i know i'm breathing but

Maradjunk a Stryjenskánál, drágám.
Azért erre már csak elvigyorodom, elvégre félig nyertem, nem?
Amikor magácska végigmér, kedvem lenne amolyan Dwayne Johnson-módra pattogtassam a mellizmomat, de valami azt súgja, hogy erre annyira nem lenne vevő, hát csak annyira feszítek, amennyire még nem túlságosan levágós a dolog – na, de azért azt el kell ismernie, hogy ez a látvány magáért beszél, nem?
Szinte kár, hogy néha még én is megszólalok mellé, igaz?
– Ez az, doki, folytassa csak – noszogatom elégedetten, és bár a mondat vége annyira nem tetszik, EH, azért ezt sem könyvelném el egyértelműen vereségként, tudja? Nem lehet mindig száz százalékos győzelmet aratni, hát akkor hol maradna a jellemfejlődés, hol maradna az IGAZI győzelem maradéktalan kiélvezése, hm?
– Az lesz a célom, hogy ebből a „pillanatnyilag”-ból „örökké” legyen, Ms. Stryjenska, szivi – villantok egy lehengerlő mosolyt. – De ha már itt tartunk, nem hozna nekem egy szendvicset?

i know i'm breathing but

Csak egyetlen gyorsan lereppenő pillanatra lesek fel az aktából, felvont szemöldökeimben kérdés, tekintetemben ítélkezés, de szóra inkább nem is méltatom a kérdést, mert, nos ---
- Maradjunk a Stryjenskánál, drágám - fordul aztán ki ajkaim közül önkéntelenül, miközben már ismét a laborvizsgálatok részletei kötik le a figyelmem. Nem nevezném magam kifejezetten elégedettnek, de a részeredmény is eredmény, az értékeid kezdenek egy eleven ember ideális értékeihez hasonlítani, ha megmaradsz, abból is tanultunk.
Ezért, igen, ezért határozottan fontos vagy nekem, de ne éld bele magad túlságosan.
Rövid, lemondó sóhajjal veszem fel a szemkontaktust ismét, összecsukom a mappát, a hasfalamhoz ölelem, és elnéző mosollyal mérlek végig, már amennyire a takaró engedi, hogy jobban szemügyre vehesselek.
- Egy szóval sem mondtam, hogy nem fontos, maga a legfontosabb - tudod, nem vagyok valami jó ebben, mármint nem a fehér köpenyes diagnózisközlésben, hanem úgy általában az empátiában, az együttérzés kinyilvánításában, az emberi kapcsolatok elmélyítésében. Az emberi kapcsolatokban. Az emberekkel való kapcsolódásban.
Oké, mondjuk ki, nem csak az emberekkel vagyok így.
Hé, én sem lehetek tökéletes! - pillantnyilag.
Mondtam, vagy mondtam, hogy ez nem az erősségem?
Akkor meg?

i know i'm breathing but

– Ms. Stryjenska. Mrs. Ortega. Használja a férjezett nevét? – Vagy szólítsam cukorborsónak?
Ha nem lennék ennyire szarul, és esélyét látnám, hogy el tudok szaladni, megkérdezném. Nem hiszed? Na, fogadjunk!
– A „drágám”-at jobban szeretem, de hát ha a Deanhez ragaszkodik... – Még a vállamat is megvonom mellé, ami eléggé Darwin-díjas ötlet, mert mozdul vele minden szar is, ami rám van kötve, de ha legalább addig is táncolnak az izmok a mellkasomon, akkor már megérte, nem? Vagyis hát a kegyed számára éri meg, NYILVÁN, és most ne is foglalkozzunk azzal a ténnyel, hogy az ember izomzata mennyire tud összezuhanni már röpke két hét alatt is, ha egy irtó vékony csövön keresztül táplálják, amibe például nem fér bele sem a csirkemell, sem a rizs.
Nagyon összpontosítok ám, ahogy úgy beszél hozzám, mint aki szemmel láthatóan nem bízik abban, hogy képes vagyok nagyon összpontosítani, és csak minimálisan terelődik el a figyelmem az ajka, a dekoltázsa, a csípőjének vonala, a vádlija irányába, szóval mire befejezi, az elejét már elfelejtettem, de a lényeg, ó, A LÉNYEG, az azért megmaradt.
Hát megnyerően elmosolyodom.
– Szóval mégis csak fontos vagyok magácskának, igaz? – És az arcomra a mindentudó bölcsek tévedhetetlensége telepszik.

i know i'm breathing but

- Mr. Aronoff - úgy szólítalak meg, mintha bárki más is tartózkodna rajtunk kívül a szobában, pedig csak borzasztóan igyekszem a lehető legmegnyugtatóbb hangszínbe csomagolni a közlendőmet, abba, amit a diagnózisok közlésénél szoktak elővenni fehérköpenyes kollégáim, pedig esküszöm, sosem dolgoztam egészségügyben, és sosem próbáltam a pácienseim lelki békéjét helyreállítani. Tehát vedd úgy, hogy ez egy történelmi pillanat. - Dean, szólíthatom Deannek?
Nem mintha így könnyebb lenne, nem mintha arra törekednék, hogy kialakítsam azt a bizonyos bizalmi kapcsolatot, amit a fehérköpenyesek szoktak az ápoltjaikkal, de mégiscsak egyszerűbbé teszi a kommunikációt, ha közben nem viselkedsz hisztérikus picsaként, aki egyszerű tényeket, tudományos megállapításokat vesz ingként magára. Ezzel nem arra célzok, hogy megfelelsz így ing nélkül is – ezen a ponton önkéntelen kalandozom egy szempillantásnyi időre, hogy aztán látszólag rajtakapottan, szórakozottan mosolyodjak el.
Milyen jól csinálnám már akkor, ha tényleg szorult volna belém szemérem?
- Azért nem tartom megfelelő alanynak, mert, amennyiben a szer legközelebb sem hozza, amit elvárunk tőle, valószínűleg belehal a kísérletbe. - Itt megint eltéved a pillantásom – érezteti veled bárki, hogy kár lenne érted? az aktád szűkszavúan ugyan, de kitár rá, hogy a feleséged nem pusztulna bele a hiányodba, egészen ügyesen tölti ki a lyukakat (képletesen, és a szó legszorosabb értelmében is) másokkal, félre ne értsd, annyira nem szánlak, te sem tűnsz szentnek –, mielőtt ismét bájos mosollyal fürkészném a vonásaid. - Nem kell aggódnia, ha biztonságos lesz, vélhetően épp maga és a társai fognak először kapni belőle.
Még szerencse, hogy semmi ráhatásom a döntésre, nem rajongom az ilyen jellegű felelősségért.

i know i'm breathing but

– Ha nekem állítana emléket, akkor talán a „Dean kínja” lenne a megfelelő név, de persze, megeshet, hogy az jogi problémákat vetne fel a DreamWorksszel – vetem fel, de látom én, hogy legalábbis statisztikai kimutatássá kellene változnom ahhoz, hogy felkeltsem az érdeklődését, hát az lenne a logikus lépés, ha feladnám, de szerintem a két hét kóma utáni ébredésnél nem kell ékesebb bizonyíték arra, hogy SOHA semmit sem adok fel.
Még a házasságomat sem annak ellenére, hogy gyakorlatilag már csak azért élünk együtt, mert különben anyáméknál kéne laknom, de a hatvan és hetven év közötti zsidó asszonyok még a majdnem-volt feleségeken is túltesznek elviselhetetlenségben, és akkor már értelemszerűen a kisebbik rosszat választom.
A szemforgatás és a sóhajtás univerzálisan ismert jelek: minden nő így reagál, akinek nem szokott hozzá az arca a helyeslő mosolygáshoz, és mégis ezt kívánnák az ösztönei.
Jó, ezt az előző mondatot inkább visszavonnám, mielőtt megvádolnának szexuális zaklatással, vagy annak akár csak a halvány szándékával is, de HÉ, itt jegyezném meg, hogy Stryjenska soha nem mondott nemet, amit én amúgy tiszteletben tartok!
Hangsúlyoznám, hogy nem a „nem”-et tartom tiszteletben, hanem hogy még sosem mondta. Mert hát ahhoz, hogy a nemet tartsam tiszteletben, el kellene hangoznia, de végül is teljesen logikusan feltételezem azt, hogy direkt tartja félig nyitva az ajtót, nem? Ha nem akarná, hogy a hozzám hasonlók nyomuljanak rá, akkor például öregedhetne tisztességesen is: na, nem azt mondom, hogy nézzen ki úgy, ahogy egy száz körüli nőnek kéne – mert akkor aligha tudná elhagyni például az otthonát, csomó közlekedéskönnyítő eszközre lenne szüksége, csakis tejbepapit ehetne, HÚ, hát durva lenne, na –, de lehetne kevésbé szexi?
Vagy ez most áldozathibáztatás?
Már... nem mintha áldozat lenne, hiszen--
Ó, bazmeg, hagyjuk!
...bár a nagy „hagyásban” azért megjegyezhetném, hogy mégis csak én fekszem itt két hét kóma után sebes torokkal és teljesen kiszáradva?
– Mi? Mi, mi? ÉN nem vagyok megfelelő alany? – ÁLDOZATHIBÁZTATÁS! ERRŐL BESZÉLEK! – Na de, asszonyom, hát nem akarok a lelkébe gázolni, de ha kidolgozna egy influenzaoltást, ami mondjuk a lakosság három százalékán működne csak száz százalékos hatékonysággal, az egy elég elbaszott influenzaoltás lenne, nem? Én igenis megfelelő alany vagyok, szóval szerintem igenis képes arra, hogy ezt a gecit átalakítsa úgy, hogy megvédjen ettől is, szóval ha az kell, hogy megint kiüssön két hétre, akkor tessék, de ne magyarázzon már nekem arról, hogy nem vagyok megfelelő!
Oké, ezt egy kicsit jobban a lelkemre vettem, mint kéne, egyúttal aláírtam a halálos ítéletemet is, baszki, hát önként és dalolva vállalom, hogy kísérleti patkány legyen, de ha egyszer így a lelkembe gázol?!
Na, várjunk, mi van, ha direkt csinálta?
...bassza meg.

i know i'm breathing but

- Igazán kreatív, majd így nevezem el, hogy magának is emléket állítsak, amikor eljön az ideje. - Dorombolom az EKG-görbének, mintegy félvállról, miközben oda sem figyelve jegyzem fel a pulzusszámot egy arra kialakított rubrikába. Csak akkor pillantok feléd, mikor látóterembe bepofátlankodik a felém szegezett ujjad, és jóformán rajtakapottan fordulok feléd. Egyetlen villanásnyi időre elnyíló ajkaimon ott időzik a kérdés, aztán csak sikerül feldolgoznom a gondolataim közé pofázott mondanivalód. Kacsintás helyett a szemeim forgatom, majd – hogy biztosan átmenjen az üzenet, bár őszintén, nálad erre sosincs garancia – meg is csóválom a fejem egy elkeseredett sóhaj kíséretében. Lehet, hogy le kellene cseréljelek.
Lehet, hogy legközelebb meg is ölhetnélek.
Ezen mosolygom egy rövidet ártatlanul, túl őszintén – azt hiheted, ez afféle cinkos vigyor, de ezért sem hibáztathatom a magadfajta egyszerű egyedeket, nem vagyok erős időzítésben sem –, mielőtt kiegyenesítené az ajkaim közé szakadt rést a kíváncsiság. Türelmesen, oldalra billentett fejjel figyelem a fuldoklásod – túlélted, amit a farkasméreg tett a szervezeteddel, megküzdöttél az idegrendszeri zavarokkal, az izmaid sorvadásával, átverekedted magad a haldoklás kínjain, és kénytelen vagyok magamban megjegyezni, hogy látszólag nem is annyira viseltek meg ezek a nehéz napok, mint indokolt lenne, lehet, hogy végül mégis átalakultál volna? –, aztán csak megemelem a szemöldökeim. Egész addig kitartom a csodálkozó kifejezést, míg nem végzel, csakhogy időközben kiegészítem egy mosollyal, ami még a magadfajta egyszerű egyedek számára is teljesen nyilvánvaló, könnyen érzékelhető és még könnyebben értelmezhető, elnéző csillogást lop a pillantásomba. Tényleg, amúgy tök cuki vagy ám.
- Ez a geci tesztelés alatt áll, és a tervek szerint valóban az lenne a feladata, hogy megvédje mindenféle méregtől, egyelőre viszont erre, az esetéből kiindulva nem képes, de azt már legalább tudjuk, hogy talán nem maga a megfelelő alany erre a kísérletre. Tudja, nem mindenki alakul át, ha megharapják, nos, maga ebbe a csoportba tartozik, szóval… - Jó, remélem az világos, hogy ezt én nem tudtam előre. Nem mintha az amúgy megállított volna, de túl sok a volna, hogy ezt a problémát hosszabban tárgyaljuk. Ugye. - ...vannak persze eszközök, amitől ez a geci már most is működik, csakhogy azok az eszközök megfoghatatlanok, és mint olyan, sokszorosíthatatlanok, szóval egyelőre megteszik, ha szükség van rájuk, de hosszútávon nem jelentenek megoldást. Ez a geci jó úton halad, ezért is tartjuk megfigyelés alatt. Nem árt tudni, meddig hatásos, és milyen dózisban használható.

i know i'm breathing but

– Biztos van ennek a farkasméregnek valami bűbájos, tudományos neve is, amit magában dédelget, nem igaz? Sewerynus Megbaszhatjátokusz, vagy valami szép számsor, gyerünk, lökje nyugodtan, úgysincs sok lehetősége, hogy kérkedjen az eredményeivel, nem?
Mindez persze sokkal keményebben és per vagy csábítóbban hangzana a számból, ha nem félig eresztett szemhéjak mögül, és a mondat felénél sípolósan zihálva adnám elő, de hát ennek a sok-sok magvas gondolatnak valahol csak elő kell csordogálnia belőlem, nem? Ha mindet visszanyelném, egyszer csak kirobbanna belőlem a zsenialitás, arra meg még nincs felkészülve a világ.
Lebiggyesztem az ajkamat – Johnny amúgy egy faszfej volt, ráadásul jött nekem négy rugóval, amit már soha nem fogok viszontlátni, kösz szépen, Stryjenska –, aztán összepréselem, ingatom egy kicsit a fejemet, már éppen csak az hiányozna, hogy felszisszenjek, de azért azt megállom.
– Azt hittem, hogy csakis a maga zsenijének, semmi másnak, de tök rendes, hogy megemlékezik a hozzájárulókról. Vagy a járulékos veszteségről, könnyű összekeverni a kettőt, nem? – Ciccentek egyet, a poharat tartó kezem mutatóujjával úgy bökök magácska felé, mintha ez amolyan cinkos összekacsintás lenne, már éppen csak kacsintanom kellene, de magácska többnyire baszik venni a lapot, ami miatt néha még érdekesebb az egész, most viszont fáradt vagyok ahhoz, hogy fullba nyomjam a kretént.
Izé, a hódítót.
De olykor ezt a kettőt is könnyű összekeverni, na!
– Mi? – Azért erre már felélénkülök kissé. Olyannyira, hogy köhögni is elkezdek, kérek másfél perc adásszünetet, amíg összekaparom magam, köszöntem szépen.
Tehát még mindig köhögök.
És még mindig.
Nehogy kimenjen, amíg abba nem hagyom!
Na, végre vége.
Nem, a faszt van vége!
– KHM, tehát... – látok hozzá óvatosan, hátha van még egy relapse, de úgy tűnik, nincs, hát veszek egy óvatos levegőt. – Nem arról volt szó, hogy ez a geci megvéd mindenféle méregtől? Hogy az anyám kínjába’ végezzem a dolgomat, ha közben attól kell tartanom, hogy bármelyik dög beharaphat? Már ne vegye sértésnek a dögöt, se a kutatása, se a férje miatt, babám – teszem hozzá, de azt most csak magamban tartom, hogy „könnyű összekeverni a kettőt, nem?”, de basszus, azért nagyon jólesne kimondani! – Ne mondja már, hogy erre nincs megoldása! Egy ilyen koponyának, mint magácska?

i know i'm breathing but

- A farkasméreg minden emberre másképp hat. Mint arról már valószínűleg tud, van, aki átalakul, ami önmagában a happy end ellenére viszonylag kellemetlen folyamat, mégis, sokkal kevésbe kellemetlen, mint azok esete, akik szörnyű kínok közt végül belehalnak a harapásba. - Azt mondtam már egyébként, hogy örülhetnél, hiszen még élsz? Azt mondtam már egyébként, hogy önként vállaltad, hát jó lenne, ha nem rinyálnál a mellékhatások miatt? Hogy nagyon értékes tagja vagy a társadalomnak, amiért hagyod, hogy rajtad hajtsuk végre ezeket a kísérleteket sokkal értékesebb páciensek helyett? Nem? Jó, mert nem vagyok sem az anyád, sem a feleséged, hogy helyreutasítsalak, vagy hízelegjek a kibaszott egódnak.
- Nos, Johnny esete igen sajnálatos, mindazonáltal meg kell értenie, hogy az ő halála a tudomány fejlődését szolgálja. Azt, hogy most itt iszogathatja ezt az enyhén vegyszerízű csapvizet, az ő - és még sok más önkéntes, nagyravágyó, magát szuperkatonának álmodó, vagy csak a családja megélhetéséért küzdő, nekem tulajdonképpen mindez mindegy, többnyire nem is terhelnek a körülményekkel - áldozatának is köszönheti. - Elveszem a szádtól a vizet, aztán mielőtt letenném az ágyad melletti asztalra, megtorpanok egy pillanatra, és szemérmetlenül - biztosan így véled, nem hibáztatlak, nem te vagy az első, aki félreérti az érdeklődésem - végigmérlek. Megfelelőnek ítélem a fizikai állapotod - a nyöszörgésről, rekedtségről nem veszek tudomást -, hát a másik tenyerem a kézfejedre simítom, és úgy fordítom, hogy a műanyagpoharat az ujjaid közé támaszthassam. Bízom benne, hogy innentől megoldod magad.
- Nem árt tudnia, hogy nem fog farkassá alakulni, ha valami kóbor vérfarkas megharapja. Szóval a maga helyében igyekeznék kerülni a fajtájukat. Hacsak nincsenek öngyilkos hajlamai. Ha vannak, igazából akkor sem javaslom, vannak kevésbé fájdalmas módszerek. - Például, ha megtámadsz, de azt hiszem, jobb, ha nem adok ötleteket. Az ágy oldalának támasztom a csípőm, a karjaim összefonom a hasfalam előtt, amíg az àgyad mellett elhelyezett monitoron a számosított életfunkciólat figyelem. - Kicsit magas a vérnyomása, tudott róla?

i know i'm breathing but

Anyádnak adjál mértékkel vizet!
Na, hát valami ilyesmit mondanék, de helyette csak kelepelek, mint egy debil gólya, mert még annyi nyál sincs a számban, hogy hörögjek. A nővérke széles mosolyú, élénk és szolgálatkész, ennek megfelelően tényleg csak vagy három kortyot engedélyezne, de rávillantom az ártatlan kiskutyák az én arcomra egyáltalán nem illő tekintetét, és látom rajta a szándékot, hogy incepcióként kicsírázott benne a gondolat, hogy itt van ez a frigid picsa, dirigál ugyan, de hé, hát kinek ne esne meg a szíve ezen a rendes, végtelenül jóképű, kidolgozott testű, ellenállhatatlanul sármos, angyalok-faragta vonásokkal rendelkező--
Órákig tudnám még folytatni.
Szóval NYILVÁN megesik rajtam a szíve, de a nevezett frigid picsa kiveszi a poharat a kezéből – baszódjon meg, asszonyom –, én nagyot nyelek, ami fáj, hagyom, hogy lássa az arcomon a csalódottságot – per dühöt, per elcsigázottságot, per gyilkos szándékot –, és végignyalom a még mindig rohadtul gumidarabnak érződő nyelvemmel a még mindig rohadtul cserepes számat.
– Nem-e? – Még fel is röhögnék, ha nem fájna. Á, faszom, felröhögök így is!
Hát, inkább hangzik horkantásnak, meg még köhögni is elkezdek, ami SOKKAL jobban fáj, mint azt előzetesen gondoltam volna – felmértem én a kockázatot, de sosem voltam jó matekból, bassza meg –, aztán csak a pohár után nyúlok, és óvatosan azért, de kortyolgatok belőle.
Aztán nem köpöm ki, de csak azért nem, mert tudom, hogy magácska kurvára nem hozna nekem egy újabb pohárral, ha elpocsékolnám. Önuralom, baszki!
– És ha önök nem csesztek el semmit, akkor mi? Az én központi idegrendszeremnek a kurva anyját, amiért így reagált? Johnny nem a múlt hónapban purcant ki hasonló körülmények között tök véletlenül? – Mindez amúgy sokkal menőbben hangzana, ha nem úgy gurguláznék közben, mint Christian Bale a Batman-jelmezben, de hé, végül is még örüljek, hogy nem vagyok hulla, nem?

i know i'm breathing but

Elhúzom a szám.
Nem nagyon, a gyerekes grimaszolás nem kenyerem, épp csak megrándul a sarka, mindössze annyira, hogy épp csak rés pattanjon az ajkaim közé. Elvonom tőled eddig teljesen neked szentelt kitüntető figyelmem - felébredtél, te teljesítetted a munka rád eső részét, és mondhatjuk, hogy jómagam is, elvégre élsz, és nem négylábon szűkölsz egy ketrecben -, az ölemben pihenő nyitott mappára irányítom inkább, és oda sem lesve intek a belépő ápolónőnek - vérében van az időzítés -, hogy eltüntetheti az ágytálat, mielőtt én is körbe találom hányni a szobát.
- Adjon neki vizet is. Ne sokat, csak mértékkel. - A nyelvem hegyén van a diadal, legszívesebben a nyakadba zúdítanám, legszívesebben magam éltetném, ha már más nem teszi, ha már a kutatásaim publikálhatatlanok, sőt emberöltőkre titkosítottak, de mit lehet tenni, a szabadságért, a lehetőségek korlátlanságáért, erkölcsi, és jogi akadályok hiányáért feláldoztam a nyilvános elismerést, a csodálatot. Életművem prezentálása helyett a valós munkásságom szempontjából irreleváns, jelentéktelen tanulányokkal vívom ki a szakmabeliek elismerését, hogy hozzáférést kapjak erőforrásokhoz, és kiemelkedő tehetségű kollégák tudásához, ötleteihez, de hivatalosan alig teszek le valamit az asztalra. Nincsenek kiváló eredményeim, nem vagyok ünnepelt, nincs hatásom a közvéleményre, ismert vagyok, de nem hős, és sosem fogják felkapni a fejüket a nevem hallatán olyanok, akik nem mozognak otthonosan tudományos berkekben.
- Épp ideje volt, hogy visszatérjen közénk. - Örülj hát neki, hogy a nyelvem hegyén tartom a kurva diadalomat - itt azért felemelkedem a székből, lustán koppanó léptekkel sétálok az ágyig és a túl széles mosolyú, túl élénk, túl szolgálatkész nővér kezéből kiveszem a műanyag poharat, mielőtt egyetlen sokatmondó biccentéssel küldeném ki a szobából -, és nem borítom rád a borzalmasan unalmas részleteket.
- Mielőtt epésen megjegyezné, tájékoztatom, nem csesztünk el semmit. Természetesen pár napig még megfigyelés alatt tartjuk, többek között azért, mert kíváncsi vagyok, meddig tart az immunitása. - Á, azt mondtam már, hogy megharapta egy farkas? Közelebb emelem a poharat, de nem a szádhoz, csak annyira, hogy elvehesd, ha elég erősnek érzed magad. - Mire hatott az ellenanyag, a méreg olyan, eddigi megfigyelesünk alapján csupán átmeneti zavart okozott a központi idegrendszerben, ami miatt tizenegy napot töltött kómában. De végre felébredt, és, nos, egyelőre nagyon úgy tűnik, hogy se nem farkas, se nem hulla.
Csodálatos, nemde?

i know i'm breathing but

Határtalan a fantáziám. Számtalan kellemetlenséget képes vagyok elképzelni – de TÉNYLEG, úgysem tudnátok elhinni, hogy mennyit, hacsak nem NEKTEK IS annyira határtalan a fantáziátok, mint az enyém –, de azért kevés kelhet versenyre azzal, hogy mennyire kegyetlenül ergya érzés arra kelni, hogy egy cső van a torkodban, tehát ott, ahol alapvetően nem kellene lennie csőnek, sőt, továbbmegyek, ott, ahol jobb esetben minden másnak is – kajának, whiskynek, cigarettafüstnek – legfeljebb néhány pillanatnyi ideig érdemes tartózkodnia.
Oké, oké, az igazsághoz hozzátartozik, hogy már nem először ébredek így, meg igazából most is így ébredek, tehát mondhatnátok, hogy nem is KELL elképzelnem, hogy ez mennyire, de mennyire kegyetlenül ergya, de legalább most már tudom, hogy ha kirángatom a legalább a seggemig dugott csövet – jó, annyi anatómiai ismeretem még nekem is van, hogy tudjam, hogy nem sok célja lenne egészen a seggemig ledugni, de ki tudja, hogy miféle szadista állatok dolgoznak itt? hiszen még csak most ébredtem! –, akkor a nővérke majd gecire be fog rágni rám, de nincs az az isten, hogy én jófejségből itt hesszeljek egy rohadt csővel a torkomban, ami amúgy a seggemig le van dugva.
Hát amint magamhoz térek, köhögni kezdek – nem annyira fasza dolog egy seggedig dugott csővel köhögni, higgyétek el nekem, ne akarjátok otthon kipróbálni –, úgy kezdem kihúzni a számból, ahogy a bűvészek meg a bazári bohócok húzzák ki azt a rohadt hosszú, színes kendősort, és hát figyelj, az enyém is színes: van rajta valami gyomortartalom, feltehetőleg genny, meg azért kellő mennyiségű vér is, főleg, hogy minden egyes rántásnál érzem, ahogy fel-felszakít valamit a nyálkahártyámon. (Mint mondtam: kegyetlenül ergya dolog.)
A biztonság kedvéért, amint az amúgy tiszta takaróra hajítom – eddig volt tiszta, pontosítsunk –, ki is hajolok oldalra, hogy az oda helyezett ágytálba okádjak – a tapasztalat! a jártasság! a profizmus! –, éppen csak azzal nem számolok, hogy az infúzió belém dugott csatlakozója a könyököm belső hajlatába döf. De ez már a legkevesebb, nem igaz?
Köhögök még egy sort, köpködök is, néminemű kétségbeeséssel keresek egy pohár vizet, na de helyette csak magácskát találom itt, egy teljesen ide nem illő, indokolatlanul puhának tűnő fotelban, amint rezignált arckifejezéssel tűri a szenvedésemet. (Mondtam én, hogy mazochisták vannak itt, bassza meg!)
– ... – Ja, amúgy mondani is akartam volna valamit, nemcsak tátogni, mint egy nyomorult hal, de a szám pergamenszáraz, a nyelvem leginkább csak egy csonk, hát mivel vízzel baszik megkínálni, asszonyom, ezért csak visszadőlök a pihepuha párnámra, és adok magamnak néhány pillanatot – percet? –, hogy a falra tűzött naptár alapján realizáljam, kábé másfél hét kiesett nekem.
Ez alapján arra tippelek, hogy a legutóbbi kis kísérletét megszívtam. Mondjuk nem mintha máskülönben ilyen ÉRDEKLŐDVE figyelné, hogy magamhoz térek-e, igaz?