Sandra && Maxim

sometimes I wish I was a human

Nem tartozott kedvenc elfoglaltságaim közé az, hogy ilyen helyeken üldögéljek. Az égett hús szaga borzolta a szaglószervemet, miközben egy bögre kávét iszogattam. Azt mondták, ez a legjobb hely ilyesfajta találkozókra, bár nem ismertem ezt a Sandra nevű nőt. De információ kellett tőle egy új ügyemhez. Azt beszélték róla, hogy a maga nemében elég ügyes, és mi több, figyel a részletekre. Az én munkám szempontjából pedig nem elhanyagolható tényező az, hogy valaki pontosan értse, amit mondok neki, az pedig végképp nem, hogy lehetőleg valós tényeket mondjon. Nagyon megüthetem a bokám, ha egyszer valaki szánt szándékkal téves információkat ruház át. Ahogyan már megtörtént egyszer... azóta is mindent elkövettem annak érdekében, hogy ne találkozzak Miával. Hallani se akartam róla, nem még tudni, hogy azóta talán megint boldog menyasszony és talán már férjhez is ment. Nem, nem... nem.
Azt nem emeltem volna ki az életrajzomban, hogy szeretek hülyét játszani. Volt nálam pár fénykép, ami egy eltűnt embert ábrázolt, és akinek nagy szerepe lehetett egy vámpír elszabadulásához. Több szempontból is kellett nekem ez a Sandra.
Az asztalra helyeztem a dossziét, miközben újabb adag cukrot mértem a kávémba. Végül is, talán a magas inzulin nem csinál ki olyan gyorsan... bár talán már jobb lenne, ennyi szarság után, ami velem történik.
Kigomboltam az ingem ujjánál lévő gombot, hogy ne szorítsa annyira a csuklómat, közben félig a csuklómra pillantottam. Késésben van. Nők. Nem is tudok annyira haragudni ezért, hisz legalább több koffeint van magamba önteni, és ezáltal talán éberebb lehetek. Bár ez nagyon kétélű fegyver. Aztán mikor újra kinyílt a steakhouse ajtaja, szinte magamtól is tudtam, hogy megjött, akit vártam. Erős kisugárzás jellemezte, ahogy végigmértem őt. És elég csinos is... mit ámítom magam, hisz gyönyörű. De sose kevertem a munkát ilyen dolgokkal; vagyis, egyszer. Ne is térjünk vissza ehhez. Azóta pontosan tudtam, hogyan kell kezelnem a nőket.
- Ha jól sejtem, Sandra Sinclair. Nem tévedek? - kérdeztem felállva, mikor odasétált az asztal mellé. Valószínűleg ő is felismert. Na, nem mintha olyan sok öltönyös ült volna a helyiségben. A legvalószínűbb ügynök kinézettel én rendelkeztem. - Üdvözlöm. Maxim Dexter. - nyújtottam felé a kezem. A telefonban nem sokat említettem magamról, ahogyan az ügyről sem. De azt sem nagyon feszegettem, hogy honnan szereztem róla tudomást. Talán ez nem lesz számára annyira furcsa. Ügynök vagyok.