Veszek egy nagy levegőt és közben elgondolkozom azon, hogy megbocsájtsak-e neked? Mármint komolyan, mégis HOGYAN feltételezheted pont azt RÓLAM, hogy amúgy bárminemű rossz szándék is vegyül a tetteimbe? Hogy DIREKT rosszat akarok neked? Mármint komolyan Romulus, komolyan milyen testvér vagy te?
Lassan ki is eresztem ezt a hosszan bent tartott levegőt, olyan mint egy hatalmas sóhaj. - Jól van, megbocsátok. - Mosolyodom el nagy kegyesen, mert remélem azt te is tudod, hogy amúgy tényleg mélyen megbántottál ezzel az éppen csak felszínre kerülő képzelgéseddel. Ezek után minimum meg kell hívnod valahova kajálni, minimum!!

Úgyhogy megeszem a csipsz maradékát is, aztán a zacskót összegyűröm és félre dobom, az olajos, morzsás ujjaimat pedig a pólódba törlöm, amiért egy kicsit nyújtózkodnom kell ( mindezt persze zéró szégyenérzet nélkül ), aztán a bőrkabátom belső zsebéből előhúzom a füves cigit - mármint ugye nem képzelted, hogy annyira felkészületlen leszek, hogy előre tekert cigi nélkül szelem át a várost csak miattad? ugye nem? - a számba helyezem, meggyújtom, jó mélyre letüdőzöm, hogy a vége rendesen parázslani kezdjen: aztán csípem csak két ujjam közé, hogy átadjam neked. - Szívd el nyugodtan az egészet. - Ajánlom fel teljesen nagylelkűen és testvériesen, mert míg te olyanokat feltételezel rólam, hogy direkt baszok ki veled, adok én önszántamból adok neked ingyen füves cigiket.

- Hát te egy zseni vagy. - Kicsit magasztallak is, hátha jobb kedved lesz tőle, meg elő is húzom a telefonomat, hogy végig görgessem a cím listát, kiválasszam azt a bizonyos telefonszámot és rányomjak a hívás gombra. - Kicsörög. - Informállak, nem mintha amúgy nem hallanád, de nézd meg: ENNYIRE JÓ FEJ VAGYOK, még csak azt sem kívánom, hogy ne vegye fel Silas a telefont - mikor megtörténik ( mármint érted, felveszi) próbálok nem beleröhögni minden második mondatba és kellő tájékoztatást adni az állapotodról, figyelni mindenre amit mond és nem azt mondani neki, hogy 'siessél baszod' csak azt, hogy 'siessél amennyire tudsz'. - Na, jön. - Vigyorgok rád: ezt is elintéztem.

- Jó, akkor inkább ne is beszélgessünk csajokról. - Bólintok rá egészen komolyan a megállapításodra, lehet, hogy fasz vagyok, lehet, hogy még mindig viccesnek találom a helyzetet de azért nem szeretném azt, hogy még két-három átváltozásod legyen és végig kelljen néznem ahogyan megmurdelsz- - Ja, tényleg agyafúrt egy picsa. - Bólintok rá erre is, közben egy kicsit lejjebb csúszok a ház oldalánál, hogy félik fekvő félig pedig könyökön támaszkodó pózba ereszkedhessek. - Biztos nem akarod te is megdugni? Előadhatnád, hogy igazából téged átkozott meg. Tuti menő lennél. - Mondjuk azt nem tudom, hogy hol, de valahol biztosan.

Először nem tudom, hogy ez a kérdésed most költői-e vagy sem. Aztán csak hitetlenkedve csóválom a fejem, mert ugyan már Remus itt most ÉN VAGYOK AZ ÁLDOZAT, nem pedig Te akármennyire is próbálod előadni.
- Jajj ne haragudj Remus, elfelejtettem, hogy téged mindig csak a jószándék vezérel – jegyzem meg gúnyosan, mert arra már nincs erőm, hogy most üvöltözzek veled még egy sort, mert még nekem kellene hálásnak éreznem magam, amiért próbáltál egy csajt szerezni az ágyamba. Amire amúgy ugye nincs szükségem, mert tökéletesen elvagyok a saját kettyós csajaimmal, nem kellenek még a tieid is!

Javasolnám Mimit meg a randi tanácsait de sajnos odáig nem jutok el, hogy ténylegesen javasoljam is, mert újból rám tör egy átváltozós hullám. Aztán amikor már újfent emberalakban még jobban megtörten ülök a falnak dőlve, akkor végre kezdek párhuzamot látni az átváltozások között.
- De – bólintok miközben még mindig azon gondolkozok, hogy akkor most soha többet nem beszélhetek másik nőről, mert úgy tűnik, hogy csakis akkor változok át, amikor más nő nevét ejtem ki a számon .
- Persze, egy ponton mindig viccesek amikor próbálnak leosztani de – itt most én sóhajtok fel teátrálisan – Inkább csak csináld azt a cigit. Közben rájöttem – nézek rád tökre komolyan – Csak akkor változok át ha más nőről beszélek, nem pedig Beckről. De azért örülnék annak a ciginek, meg ha leszednék rólam ezt az átkot vagy mi a szart.

A vízért nyúlok, iszok belőle még két nagy kortyot aztán remélem, hogy képes vagy egyszerre több dolgot is csinálni, szóval nem kell olyan sokat várnom a cigire sem. Ha jobb passzban lennék felajánlanám a segítségem, de most nem vagyok jó passzban, meg most te vagy a soros, hogy kiszolgáld a szükségeimet.  Mármint nem mindet.

-Szerintem a cigi tökéletes lesz, hogy letompítson egy időre – válaszolok végül aztán halványan rád mosolygok – Szóval bármennyire is szeretnél fejbe vágni vagy akármi, hagyhatod – még csak az kellene, hogy véletlen mondjuk betörd a koponyám, mert túl erősen vágsz fejbe, szeretlek Remus de azért ennyire nem bízom a képességeidben – Nem tudom, de jelen pillanatban úgy érzem, hogy még kettő három átváltozás talán menne utána pedig feladnám. És nem tudok farkasalakban maradni. Valahogy úgy működhet az átok, hogy rögtön elindítsa a visszaváltozást is. Pokoli. Azt hiszem ez a csaj megkaphatja a legkettyóssabb numerád szerepét.

Vágok egy JÉZUSOM, NE DRAMATIZÁLD MÁR TÚL fejet, de azt az ötletemet elvetem, hogy ezt hangosan ki is mondjam, mert Romulus mégis csak elég szarul fest, mármint tényleg szarul és én még csak azt sem tudom, hogy ennek az átoknak milyen következményei lesznek: ha vérengző fenevaddá válik és le akarja tépni a fejemet, amiért beszóltam neki, akkor igazából mit csinálok? (Ennek a felismerésnek, félfelismerésnek a hatására azért fogom magamat és kicsit arrébb csúszom tőle, nehogy itt nekem veszett döggé alakulva tényleg belém marjon.)

Egyébként ez így kimondva tényleg nem hangzik olyan jól, szóval csak elsütöm a szememet és egy pillanatra nem is mozdulok - ha most bevetném azt a pillantást, amint a Papánál mindig bevetettem, akkor az vajon Romuluson is működik majd? - csak bámulom a padlót magam előtt, aztán végül nem vetem be azt a pillantást, helyette csak megrántom a vállamat és nagyon-nagyon teátrálisan felsóhajtok. - Szerinted ha tudtam volna, hogy meg fog átkozni vagy, hogy ennyire kettyós lesz akkor a te neved és telefonszámod adom meg? - Nyilván igen, de neki erről ugye nem kell tudnia. - Mióta gondolod, hogy ekkora seggfej vagyok? - És most szépen lassan elindítom azt a folyamatot, amikor a hülyeségem miatt még nekem áll feljebb. -Meg amúgy is csak jót akartam. A csaj pont olyan volt, mint aki neked jó lenne. -Szóval minimum hálásnak kellene lennie ezért, MINIMUM.

Most már azért elfintorodom amikor már ki tudja hányadszorra kezd átváltozni, tapintatosan félre is pillantok, hogy aztán egy fokkal jóval aggódósabban pillantsak vissza rá. - Figyelj nem akarsz egy kis füves cigit szívni? - Ráncolom össze a szemöldökömet, a monológ közepette, most egy pillanatra sem sértődőm vérig, mert a kapcsolataim zömében azért én sem bízok száz százalékosan. - Jó, hát azt hittem hogy csak küld egy anyázós üzenetet vagy valami. - Megrántom a vállamat, megint. - Mert valld be, az még neked is tetszett volna. - Barátkozós mosolyra görbítem a szám aztán nagy kegyesen a telefonomért nyúlok, hogy nagyon fotnoskodós hívásokat bonyolítsak le.

- Figyelj, tudom, hogy szar ötlet, de megpróbálhatnál aludni. Ha akarod fejbe verlek, hogy elájulj, mert nem hiszem, hogy még kibírsz egy pár átváltozást. Különben ezen sosem gondolkoztam, de szerinted mi lenne a vége? Mármint még tíz aztán megmurdelsz? Vagy kevesebb? - Nem akarom Romulusra tenni a parát, de én a helyébe már rég örjöngenék, hogy valaki csináljon már valamit. - Vagy változz át és ne változz vissza? - Hümmögök egy sort. - De gondolom annyira hülye te sem lennél, hogy ezt ne próbáld ki. -

Most, ha nem lennék ennyire kikészülve meg nem akarnék megint hányni, akkor biztosan kicsapnám a kezedből a zacskó csipszet, hogy eltereljem a figyelmed, mielőtt neked ugrok, leviszlek a földre és egy kicsit emlékeztetlek arra, hogy nekem NE JÁTSZD A HÜLYÉT, REMUS.
Mivel azonban ki vagyok készülve, megint hányni akarok és még a bilincsek is fogva tartanak így mindezt csak elméletben játszom le, ami annyira nem kielégítő, de kezdetnek megteszi.
- Jézusom, Remus. Baszd meg, jó? – horkanok fel és csóválom meg a fejem, mert tökre unfair az élettől, hogy engem szopat a te balfaszságaid miatt. Vagyis inkább nevezzük felelőtlenségnek, mert csak szimplán nem gondoltál arra, hogy talán egy kicsikét jobban kihúztad a gyufát annál a boszorkánynál. Most még elmondanám, hogy amúgy tökre öngyilkos ötlet keresztbe tenni egy boszorkánynak, mert olyan trükköket tudnak, hogy azt még csak elképzelni se tudjuk szóval … hát csak baszd meg.
- Meghúztál egy kettyós boszorkányt és képes voltál az én nevemet megadni neki? Meg az én számomat? – még mindig hitetlenkedve csóválom a fejem, aztán rájövök, hogy amúgy annyira nem is meglepő dolog Tőled – Akkor most hívd fel szépen, mondd meg neki, hogy sajnálod, add vissza a kibaszott JBL-t meg dugd meg még egyszer utána meg vidd el reggelizni – iszok egy újabb korty vizet és azon gondolkozok, hogy vajon mennyire fogja érdekelni ezt a Becket a bocsánatkérésed, bár kötve hiszen, hogy érdekelné, mert ha tényleg annyira kettyós, akkor csak szimplán megátkozna téged is és akkor ketten szenvedhetnénk, ami mondjuk nekem kicsit elégtétel lenne, de azért én nem vagyok akkora FASZ, hogy ilyet kívánjak neked. Mármint komolyan.
- Lehet kérhetnél randizós tanácsokat Mimi – még a mondatom végére sem érek, amikor jön az újabb remegés, az újabb hányinger, a csontok törése majd az újbóli visszaalakulás. Kurvára fáradt vagyok. De azért mondjuk annyira nem, hogy ha kicsit közelebb hajolsz akkor a láncokat ne tekerhessem a kezedre vagy nyakadra, mert most tényleg nagyon szívesen összevernélek, Remus.
- Tényleg nagyon jó poén – motyogom közben újból ülőhelyzetbe tornázom magam – Akkor most hozd rendbe. Kell valami boszorkány, biztos ismersz valakit, akit még nem dugtál meg vagy már megdugtál, de nem haragszik rád, mert mondjuk nem loptad meg – lehunyom a szememet egy pillanatra és úgy hallgatom ahogy a fogaid ütemesen zúzzák szét a csipszet – Bár ne – nézek rád – Nem bízom a kapcsolataidban. Írj Silasnak. Ő biztosan ismer valakit, aki ismer valakit vagy esetleg lehet Ő is tud benne segíteni.

Egy normális embernek biztosan elmenne ettől az étvágya: az ember még csak-csak megemészti az izzadságtól csatakos, meztelen tested látványát, meggyötört ívbe feszülő gerincedet, kigúvadó, véreres szemeidet, görcsösen kapaszkodó ujjaidat, a csontok törésének gyomorforgató zaját meg azt ahogyan lihegsz, de az öklendezés kellemetlen hangjától minden jóvágású tag szívesebben lezárná a sajtszószt is meg a csipszet is, mielőtt melléd üríti a gyomra minden tartalmát. Csak hát az van, hogy én se nem vagyok normális, se nem vagyok ember. Pontosan tudom, hogy milyen szopás ez az egész, szóval csak behúzom magam mögött az ajtót, hogy ne zúgjon be a szél, és leülök melléd, de tudod itt a sztorizást hallgatva lehet, hogy jobb lett volna, ha mondjuk a fene nagy szívem helyett az eszemre hallgatok és itt hagylak a faszba.

Csakhogy már most késő, ugyebár.

- Mi az, hogy mi az, hogy lehet, hogy ismerem? - Tudod mindig is jól játszottam a hülyét és ez valahogy most sem megy rosszabbul. Úgy teszek, mintha nem érteném a kérdésedet, mintha nem érzékelném, hogy ez pontosan mit akar jelenteni, csak úgy teszek, mintha annyi IQ-m lenne, mint Bartienak. Remélem azért benyeled a dolgot, de aztán csak megadóan felsóhajtok, ezen a ponton tényleg felesleges tovább játszanom a balfaszt. - Mármint melyik részét nem mondom komolyan?- Azért még egy kicsit bevállalom a retardált szerepét, bár ahogyan elnézlek, nem most fogsz nekem esni, de tudom, hogy a te agyad egy kicsit lassabban mozog, mint az enyém - most azért valljuk be, nem véletlenül engem trenírozott annyira a Papa és nem téged, mert oké lehet, hogy szebb vagy nálam de az eszesebb akkor is mindig én leszek - szóval csak idő kérdése és azért neked is leesik majd a dolog.

A kérdés csak az, hogy ehhez neked mennyi időre is van szükséged.

- Hááááát. - Kezdek bele, és időhúzás gyanánt - kicsit azt hittem, hogy hülyébb vagy - benyomok egy jó nagy adag csipszet a számba, aztán csak megrántom a vállamat. - Kettyósnak tűnt a csaj, tudod olyannak, aki azt akarja, hogy miután jól megcsináltam, vigyem is el valahova, és hát inkább úgy voltam vele, hogyha úgy is le fogok lépni, akkor nehogy rám írjon Facebookon vagy bekövessen Instán. Érted. - Ugye érted? - Szóval ja, azt gondoltam, hogy poén lenne. - Rád vigyorgok, most mondd, hogy nem szórakozunk jól.

Szeretném megjegyezni, hogy milyen undorító vagy de nem tudom, mert közben az átváltozás utóhatásától meg a sajt szagától is kénytelen vagyok kicsit öklendezni, remegni és csak arra gondolok, hogy az az ásóval való lefejezés nem is tűnik már annyira rossz ötletnek. Csak legyen ennek vége.
Egyébként pedig szeretném befejezni, hogy mire vettem volna rá Lucyt. Csak azért, hogy aztán széles vigyorral az arcunkon összenézhessünk bólogatva, hogy „az igen” mert te is tudnád meg én is tudnám, hogy mi jött volna. Lehetsz akármennyire is fasz Remus, azért az ilyen dolgokban mégiscsak benned találok igazi társra. Szóval tényleg jó lenne ha be tudnám fejezni, hogy majdnem rávettem Lucyt, hogy dupla húspogácsát rakasson a szendvicsbe és adjon grátiszba még pár szószt is – persze most nem erre gondoltál, de a történet itt úgyse ért volna véget, mert szerintem Te is meghúztad már Lucyt – ki nem? – maximum csak nem emlékszel rá.

A hirtelen átváltozás, visszaváltozás viszont megvisel annyira, hogy amikor már újfent emberi alakomban ülök a hideg padlón előtted, akkor ne folytassam a hogyan vettem rá Lucyt, hogy telepakolja extrákkal a mekis rendelésem cserébe egy gyors numeráért a mosdóban témát.

Végül mikor a farkadat emlegetek akkor felsóhajtok, hogy na VÉGRE átérzed a helyzetem súlyosságát, a szenvedésem fokát és együttérzel. Természetesen nem erről van szó, amikor megemlítem Rebeccát akkor nem gondolom ám komolyan, hogy neked közöd lehetne ehhez az egészhez, mert mekkora véletlen kell ahhoz, hogy egy random csajtól megátkoz és Neked közöd van hozzá? Egyikőnknek sem makulátlan a múltja a nőkkel – bár lehet azért még mindig te vezetsz, már ha ez verseny lenne – szóval simán becsúszhat egy-két nem éppen úriemberekhez méltó cselekedet, egy-két ablakon kiszökés reggel, egy-két telefonszám tiltás meg hasonlók.

Úgy kortyolom a vizet, mintha most futottam volna le a maratont és talán egy picikét jobban is leszek. Ahhoz legalábbis elég jól, hogy összevonjam a szemöldökömet és belenyúljak a csipszes zacskóba miközben egyre gyanúsabb leszel, én meg egyre mérgesebb.
- Mi az, hogy lehet, hogy ismered? – tudom milyen amikor lehet, hogy ismersz valakit. Általában azoknak az embereknek, akiket lehet, hogy ismersz,   keresztbe tettél vagy megdugtad a barátnőjüket, vagy lehúztad őket valami full kamu üzlettel. És nagyon nem tetszik, hogy Becks is egyike a lehet, hogy ismered embereidnek.
- Ezt nem mondod komolyan – tömök egy adag csipszet a számra és a fejem csóválom – Igazából ez tökre rendben is lenne, mármint érted, csináltál már ilyet és azt hiszem még senki se halt bele – magyarázom értetlenkedve meg az ártatlannak szánt arckifejezésedre még egy kicsit el is nevetem magam – Csak azt nem értem, miért engem átkoz meg, ha nem is ismer és még csak nem is én feküdtem le vele – újabb adag víz csúszik le a torkomon és visszazárom a kupakot majd visszanyújtom az üveget, ami fél úton megáll amikor eszembe jut, hogy – Remus … ugye nem?

Nem tudom, hogy a csipszem ropogása hangosabb-e vagy az ahogyan Romulus a földön liheg, de ezen a ponton szinte alig számít, merthogy az azért mégis csak fontosabb, hogy Romulus liheg meg a földön fetreng, minthogy én a csipszemet ropogtatom és a kis morzsák a földre hullanak. - Héé..nem vagyok egy Hasfelmetsző Jack. - Fintorogm egy sort arra, hogy lehetnék egy fokkal kreatívabb, szerintem az ásóval lefejezés igencsak kreatív módja annak, hogy egy fészerben kell elkövetni a gyilkosságot. - Aztán mér'? - Kérdezek vissza olyan bunkózós stílusban, és csak azért is mélyebbre dugom a sajtszószban a csipszet, csak azért is hagyom, hogy az ujjam hegye is belelógjon és csak azért is leszopogatom utána, mintha nem tömegközlekedtem volna végig az utat egészen idáig és nem fogdostam volna össze minden kapaszkodót, kilincset és hasonló helyeket. - Az a két hét, kettőt mondtál ugye, szóval az pont elég arra, hogy összeérjenek az ízek. - Rántom meg a vállamat egészen hetykén arra gondolva, hogy Romulus egészen biztosan csak irigy, amiért én itt csipszet zabálok miközben ő odalent fekszik meztelenül.

- Okéééééééé. - Nyújtom el ezt az okét úgy, hogy abból egy kicsit azt hihesse az ember, hogy nem annyira hiszem el, hogy nem közölhette volna vagy éppenséggel annyira nagyon szarul lenne. Mármint oké, tényleg elég tré a kinézete, de hé néha én is így vergődők egy kis hernyózás után, simán lehet, hogy Romulus is behernyózott, csak nem meri elmondani, mert akkor odalenne a jófiú-image, amit olyan sok ideje építget meglehetősen nagy műgonddal.

Ha most olyan fasz lennék, mint amilyen fasznak Romulus képzel - meg úgy cakompakk az egész család - akkor most azt mondanám, hogy rávetted Lucyt, hogy? Mire vetted rá Lucyt? és még olyan nagyon vigyorognék is hozzá, tudod olyan pofátlanul meg fellengzősen, hogy az ember csak arra tudjon gondolni, hogy úgy, de úgy pofán baszna érte. De nem vagyok az a fasz, akinek a családom gondol, úgyhogy csak elropogtatok még egy adag sajtszószos csipszet miközben aggódva ráncolom a szemöldökömet. Kicsit hátrálok is, nehogy itt Romulus farkasalakban úgy találja érezni, hogy itt az ideje, hogy megráncigáljon és be akarok kapni még egy adag csipszet, de erre már semmi lehetőségem ahogyan a belső énem, a FARKASOM nyüszögni kezd a másik láttán, egyenesen rá akarna törni, hogy teljesen érthetetlen okból kifolyólag játszani hívja, versenyt futni és kergetőzni: rég találkoztak már.

Kicsit el is fintorodok a csontok repedésére, meg az egész folyamatra és kicsit el is megy az étvágyam, fel is sóhajtok ahogyan Romulus újra emberalakban néz rám és egy kicsit meg is esik rajta a szívem, úgyhogy nagyjából szó nélkül, elég készségesen nyújtom át azt a vizes flakont, hogy amikor meghallom Rebecca nevét egy kicsit az ütő is megálljon bennem. - Faszom. - Sóhajtok fel miközben letekerem a kupakot is. - Az van, hogy lehet, hogy ismerem. - Ereszkedem ülőhelyzetbe, törökülésbe Romulus mellé, hogy a csipszes zacskó szájához ő is hozzáférhessen, XXL van benne még bőven. - Emlékszel arra a fasza speaker-re, amit a valamelyik nap hoztam haza? Na, az tőle van. Ne légy dühös, de nem gondoltam volna, hogy ennyire zabos lesz. - Meg mondjuk azt sem gondoltam volna, hogy megátkozza Romulust, vagyis engem. Az az álszent picsa!! - És hát lehet, hogy ez a Beck egy boszorkány volt és lehet, hogy amellett, hogy lenyúltam a fasza JBL hordozható hangszóróját még le is léptem reggel. - És közben olyan ártatlan fejet vágok, de OLYAN ártatlant, hogy még én sem hiszem el.

És megérkezik. Itt van. Remus Eastaughffe megjelenik, a maga Remus Eastaughffe módján – ami nélkül nem is lenne az igazi – csipszet zabálva és azt hiszem józanul. Jó, utóbbiban annyira nem vagyok biztos, mert lehet, hogy azért tömi a szájába úgy azt az adag chipset mert éppen kaja flashben van. Ha pedig erről van szó – márpedig azért valljuk be ennek sokkal nagyobb esélye van, mint az ellenkezőjének – akkor már megint kurvára elbasztam, mert azonkívül, hogy szétröhögi magát, beszólogat és esetleg chips darabokat dobál nekem de csak úgy, hogy éppen ne érjem el….nos, ha be van tépve, akkor ennél többet nem fog tenni – direkt nem segíteni, mert a felsorolt lehetőségek egyikét se tudnám a segítség kategóriába sorolni.

Mi a faszért nem Mimit hívtam fel?

Tehát miután egészen gyorsan a tudtára adom, hogy én itt jelen pillanatban haldoklom, várom, hogy nem is tudom mit várok. Egy pillanatra se gondoltam, hogy ne lennének ötletei milyen módon lehetne most megölni.
- Nem tudom, ennél lehetnél kreatívabb – morgom és tényleg nagyon bánom, hogy nem Mimit hívtam, mert ő legalább egy picikét aggódna – Ez az a sajtszósz, ami a hűtő legvégében volt? Mert az szerintem már két hónapja ott van, szóval nem enném ennyire erotikusan a helyedben – gúnyosan rávigyorgok, amit egy újabb remegés hullám szakít félbe. Elhallgatok, várom, hogy törjenek a csontok, szakadjon a bőr… De most nem történik semmi.
- Nem közölhettem volna otthon és tényleg kurvára szarul vagyok – tökre felháborodottan nézek rád, amiért meg mered kérdőjelezni a helyzetem komolyságát – Éppen a mekiben voltam és már majdnem rávettem Lucyt, hogy – itt szeretném folytatni, de nem sikerül. Érzem ahogy az átváltozás hulláma újból elér, de most össze is töri a csontjaimat, felhasítja a bőrömet és négykézlábra kényszerít. Sokkal fájdalmasabb, mint általában és sokkal lassabb. Mintha tudná a farkas is, hogy ez most nem természetes folyamat, most nem én akarom és nem is a Hold van rám ilyen hatással.

Minden élesebb lesz. Remus sajtszószának szaga olyan tömény, hogy a farkas pofája fintorra húzódik, bár ez inkább vicsorgásnak tűnhet, ahogy a fogakról felhúzza bőrt. Zavarják a láncok, nagyon régen volt már, hogy ezeket kellett viselnie. Remus felé fordítja a fejét. Remus felé fordítom a fejem. Megpróbál neki ugrani, érzi rajta a másik farkas szagát, a másik farkast akarja, akivel olyan sokszor futottak egymást mellett az erdőben. A láncok viszont sokkal erősebbek. Teljesen felesleges az őrjöngés.

Majd jön az újabb remegés. A farkas szűkölése. Az én zihálásom. Végül pedig ott vagyok újból, Romulusként, emberként. Verejtékben úszva. Kurvára mérgesen. Kurvára szarul. Jelezni akarok Remusnak, hogy ne jöjjön közelebb, mert most jön az, hogy hányok. Persze az sem zavarna különösebben, ha egy adag most Remus cipőjén landolna, mert kurvára megérdemli, amiért idehozta a büdös sajtszószt és nem vett komolyan.

- Adnál egy kis vizet? – visszadőlök az ülő pózba, a fejem a falnak döntöm és lehunyom a szemem – Kaptam egy smst egy csajtól. Valami Becks. Nincs is Rebecca nevű csaj ismerősöm. Valami ajándékot emlegetett és hogy reméli, hogy élvezem. Nem jött valami a lakásra? Nem ismersz egy Becks nevű csajt? – itt már kinyitom a szemem, reménykedve, hogy végre ideadod az vizes flakont meg mert kettőnk közül neked vannak érdekes dolgaid érdekes nőkkel – Adhatnál abból a chipsből is amúgy.

Az egész az SMS-el kezdődött. Addig a pillanatig amíg fel nem pittyent a telefonom olyan idegesítő hangon, jól voltam: a nappaliban heverésztem alsónadrágban, kanapéra vetett lábbakkal és a maradék nachost zabáltam a sajtszósszal, amire valaki nyomatékosan megkért, hogy NE egyem meg, idióta sitcomot néztem, röhögcséltem, bent cigarettáztam, kólát ittam a műanyag flakonból és tényleg baromi jól éreztem magam. Tökéletes vasárnap. Vagy hétfő, kedd, szerda, nagyjából teljesen lényegtelen az, hogy pontosan milyen nap is van - mondjuk biztosan nem vasárnap, ha rajtam kívül senki sincs itthon - ha az ember így tudja érezni magát.

Szóval ennek az idillnek a kellős közepén pittyen a telefonom, kiráz ebből a meghitt, megszokott légkörből, amibe ha akarnék minden bizonnyal vissza tudnék süppedni, elvégre ez csak egy jelzés, másodpercekre lök ki csak a ritmusból, ha akarnám, akkor simán figyelmen kívül hagyhatnám, de valahogyan mégis csak odapillantok, mégis csak meglátom a felvillanó nevet, mégis csak kíváncsivá válok, elolvasom és csak felsóhajtok.

MIÉRT? Miért én? Nagyjából ez jut eszembe először, csak félredobom a telefont, megpróbálok visszasüllyedni abba az idilli állapotba, tudod szottyadt nachos ropogtatás, idétlen viháncolás, miegymás, amit most aztán sikeresen beárnyékol Romolus üzenetének esőfelhője.

Hangosan felordítok, mielőtt felöltöznék - magammal viszem azt a szottyadt nachost meg a sajtszószt, amit nem lehetett volna megennem -, hogy egész úton azon gondolkozzak, mégis mi lehet annyira SOS, hogy a régi házunk régi kisházába kelljen mennem, de végül is oda megyek, tudod kíváncsi jellem vagyok, emlékszel, a kurva üzenetet is úgy nyitottam fel, mintha a testvéreimen kívül valaki más üzenetére vártam volna......

- MI A PICSA? - Lököm be a lábammal az ajtót, a számba nyomok egy nagy adag csipszet, hangosan ropogtatom a kérdés közben - meikor is használtuk ezt utoljára? Tizennégy évesen? - és csak úgy vihorászva megtámaszkodom az ajtófélfa belső felén, a lábamat magam előtt keresztezem, Romolust pedig végig mérem összeráncolt szemöldökkel. - Mi van, megszédített valami csaj, hogy ki kell kötöznöd magad? - Kicsit elúszom a nosztalgia tengerében, eszembe jut minden kényelmetlen és kéretlen pillanat, amit itt töltöttünk, és hát hiába próbálnám őket utálni, azért mégis csak volt bennük valami megnyugtató, valami otthonos, valami hovatartozás. - Oké, és mire gondoltál? Az ásóval vágjam le a fejed előbb vagy a kapával vájjam ki a szíved? - Bocs, de engem ez azért most eléggé szórakoztat. - Ne legyél már ilyen puhapöcs, csak nem döglest meg, azért ANNYIRA rosszul nem nézel ki. Mondjuk.. - Megrántom a vállamat, mielőtt újabb falatot gyömöszölnék a számba, lenyalva az éppen lefolyó sajtszószt az ujjamról, cuppogva, elégedetten. - Szóval most tényleg ezért kellett átzötykölődnöm a városon? Nem közölhetted volna otthon, hogy öljelek meg? - Óvatosan teszek egy lépést felé, elé guggolok továbbra is összeráncolt szemöldökkel, felhúzott orral. - Fura szagod van. -

Az egész az SMS-el kezdődött. Nem, nem is, az egész azzal kezdődött, hogy a farkasom tombolt. Azt hiszem. Az SMS utána jött. Azt hiszem. Igazából pontosan nem tudok semmit, csak azt, hogy a legnagyobb nyugalommal sétáltam az utcán, miután meglátogattam azt a McDonalds-ot ahol Esme dolgozik, miután nem vette fel a telefont se tegnap, se azelőtt. Nem találtam ott és érdemi infót nem tudtam kiszedni Lucyból, mert minden áron arra volt kíváncsi, hogy esetleg van-e kedvem megnézni vele azt az új filmet, amiben Robert Pattinson is szerepel – természetesen húztam a számat, mint ahogy minden alkalommal húzom a számat, mert nem ismerhetem be, hogy egyébként a srác maga nem rossz, hiszen minden férfinek egyet kell abban értenie, hogy Robert Pattinson beskatulyázta magát Edward Cullennek, tehát bűn megnézni bármit is amiben Ő játszik. Hogy őszinte legyek igazából arra sem emlékszem, hogy mit mondtam Lucynak – ráérek vagy sem, ha nem akkor miért nem – egyedül arra emlékszem, hogy felgyulladt a bőröm. Égett.

Ki kellett menekülnöm onnan, kellett egy kis friss levegő és a washingtoni csípős hideg egy időre megtette a hatását. Egészen addig amíg meg nem pillantottam egy vöröses hajkoronát és arra gondoltam, hogy az csak egyetlen nőhöz tartozhat, mégpedig Marloweshoz a szám pedig már szólásra is nyílt, hogy rákiáltsak.  
Azt hiszem ekkor álltam meg és kezdtem el öklendezni, majd sikeresen berohantam egy sikátorba és halálra rémítettem egy csövest, aki megörült a jelenlétemnek és apróért nyújtotta a kezét én meg csak rámordultam vagyis nem én, hanem a farkasom. És ott, minden kibaszott előjel nélkül átváltoztam.

„Remélem élvezed az ajándékom, Romulus. Csók: Becks” valahogy így szól az SMS, de erre sem emlékszem, talán ha képes lennék eljutni a rozzant kanapéig, akkor írhatnék is akár a csajnak, de jelenleg lefoglal az, hogy az elmúlt három órában hatszor sikerült farkassá válnom majd minden további nélkül vissza. Csak reménykedni tudok benne, hogy a csörömpölés, a hangos öklendezés majd a vonyítás nem vonzza ide a Mamát, se a Nénit. Bár ahogy emlékszem a kisház mindig is tiltott hely volt számukra, még akkor is amikor a Papa élt – itt kettőt találhat az ember, hogy vajon miért – tehát nem hiszem, hogy keresnének.

Két dologra volt erőm miután sikeresen eljutottam a birtokra. Írni egy üzenete Remusnak, hogy SOS-ben jöjjön a kisházba és miután beestem az ajtón, magamra csatolni azokat a bilincseket, amikről azt gondoltam, hogy soha többet nem kell használnom. Most mégis itt fekszem a hideg kövön és bár a hőmérséklet közelítőleg megegyezhet a kintivel, én mégis izzadtságban úszom, ahogy hátradőlve a fejem a falnak támasztom.

A telefon újra pittyeg, de a láncok nem engednek és mivel jelen pillanatban még nem tudom, hogy mikor fogok következőleg átváltozni ezért nem szándékozom levenni a bilincseket – arról nem beszélve, hogy a kulcsot abban a pillanatban a helyiség másik végébe hajítottam, amikor először felraktam, mondjuk ha nagyon akarnám akkor ki tudnék bújni ezekből az ezüst béklyókból, mert Remusszal már korábban rájöttünk, hogy mi a dolgok nyitja. Egy-két törött csontért cserébe hamarabb szabadulhat az ember.

Csak reménykedni tudok benne, hogy Remus írt bár így utólag belegondolva talán nem volt a legjobb megoldás pont Neki üzenni, mert akárhogy is nézzük mindenféle jelzőt lehetne rá aggatni, de a megbízhatót nem. Valaha annak mondtam volna, de az még egy másik Remus volt. Esmére sem számíthattam igazán, Mimire meg … Mimi valószínűleg már itt lenne és segítene, de azt meg nem hagyhattam, hogy ilyen állapotban lásson és összetörjem azt a képet benne magamról, amiről gondoltam – szerettem volna – hogy őriz rólam: az erős, az őrző-védő, akire mindig lehet számítani, a SUPERMAN-bátyó.  Jó utóbbi talán nem. De na.

- Csak, hogy itt vagy – nyögök fel, ahogy meghallom az ajtó nyílását és megcsapja az orromat Remus illata – Meg fogok halni. Vagy ha nem, akkor szeretném, ha megölnél.