Nem ajánlottam fel neki, hogy jöjjön el velünk, és nézze meg az előadást. Úgy gondoltam, ez rám, és Paige-re tartozik, s nem őrá. Persze tudom a leányom, és e-képpen kellene kezelnem, de valahogy a szavaim ellenére, miképpen leányomnak neveztem, nem ment a dolog. Nem tudtam rá úgy tekinteni mint rég.
Arra a csillogószemű kisleányra, aki alig várta, hogy láthasson, s velem lehessen. Aki a mindenem volt.
Aztán történt valami… mintha az egész elveszett volna, s maradt egy harag, vagy utálat, aminek ő lett a tárgya. El is gondolkodhattam volna, hogy az egész csak az átok bűne volt e, de felesleges munkát szerezni az agyamnak nem akartam.
Elhessegettem eme gondolatokat, s csak figyeltem Paige-t, s a lelkesedését, amivel magyarázta a vidámparkot.
Beígértem neki, így tartanom kell a szavam. Meg aztán vele sosem tenném meg, hogy megszegjem azt.
Talán nyílt titok volt, hogy mennyire szeretem, s érte mindenre képes lennék.
Mikor Kyra „sajnálkozott”, hogy nem volt lehetősége felülni a hullámvasútra, egy pillanatra kislányomra tekintettem, várva, vajon minderre mit lép. Vajon felajánlja e nővérének, hogy tartson velünk azon a napon, vagy megtartja a kettőnk szokásos programjának?
Paige miután elköszönt, még visszafordult, s megtorpant.
Egyik lábáról a másikra helyezte át a súlyát, s kicsit tétovázott, mintha bátorságot gyűjtött volna ahhoz, hogy kimondja amit szeretne. Aztán lassan csak megtette, miközben pár lépést tett felénk ismét.
-Apa… ugye Kyra is eljöhet velünk a vidámparkba? - tekintete vándorolt kettőnk között.  
Nem tudtam mit is mondhattam volna erre. Én magam nem akartam ennyire siettetni a dolgot. Ennyire nagyon magunkra ragasztani Kyra-t. Aztán vettem egy nagyobb levegőt, majd bólintottam egyet felé.
-Legyen hát, ha ezt szeretnéd! - adtam meg a választ, majd néhány pillanattal később Paige már vidámabban indult meg az épület felé.
Távozta után, vonásaimról minden lágyság eltűnt, mintha ott sem lett volna.
Annyira Hasonlított az anyjára, s nekem fájt ezt az arcot látnom. Fájt, hogy ennyire hasonlít rá, s én még sem érzek iránta mást, csak az ellenszenvet. Mintha minden képességem arra, hogy szeretni tudjam, elveszett volna az átok megjelenése után.
-A lehetőség adott Kyra… - jelentettem ki határozottan, miközben kezeim összekulcsoltam hátam mögött, és megindultam visszafelé, hogy mesét olvassak Paige-nek, s Kyra  is távozhat közben, hiszen hamarosan vége az utunknak, ami visszafelé vezetett. -Hét körül a vidámparknál leszünk. Ha jönni akarsz, ne késs el! - a munkával való megjegyzésére nem reagáltam, hisz nem érdekelt. -Szép estét Kyra! - jegyeztem még meg, miközben Joe már intézte, hogy a kocsija ott legyen, s indulhason is, én me g megindultam felfelé a lépcsőn az ajtóhoz.

- Balett... Biztos nagyon ügyes leszel, Hugi! - azt már nem említettem meg, hogy nem szeretem a balettot. Tény, hogy gyönyörű és légies, de láttam már élőben is hogyan néz ki a baletttáncosok lába több évnyi tánc után. De egyértelmű volt, nem vagyok meghívva az előadásra. Paige lelkesedése, mint eddigis ragadós volt. Olyan könnyen tudtam azonosulni az érzéseivel, mintha születése óta ismerném, pedig alig pár órája láttam őt újra.
Nem is vártam mást, mint teljes érzelemmentességet. Vajon mi történt, ami ennyire megváltoztatta? Nem volt mindig ennyire merev. Volt idő, amikor ugyanúgy kacagott, mint Paige. Milyen régen is volt már, de bennem még élénken élt az az idő.
- A hullámvasúttól én mindig is tartottam egy kicsit. Gyerekként nem mertem felülni rá. Felnőttként, pedig nem volt lehetőségem. - feleltem elhalkulva, amikor láttam mekkorát ásított a kishugom.
- Jó éjszakát! Boszik őrizzék az álmod! - adtam puszit a homlokára és azokkal a szavakkal búcsúztam tőle, amiket Anya mondott nekem is, amíg minden szép és idilli volt. Most így belegondolva, túlságosan is szép életem volt kicsinek. Túlontúl édes, mint a cseppentett méz. Gyerekfejjel nem láthatttam ezt, de felnőttként már láthatóvá vált számomra.
- Természetes, hogy nem engeded el hozzám. Talán idővel belátod, hogy az erőm ellenére nem vagyok veszélyes. Mindenképp jelentkezni fogok, hogy szeretnék jönni, de holnap dolgoznom kell. - néztem William-re ugyanazzal a keménységgel és határozottsággal, mint ő. Ebben tökéletes mesternek bizonyult. Bár gyűöltem, hogy kicsit is hasonlítottam rá.

Bizonyára azt hitte, nem vettem észre a könnybe lábadó szemeit, azt, hogy alig bírja visszatartani könnyeit. Talán kihaltak belőlem az apai érzések, de nem éreztem megbánást, vagy sajnálatot az irányában. Ahhoz talán túl hatalmas volt a tét.
Nem engedhettem, hogy fenekestül felforduljon az életem, és hogy egy ilyen fiatal gyermek alapjaiban akarjon változtatni rajtam, és majdhogynem visszatekerni az időt, mikor minden tökéletesen alakul közöttünk.
A családra tett megjegyzését figyelem kívül hagytam, akárcsak az elmorzsolt könnycseppet, amit bizony észrevettem.
-Balett előadása lesz. - feleltem kedves hangnemben, miközben kezem nyújtottam Paige felé.
-Bizony!! Izgulok kicsit… de apa azt mondja menni fog… - Paige elmosolyodott. Látszott rajta hogy izgul. Aztán megemlítette a vidámparkot is, s bizony emlékeztem én arra a napra, mikor elvittem a vidámparkba, és egy remek napot töltöttünk el ott együtt.
Akkor még nem foglalkoztatta az milyen is vagyok, és én magam is fittyet hánytam az átokra. Valahogy egy cseppet sem érdekelt a dolog, mintha nem lenne. Aztán valami hirtelen elpattant. Az arcomba vágódtak a dolgok, és kénytelen voltam komolyan venni mindent.
Paige elmosolyodott, aztán lelkesen szorította meg a kezem.
-Igen… Én is szeretem az óriáskereket, bár jobban kedvelem a hullámvasutat… - jegyezte meg egy kedves kis mosollyal az orcáján, aztán megdörgölte szemét. Álmos volt már.
-Köszönj el a nővéredtől Drágám! - elengedtem a kezét, had menjen, had ölelje meg Kyra-t, s adjon neki egy puszit is, majd elindult az épület felé. -Hamarosan én is megyek! - szóltam utána, aztán Kyra-ra pillantottam.
-Ha el akarsz jönni, üzenj, és megbeszéljük… ám ő még nem mehet el hozzád… - hangom ellentmondást nem tűrő volt. Úgy éreztem, ez kijár, és a tiszteletet is meg kell kapnom. Az én házam, az én váram elven alapulva.

- A családért. - visszhagoztam a szavait és újabb tőrt döfött a szívembe. A családért, mintha én nem a család része lettem volna, vagy lennék még mindig. legszívesebben az arcába üvöltöttem volna, ugyanezeket a szavakat. Mégsem tettem csak tapintatosan elfordultam és letöröltem egy kósza könnycseppet mielőtt megláthatta volna.
- Miért lesz nagy nap, ha szabad érdeklődnöm? - kérdeztem halvány mosollyal, ahogy Paige közeledett. Nem akartam hogy lássa rajtam, hogy valami nem teljesen kerek nálam. Széles mosollyal az arcán közeledett felénk, ahogy William hívta és olyan boldogan dicsekedett hogy a vidámparkba mentek, hogy már nem csak erőltettem a mosolyt.
- A vidámpark az egy nagyon csodás hely, talán kicsit kisebb voltam, mint most te, amikor utoljára ott jártam. - és az emlék feltört bennem. William nyakában ülve, kacagva figyeltem a parádézó embereket, majd sírva fakadtam, amikor egy kis oroszlán kölyköt akartak arra kényszeríteni, hogy átugorjon egy tüzes karikán. William akkor még a hősö volt, és beszélt a park igazgatójával és elintézte, hogy a kis oroszlán az állatkertbe kerüljön. Akkor és ott megígérte, hogy elvisz megnézni őt az új helyén, de erre sosem került már sor. Nem sokkal később megváltoztak a dolgok. Vegyes érzelmekkel néztem Williamre, hogy vajon neki is eszébe jutott-e ez a nap és hogy mutat-e bármiféle érzelmet.
- Nekem az óriás kerék volt a kedvencem. Kérd meg Apát, hogy üljetek fel. - súgtam a fülébe és a kezem nyújtottam neki, hogy kézen fogva menjünk vissza együtt a házba. Ha nem kellene holnap délelőtt dolgoznom szívesen elmennék velük, feltéve ha William is engedné, de már így is eléggé próbára tettem a türelmét. Lehet, most kicsit pihentetnünk kellene egymást. Így is két nap alatt többet voltunk együtt mint az elmúlt 6-7 év alatt.

És valóban, vagy talán egy kicsit még sem mindent csak miatta tettem. Sokkal inkább a családomért. Hiszen ott volt az átok, amire még csak gondolni sem akartam.
Akkor és ott úgy éreztem, sokkal egyszerűbb, hogyha az egészet kizárom magamból, még az átok okozóját is, és minden rendben lesz.
De nem így történt.
Megtaláltam a feleségem levelét, és az egész történet kezdett felborulni. Igaz rajtam nem változtatott semmit sem, de magán a tényálláson igen, hogy őt bizony vissza kell engednem az életembe, hiszen megesküdtem neki.
Nem akartam egy újabb átkot, vagy épp egy szellemet a nyakamba kapni csak azért, mert nem tartottam meg az adott szavam, így aztán kénytelen voltam aképpen cselekedni.
Arra a tényre, miszerint nem fog tovább faggatni, egyfajta elégedettséget éreztem, s bólintással tettem megköttetettnek véltnek a dolgot.
Még mindig olyan furcsa volt, hogy apának szólított. Valahogy nem tudtam megbékélni ezzel a szóval az ő szájából, hol ott, mikor kicsi volt,  ez a szó volt minden vágyam. Ám azóta sokat változtam, s sok víz lefolyt már a világ folyóin.
-Miatta… a családért. Ellentmondások mindig voltak, és  lesznek is, Aki mást állít, az homokba dugja a fejét. - jelentettem ki határozottan, egyenes háttal, miközben Paige-t figyeltem. Olyan kicsi volt még, és törékeny. Annyira apró, s még is olyan okos.  
Megdörgöltem orrnyergem, majd Kyra felé emeltem tekintetem.
- Valóban. Holnap fontos nap lesz az életében! - feleltem, s közben egy leheletnyi büszkeség volt bennem, hiszen Balett fellépése lesz, s ő lesz a főszereplő a darabban. Furcsa volt, hogy miatta képes voltam másmilyennek mutatni magam. Ám ha más kérte volna, ez az arc, s lélek érzelemmentes marad.
Úgy hiszem, az érzéseim jórésze kedvesemmel együtt szállt a sírba.
-Angyalom! Ideje visszamenni! - emeltem fel a hangom határozottan, s közben meg is torpantam kezeim a hátam mögé téve, s kulcsolva össze.
Ő persze engedelmesen indult meg felém, büszke mosollyal az arcán, ugrándozva, majd marva el kezem, s szorosan markolva azt.  
-Apa holnap elvisz a vidámparkba!!! - örvendezett, s boldog széles mosoly költözött az arcára, én meg csak bólintottam, de csendben maradtam. Hagynom kellett. Tudtam, hogy így kell cselekednem… megígértem… ám azt nem, hogy könnyen beadom a derekam.

Továbbra is az hideg és számító volt, mint mindig is. Egy pillanatra sem esett volna ki ebből a szerepből, még akkor sem ha a fene fenét eszik is. Mégis mit képzeltem? Mit vártam tőle, ha eddig is titkolózott, akkor most hirtelen megnyílik, mintegy varázsütésre és mindent elmond amit tudnom kellene már rég? Még hogy nem vagyok naív... Ha ő azt tudná mennyire naív vagyok még mnindig csak jól játszom a saját szerepem még ő is meglepődne. Főleg, mert tőle tanultam, hogyan is kell ezt csibálni. De minden szerénység nélkül mondhatom, hogy tökélyre fejlesztettem, ha őt is meg tudtam téveszteni.
- Nyilvánvaló... Mindent miatta tettél, teszel és tenni fogsz. Csak tudod azt nem értem, hogy amikor ő még kéjes álom sem volt, akkor velem miért nem foglalkoztál. Saját magadnak mondasz ellent folyamatosan. Mindig azt mondod, hogy a család miatt és Paige miatt titkolózol... Csak éppen már akkor elkezdted, amikor én olyan kicsi voltam mint most ő. Ez a fura nekem, de nem kérdezősködöm tovább, mert úgy is falba ütközök. Nem látom értelmét. Nem változtál semmit Apa, és nem is fogsz. - feleltem, hosszabban mint terveztem, de legalább elmondtam, amit akartam. Figyeltem ahogy Paige játszik a kutyákkal és mosolyogva integettem neki, amikor felénk fordult. Szinte elveszett a kutyák között, de láthatóan élvezte ezt a helyzetet és en sem bírtam ki mosolygás nélkül sokáig. Pedig sírni tudtam volna. Tombolni. Innen egyenesen a lőtérre fogok menni, az már biztos. Valahol le kell vezetnem a feszültséget, és amúgy is gyakorolnom kell még. Nem lesz nehéz célpontot találni.
- Lassan indulnom kellene, és ha nem tévedek Paigenek is lassan fekvés idő van. Nem szeretném a kelleténél jobban felborítani a megszokott rutinotokat. - fordultam William felé kissé szomorúan, mert nem akartam még menni. Milyen érdekes egy helyzet, nem? Maradnék is, meg menekülnék is egyszerre.

Valóban nem… mintha a vesémig látott volna, pedig az elmém alaposan elzártam előle. Oh hát én balga… ennyire nyilvánvalóvá tettem, hogy bizony amit a kicsi angyalkám iránt érzek az nem pusztán az a szeretet, amit az emberek csak úgy kimondanak és vagdalóznak vele? Hogy nem csak az a fajta, amit egy sültre, vagy épp egy bödön fagyira mondanak?
Meglehet, de tagadnom nem volt érdemes. Helyette inkább kihúztam magam, s felelet nélkül hagytam a kérdéseket, hiszen megtehettem, hogy nem válaszolom meg azt, ami alapból is már több volt mint a nyilvánvaló.
És ismét csak a nyilvánvaló dolgokkal jött, amikben mind a ketten biztosak voltunk.
Helyette csak felkeltem az asztaltól, s egy pillanatra az ablakhoz léptem, kezeim hátam mögött kulcsoltam össze, s úgy pillantottam kifelé az ablakon, ahol már lassan kezdte átvenni a helyét a nyugalom.
-Nyilvánvaló… kár szaporítani a szót… - nem is mondtam többet, hisz addigra megérkezett Paige, és jöhetett a fagyi, s persze a fekete leves lányom fejére, miszerint ez az itt alvásos dolog nem az én ötletem volt.
Aztán csak jött a várakozás csendesen, míg apró gyermekem végez a kedvelt hűvös édesség elfogyasztásával, majd finoman kézen fogtam, amitől mosoly költözött arcára, s mehettünk kifelé.
Aztán ő előre ment, én pedig hátramaradtam Kyra-val.
-Nyilvánvaló… - közöltem ismét csak ennyit, higgadt hangon, egy bólintással téve hitelessé szavam, aztán felsóhajtottam, lehajoltam a lábamhoz repülő labdáért, majd eldobtam, hogy a kutyák ismét szaladjanak, s Paige játszhasson velük tovább.
Ismét a lehető legjobb kérdésekkel halmozott el, amikre talán nem is akartam sohasem gondolni. Főleg nem úgy, hogy mindez olyan volt, mintha az anyja vetette volna fejemre ezen kérdéseket, hisz ugyan az a szempár nézett vissza rám, ugyan azzal a dacos tekintettel.
- Ezer meg egy kifogást lehetne mondani Leányom… de felesleges lenne, hisz nem vagy az a naiv gyermek mint régen… Meg kellett tennem a család érdekében.  Meg kellett tennem a húgod miatt…  - feleltem, miközben tekintetem Paige irányába siklott, ki a kutyákkal rohangált, s játszott velük, mintha csak valami ölebek , és nem őrzőkutyák lettek volna.

- Gondolj bele, ha nem engeded, hogy idejöjjek akkor Paige talán olyan kérdésekkel fog bombázni téged, amire nem szívesen akarsz majd válaszolni. Vele is megtennéd azt, mint velem? Hogy azt mondd neki, hogy ez nem tartozik rá, és hogy ne foglalkozzon ezzel? Ha a megérzéseim nem csalnak, tőle nem tudnád megtagadni az információkat. – emelem rá a tekintetem kicsit megbántódva, hogy Paige több figyelmet kap, mint én valaha is kaptam. Kihúztam magam a székben, ahogy egy hölgyhöz illik és úgy kortyoltam megint az italba, ahogy azt elvárná tőlem. Mivel nem dobott ki azonnal, gondoltam van még esélyem később is meg látogatni őket.
- Nem tudom. Talán elhinném talán nem. A probléma ott kezdődik, hogy nem tudom mennyire bízhatok abban, hogy igazat mondasz. Éveken át jöttél azzal, hogy vannak dolgok amikről nem kell tudnom. Most, ha megosztanád velem az igazságot sem biztos hogy elhinném neked. De ez azt hiszem érthető, a sok évnyi titkolózás után, nem gondolod? – higgadt vagyok, nem támadtam le, nem vágtam magam alatt jobban a fát, így is rezgett már a léc alattam és csak egy hajszálon függött, hogy láthatom-e még a húgomat. Most miatta kellett visszafognom magam, miatta kellett jó kislánynak lennem. És megint ez a szó. Leányom... Mégis mit akar ezzel elérni? Meg akar siratni, vagy még akár törni, hogy térden állva könyörögjek? Na azt lesheti, van bennem némi büszkeség, amit nem fogok eldobni a kedvéért.
- - Ha vissza is költöznék, sem miattad tenném meg. – dacolok vele újra és újra, mint régen. Nem akarom, hogy azt gondolja, hogy ő is fontos nekem. Még nem tartunk ott, hogy teljesen megbízzak benne, de nekem egyenlőre elég az, hogy látogathatom a testvéremet. Aztán idővel, ha rászolgál talán bízni is fogok benne.
Meg érkezett Paige és bár láttam, hogy Williamnek nem tetszik az ötlet, örömmel fogadta, hogy csatlakozom hozzájuk a sétára. Megvártuk, amíg Paige megteszi a fagyiját és csak azután mentünk ki a kertbe, birtokra ki hogy nevezi. Kutyák is szabadon lettek engedve, és néhány labda is előkerült valahonnan. Mosolyogva figyeltem, ahogy Paige játszik velük, és William mellett lassan lépkedve fordulok felé.
- Miért? Miért nem tudsz úgy szeretni engem, mint őt? Miért taszítottál el magadtól? Miért rekesztettél ki az életedből? – kérdezem csendesen, bár választ nem nagyon várok, hisz akkor el kéne mondania mi történt, hogy miért vagyok más mint ő. Nem voltam most követelőző vagy haragos, csak mérhetetlenül magányos és talán egy ölelésre vágytam tőle.

Egy pillanatra elgondolkodtam, még is honnan tudhatja, hogy én melyik oldalon is állok úgy igazán. Talán a házam népe nem annyira megbízható mint azt én gondoltam, vagy a fejemben való kotorászás közben jött rá erre?
Régebben szimpatizáltam, aztán elegem lett, és inkább átálltam a másik oldalra. Mindenkinek nézőpont kérdése, hogy bizony ki is áll a jó oldalon. Vajon azok állnak ott, akik az ellenállásnak segítenek, vagy azok, akik a szimpatizánsok közé tartoznak?
De nem is igen akartam ezzel foglalkozni, még is meg kellett jegyeznem a dolgot magamnak.
-Ami nyilván nem fog bekövetkezni, mert nyilvánvalóan veszélyt jelentesz rá, ha te magad is úgy látod, nem lenne értelme, visszajönnöd… már ha éppen megengedném neked… - hangom hideg volt. Eleget szidalmazott ahhoz, hogy az elismerés, és a kedvesség apró szikrája mely fellobbanni kezdett bennem, amiért annyira hasonlatos hozzám, teljes mértékben elszivárgott, mintha ott sem lett volna.
-Elhinnéd nekem? Vajon tisztában lennél vele, hogy igazat mondok, vagy megcáfolnád, és hazugnak bélyegeznél meg? - tettem fel a kérdést. Szándékosan nem feleltem azonnal, hagytam neki időt gondolkodni. Persze nem szép dolog kérdésre kérdéssel felelni, de van amikor ezt kell tenni.
-Ahhoz, hogy azt akarjam költözz vissza, rengeteget kell bizonyítanod leányom! - kicsit mélyebb lett a hangom tónusa, majd érkezett Joe, és nemsokára Paige is betoppant az ajtón, s én közöltem vele, a nővére bizony nem marad itt estére.
Hogy bántam e a dolgot, azt nem tudhatom, de abban biztos voltam, hogy rengeteg gondolkodásra lesz szükségem mindezzel kapcsolatban.
Paige halványan elmosolyodott, majd bólintott, de a szemei szomorúak maradtak, majd megkapta a fagyit, és egy ajánlatot a sétára, aminek szívből örült, majd tekintetem Kyra felé villant. Felsóhajtottam, aztán Paige felé emeltem tekintetem. Azt akartam, hogy ő döntsön.
Ha annyira makacs lett volna mint én, akkor azt mondja, nem tart igényt innentől kezdve a nővére társaságára, de ő egy cseppet azért nyugodtabb, és megfontoltabb volt a korához képest talán túlságosan is.
-Velünk jöhetsz! - felelte nagy komolyan, miközben lábaival még mindig ide-oda kalimpált fagyi evés közben, én pedig ráhagytam a dolgot. Nem mondtam, hogy nem szeretném, ha a nővére velünk tartana. Vajon tényleg azt szerettem volna, hogy ne tartson velünk? Nos, erre a kérdésre a választ nem most fogom megkapni.  
Minden esetre felegyenesedtem, s megkértem Joe-t engedje ki a kutyákat, had rohangáljanak kicsit odakint. Tudtam Paige imádja őket, és a sétáink alkalmával szeret labdákat dobálni nekik. Meglepő módon, csak vele szerettek játszani.

~ Gratulálok kislány! Most basztál el mindent! ~ esett nekem a tudatalattim és sajnos igazat kellett adnom neki. Mégis valahol reménykedtem benne, hogy lesz még esélyem látni őket. Igen őket, mert bíztam benne, hogy visszakapom az Apámat. Azt, aki volt amikor még kicsi voltam.
- Hát nem fogod fel amit mondok? Nem foglak feladni! Nem vagyok teljesen hülye. Ha meg is engednéd, hogy Paige eljöjjön hozzám, hidd el sehova nem vinném, ahol találkozhatna vele. Most jönne az a rész, hogy megkérdezem mégis miért utálod ennyire, de nem teszem mert ismerlek annyira, hogy nem fogsz nekem semmit mondani. - felelem csendesen, kicsit visszafogva magam. Ha most kiabálni kezdenék vele, csak még jobban vágnám magam alatt a fát és arra nincs szükségem, hogy Paiget is eltiltása tőlem.
- Azt szeretnéd hogy mindent eldobva költözzek vissza hozzád? Hogy adjam fel, amit eddig elértem és a nulláról kezdjem az életem? Ha ezt megteszem én leszek az üldözött préda és velem együtt te is elbuksz. Nem foglak veszélybe sodorni titeket, csak azért, hogy megkapjam a figyelmet, amit eddig se kaptam meg. - nézek a szemébe dacosan. Mégis mi a jó édes franc folyik itt? Miért lett hirtelen ennyire fontos nekem William? Miért nem tudom egyszerűen feladni Bastiennek? Vagy csak egyszerűen küldeni egy SMS-t Jacobnak, hogy jöjjön ide? Rengeteg kérdésem volt és annál kevesebb válaszom.
Ekkor viszont visszatért Joe és nyomában Paige is. Apa arckifejezése azonnal megváltozott és engem elkapott a késztetés hogy zokogva szaladjak ki innen. Sűrűn pislogtam, hogy visszatartsam a konnyeimet és mosolyogva tudjak a húgomra nézni. Leguggoltam elé én is és finoman megsimogattam az arcát.
- Örülök neki, csak tényleg nem úgy készültem. Ha legközelebb jövök és még szeretnéd, hogy itt aludjak, akkor úgy készülök. Rendben? - nézek rá mosolyogva, de a hangom a vissza fogott sírás miatt kicsit meg remegett.
- Én is csatlakozhatok a sétához? - kérdezem Paigetől, de lopva Williamre néztem. Vártam, hogy adjon valami jelzést, hogy van-e még esélyem, vagy elszúrtam mindent. Viszont azt tudtam, hogy Jacobnak tényleg nem szólhatok, mert akkor hajtóvadászat indul és nekem is részt kellene vennem benne.

Végighallgattam, s nyugalmat költöztettem elmémbe, hogy egy pillanatig se gondolkodjak el rajta, hogy ha eddigi élete során nem tettem meg, de most jó alaposan képen töröljem az arcátlanságáért, amit velem szemben megenged magának. Jacob… az a nyüves vérszívó… még ő akarná kitépni az én torkomat.
Oh vajon mit reagálna drága kicsi lányom, ha elmondanám neki, hogy a szerelmetes vérszívója bizony próbálta behálózni az anyját is?! Bizonyára akkor nem lenne olyan nagy a tisztelet és az imádat irányába. De nem. Nem tettem meg. Inkább ahogy szokták mondani lenyelem a békát, és hagyom, hadd ringassa magát bele abba az illúzióba, hogy az ő egyetlen vérszívója a világ legédesebb, és legtündéribb fickója a világon.
Bahh… még a gondolattól is eldurrant az agyam, de inkább nem is kellene firtatnom az egészet.
Helyette inkább megdörgöltem orrnyergem, és az ablakhoz lépve pillantottam ki rajta.
-Gondolj csak bele… miféle űrt égetnél a húgodba, ha elvinnéd magadhoz, és az a… vérszívó a fejére olvasná, mekkora álszent disznó az apja… szerinted mi lenne abból? - nem pillantottam felé, nem emeltem rá a tekintetem. Szavaim az ablaknak címeztem, és az odakint lengedező szélnek. -Elmondom… összetörne a szíve… haragos lenne, és több mint való többet nem is akarna látni … kétlem, hogy ez a szándékod ezzel a látogassuk meg a húgit dologgal.
Elhallgattam, majd felé fordultam, közben Joe visszaért az étkezőbe, s bólintott egyet felém. Amit egy laza kézmozdulattal nyugtáztam. Paige elkészült a szobával, és odakint várakozott.
Egyik lábáról a másikra állt.
-Büszke leszek, ha egyszer belátod a dolgokat. Ha majd éltél eleget, és rájössz, nem én állok a rossz oldalon, hanem te… - mormogtam, majd odaléptem az ajtóhoz, és kinyitottam azt, s kedves mosollyal arcomon ereszkedtem féltérdre az angyalkám előtt.
-Drágám… a nővéred nem akar maradni. Nem úgy készült… mondtam, hogy elsőre nem jó gondolat… - megsimítottam fejét. Vállam felett nővérére pillantott, majd bólintott.
-Igen… tudom… de azt hittem örülni fog neki… - felsóhajtott, majd csalódottan letelepedett az asztalhoz. Én felkeltem, majd kivettem a fagyasztóból kedvenc fagyiját, s tettem elé egy adagot, tejszínhabbal, s még egy cseresznyét is kapott a tetejére, majd jelentőségteljes pillantást vetettem Kyra felé.
-Akkor sétálunk egyet… - megtámaszkodtam az asztalon, s Kyra egy olyan arcomat láthatta, amire talán már nem is emlékezett. Kedvességem nem mesterkélt és nem is kötelező alapú volt. Őszinte, s odaadó. Olyan mélyről fakadó, melyet semmiféle eszközzel nem lehetett volna eltépni.  Aztán felegyenesedtem, puszit nyomtam hajára, vonásaim megkomolyodtak, miközben ismét helyet foglaltam az asztalnál.
Paige mosolyogva pillantott rám, miközben lábát lóbázni kezdte az asztal alatt.
Elégedett volt ezzel a felállással is, bár egy cseppet csalódott is, hogy a nővére nem akar maradni.

Tombolni akartam, attól ahogy megint beszélt velem. De egy valami tartott vissza és az Paige volt az emeleten. Szót fogadtam, bár kelletlenül és leültem a seggemre, ahogy kérte. Észrevettem, hogy el zárta az elméjét, pedig most még csak eszembe se jutott beleolvasni a gondolataiba. Valamit rejteget előlem és ha beledöglök is kiderítem mi az. Megvártam míg az inasa bezárja az ajtót és csak utána válaszoltam.
- Nézd lehet téged gyűlöllek. Tiszta szívemből gyűlöllek, ahogy te is engem. Ne tagafd mert látszik rajtad. Papán kívül más nem fogadott el, de őt is eltiltottad tőlem. Egy név miatt. Hogy tehetted? Most kaptam egy esélyt, hogy Paige megismerhessen. Azt hiszed hagynám, hogy bárki hozzáérjen? Azt hiszed hagynám, hogy felhasználják? Az életem árán is megvédem, ha nálam lesz. – mondtam nyugalmat erőltetve magamra és úgy nézek Williemre és azon morfondírozok, hogy vajon tudja-e, hogy milyen körökben mozgok. Vagy hogy tudja.-e,hogy kivel vagyok.
- - Nem fenyegetésnek szántam amit mondtam, csak gondoltam jobb tiszta lapokkal játszani. Én őszintén elmondtam, hogy feladnálak, mégsem teszem meg. Ha Jacob megtudná hogy itt jártam, pontosabban ha tudná hogy találkoztam veled... Lehetséges hogy élve tépné ki a torkodat. – egyből a számra is tettem a kezem és picire húztam magam össze a székben. Elárultam magam és csak remélni mertem, hogy nem árultam el sokat. De ha figyelt a lakásomban, biztos látta a képet róla kint a polcon. De az igazat megvallva kíváncsi is voltam a reakciójára a név hallatán, hisz emiatt a név miatt tiltotta el Papát.
- Amikor leányának hívott döbbent arccal nézek rá. Már nem is emlékszem mikor hívott utoljára így. Talán mégis van irányomban valami érzelem a gyűlöleten kívül? Adjak neki még egy esélyt? Megérdemeli?
- - Szerinted miért hasonlítok rád ennyire? Teljesen különbözőek vagyunk, mégis már sokadjára merül fel, hogy jobban hasonlítok rád, mint szeretném. Mindenkire jobban akarok hasonlítani mint rád. Tudod... Nem tudom és valamiért nem is akarom letagadni, hogy a lányod vagyok. Csak némi elismerésre vágyom tőled. Hogy egyszer azt mondd, hogy büszke vagy rám. Hogy el fogadd végre, más vagyok. – mondom csendesen és felém repülő poharat megfogva iszok bele az italba. Jól esik, hogy hűvös, kicsit engem is lehűt

Megtehetném, hogy most azonnal kidobom a házamról, és a birtokról, és visszavonom engedélyem, miszerint bármikor beteheti ide a lábát. Arcátlansága egy pillanat alatt képes volt felbosszantani, s még ráadásképpen az anyjára is van képe hasonlítani, csak azért, hogy ne akarjam végképp semmivé tenni, hogy az átok véglegesen bemondja az unalmast, és nos ne akarjon valóra válni.
Vettem egy nagyobb levegőt, s meglepő módon vonásaim érzelemmentesek maradtak. Egy pillanatra sem mutattam mennyire haragszom rá, s természetesen elmémet is elzártam előle, hiszen bármelyik pillanatban belekotorhat.
Megtehettem volna, hogy megemelem a hangom, hogy kiabálok, de ehelyett, talán még magamat is meglepve nyugodt maradt a hangom.
-Fogd vissza magad, és tedd szépen le a segged! Viselkedj! - természetesen megvártam, míg végez a kirohanásával, s csak utána álltam neki mérlegelni a szavait. Igyekeztem megőrizni nyugalmam, és nem kipenderíteni azonnal, vagy éppen egyetlen mozdulattal a falnak szegezni, hogy többet moccanni se tudjon onnan, egész addig, míg ezt az egész másik oldalon állunk dolgot el nem felejti.
-És még is elvárod mindezek után, hogy megengedjem… neked, hogy a lányommal töltsd az idődet… hogy család egyesítősdit játszhass.. - megingattam a fejem, aztán felkeltem, hátam mögött összekulcsoltam kezeim, majd biccentettem Joe- nak, aki azonnal ment, és becsukta az étkező ajtajait.
Nálunk a csukott ajtó azt jelentette tilos a belépés.
-Megtehetnéd… valóban megtehetnéd, hogy kiteregeted a szennyesem… de vajon hinnének neked? Elhinnék, miközben tudatában vannak, mennyire gyűlölsz? Hm? Vajon elhinnék a tékozló leánynak, hogy az apja más oldalon áll? Erősen kétlem… A fenyegetőzéshez még nagyon gyerekcipőben jársz leányom… - furcsa volt még számomra is kimondani ezt a szót, s visszahallani, de jelen kontextusban ez tűnt a leghelyesebb megoldásnak. Ez volt az, ami meghatározta, hogy igen is én vagyok a főnök. Itt én diktálok. Az én házam, az én birtokom, ahol neki nincs hatalma felettem.
A víz az úr… jöhet száz akadály, de a víz mindent elsodor, s a végén eloltja a tüzet…
Hogy haragudtam e? Nos, a helyes válasz a nem… inkább némi büszkeség lobbant fel bennem, hogy akármennyire is nem szeretném, de hasonlít azért rám is. Úgy bizony…
Elmosolyodtam, s úgy emeltem rá tekintetem.
-Jobban hasonlítasz rám mint hiszed… a végén még olyan leszel mint én… - ismételtem meg a néhány nappal ezelőtti szavaimat, s közben végig mosoly játszott arcomon, majd felemeltem poharam, ittam egy kortyot, aztán pohár emelkedett, töltötte tele magát itallal, reppent bele pár jégkocka is, majd Kyra elé reppent az asztalra.

Elsőre nem értettem William miért küldi el Paiget, de amikor meghallottam a vendégszoba szót, azt hittem csak szórakozik velem. Megvártam, míg a húgom távozik az asztaltól és csak utána néztem a férfira, aki elméletileg az apám, bár rohadtul nem úgy viselkedik, még mindig.
- Igazán, köszönöm szépen ezt az erőszakos meghívást, egy pizsama partira, de nagyon nem úgy készültem. Hacsak nem tervezel adni egyet, Anya pizsamái közül, azt hiszem problémás lesz az itt alvásom. - néztem rá kicsit szemrehányóan és biztos voltam benne, hogy nem dobta ki Anya ruháit.
- Tudod, baromi álszent vagy. Én tartottam magam a neveltetésemhez és megkínáltalak itallal, amikor orvul meglátogattál, te pedig arra sem veszed a fáradtságot, hogy megkérdezd, kérek-e valamit inni. - dőltem hátra a széken, szemtelenül levetkőzve a neveltetésem. Elegem van abból, hogy előtte mindig álarcot kell viselnem és nem lehetek önmagam. Az asztalra csapva álltam fel végül és löktem hátra a széket. A tenyerem felizzott az asztalon. Nyomot is hagytam, pedig az nem volt a tervben.
- Azt kértem tőled, hoogy most azonnal emgedd el velem? Ő sem ismer még szinte semennyire. Azt mondtam, ídővel, amiben benne van az, hogy rendszeresen jövök és meglátogatom őt. - ültem vissza a helyemre, nyugalmat erőltetve magamra. Nem lett volna túl jó, ha ne adj isten véletlenül felgyújtanám a házat. Ha mégis így lenne, egy embert mentenék ki innen és az nem az Apám lenne. Jelen állás szerint még mindig túl sok fájdalmat és ezzel együtt sebet is tud okozni nekem.
- Elfogadom az ajánlatot, de amilyen körökben mozgok, talán nem lenne túl célszerű. Ellentétes oldalon állunk és nem tudnám garantálni a ... Biztonságotokat. De nekem is van pár feltételem. - szándékosan hagytam egy kis szünetet. Most így belegondolva már így is túl sok időt töltöttem itt. Ha Jacob, vagy ne adj isten bárki más megtudná, hogy itt jártam és tudom hol van az Apám, akire jó pár embernek fáj a foga, én is bajba kerülnék, sőt Paige élete is veszélybe kerülne. Hiába gyűlölöm Williamet, hiába szeretném holtan látni és Paiget magamhoz venni, pont miatta nem fogom elárulni őket.
- Paige miatt nem adtalak fel, pedig lett volna rá alkalmam. Ha rám hallgatsz meghúzod magad, és talán el is viszed a városból. Az ő érdekében. - jegyeztem meg halkan. Talán valahol mélyyen azért van bennem némi tisztelet William felé, és egészen mélyen nagyon mélyen eltemetve némi szeretet is. Talán.

Annyira furcsa volt ezeket a szavakat hallani, hogy szinte már már meglepődtem rajta, hogy nem éreztem gúnyos élt a hangjában, s már-már meg is tapsoltam volna a helyes viselkedéséért, ám Paige jelenlétében nem akartam „szemét” lenni. Azt akartam, hogy ő legyen az egyetlen, aki nem ismeri ezt az oldalam. Aki tudja milyen is az apja, aki szereti, és becsben tartja őt. Aki vigyáz rá, és mindent megad neki.
A gyermek pedig...nos ezt a gondolatsort inkább elhessegettem, majd Paige felé pillantottam.
-Életem… kérlek menj fel az emeletre készítsd elő a nővérednek a vendég szobát…. - azzal felkeltem, majd hoztam magamnak egy pohár italt, aztán visszaültem az asztalhoz egyenes háttal, és szigorú ábrázattal miután Paige boldogan rohant is felfelé, hogy megtegye amit kértem tőle.
Csak távozta után fordultam ismét Kyra felé.
-Nem lennék tőle sem nyugodt, sem pedig zaklatott… a helyzet az, hogy szép és jó, hogy eljöttél, de egy találkozás még édeskevés hozzá, hogy rád merjem bízni őt. - határozottan csengtek szavaim, s sikerült olyan hangot megütnöm, hogy még Joe is haptákba vágta magát. Egyenesen állt, kezeit háta mögött összekulcsolva, mintha eddig nem úgy állt volna.
Minden esetre éreztem a benne felgyülemlő stresszt.
-Eljössz ide… minden héten legalább egy alkalommal… illendően viselkedsz elfogadva a szabályaimat, és esetleg meggondolom, hogy nálad tölthet e pár estét. - beleittam italomba, majd eltoltam magam elől, s tekintetem ismét rá szegeztem.
Vártam mikor robban ki belőle a harag és a tombolás.
Pedig ha logikusan nézi a dolgokat, bizony akkor nagyon is érthető ez a fajta kikötés amit tettem irányába.
Nem ismerjük igazán. Meg aztán ott lehet a közelében azaz álnok vérszívó is, aki nem elég, hogy az anyja körül legyeskedett egykor, de még őt is behálózta… talán azt hiszi nem tudok róla, de megemlíteni még sem fogom. Az okaim, és az indokaim, hadd legyenek csak az enyémek.
-Nos… hajlandó vagy elfogadni az ajánlatomat? - a múlt, ismeretében, és persze az átok, amiről ő mit sem tud elég ahhoz, hogy ilyesfajta szabályokat hozzak, és állítsak fel.

Paige még mindig lelkes volt, bár mintha valami csalódottságot is éreztem volna felőle. Azonnal lezártam az elmémet, hogy a telepátiám, ne tudjam használni, még véletlenül sem. Ellene nem akartam használni semmiképpen sem.
Az asztalhoz érve, megvártam, amíg Paige helyet foglal, majd én leültem arra a székre, amire William mutatott. Milyen érdekes, hogy még magamban sem tudom kimondani, hogy az apám. Talán mert nem úgy viselkedik, mintha az lenne. Idegen vagyok számára, és talán így is van jól. Csak ne akarnék ennyire megfelelni neki még mindig. Így hát egyenes háttal ültem le, főként Paige miatt, mert ő is úgy ült. Talán neki fel sem tűnt mennyire feszült a légkör. Csendben ettünk, csak az evőeszközök csilingeltek a tányéron. Mikor végeztünk két fiatal cselédlány fürgén leszedte az asztalt és amilyen gyorsan jöttek úgy is mentek el. Kicsit kiengedtem és hátradőltem a széken.
- Igen, több mint elégedett vagyok vele. Köszönöm szépen, hogy lehetővé tetted, hogy találkozzak vele. - feleltem kimérten a szemébe nézve, majd Paige felé fordulva rákacsintottam. Utána visszafordultam William felé és elkomorult az arcom, mert kíváncsi voltam vajon mennyit látott, de nem akartam Paige előtt megbeszélni ezt, mert sejtettem hogy ebből még szép kis balhé lesz.
- Remélem, máskor is találkozhatok vele, és a későbbiek során esetleg nálam is tölthetne pár napot. Feltéve persze, ha ő is szeretné. Akár Joe-t is küldheted vele, ha ez megnyugtat. Szeretnék rendes testvére és jó nővére lenni. - hangom határozott volt, mint egy üzletasszonnynak aki most köti meg élete nagy szerződését amivel megváltoztatja az életét.

Paige itta nővére minden szavát. Igaz nem tudott meg sokkal többet az anyjáról, csak abban lett biztosabb, hogy ő egy csodálatos nő haláláért felelős, hisz ő életben maradt, az anyja pedig nem. Minden esetre nem mutatta ki mennyire megviselték ezek a szavak úgy összességében.
Annyival szegényebbnek érezte magát egy anya nélkül, de nem tette szóvá a dolgokat, s még válaszolni sem válaszolt semmit. Apja megjelenése után felkelt, s kezét nyújtotta nővérének, aztán elmosolyodott.
- De jó!! - azzal megindult lefelé, s legközelebb csak az étkezőben állt meg, aztán elszaladt kezet mosni, majd letelepedett mellém, s kényelembe helyezte magát.
Tekintetem Kyra-ra emeltem, s úgy néztem végig rajta, majd a székre mutattam, hogy foglaljon helyet. Nem kezdtem el erőszakoskodni, vagy éppen bármi olyat csinálni, amivel távozásra kellene ösztökélnem. Ezt kellett tennem.
Hagytam had foglaljon helyet, majd hamarosan meghozták az ételeket. Egy főfogás, majd mellé valami könnyed másodikat, amik mind az én hercegnőm kedvencei voltak.
Ráemeltem pillantásom. Ismertem jól, így tudtam nyomasztja valami, amit úgy sem fog megosztani senki mással, csak velem.
Nyugodtan ültem, majd enni kezdtem, s Paige is nekikezdett. Én egyenes háttal ültem, szokásomhoz híven, hogy semmi kivetnivaló nem lehetett benne. „Ülj egyenes háttal, húzd ki magad, és ne mutasd gyengének magad.” Apám szavai mindig is ott visszhangoztak a fejemben, s eltemetni sem tudtam magamban, s persze nem is akartam.
Elgondolkodtam rajta, vajon mennyiben fog megváltoztatni ez az egész találkozás… Vajon lesz bennem valami ami megváltozik, és nem akar majd ismét ugyan olyan lenni?
Azonban nem akartam elgyengülni. Nem akarok ismét olyan sebezhető lenni, főleg nem az által, aki az átkot hordozza, és magát a jóslatot.
Miután befejeztem az evést, hátradűltem, s nem sokkal később meg is kaptam a szokásos esti italomat, s nemsokára Joe is csatlakozott hozzánk.
-Nos Kyra... remélem elégedett voltál az eltöltött idővel a testvéreddel... - kissé fájdalmas volt ez a negédes csevegés, de meg kellett tennem. Paige kedvéért.

Paige annyira aranyos volt, ahogy csodálkozva nézte a bemutatót. Az csak még jobban rátett, hogy nem menekült el síkitva, sőt még tetszett is neki.
- Nagyon bátor vagy, Paige! Kösönöm neked, hogy nem ítélsz el. - nézek rá fáytolos szemmel. Leülök én is a szőnyegre és nézem Anya arcát, ahogy lebeg előttünk.
- Apának igaza van. Csodálatos és gyönyörű nő volt. Mindig ügyelt arra, hogy a megjelenése egyszerre legyen elegáns és kényelmes is. Mindig segített másokon, ha alkalma adódótt rá. - meséltem, a hátam mögött megtámaszkodva, az ajtónak háttal. Azt már nem meséltem el, hogy velem ő is rideg volt egy idő után. Ő sem tudta elfogadni a másságomat és ez még most is fájt, hiába kaptam meg a levelét is. Még mesélni akartam, amikor meghallottam Williem hangját. Riadtan fordultam meg és tüntettem el azonnal a tűzből fomált arcot. Dacosan éztem a szemébe, amolyan " Ezt nem veheted el tőlem " nézéssel. A hangja még mindig inkább volt parancsoló és hideg, mint kedves kérés. Felállam, majd Paige is követte a példámat.
- El kéne indulnom, haza. De igen, szívesen veletek tartok. - mondtam kedvesen, amikor megláttam a reményt megcsillanni a szemében. Nem tudtam nemet mondani neki, de ettől a közös családi vacsorától megijedtem. Hirtelen jött és nem is így készültem. Észre sem vettem milyen gyorsan telt az idő. Paige elvarázsolt és az sem érdekelt jelen pillanatban, ha Williem a látottak után eltilt. Úgy is találok rá módót, hogy találkozzak Pagie-el máskor is. Már nem vehtei el tőlem, most hogy visszakaptam az egyetlen embert, aki még nem retteg tőlem teljesen a családomból. Ha Apánk engedi, hogy máskor is eljöjjek, akkor talán a könyvtárban még kutatni is tudok egy keveset, ha úgy alakulnak a dolgok. De ahhoz az kell, hogy William bízzon bennem , és van egy olyan sejtésem, hogy nagyon sokat kell tepernem azért, hogy kiérdemeljem a bizalmát.
Paige kezét fogva indultam meg vele az étkezőbe. Három főre terítettek a vacsorához. Ez csak annyit jelentett, hogy William számított rá, hogy velük fogok enni Paige miatt.

Paige csendesen hallgatott, s a képesség megnevezése után, nagyokat pislogott. Kikerekedett szemekkel meredt a megmutatott tűzgömbre, majd az anyja arcára, akit soha sem ismerhetett meg.
Nem mondta, de ő maga úgy érezte, az anyja miatta halt meg. Ha ő nem született volna meg, az anyja még mindig életben lett volna.
Elhessegette a gondolatot, s csak figyelte tovább a gömböt, majd a kérdésre megingatta a fejét.
- Nem félek. Bátor vagyok!-húzta ki magát, majd toppantott egyet, mintegy ezzel nyomatékosítva, hogy már pedig ő igen is bátor, és nem fél semmitől!
Apját nem vette észre mikor bevitte a szendvicseket, hiszen annyira el volt foglalva a nővérével.
-Azt hiszem még sosem féltem igazán…. -morogta az orra alatt, majd ismét a gömbök felé pillantott, s egy darabig rajta is felejtette tekintetét. Elmélázott egy kicsit, hogy talán ideje lenne az egészet kicsit megreformálni, és másképpen elrendezni őket, majd pislogott párat, s ismét Kyra kapta minden figyelmét.
-Milyen volt Anya? Apa csupa jót mond mindig róla… - letelepedett a szőnyegre, felhúzta lábait, majd leengedte, hiszen a jó előbb bizonygatta, hogy ő bizony bátor, így azokat a lábakat nem kell átkarolni.
Odalent közben elintéztem még pár dolgot, és hagytam nekik elég időt. Időt arra, hogy megismerkedjenek, beszélgessenek egy sort, s legyen valami fogalmuk róla, milyen is a másik. Ha kicsit jobban belegondolok, talán túlságosan is kedves voltam. A végén még megszokja, és ez lesz a követelése, mint valami apró gyermeknek. Apa legyél kedves!! Vettem egy nagyobb levegőt, aztán visszaballagtam, majd megálltam a kis hercegnőm szobájának ajtajában.
-Vacsora… - csupán ennyit mondtam. Hangom határozottan, s ellentmondást nem tűrő módon csengett. Tudtam, Paige ragaszkodna ahhoz, hogy Kyra is velünk vacsorázzon, így a felszólítás neki is szólt.
Nem vártam meg őket, indultam is az étkező felé.
Paige felkelt, s elmosolyodott.
-Velünk tartasz? - várakozva állt szobája ajtajában, bár ő mindenképpen fog menni enni.

Láttam Pagien, hogy nagyon izgul, hogy mit akarok mutatni neki. Én viszont rettegtem, hogy elutasitó lesz és elküld. Abba bele sem mertem gondolni, mi lesz ha Apa pont akkor jön be. Biztos voltam benne, hogy akkor örökre eltilt és még a városból is elviszi őt. Pagie egyik lábáról a másikra állt, ahogy várakozott.
- Nagyon szeret téged. És a legjobbat akarja neked. Félt és óvni akár mindentől. De ez így van rendjén. Ezért is nem mondta el, hogy miben vagyok más. Viszont jogod van tudni. - magyarázom halkan és kisöpöetem egy rakoncátlan tincset az arcából. Williem ekkor lépett a szobába és hozott némi szendvicset és inni valót. Nem néztem rá, csak a szemem sarkából láttam hogy bejött, de azonnal ki is ment. Megint csak Pagei kötötte le a figyelmemet és nem törődve azzal, hogy Apánk bármikor bejöhet összezárom a két kezem és létrehozok egy tűzgömböt, amit még is mutatok neki. Kicsit várok, majd egy rózsát formázok belőle. A rózsából egy arcot, az övét majd kicsit nagyítok rajta és anyánk arcát mutatom meg neki.
- Pirokinézis a képességem. Míg mindenki más a családban vagy vizet, vagy levegőt tud irányítani. Ebben vagyok más mint. - szólalok meg halkan, anyánk arcát figyelve. Hálát adtam Jacobnak, amiért keményen edzett és segített megtanulnia még jobban uralni az erőmet. Már nem voltak balesetek, nem sérült meg miattam senki. Csak remélni mertem, hogy nem haragszik meg, amiért nem szóltam neki hogy eljöttem ide.
- Félsz tőlem? - fordulok végül a húgom felé, aggódva és félve a reakciójától.

Hagytam, hogy beszéljenek, hiszen épp ez volt a lényege az egésznek. Ismerje meg, teljesüljön a vágya, aztán felejtse el az egészet.
Nem akartam belemenni a dologba, és előkaparni a jóslatot, az átkot, és minden egyebet, hogy egyszer és mindenkorra katasztrófa legyen az egészből.
Azt akartam hinni, hogy nem lesz itt baj, ha nem gondolok rá. Nem lesz baj, hogyha elfeledem, és hagyom elévülni a dolgot. Talán semmi köze nincs hozzá… talán…
vettem egy nagyobb levegőt, és elhessegettem magamtól ezeket a gondolatokat, hiszen csak felesleges időtöltés az egész. A reménykedés a gyengéknek való.
Egy idő után visszamentem a házba, elfoglaltam a helyem a zongora mellett, felhajtottam fedelét, aztán ismét játszani kezdtem.
Közben odafent Paige a nővérével volt elfoglalva, és azzal, hogy megszemlélje ismételten immár a vitrinben elhelyezett legújabb szerzeményt.
-Igen… tőle. Ha valahova el kell utaznia, mindig hoz egyet. - elégedetten tette csípőre a kezét, s úgy lépett el onnan, s szentelte immár figyelmét a nővérének. Lassan kezdet feloldódni, és az egész feszengése, mintha a múlté lett volna.
Tekintetét Kyra-ra szegezte.
-Nem sokat. Azt mondta, más vagy mint mi. Nem akart mondani semmit. Azt akarta, Én dönthessem el mit akarok gondolni. - úgy beszélt, mintha nem is csak egy 6 éves kicsi lány lett volna. Mintha az egész egy felnőtt véleménye lett volna, és nem egy kisleányé.
Aztán elhallgatott, s végig figyelte míg a nővére leguggol, és kíváncsisága lassan a tetőfokára hágott. Izgatott volt, és félt is egyben, vajon tetszeni fog e neki az amit lát. Vajon jó lesz? Vagy inkább félelmetes? Vajon örülni fog annak, amit Kyra mutat neki?
Egyik lábáról a másikra állt, s türelmesen várakozott. Tudta, aki türelmetlen, az sosem kapja meg azt amit szeretne. Akkor semmi sem jár neki. Így aztán türelmesen várt.
Én pedig egy idő után felkeltem a helyemről, bementem a konyhába, és  leadtam a kérvényemet néhány szendvicsre, és üdítőre.
Igaz, én magam is megtehettem volna, hogy elkészítem azokat, de nem ezért tartottam őket, szóval miután megvoltam az egésszel, letelepedtem a konyhában egy pohár kávéval, belekortyoltam, felvettem az újságot, mit letettek elém, s elkezdtem olvasni a napi eseményekről. Néhány helyen elhúztam a szám, majd inkább félre tettem, majd az immár elkészült szendvicsekkel együtt mentem kifelé, s indultam meg felfelé az emeletre, hogy a kis hercegnőm szobájába vigyem.
Mivel az ajtó nyitva volt, így nem koppantottam be, csak megálltam, s mikor láttam készül valami, inkább letettem a tálcát az ajtó melletti kis asztalra, s visszamentem a halba, miközben kezdett felmenni bennem a pumpa. De már csak Paige kedvéért sem fogom ezt nyilvánosan megtenni. Megígértem, hogy hagyom őket megismerkedni. A szavamat adtam….

William hagyta, hogy Paigehez kerüljön a gömb. Bár láttam rajta, hogy nem szívesen engedett. Valahogy az volt az érzésem, legszívesebben elküldött volna a francba, a az ajándékkal együtt. Pagie viszont olyan lelkes volt, hogy már ezért megérte ezt hozni neki. Ahogy megölel, szorosan zárom én is a karomba. Nem akartam elengedni soha többet és ha lenne rá lehetőségem, nem is hagynám el még egyszer. Örültem, hogy ennyire tetszik neki. Amikor elkapta a kezem, esélyem sem lett volna ellenkezni, nem is akartam.
- Persze, hogy megnézem. - felelem mosolyogva, miközben húz magával, kezében a hógömbbel. Ahogy a szobába értünk egyből feltűnt, mennyi hógömbbel rendelkezik és ahogy kinyitotta a vitrint, az új szerzeményt azonnal be is rakta, középre, jól látható helyre.
- Gyönyörű gyűjteményed van! Ezt mind Apától kaptad igaz? - kérdeztem kíváncsian, óvatosan megnézve a gyűjteményt a vitrinben. Mindegyik szép volt, mégis az enyém ragyogott a legfényesebben. Körbenéztem a szobában és látszott hogy egy gyerek lakik itt, de ha nem tudnám hogy hány éves, meg nem tudtam volna mondani, hogy ez egy hat éves kislány szobája.
- Apa mennyit mesélt az erőmről? Csak mert mutatni szeretnék valamit, ha te is szeretnéd és nem félsz tőlem. - guggoltam le mellé. Reméltem, hogy a gyermeki ártatlansága elég erős ahhoz, hogy ne féljen tőlem, de Apánk nagy hatással lehetett rá. A gömb láttán nem ijedt meg, így volt némi remény, hogy vele egészséges kapcsolatot tudok kialakitani.

Paige szemei kikerekedtek, mikor megnézte a gömböt. Elcsodálkozott rajta elámult, majd egy hangtalan whao hagyta el ajkait a nagy ámulattól, hiszen ilyen varázslatos dolgot még nem látott. Persze szerette volna azt mondani, hogy rengeteg ilyen holmija van, de eddig nem igazán rendelkezett eféle dolgokkal.
Persze volt néhány hógömbje olyan helyekről, ahol az apja megfordult eddigi élete során, s néhányat rendeltek is neki, csak hogy csodás gyűjteményt tudhasson magáénak, de ilyen különleges, még nem volt eddig a tulajdonában.
Én persze nem szóltam semmit sem, hagytam had vegye el, had legyen övé az a kristálygömb, amit Kyra hozott neki, s meg is veregethetném a saját vállam, hiszen kedvesen hagytam, és nem vettem el, nem törtem apró darabokra. Meg aztán még is csak egy csodás szülemény volt, s nem valami ártó dolog. Vagy talán még is? De ebbe nem akartam belegondolni, legalábbis Paige kedvéért nem. Így aztán ki is ballagtam onnan, s igyekeztem végezni a dolgom, és nem arra gondolni, vajon megpróbálja e ellenem hangolni a lánykámat. Tudtam, a kis hercegnőm, majd megmutatja nekem az új szerzeményét, és előkelő helyet fog kapni az a gömb, hiszen olyan különleges volt, ám ezt hangosan sosem ismertem volna el. Különleges, pont mint Kyra… de a különlegesség veszedelemmel jár.
Odabent közben Paige kedvesen mosolyodott el, majd a lehető legóvatosabban tette le a gömböt, aztán kicsit bátortalanul, majd egy hirtelen vett ötlettől vezérelve megölelte nővérét, s egy darabig úgy is maradt az ölelésben, már ha Kyra ezt hagyta, aztán kibontakozott belőle, kézen ragadta nővérét, és elindult vele az emelet felé, hogy ott aztán megmutathassa neki a szobáját, és a gömb gyűjteményét.
-Gyere!! Ugye megnézed a szobám? - persze ekkor már úton volt felfelé, és húzta magával a lépcsőn, majd balra fordultak, aztán  be a második ajtón. A szoba ízlésesen volt berendezve, ám nem hivalkodón. Látszott rajta, hogy az egy kislány szobája, ám még sem volt tele giccses dolgokkal. Pusztán azok kaptak helyet, amik tényleg a kedvencei közé tartoztak.
Az első útja a nagy vitrinhez vezetett, amiben a gombok voltak, s be is tette a legkiválóbb helyre az új „jövevényt”.

Paige annyira ártatlan volt és bátortalan, hogy el nem tudtam képzelni elsőre, hogy tényleg az én húgom. Apánk távozott, kettesben hagyva minket, mire Paige elővett egy képet a zsebéből, óvatosan elvettem és megnéztem magam a képen. Régi volt, de nem annyira, hogy ne lehessen felismerni rajta.
- Emlékszem mikor készült ez a kép. A születésed előtt pár nappal volt egy fogadás, amire semmi kedvem nem volt elmenni. – jegyeztem meg halkan, miközben visszaadtam. Cserébe adott egy kis dobozkát, amit óvatosan kinyitottam és megnéztem mit csinált nekem.
- Nem aggódom miatta, de hidd el, hogy ha úgy látja hogy rosszat teszek ugrani fog, hogy védjen téged. De ez nem baj. Örülök, hogy van egy személyi testőröd. – emelem rá a tekintetem egy pillanatra, majd megint az ajándékra figyelek. Óvatosan kiveszem és megcsodálom a karkötőt.
- Ez nagyon szép, köszönöm szépen. – könny szökik a szemembe, ahogy felteszem a jobb csuklómra. Majd megigazitom, hogy a közepe legyen felül. Odanyújtom a tasakot, melyben egy apró kulcstartón logó hófehér maci van, valamint egy hógömb, amiben hópelyhek helyett apró tűzlabdák lebegnek. Az én mágiám van benne. Az elkészítéséhez egy erősebb boszorkány segítségét kértem, aki gond nélkül meg tudta oldani az elképzelésemet.
Williem pont azt a pillanatot választotta a visszatéréshez, amikor Paige kivette a gömböt és megcsodálta. Ő pont nem látta, amikor Apa visszajött, én pedig aggódó pillantást vetettem rá, hogy hagyja-e, hogy megtartsa az ajándékokat. Azt akartam, hogy Paige emlékezzen rám, hogy legyen ami hozzám kösse és ne rettegjen tőlem, mint a saját apám. Azt szerettem volna, hogy előítélet nélkül nézzen rám. Hogy el fogadjon úgy ahogy vagyok. Csak azt nem tudtam, hogy drága édesapánk mit és mennyit mesélt neki rólam. És hogy ő mit gondol rólam. Rettegtem attól, hogy ő is el taszít, holott ennek semmi jelét sem adta meg, sőt pont ellenkezőleg. Különben nem kaptam volna ilyen csodaszép ajándékot.
- Kérlek! – tátogtam felé, amíg a testvérem nem figyelt. Reméltem tud szájról olvasni, és nem kell hangosan is megismételnem.

Én magam kimentem, hogy hozzak neki valami inni és harapnivalót, hiszen tudtam,mikor odabent játszik a szobájában, vagy épp valami mással foglalja el magát, hajlamos elfelejteni az evést. Mellette szinte teljesen kifordultam önmagamból, s már-már teljesen másmilyen voltam, mint amilyennek más ismerne. De a gyermekével az embernek kedvesnek kell lennie, még akkor is, ha olykor szigorú hangot kell megütnie.
Mivel a konyha nem volt annyira messze, így hallottam, mikor Kyra megszólal, s csendesen társalogni kezdtek.
Csupán Paige miatt sem mentem vissza azonnal, hiszen beszélniük kellett. Meg aztán kíváncsi voltam, a jelenlétem nélkül, hogyan is reagál egy úgymond idegen jelenlétére.
Szóval odakint várakoztam, míg előkészítették a harapnivalókat, és a limonádét.
Én is megcsinálhattam volna, de nem azért fizettem őket, hogy aztán helyettük dolgozzak.
Odabent Paige egyik lábáról a másikra állt, eltűrte kilógó fürtjét, benedvesítette alsó ajkát, aztán torkot köszörült.
Olyannyira izgatott volt, hogy már-már azt hitte, meg sem mer majd szólalni, aztán végül még is kijött némi hang a torkán.
-A nővérem vagy… nekem… van egy képem rólad… - azzal ruhája zsebéből előszedte a képet, s óvatosan megmutatta, majd visszatette zsebébe, majd pillantása Joe felé siklott. - Nem fog megenni. Kicsi korom óta vigyáz rám…- aztán ismét Kyra -ra pillantott, majd a kis táskára, amiben az ajándék volt. - Én is… de én… úgy csináltam… - rettenetesen izgatott volt. Sosem szerette ha ő kerül a középpontba, s hálás volt apjának azért, mert nem cipelte mindenféle fontos eseményre magával, és távol tartotta a médiától. Benyúlt másik zsebébe, majd egy gondosan becsomagolt kis dobozkát nyújtott át Kyra-nak. Benne egy saját kezűleg fűzött karkötő volt, csodás virágmintával.
Kicsit még vártam, majd visszamentem, letettem a tálcát az asztalra, majd mivel megcsörrent a telefonom, egy gyors simítás után, mit Paige fején ejtettem, kimentem, hogy elintézzem a telefont.