Szívsebész + vadász

Az életem első 28 éve maga volt az amerikai álom. Mindig is tudtam, mivel szeretnék foglalkozni "ha nagy leszek". Engem nem kellett lökdösni az orvosi egyetem felé, én önként, szabad akaratomból indultam el abba az irányba. Semmi nem tántoríthatott el attól az elképzelésemtől, hogy egy szép napon szívsebészként praktizálhatok és természetesen meg is valósítottam a célomat. Szerettem a munkámat, illetve a magánéleletemben sem adódtak problémák. Egy ideje kapcsolatban éltem egy Frank Hartgard nevű férfival, szerelem volt első látásra.
Ám, egy márciusi délutánon minden megváltozott. Aznap Frank, mintha más emberként jelent volna meg a randevúnkon. Akkor még nem tudtam, mi lehetett az oka, csak azután döbbentem rá és állt össze a kép a fejemben, hogy a következő telihold során, épp a vidéki háza előtti kertben tartózkodva hirtelen felém rohant egy hatalmas, fekete farkas, majd minden védekezési kíséretem ellenére a combomba harapott. Az az éles fájdalom, ami belém hasított a harapást követő másodpercekben, azóta is olyan élénken él bennem, mintha tegnap történt volna. Minden erőmet elveszítve estem a földre. Beletellett néhány percbe, mire képesnek éreztem magamat arra, hogy újra lábra álljak, reménykedve, hogy az állat a megharapásommal elérte a célját, s az idő alatt, amíg én a földön szenvedtem, magamra hagyott.. naív gondolatnak tűnt, de mint kiderült valóban erről lehetett szó. Az állatnak addigra csak hűlt helyét találtam.
Nem tudtam felfogni, hogy kerülhetett a környékre egy megvadult farkas, illetve miért pont ÉN lettem a célpontja. Mindenesetre akkor ott nem maradt több lelkierőm ezen elmélkedni, helyette teljesen lefoglalt az, hogy valahogy bejuttassam magamat  a lakásomra és kitisztítsam a sebemet..
Mivel a vidéki faházikó elég elszigetelten volt mindentől, a hozzá legközelebb eső falu is nagyjából 20 km-el odébb tartózkodott, napokig senki sem vette észre, hogy ott szenvedek, az egyik hálószobájában. Frank-nek pedig nyoma veszett. Együtt látogattunk el ide, de a történtek után, mintha elnyelte volna őt a föld, hiába kerestem, még a telefonja is ki volt kapcsolva. Már-már az is megfordult a fejemben, hogy ő volt a farkas. Sőt biztosra vettem, hogy ő volt a támadóm.
Mentőt is hívtam, de érdekes módon végül egyetlen szirénázó jármű sem érkezett meg. Hiába próbálkoztam többször is, a segítség elmaradt.
Azt hittem meghalok, gondolatban már fel is készítettem magam a távozásra.. mikor a következő reggelen arra lettem figyelmes, hogy varázslatos módon elmúlt minden fájdalmam. Meglepett, de örültem, hogy mégsem haltam bele a szenvedésembe. Annyira, hogy másnap ahogy elhagytam a megátkozott faházat, azzal a gondolattal, hogy a következő alkalommal mikor viszont látom Frank-et, szakítok vele, már be is mentem a korházba dolgozni.
Egy darabig minden ment tovább a normális kerékvágásban, legalábbis a következő teliholdig, mikor még a harapást követő fájdalomnál is sokkal rosszabb élményben lett részem. Mintha a csontjaim sorra törtek volna el.. majd a nagyon hosszúra elnyúló szenvedési folyamat végén négy lábon találtam magamat, bundát viselve, farkas alakban..   az egyik Washington-i parkban. Teljes mértékben tudtam magamról. Próbáltam fedezékbe húzódni, még mielőtt a környéken sétálók kiszúrnák a farkast közöttük, majd ahogy megtaláltam az ideiglenes rejtekhelyemet ott maradtam mozdulatlanul és tanácstalanul nagyon sokáig.. Amikor a nap virradni kezdett, akkor tértek vissza ismét a korábbi fájdalmaim, és kaptam vissza idővel az emberi formámat is.
Halálra rémülten és tanácstalanul indultam vissza, egy útközben talált kabátban - mert a ruháim kis darabokra szakadtak a csonttörések következtében -, annyira féltem saját magamtól, a gyorsaságomtól, a felélesedett látásomtól és hallásomtól, hogy ki sem mozdultam néhány napig a lakásomból. Mikor már minden kezdett visszatérni a régi kerékvágásba és én is elfogadtam, hogy minden teliholdkor kénytelen vagyok farkas alakot ölteni, a rég nem látott ex barátom, Frank hirtelen újra felbukkant az életemben, ráadásul pont egy családi összejövetel kellős közepén. Kihívott beszélgetni, majd magyarázkodni kezdett, hogy közbe jött neki ez meg az, ám mivel nekem meggyőződésem volt, hogy ő volt a farkas, aki aznap megharapott a faháznál.. egy szavát sem hittem el. A beszélgetésünk idővel veszekedésbe torkollott, aminek az lett a vége, hogy a fogai hirtelen megnyúltak, az arca eltorzult, majd egy olyan alak nézett vissza rám, akiben alig tudtam felismerni a férfit, akibe eddig szerelmes voltam. Egyetlen egy szó visszhangzott a fejemben újra és újra: vámpír. Távolodni kezdtem tőle, de ami ezek után történt arra egyáltalán nem számítottam. Egy ismeretlen arra járó férfi pont felénk tartott, s mivel valószínüleg feltűnt neki a veszekedésünk egy kérdést címzett Franknek, mire ő minden gondolkozás nélkül a nyaki ütőerére vetette magát és addig szívta, míg a gyanútlan férfi holtan esett össze.

Azóta sem sikerült kiderítenem, hogy azon az ominózus délutánon ki akarhatott megjegyezni a harapásnyomával, de azt megfogadtam, hogy nem hagyom, hogy mással is megtörténhessen az a szörnyűség, aminek véletlenül a szemtanúja lettem Frank által.