Elküldésének ideje -- Csüt. Ápr. 29, 2021 10:24 am
Nyugodt körülmények között – mármint érted, te meg én kettesben, egy galéria szabad padján ücsörögve, vagy egy olasz kávézó teraszán figyelve egymást – nem mennék bele egy ilyen személyeskedő kirohanásba. Láthattad, hogy abban a bárban is milyen higgadt és kifinomult voltam, amíg a pohár borom tartott, hogy úgy mondjam. A kifinomultság most sem hiányzik, jellemzően és buján lengi körbe az illatomat. De hogy higgadt volnék? Aj, aj. Hát, most elárulhatom, hogy azért nem tudnak felhúzni mások, mert saját magamat szoktam. Egyébként meglepően jól esik elsorolni azt, amit elsorolok, még ha csak a történtek felszíni részlete is, de ez így addig esne jól, ha annyiban is hagynánk. Elég erőteljesen összehúzom a szemem, amikor azt feleled, hogy szeretnél hozzáfűzni. Hadakozhatnék, de tudod, hogy mondják: edd meg, amit főztél. Én meg most azt főztem, hogy belerángatom a mozizós párterápiánkba a személyes dolgaimat. - Nem, arra semmi szükség. Innen is jól hallom. – Hiába az erőteljes hadakozásom, a tenyereim másodperceken belül a te bőrödet simítják, ha meg ez nem lenne elég, még egy elég sokértelmű sóhajt is fűzök hozzá, amikor a tekintetem felsiklik a kezeinkről a jégkék szemeidbe. - Végeztél? – Ez az első gondolatom a monológod után, aminek ténylegesen nem adok hangot, a szemöldököm azonban elég látványosan felkúszik a homlokamon ahhoz, hogy egyértelmű legyen, mire gondolok. Persze hiába hepciáskodok itt, valahol a mondandód felénél a kis vámpírfüleiddel jól hallhattad, hogy milyen kényelmetlenül dobbant a szívem. Hogy magányában és kiszolgáltatottságában kicsit megsüllyedt a mellkasomban, és azt kérte: szeress. Erről én természetesen nem óhajtok tudomást venni. - Meg fogok halni. – Ez pedig a következő kiemelhető gondolatom. Most akkor nem tudom, olyat fogunk-e játszani, hogy ki tudja kényelmetlenebbül érezni magát, de ezen a ponton úgy döntök, hogy még egy lépéssel tovább viszem. Ha valóban olyan elviselhetetlen a vérszomjad, hogy testőrre van szükséged, hogy megvédjen _tőled_ másokat, és nehezedre esik velem a kontakt, hát akkor most lehet, hogy meg fogok halni. Ugyanis mozdulok a kanapén. A nő is ezt akarja, hogy kicsit nyíljunk meg egymás felé, ott van a levegőben. Hát akkor tessék-lássék, teljesen melléd ülök és a karjaimat teljesen köréd fonva ölellek át. Arra azért igyekszem ügyelni, hogy valahol a homlokom érintse az állkapcsodat, ne pedig egyenesen a forró nyakam. Csak nem harapnál homlokon, ugye? Még tőled sem lenne túl elegáns.
Csak csendben hallgatlak, mert most mégsem lepődhetek meg olyan nagyon ezen az egészen, akkor kiesnék a szerepből amit hirtelen magamra öltöttem, szóval csak a mutatóujjammal dörgölni kezdem az alsóajkamat, hogy leplezzem a zavaromat - igen, tudom, hogy ebből mit fog leszűrni a nő: idegessé tesz a téma, kényelmetlenül érzem magam miatta, feszélyez, hogy a nehézségeidről kell hallanom. Azt is tudom, hogy mit gondol rögtön ezután, mégis hogyan tudnék én azonosulni ezzel a problémával, ha tulajdonképpen a királyi családban nőttem fel különösebb családi kötelékek nélkül? Ugyanakkor azt is tudom, hogy mi lesz erről a gondolata - ezt kell megtanulnom, elfogadni azt, hogy a család lehet másmilyen is, mint amiben én nőttem fel, neked pedig meg kell tanulni a komplexusaid nem rám kivetíteni: persze attól, hogy felcsaptam jósnak nyilván nem muszáj mindennek így történnie, de miután a nő együttérzően felsóhajt (borzasztó halkan teszi, nem is tudom, hogy meghallod-e egyáltalán) felém fordul. - Jasper? Szeretne mondani valamit esetleg Rémynek? - Nem. Mármint nyilván igen, de elég nehéz úgy bármit is mondani, hogy nem vagyok tisztában a körülményekkel. - Igen, persze. - Feljebb nyomom magamat a kanapén, nem mintha lecsúsztam volna, inkább csak próbálom összeszedni az információmorzsákat, amiket elém hajított. - Tudom, hogy... - A terapeutánk megköszörüli a torkát. - Talán megfoghatná a kezét és a szemébe nézhetne, mintha tényleg neki címezné. - Rád villan a tekintetem: nem akarom megfogni a kezedet és szerintem te sem nagyon szeretnéd, hogy megfogjam a kezedet, a tenyered éppen csak pár fogással van lejjebb annál a pontnál, mint ahova beléd mélyesztettem a fogaimat. Összepréselem a számat, már most érzem, hogy milyen lesz hozzád érnem: mégis feléd nyújtom a kezemet, és ha van is egy kés élni akarásod, akkor alig érsz hozzám. Rád nézek. Még így is érzem a belőled áradó forróságot. - Rettenetesen sajnálom a tragédiát amit át kellett élned, el sem tudom képzelni milyen nehéz lehet mindennek a terhével együtt élni, de többé nem kell ezzel egyedül megbírkóznod. A társadként megoszthatod velem ezeket a terheket, nem kell egyedül cipelned, nem kell egyeüdl megoldanod. - Megreked a hangom, az ujjhegyem éppen csak a csuklódat érinti és tudod mi a legizgalmasabb a ragadozókban? Pontodsan tudják, hogy közelítsék meg az áldozatukat.
prisoner || most ez az új kedvenc zeném, maradjon ez.
Vendég
Vendég
Elküldésének ideje -- Hétf. Ápr. 19, 2021 11:01 am
Biztos vagyok benne, hogy ha nem lenne ilyen kreolos a bőröm, akkor most fülig vörösödnék. Hiába voltam annak idején a koromhoz képest igencsak liberális világnézetű, azért mégsem kezeltük a testiségeket ennyire… nyíltan. Főleg nem két férfi között. Te pedig fogod és kiszúrod a szememet ezzel a szexfüggőség dologgal. Olyan erős szekunder szégyenérzetem támad, hogy legszívesebben elsüllyednék a kanapé párnái között. Ezt természetesen a nő is észreveszi, és egyébként is ideje, hogy visszavegye a kezébe a beszélgetés irányítását, amit mi előszeretettel vettünk el tőle, hogy elszórakoztassuk magunkat a színjátékunkkal. - Menjünk sorjában. Rémy, mesélj a családodról. Úgy érzem, sok problémád gyökerezhet ott. – Először felszalad a szemöldököm, de nem mondhatom, hogy mit képzel ez a nő, mert én hoztam fel. Aztán pedig bizonytalanul pillantok rád. Nem vagyok benne biztos, hogy kellene. De akkor a nő tovább kérdez, én pedig egy elegánsan paprikás szóváltásba kerülök vele, mígnem beadom a derekam. - Rendben, hát lássuk csak, gyerekkoromban megölték a fél családomat, amire egyébként a traumától nem emlékszem, a nővérem úgy elmenekült, hogy mostanáig gyakorlatilag nem is láttam, a megözvegyült anyám nevelt fel, akit kamaszkoromtól én tartottam el, és akinek még a sírját sem tudtam meglátogatni, mert ő is meghalt, amíg én itt ragadtam ebben a… - Kibaszott városban, de még franciául is szépen káromkodom, nem fogom azt az angol förtelmet a számra venni. Te azonban hallhatod a szívverésemen és érezheted a bőröm illatán, hogy minden szavam igaz. Sőt, van még ott bőven, ahonnan ez jött, a meggyógyult betegségemről nem is beszélve. Szusszanok egyet, újra felöltöm a rám jellemző érzéki nyugodtságot. – Szóval igen. Nehezemre esik magamon kívül másokra is gondolnom, mert úgy érzem ennyivel tartozik nekem az élet. – Azt nem mondom, hogy jól érzem, de így érzem. Ne aggódj, hercegem, ha velem végzett a következő napirendi pont te leszel, meg a függőséged. Abban pedig biztos vagyok, hogy ezután szüksége lesz egy italra.
Rád villan a tekintetem abban a három másodpercben, egy fél, sunyi mosolyt is villantok rád, hogy biztosan tudd nem fogsz tudni innen elüldözni vagy nem fogsz tudni meghunyászkodásra kényszeríteni ebben a helyzetben: mármint komolyan gondolnod kellett volna rá, hogy jó színész vagyok, tökéletes hazudozó - az életem nagy részét azzal töltöttem, hogy álcákat és álruhákat húztam magam köré, kirakatéletet éltem és tökéletesen megfeleltem napi száz olyan elvárásnak, amiről az átlag ember tudni sem tud. - Dánia felvilágosult ország. - Pillantok rád egészen keményen, nem mintha nem gondolnám azt, hogy valamilyen szinten igazad van, de azért mégsem tűnsz olyannak, mint aki teljesen jól ismeri a dán királyi családot vagy a dán törvényeket vagy egyáltalán bármit ami Dániával kapcsolatos. Aztán összeráncolom a szemöldökömet, mert érezhetően kiestél a szerepből: hallani a hanglejtéseden, látni a testtartásodon - gonosz kis mosolyt villantok feléd egy-null nekem. Egy-egy. A család kártyát már a játszma elején kijátszani elég bevállalós dolog, mármint nyilván nem ismerlek eléggé ahhoz, hogy tudjam milyen más ütőkártyáid lehetnek, de ez azért elég erősnek tűnik. Szóval lesütöm a szememet, mintha tényleg tudnám, hogy miről van szó, mintha elszégyellem magamat, hadd lássa a terapeuta, hogy nem vagyok teljesen érzéketlen veled kapcsolatban. - Tudod, hogy próbálkozom és nyilván nem segít, ha közben azt érzem, hogy kihasználsz. - Egy kicsit úgy érzem, hogy nyerésre állsz, szóval nekem is be kell vetnem valami erősebb ütőkártyát. - Nem tehetek róla, hogy függő vagyok, de tudod, hogy minden héten kétszer is részt veszek az anonimszexfüggők gyűlésén ahol próbálnak segíteni levetkőzni ezeket a vágyaimat. Nem tehetek róla, hogy ez okoz szexuális izgalmat. - Mármint nyilván nem okoz szexuális izgalmat - oké, de egy kicsit - de azért azt még sem mondhatom, hogy az okoz izgalmat (szomjúságos, vadállatias, ösztönös, gyilkolászós izgalmat), hogy feltépem a nyakadat és kiszívom belőled az összes vért.
prisoner || most ez az új kedvenc zeném, maradjon ez.
Vendég
Vendég
Elküldésének ideje -- Csüt. Ápr. 15, 2021 6:52 pm
Biztos vagyok benne, hogy ha nem lenne ilyen kreolos a bőröm, akkor most fülig vörösödnék. Hiába voltam annak idején a koromhoz képest igencsak liberális világnézetű, azért mégsem kezeltük a testiségeket ennyire… nyíltan. Főleg nem két férfi között. Te pedig fogod és kiszúrod a szememet ezzel a szexfüggőség dologgal. Olyan erős szekunder szégyenérzetem támad, hogy legszívesebben elsüllyednék a kanapé párnái között. Ezt természetesen a nő is észreveszi, és egyébként is ideje, hogy visszavegye a kezébe a beszélgetés irányítását, amit mi előszeretettel vettünk el tőle, hogy elszórakoztassuk magunkat a színjátékunkkal. - Menjünk sorjában. Rémy, mesélj a családodról. Úgy érzem, sok problémád gyökerezhet ott. – Először felszalad a szemöldököm, de nem mondhatom, hogy mit képzel ez a nő, mert én hoztam fel. Aztán pedig bizonytalanul pillantok rád. Nem vagyok benne biztos, hogy kellene. De akkor a nő tovább kérdez, én pedig egy elegánsan paprikás szóváltásba kerülök vele, mígnem beadom a derekam. - Rendben, hát lássuk csak, gyerekkoromban megölték a fél családomat, amire egyébként a traumától nem emlékszem, a nővérem úgy elmenekült, hogy mostanáig gyakorlatilag nem is láttam, a megözvegyült anyám nevelt fel, akit kamaszkoromtól én tartottam el, és akinek még a sírját sem tudtam meglátogatni, mert ő is meghalt, amíg én itt ragadtam ebben a… - Kibaszott városban, de még franciául is szépen káromkodom, nem fogom azt az angol förtelmet a számra venni. Te azonban hallhatod a szívverésemen és érezheted a bőröm illatán, hogy minden szavam igaz. Sőt, van még ott bőven, ahonnan ez jött, a meggyógyult betegségemről nem is beszélve. Szusszanok egyet, újra felöltöm a rám jellemző érzéki nyugodtságot. – Szóval igen. Nehezemre esik magamon kívül másokra is gondolnom, mert úgy érzem ennyivel tartozik nekem az élet. – Azt nem mondom, hogy jól érzem, de így érzem. Ne aggódj, hercegem, ha velem végzett a következő napirendi pont te leszel, meg a függőséged. Abban pedig biztos vagyok, hogy ezután szüksége lesz egy italra.
Felemelem a kanapé szélén tanyázó díszpárnát, hogy ennyivel is, de messzebb lehessek tőled és majdnem megpróbálok beleolvadni a kanapéba, - azért csak majdnem, mert nyilván nincsen ilyen képességem - küldök egy félszeg mosolyt a terapeuta nőnek mintha minden a legnagyobb rendben lenne (pedig nincs, mert ki tudja mit akarsz te kikotyogni rólam: azért remélem, hogy meg van a magadhoz való eszed és nem osztod meg vele, hogy tudod v-á-m-p-í-r vagyok ((érted még magamban sem tudom rendesen kimondani)) mert akkor Borjának őt is meg kell fenyegetnie) és csak kínos csendben hallgatlak. - Amin egyébként már dolgozom. - Vetem közbe amikor a nő nyitná a száját, hogy reflektáljon. - De ez nem megy egyik napról a másikra, ami pedig azt illeti: kihasználsz, teljesen és TE ezen nem dolgozol, szóval ha VALAKINEK itt kellene lennie, az nyilván TE vagy. - És rendesen megnyomom a szavakat, hogy érzékeljük mind a súlyát. De nehogy azt hidd, hogy én most beadom a derekamat és drámaian kisétálok, hogy akkor edd is meg amit főztél, nem, annál nyilván kifinomultabb vagyok. - Másfél éve vagyunk együtt és én már azt terveztem, hogy hazaviszem, bemutatom és a királynő engedélyét kérem, de most gondoljon bele. Mit csinálok ha ott is elkezd követelőzni Dior cuccokért meg Versace cipőkért? - Annyira beleélem magamat a szerepbe, hogy emlékeztetnem kell magamat a lassabb beszédre. - Persze nem így kezdődött, csak egy fél év után szokott rá. Egy év, el tudja képzelni? Egy év egy toxikus kapcsolatban és még meglepődünk, hogy indulatkezelési problémáim vannak. - Szóval tessék, most ne hunyászkodj meg.
prisoner || most ez az új kedvenc zeném, maradjon ez.
Vendég
Vendég
Elküldésének ideje -- Hétf. Ápr. 12, 2021 8:25 pm
Imponál, hogy nem hagysz itt a fenébe és valahol úgy tűnik, hogy te is épp olyan kíváncsi vagy a világra, mint én, csak ránevelték azt a sok etikettet. Ne törődj vele, én már csak ilyen földi halandó vagyok hozzád képest, majd húzlak magammal. Az utolsó másodpercekre már egészen őszintének tűnik a feléd engedett mosolyom, mielőtt nyílik az ajtó és beljebb fáradunk. Elsétálok melletted, magam után húzva az illatomat, ami egy kicsit a koranyári napsütésre emlékeztethet. Hidd el, nekem is annyira hiányzik, mint neked. A Francia Riviéra, egy pohár száraz vörösborral, sok finom dél-francia sajttal és gyümölccsel, amit egy teraszon ücsörögve fogyaszthatsz el. De most inkább ne fogyassz el semmit. Csak ülj le. Már az feltűnhet a nőnek, hogy a lehető legmesszebb ülünk egymástól a kanapé két szélén. Mindketten féltjük az életemet, mi? Mielőtt azonban bármit mondanék, van egy égető kérdésem. – Önt ugye köti a titoktartás? – A válasza természetesen igen, de itt sokat sejtetően rád pillantok. Könnyedén leolvashatod az arcomról, hogy a táskádra gondolok. Az is jó titokmegtartó eszköz. Szóval igen, bemutatkozom, és bemutatkozol te is – téged nyilván ismer, legalább ’látásból’, de professzionálisan kezeli a helyzetet ne aggódj – épp csak letudjuk az első köröket és már a közepébe is vágok, megunva a pepecselést. – Neki indulatkezelési problémái vannak, én meg képtelen vagyok normális emberi kapcsolatokat kialakítani, ezért azt hiszi, hogy kihasználom. Ami részben így van, de – ezen a ponton az arcomra bökök, ahol még ott díszelegnek a verőlegénye nyomai – most tegyen igazságot. – Meg persze értse is meg, amilyen erős akcentussal elhadartam mindezt.
Ettől rendesen elszégyellem magamat, mint jólnevelt, illemtudó fiú azt hiszem ez is a pontos elvárás, csak lesütöm a szememet és egy pillanatig bámulom a cipőinket a földön, úgy teszek, mintha jól végig gondolnám a helyzetet, de igazából nem merem visszaidézni azokat a perceket, csak türelmesen kivárom, hogy leteljen ez a gondolkodásra szánt idő, aztán engedem csak el a dolgot, hogy bekopoghassak. Mindennek az elengedés az alapja nem? Az, hogy az ember saját magába tegye helyre a dolgokat: nem igazán hiszek az ilyen terápiákban, de mivel ebben a helyzetben mégis csak nekem kell a kedvedre tegyek így csak magamra erőltetek egy mosolyt és bekopogok. Odabentről ruha anyagának súrlódása hallatszik - biztosan megigazítja a szoknyáját - majd cipőkopogás, halk de egyre erősődő szuszogás. Biztosan fel vagyok én erre készülve? - Jó napot. - A fogaim között kell, hogy szűrjem, mert túl közel állsz és félő, hogy az illatod olyan elemi erővel csapna le rám, hogy nem csak téged, de a nőt is gorcső alá venném. Ha kérdezted volna, hogy milyennek képzelem a helyet - mondjuk ehhez ugye legalább el kellett volna mondanod, hogy ilyesmire készülünk - akkor azt mondtam volna, hogy pont ilyennek: minimalista stílus nyugtató színekkel, mindenféle idézetekkel a falon, terapeuta könyvekkel és növényekkel, illóolajtól párás levegővel. Nem nagyon nézek rád, inkább csak helyet foglalok a kanapén miután a nő megkér minket rá a rövid bemutatkozója után. - Megtennék, hogy bemutatkoznak? - Én pedig rád nézek: szóval kezzd csak te.
prisoner || most ez az új kedvenc zeném, maradjon ez.
Vendég
Vendég
Elküldésének ideje -- Hétf. Ápr. 12, 2021 1:35 pm
A te Borjád számomra egy szellem. Nem létezik. Nincs is itt. Amúgy is, szokott egyáltalán levegőt venni? Te szoktál? Ha újra leülnénk együtt borozni – de most rendesen, ahogy én szeretem. Mondjuk piknik? – biztosan rengeteg kérdésem lenne számodra a vámpírléttel kapcsolatban. De most nem ezért vagyunk itt, ugyebár. Hanem hogy kicsit megtornáztassam az idegeidet.
- Oh, nos… – A legelső szóváltásaink óta most először szólok hozzád angolul. Ugyanolyan erős francia akcentussal, mint akkor. Kihallani azért, hogy hiába vagyok anyanyelvi környezetben, ha nem muszáj, akkor nem használom ezt a nyelvet. De ugye most jöttünk a párterápiára, ahol angolul kell majd beszélnem. – Azon, hogy mit illik és mit nem, szerintem már akkor túlléptünk, amikor. – Nyilván lenne itt folytatása a mondatnak, de csak felvilágosultan vállat vonok. Tudod te is, hogy miről beszélek, én meg nem akarom nonstop az orrod alá dörgölni, hogy levetkőzted minden emberségedet és feltépted a bőröm, utána meg ~ igen, most a verőlegényedre nézek.
Hiába emeled ki a párterápia lényegét, meg sem kell szólalnom, anélkül is üvölt rólam, hogy én ezzel nem látok semmiféle problémát. Vajon arra mikor jössz rá, hogy te fogsz fizetni? Sandán viszonzom a mosolyodat és bizonyára közelebb állok hozzád az ajtóban, mint ahogy az neked kényelmes lenne. Hamarosan, egy idősebb, jól szituált hölgy nyit ajtót és kedvesen invitál be mindkettőnket.
Elküldésének ideje -- Hétf. Ápr. 12, 2021 11:48 am
you get served what you deserve
Vetek rád egy jelentőségteljes pillantást: mindketten tudjuk, hogy valószínűleg semmit sem ért volna, ha én megkérlek - amúgy is ha meg kellett volna látogassalak a kórházban, lehet, hogy már nem is élnél. Most bele sem szeretnék gondolni, hogy milyen lett volna a fertőtlenítő szag alól kiérezni a mély vérszagot, mert akkor csak megint ott lennénk ahol a part szakad: valahova a nyakad köré fonódva, a csuklód vékony bőrét feltépve. - Akkor a harmadikon találkozunk. - Bólintok rá, aztán vetek egy fél pillantás Borjára, akinek a megjelenése kifürkészhetetlen, a szája vékony vonallá préselődik, de NEM MOND SEMMIT (pedig tuti most is arra gondol, hogy ez egy BORZALMAS ötlet) csak ellép, hogy én indulhassak előre és azalatt a pár másodperc alatt míg egészen a harmadikig jutunk én csak arra tudok gondolni, hogy vajon miért nem hagytalak már itt. - Hogy hova? - Meredek le egy pillanatra és csak azért indulok utánad, hogy melléd érve, félig feléd fordulva kezdhessek el vadul értetlenkedni. - Miért és minek? - Beharapom az ajkamat, mert nem, nem segít, hogy majdnem elneveted magadat, mert ettől a vérednek olyan más mellékszála lesz. - Mármint tudod erről illett volna megkérdezned. - Megállok az ajtó előtt és tudod mit? Kicsit izgulok, a kezdeti meglepődöttség helyét átveszi a kíváncsiság. - Arról nem is beszélve, hogy PÁRterápiára PÁROK szoktak jönni. - Súgom oda még mielőtt felemelném a kezemet, hogy lazán bekopogjak. Nehogy azt hidd, hogy én meg fogok futamodni. Feléd fordulok egy határozott mosollyal aztán benyitok.
prisoner || most ez az új kedvenc zeném, maradjon ez.
Vendég
Vendég
Elküldésének ideje -- Hétf. Ápr. 12, 2021 11:14 am
Igen különbözően látjuk a helyzetet. Még hogy én zsarollak téged? Mégis mivel? Te zsarolsz engem, mon prince. Az, hogy lehetőséget láttam arra, hogy érzelmileg kihasználjalak és te szép dolgokat vegyél nekem, egy másik kérdés. Ahogy az is, hogy minél veszélyesebbnek tűnsz, annál inkább vágyom a figyelmedre. Ne kérdezd, én sem tudnám megmagyarázni, hogy miért. Most még nem is akarom. Csupa-csupa bizonytalanság számomra ez az átkozott század. Bárhova lépek, elsüllyedhetek. Te vagy az egyetlen pont, ahol élvezem ennek a lehetőségét. - Mondjuk megkérhettél volna? – Megemelem az egyik szemöldökömet a bocsánatkérésbe burkolt kifogáskeresésedre. A szám szélén viszont már ott bujkál az a buján arcátlan kifejezés jelezve, hogy én sem értek egyet a ’’kérés’’ hatékonyságával, inkább csak szemtelenkedek.
- Jó. Akkor lépcsőzhetsz. – Undok bájossággal közlöm, láthatóan nem különösebben érdekel, hogy mit csinálsz a verőlegényeddel, tőlem lépcsőzhettek. Gondolom úgysem izzadtok, meg ilyesmi? – A harmadikon találkozunk. – Én beszállok a liftbe, de a szívverésem teljesen kiegyensúlyozott. Nem tartok attól, hogy eltűnsz, mire felérek, elvégre idáig már eljöttél. Tudom, hogy kíváncsi vagy… remélem. Kelletlenül sóhajtok, mikor a liftből kilépve ti már ott álltok, de csak elindulok egy irányba, várva hogy ne csak kövess, hanem gyere mellém és mondhassam. – Azt hiszem, a folyosó végén van a rendelő. – Rendelőnek mondják? Iroda? Klubhelység? Tudom is én. – Úgy érzem, szükségünk van néhány alkalom párterápiára, hogy rendbe hozzák a kapcsolatunkat. – Ugye te is hallod, hogy alig bírom ki, hogy ezen a ponton ne nevessek? Látni akarom az arcod. Úgy sejtem, mindig mindenki úgy bánt veled, mintha a földiek felett járnál. Velem ilyen nem lesz, hercegem.
Oké, most már én is azt gondolom, hogy BORZASZTÓ ötlet volt: most mit akarok jópofizni veled amikor majdnem megöltelek? most mit akarok jópofizni veled amikor tulajdonképpen még meg is verettelek? most mit akarok jópofizni veled amikor mocskos módon zsarolsz a hallgatásodért cserébe? És ezt nyilván te is tudod, azért ilyen pökhendi a stílusod, azért van rajtad minden tőlem kapott cucc, azért leszel végig fölényes helyzetben velem szemben. Kinyitom a számat, hogy válaszoljak, de mit is mondhatnék? Hogy a majdnem az nem teljesen? Hogy SAJNÁLOM? Teljesen BORZALMAS ötletnek találom én is: ahogyan a nyakadat ívbe feszíted engem megint elkap egy érzés (tudod olyan de jó lenne feltépni a torkodat érzés) nekem meg el kell fordítanom a fejemet és erőszakosan arra koncentrálnom, hogy nem vegyok szomjas, hogy nem sóvárgom a véred iránt. (Pedig ha tudnád, hogy milyen elemi, ösztönös fájdalommal jár a szemfogaimat nem kiereszteni, csak úgy feszítik az állkapcsomat.) - Nézd. - Szűröm a fogaim között, mert félek, hogy véletlenü, puszta ösztönösségből venni fogok egy nagy és mély levegőt, akkor aztán meg ugyebár vége a dalnak. - Sajnálom a történteket és őszintén szeretnék bocsánatot kérni Borja hozzáállása végett. - Merthogy ő úgy sem fog bocsánatot kérni tőled. - Egyszerűen csak valahogyan biztosítani kellett, hogy semmiképpen ne tudódjon ki a ... titkom. - És ezt most elég keserűen mondom ahhoz, hogy tudd tényleg baromira el vagyok keseredve és tényleg baromira sajnálom a történteket: egyszerűen nem tudok változtatni azon, hogy mi vagyok. Elhiheted, próbáltam már és attól még nem lettem igazán ember. Összerezzenek ahogyan egy autó dudál, az utca, ez a hely túlságosan fájdalmas, de legalább annyira feszítik a zajok a dobhártyámat, hogy elfelejtek arra koncentrálni, hogy milyen jó illatod van. - Menjünk. - Elfelejtek ellenkezni is, csak futólag tekintek a több tucat névtáblára, akkor torpanva meg, amikor újból megszólalsz. - Mi ez? Hatha jóga? - Ráncolom a szemöldökömet, mert fogalmam sincs, hogy mit terveztél, de már most nem tetszik: megrázom a fejemet, Borjának muszáj jönnie különben tuti széttéplek egy óvatlan pillanatban. - Nem tudom mit tervezel, de az ajtó túloldalán kell, hogy álljon. Ja és nem vagyok hajlandó beszállni veled egy liftbe. - Húzom el az orromat, mintha csak büdös lennél, és bárcsak, BÁRCSAK büdös lennél.
prisoner || most ez az új kedvenc zeném, maradjon ez.
Vendég
Vendég
Elküldésének ideje -- Szer. Márc. 31, 2021 7:55 pm
Nem is gondolnátok, hogy mennyire hasonló gondolatok kavarognak a fejetekben. Rémy sem biztos benne, hogy élete ötlete volt meghívni téged egy találkozóra. Vagy egyáltalán szóba állnia veled. Mégis van valami bizarr abban, amit kiváltasz belőle. Amit a gondolataira kényszerítesz. Aminek ha tudna is, nem akar ellenállni. Kíváncsi rád és a maga módján szomjazik a figyelmedre. Nevetséges, de különösen, mióta megharaptad. Nem azért, mert herceg vagy, híres vagy, vagy gazdag – jó ez utóbbi azért,,, - és még az is csak részben számít, hogy vámpír. Egyszerűen Te magad vonzod. Nem tudja, hogy ez az intuíciója-e vagy szimplán a te lényed, de ellentétes pólusú mágnesként húzod magadhoz. A társaságodban akar lenni, az idegeiden akar kötéltáncot lejteni. Pedig az öledben nem akar lejteni semmit. Nem fogható rá erre, hogy fasz kéne. Köze nincs a dologhoz még hasonlónak sem. De körül leng téged valami különös intimitás, amikor együtt vagytok, amiből többet akar.
- Ahhoz képest, hogy majdnem megöltél? – Oldalra biccenti a fejét, de hamar feltűnik neki, hogy ezzel a mozdulattal csak még kívánatosabb ívet ad a nyakának, amin olyan szépen feszül a finom illatú, napbarnított bőr az inge takarásán túl. Ezért vissza is áll egyenes testtartással, a kényelmetlenségét pedig ahelyett, hogy magára venné, mást céloz meg vele, folytatva a reagálást a bókodra. Már ha bók volt, vagy picsa tudja, mi. - Úgy tűnik, szívósabb vagyok, mint ahogy azt a verőlegényed szeretné. – A maga kifinomultságával nagyon merész és szemtelen, hisz a helytelenül használt titulus kiejtésénél a testőrödre pillant, egyenesen tárgyiasítva Borját, majd vissza rád. Le van tolva a tőled kapott napszemüvege egészen az orra hegyére, ezért látni a nyárbarna szemeiben, hogy pontosan tudja, mit csinál. Szándékosan csinálja. Kicsinyesen és sértődötten hatnak a szavai, de ha már ténylegesen nem tud beleállni abba a MAJOMBA, akkor megteszi így. Érezzétek csak. Egyébként sem örül, hogy magaddal hoztad a kellékedet, még ha számított is rá. Tulajdonképpen akkor lepődött volna meg, ha egyedül jössz, szóval most mit csodálkozik, érted.
- Mehetünk? – Egyik kezével a mellettetek tornyosuló irodaház elegáns üvegajtajára bök. Mármint nem bök rá, egyrészt nem fogdosná össze az üveget – meg a forgóajtón annyira nem is lenne kényelmesen lehetséges – másrészt meg méterekre vagytok tőle, szóval érted, csak úgy a levegőben lendít egy finomat. – Időpontunk van. – Még most sem közli veled, hogy mi történik, a fal betonozott részén pedig másfél tucat cégtábla van, szóval most döntsd el. Természetesen még kelletlenül hozzáteszi, hogy nélküle. Még akkor is, ha tudja, hogy nem magadat félted. Félted az imidzsedet, félted Rémyt talán, de magadat aligha kell.
Vendég
Vendég
Elküldésének ideje -- Szer. Márc. 24, 2021 4:19 pm
you get served what you deserve
Borja szerint ez az ötlet BORZASZTÓ: mert szét fogom tépni a kölyköt ( az ő szavajárásával élve ez vagy te) és mindez olyan helyen fog történni ahol mások is vannak, szóval BIZTOSAN meglát majd valaki, akinek nem kellene, biztosan fog készülni egy-két oda nem illő fotó (oké ezt én is el tudom képzelni, kieresztett szemfogakkal, vérben forgó szemekkel) és ezek biztosan címlapra is fognak kerülni, biztosan el fognak jutni a palotához, és biztosan ki fognak engem iktatni. Jordyn szerint is BORZASZTÓ ötlet: mégis hogyan fogjuk ezt lekommunikálni vagy éppenséggel eltusolni, ha megint elfajulnak a dolgok? Hogyan fogok tudni leállni? Ki fog leállítani? Hányan fognak meglátni (és valami hálózatelméleti kiselőadásban is volt részem, amit persze megértettem és amúgy tök érdekesnek is találtam, de az egésszel vitatkozni tudtam, mert ez az egész egy baromi nagy MI VAN HA koncepción alapszik. Arra senki nem gondolt, hogy mi van ha mégsem esek neki? Ez miért nem opció?) Szerintem is BORZASZTÓ ötlet, de ha már ennyien ennyire borzasztónak találják, akkor lehet, hogy tök jó dolog. Mert lehet, hogy nem foglak széttépni, lehet, hogy akkor csak egy megborult elmeállapotba kerültem és mostanra már teljesen immunissá váltam. Úgyhogy mindenki ellenvetése ellenére is hívtam egy taxit, hagytam, hogy vessenek rám egy-két keresztet, hogy Borja beüljön mellém - mert oké tudom, hogy egyedül kellene mennem, de hát hé mi van ha valaki más ki akar nyírni? Meg aztán a rólam kialakult képhez is jól kell passzolnom: egy herceg SEHOVA nem megy a testőre nélkül. És aztán ki is szálltam a taxiból még mindig teljesen elégedetten és boldogan, és aztán a tömegen túl is megéreztem az illatodat: mármint komolyan, a tömeg, az utca, az autók bűze, a gyorséttermek és bárok sajátos esszenciáján is túl átverekedi magát hozzám az illatod. Kicsit meg is feszülök a mozdulatban, Borja pedig meg is érzi. Rám pillant és a fejét ingatja. Rád pillantok és a fejemet ingatom: aztán mégis közelebb sétálok, megállok tőled négy-öt lépés távolságban és nem veszek levegőt. - Egész jól nézel ki. - Mondjuk jobban néznél ki a szemfogaimmal benned, de ez már csak részletkérdés.
prisoner || most ez az új kedvenc zeném, maradjon ez.
Kezdőlap
Regisztráció
Belépés
