bastien & killian

Közel álltam ahhoz, hogy bevalljam neki, mennyire belefáradtam a magyarázkodásba. Nem tudtam mihez hasonlítani a jelenlegi helyzetet, soha nem történt még csak hasonló sem, mikor ennyire nem hittek a szavaimban. És ha már a legjobb barátom és bizalmason is kezdett kérdőjelekkel tekinteni a mondanivalómra, hát kijelenthettem, hogy valami nagyon félrement. - Körülmények... - Ismételtem meg az egyik szót, amit mondott, majd megráztam a fejem. - Nézz körül, ez egy otromba cirkusz. Egy színdarabnak gúnyolt vicc. Csak egyszer... szedjem a kezeim közé, aki felelős ezért, minden csontját kettétöröm. - Összekoccantak a fogaim, miközben keresztbefontam az ujjaimat. Már szinte magam előtt láttam azt, amit az imént elmondtam. Volt felelőse. És minél előbb előkerítem majd, annál előbb rázom le magamról a gyanút.
Egy ideig hallgattam, amit mondott. Valamennyire megnyugtatta a rakoncátlan idegszálakat, hogy úgy tűnt, talán tényleg elaltattam a gyanúját. Még mindig a kezemben tartottam a személyi igazolványt, miközben az ablak felé meredtem. Csak valami sanyarú árnyéka voltam önmagamnak. Fájt a fejem az ügy miatt, és közben nem ez volt az egyedüli, ami miatt aggódnom kellett. - Patricia azon dolgozik, hogy az a látomás ne válhasson valóra. Azt hiszem, kijelenthetjük, hogy ha ő elbukik, nem sok reményünk lesz. - Ez éppen annyira baljós előrejelzés volt, mint maga a látomás. Be kellett látnia, hogy sok minden múlik a boszorkányomon.
Killian felé fordultam. - A napokban ki fogok adni egy nyilatkozatot az eltűnésekről. - Ismertettem a terveimet, majd ahogyan ő, úgy én is keresztbe fontam a karjaimat a mellkasom előtt. - Emlékszel Josephine-re, ugye? - Vontam fel kérdőn a szemöldökömet. Ő ne emlékezne a koalíciónk egyik legerősebb boszorkányára? Azok után, amit pár éve a férjével tettem, miután kiderült, hogy áruló... végig úgy éreztem, mintha ellenem dolgozna. - Aki azt hiszi, hogy a férje halott, közben pedig csak... száműztem, miután kiderült, hogy titkon ellenálló. - Megforgattam a szemeimet, egy apró sóhaj kíséretében. Talán egyszerűbb lett volna elmondani az egészet a nőnek, mintsem magam, magunk ellen hergelni. - Annyira gyanúsan viselte a lelkén az eltűnt boszorkányokat. Át kellene világítanunk. Újra. - Ehhez Killian értett a legjobban. Ha volt titkolnivalója a nőnek, azt Killian fel tudta deríteni. - Megbirkózol vele, barátom? - Kérdeztem, bár szinte nem is vártam választ. Ismert már annyira, hogy tudja, ez a saját modortalanságom, amit nem tudtam kinőni.   El akartam neki mondani, hogy milyen terhek nehezedtek a vállamra ezen kívül. De csak nagy levegőt vettem, és ismét kihajoltam az ablakon.  

bastien & killian

Lassú léptekkel járkáltam fel és le, miközben Killiant vártam. Közben nem jött az az isteni sugallat, amit annyira vártam volna. És most még Patricia sem volt itt, hogy segítsen rávezetni arra a bizonyos, válaszokkal teli ösvényre. Nem vette fel a telefonját, és semmit nem hallottam róla a tegnap esti helyzetjelentése óta, bár talán megsértődött azon, hogy nem osztoztam a lelkesedésében egy ilyen halloween-i buli kapcsán. Ha kidurcázta magát, majd jelentkezik. Vagy pedig majd megunja, hogy öt percenként cseng a telefonja.
Már egy ideje hallottam a közelítő lépteket, így mikor Killian belépett a terembe, már abba az irányba fordulva vártam. Habár díjaztam a humort, és Killian ehhez remek társaságnak bizonyult minden más helyzetben, most egy fejrázással jeleztem, hogy ehhez túl sok minden cikázik a fejemben. Képtelen voltam bármi egyebet befogadni, viszont hamarosan mondanom kellett valamit a város lakóinak. - Éjjel... vagyis hajnalban innen tűnt el egy újabb boszorkány. Nemrég végeztek a helyszíneléssel. - Válaszoltam az első kérdésére, miközben én magam is visszasétáltam az ablakhoz. A második kérdésénél viszont kihallottam valamit a hangjából, ami kicsit sem tetszett. Rögtön megkerestem a tekintetét. - Már te is azt hiszed, hogy ez az én művem? - A hangomból a szokásos csalódottságtól eltérően ezúttal valami keserédes él érződött ki. - Kezdem azt hinni, hogy ez az egész az ellenem hergelésre megy ki. Mi másra kellenének ezek a boszorkányok? - Kérdeztem, leginkább költőien, nem várva választ. - Tegnap délelőtt Josephine talált meg ugyanezzel. - Csodálatos találkozó volt. A koalíciónk egy olyan boszorkánya az a nő, akire szükségünk volt, mégis elkönyvelte, hogy én voltam a tettes. Erre a helyzetre még nem tudtam kitalálni semmit, a passzív viselkedés pedig nem vezetett eddig sem eredményre. Újabb gond a teendők listáján.
Megköszörültem a torkomat, majd odébb sétálva nekitámaszkodtam egy másik ablakpárkánynak. Ez a mai eset volt az, ami segített a védekezésben. - Megtalálták a nő személyi igazolványát. - Fűztem újabb gondolatot Killianhez intézve, majd a zsebembe nyúlva elővettem azt, hogy felé nyújtsam. Hagytam neki pár másodpercet, hogy megnézze az arcot, a nevet, csak utána folytattam. - Őt mi is ismerjük. Elég gyakran jelentett gyanús eseteket lázadókról és ellenállókról. - Csak csűrtem és csavartam a szavakat, de a lényeget már ő is megérthette. Ez a nő nem volt ellensége a mi rendszerünknek, éppen ellenkezőleg. A barátunk volt. És immáron ez volt a bizonyíték arra, hogy bármi is pusztított, nem tett különbséget két boszorkány között. Én tettem volna. Minek bántanám a sajátjaimat?

bastien & killian

Még mindig rejtély övezte az eltűnéseket. A legutóbbi támatás pont itt történt, a hotel mögötti sikátorban, amire nehéz lett volna ráfogni, hogy valami kis külvárosi negyedecske lenne. Itt volt a szemünk előtt, mégsem látott senki semmit. Ez csak hab volt a képzeletbeli tortám tetején, miután Kendra miatt is fájhatott a fejem. A boszorkányokhoz viszont nem a vadászoknak volt köze, kizártnak tartottam, hogy lenne összefüggés a két eset között. Abban lehetett valóságtartalom, hogy aki a boszorkányok eltűnése mögött állt, nem kis hátsó szándéka volt az ügyben. Ez rám is rossz fényt vetett, mert azt éreztette, hogy nem tudom megvédeni a városunkban  tanyázó boszorkányokat. És akik a koalíciónkban vettek részt, már hangot is adtak ennek a nemtetszésnek. Többek között Josephine is, akit alig tudtam lerázni a témáról, de úgy tűnt, vette a lapot. Adtam neki más munkát, de ismertem a boszorkányok összes kis trükkjét és hóbortját. A múlt iatt nem bocsátott meg, és közel álltam ahhoz a ponthoz, hogy elveszítsem Őt.
Üzenetet írtam Killiannek, hogy jöjjön a Myflower Hotelhez. Ő még tartotta magát, a közös ügyeinket tartotta szem előtt, és igyekezett gondoskodni arról, hogy lekerüljön a gyanú rólunk. Mindketten hallhattunk olyan pletykákat, hogy mi magunk raboltattuk el az ellenálló boszorkányokat, és ez csak nem akart kikopni a szájhagyományból. Akkor sem, mikor kiderült a boszorkányok személyazonossága. Éppen annyi ellenálló volt közöttük, mint szimpatizáns. Ennek ellenére tökéletes támadási felületet biztosított, Killian pedig remekül állta a sarat. Azt, amit én próbáltam kihagyni az elmúlt hetekben, mióta a bál estéjén majdnem kifiléztek. Killian gyanakvása is éledezett, de mindig igyekeztem eloszlatni, ameddig csak lehetett.
A terem közepén álltam, a kitört ablakon bámultam kifelé, ahol bizonyítékként hevert egy koszos pénztárca, egy női sál, és minden sikátori mocsok. Kérdéses volt, hogy az ablak miképp törhetett be. Megfeszültek ujjaim az ablakpárkányon, közben hallottam érezni a lépteket. Az utolsó közös koalícióbéli megbeszélésen kis híján szétszedtek. Killian az én pártomat fogta, ezzel azonban nem kellett volna játszanom. A türelem véges volt. Még a legjobb barátom is dönthetett úgy, hogy az észhez térítő szavak helyett tetteket alkalmaz.