Azért egészen büszke lehetek magamra, meg mindenki büszke lehet rám is, mert amúgy egészen kedvesen ragadom meg a srác karját és nem egyből lekeverek neki egy hatalmas pofont. Nem sok minden van – jó, oké mondjuk nem is kevés – ami miatt ennyire harapok – nem csak átvitt értelemben, km – de amikor egy farkas majdnem felfal egy embert csak mert éppen nem tud parancsolni magának…az felbasz.

- Megmentelek attól, hogy valaki megetesse veled a szíved – ehhez egyébként kicsit mosolygok is, hogy a kiscsajnak annyira ne tűnjön fel, hogy egyébként azzal fenyegetem a frissen felszedett fasziját, hogy kinyírják – Ja várj, az én vagyok – közben azért végigmérem magamnak a srácot, nem tűnik különösebb fenyegetőnek, inkább olyan, mint mondjuk Remus két hányás között: gyámoltalan. Mínusz a hányásszag.

- Tartsd kordában a kibaszott szörnyeteget vagy nem csak az lesz benned – itt azért elhallgatok, mert ez a fejemben kicsit jobban hangzott meg igazból itt arra gondolok, hogy az öklömet beleépítem a csinos kis pofijába. Végül inkább úgy döntök, hogy nem fogok magyarázkodni, értse ahogy érteni akarja.  Azt viszont halvány piros pontként rögzítem, hogy legalább a csaját elküldte.

- Mit szólnál, ha egyből kettőt hoznál? – vigyorgok a lányra – bébi – teszem hozzá a jelzőt, persze nem akarom egyből meghívatni magam egy csajjal, de ha tényleg hozna egy kör piát azért nem mondanék nemet. A célom mégis inkább annyi, hogy kicsit több ideig legyen távol, amíg az idióta csávóját rendbe rakom.

- Mégis hova a – hátat fordít és elindul, amitől úgy meglepődök, hogy egy kicsit csak állok és nézem. Aztán észhez kapok, pár lépéssel átszelem a tömeget, mert a farkas érzékeim azt súgják, hogy ennek nem itt és most lesz vége. Elvégre a gyerek konkrétan remeg, a farkasa szinte már kidugja a fejét a szájából és nem hiszem, hogy egy bedrogozva, bepiálva békésen vonagló társaság pont ezt akarja szombat este látni. Mert egy átváltozás minden, csak nem szép látvány.

- Hé – kiáltok utána még mielőtt mellé nem érnék és ragadnám meg a karját újból, esélyt sem adva neki a menekülésre. A hátsó kijárat felé vonszolom és szinte kilököm az ajtón, ami hatalmas csattanással záródik mögöttünk és nem marad más csak a már csípősen hideg szél meg az egymásra morgó farkasaink - Mindig is érdekelt, hogy ilyenkor mit gondoltok – lépek felé párat miközben undorodva köpök egyet az egyébként is dzsuvás betonra – Megkóstoltad volna milyen a bőre? Milyen érzés ahogy a fogaid a húsába marnak, milyen hangja van ahogy a csontját éred? – most már én is egyre nehezebben fogom vissza az állatot, de jelenleg ez nem is kimondottan zavar. Rajtunk kívül egy árva lélek sincs a sikátorban – Vagy csak szimplán meg akartad ajándékozni a farkas lét örömével? - ha még nem hátrált meg akkor most a mutatóujjammal mellkason bököm  - Mégis kinek képzeled magad? – a vakítóan kék íriszekbe bámulok, még életemben nem láttam a srácot, a farkasát se éreztem még sehol. Jelenleg viszont nem tudom hogy mennyire jó jel.

Valamiért a tömeg most egy kicsit túl sok, a pia egy kicsit kevés – talán hallgatnom kellett volna Bartiera és még bekapni azt az utolsó tablettát, amit kínálgatott a lakásban. Az átlagnál alapból többet kell innom és most csak épphogy megérzem a whisky hatását, pedig azért volt már, hogy ennyitől már átjárt a kellemes bizsergés.

Most még attól sem jár át a kellemes bizsergés, hogy a Veronica az epres-csoki illatával épp előttem vonaglik olyan profi mozdulatokat bemutatva, amiket csak hivatásos táncosok tudnának kivitelezni egy mezei szórakozóhely táncparkettjén. Bár lehet, hogy hivatásos táncos, az igazság, hogy nem annyira emlékszem, hogy pontosan mit mondott, amikor a pultnál véletlen nekem jött – azt Ő persze nem tudhatja, hogy már akkor kiszúrtam, hogy a tekintetével úgy nyalogat mintha egy tripla csokis Magnum lennék – triplacsokis, érted – miközben még csak éppen 5 perce álltam Bartieval a sarokban.

Na nem mintha panaszkodnom kellene. Kaptam egy szabad estét, amikor nem kell valóságshow szereplő vérfarkasra vigyáznom miközben az ölebe – Bob – a játékával ott lohol a nyakában. Remust ugyan nem találtam otthon, Mimi meg akárhogy is nézem már nem illene be egy pasis-bratyós estébe, szóval nem lehet teljes a bratyós bebaszás. Ez most csak Bartie-Romulus bebaszás és miközben Veronica éppen guggolásból táncikálja fel magát és a feneke minden második ütemnél végigcsúszik a combomon én éppen arra gondolok, hogy Remus már megint mi a faszomat csinálhat.

A vöröske megpördül és már szemben áll velem én meg lemosolygok rá, mire átkulcsolja a nyakam a karjaival közben az ujjai apró körökkel rajzolnak a tarkómra, ami most tökre megnyugtat. Szóval együtt mozgok vele meg a zene ritmusával és kicsit elfelejtem Remust meg, hogy megint picsogok magamban, meg leküzdöm a késztetést arra, hogy dobjak erről Marjorynak egy üzenetet és minden tökéletesen fasza – mondjuk hová tűnt Bartie? – amíg meg nem látok egy szőke, már-már fehér hajú srácot.

Nem én mordulok fel először, hanem a bennem élő farkas. A hátamon kezd égnek állni a szőr, a farkas pedig szinte őrjöng a bordáim között a ketrecében. Most már akár térdre is rogyhatna előttem a lány miközben sok mindent csinálhatna, akkor se tudnék rá figyelni.  A zene dübörgése is eltompul a fülemben és csak a srác ereiben áramló vért hallom, a szapora lélegzetvételét és a farkasát, akivel valószínűleg nincs olyan jóban, mint én az enyémmel.

Egyébként ezt pont le is szarnám, ha nem lenne előtte egy lány. Valahogy így tudom elképzelni Remust is, amint megharapja Charleet. Charlee. Látom magam előtt a lányt az első találkozásunk alkalmával, hogy milyen vad volt, milyen elveszett. Aztán látom magam előtt Mimit az első átváltozása után. A következő pillanatban pedig már a tömegben török utat magamnak, lerázva Veronicát.

- Hé haver – a kelleténél sokkal erősebben ragadom meg a karját és fordítom magammal szembe a srácot, befurakodva közé meg a mit sem sejtő lány közé, aki most meglepett és kicsit mérges pillantásokat lövell felém, de nem igazán foglalkozok vele – Mi a faszt csinálsz – morgom az arcába vészesen közelről, közben az ujjaim még mindig bilincsként fonódnak a karjára és úgy őszintén szólva az se nagyon zavarna, ha most eltörném a csontjait. Sőt az még egészen baráti cselekedet lenne azokhoz képest, amik útközben átfutottak az agyamon.