Laurence & Maia

Mihez érdemes legjobban ragaszkodni az életben? Egymáshoz.

A visszakérdezésére csak bólintással válaszolok neki vigyorogva. Mivel rajtunk kívül más nincs itt a konyhában, így nagyon mástól nem is kérdezhettem. Bár igaz akár egy szellem is állhatna ott mellette, akit tisztán látok… Hu… azt hiszem akkor egy óriásit sikítanék.
-Azta! Ez nem semmi! Akkor te egy kis zseni lehetsz! És mit csináltok ti ott pontosan?-Elég sok mindent el tudok képzelni így hirtelen, de lehet a fele nagy hülyeség, szóval remélem a válaszával tisztázni tudja a dolgokat a fejemben.
-Amúgy meg Gratulálok a munkához!- Bár még van pár évem, de én már most parázok attól, hogy az egyetem után nehezen fogok tudni munkát találni a szakmámban. De ne fessük az ördögöt a falra. Ez nem egy népszerű szak és ha mindent beleadok biztosan segítenek majd a tanáraim is.
-Nos én is tanulok még az egyetemen. Ha nagy leszek elvileg restaurátor leszek. E mellett meg szoktam az egyik bárban énekelni péntekenként… No nem kell valami késdobálós helyre gondolni. Teljesen kulturált… Mai fiataloknak lett kialakítva. Egészen kellemes a hangulata. Illetve fotózni szoktam. Tény még egyelőre csak hobbi szinten művelem, de idővel majd szeretnék elfogadni megbízásokat. Tudod esküvők, szülinapok és miegymás… Amúgy röhögni fogsz, de sajnos az ujjlevágást is felvehetném a hobbi listámra…-Húzom el a szám sarkát. Nah igen… Ez akkor a legkellemetlenebb, mikor egyedül vagyok és nincs senki, aki megmentsen engem az ájulástól.
A szendvicset én is jó ízűen megeszem. Épphogy lenyelem az utolsó falatomat, mikor Laurence már rohan is ki telefonjával a konyhából. Csak pislogok utána értetlenkedve. Nos ha menni kell, akkor menni kell nincs mese. Én viszont egyedül maradtam, ami kissé elszomorít. Amint elfogyott az összes szendvics és az elkészített tea szépen összepakolok mindent és amit tudok el is mosogatok. Tudom, hogy van személyzet erre, de ha van pár felesleges percem miért ne segítenék nekik? Legalább hamarabb haza tudnak menni.
Elvagyok egymagamban is. Mikor már az utolsó vendég is elsétál dobok egy üzenetet anyámnak, hogy lassan hazaindulok.
-Igazán nincs mit, szívesen jöttem én is élveztem a társaságod.-Közben én is felveszem a kabátomat, táskámat a vállamra kapom, majd kicsit meglepetten pislogok rá.
-Oh igazán nem szükséges. Ne fáradj ezzel. Biztosan te is inkább haza mennél már.-Ismét elmosolyodom és válaszként felveszem a sapkámat is. Ha ragaszkodik ahhoz, hogy hazakísérjen nem fogom lebeszélni róla. Igazából örülök is neki. Jól esik.
-Minden rendben van amúgy?-Pillantok rá kérdőn miközben már mi is kifelé tartunk a kórházból.

öltözet  
x x x

Laurence & Maia

Mihez érdemes legjobban ragaszkodni az életben? Egymáshoz.

-Ilyen profi módon még sose láttam salátát felvágni.-Mondom neki széles mosollyal, majd befejezem a szendvicseket és ki is teszem a tálcát. Már nem ugranak rá annyian, mint az előző körben, de így is hamar elfogy a fele. Mive még mindig maradt hozzávaló így nekiállok, hogy magunknak is csináljak egyet-egyet. Úgy hiszem mi is megérdemeljük, bár igaz nem a potya szendvicsért vagyok itt.
-Azt hiszem félre értettél. Nemes célnak tartom, ha segítünk másoknak. Amikor tehetem én is jövök és amiben tudok segítek, még ha az csak annyiból is áll, hogy felolvasok a gyerekeknek, vagy megtáncoltatom őket. Viszont valljuk be őszintén egyre kevesebben vannak, akik így gondolkoznak. Rohanó világban élünk, ahol képesek vagyunk átlépni a földön fekvőt... Szóval ne haragudj, ha kissé meglep, hogy egy ilyen fiatal srác bevállalja, hogy megszervez egy ilyet. Szóval a érdekelt volna, hogy mi hajtott téged. De azt hiszem megkaptam rá a választ és úgy tűnik ebben hasonlítunk.-Az elején elég komoly képet vágtam, de a végére ismét elővarázsolom mosolyom. Nem tudok sokáig komoly ábrázattal nézni másokra. Nem is szeretem. Inkább mosolygok. Szerintem azzal még mások napját is szebbé tehetem. Pedig tényleg csak egy apró cselekedet. Néha már el is felejtem, hogy vigyorgok. Nah akkor már furán szoktam rám nézni.
-Sok tejjel és öhm vagy három cukorral.-Nah igen szeretem az édességet ezt nem tagadom és a kávét is inkább az íze miatt iszom. Közben én is elkészülök a szendvicsekkel és az övét egy tányérra pakolva átnyújtom neki azt.
-Jó étvágyat.-Megvárom, hogy megkóstolja. Csak utána haraok belea sajátomba is.
-És amúgy ha éppen nem nők ujjait mented meg mit szoktál csinálni?-

Laurence & Maia

Mihez érdemes legjobban ragaszkodni az életben? Egymáshoz.

Sosem bírtam a vért, még kiskoromban is mindig sikítoztam, ha megsérültem és kifolyt akár egy csepp is. El tudjátok képzelni, hogy mi volt akkor mikor, nos mikor először látogatott meg a Mikulás… jahm és nem télen. Egyszer még el is ájultam. Szóval igen, az az egyik nagyon gyenge pontom. Én sem vagyok tökéletes.
Ezért is rohanok egyből Laurencehez, nem tudom mennyire sikerült megvágnom magam, de nem is akarom tudni. Segítsen nekem, tegyen rá valami kötést, rejtse el, állítsa el. Csináljon bármit, de ne kelljen látnom a vért, a sebet. Amikor komolyan kijelenti, hogy el is veszíthetem egy darabkáját ijedten pislogok rá, majd a tekintetem átvált. Ha most tudnék ölni csupán nézéssel akkor búcsút kellene venni tőle… Bár akkor meg nem lenne aki megoldaná a problémámat. Ejj… Ez így nem okés, de az biztos, hogy nem nézek rá túl szépen.
-Ez nem volt kedves!-Morranok rá, de azért továbbra is ott tartom az ujjamat neki, hogy igen is segítsen nekem, főleg ha már ilyen vicces hangulatában van. Még akkor sem nézek az ujjamra, mikor már ráteszi a  zsebkendőt, hisz ha nagyon vérzik simán átázik és már ott is van a baj. De szerencsémre hamar előkerül egy ragtapasz és rá is teszi az ujjamra. Ahhoz képest, hogy férfi igen gyengédek a mozdulatai. Szinte meg sem érzem. Igazi tehetség!
-Köszönöm szépen!-Már sokkal kedvesebb a hangom és a mosolyomat is visszavarázsolom az arcomra, majd azért kap tőlem egy puszit is az arcára.
-Egy igazi hős vagy!-Nevetem el magam, bár őszintén mondom. Számomra tényleg az! Azt gondolná az ember, hogy ha már a kórházban önkénteskedem, akkor ilyen apróságokon nem akadok ki… Nos hát, de. Nem is tudom mi lesz, ha egyszer lesz gyerekem és ő fog megsérülni. Mégis, hogy fogom azt viselni? De igaz ez a dolog még nem „fenyeget” engem. Előszőr egy rendes apa jelöltet kellene találnom. Utána jöhet a többi.
A kávé illata az egész konyhában elterjed. Mélyet szippantok a levegőbe. Hmmm azt hiszem én is fogok inni egyet, de majd csak akkor, ha az adakozók közül már mindenki kapott. Miután Lance sikeresen megmentette az ujjam előveszek egy gumikesztyűt, amit fel is húzok a sebesült kezemre. Csak utána térek vissza szendvicsekhez.
-Oh hát nem biztos. Te sokkal erősebbnek tűnsz, mint én. Biztosan le tudod győzni azt a salátát. Én nem mernék ismét szembe szállni vele.-Nyújtom át neki a kést nagy szemeket meresztve rá, mint egy ártatlan őzike. Ha elveszi a kést egy újabb köszönömöt kap tőlem, majd én addig minden mást megcsinálok, hogy végül csak a salátát kelljen a szendvicsekbe tenni.
-És mit kell rólad tudni drága hős lovag? Ha jól értesültem te vagy az egyik főszervezője ennek az adománygyűjtésnek. Mi vett rá téged erre? Vagy inkább ki?-Pislogok rá érdeklődve.

öltözet  
x x x

Laurence & Maia

Mihez érdemes legjobban ragaszkodni az életben? Egymáshoz.

Kiszélesedik mosolyom Laurence dicséretet hallva. Örülök neki, hogy ízlik a teám. Általában én elég édesen iszom őket, de nem akartam, hogy itt mindenki cukormérgezést kapjon, így vissza kellett fognom magam.
A kérdésére összeráncolom a homlokom. Három fehérruhás ember? Először nem esik le, hogy mégis kikre gondol, de végül nagyot koppan. Láthatja is a tekintetemen a megvilágosodást.
-Mászkált itt három orvos, de azt hiszem elmentek arrafelé.-Mutatok az egyik irányban. Azt már meg nem mondanám, hogy miről is beszélgettek, de őszintén szóval engem nem is izgat annyira. Van elég egyéb elfoglaltságom. De gondolom ő ismerheti őket, vagy csak beszélni szeretne velük a rendezvény miatt. Mindenesetre több időt nem is „pazarolok” erre. Nem mintha időm lenne rá. Ahogy az első ember ide merészkedik hozzánk és elveszi az első szendvicset a többiek is felbátorodnak és hirtelen ellepnek minket. Miközben a srác a szendvicseket helyezi ki én a teát töltögetem azoknak, akik kérnek.
-Köszönöm.-Pillantok rá továbbra is olyan vidáman, ahogy eddig is viselkedtem. Tényleg jól jön a segítsége. Nem hittem volna, hogy képesek lesznek egyszerre lerohanni a pultot. De nem hagyhatjuk, hogy az emberek éhen vagy szomjan haljanak, szóval nincs megállás.
-Tudtommal van valahol, de azt ne kérdezd, hogy merre keresd.-Nézek rá bocsánat kérően, majd egy újabb pohár teát adok át az egyik vendégnek, aki meg is dicséri azt. Széles vigyorral arcomon köszönöm meg neki.
Amint akad egy kis szabadidőm hátra pislogok Laurence felé. Úgy tűnik sikerrel járt a kávéfőzőt illetően, így nem állok be én is a keresésbe inkább csak elsétálok a hűtőszekrényig ahol előveszem az apró kis kávétejszíneket, majd egy kisebb edénybe töltök egy kis cukrot is. Így mindenki úgy ízesítheti meg a kávéját ahogy azt szeretné.
-Látod erre én nem is gondoltam. Pedig kávé nélkül az élet maga lenne a katasztrófa… Na jó nem… Akkor lenne az, ha eltűnne a csoki. Csoki nélkül élni… Brrr… bele se merek gondolni.-Még a hideg is kirázz engem ettől. Neeem! A csokoládé kell, bármilyen formában. Szerintem nincs is olyan változata, amit ne szeretnék. Egyszer még sós étellel is megkóstoltam, valami mexikói recept… Nos bizarr volt, de végül elfogyott az étel és ha bírtam volna még enni biztosan repetáztam volna belőle.
A szendvicsek elég szépen fogyatkoznak, így úgy döntök ismét készítek párat, bár már a legtöbben csillapították már az éhségüket és leginkább a kávéra vágynak, de ha minden igaz azt is hamarosan megkapják.
Előveszek egy új fej salátát, kés a kezembe és…
-A francba… Neee… jaaaj neeee….-Ügyes vagy Maia. Sikeresen megvágtad az ujjadat, ami szépen el is kezdett vérezni. Automatikusan nyúlok oda a másik kezemmel és nyújtott karokkal indulok el Laurence felé, miközben a fejemet oldalra fordítom. Nem bírom a vér látványát.
-Segíts! Nem bírok oda nézni. Nagyon durva?-Nem, nem hisztizek, de ha meglátnám, hogy mekkora is a seb, akkor lehet kivágnám a hisztit, ami jelen esetben nem lenne túl szerencsés. Bár nézzük a dolgok jó oldalát. Egy kórházban vagyok, így nem kell félnem attól, hogy elvérezzek.

öltözet  
x x x

Laurence & Maia

Mihez érdemes legjobban ragaszkodni az életben? Egymáshoz.

Sokat járok a kórházba önkénteskedni. Mindig is szerettem segíteni másokon, mosolyt csalni az arcukra, főleg a gyerekekére. Sajnos nagyon sok gyerek van, akiknek a kórházban kell eltölteniük a napjaikat a helyett, hogy élveznék a gyerekkort. Sokszor már csak egy felolvasással, vagy énekléssel is szebbé lehet tenni a napjukat. Aki tud ilyenkor csatlakozik hozzám, vagy éppen táncra perdül. A gyerekek nevetésénél szerintem nincs is szebb hang. Így talán kicsi önzőnek is mondhatom magam, hisz nem csak miattuk járok be a kórházba, hanem magam miatt is.
Ezért sem volt kérdés számomra, hogy a karácsonyi adománygyűjtő estben is ott segítek ahol csak tudok. Most a „konyhára” osztottak be engem. Szendvicsek és tea készítés. Ezért próbáltam nem túl elegánsan felöltözni, de nem is igénytelenül. Egy fehér, blúz, egy világoskék blézer, sötét nadrág és a jó kényelmes balerina cipő. Persze a blézer már lekerült rólam és helyette a kötény került fel rám. Nem szeretném összekoszolni magam.
Dúdolászgatom egymagamban, miközben még pár szendvicset készítek. Észre sem veszem, hogy valaki közelít felém, csak mikor már hozzám ér egy rövidke pillanatig. meglepetten pislogok a derekam felé, majd egy mosolyogva nézek fel az idegenre. Valahonnan ismerős nekem az arca, de meg nem mondanám, hogy honnan.
-Igen, nagyon jó látni ezt. Sokszor azt gondolná az ember, hogy a mai világban ez már nem divat, de aztán mindig pozitívan csalódik benne.-És remélem tényleg sok adomány fog összegyűlni és nem feltétlenül pénz formájában. Mindennek örülni tudunk, amit hasznosítani tud a kórház, vagy tovább adományozni a rászorulóknak.
-Szerintem már nem kell. Ezeket még befejezem. Aztán majd meglátjuk milyen ütemben fogy. Alapanyag van még hozzá bőven.-Mutatok a hátam mögé. Viszont minek pazaroljunk? Inkább nekiállok újra szendvicseket csinálni, minthogy túl sok maradjon meg.
-Oh…-Lepődöm meg mikor bemutatkozik. Most már tudom is, hogy ki ő.
-Öhm én Maia, örvendek.-Ha felém nyújtotta a kezét határozottan fogom meg és rázom meg azt, ha nem akkor én kezdeményezem a dolgot.
-Nah és milyen lett a tea? Kell még bele valami?-Mutatok a kezében lévő pohárra.-

öltözet  
x x x