Nem tagadhattam, hogy felkeltette az érdeklődésem a lány, ugyanakkor ez ostobaság is volt. Tatia óta nem volt senki, aki igazán érdekelt volna, hozzá pedig úgysem érhetett fel akárki. Sőt, senki. Aztán itt volt ez a lány, aki már a külsejével megragadta a figyelmem. Reméltem, hogy kiderül róla, miszerint személyiségileg totál más, mint Tatia és akkor ki is ábrándulok belőle… Tényleg bíztam ebben. Észrevettem, hogy a kezemre tévedt a tekintete, így azonnal elhúztam a mancsomat a látószögéből és a felsőmet is annyira rátűrtem, amennyire lehetett. Nem volt kedvem magyarázkodni, sem vámpírosdit játszani. Ezúttal legalábbis. Információra volt szükségem és némi alkoholra. Meg Trishre, de ő láthatóan nem volt itt. Ki hitte volna? Ahj. A nő első mondata is arról tanúskodott, hogy Tatia teljes ellentéte… vagyis, ha belegondolok, talán az első alkalommal ő is hasonló hangszínt ütött meg velem. Érdekes. A lekezelő stílusra sóhajtottam egy aprót, majd megvontam a vállam. - Eltaláltad. Két whiskyt kérek, az egyiket neked, hátha akkor ellazulsz és kevésbé leszel lekezelő egy vendéggel – Ezúttal a pultra könyököltem és már arra sem figyeltem, az égési nyomok láthatóvá válnak-e vagy sem. A lány stílusa jobban birizgálta a fantáziámat, mint elsőre gondoltam. – Ha pedig sikerül normális stílust megütnöd, akkor kérdeznék valamit – Tettem hozzá komolyabb éllel a hangomban. Akármennyire is vágyott egy részem a mókázásra, most nem volt erre idő. – Tudsz valamit a városban történt furcsaságokról valamit? Hallottál… bármit? Pultos vagy, nyilván akadnak emberek, akik csacsognak neked, hogy ne unatkozz – Reméltem, hogy nem kell ennél konkrétabban vagy „erőszakosabban” letámadnom és magától válaszol, készségesen, de ha nem… nos, annak is álltam elébe. Tudnom kellett valamit, bármit, ami előrébb mozdíthatott. Ha nem is az égési sérülések ügyében, hanem Trish kapcsán… talán utóbbinak sokkalta jobban örültem volna. Egy infó morzsának róla. Bár tudnám, mikor lett egyáltalán fontos az a boszorkány nekem! De tényleg. Mikor?
Az utóbbi időben elterelődött a figyelmem a munkáról, nem tudtam koncentrálni, túlórát emiatt nem is vállaltam. De kellett a pénz, így minden negatív gondolatot igyekeztem az agyam leghátsóbb zugába bedobozolni, elzárni. A városban volt egy kisebb káosz a történések miatt, főleg a természetfeletti világban, ami engem konkrétan nem érintett, mégis volt közöm hozzá, ha közvetve is. Még Clarke sem örült neki túlzottan, hiszen ha nagy lesz a káosz belőle, amire számítani lehetett, nekünk is nehezebb dolgunk lesz. Aztán ott volt Kendra, aki valamibe belekeveredett, vagyis volt velem valami, ennyit tudtam leszűrni a viselkedéséből. Talán semmi komoly, mégis aggasztott, hiszen szinte a testvérem volt. Ezen gondolatokat igencsak nehezen száműztem a fejemből, ám végre sikerült. Dolgoztam, foglalkoztam a vendégekkel, lefoglaltam a kezeimet, ezzel pedig az elmémet is. Egész jó napom volt, hiába fárasztó, mégis élveztem, elszakadtam a valóságtól, s elbújtam a kis buborékomban, ahol csak egy pincérnő voltam és pultos, semmi több. Néha kifejezetten szerettem felvenni ezt az átlagos álcát. Nem szoktam nézegetni a vendégeket, oké, néha megakadt a szemem egy-egy pasin, aki igazán ínyemre lett volna, de komolyan? Nem akartam kapcsolatot, egyáltalán nem fért bele az életembe. Volt elég bajom, ebbe pedig miért is rángatnék bele bárkit is? Plusz időm se lenne rá. A kellemes hangra mégis megfordultam, elsősorban azért, hogy kiszolgáljam az illetőt, másrészt viszont érdekes hangszín ütötte meg a fülemet. Ez más volt, nem a szokásos flörtölő szavak, amiket gyakran megkapok a többi itt dolgozó lánnyal együtt ittas, vagy bunkó alakoktól, akik azt hiszik bármit megtehetnek, mert férfiak. A kezére pillantva furcsa sérülést vettem észre, ami miatt rögtön bekapcsolt a vészvillogó a fejemben. A jelzés, ami semmi jóra nem utalt. Oké, talán vámpír, de mi van, ha csak megsérült, én meg rögtön ráaggatom a v betűs cédulát? Úgy döntöttem, normálisan állok hozzá, így rendeztem az arcvonásaimat, amik nem voltak épp barátságosak addig, s mindezt egy kedves mosolyra cseréltem. Nem volt nehéz uralkodnom az arcomon, az esetek többségében sikerült, megszoktam már. - Az attól függ, mit szeretsz. - mértem végig még egyszer, majd a szemein állapodott meg a pillantásom. Nem okozott problémát, ha valakivel fel kellett vennem a szemkontaktust. - Elsőre azt mondanám, valami pasis italt szoktál inni. Sör? Hm, nem... valami elegánsabb. Whisky. - mosolyogtam rá kissé émelyítően, túl barátságosan. Kicsit lekezelő voltam, de ezt csak akkor vehette észre, ha nem volt egy ostoba seggfej. Seggfej talán, az elsőben még nem voltam biztos.
Trish sosem volt a szívem csücske. Elkezdtem szimpatizálni vele egy kicsit és mit ad az ég? Nem sokkal ezután, oké – jóval ezután elrabolják. S ha ez még nem volna elég… nem, bele sem akarok gondolni, hogy mi az ördög folyik itt. Úgy közlekedtem ma a városban, hogy folyton az árnyékot kerestem. A „kór” engem is elért, amiről már a lapok is írtak. De én nem fertőzésnek, nem járványnak tudtam be mindezt, hanem mindannak, amit Trish mutatott nekem. A látomás. Úgy éreztem, köze van mindennek a kiválasztottakhoz… vagy legalábbis boszorkányokhoz, a mágiához tudtam kötni ezt a dolgot. Ugyanakkor érdekes is volt, hisz a vámpírokat az emberek alkották meg, kísérletekkel és különös volt, hogy bármi tud ártani nekünk. Lett volna valami a levegőben, ami elveszi azt, amit egykor ők adtak? A vámpírságunk lényét? Nem kívántam újra emberré válni, sem pedig elégni. A karom már fájt az égési sérülés nyomoktól és a nyakamon is éktelenkedett néhány folt. Mondhatnám, hogy szinte olyan volt, mintha egy csaj kiszívta volna, de… sajnos közel sem. És fájt. Úgy éreztem, ha Trish velünk lenne, már megoldotta volna valami hókuszpókusszal ezt is, mint oly’ sok mindent. Erre mondják, hogy akkor értékel valamit az ember igazán, ha elveszítette? Hol az ördögben vagy, Trish? Titkon bíztam benne, hogy jól van. A látomás szerint nem most, nem így kell meghalnia, csak erre tudtam alapozni… hittem, hogy még életben van. Ugyanakkor kezdtem komolyan aggódni. Bastien különös viselkedése az utóbbi időkben, s bár azt valamelyest sikerült megbeszélnünk, még mindig nem hagyott teljesen nyugodni. Mármint, tennünk kellett volna valamit… ezzel a helyzettel. De kezdett kilátástalan lenni. A tanács sem teljesen úgy működött, ahogyan kellett volna. Gyengén megráztam a fejem, majd kissé mérgesen nyomtam le a kilincset a Frozen Blue Bar-nál. Elegem volt a napfényből, szükségem volt egy kis nyugalomra. Másrészt nem ártott körbeszaglásznom a városban, hátha valaki információval szolgálhatott. És erre mi sem jobb, mint egy bár, tele emberekkel, akik iszogatnak ezt-azt és megered a nyelvük? Bár még csak kora délután volt, így sok részegre nem számítottam és így is volt. Szinte kihalt volt a bár. Ha makk egészséges lettem volna, talán sarkon fordulok és eltűnök, mondván, itt nincs hasznomra semmi, de aztán megpillantottam a pincérlányt. Egy pillanatra ledöbbentem, mert hátulról úgy nézett ki, mint a feleségem. Ahogy megfordult, megráztam a fejem és tényleg elfordultam, hogy kimenjek, de végül nem voltam rá képes. Felkeltette némileg az érdeklődésem a csaj, akár tetszett ez nekem, akár nem. Nem volt joga hasonlítania senkinek a… na jó, ezt még én sem gondolhattam komolyan. Megakadt a szemem az égési sérülésen a kézfejemen, majd visszafordultam és a pulthoz lépdeltem. Igyekeztem kizárni azt, hogyan néz ki, mennyire hasonlít Rá és inkább faggatózásba kezdtem. - Szia szépség, mi a mai ajánlatod? – Még egy mosolyt is villantottam rá, közben pedig azon törtem a fejem, hogyan kérdezgessek rá arra, mi folyik mostanában a városban. Hátha… hallott vagy látott valamit.
Kezdőlap
Regisztráció
Belépés
