Halloween. A várost már jó ideje lázban tartotta egy illegálisnak mondott buli ígérete, ami fergetegesebb lesz mint amit valaha látott Washington. Nem különösebben hatott meg abból a szempontból, hogy valami maskarába bújjak és ellófráljak ott mint vendég. Ugyanakkor azt is tudtam, hogy Ben számára biztosan tartogat majd ez az éjszaka számos olyan lehetőséget, amit még velem sem osztott meg. Úgy hittem, hogy néhány arcot kicsit helyre kell kalapálnom majd, behajtani pár piti tartozást, vagy esetleg nagyobbakat is. Netán valami szaftosabb és nagyobb volumenű dologba is bevon. Szóval úgy terveztem, hogy ideje leporolni a jó öreg Superman jelmezt és magamra applikálni. Furcsa, de abban tűntem volna ki legkevésbé a tömegből. Engem lepett meg a legjobban, amikor a buli előtt néhány nappal hívatott és valami egészen másféle feladattal bízott meg. Na nem állítom, hogy annyira tiltakoztam volna, és csak tényleg a látszat fenntartása végett vágtam fancsali és csalódott képet, mikor közölte, hogy Gweni-re kell vigyáznom, ameddig ő távol van. Őszintén szólva nem tudtam nem gyanakodni, hogy ez esetleg egy teszt. Vincent halála óta azért nem voltam már teljesen biztos abban, hogy nem gyanít semmit. De elég volt csak egy pillanatra egyedül maradnom Gwennel, elég volt csak annyi, hogy hozzám simul, a kezem végtelen vággyal simítsam a formás és kerek hátsójára, hagyjam, hogy a parfümjének virágillata magába bódítson, és már kurvára nem érdekelt mit gyanít Ben és mit nem. Gwen képes volt pár másodperc alatt elvenni az eszemet, és ha a közelében voltam nem sokat gondolkodtam, csak martam le róla a ruhát két kézzel. Minden másodperc egy örökkévalóság volt nélküle, és minden együttlét egy szemvillanás, ami túl hamar ért véget akkor is ha egész éjjel tartott. Hónapok óta már, hogy így ment, ugyanakkor az utóbbi időben óvatosabbnak kellett lennünk, mióta Vincent meglátott bennünket, és majdnem eljárt a szája a Főnöknek. Nem tudhattam, hogy merre lehetnek még olyanok, akik csak sejtenek valamit. Főleg a fajtársaim, akik messziről ki tudták szagolni az ilyesmit. Bár sosem voltam egy piperkőc jancsi, az utóbbi időkben rászoktam ezekre a rémes arcvizekre is, amelyek némiképp tompítják a bőrömből kiáramló szagot, amit a nőstény látványa okoz valahányszor csak meglátom. Mocsok módon nehéz, főleg ha Ben is a közelben van még csak rá sem nézni. Ezerszeresen koncentrálva, szándékosan kerülve a szemkontaktust, de még csak azt is, hogy egyáltalán abba az irányba nézzek ahol ő is van.
Most azonban teljes joggal és felelősséggel lehetek a közelében, és még csak vissza sem kell fogni magam, mert gyakorlatilag rajtam kívül a csapat nagy részét magával vitte a Főnök. Ugyanakkor nem gondolhattam teljesen azt, hogy egyáltalán nem fog majd keresni, hiszen azzal is tisztában voltam, hogy bármit tervez, a mocskos részét, amit az itteni falaknak kell majd őrizniük, rám fogja bízni.
Legyek résen, mert bármikor csörrenhet a mobilom. Mondta még indulás előtt Ben, én pedig csak bólintottam, hogy úgy lesz.Ellenben abban is biztos voltam, hogy nem fogom a fennmaradó időt azzal tölteni, hogy csak strázsálok Gweni ajtaja előtt. Fából vagyok én vagy mi a tököm? Hetek óta meg sem tudtam még futólag sem érinteni és ebbe már lassan beledöglöttem. Kellett nekem. Olyan függőséget okozott pusztán csak a gondolata annak, hogy szorosan hozzám simul, hogy másodpecek alatt öntött el a forró veríték, amíg a szobája felé igyekeztem. Egy fekete garbót viseltem, meg egy fekete szövetnadrágot. A hajam hátrazseléztem, de most kivételesen elhagytam azt a szar arcvizet, amitől hányni tudtam volna. Azt akartam, hogy engem érezzen, ne holmi keserű pacsulit. Rövidebbre nyírtam az arcszőrzetem, de azért a borosta megmaradt. Ökölbe szorult majd elernyedtek az ujjaim, miközben egy másodpercre megálltam az ajtaja előtt és füleltem.Csend. Végül kopogtatás nélkül toltam be magam előtt az ajtót. Ebben a házban nem volt szokás az ajtón dörömbölni, Beninek gyakorlatilag szabad bejárása volt bárhova, ellenben mindenki másnak hozzá csak akkor ha ő úgy akarta. Nem mintha ez a szabálya valaha is zavart volna. Nem volt semmi titkolnivalóm. Egészen addig amíg Gwen fel nem kavarta az életem állóvizét. Istenemre mondom, hogy életemben nem volt még hatással rám egyetlen nőstény sem úgy, mint ő.Lövésem sincs hogy csinálta, de az igazat megvallva ha a közelében voltam ezzel foglalkoztam a legkevésbé.
Megállok egy pillanatra, épp csak belépve az ajtón, amikor meglátom a szoba gyér megvilágításában abban a selyemköntösben. Láttam már rajta elégszer, hogy tudjam, ha viselne alatta bármit, az kirajzolódna ezen az anyagon. Az mégis egyszerűen veszi fel a kifogástalan alakját. Az a lendület ami behozott, az a lendület be is vágja az ajtót magam mögött. Vágytól túlfűtötten szusszanok, és morranok egyet, amint végül közelebb indulok hozzá. Mikor karnyújtásnyira érek mindenféle ellenállás nélkül nyúlok érte, és a derekánál megragadva vonom közelebb magamhoz. Fejem a nyakához fúrom, beledörgölöm az arcom a bőrébe, hogy aztán heves és vissza nem fogott csókokkal induljak fel a nyaka vonalán, amíg el nem érem az ajkait. Jobbommal a dereka alá nyúlok, a balom pedig szintén átkarolva dönti meg enyhén, hogy némiképp fölé kerüljek ebben a csókban. Mély, szenvedélyes és arról árulkodik, mennyire nagyon hiányzott nekem. Évtizedeknek tűnt az a pár hét, amit Vincent miatt róttunk magunkra, és azt hiszem, legalábbis az illata erről árulkodik, neki is éppen olyan nehéz volt ez mint nekem.
Óvatosan húzom vissza a csók után, és ölelem magamhoz. Nem csupán szenvedélyes tudok lenni vele, hanem gyengéd is. Jól tudom, hogy Ben csupán egy értékes kis ékszerként tartja maga mellett, de nem szereti. Neki pedig az utolsó lélegzete is kiált azért, hogy törődjenek vele. Én pedig megteszem. Nem kényszerből, hanem mert ugyanezt adja nekem is viszont. Lehet, hogy külsőre egy benga állat vagyok, de érző lény magam is, és szükségem van arra amit Gweni ad nekem.
- Kurvára hiányoztál.- egymerő romantika vagyok, de ő tudja, hogy nálam egy ilyen mondat felér azzal, hogy mennyire nagyon szeretem.
- Amúgy menő  lettem volna a Superman jelmezemben azon a bulin, de azt hiszem eleget hordunk jelmezt a hétköznapokon.- csókolom meg lágyan az állát, hogy egy apró morranást követően végül a köntös kötőjével kezdjek babrálni, és hol oda lentre nézni, hol pedig fel rá.
- Töltenél nekem egy italt szépségem, mielőtt totálisan elvesztem a fejem, és az ágyra döntenélek? Mondanám, hogy hosszú még az éjjel, de Ben bármikor hívhat, amire azért remélem nem kerül sor.- nem tolom el magamtól, hagyom, hogy ő bontakozzon ki az ölelésemből.