Éreztem rajta a sebezhetőségét, és azt, mennyire zavarja a tény, előttem vetkőzte le a páncélját. Furcsa módon pedig ez tetszett benne. Nem úgy mint neki, ahogyan félbe szakítottam a felesleges beszédét… Mintha én hagyni akartam volna, hogy megtörténjen mindaz, ami a látomásaimban lezajlott, ám azt kétségkívül értékeltem, hogy képes volt elhallgatni, amikor a varázserőmmel megütöttem. De a megjegyzésére nem feleltem - az is volt a célom, hallja az iróniát a szavaimban, azonban ezt nem kívántam megerősíteni. Ahogy közelebb sétáltam a vámpírhoz, akaratlanul is eszembe jutott az az este, amikor ugyanebben az irodában feldobott az asztalra. Nem vallottam volna be senkinek, hogy vonzódtam Killianhez, bár nyilvánvalóan nem én voltam az egyetlen, hiszen nem volt rossz ránézni. Ahogy felnéztem rá, ujjaim a zakójának gallérjába kapaszkodtak meg egy percre, s ahogyan beszélt a férfi az ajkaira tévedt a tekintetem. Éreztem a körém záruló karjai, a ruhán keresztül a bőrömnek feszült a tenyere.

- Biztos találsz valami izgalmas elfoglaltságot - nevettem el magamat, a hangom kicsit lesajnáló volt, mert azért nem dőltem volna kardomba, amiért éppen Killian unatkozott volna, ám kétségtelenül értettem a célzását, és bár el akartam lépni tőle, amikor visszatartott, hagytam neki magamat.

- Hirtelen mennyire rám vagy szorulva - mondtam elégedett mosollyal az arcomon, ahogyan leült és az ölébe húzott Killian, én pedig keresztbe fontam a lábaimat, de nem ellenkeztem különösebben. A férfi mellkasának dőltem, úgy támaszkodtam meg a kanapé háttámlájában, hogy a vámpír válla felett nyújtottam ki a karomat. Közelebb hajoltam hozzá ültömben, alig egy hajszál választott el tőle. Test a testen. - Ne légy ennyire drámai, nem áll jól! - jegyeztem meg, és keresztbe fontam a lábaimat. Egyetlen hosszú pillanatig a sötét szemeket figyeltem, egészen közelről, azt latolgatva engedjek-e a vámpírnak. Végül ajkaim közelítettek az övéihez, de ahelyett, hogy megcsókoltam volna, a füléhez hajoltam, s úgy suttogtam a szavakat:

- Ki akarod érdemelni a véremet? - a szám súrolta a férfi fülcimpáját, majd visszadőltem, eltávolodva tőle, tekintetem félreérthetetlen ajánlatról árulkodott, ajkaim halvány mosolyba görbültek. A kérdésem komoly volt, ugyanezt kérdeztem azon az estén is, amikor először gabalyodtunk össze, s ha bármilyen formában igennel felelt, úgy az irodám ajtaja felé intettem, amely bezárult. Nem volt szükség arra, hogy megzavarjanak.


350 szó. ten thunderbolts strike at the same time.
coded by JC

Rövid nevetést hallattam, felbukott belőlem, nem számítottam ekkora változásra, de mindez mulattatott kissé. Az nem okozott meglepetést, hogy nekem volt igazam, az esetek igen kis százalékában volt ez másképp, s időbe telt Bastiennek is, mire rájött, hogy nem csak a varázslat, de a női megérzések is engem igazoltak. Ám arra nem voltam egészen felkészülve, hogy ennyire gyorsan meg tudom majd értetni Killiannel, mekkora problémánk volt, hiszen eddig oly kitartóan és makacsan állította ennek a szöges ellenkezőjét.

- Üdvözöllek az éjszakáim valóságában - a szavaim élesek voltak, fájdalmasan csengtek és keresztül hasítottak a szobán, a férfi döbbenetén. Talán még egyszer sem láttam ilyen mértékben kiborulva a vámpírt, nem vallott rá, hogy megzuhanjon: kevés tulajdonságainak egyike volt ez, amit kedveltem benne. De az is tetszett, hogy életében először most teljesen őszintének láttam. Ám a szimpátia pillanata gyorsan tovább illant, ahogy Kill rájött, éppen meg akartam akadályozni, hogy jó szokásához híven önállósítsa magát. Mondjuk ezen nem aggódtam, mert tudtam, kivételesen előnyt élveztem vele szemben, ugyanis ha a szép szóra nem hallgatott és így rám sem, akkor a közös barátunk utasításba adja majd neki, hogy viselkedjen. Ez pedig kárörömre adott okot. És igaz a mondás, ez mindig édesebb volt. Persze azt nem vártam, hogy egyszerű lesz ezt az álláspontot lenyelnie, így hagytam egy darabig hőbörögni, és a whiskym után nyúltam, hogy lassú kortyokban elfogyasszam az italt, amíg Killian mondta és mondta és mondta. Azonban volt egy pont, amikor úgy döntöttem, nem óhajtom tovább hallgatni a férfit, és a felesleges szájtépését, mert mindez nem változtatott semmin sem. Könnyed, gyors csukló mozdulatot tettem felfelé, mire a vámpír kis ütést érezhetett a mellkasán, semmi igazán fájdalmasat, éppen csak annyira legyintettem meg a mágiámmal, hogy kizökkenthessem.

- Először is: a kiválasztottak élve kellenek, és a te módszereid nagyszerűek, de ebben a helyzetben talán túlságosan is agresszívek lennének - letettem az ital maradékát az asztalra, majd felálltam és közelebb sétáltam a férfihoz, ujjaim felszaladtak a zakójának gallérjára. - Másodszor: ha személyesen járnád Te vagy én a várost az rendkívül feltűnő lenne, nem szúrhatunk szemet, mert valószínűleg még nem tudják, hogy készülünk a támadásra - a tekintetem felszaladt a Killianéhez, s rámarkoltam az ujjaim alatt lévő anyagra. - Harmadszor: ezek a gyerekek nem tudják még használni az erejüket, ezért sem szabad feltűnést kelteni, mert a mentoraik a valódi célpontok - a pillantásom leszaladt a férfi szájára, alig észrevehetően rándult meg az ajkaim széle. Nem akartam úgy tenni, mintha nem vonzódtam volna egyáltalán a vámpírhoz, mert az önmagam számára is hazugság lett volna, de ez nem jelentette azt, hogy kifejezetten kedveltem is. Annyi minden után, mint amin én voltam túl, nem okozott problémát elválasztani a testi vonzódást sok egyéb mástól. - Szóval igen, arra kérünk, hogy maradj a fenekeden - még kértem, amikor elengedtem a zakóját, és elléptem tőle; de ha tovább akadékoskodott volna kénytelen lettem volna utasításokat is adni. Amúgy is szórakoztató volt idegesíteni...


464 szó. ten thunderbolts strike at the same time.
coded by JC

Majdnem kicsúszott a számon, hogy „azt próbáld meg”, de végül egy kissé indulatos pillantással és egy gúnyos mosollyal, na meg egy mélyről jövő, elutasító hümmögéssel elengedtem a dolgot. A férfi mellett mindig emlékeztetnem kellett magamat arra, hogy nem ért annyit az egész, mint amennyi energiát beletettem volna. És Bastien kedvéért le kellett nyelnem, hogy a vámpír egy igazi bunkó volt. Mai napig nem tértem napirendre önmagamon, amiért összegabalyodtam vele… Persze tudtam, miért tettem, éppen a sebeimet nyalogattam, és szükségem volt rá. Tulajdonképpen nem Killianre, csak valakire, aki letepert, és ha őszinte voltam magammal, akkor ez kellemes csalódás volt a vámpírral, de ezt nem most szándékoztam az orrára kötni.  

– Furcsa elképzeléseid vannak a tündérmesékről – ráztam meg a fejemet, ahogy reflexből válaszoltam csendesen az elsuttogott szavakra, majd hagytam, hogy a látomásaim átömöljenek a vámpír elméjébe, bemutatva mindazt, amit én láttam, oly hosszú ideje… Legnagyobb meglepetésemre, amikor véget ért a „kis vetítés” Kill elrántotta a kezét az enyémtől, szaporává vált a légzése, szinte zihálva ült mellettem, és ettől akaratlanul megrándult a szám széle, bár nem ferdült mosolyra, de azért elégedett voltam, amiért a férfi belátta, nem olyan vidám és nevetséges ez az egész, s okkal tartott mindettől Bastien és én is.

– Bekövetkezhet – mondtam higgadt és kimért hangon. – De a hangsúly egyelőre a feltételes módon van – tettem hozzá, míg az italomért nyúltam és sóhajtottam egyet, majd hátra dőltem a kis kanapén, s csak hagytam hogy a vámpír mellettem agonizáljon még egy darabig. A polgármesterünknek igaza volt, ha látja, akkor talán még sem annyira reménytelenül ostoba – és tényleg! Bár igaz, ami igaz, megkönnyebbültem, hogy Bastien egyik legfontosabb embere végre nem akarja megfúrni az állításaimat majd lépten-nyomon. Ez pedig kétségtelenül haladás volt.

– Ha nem értjük meg ezeket a mágiahasználókat, nem is tudjuk megállítani őket – vetem közbe, mert nem tartottam volna jó ötletnek, gondolkodás nélkül kiiktatni ezeket a boszorkányokat. Egyrészt mert nem tudtuk valójában mire képesek, másrészt nem tudtuk az sem, hogy hogyan születhettek meg varázserő nélkül, s hogyan képesek mégis természeti katasztrófák sorát elhozni. – De abban egyetértünk, hogy minden döntés számít. A legapróbb is – emeltem a tekintetemet Killianre, majd felkeltem a kanapéról és az ablak felé sétáltam könnyed léptekkel a tűsarkaimon. – Éppen ezért egyelőre én Leta Holdenre és a begyűjtőire bíznám a kiválasztottakat, fogjanak el néhányat, feltűnés nélkül, Seweryn pedig majd kísérletezik velük – ezen a ponton visszafordultam a vámpírhoz és szemébe néztem. Tudtam, hogy ezen a ponton nem szabadott engedni, hogy akármilyen magánakcióba kezdjen valamelyikünk, mert akkor csak felhívtuk volna magunkra a figyelmet. – Ezért kérlek, hogy a kis csapatoddal ne rendez hajtóvadászatot. Bastien sem akar feltűnést. Előbb tudnunk kell, hogyan kapják meg a varázserőt, amivel ilyen szintű pusztításra lehetnek képesek. Tudom, hogy nem érdekel a mágia, de ez nem olyasmi amit csak úgy el lehet venni vagy oda lehet adni akárkinek – megittam a maradék whiskyt, ujjaim szorosan fogták a poharat, s lassan forgatni kezdtem a csiszolt üveget.


470 szó. ten thunderbolts strike at the same time.
coded by JC

– Egy boszorkány vérét mindig ki kell érdemelni – válaszoltam élesen, szinte azonnali replikaként. A hátamon is felállt a szőr a férfitól, s éreztem, hogy az ellenszenvemtől minden izmos megfeszült, mintha arra készültem volna, mikor kell majd ellentámadásba lendülnöm. Persze az én vérem tabunak számított a városban, nem csak azért, mert az uralkodó vámpír boszorkánya voltam, mert számára sem volt bármikor hozzáférhető valamelyik artériám, hanem azért is, mert egyetlen intéssel törtem volna el a nyakát annak a vérszívónak, amelyik megpróbálkozott volna belőlem inni. – Ez az egy millió dolláros kérdés, Killian – arcomon átsuhant egy iróniától csepegő mosoly, miközben leültem a kanapéra. Én is szerettem volna tudni, hogy Bastien miért ragaszkodott annyira éppen őhozzá, mert nem láttam okát. Voltak vámpírok, akik nála jóval értelmesebbek voltak meglátásom szerint, de ezt akármikor fejtettem ki a kormányzónak süket fülekre találtam.  

A kérdésére elégedett félmosolyra húzódott a szám, és kissé lesajnálva mértem végig a vámpírt, de nem feleltem semmit sem. Az járt a fejemben, hogy majd meglátja, miként tudnám neki megmutatni a látomásaimat. Killian-el az volt a legnagyobb baj, hogy felsőbbrendűnek érezte magát, amiért élőhalottként élt. Pedig ő csak a vacsorájaként szolgáló halandók teremtménye volt. Ezzel szemben, én háromszáz évvel ezelőtt születtem meg, mert a mágia eleve létezett a világon, a vámpírokkal és vérfarkasokkal ellentétben. És a férfi volt olyan ostoba, hogy ezt elfelejtette, s felsőbbrendűnek is gondolta magát. Ám végül, amint a kezemet nyújtottam, a hitetlensége ellenére felém dőlt és megfogtam a kezemet.

– Elfelejted, ki vagyok – egy pillanatig belefúrtam a tekintetemet a férfiéba, s oda sem néztem, ahogy letettem a whiskymet a dohányzóasztalra. Aztán lehunytam a szememet, és elmondtam a szavakat, amelyeket Killian még sohasem hallott valószínűleg. A képek átfolytak rajtam belé, és már nem az irodámat látta maga előtt, hanem azokat a látomásokat, amelyekről beszéltünk és amelyeket nem akart elhinni. A képek az égő Washingtont mutatták, feldúlt utcákat, betört kirakatokat, zavart, halott boszorkányokat, vámpírokat, vérfarkasokat. A koalíció vezetői kitekeredett testhelyzetben feküdtek, élettelen bábokként az aszfalton. Vértócsában feküdtek az Első Boszorkányok, miközben én igyekeztem védőburkot emelni magam és Monaghanék köré. Killian már a porba hullt a város egy pontján. Az ellenfeleink nem ismert ellenségek, arctalanok csoportja, akik a természet minden pusztító erejét elhozzák. Az egyetlen, ami hasonló bennük, hogy egy hullámalakú anyajegyük van. A látomás szertefoszlik, helyébe újabb képek ömlenek, hasonlóak az előzőekhez. Az egyik képsorban Killian is megértheti, hogy valójában az ellenségeink – a kiválasztottakként emlegetettek – nem születtek varázserővel, de valamilyen módon megkapták a mágiát, ekkor jelent meg a bőrükön a hullám formájú jegy. Egy másikban én és Bastien is kitépett szívvel hevertem. Lassan az összes látomásomra sort kerítettem, az utolsó képeket, az elpusztult városról, amelyből nincs menekvésünk, hagytam lebegni Killian szemei előtt, majd egyszerűen kinyitottam a szemeimet, s elhúztam a kezemet.

– Gondolj arra, hogy én ezt minden éjjel átélem, hónapok óta – a poharamért nyúltam, a hangomban keserűség gyűlt fel. – Úgyhogy ha nem is következik be minden, amit láttál, akkor is valódi – mondtam, majd belekortyoltam a whiskymbe. Senkinek sem mutattam ki a legkisebb gyengeségemet sem, de ha nem volt teljesen idióta láthatta rajtam, hogy megviseltek a rémálmokként érkező látomások, és a tehetetlenség, többek között az olyanokkal szemben is, mint amilyen a vámpír volt. Könnyebb lett volna, ha nem kellett volna bizonygatnom a veszély valódi létét senkinek.


529 szó. ten thunderbolts strike at the same time.
coded by JC

Én, mint a város első számú boszorkánya rengeteg előnyt élveztem, ám ugyanakkor egészen kiborító hátrányokat is. Bármennyire is megbízott bennem Bastien, a vámpírok természetén ez nem változtatott semmit sem, és némelyiküknek igencsak szúrtam a szemét. Az egyik ilyen volt a férfi, aki türelmetlenül becsusszant az irodámba a titkárom mellett, meg sem várva, hogy utat engedjenek neki. Mély levegőt vettem, gondolatban is, hogy ne kötözködéssel kezdjem rögtön a találkozót Killian-nel, ami igen nehéz volt számomra, mert a legrosszabbat volt képes kihozni belőlem. Valószínűleg ezért sem viseltük túlságosan jól egymás társaságát, mert valahogy irritáltuk a másikat. Monaghamékkel még elbírtam, még akkor is, ha éppen ki akarták vájni egymás szemét, de ezzel a fickóval nem tudtam mit kezdeni. Közönyös pillantással figyeltem, ahogy ledobja magát az íróasztalomtól távolabb a kanapéra, amely szintén helyett kapott az irodámban. Egy intéssel csuktam be a régi grimoárt, aztán felálltam az asztaltól és Killian felé sétáltam.

– Örülök, hogy ideértél – célzás volt ez arra, hogy nem volt mindig a pontosság mintaképe, amiért még a drága főnöke is morgott néha. Abból, hogy kivételesen időben érkezett, azt szűrtem le, neki épp annyira nincs ínyére ez az egész, mint nekem. Ha Bastien nem kényszerített volna, sosem ültem volna le vele kettesben csevegni. Leszámítva azt a néhány alkalmat, amikor nem csevegtünk kettesben, de elég egyértelmű volt, hogy ezeknek nincs különösebb jelentősége. Csípőre tettem az egyik kezemet, miközben hallgattam a „hókuszpókuszról” szóló véleményét.

– Kérsz valamit inni? – kérdeztem miközben egy intéssel töltöttem magamnak egy csiszolt üvegpohárba egy kis whiskyt. Úgy éreztem szükségem lesz az alkoholra. Ha kért, töltöttem neki is, majd a poharak megfogtam a levegőben és dohányzóasztalra tettem az övét.
– Hidd el, nekem éppen elég lenne, hogy Bastien bízik bennem – jegyeztem meg kissé csípősen, miközben leültem mellé a kanapéra, persze tisztes távolságban, és keresztbe vetettem a lábaimat. – De ragaszkodott ahhoz, hogy beszéljek veled, így nincs más választásom – megemeltem a poharamat kissé, a hangomból pedig egyértelműen leszűrhette, hogy a hátam közepére sem kívántam őt, de jelen esetben egyikünknek sem volt választása. Úgyhogy lenyeltem ezt is, meg egy kortyot a whiskyből is.

– Nem fogom feleslegesen tépni a számat, Killian, a tanácsülésen már számtalanszor meghallgathattad, amit újra elmondhatnék. Úgyhogy egyszerűbb lesz, ha megmutatom a „hókuszpókuszt”, elvégre Bastient is ez győzte meg – tettem hozzá végül, a hókuszpókusz szót pedig megnyomtam, hogy éreztessem vele, mennyire el volt tájolva, már ami a mágia mibenlétét érintette. Lazán kinyújtottam fel a kezemet, a tenyeremet felfelé tartva. – Kérem a kezedet – majd vártam, hogy végre túlessünk ezen is.


403 szó. ten thunderbolts strike at the same time.
coded by JC

Nem volt kedvem ehhez a beszélgetéshez, egyáltalán, de nem volt választásom, mert Bastien valamilyen érthetetlen oknál fogva kedvelte ezt a tenyérbe mászó és sokszor rendkívül kiállhatatlan férfit, így kénytelen voltam együtt dolgozni vele én is. Eddig legalább elismertem, hogy meg volt Killian magához való esze, de most… nem vette elég komolyan a látomásomat, ahogyan azt sem, hogy Bastien hatalma meginoghat, ha nem lépünk megfontoltan. Úgy éreztem én voltam az egyetlen józan ebben a társaságban most, akit nem az azonnali megtorlás hajt… Nem volt egyszerű meggyőzni egyetlen vámpírt sem, hogy lépjen hátra egyet és gondolkodjon, mielőtt cselekszik, de az elmúlt évek alatt nagy tapasztalatot szereztem abban, hogyan lehet villámhárítóként működni a legnagyobb viharban is. Ha mást nem Rowena és Bastien között mindenképpen működött mindez. Killian sem lehetett keményebb dió ebben az esetben, amúgy is hajlandó volt engedni az ötleteimnek eddig is, úgyhogy Washington ura közölte, nekem kell leülnöm a férfival, hogy megértessem vele a helyzetet. Bíztam benne, hogy ez könnyen fog menni.
Előző nap egyeztettem vele, bár valószínűleg Bastien is említette neki, hogy vegye komolyan a találkozónkat. Szavak szintjén ismerte a rémálmomat, amit korábban láttam, s amely megmutatta nekem a kiválasztottak emlegetettek létét. Most azt akartam Killian is lássa a saját kis fejecskéjében, mi az, amit nem hajlandó tudomásul venni. Nem lehettünk hitetlenek, mert abba belebukhattunk mindannyian. Márpedig én nem fogok elpusztulni, akkor sem, ha az Első bármelyike is ilyesmivel rémisztgetett.
Amíg a férfira vártam, a régi könyveimben keresgéltem, hogyan lehet teremteni nagy erejű mágiahasználókat… egyelőre nem túl nagy sikerrel. Két ujjammal intettem újra és újra, ahogy végig futottam a könyv oldalait, így lapozva újabb és újabb oldalakat, hozzá sem érve a lapokhoz. Jelen esetben a telekinetikus képességeim a könyv állagmegóvásában vett részt, hisz az olajos filmréteg, amely mindenki ujjain megtalálható volt, cseppet sem tett jót az efféle régi csecsebecséknek.
Kopogás hallatszott, majd a titkárom nyitott be: – Mr. Fray van itt – jelentette be, majd várta a válaszomat.
– Engedd be, Noah – biccentettem, és vártam, hogy a vámpír belépjen az irodámba. Szinte már hallottam is a hangját és a szavait. Túl jól ismertem már, hogyan viszonyult minden nőhöz… És bár néhány alkalommal hagytam magamat neki, sosem éreztettem vele, hogy valaha is hanyatt estem volna tőle.


362 szó. ten thunderbolts strike at the same time.
coded by JC