walk into any place

Még inkább lebiggyesztem az ajkaimat a kérdésed hallatán, mert pontosan beletrafáltál. Nem tudom, hogy igazából véletlen volt-e vagy éppenséggel direkt kérdeztél rá (mondjuk burkoltan kíváncsi vagy rá, hogy hogyan meg miért is haltam meg), de azért rendesen rossz kedvem lesz tőle. Lepillantok a nadrágomra és piszkálgatni kezdem a körmömmel, elfelejtek levegőt venni, meg tudod ilyen alap dolgokat elfelejtek csinálni ennek az egészen a hatására: hogy, lehet ennyire de ennyire nagyon honvágyam egy ilyen egyszerű kérdés után? Úgyhogy csak megrántom a vállamat első körben, aztán meg csak nyelek egy nagyot és további egy percig szomorkodom mielőtt válaszolnék. - Ha szabad lett volna, akkor valószínűsíthetően már nem lennék az Államokban és nem szerepelnék egy Netflix műsorban, ahol pont olyan tagok, mint én nem igazán szoktak szerepelni. - Felelem végül csendesen, mert úgy is hallod másrészt meg tényleg nagyon-nagyon elszomorít ennek az egész helyzetnek a ténye.
Attól persze egy kicsit felvidulok, hogy jó pasinak tartassz, de ez még mondjuk kevés ahhoz - és most nehogy magadra vedd, tökre nem degradálni akarlak ezzel csak hát tudod benne vagyok a világ tíz legkelendőbb partija között -, hogy rendesen jó kedvem legyen. - Hát lényegében azt hiszem, hogy nem házasodhatsz grófokkal meg hercegekkel mivel nem születtél bele a címbe csak adományként kaptad, de kereshetünk neked minisztereket vagy más, gazdag családot. - Felnevetek, tökre hihetetlen ez a beszélgetés köztünk egyébként. - Ja hát igen, nem valószínű, hogy megtarthatod a címedet, ha ennyivel a rangodon alulival akarsz összeházasodni, mert szóval mindegy, ez az egész tök bonyolult, de ha a férjed nem egy miniszter vagy báró lesz, akkor te elveszted a monpezati hercegnő titulusodat. - És ez az egész annyira bonyolult, hogy szerintem tökre nem érné meg ezért mondjuk elhagynod bárkit is, amúgy sem tudnék neked innen egy jövedelmező házasságot kiépíteni.
- Ja hát az van, hogy igazából én nem mehetek vissza Dániába. - És ettől megint csak elszomorodom, úgyhogy csak drámaian elheveredem a kanapén. - Nem ölnél meg inkább? Karóval meg minden. Rád hagyhatnám valamelyik birtokomat cserébe. - Nem mintha a királyi család hagyná, hogy a tied legyen, de ez már csak részletkérdés.

set that crown on the ground

– Aha – mondom mérsékelt lelkesedéssel, mert azért a „minden” alatt nem éppen erre voltam kíváncsi, hanem arra, hogy pontban fél nyolckor van-e reggeli, és hogy át kell-e kiabálnotok az étkezőn, mert az asztal egyik végéről nem hallatszik át a másikra a hangotok, és látcsővel kell-e kukkolnod őfelségét, vagy téged azért közelebb ültetnek-e hozzá, érted, ilyesmire gondoltam, de hát nem akarok telhetetlennek tűnni.
– És... meghalni szabad volt? – Lehet, hogy nem ez a legjobb kérdés, de hát sosem a jó ötleteimről voltam híres, szóval lehet, hogy éppen ezzel gyalogolok bele a kis nem dobogó szívedbe, de érted, a vámpírok nekem annyira FURCSÁK.
És biztos furcsa ez egy vérfarkas szájából, de mint azt már párszor levezettem, kurva szar vérfarkas vagyok, de ezzel együtt is sokkal természetesebb dolognak találom ezt az egészet annál, mint hogy nem kéne élned, DE MÉGIS ÉLSZ. Tök bizarr.
– Hát nem tudom, vannak hozzád hasonlóan jóképű arcok a királyi családban? Vagy várjál, ha már örökbe fogadtál, akkor nem házasodhatok a családon belül, ugye? Jó, mindegy, előbb megbeszélem Remusszal, hogy mit szólna hozzá – vonom meg a vállamat, de szerintem azért Remus tökre adni fogja, hogy most már HERCEGNŐ vagyok, vagy mi a tosz, de legalábbis dán nemes, és lehet, hogy lecseréli az Eastaughffe nevet arra, hogy Remus, Monpezat hercege, és elköltözünk valami vadregényes, dán tájra, ahol egész nap csak tépünk és dugunk és--
– Mi? – Oké, kicsit elkalandoztam. – Miért ne találkozhatnánk vele? Vagyis jó, azt hiszem, azt értem, hogy én miért nem találkozhatok vele, na de te? Remélem, nem azért, mert full random arcokat örökbe fogadsz! De ha igen, akkor lehet, hogy le kéne állnod vele, a család fontos!
Na, ez utóbbit illetően semmi kétségem sincs, mert kurvára tudom, milyen az, amikor nincs.

walk into any place

Felsóhajtok, mert amúgy ez a hercegeskedős nem olyan rossz, mint amilyennek most elő fogom adni, de most nem mondhatom azt, hogy bármit megadnék, hogy visszamehessek hercegeskedni Dániába, nem? - Hát elég szar. - Lesütöm a szememet, mert honvágyam van, mert eszembe jut, hogy soha nem mehetek vissza. - Egy csomó felelősség és kötelezettség. Rendszabályozva van az életed, nem tehetsz semmi igazán meggondolatlant, folyton konzultálnod kell a tanácsadóiddal, hogy mit mondj, hogy mit ne mondj. Szóval az egész csak egy nagy felelősség. - És elszomorodom, mert amúgy ez az egész nyilván ezerszer több ennél, egy életforma és ha elveszik ezt tőled, akkor éppenséggel ott maradsz és fogalmad sincsen hogyan is managelhetnéd tovább az életedet anélkül, hogy összetörnél. Még szerencse, hogy közben névlegesen örökbefogadlak, mert lehet elmenne a kedvem mindentől.
- Hát a királyi család tagjaként is lehet elrendezett házasságod, kereshetek neked férjet ha szeretnéd. - Rád mosolygok, mintha opció lenne az, hogy én felkeressek a grófot, hogy vegyen el téged feleségül és hadd lehess valami angol grófnő.
- Oké Fred. - És rád kacsintok, remélem, hogy az instagram fiókod is átnevezed ezek után!!!! - Bármikor otthont nyújt neked, ha nincs hova menned oda mehetsz, de tudod erről a részről ez inkább csak olyan formalitás. Neked sem kell kifejezetten szolgálnod csak tisztelned. Majd megtanítom neked, hogy hogyan kell rendesen meghajolni. - És egy kicsit keserűvé válik a hangom. - Nem mintha valaha találkoznánk a királynővel. -

set that crown on the ground

– Természetesen mindent! – Azok lelkesedésével válaszolom, akik amúgy tökre kíváncsiak, csak nem annyira konkrét a tudásuk – bár LOL, az én esetemben a „konkrét” talán nem az egyetlen jelző, amit a tudásomra használhatok –, hogy így specifikusan tudjanak rákérdezni dolgokra, és ezzel jól megnehezítik azok dolgát, akik annyira pörögnek, mint te, és a „mindent” választól inkább lefagynak, mint hogy lelkesen elkezdjék sorolni azt a bizonyos mindent.
– Simán örökbe fogadhatnál! Tudtad, hogy Eastaughffe-ékhoz gyakorlatilag be akartam házasodni, hogy végre legyen egy normális családom? Akkor az örökbe fogadás már igazából sokkal menőbb, nem? – Kicsit már én is kezdek azért felélénkülni, és igyekszem nagyon meghitten viselkedni, miközben kicsit úgy érzem magam, mint a random villamossofőr a Neveletlen hercegnőben, aki Genovia lovagja lesz.
– Éljen soká – visszhangzom, aztán felülök melléd a kanapéra, és megragadom az egyik poharat. – A Frederikkét amúgy eléggé adom. Hívj mostantól Frednek! És hogy szolgál engem Dánia? Csak hogy tudjam, hogyan is kellene pontosan viszontszolgálnom!

walk into any place

Egy hatalmasat sóhajtok erre a kérdésre mielőtt rád pillantanék: azt hiszem mindig is az a fiú leszek, aki nehezen fogja megérteni a sanyarú sorsú gyerekeket anyagi szempontból, mert habár nem egyszer kellett elutaznom Afrikába, hogy a mélyszegénységben levőkön segítsünk, sosem kellett anyagi nehézségekkel megküzdenem ellenben a hercegi lét is sanyarú sorsot eredményez viszont egészen biztos vagyok abban, hogy nem feltétlenül tudnál együtt érezni velem, szóval csak lebiggyesztem az alsó ajkamat, hogy egy kicsit sajnálkozzak a sanyarú sorsod miatt miközben igazából amiatt sajnálkozom, hogy már csak múlt időben tudnék a hercegi mivoltomról beszélni. És ettől összerándul a gyomrom és le kell sütnöm a szemeimet. - Hát mit szeretnél hallani? - Kérdezem meg bizonytalanul, mert a mindenféle etikett és viselkedéstan órák után tudom, hogy egy kérést SOSEM lehet figyelmen kívül hagyni.
Egy kicsit reménytelenebbül süppedek hát bele a kanapéba és kicsit kevésbé lelkesen: megpróbálok rád koncentrálni, arra, hogy milyen forró a bőröd, hogy milyen tempóban pezseg a véred és hogy én mennyire de mennyire nem vágyok arra, hogy rád vessem magam és szárazra szívjalak.
- Szóval akkor fogadjalak örökbe? - Csillan fel azért komiszan a szemem, mert hát bíztam abban, hogy veled nem lesz olyan vészes ez az éjszaka, hogy nem hagysz majd magamban szenvedni, így hát ahogyan letérdelsz - és tök érdekes, hogy nekem erről semmi OLYAN nem jut eszembe - csak kiegyenesedem, megköszörülöm a torkomat : - Ezennel, Marjory, lányommá fogadlak és rád ruházom mindazt ami engem is megillet. Megosztom veled a vagyonom, a nevem és a hitvallásom. Legyen a neved innentől Marjory Frederikke Jytte Rebekka, legyen innentől a titulusod Monpezat hercegnéje, legyen innentől hited II. Margit királynőbe, szolgáld őt és Dániát pont úgy ahogyan ő és Dánia szolgál téged. - Olyan komolyan pillantok rád amennyire ez lehetséges, persze kizökkentesz a megjegyzéseddel, hatalmas mosoly kúszik az arcomra, alig bírom visszaharapni. - Éljen soká II. Margit királynő! - És egy kicsit keserűnek érzem magam, mert hát azért bassza meg II. Margit királynő amiért kihúzott a királyi család listájáról.

set that crown on the ground

– Igazán mesélhetnél amúgy arról, hogy milyen hercegnek lenni. Cserébe én tök szívesen mesélek arról, hogy milyen volt majdnem-csövesnek lenni cirka tizenkilenc évig, tudod, amolyan elbaszott twist olivéresen, csak relatíve kicsi az esélye annak, hogy engem így betuszkolhatnál magad helyett a palotába. Vagy az nem a Twist Olivér? Á, fasz tudja igazából, de érted, nem?
Ha nem, akkor az nem rólad állít ki bizonyítványt igazából, szóval cseppet se aggódj!
Levetődöm melléd a kanapéra az italokkal együtt, a combom a te, még ruhán keresztül is hideg combodnak súrlódik, ami egy kicsit para amúgy – mondanám, hogy innentől kezdve csak vérfarkasokkal fogok kezdeni, de voltaképpen azt kéne mondanom, hogy innentől kezdve csak Remusszal fogok kezdeni, aki végül is vérfarkas, szóval izé, körbeértünk! –, de mégsem húzódom el, csak picit pislogok, ahogy Mrs. Maiselt megszégyenítő tempóban és légzéstechnikával mindent kiadsz magadból mindössze pár másodperc alatt.
Lehet, hogy legközelebb mérnem kéne az időt.
– Jó, amíg nem mondtad az örökbe fogadós dolgot, addig fullra a lovak felé húztam, de nem lehetne mégis nyomatni a lovas témát az örökbe fogadás után?
De aztán azért illedelmesen felállok a kanapéról, és fél térdre ereszkedem előtted – NA NEM ÚGY! meg amúgy is, olyankor két térdre ereszkedem, nem fél térdre, hát a stabilitás elég fontos, amikor valakinek a koronaékszere van a szádban, és küzdesz az öklendezési reflexszel –, és csak egy kicsit nézek rád felháborodva, amint befejezed a felkenést.
– Huszonhetedik? Hú, baszki, hát akkor jó sokan vannak előttem, ha valaha királynő akarnék lenni.

walk into any place

Kicsit értetlenül ráncolom össze a homlokomat, mert sajnos én nem láttam ezt az ikonikus filmet amiben ilyen jelenetek vannak – most takarózzak abba, hogy a hercegi lét mennyi de MENNYI feladattal jár és ez milyen borzasztóan FÁRASZTÓ? – de azért lelkesen elmosolyodom és bólogatni kezdek, már hogy a viharba ne lennék ennyire lelkes amikor nem pattintottál le az éjszaka közepén? Az a minimum, hogy én veled AKÁRHOL péniszezek csajszi!! - Nem pontosan tudom, hogy miről van szó, deee… - Ezen a ponton majdnem elhúzom a számat, de még épp időben eszembe jut, hogy talán nem kellene. – A hercegi etikai kódexet azt hiszem áthágtam azzal, hogy hagytam, hogy a műsor berántson. – Kicsit kínosra fogom a mosolyomat és nem ez tulajdonképpen nem a műsornak szól, hanem annak, hogy a Királynő még emiatt sem küldött levelet, hogy azonnal húzzak haza. Még a hivatalos közlemény sem jelent meg, pedig tudom, TUDOM, hogy ezernyi üzenetet kapnak ezzel kapcsolatban. Én is ezernyi üzenetet kapok ezzel kapcsolatban. ( Én nagy kegyesen átpasszolom ezt a lehetőséget Jordynak.) - Szóval mit nekem egy kis péniszezés? – Végül is így se úgy se tarthatom majd meg a hercegi címemet, szóval… (Kicsit lekonyul erre a szám sarka, de hé, azért még fel fogok lebbezni ezellen!!)
Már nem kontrázok rád, hogy BENNED TÉNYLEG NEM LEHET CSALÓDNI de azért eléggé úgy nézek rád, hogy biztos lehess benne, hogy ezt így gondolom csak helyeslően bólogatok megint, legyen minden úgy ahogyan te akarod, nekem konkrétan bármi megfelel, ha nem kell egyedül lennem és tudod mit? Ha akarsz még az ölemben is elaludhatsz és én majd simogatom a hajad reggelig, hogy amikor felébredsz az álmodból mindent ott folytathassunk ahol befejeztük: ezt azért nem merem megosztani veled, mert lehet, hogy visszakozni kezdenél abba pedig belepusztulnék.
Szuper sebességgel vetődöm át a kanapén amíg te megszerzed az italokat, mostanra már egészen nagyon pörgöm ahhoz, hogy még kevésbé tudjak koncentrálni a normális, emberi viselkedésre: szupergyorsan kattingatok a televízió távirányítóján, úgyhogy mire belépsz a nappaliba már el is indul a jellegzetes hang a piros N betűvel.
Közelebb csúszom hozzád és rád vigyorgok aztán veszek egy nagy levegőt és sorolni kezdem, hogy:
- Csináljunk úgy a következő huszonnégy órában, mintha nem lennénk komplettek, tudod akárhányszor meglátod a kamerát ugrasz egy nagyot vagy megkérdezed, hogy ’hát ez meg mi? ’; szerezzünk lovakat és vágtassunk végig a főutcán; fogadjunk örökbe egy halom kisállatot és ajándékozzuk oda azoknak akiken van bármi piros; vásároljuk fel az összes szórakozóhelyet vagy éppenséggel, ez a legjobb ötletem: HADD FOGADJALAK ÖRÖKBE! – Vigyorogva veszem ki a kezedből az egyik üveget – mindegy, hogy melyiket, tényleg teljesen mindegy – és kihívóan húzogatom a szemöldökömet. - Marjory Stewart-Baxter, Monpezat hercegnője a huszonhetedik az öröklési sorrendben. –

set that crown on the ground

– Neem, csak szeretek random trágárságokat kiabálni relatíve hangosan. Láttad az 500 nap nyár című filmet? Egyszer majd kihívlak egy péniszezésre a belvárosban, már ha az nem ellenkezik a hercegi... izé, etikai kódexeddel. Van hercegi etikai kódexed? – Csak hogy tudjam, hogy kihívhatlak-e péniszezésre a belvárosban az 500 nap nyár apropóján, de ha már itt tartunk, kicsit úgy helyezkedem, hogy jobban ráláss a mellemre, mert NEM AZÉRT csináltattam, hogy aztán SENKI se csodálja meg, oké? Minden egyes belebámulás olyan, mint amikor egy befektetést követően elkezd visszacsordogálni a--
Izé, a pénz? Mi történik, ha valaki befektet? Hát talán tudnám, ha befektetnék. Mindegy.
– Bennem tényleg nem lehet csalódni – mosolyodom el elégedetten, mert IMÁDOM, amikor valaki elismer – tudjátok, hogy mennyire hiányzik már, hogy valaki úgy igazán rajongjon értem? mármint, az van, hogy amikor Remus például először rám moccant, még a Romulusszal való próbahetünk során, akkor azt éreztem, hogy FULLRA nem tud nekem ellenállni, ami amúgy GECIRE beindított, azóta viszont mintha kábé levegőnek nézne.
Tehát így időnként kellek neki, mint ahogy a levegő is kell neki, de hol van a tűz? Hol van a lelkesedés? Hol vannak az ehhez hasonló figyelmes megjegyzések?
– Akkor Mario Kartozzunk! Bár az ketten annyira nem poén, talán azzal inkább meg kéne várni Bennie-t... Na jó, legyen a filmes ivós játék, HÚ, legyen az, hogy ahányszor agyfaszt kapunk a Kissing Boothban a kiscsaj nyávogásától, iszunk egyet, na?
És igazából választ sem várva caplatok a konyhába, felkapok négy üveg valamit – ebből az egyik kék, a másik meg pink, szóval nem tudom, hogy melyik stábtag vette, de hivatalosan is IMÁDOM –, aztán amikor visszaérek, akkor jut eszembe, hogy volt még ezer jó ötleted, legalábbis állításod szerint.
– Ja, de akár sorolgathatod az ötleteidet is, és ha valamelyik faszság, akkor ihatunk arra is – vetem fel, aztán leteszem magam a kanapéra, és megpaskolom a mellettem lévő párnát, hogy tedd le magad te is.

walk into any place

- Megijesztettelek? - Nekidőlök a falnak a tekintetem pedig lecsúszik a melleidre és persze most jogosan azt fogod hinni, hogy ez csak egy jó indok arra, hogy megbámuljalak - egyébként amúgy tényleg jó indok - de igazándiból csak azért nézek le a melleidre, mert a szíved ott ver őrült módjára és ezt ugye KÉPTELENSÉG nem meghallani, szóval igazából ezért próbálok egy kicsit hátrább húzódni, mert a végén még kiszakad a dobhártyám, DE azért bocsánatkérőn elmosolyodom és most, hogy már itt vagy egy kicsit könnyebben fog menni az, hogy ne ijesztgessek itt mindenkit  mármint nyilván már nincs más akit megijeszthetnék -, tök egyszerűen veszem fel a tempódat a mozgáshoz meg úgy az élethez, elég csak arra figyelnem, hogy milyen gyorsasággal kapkodod a levegőt és én is elkezdem úgy kapkodni és csak nézlek bocsánatkérő tekintettel amíg újra meg nem szólalsz.
- Tudtam, hogy benned egyszerűen nem lehet csalódni! - Mosolyodom el elégedetten és már át is karollak, tudod mi a legjobb dolog benned? Hogy a véred nem vonz annyira, mert van egy furcsa illatod, vagy inkább az illatodnak van egy furcsa szeglete, amitől egy kicsit ódzkodom, mint amikor befújod magadat egy jó parfümmel de úgy is érzed alatta azt a másik szagot; na és ez a világ legmegnyugtatóbb érzése. Komolyan. Sosem esett még jól ennyire semmi, mint úgy átkarolni téged, hogy közben nem akarom feltépni a nyaki ütőered és kiszívni belőled az összes vért. - És tudod mit? Amiért ennyire jó fej vagy, kiválaszthatod te hogy mit játszunk. - És már húzlak is magammal, nehogy véletlenül mégis azt mond, hogy álmos vagy, vagy átgondold az egész helyzetet. - Vagy tudod játszhatunk olyan ivós játékot is, amikor ha a filmben amit nézünk mondanak valamit amit előre megbeszéltünk, mondjuk egy baszd meg-et akkor inni kell. - És mikor lettem én ennyire kétségbeesett, hogy már ilyen béna ötleteket mondok ahelyett, hogy azt ajánlanám fel most azonnal béreljünk egy-egy Lamborghinit és versenyezzünk amíg a zsaruk el nem kapnak? - De persze vam még ezer jó ötletem, ha gondolod. - És eskü bármit megteszem csak ne kelljen ezt az éjjelt megint álmatlanul, forgolódva, egyedül töltenem.

set that crown on the ground

Szóval az van, hogy Hubert többnyire sosem volt itthon, mert mindig valahol verette a csapatást, Jeremy pedig legkésőbb háromkor úgy istenesen kiütötte magát, hát nem kellett arra figyelnem, hogy kit ébresztek fel, és kit nem. (Amúgy nem is sejtettétek volna, hogy ilyesmire is van érkezésem, nem? Mind azt hittétek, hogy egy önző kis liba vagyok, ugye? NA, TESSÉK!)
Mióta azonban két vámpírral lakom együtt, nos, nem is álmodhatok arról, hogy ne verjem fel őket, de mégis a megszokás vezet: már a bejárati ajtóban lehúzom a magas sarkúmat, mintha legalábbis Japánban lennénk – ja, semmit sem tudok a japánokról, de Jasperrel binge-eltük a Bing Empire-t a múlt héten, és amúgy simán lefikázott legalább négy szereplőt, hogy mennyire csórók –, és mezítláb settenkedem végig a penthouse-on. Nem is tudom, lehet, hogy ha Remus lennék, aki olyan farkasabb farkas nálam, akkor képes lennék ezt hangtalanul kivitelezni, de mint már többször is említettem, kurva szar farkas vagyok, hát akármennyire próbálkozom is, tutira meg fogja hallani valamelyikük, hogy--
– GECI! – Na, hát ennyit a halk és csendes osongatásról, mert úgy rám ijesztesz – te, aki valóban halkan és csendesen osongatsz, meg nem mellékesen úgy, mint a villám –, hogy a koksztól amúgy is felpörgött szívem kis híján kiugrik a mellkasomból. Amit te nyilván hallasz is. Bár szerintem azt, hogy DUMM-DUMM-DUMM, DU-DU-DU-DU-DUMM, most kábé a szomszéd is hallja, mintha legalábbis valami baszó dubstep-számra nyomulnánk.
– Jasper! – Én nem játszom meg, hogy meglepődök, csak pihegek, az amúgy irtó szűk felsőmből kis híján kigurul a mellem, ahogy levegőért kapkodom, és rásimulok az ajtófélfára, miközben megnézem a telefonom, hogy mennyi az idő.
3:26.
Hát, annak a random faszinak azt mondtam a bárban, hogy azért jövök haza, mert szükségem van a szépítő alvásra – és nem mondta rá, hogy jaj, cicám, neked arra semmi szükséged, ebből is látszik, hogy igazi fasz volt! –, pedig valójában csak más, mások felé jártak a gondolataim, és...
Hát, valószínűleg nem fogja leellenőrizni, hogy tényleg alszom-e, ugye? Majd megkérem Bobot, hogy dumáljanak a vágókkal, hogy lehetőleg ne lehessen visszanézni, ahogy épp telibe hazudok valakinek, és nem lesz semmi gond.
– Miért ne csináljuk mindkettőt? De ha megint Resident Evil 7-ezni akarsz, akkor te játszod, én csak nézem és sikítok – szögezem le, mert a múltkor én játszottam, én néztem és én sikítottam, ti meg csak röhögtetek rajtam, miközben minden zombi megbaszott, még az is, amelyik nem akart.

walk into any place

Ez a hely nyilván nem a palota és nyilván nem is egy Hilton, de én mindig is szerettem az ilyen egyszerűbb dolgokat, tudod aranyozott ágykeret meg kézzel hímzett ágynemű helyett be tudtam érni IKEA-s bútorokkal és pamut ágytakaróval, de azért ezen a ponton visszasírom az aranyozott ágykeretemet és kézzel hímzett ágyneműmet, mert akkoriban még legalább tudtam rendesen aludni: most is szoktam vele próbálkozni, de leginkább sosem tudok annyira nyugodt állapotba kerülni, hogy meditáljak, az alvás, mint olyan nem hiszem, hogy többé úgy igazán létezne az ember számára, persze PIHENNI lehet, de ahhoz mondjuk az kellene, hogy ne halljam ahogyan a hűtő bizsereg az áramtól és hogy a kinti fán a mókus éppen a makkot töri. Gondolom ez is valami olyasmi amibe az ember beleszokik ha már évtizedek óta vámpír lesz, mint abba, hogy ha nem teszed a lakáskulcsot a szokásos helyre akkor nem találod meg, vagy ha nem fekszel le időben, akkor fáradt leszel, tudod egyszerű, átlagos dolgokba.
Szóval vámpírnak lenni szívás: nem tudsz rendesen aludni, cápának érzed magad a szárazföldön és az olyan ártalmatlan dolgok, mint a Nap, képes megölni.
Átfordulok a másik oldalamra - egy perc alatt legalább ötvenszer változtattam pozíciót - a párnát meg még jobban a fülemre szorítom, a szememet szorosan összezárom és próbálok arra gondolni, hogy milyen jó lenne ha ebben a másodpercben el tudnék aludni, a mókus abbahagyta a neszezést a hűtő meg nagyjából háromszázhuszonhét másodpercenként kihagy tíz másodpercnyi zúgást, és..
háromszázharminchárom
háromszázharmincnégy,
háromszáharmincöt,
háromszázharminchat.
Szóval még mindig ébren vagyok, megint megfordulok ezúttal a hátamra, a párnát me a fejemre szorítom, hátha megfulladok.
CSAKHOGY MÁR MEGFULLADNI SEM TUDOK!!!
Szóval felülök és mivel meghallom, hogy a talpad a padlót érinti a szobádban, inkább csak megkönnyebbülök, nagy megkönnyebbülésemben meg elfelejtem, hogy a normális emberek nem járnak vámpírsebességgel: az ajtódban vagyok, amikor még csak a kilincsre fogsz rá. - Huh, de jó, hogy ébren vagy. - Megjátszom, hogy meglepődök, pedig azt hiszem mindkettőnk számára egyértelmű, hogy végig erre a pillanatra vártam. - Nincs kedved PS-ezni, vagy felvenni egy TikTok videót? - Vagy nézni egy dokumentum filmet az Indonéz szigetvilágról?