatosította is magában: az egyetlen ember, akinek elnézem, sőt néha fontolóra is veszem a megjegyzéseit, másrészt a személyzet tagjai közül kizárólag ő szerzett jogot arra a kiváltságra, hogy néha műszak végén felhívjam magamhoz egy könnyed kis italozásra. És igen, csak arra - tekintve a hajlamait, ha nem farkat hordanék a lábaim között, alighanem nagyobb eséllyel jöhetnék szóba nála. Tehát Larának ez a mondata visszhangzik most a fejemben, miközben felhajtok a bárpultnál egy italt, mert szükségem van rá - na nem azért, hogy lehűtsön, egy töménytől ez nem túl reális elvárás, inkább azért, hogy nyerjek némi időt. Mert lássuk be, noha mocskosul leszarom az etikát, azért mégsem illő, hogy alig öt perc elteltével rámásszak erre a lányra. Húsz perc múlva már nem lenne ezzel gond, de öt perc az azért mégiscsak öt perc. Vámpír vagyok, nem valami üzekedő vadállat!
Sikerül erőt venni magamon, derékon felül és alul egyaránt, így visszasétálok a kanapéhoz, kényelmesen elhelyezkedem, és a lány enged az invitálásnak, mert mellém telepszik. Az előbbi, férfihalálozásokat illető megállapításomra némi pír játszik az arcán, ami nem kimondottan jellemző olyas valakire, aki eddig is rúdtánccal kereste volna a kenyerét - és hogy ezen téren csakugyan kezdő, nemsokára ki is derül. Noha normál esetben most felajánlanék neki egy másfajta állást a bárban, mégsem teszem. Egyrészt mert erősen kétlem, hogy eddig apácazárdában őrizte volna a szüzességét, vagy ha mégis, és még eddig nem lett megrontva, akkor egyszer mindent el kell kezdeni, ergo erre a Manorban mindig kínálkozik alkalom. Másrészt pedig láttam a táncát, és ezt a tehetséget vétek lenne mondjuk a bárpult mögött, esetleg a takarítószemélyzet tagjai között elpazarolni. A kislány, ha kellőképpen okos, dőlni fog a pénz, nem csak nekem, hanem neki is. Sőt, ahogy a táncoslányaim közül nem is egy hébe-hóba utat talál az ágyamba, a lehetőség számára is adott lesz. Kényszeríteni senkit nem szoktam effélére, aki eddig ellenállt a csáberőmnek, semmiféle hátrányos megkülönböztetésben nem részesül azzal szemben, aki rendszeresen alám vagy fölém fekszik. A lényeg, hogy a kéjes éjszakákat minden alkalommal roppant bőkezűen szoktam ellentételezni, ha majd eljutunk odáig, jogában lesz eldönteni, mit akar.
Most viszont még ott tartunk, hogy gyorsan felskiccel egy önéletrajzot, és - uram ments meg! - elerednek a könnyei, ami nálam bénító erővel tud hatni. Nem azt mondom, hogy nincs bennem empátia, csak éppen nem vagyok a vigasztalás bajnoka, ennél fogva néhány másodpercre tanácstalanul le is fagyok, aztán mivel más ötletem nincs, közelebb húzom az asztalon heverő zsebkendős dobozt.
- Parancsoljon - nyújtom oda neki, szolgálja ki magát belőle, aztán összeszedem minden lelkierőmet, és bátortalanul megveregetem a vállát, olyan bölcseket mondva közben, hogy "ne sírjon már", meg hogy "jól van na". Sajnálom, ennyi telik tőlem.
- Tudja, nem szokásom a nagyokos szerepében tetszelegni, de mivel maga kezdőnek tűnik ebben a világban, hagy mondjam el, hogy a jól fizető munka és a piszkos, vagy erkölcstelen munka általában összefügg egymással. Nem állítom, hogy a Manor ilyen téren kivétel, de azt a döntést, hogy meddig ásnak ennek a mélyére, mindig az alkalmazottaim kezébe adom. Nálam csak egy szabály van: végezze a munkáját, amiért megfizetem, és ne akarjon átverni, ennyi az egész. A többi már önön múlik - vonok egyet a vállamon. - Vegye úgy, hogy a Manor a bűn mocsara, én pedig a mocsár ura. És mint uralkodó, nem csak munkát, de védelmet is biztosítok az embereimnek. Ahogyan önnek is, ha a csapatomba lép - mosolygok, aztán hátradőlök, és elgondolkodva nézek a lányra.
- Azt mellesleg kétlem, hogy sokáig maradna egyedül. Maga egyszerűen gyönyörű és lenyűgöző -  szerintem ha nem a jövendő alkalmazottam lenne, hanem egy random vendég a bárban, alighanem most már az ágyamon fetrengenék vele, és éppen félúton lennénk a mennyország felé. - Van esetleg bármilyen kérdése, Eleanor? - a neve különösen cseng az ajkamon. Olyan, mint egy mámoros csók.  

Eláruljam, miért mocskosul jó élni az én életemet? Mert tisztában vagyok vele, hogy emberek ezrei akár ölni is képesek lennének azért, hogy egyetlen napig a bőrömbe bújhassanak - és az irigységnek ezt a fokát tökéletesen meg is tudom érteni, bár ha jól tudom, a főbenjáró bűnök közé sorolható. Nem számít: a létezés valójában egy játék, és én csakugyan nagyban játszom, mert nekem minden éjszaka maga a mámor. Dübörgő zene a Manorban, elegáns férfiak és gyönyörű nők táncolnak, vagy isznak a bárpultnál, esetleg ötvözik a kettőt. Táncosnők ringanak a színpadon, bájaikat az éhes tekintetek elé tárva, kopognak a tűsarkak, és pénzek találnak más gazdára. Mindent a szemnek... néha többnek is. Fenekekből és mellekből sosem elég. A színes fények néha bevilágítják a teret, de a Manorban alapvetően a sejtelmes félhomály az úr. A galéria telve azokkal, akik csak beszélgetni, vagy két tánc között pihenni vágynak, és itt soha, egyetlen este sincs magányos vendég. A levegőben keveredik az izzadtság, a cigarettafüst, és a parfümök bukéja, a bárpult neonvilágítása olyan, mint a kietlen, sötét űrben a napkorong izzása, és a tető egy üvegezett részén át kilátni egyenesen a csillagokkal telepöttyözött éjszakára. És itt vagyok én: a tulajdonos, a szinte törvényen kívüli, a saját magam alkotta tökéletes világban, ahol a privát univerzumomban én vagyok a korlátlan úr, vagy ha úgy tetszik, maga az isten - jómagam is halhatatlanul. Na és ezzel a pozícióval természetesen milliónyi kiváltság jár együtt: a korlátlan pénz, amely magasan emel bárki más fölé, és persze az efféle helyzetek is, mint ez a mostani - őszintén, ki lenne olyan hülye egy alkalmazottra hagyni olyan látványt, amely ennyire gyönyörködteti és bizsergeti a szemet... na meg más szerveket is?
Abban biztos voltam, hogy nem árt némi feszültségoldás - ezt a tapasztalat mondatja velem - így a legkevésbé sem lepődöm meg, amikor a lány elfogadja az italt. Arra viszont eddig még nem volt precedens, hogy ennyire gyors legyen a hatás: mert mikor elindítom a zenét, és kényelmesen hátradőlök királyi helyemen, meg vagyok róla győződve, hogy kell még kis idő, amíg képes lesz ráhangolódni a táncra. Azonban a jelek szerint elég néhány kortynyi whisky, máris elkezdenek lekerülni bizonyos ruhadarabok, és elismerően csettintek - persze csak a lelkem mélyén - arra a látványra, amely bármely férfiszemnek megelégedettségére szolgálna. Ugyanakkor sikerül is meglepnie: mert közelebb lejt hozzám, széjjelebb húzza rajtam a köntöst, és megérinti a mellkasomat, mire kissé felszisszenek, majd megköszörülöm a torkomat. Erre nem igazán számítottam. Azt hiszem ezt a helyzetet szokás úgy jellemezni, hogy a hóhért akasztják.
- Higgye el, ilyen mondat nem sűrűn hagyta még el a számat egy nő jelenlétében, és a jövőben remélem nem is fogja, de azt hiszem, ilyesmire semmi szükség - mondom, meglehetősen erős tusakodás után a határok meghúzása mellett döntve. - Szóval csak óvatosan - teszem hozzá. Értheti amire akarja: akár a túlzásba vitt közelségre is, de akár a gyűrűjére is. Igazuk van azoknak, akik azt mondják, egy szép nő látványa elveszi bármely férfi eszét: eszembe sem jutott megfigyelni, hogy mik lógnak rajta. Ennek köszönhetően most kaptam egy-két másodpercnyi ízelítőt abból, mivel jár együtt a koncentráció kihagyása. Egyébiránt ennyit az idióta legendákról, amik arról szólnak, hogy a vérfarkasokra veszélyes az ezüst, meg az ezüstgolyó. Aki ezt a marhaságot kitalálta, azt szívesen mártogatnám bele eme fém olvadt válfajába, hogy érezze milyen kellemes érzés, amikor egy magamfajtán matatnak vele. Nagyjából mintha izzó piszkavassal simogatnának.
Ettől a kellemetlen közjátéktól eltekintve azonban érzem, hogy a nőügyileg kihagyott éjszaka következményeképpen az érzékeim hevesebben reagálnak a szemem előkerülő domború bájakra, és mivel nem tartom etikusnak - bárminemű csodának is hangozzék, de még nekem is van egy néhány lapból álló erkölcsi kódexem - hogy alig öt perc után rámásszak egy leendő alkalmazottra, bölcsebbnek látom most felpattanni, és a köpeny övét összekötve magamon elsietni a bárpultig, egy újabb italért.
- Nos - találom meg végül a hangomat, meg a talajt a lábam alatt mikor felhajtok egy pohárnyi gint, ezúttal tisztán, mindenféle hígítás nélkül. - Tehetséges, Miss Smith. Csakugyan roppant rátermett. Vallja be őszintén, hány férfi halála terheli már a lelkét? - érdeklődöm. - Fogadok, hogy néhányat a szívroham vitt el a bájai láttán, néhányan meg akár az öngyilkosságig is elmentek, hogy felhívják magukra a figyelmét. Nem ítélkezem, nem szokásom. Mindenki életében vannak csúnya, és takargatni való sötét foltok. És ide hozzám általában azok vetődnek el, akik bővében vannak az ilyesminek. Jöjjön, üljön le - ereszkedem vissza a felséges méretű kanapéra, és hívogatóan megpaskolom magam mellett a bársony borítást. - Meséljen egy keveset magáról. Csak hogy lássam, mire képesek ezek a meglehetősen vonzó ajkak - vigyorgom el magam szélesen.

Fedetlen mellkassal, selyem pizsamanadrágban, és hozzá illő selyemköntösben üldögélek a lakosztályom zongorájánál, és miközben szinte gondolkodás nélkül, ösztönösen hagyom futni a kezemet a billentyűkön, játszva egy ezer éve tanult dallamot, ámélkodással kevert elismeréssel adózom önmagam előtt. Saját időszámításomhoz mérten kimondottan korán keltem fel, na nem mintha bárki is vette volna a bátorságot hogy előírjon nekem akármilyen időpontot az ébredéssel kapcsolatosan, de általában a délutánig alvás tartozott a legfőbb jellemzőim közé. Most viszont alig néhány órányi kirándulás az alfa állapotba is elég volt ahhoz, hogy jelenleg óramű pontossággal legyek képes működni - talán azért, mert tegnap éjjel kivételesen nem vedeltem magam az alkoholmérgezés szintjére, és egyetlen nőt sem rángattam fel ide, hogy a buli után, az éjszaka hátralévő részében elszórakoztassuk egymást. Talán öregszem. Oké, vámpír lévén ez nyilván nem valószínű, ahogy a túlzott alkoholfogyasztás sem okozhatná a halálomat, de időtlen idők óta nem fordult elő velem ilyen mértékű önmegtartóztatás. Ha így haladok, lassan elfoglalhatom a helyemet valamelyik közeli templom színes ablaküvegén, persze képmás formájában, és glóriával a fejem felett. Ez viszont roppant méltatlan lenne mind vérszívó mivoltamhoz, mind eddigi életvitelemhez képest, szóval jobb ha teszek róla, hogy ez a józan és normális éjszaka a szökőévente egyszer előforduló kategóriába tartozzon.
Akkor hagyom csak abba a zongora billentyűinek kitartó nyektetését, mikor a behúzott függönyök résén át kezemre süt a délelőtti nap sugara. Elhúzom az ujjaimat, nem mintha lenne bármi félnivalóm a nappaltól - nem kevés időmbe, és nem kevés pénzembe került, de hála az összeköttetéseimnek, végül sikerült előkerítenem egy boszorkányt, aki kiküszöbölte azt az apró, mégis jelentős problémát, amit a napkeltétől napnyugtáig időszak jelenthetett a számomra, ráadásul legnagyobb megkönnyebbülésemre nem volt ehhez az aktushoz szükség semmilyen csicsás-buzis ékszerre. Lara nemes egyszerűséggel "kidobott pénz" címszóval aposztrofálta azt a jelentős összeget, amellyel honoráltam a boszorkány rendelkezésemre fordított idejét és hajlandóságát, és noha nem mondtam ki hangosan, de mélyen legbelül egyetértettem vele. A Manornak hála az életem szinte minden perce az éjszakára korlátozódott, míg a nappalokat úgy aludtam át, mint Nosferatu a koporsójában, de nekem megért ennyi áldozatot a biztonságom.
Felkelek, elsétálok a lakosztályom hátsó falát teljesen betöltő bárpultig, majd rövid mérlegelés után egy 1930-as bourbont veszek le az egyik polcról. Nézem az ital aranyló színét, ahogy végigfolyik a pohár oldalán, majd csörrennek a jégkockák, és ez a napfény vékonyan besütő sugarában olyan színorgiát okoz, amitől egy festő alighanem az orgazmusig jutna örömében. Engem viszont nem vonz a művészetek ezen finomsága, és az élvezetek oltárán is leginkább nők társaságában szeretek áldozni, szóval inkább beleiszom a poharam tartalmába, de ekkor felzavar a jóleső, tunya álmodozásból a kinyiló liftajtó csengése. Összevont szemöldökkel fordulok arrafelé, készen arra, hogy ledorongoljam bármely alkalmazottamat, aki volt olyan ostoba és merész, hogy a saját bejáratú szentélyem földjére lépjen, de ekkor egy ismeretlen lép ki némileg tétován a felvonóból - egy ismeretlen nő, hogy egészen pontos legyek. Beletelik pár másodpercbe, mire az információ eljut az agyamig, és helyet kap a szürkeállományomban - hát persze, az a bizonyos a ma délelőttre bejelentkező vendégem. Miss Eleanor Smith, aki munkát keres, és ezért akár az ördöggel is képes egyezséget kötni - na persze nem állítom, hogy én vagyok a szarvas-patás fószer odalentről, de azt el kell ismernem, hogy minimum rokonsági fokban állunk egymással. Ettől függetlenül a személyzettől elvártam volna jelentést azt illetően, hogy a látogatóm megérkezett, és ezt a hiányosságot sajnálatos módon muszáj leszek nem éppen fájdalommentesen nyomatékosítani és tudomásukra hozni.
Leteszem a poharat, összerántom magamon a köntöst, majd a látogatóm elé sietek.
- Miss Smith, ugyebár? - kérdezem. Látom, ahogy a lány teljes döbbenettel bámul rám, nagyjából úgy, mintha a megrőkönyödés elvenné a szavát meg a levegőjét. Meg tudom érteni, lehengerlő a megjelenésem és az egyéniségem. Mielőtt azonban még esetleg megszólalna, felemelt kézzel jelzem, hogy ne tegye. Hozzá vagyok szokva, hogy az alkalmazottaim - akár leendő alkalmazottaim - akkor beszélnek, ha én már befejeztem minden mondanivalómat. -   Nem tévedek, ha azt mondom, hogy emlékeim szerint telefonon már mindent megtárgyaltunk. Jöjjön - mutatom aztán az utat, és hellyel kínálom a terem közepén álló jókora kanapén. Hiányos öltözékem a legkevésbé sem zavar, elvégre a saját territóriumomban vagyok. Ha meg valaki ilyesféle munkára jelentkezik, erősen kétlem, hogy a szégyenlősség lenne a lételeme.
- Némileg későbbre vártam, de ha már itt van... - vonok aztán vállat, és végighordozom pillantásomat az alakján. Magas, vékony, és kellőképpen domború ott, ahol kell. - Tökéletes - mondom a nem éppen burkolt szemle végeztével, teljes megelégedettséggel. - Nos, akkor úgy hiszem, már csak egy valami van hátra, amit az éteren át nyilván nem lehetett megvalósítani. Alighanem érthető kérés részemről, hogy szeretném látni, hogyan mozog. Ha valaki a Manorban szeretne táncos lenni, akkor az a minimum, hogy szeretnék személyesen meggyőződni róla, mit nyújt majd munka közben. Ne aggódjon - teszem hozzá vigyorogva - ez nem afféle pornó casting. Nem fogom leteperni- teszem fel a két kezem. - Egy italt előtte? - váltok át tökéletes házigazdába, és töltök neki egy pohár töményet. Mindenkinek segít ellazulni, ezt tapasztalatból mondom.
- Nos hát, Miss Smith - nyújtom oda a kezem, felsegítem ültéből, majd elfoglalom eddigi helyét, és egy kattintással elindítok egy dalt a falba épített zenelejátszón. Nem mondom, hogy Madonna a modern zene mainstream-jébe tartozna, de a dalai szinte csöpögnek az erotikától. Legfőképpen ez: a Justify my love-ot hallgatva szerintem még egy szerzetes is megszegné a cölibátusi esküjét.
- Akkor innentől az öné a terep - jelentem ki széles vigyorral, és kényelembe helyezem magam a műsor előtt. - Bűvöljön el!