Gwen & Lucas

Két hónap. Lassan újra megtelik majd megint elfogy a hold, és én nem találkoztam Gwenivel. Amikor lett volna rá alkalom, akkor én basztam el. Amikor meg nem lehetett volna, akkor meg ott nyüszítettem az ajtajától nem messze, amely mögött éppen Beni osztotta az észt. Mégsem vághatom be magam előtt és ragadhatom magamhoz azt a nőt, akivel kapcsolatosan minden olyan lehetőséget megtiltott, amit más esetben olyan bőkezűen osztogatott. Mert Beni Boy nem volt rossz főnök, és barátnak sem volt utolsó. Nem mondhatom, hogy nem kaptam tőle meg rendesen a fizetségem a melók után, azt sem mondhatom, hogy bármelyik nőt akit én vagy bárki az emberei közül megkívántunk ne adta volna meg. Tulajdonképpen jó dolgom volt. De hát  a kutya is jó dolgában veszik meg, nem?
Ha csak annyi lett volna ebben a pláne, hogy éppen gerincre vágom azt a nőt, aki a szigorúan tilos zónában van, majd egyszerűen tovább állok, akkor azt mondom, hogy ennyit még talán megért. De ebben több volt. Gwen több volt mint azok az átlagos szukák akiket a srácokkal korábban elkaptunk egyik vagy másik krimóban a külvárosban. Más volt az egész nőnek a kisugárzása, még a levegővétele is égette a bőrömet, ha pedig a közelemben volt a vérem úgy forrott pillanatokon belül, mintha valami pokoli katlan alatt sütögetnék a tökeimet. Eleinte akartam én tőle szabadulni, nem akartam, hogy hatással legyen rám, azt sem akartam, hogy bárkin néhány jó körön túl amit egymással eltöltünk, többet agyaljak. Én nem vagyok az a fajta fickó, akit meg lehet kötni. Egy nőnek legalábbis. Igaz Gwen sem az a fajta nő, aki erre vágyna. Őszintén szólva az áldozat szerepe, amit Beni mellett betölteni látszik, rohadtul nem áll jól neki. Nem is illik hozzá. Persze elterveztem én sok mindent, de az ösztönök amikor átveszik az irányítást a test felett, vajmi kevés beleszólásunk van a dolgokba. Belezúgtam. Ez van. Szar ügy, tudom. Még szarabb, hogy ha ez Beni fülébe jutna, akkor elevenen megnyúzna, és a bőrömből csinálna az ágya elé lábtörlőt. Megbízik bennem, az életét is rám bízná, én meg gyakorlatilag minden alkalommal, amikor végre magamhoz húzhatom Gwent, és elmerülhetek benne, az élvezet ködében se látok se hallok….minden alkalommal szarok egyet egy régi barátságra. Szép vagyok  mondhatom, de ez van. Persze megpróbálhatnám visszafogni magam, de őszintén szólva, amióta éreztem, hogy Gwen is pontosan ugyanazt akarja amit én, már nem küzdök ellene. Megadom magam neki.
Ben nem csupán a saját életét bízná rám, hanem Gewni-ét is. Az árulásom azt hiszem így még inkább nyomja a vállamat mázsás súlyával, és még inkább kihívás elé állít. A városban tapasztalt eltűnések miatt egy időre el kell tűnnie Gweninek a villából és alapvetően Ben közeléből. Nem akar támadási felületet adni, és erre a feladatra engem szemelt ki. Korábban valószínű Vincent-re bízta volna a dolgot, de milyen kár, hogy a jó öreg Vinnie pár hónapja egy véletlen baleset következtében jobb létre szenderült. Nem mintha nekem vagy Gwennek ehhez lett volna bármi közünk, ugyebár...ehhem ehhem. Annak meg főleg nem, hogy Vin meglátott bennünket. Jobbnak láttam kiiktatni. Azt hiszem most már ha akarnék sem tudnék szabadulni ennek a nőnek a bűvköréből. Nem tudom mire lenne még képes rávenni, bár gyaníthatóan lassan arra is, hogy mindent odavessek érte, beleértve a saját életemet is. Minden mást én már rég neki adtam.
A parancs egyszerűen és tisztán szólt Beni részéről: egy városon kívüli régi tanyaházba kell vinnem Gwenit. Nem éppen luxus körülmények közé, nem olyan helyre amit eddig megszokott errefelé, de így biztosan elrejtőzhetünk majd azok elől akik keresni találnának minket. Ánizs olajat fogok használni a szagok eltüntetésére, némi fenyőmagolajjal keverve, ami arrafelé nem szokatlan, elvégre az egész környéket egy kisebb fenyves veszi körül. Azt is parancsba kaptam, hogy indulásig nem beszélhetek senkivel, és Gwen is csak akkor tudja meg, hogy mennünk kell, amikor lesz minimálisan fél órája elkészülni. Ebbe a fél órába én nem csupán csomagolást terveztem….két hónap, ugye említettem már? Két hónapja nem hogy nem érinthettem őt, de még csak nem is láttam. Hogy darabjaira tudnám szedni, és az összes sejtjét magamévá tenni, az még enyhe kifejezés. Lüktetett minden porcikám magára a gondolatra is, hogy nemsokára berongyolok a szobájába, és arra kérem, hogy mihamarabb szedjen össze minden szükséges dolgot, jó időre lelépünk a környékről.
Határozott léptekkel közeledtem a szobájához, valamikor este nyolc óra körül. Hamarosan indulni kell, a kocsit már délután előkészítettem és a magam részéről minden szükséges holmit bepakoltam. Ben kilenckor már azt sem akarja látni, hogy valaha egyáltalán itt voltunk. Igyekeznünk kellett hát. Kérdés nélkül, ahogy mindig ha Ben parancsára érkezem, néha persze úgy is ha nem, egyszerűen és mindenféle kérdés nélkül toltam be magam előtt az ajtót. Tenyerem csattant a bükkfa lapon, majd ugyanazzal a mozdulattal már vágtam is be magam mögött.
Fekete kötött garbó és fekete farmer volt rajtam. A hajam éppen csak frissen mosva, nem foglalkoztam most azzal, hogy elrendezzem, még félig vizes is volt. A határozottságom azonban egy pillanatra meginogni látszik, és még nyelek is egy nagyot, mikor megpillantom. Éppen akkor ült fel az ágyon, és az átkozottakra mondom, hogy normál körülmények között, ha egy gyenge szellő rásegített volna, egy erős vihar le nem tépett volna róla, az fix. Kivert a víz, a nyakamon éreztem, hogy szinte felállt a szőr, és viszketni kezdett. Még elevenen élt bennem az ujjainak szorítása, amikor olyan mohón és kérlelhetetlenül tapad rá, megfeszül alatta az összes idegsejtem.
- Hello Szépségem! Ben küldött.- a vigyor, amelyben egyszerre van benne a viszontlátás öröme, az, hogy szívem szerint kitárnám a karom, és hagynám, hogy belerohanjon, akarnám, hogy a combjaival rászorítson a derekamra, és én szinte egyetlen mozdulattal kapaszkodnék a csípőjébe, egy lassú és melankólikus mozdulattal imitálva valamiféle előjátékot. Egyszerre volt benne az előző hónapok veszett hiánya, az a kiszolgáltatott éhség, amit csak ő tudott volna csillapítani. Esküszöm én még nőt ilyen fájdalmasan nem kívántam, mint az érinthetetlennek számító Gwent.
- Van nagyjából fél órád, hogy összecsomagold a legszükségesebb holmikat, és velem gyere! El kell hagynunk a villát.- magyaráztam neki, miközben megkerültem az ágyat, és tekintetemmel rabul ejtettem az övét, nem eresztve fúrtam lélektükreim az övébe. Odaértem hozzá és a jobb kezem mutatóujját sietve simítottam az ajkaira, mielőtt még bármit is kérdezhetett volna. Nem a kezem akartam odavezetni, hanem belefullasztani egy olyan csókba, amit éppen úgy szomjaztam, ahogy ő. Minden izmom megfeszült, és amikor megcsapott a bőrének nyers illata azt hittem, hogy megfordul velem a szoba. A vágy szinte felzabálta az utolsó épkézláb gondolatom is, a józanságom utolsó maradványait is. Hatalmas erőbe telt ellenállni neki. De most még szükséges. Most még igen….
- Csss….ne kérdezz semmit! Majd a kocsiban mindent el fogok mondani.Csak készülődj! Siess!- a vállam felett a zárt ajtó felé pillantottam egy fél másodpercre, aztán vissza Gwen felé, majd az ujjam lassan engedtem lecsusszanni az ajkairól, végig a nyaka vonalán, le egészen a sebesen emelkedő majd süllyedő mellkasa felé, a dekoltázsa hívogató forróságába. Odahajoltam hozzá, és a fülcimpájára fújtam finoman a levegőt.
- Rohadtul hiányoztál, Gweni!
Nem szoríthattam magamhoz, nem lehetett jobban, mert jelen pillanatban túl sokan vagyunk a házban, és itt még a falnak is füle van...Vinnie óta pedig mindketten többszörösen is óvatosak vagyunk. Már így is, az ilyen kis suttogásoknak, a sötétben adott és kapott csókoknak, a rejtett együttléteknek hatalmas kockázata volt. Nem vagyok hülye. Tudom, hogy egyetlen titok sem maradhat örökké rejtve. De ha már egyszer bele kell dögleni, akkor úgy akarom tenni, hogy nem bánok semmit. Semmit amit vele tölthettem.
Elhúzódtam tőle és körbepillantottam a szobán.
- Mit segítsek?
   

x x x